Szokás szerint nem hiszi el nekem a bókokat. Bár tudom, hogy már nem szégyenli a testét, de még távol áll attól, hogy olyannak lása magát; amilyen. Az én édes kis Törpillám. Egyszer majd elhiszi nekem, hogy nála nincs gyönyörűbb teremtés a világon. Apránként épül újra teljes egésszé, hogy a tört üvegből majd gyönyörű drágakő legyen. A szemem láttára változik napról-napra. Mondhatni részese vagyok átalakulásának és lassan szárnyait bontja majd ez a pillangó.
- Egy nap majd belátom, hogy igazam van; de legyen így addig is.
Vonom meg a vállam, mikor már elfordultam és a reggelivel foglalatoskodom. Fáj a közelsége. Még jobban fáj, hogy ennyire távol van, szinte elérhetetlen a számomra; akárcsak az angyalok a mennyekben. S akkor már szóba is kerül L.A. Jó lesz kicsit majd kimozdulni ebből a városból és akkor remélhetőleg már egy párként járunk ott. Jó lenne, igen. De addig még sok idő van hátra. A vallomásom nem fogom persze sokáig elhúzni és annyi mindent szeretnék. A jótékonysági versenyre való felkészülést együtt küzdjük végig. Sokat jelent majd, hogy Rilla mellettem van. A neki szükséges mozgás is meg lesz, de vigyázok rá majd. Szerintem semmi baj sincs az alakjával. Az az úgymond löttyed pocakja majd elsimul. Majd olyasmit találok ki neki, ami nem veszi el minden energiáját és mégis átmozgatja. De közben jól is érezzük majd magunkat. Erről majd a piknikek a parkban gondoskodnak. Ott van még a tánc is, úgyhogy minden időt kihasználok, amit vele tölthetek. El fogom érni, hogy megbocsásson és ne haragudjon rám azért, mert nem mondtam el az igazat magamról.
- Táncból már igazából bármi jöhet. A latin táncok a kedvenceim, de a régi stílust sem vetem meg, tudod. Egy jó kis Sinatra vagy Dean számmal karöltve. Nemrég viszont láttam egy párocskát ott, ahol járok, modern táncot adtak elő, nagyon tetszett. Az edzés miatt pedig nem kell félned, vigyázok rád és kíméletes leszek.
Azután pedig átkarolt és én átöleltem. Nem tudnám megmondani, hogy melyikünk szíve dobbant nagyobbat. Talán mindkettő egyformán? Az érzés olyan, mintha a kettő egy lenne és belefeledkezem ebbe az önfeledt pillanatba. Nem tudom mi is pontosan, talán ő maga, az egész lénye... Olyan finom illata van. Ahogy elengedjük egymást, minta kicsit meghalnék. Ahogy engedem őt ellépni, úgy érnek hozzá az ujjaim a derekán a csupasz bőrére. Egy pillanatra csak és minta áram rázna meg. Az ő arca olyan vörös, mintha láza lenne. Meleg van, erre hivatkozik és máris ablakot nyit. Talán képzelődöm, vagy csak azt látom, amit látni akarok? Mintha remegne és tényleg olyan az arca, mint a piros rózsának. Reggeli közben gondolom végig, mit láttam és mit érzek...? Talán, kedvel? Reménykedem abban, hogy a képzelt másságom ellenére mégis érez valamit irántam. Az ölelése és a mosolya, mintha csak barátok lennénk és mégis, mintha több lenne annál. Ahogy elvörösödik és ahogy hozzám bújik. Csendben reggelizünk, de olyan mértékű feszültség dúl bennem, érzem, ha valamihez hozzá érnék, tényleg szikrákat vetne. Zsong a fejem, akár egy teli méhkas és minden gondolatom körülötte forog. A reggeli végére össze szedem magam annyira, hogy ne csináljak komplett idiótát magamból. Ő elpakol, én töltök még tiszta vizet Luna tálkájába. A reggelije után kap egy-két jutalomfalatot is. Figyelem, ahogy Rilla beveszi a szokásos gyógyszereit.
