Kedves, pufi nagymama csoszog a hajnali utakon, nem tud aludni sosem és mégis korán fekszik, megszokott élet és most, ebben a felszabadult időben, amikor már a város lassan aludni tér vagy még bőven a bulihelyek egyikén fetreng az asztal alatt, úgy dönt, jól esne neki egy séta. Apró, vizenyős szemű kutyát cibál maga után, a kutya lassan olyan kövér, hogy egyesek már vágóhídra küldenék malac néven, de a néni szerint így aranyos, ahogy döcög, röfög és minden felületet lepisál. Aztán ugatni kezd, elsőnek egy macskát, másodjára pedig egy hozzá hasonló állatot, ugyan az két lábon áll, de disznónak disznó és épp a házfalat jelöli meg, hólyagja már nem bírta azt a keveset, ami a lakásig maradt vissza. Öreganyó szinte már kiakad, pedig csak a hátát látja, azt, ahogy ha nem is dülöngél úgy, ahogy elindult, mégsem a legjózanabb teremtés. A friss levegő csodákra képes, ahogy lerázza, majd elrakja az ezredest, cigi után kotor, meggyújtva azt, lustán fordul meg és néz szembe a vad nyugdíjassal, ebben az aligfényben, amit csak az utcai lámpák adnak, épp elég látnia a szörnyülködő arcot, ez nem új számára, kapott már eleget nem egyszer, nem kétszer, az ő személyére valahogy nincs felkészülve ez a társadalmi réteg, vagy épp az elit, pedig amikor valami kell, akkor ő az atyaúristen. Vett már tőle nagyi füvet, hogy majd az unokát meglepi vele vagy épp saját magát, őt semmi sem lepi meg, talán egy bicikliző zsiráf igen, de az a szer már kiürült belőle, mögötte van egy egész jó buli, ahova munkásként ment, azok meg meghálálták a kis segítőkész mivoltát. Egyik pillanatban még üzletelt, a másikban berángatták táncolni, pörögni, pezsgőt és miegyebet öntöttek le torkán, a tőle vásárolt varázsszert csókolták át szájába, ilyen kis apróságok. Aztán minden beindult, ő meg mit ellenkezzen, ha egyik ledér csaj húzta magával egy kellemes birkózásra, majd később, mikor már ismét jól érezte magát és a kellemes fáradtság eltűnt, egy a slicce után kapott és matatott. Nem lehet gondja, de az is lehet, hogy ez a tegnap este, ma csak simán leszámolta a pénzt és ivott, olyannyira összefolyik neki ez a két nap, amelyben kevés a tiszta pillanat, hogy majdhogynem megfeledkezik magáról, úgy vigyorog a nénire, hogy az sietősen távozik, szinte rohan. Ugató vakarcsa nem akar moccanni, aztán végül ő is morog és dobbant, a szaros meg iszkol gazdája után, persze tovább vakarcskodva, a néni meg az előbbi rablógyilkos-erőszakoló gondolata mellé odanyomja az őrültet is, és eltűnik. A csikk leég, ő pedig megindul a lakásba, amely még mindig friss és ropogós, de legalább már megtanulta, merre van. Nyújtózkodik menet közben, lehámozza magáról a bőrkabátot, megvakarja a mellkasát. Akad rajta némi karmolás, és hát na, jó emlék, csak viszket. Külön mese a bejutás, sötétben szarakodni a zárral öröm, bent pedig bizonyára alszik a világ és ő mint ahogy a filmekben látta, lopakodik ő át a lakáson, ledobja a földre a kabátot, azt úgy illik és indul a konyhába, mert mindenki, aki valaha ivott már, tudja, hogy ilyenkor kádnyi víz se elég. Fejét a csap alá dugva ejti meg, és ez tök jó, eddig minden sikeres és sikerül, talán ma ő lesz a nap hőse, de akkor nem, amikor ki akar hajolni az enyhén szagos mosogató és csap kombó közül és azzal a lendülettel tarolja le a már elmosott edények gyönyörű halmát, ezzel elindítva a lavinát. Káromkodva fog a sötétben rá arra, amire tud, a többi, mint lábos, mint pohár, ezer decibellel csattan a földön és... Ha erre nem kel fel az egész lakótelep.. - Bassza meg, meg aki iderakta – volt az bárki is, most morog. Ez neki is fájt.
Van az az édes rémesség, amikor rám szakad az egyedüllét hirtelen, ráadásul dolgoznom sem kell és egyszerűen itt találom magam. Egyedül a lakásban. Dí valahol van, Fabit igazság szerint lehet vagy két napja nem is láttam, Dandy alkot valamit valamerre. Fel kellene hívnom, jöjjön fel, együnk meg dugjunk, meg hallgassunk zenét és létezzünk utána. És mégsem hívom, helyette perverz dologra vetemedek: elmosogatok. Mert mindenki hagy valahol egy tányért, egy poharat. (Ki tud szőrösödni a tea!) Vagy valami kajáspapírt, vagy nem is akarom tudni miféle vegyi hulladékok vannak néha szétdobálva. Gázmaszkom pechemre nincs, na meg tartom, hogy nem megyek be a fiúkhoz, mindenki a saját udvarában legyen király, de legalább a közös terek legyenek korrektek. Ha már ennyien mászkálnak ide. Ezt beköveti az egy órás fürdésem, egy üveg borral meg zenével, mert most kuss van és tudom, hogy egyikük sem fogja rám törni az ajtót, hogy roppant fontos faszságokat vitassunk meg. Nem mintha arra lenne okom, hogy szégyellős legyek bármelyikük előtt, mert Dít nem érdekli a testem, Fabi meg hát..nem nagyon van olyan szög amiből még nem látta. Szóval valami fura zene szól és borozok meg válaszolgatok csoporttársak hülye fasz kérdéseire, hogy mikor megyek vissza, meg menjek a koliba és buli van, majd alszok benn. Leejtem a telefont a kád mellé, hát pont nem érdekel. Nyanyára ázva mászok ki és a szárítóról lekapok egy inget, mondván elég az nekem. Nem is nagyon érdekel melyiküké, nem is számít. Mezítláb grasszálok végig a házban, az ablakomban cigizek és csak egyszerűen üres a fejem. A bor kellemesen bizserget a lábujjaimig. Ezt hívják azt hiszem tökéletesen szabad estének. Megejthetnék egy telefont, hogy csináljunk valamit, bármit, valahol. Ez viszont gondolat marad, mert egyszerűen végigfekszem a matracomon és valami ostoba műsort nézek a tv-ben a szexbalesetekről amin be is alszok. Iszonyatos zajra ébredek fel, olyan gyorsan pattannak fel a szemeim, hogy az álomkóros agyam még valahol a másik dimenzióban járkál. Felpattanok, hogy hát mégis mi a fasz van, betörtek? Elfelejtettem bezárni az ajtót? Vagy bejött a kalapácstökű molylepke? Mindenhol felbaszom a villanyokat amerre haladok, lehet a wc-ből mászott ki egy szörny vagy valami rablógyilkos, én meg itt állok egy szál kockás ingben Son Goku hajjal. Ráadásul a telefonom meg a fürdőszobában van a padlón és még azt se fogom fel, hogy ez minek jut eszembe amikor beérek a konyhába, kezemben pedig az éjjeli lámpám van. Hatásos eszköz mert épp papírlap is lehetne. De már hallom a rablógyilkosomat, szörnyemet, molylepkémet és egy lenyűgözően groteszk látvány fogad a konyhában, ami jóvoltamból már fényárban úszik. - Fura kifejezési módja a házimunkám imádatának amit művelsz. - támasztom a fejem az ajtókeretnek, mert neki frankón csillog a szeme, tehát valahol kurva jól érezte magát én meg éppen Csipkerózsikát játszottam, de jellemzően míg őt lágy csókkal keltegeti a herceg, engem Hirosima vár idekint. - Szedd össze legalább. - sóhajtok fájdalmasan, mert most irigylem és amúgy már kedvem lenne sikítani, hogy most mi van már megint de el is mesélhetné hol tart, viszont ébredéskor annyira vagyok szociális mint egy darab bot, amivel meg egyébként tisztában is van. - És baszd meg te, mert én nem tudom. - célzok az iménti nagy bemondására. Odamegyek hozzá - ami nem nagy művészet egy ekkora konyhában - és belenézek azokba a szemekbe, fejbe kólint a szesszag is, tehát bizonyára mérföldekkel tevékenyebben csinálta a ma éjszakáját mint én. - Adj már egy cigit. - mondom inkább és megrázom a fejem, mert még mindig olyan mintha valami darabokra hullott álomban lennék. Ha ad, a számba dugom és amilyen kedves vagyok ilyenkor, egyszerűen ott hagyom a romokkal és a szobámba megyek, hogy fél fenékkel a párkányon ülve rágyújtsak. A tüdőm némileg tiltakozik, de nem számít. Amúgy nem is kell, csak seggfejkedő lehúzás volt részemről. - Amúgy meg duplán baszd meg, mert felkeltettél! - hozzámorgom, hogy te fasz, amúgy meg az se érdekel ha hallja a fél épület, történetesen nem csak mi vagyunk itt problémás kések a fiókban, hanem úgy mindenki. Beletúrok a hajamba, szétszenvedem magam ebben a három percben. Kidobom a cigit a fenébe, nem is kell. - Hozol valamit inni? Ha már kihordtam egy rohadt infarktust miattad.