- Rendben, addig pár telefont elintézek és össze szedem a cuccaim az edzéshez. Holnap pedig benézhetünk a táncstúdióba.
Rilla letelepszik a kanapéra, én pedig felsietek az emeletre. A kórház is kap pár hívást, érdeklődöm csupán a benti helyzetről. Majd az edzőtermet hívom, ahová járni szoktam. Az ottani edzők nem kóklerek, bár van közöttük egy-két felfújt izomzatú pávián. De ésszerűen fel tudják mérni az állapotom és tudnak segíteni abban, hogy egy jó edzőprogramot vigyek végig a félmaraton miatt. Összepakolom a holmim, ami az edzéshez kell és máris visszatérek a földszintre.

Ahogy farkasszemet nézünk egymással, valami különös dolog történik. Épp csak egy kevés pírt látok a szemei körül, mert másra már képtelen vagyok koncentrálni. Szinte elnyel ez a különleges színű szempár. Még ennyi év után, s ilyen közelségből sem tudnám eldönteni, kék vagy zöld? Olyan különleges, olyan egyedi és magával ragadó; éteri szépség. Akár Svájc havas csúcsai között megbúvó tavak; ahogy a nap rájuk süt. Hol hihetetlen tiszta kéknek tűnik, hol pedig zöldnek. Az angyalok lehetnek hasonlóan gyönyörűek, mint Ő. Kicsivel hajlok csak közelebb hozzá és azon kapom magam, hogy berántom a kéziféket. Szinte már hallom is a hangját, ahogy megálljt parancsolok önmagamra, sőt; kényszerítek. Kevés hiányzott ahhoz, hogy megcsókoljam őt hirtelen. Mégis kénytelen vagyok még uralkodni magamon és össze szedni minden erőmet ahhoz, hogy nehogy megbántsam őt valamivel. Elvicceljük a dolgot és tartom a mosolyt az arcomon, ahogy félig elfordulok tőle. Látom, mennyire elvörösödött az arca; ami még gyönyörűbbé teszi Őt a számomra. Olyan képek elevenednek meg előttem, ami miatt inkább lehunyom szemeim és hagyom, hogy a karomhoz érjen.
- A leggyönyörűbbnek bókolni nem nehéz.
Súgom csak halkan és foglalkozom inkább a reggeli készítésével. Hagyok elég időt magamnak, hogy mind szívem s elmém lecsillapodjon. Ugyan mi a szerelem? Kémia? Vagy meglelni a kirakóból azt a darabot, ami tökéletesen illik hozzánk? Akivel kiegészülve a két torzóból szép egész lesz? Édes, mámoros fájdalom, boldog s elégedetlen üvöltés a fejemben? Egy érzés, ami többet és még többet akar? Más is láthatja ŐT szépnek, de csak én vagyok képes arra, hogy napról napra gyönyörűbbnek lássam. ŐT. Soha nem láttam kétszer ugyan olyannak. Mindig más, mindig új, zavarba ejtően bájos, érzékien gyönyörű és magával ragadó. Szerelem? Szorongó, üvöltő fenevad mosolyod láncán. Túl gyengén tartasz, mert nekem minden kell. Minden nap: Amarilla Gilberts. S bár nem látom, de érzem, hogy Rilla arca lángol. Tudom, hogy engem figyel, a tekintete perzsel. Talán egyszerűbb lenne mindent abba hagynom, ami a reggelit illeti. Szívesebben ölelném magamhoz és csókolnám az ajkára minden vágyam. Vagy kotródnék fel a zuhany alá, hogy a hideg víz csillapítson le. Szóba kerül L A, az utazás és hogy vele tartanék-e?
- Veled bárhová Törpillám, csak mond az irányt.
Szóba kerül a bál és az edzés is. Rilla mindkettőben partner lenne, bár a bált nem mondja ki, ahogy én sem. Mégis látom a szemein, hogy kedve volna hozzá. A történtek miatt meg is érdemli, hogy egy igazi, mesés bálon vegyen részt. Gondoskodnék róla, s fogok is, hogy különlegesnek érezze majd magát. El fogom hívni, csak derüljenek ki a részletek arról a bizonyos bálról, mert még én sem tudok sokat.