Ha nem is a kalapácstökű molylepke lepte meg a lányt így korán, későn, - ki mikor fekszik – azért az sem utolsó, ahogy ő ezt tette. Valahol számított rá, valaki mindig van itt, más nem Dino, az meg még a fejét is beleveri a mosogatótálcába, ha olyan a kedve, aztán megint jöhetne egy menet a verekedős körből, akkor meg akármennyire is kemény a gyomra, biza leokádja, azonban ez most nem így van, kellemesebb alak van itthon és nem is kell kihánynia a drága italt, ahhoz valahol mindig is túl skót volt, ha már megvette, vagy kapta, nem dobja csak úgy ki, na. Lehunyja pár pillanatra a szemeit, mintha amúgy arra várna, hogy kitörjön a vihar, mintha a csata előtt lenne és még egy-egy utolsó lélegzetvétel, gondolat és nyugodt perc kellene a teljes rohamhoz, még ha egy utolsó szeletet be akarna kapni a békés világból, mielőtt az végletesen megváltozik. Persze, nem kell ennyire drasztikusnak lenni, viszont ki tudja mit zavart meg, vagy épp el, lehet valami muksó most mászott ki az ablakon, mert azt hitte, itt az ítélet napja vagy a kommandó, lehet csak ennek az álmát, sose tudni. Vagy épp azt tudja nagyon jól, hogy ha valakit, vagy épp őt zavarja fel, az mennyire halálos dolog. A lakásban lassan gyúlnak fel a fények, lustán kúszva a konyha felé, ő pedig felegyenesedik, ölelésében még egy fazék ott is marad, a többi, amit odafogott, lejjebb csusszanva csörren egy utolsót, mindegy már, elég volt az előző is, ezek már csak az utórengések és senkit se zavarnak. Annyira. Mintha az alsó szomszéd is kopogna felfele, nem esik neki se jól éjjel a csörömpölés a plafonon át, de amúgy mindig leszarja, ha ilyet művel, hadd csinálja, majd rászakad a mennyezet legalább és elkussol. Inkább az érkező inges látványra pillant, lábujjaktól követi felfelé, a combjain elidőzve, majd eljutva azért az arcáig is, és hát nem tudja nem megállni a kaján vigyort, miért ne, jó látvány így kócosan, isten tudja kinek az ingjében, de a tulajdonjog most mellékes. - Jó, mert a tökömnek halmozol fel ekkora piramist a sötétbe, persze, hogy leverem, mert útban van és csak itt jön víz a pofámba – forgatja szemeit, és a pultra dobja a lábost, mert nem kell neki, nem fog főzni és amúgy sem nagyon tud, csak rombolni, esett már ő át dohányzóasztalon is, ide direkt nem hozott még, de már kellene, talán említette is, a lakás eléggé kong sok helyen, odáig azonban még nem jutott, hogy keressen is akármiket. Addig kell kiélvezni a teret, aztán meg megtanulni, hogy a köcsög kicsi szekrény merre van és előre elsírni az összes eltört kislábujj fájdalmát, ez vár majd rá, ha berendezik ezt a helyet. - Össze is akartam, nem vagyok akkora fasz, mint aminek gondolsz most – lábbal terelgeti egy helyre azokat, amiknek a kukában a helye mer eltört, a többit gyorsba kapja fel és rakja a lábos mellé, mert szekrénybe rakni már sok munka és úgyis az lenne, hogy annak nem ott a helye, vagy kilóg és nem tudja becsukni. A szilánkokat puszta kézzel, gyakorlottan kapja és vágja a kukába és mire a királylány mozdul, már nincs is nagy nyoma a kupinak, csak a pulton sorakozó tömeg, de az kit érdekel. De még mindig szomjas. Sóhajt. - Megbaszom én mondás nélkül is – vigyorog egy sort, még mindig kicsit csálén de most látni, hogy jót érez, nem annyira morgós köcsög és undok, tény, becuccozva, részegen mindenki jobban szereti és ő is mindenkit jobban szeret. Másnaposan annál keményebben