- Majd úgy alakítjuk, hogy a közös edzések segítsenek átformálni a te vélt löttyed pocidat. A kerékpározás a lábakat is megmozgatja. De nem hanyagoljuk el a táncolást sem. Átmozgatjuk minden izmunkat.
Kicsit kétértelmű, de nem bánom, legyen. Tánc közben legalább a karjaimban tarthatom. Nem mintha máskor nem bújna hozzám. Mennyei érzés. A tavasz úgyis új kezdetet hoz magával, talán végre sikerül meglépnem. De addig is szótlanul élvezem a közelségét.
- Amarilla Gilberts az egyetlen és pótolhatatlan; az én örök támaszom.
Ahogy átkarolja a karom és megint csak hozzám bújik, nem tehetek róla. Fantáziám újfent elszökik kettőnkkel és az egész világ megszűnik létezni körülöttünk. Végtelennek érzett pillanat, ahogy hajának illatát mélyen magamba szívom. Érzem magamon minden rezdülését és szorosan magamhoz ölelem őt a másik karommal. Mintha benne dobbanna a szíven. Hirtelen meg is ugrik, a pulzusom már riasztaná az orvosokat, ha gépre lennék kötve. Feje búbjára csókot adok, mint korábban már máskor is és mégis van ebben most valami más. Szabad kezemmel a derekát ölelem és nem akarom elengedni; érzem; ökölbe szorul és megremeg, ahogy mégis lassan elengedem.

Hajborzolási törekvésemre egy durcás arc a válasz, de ettől csak még aranyosabb lesz Rilla; minden mást a "pihentető alvással" próbál magyarázni. Na persze. Közel hajolok hozzá és a szemeibe nézek, csak hogy lássam, valóban nem karikás-e a szeme alja.
- Ha most azt mondanám, hogy karikákat nem látok, csak mosoly ráncokat, akkor kitekernéd a nyakam. Így inkább csak annyit mondok, hogy egyszerű boldogságot látok. Szép vagy kedvesem.
Egy csokor bók korán reggel, bár nincs is már annyira korán. Nem is kell nagyon erőltetnem az ilyesmit, mert csak az igazat mondom el vele. No meg, egy kis kedveskedés így reggel sokat dob az ember napján, akármi is legyen később. Bár úgy tűnik, hogy a mai nap java valami lazulós programmal fog telni kettesben, amit kicsit sem bánok, de azért félek is tőle. A lehorgonyzós epizódra meglepetten vonom fel a szemöldököm. Igyekszem minden ilyen helyzetet kihasználni és elmondani neki, hogy mit is érzek valójában. Egyszer úgy is el kell neki mondanom mindent.
- Hiszen te vagy az én vasmacskám, melletted horgonyoztam le. Mosolyod a lánc az én szívemen. Ennyi idő után már az lenne furcsa, ha nem tudnám, mit szeretsz reggelizni és a többi.
Lehet kissé teátrálisra sikerült, de nem bánom, hiszen minden vele töltött perc maga a boldogság. Csak remélni tudom, hogy ez nem fog megváltozni azután sem, hogy elmondom neki az igazságot önmagamról. Mert valljuk be őszintén, én ismerem őt, de ő engem kevésbé. Bár csak egy, egyetlen egy dolgot nem tud rólam; de az mégis olyan, ami sok mindent megváltoztathat egyszer. Mesélek neki a jótékonysági futásról és hogy milyen apropóból is lesz megszervezve ez a hacacáré. Közben készítem neki is és magamnak is a reggelit.
- Az edzőterem jó ötlet, utána meg a szauna. El kell kezdenem a felkészülést a versenyre, nem árt, ha rendesen össze kapom magam. Ebben viszont tudnál nekem segíteni Törpilla.