gyűlölködik, de az már más sor. Előkaparta a cigit, odanyújtja, ez most nem vicces, azok a másik zsebben várnak szép alkalomra, ő még túl kómás hozzá, saját maga meg eléggé szépen elrendezve, nem kell több. Egyelőre. Ő is rágyújt közben, és amint egyedül marad, megint nagy kortyokkal iszik a csapból, persze most nem fejel meg semmit, állára lefolyik a nedű és ott is hagyja, kellemes ahogy a nyakát is eléri. Egész jó. - Ne rinyálj már, amúgy is felkeltél volna pár óra múlva és ugyanilyen gyagyás lennél. Szóval... nem tök mindegy?! Nincs gyerek a lakásban, hogy visítson, te se kezd el – mordul vissza ő is, nehogy az utolsó szó az övé legyen meg még le is csessze, oké, igaza van, hogy felkeltette és nem kellemesen, mert annak is van ám módja, tudja, sokkal jobban esett volna neki, ha bebújik mellé, a nyakát csókolgatja és ott simítja, ahol jót érez, de nem lehet minden nap gyereknap. Meg nem szokott sűrűn ilyen keltegetős műsorokat rendezni, ritkán alszik el bárki mellett. - Szívgyógyszert és pelenkát is, hogy össze ne pisáld magad? - ragad meg egy poharat ami megmenekült a roham elől, teletölti vízzel, majd a hűtőhöz lép, kikap egy sört, a zsebébe tömködi, majd a másik kezébe egy üdítőt is odavesz, milyen kegyes, hogy még választhat is. A sör az övé, természetesen. Így kullog be a szobába, hamut hagyva maga után, ahogy leesik a földre és nyújtja felé a dolgokat. - Mer nem tudom mit akarsz, de hoztam ezeket. Aztán ne nyávogj, nem volt ez olyan szar – fenéket nem, még cseng kicsit az ő füle is.
Így dől romba ugye az elvégzett munka. Igazából élveztem, hogy csak csinálok valamit itthon. Úgy magamért, magunkért. Faszán megszerettem a jelenlétüket, hogy valamelyik mindig neszezik, hallom őket állandóan, bejönnek kopogás nélkül, vagy én megyek be ha közlendőm van. Annyira átmásztunk egymás intim szféráinak határán, hogy már az tűnik idegennek ha nincs itt senki. Bár ezt az ébresztőt speciel kihagytam volna, pedig bírom a ténytudatot, hogy hazajött. Mert valahogy ha mind befutunk, akkor azt jelenti, hogy túléltünk egy újabb támadást az életünk ellen. Viszont kiesne a szeme a tarkóján ha lebaszás helyett kedves hangon szólnék, hogy amúgy örülök, hogy hazatolta az arcát és remélem nem hozott trippert meg ilyeneket. Maradjunk annál amit kiváltott és örüljünk, hogy nem úgy rohantam be mint Tarzan és vertem le a lámpával, mert akkor most faszán azon kellene munkálkodnom, hogy hallgassam az anyázását és elállítsam a vérzést a fején. - Tán ha feloltottad volna a villanyt, akkor észrevetted volna, mielőtt a szádba veszed a csapot. - vonom fel a szemöldököm, és nézem mert ő is néz, mert vannak ilyen különös pillanatok, amikor hirtelen vág beléd a másik valódi jelenléte, de jobb ha ezt elengedjük, mert amúgy nem azért hidratáltam kicsi testem egy órát a kádba egy üveg borral, hogy felverjen hajnalban. Ez nem fair. És még romba is dönti a konyhát. - Aha. - jelenik meg egy mosoly ígérete, hiszen tudom én milyen amikor csak megvan az akarat, de amúgy a kedv meg nullán és hirtelen sürgető vágy gyullad benned, hogy megnézd hogyan nő a fű a szomszéd ház aljában. Szóval, tudom én. - Annak gondollak? - ellököm magam és megyek is hozzá, ez mindig ilyen fura, mert ellentétben a természetével sokszor én kifejezetten szeretek a közelében lenni. Tehát nekem mindegy éppen min morog, vagy mi a kínja. Tudok én is legalább olyan edzett fasz természet lenni, tehát ezen nem akadok már fenn. Az intim szféra meg mint mondtam, már nem igazán létezik ebben a lakásban. - Azt mindjárt gondoltam. - mérem végig testközeli élményben, de az orzott cigivel a saját felségterületemre megyek. Igen, bassza meg nyűgös vagyok. Rühellem ha atombombával ébresztenek, hát még akkor ha pont ilyen kedvezményes szabadnapon történik mindez. Bár ha most jöttem volna melóból, azt hiszem szarabb lenne. Mert akkor már leordítottam volna a hajat is a fejéről. A közbeékelődő zajok már csak finoman baszkodják az idegbetegségi gombom, de csak egy sóhajra futja azt is az ablakon kívülre. Remélem még véletlen a konyhaszekrény is beszakad alatta. - Bekaphatod baszd meg. Isteni jót álmodtam éppen, nyugiban. - visszaszólok, mert hát muszáj vagyok visszaszólni, nálunk így működik, aztán valakinek lesz egy utolsó szava, általában valami faszság amivel vagy túllépünk, vagy egyszerűen másra figyelünk utána. Attól még tudom, hogy kávét nem ihatok, mert tervezek majd még egy masszív pár órát aludni. Vagy nem tudom mi lesz. De ha már felkeltett, akkor én is innék valamit, simán meg is kérem rá. - Ne húzgáld az oroszlán bajszát, a végén még megkarmol. - kipöckölöm a cigim az ablakon, nem is kellett ez sem. Az agyam még le van lassulva, még mindig nem fogtam fel amúgy igazán, hogy mi történik, de már meg is jelenik egy egész készlettel és ezen elámulok. De a hamuja noha néma, az én szememnek és fülemnek dobja Hirosima 2-t éppen, mert hát fel is takarítottam a szobámat, a maga spártai puritánságában. - Te most szopatsz? - nézek rá, a hamura is, megint rá, de rájövök, hogy nem fogok most felállni mert egyszerűen nem állok rá készen, hogy megint hajolgatni kezdjek. Sóhajtva nézek rá, amennyire imádom, legalább akkora elánnal tudnám ilyenkor agyonvágni egy lapáttal. Jó naggyal, hogy csak úgy csattanjon. Elveszem a vizet, tökéletes, na meg hideg is. Rejtély, hogy legalább a hülye csekkekkel nem vagyunk megcsúszva. Ki is iszom az egész pohárral és magam mellé rakom. - Azt hittem nyitva hagytam a kurva ajtót és betört valaki. - megrázom a fejem - Kolompot fogok tenni a nyakadba. Te hülye. - nézek rá egy mosollyal végül, mert amúgy nem úgy haragszom, csak idegesítő a dolog. - Elmondod merre jártál? - kíváncsi vagyok, persze. Ebből kiindulva elhúzom a függönyt is, mert már van és engem még idegesít egy kicsit a fény is. Felállok és elveszem tőle az üdítőt is. Eszembe jut, hogy még a boros üveg is ott lehet a fürdőszobában. A matracomhoz megyek és leülök rá, várakozó tekintettel nézem Fabit, hogy most belekezd, nem kezd. - Csüccs.
Széttárja a karjait, hát most komolyan, az ittas/egyéb állapotban lévő ember nem a logikáról híres, ki tudja, mennyire fényérzékeny eleve, amúgy hunyorgott elsőre nem is kicsit, de nem olyan vészes, elvégre odakint is vannak lámpák, még nem verték ki őket csúzlival, na de majd ha vége az iskolának és a sok kis pondró elszabadul. Mindegy is, egyelőre nem vak és most sem, de hogy a villanyra tényleg nem gondolt, vagy nem úgy, az más. Vagy ki tudja, lehet ez a nüansznyi fény is elég lett volna ahhoz, hogy valaki felkeljen és ha nem is mászik ki az ágyból, akkor is fent legyen. Ő általában ilyen, minden szarra felkel, pedig mindig másoknál aludt, de lehet csak azért, mert szimplán a legtöbb esetben szar alvó. - Az drága dolog a villany, meg odáig nem jutottam el, ne izélj, máskor is így csináltam, de akkor nem volt itt ennyi csetresz – mutogat. És igaz, akkor a mosogatóban volt benne, de ott nem zörög, egész jó helyen pihen. - Miért nem lehet eltenni a szekrénybe amikor végez valaki? Kit érdekel ha kicsit vizes – mert igen, ha eddig rejtély volt, ki teszi nedvesen el a tányérokat, mindent, akkor ő az. Mert nem törődik ilyenekkel, ami nagyon olyan, azt megtörölgeti a felsőjével és ennyi. Az egyszerű ember egyszerű lustasága, vagy mert sosem volt abban jó, hogy háztartást vezessen. Tipikusan, az ilyenre nem érdemes pazarolni a konyhát. Ha gazdag lenne, mindent kivágna egy használat után, de meg amúgy is éttermekbe enne, nem mekiben, hanem csillagos éttermekben és örülne neki, nagyon is, mert