Pöccintem meg Rilla pisze orrát, majd megterítek a reggelihez. Leülünk enni és rövid ideig csak hallgatok még egy kicsit.
- Nem tudom milyen bál lesz még, majd a szervezők eldöntik. Ez majd csak egy bő hónappal a verseny előtt lesz majd fix, hogy a vállalkozó kedvű egyének jegyet tudjanak venni és a többi. Az tuti, hogy élő zenés móka lesz és nem gagyi dj-s.
Ez azért már ígéretes, mert én is jobban szeretem az élő zenét, mintha csak egy lejátszóra felvett zenei mixet nyomnának le a torkomon.
- Másrészt velem jöhetnél az edzőterembe és a parkba is, mikor edzek. Te lennél a szurkolócsapatom, a támaszom, a segítőm. Társam mindenben, hmm? Mit szólsz? Ha szeretnél, edzhetsz velem; mondjuk nem olyan iramban mint én. Futásnál meg jöhetnél velem kerékpárral.
Jobban is esne a tudat, hogy nem egyedül tolom végig. Arról nem is beszélve, hogy szeretek vele  több időt tölteni. Van még pár jó ötletem erre és szerintem Amarilla is vevő lesz rá.
- Felszerelek egy kosártartó a bringádra és edzés után leülhetnénk a parkban enni. Kikapcsolódásnak is jó. Mit gondolsz?
Közben facsarok egy-egy pohár narancslevet még, a reggeli zárásaként.
- Az én önzőségem kimerül abban, hogy veled akarok lenni.
A széke mögé állva átölelem és egy csókot nyomok a feje búbjára.
- Én sem vagyok tökéletes, csak jól titkolom. Tudod, hogy kamaszként mennyi hülyeséget csináltam. Nem voltam szent, még csak jó sem. Hát most igyekszem megszolgálni a második esélyt, amit kaptam.

Fentről a készülődés halk neszezését hallom. Rilla a fürdőszobába tart. Bekapcsolom a lejátszót, a cd-n lévő számok a lassú ébredezős válogatásom. Semmi ének, csak zenei alap. Kellemes és nyugodt alapot ad a készülődésnek. Kész vagyok annyi pirítóssal, ami nekem reggelire elegendő, közben egy másik csapnál kiöblítem Luna tálkáját és friss vizet engedek bele neki. S bár a reggeli futás átmozgatott, a zene hatására halkan dobolok jobb lábammal, ahogy a reggelit dobom össze. Mióta leszoktam minden káros szerről, nagyobb lett a mozgásigényem. Élvezem is, ezért is járok el táncot tanítani a nálam is kezdőbbeknek. Megvárom azért Törpillát, hogy mit óhajt reggelire, a teája már úgy is kész. Rilla hamar meg is érkezik és kapok tőle egy cuppanós puszit az arcomra. Mázlija van, mert a bajuszomon kívül csak minimálisan szúr a képem. Beleborzolok a hajába, de csak hogy kicsit felpaprikázzam a hölgyet.
- Nem mindenki hentereg még húsz percet ébren az ágyban.
Aranyos fitos orrával olyan ártatlan az arca; ahogy a reggeli tojás lehetőségéről érdeklődik; mint holmi virágtündér. Szertartásosan meghajlok felé és már veszem is elő a tojást a hűtőből.
- Érzésem szerint avokádókrémet ennél hozzá a pirítóssal? Szerintem maradt még egy kevés.
Nem hiába szoktam eltenni azokat a kis műanyag tárolókat, amikben a kiszállítós kaják mellé az öntetet szokták adni. Tisztán és szárazon eltettem párat, a maradék mártásokat, krémeket jó bennük eltenni. Nem foglalnak sok helyet. Még az egyikben szerintem épp elég krém van egy reggelihez valónak. Kikészítem Rilla elé és pirítok még két szelet kenyeret. Közben már a tojást ütöm fel, és teszem fel a serpenyőt a tűzre, alacsony lángra. A fagyasztó rekeszéből kiveszem az egyik jégkocka tartót; csak épp nem jegek pattintok ki belőle. Ezekben a kis kockákban olvasztott vaj van, amibe különböző fűszereket kevertem. Fagyasztva sokáig eláll és sütéskor csak ki kell venni egy kockát. Azt a serpenyőbe dobva hamar felolvasztom és már sütöm is a tojást rajta. Közben azért nem maradok csendben, mert Rilla a mai napi terveim felől érdeklődik.