ott utána mosogatnak és nem neki kellene. De nem él ott, nem ehet mindig mekit, mert unalmas és itt neki illene mosogatnia, néha jut csak eszébe. - Honnan tudjam, mikor minek gondolsz. Még nem szedtem be semmi olyat, amivel tudok olvasni a fejekben – követi a tekintetével, ahogy közeledik, ahogy somolyog, ahogy minden. Ő maga a fejét rázza meg finoman, hát nem fog itt tippelgetni, annyi szent, túl színes a skála, épp mikor, vagy épp akikkel valaha összefutott az életben, mit gondolt róla. Az igazság a legtöbb embernek amúgy sem tetszik, elhisz mindent a látszatnak és az a könnyen emészthető hazugság, hogy tényleg kedveli az a valaki, arra meg tök süket, hogy amikor elfordul, akkor szinte hátba szúrja a savazó szöveg. Őt pontosan az ilyenek sem érdeklik. - Na ugyan miből gondoltad? Jó fiú vagyok idehaza – nem cipel fel senkit általában, pont azért, mert itt minden ajtó képtelesen nyitott, bár nem lenne mit szégyellni, de valahogy mégsem érzi még azt, hogy neki ilyet kell tennie, vagy épp azzal, akit hozni akarna. Míg ő teljes mértékben szabad szellem, sokan nem és a gátlások hamar elveszik a kedvet, ellökik őt, aztán ott marad hoppon, és még ki is röhögik talán, hogy ennyire sem képes. Aztán ki tudja, lehet mikorra már ténylegesen elkényelmesedik, ha megéri, már semmi sem tartja vissza. Már bőven eltelt egy idő a becuccolás óta, már megszokták talán, ő még kicsit nem. Kicsit néha feszeng, de észre se veszi. - Bocs, ha az erotikus álmaid megzavartam. Vagy ma a tündérmesés volt? Hmmm – vihog egy sort, az álmok őt elkerülik, vagy annyira kiüti magát, hogy nincsenek, vagy eleve sosem voltak, utolsónak gyerekként a rémálmok, de miután azokat is leszarta, nem jöttek többé. Vagyis pontosan tudja, mióta nem jönnek, de arra gondolni sem gondol, az a pont egy anomália, létezik és mégsem, most sem jut el odáig, inkább másra figyel. Sosincs elég mélyen hozzá. - Az oroszlán egy cica, ha karmol, még az is aranyos – na persze, meg majd jól meg is rágja, mi? Meglepődik viszont, értetlen pislog rá, mikor a kérdés csattan, hát ő hozott mindent, amit kért, többet is, mi ez a háborgás? Áll és pislog, aztán követi a tekintetet és kapcsol. Na ne már. Mintha azt mondaná, ezentúl a nem létező erkélyre lehetne menni bagózni, nehogymár ennyi ártson neki. - Cssss – lábfejjel kotorja szét és el a hamut, már nem is látszik, amint szabad a keze, a nyitott ablakon küldi ki a csikket, hamuval együtt, ott senkit sem zavar, kivéve, ha valaki lent áll és a fejére esik. Azt meg pont leszarja. Az üdítőt letéve bontja ki a sört, nagyot kortyol aztán majdnem az orrán jön ki, amikor elröhögi magát. De csak kicsit. - Persze, pont ide törnek be. Ugyan – legyint egyet, bár mindenhova betörnek, igaz is lehetne a mese. - Akkor meg az ébreszt fel, már most felejtsük is el. Nem jó az semmire – nem mintha valóban hordanak ilyesmit. Nem marha ő, fel sem lett szarvazva, vagy ha igen, nem vette fel. Újabb kortyot dönt le, majd odacsoszog, mert úgy néz ki, nem akarja az oroszlán se megenni, se karmolni, elmúlt a háború is, szóval leül, kényelmesen és felszusszan jólesően. Most érzi csak, ülve, mennyi séta van a lábában. De ha egyszer imád hazasétálni? - és meg a taxisok kapják már be - - Hát... kicsit keverem a szezont de voltam azóta egy buliba, kemény buliba, majd utána csak ittam annak örömére, hogy nem lőtt le senki és mert szép az új nap ígérete. Vagyis berúgtam egyszer és még most se vagyok józan – vigyorodik el szélesen, tényleg minden van benne, de már egészen egyenesen ül. - Mer' te? Itthon voltál végig?
Remek alvó vagyok. Igazából a házat is elvihetik felőlem. Szerintem ez akkor fejlődött ki, mikor a szomszédba költözött az a négy gyerekes család és ilyenkor eléggé egyetemes, hogy valamelyik gyerek állandóan ordítson. Szóval megtanultam kiszűrni egyszerűen a zavaró zajokat. Ezt a helyet meg kezdem megszokni, tehát az épület alapzaja kimarad. Gáz, mert ha ránk gyújtják az épületet lehet későn hallanám meg a sikítozást. Tán azért mert a felettünk lakó csávó hangos szexuális élete meg a heti két asszonyverése már kezd monotonná válni a füleimnek. - Most még mindjárt az én hibám? - nézek rá felvont szemöldökkel, mert hát akár mondhatná ezt is, de tudom, hogy nem így érti így a kicsinyes picsa énem kimaradhat ebből a beszélgetésből nyugodtan. - Mert ha vizesen teszed el, bepenészedhet a szekrénybe és dobhatjuk ki az egészet utána. - ezennel meg is van a vizes tányérok bűnöse, de legalább elpakol, szóval most meg nem vethetem a szemére, az szemétség lenne - Elmentem fürdeni, aztán meg aludni. Úgy voltam vele, hogy jól vannak ott. Kis Hirosima. - ingatom a fejem, mert hát rá, mint komplex tényezőre nem számoltam. Félmosollyal csóválom a fejem tovább, hát néha olyan durván őszintén tud visszaválaszolni, hogy kellett pár év mire ebbe beleedződtem, hogy mikor és mit minek szán. Az egyik legjobb tulajdonsága, hogy nem alakoskodik. Vagy ha teszi is akkor kurva jól csinálja, mert nem veszem észre. - Ha találsz ilyet, ne adj belőle. Lehet végem lenne a gondolataitoktól. - de nem, nem gondolom fasznak, ha annak gondolnám sosem ajánlottam volna, hogy lakjon itt, velem. Velünk. Bár speciel most érzek iránta némi dühöt, de ez hamar el fog múlni, mindig elmúlik. Bár szerintem én a nők gondolatait nem akarnám látni. Néha a sajátjaimmal is kifejezetten nehéz. - Tudom, hogy az vagy. - és ez most őszinte, mert nem cipel ide egy csomó ribancot akikkel reggelente szemeznem kell egy kávé mellett, de amúgy én se tudom a nevüket, ő sem. Pedig ez nem valami kimondott kérés volt, hogy ugyan ne a fülem mellett dugja már a kalandcsajait, csak valahogy mégis így van. A végén azt feltételezem, hogy kezdi magát otthon érezni itt. Ami jó lenne, sőt baromi jó lenne, mert én tökre szeretem ezt az életteret. Így együtt. - Erotikus tündérmesés jó? De jaa, megzavartad. Tartozol. - kezd elillanni a haragom, már csak azért vagyok egy istentelen nyűgös fasz, mert mindig ilyen vagyok amikor szándékolt az ébresztés. Ha a világ hagyna magamtól kelni, csak a kávém végéig lennék ilyen. Ezért nehéz velem is közvetlenül együtt élni, bár nem sok a szabályom amit be kell tartani, az biztos. - Aranyos. - hát muszáj vagyok megismételnem, jó tényleg aranyos lenne, de nem veszi tán komolyan az én énemnek ezt a szeletkéjét, aminél bizony ha sokat buzerálja a gombot a végén előhoz egy robbanást. Vagy ha nem ő, hát valaki más és akkor szétesek, megint elcsúszik a kontroll méterem, de nem tudom hogy állnék fel. Talán olyan hirtelen lenne, mint amikor fejbevágott a gondolat, hogy nem akarok már egyetemre járni. Nem érdekelt egyszerűen. - Kiégetsz. - hitetlenkedve nézek rá, de legalább ő is észreveszi ami valószínűleg végig motoszkált volna a fejemben, hogy a hamu. Van amikor napokig eszembe sem jut, hogy egyáltalán egy nadrágot arrébb rakjak, csak pont ma így ne már, amikor beleöltem a időmet. Ezért nem jó ha sokat vagyok egyedül, elkezdek ilyeneket csinálni. Mint takarítás. Pakolászás. Borzalom, hát mi történik velem? - Kívülről tök átlagos lakás ez is. Szóval jaaa, jogos volt az infarktusom szerintem. Pont most, amikor tudtam, hogy egyikőtök sincs itthon. - megijedtem, igen. Mert ez a környék hát nem pont luxus, lehet kinyírják az emberek két sarokkal arrébb egymást 10 deka parizerért. Sose tudni. - De azért jó lennél egy kolomppal. - felnevetek, mert én viszont elképzelem. Lent hagynánk valahol a bejáratnál, vegye fel ha jön és akkor fogom tudni, hogy nem a késes gyilkos érkezik, hanem a lakótárs. Mindjárt nyugodtabb lenne