- Csak délután fogok bemenni; pár órára. Nem maradok estig. Egyébként pedig szerveztek egy jótékonysági maratoni futást a Central Parkba. Vagyis csak félmaraton lesz. Beneveztem én is, arra akarok majd felkészülni. Bár van még három hónapom. Még csak a szervezés elején tartanak, szponzorokat keresnek hozzá és más támogatókat.
Mesélem főzés közben, hogy miről szól most a legtöbb pletyka a kórházi berkeken belül. Másról is szól a fáma, így nem hagyom ki belőle Rillát. Főleg hogy én is részt veszek rajta.
- Lesz majd bál is, meg ki tudja még mit ki nem fognak találni. Valahol zavar ez a nagy rongyrázás, főleg ha politizálnak a háttérben. De amíg a pénz java jó helyre megy, részt veszek benne. Miért is ne?
Közben csak elkészül végre Amarilla reggelijével is.

Bemelegítő kocogással indítok, hogy pár sarokkal távolabb a hátizsákom kiürítsem. Jó pár szendvics és alma, narancs; valamint palackos víz az, amitől megszabadulok hamar. Gazdagabb leszek néhány mosollyal és hírekkel is. Még három utcányit futok, most már tempósabban kerülgetve a siető sokaságot. Hátamon a táska már üresen lötyög, majd vissza is fordulok az utam végén.
Csatakosan érek haza, minden porcikámról folyik az izzadság és ki vagyok merülve.
Ez persze csak a szokásos jól eső fáradtság. Óvatosan lépek ki az edzőcipőmből és pakolom el magam után. Majd fél órával múlt el hét óra, a város az ajtón kívül már pezseg teljes erőből, a házon belül viszont még csend honol. Csendben osonok fel, hogy a zuhany alatt áztassam le magamról a hajnali futás verítékét. Hosszán áztatom magam, hol forró, hol hideg vízzel; hogy rendesen felébredjek. Szárítkozás után azon töprengek, hanyagoljam-e még a borotválkozást? Végül úgy döntök, hogy maradhat még az a kis bajusz forma a képemen. Farmert, pólót öltök és leosonok a konyhába. Rilla még alszik, legalábbis nem hallok neszezést felőle. Ha jól emlékszem, neki nem kell ma bemennie. Nekem is majd csak délután kell pár óra vissza mennem a kórházba; de telefon közelben kell maradnom. Gond esetére. Vizet teszek fel a teához, kenyeret pirítok; de mintha búgó-morgó hangot hallanék. Előveszek egy alutasakos kaját és kibontom. S nem is kell sok, hogy Luna a lábamhoz dörgölőzve kunyerálja betevő falatját.
- Kapsz csemegét, ha most felkelted anyut.
Próbálkozom őkelmét megvesztegetni, hogy valamilyen fondorral iramodjon fel az emeltre és ébressze fel Törpillát. Talán bejön a trükk. Ha elkészül a teával és még nem ébred fel, akkor magam megyek fel érte. Bár mindjárt 8 óra lesz, olyankor úgy is felkel magától. A nap hátralévő részére meg majd kitalálunk valamit. Eszembe jut néhány munkahelyi teendő is és más egyéb is, így a mobilomba írok néhány jegyzetet és beállítom hozzájuk az emlékeztetőket. A kívánt időpontban csipogó hangról amúgy is eszembe jut, amit akartam. Mégis csak fiatal vagyok még a demenciához. Ril kedvenc teája készülőben és a pirítósokból is van már pár szelet készen. Egy narancs is jól esne mellé. Meg mondjuk, vaj. Lekvárt is készítek ki, hátha Rilla másféle reggelire vágyódik.