az egész. Meg röhejes is, de az már a belső perverz szórakozásomra lenne. Átölelem a térdem, hogy azért mégse toljam már az arcába a nyilvánvalót, hogy a köntösként funkcionáló ingben aludtam el, mert egy üveg bor és 1 óra melegvíz után arra is lusta voltam, hogy egyáltalán keressek valami alvós ruhát. Nem tehetek róla, olyan jó volt végigfeküdni és csak nézni a tv-t. - És mitől volt kemény a kemény? - kíváncsi vagyok, hogyne lennék. Persze ez nem ilyen zsarus vallatós dolog, csak érdekel. Mindig érdekel ki mit csinál, pláne ha én nem veszek részt benne. Mert akkor már élményt megosztanánk, nem csak hallgatóság lennék. - Aha, fürödtem egy órát egy üveg bor társaságában, aztán lefeküdtem aludni. Semmi extra. Azt se tudom a telefonom amúgy hol van, vagy lemerült vagy mi van vele. - vonok vállat, bírom, hogy bazsalyog magának, de jól van az én arcom meg tök kisimult most, mintha még orgazmus is lett volna a repertoárban vagy kettő. - És még most is iszol. - vigyorogva veszem ki a kezéből, hogy én is igyak egy kortyot, mert ide látom, hogy hideg és az most nekem is kell. Visszaadom neki, lévén a hideg sör kellően forrázza az agyamat is, lehet másnapos is vagyok csak már fel sem tűnik? Hátra dőlök és a plafont vizslatom. - De ma szabadnapom van. Szóval csinálhatnánk valamit. - míg ő ki nem dől most, vagy én fogok előbb és ez majd áttolódik a következő estére, de ezer éve nem mentem vele spontán semerre, bár sose kérdezem pontosan merre járkál. Ha akarja, úgyis mesél. Ez az ötlet is csak spontán pattan.
- Ez totál természetes, hogy igen – olyan szélesen vigyorodik el, hogy félő, ebben reped majd szét az arca, de aztán mégsem, annyira sosem szárad ki, hogy az ajkain kívül már repedjen, éljen a természet, hogy ilyen kellemesre alkotta meg az emberi bőr és hogy feltalálták a csapokat, hogy nyakalni tudjon, hogy tényleg ne történjen semmi ilyesmi. Aztán persze a mosoly elmegy, még majdhogynem okos fejjel is néz, vagy épp tipikusan úgy, ahogy a gyerek unja a magyarázatot mindenre, mert eleve úgy van mindennel, hogy: „jóvanazúgy”. - Hogy minden ilyen bonyolult... megpenészedik. Ehh – úgyis el fogja felejteni, mert hát nem épp a legjobb pillanatai között hangzik el a dolog, meg már az agya is fárad, talán majd legközelebb, vagy egyszer tudat alatt bekapcsol minden és amikor ismét rájön, hogy a lassan rohadó edényeket illene elrakni, akkor majd el is törölgeti. Nem mintha ő házias lenne, bármikor és szívesen vallja be, hogy neki ez a része nem buli, túl férfi és túl lusta, szerencsére panelban nem kell füvet nyírni, szöget beverni meg fúrni a falba tud, majd abban megmutatkozik. Bár a vízvezeték szereléshez pont annyira ért, mint a pornóban a faszik, de na, hátha őt is egyszer egy ledér asszonyka kéri meg az eldugult konyhamalac javítására és kellemes pillanatokat okoznak egymásnak. - Fürdeni és aludni. Ó, milyen békés. Jó, ezt felbasztam, elismerem – tárja szét ismét a karjait, beismerő vallomás épp csak nem ér sokat, nem várt rá olyan büntetés amelytől tartania kell, vagy épp rácsok, nem a bíróságon kell számot adnia arról, hogy volt 10 óra 28 perckor, az utolsó ilyet is elég jól úszta meg, tanú volt és szerencsére ügyesen beszélt. De hogy mire esküdött a Biblia tapizásakor, jó kérdés, mert az igazságra sosem. - Durva lenne, mi? Félelmetes – tény, neki is sok lenne, sőt, nagyon sok, aki a szavakat nehezen bírja elviselni, az, vagyis ő, hamar a haját tépné ki csomókban attól, amiket hall, ha jó, ha nem. Ja, ez maradjon meg a filmekben meg minden. Már-már majdnem büszkén húzza ki magát közben, mikor meg is erősítik abban, hogy jó. Pedig nem, de ahhoz képest, ami lehetne, jó. Akármilyen görény, nem ver nőt, mint ebben a házban sokan, nem akar kislányokat, kisfiúkat taperolni és rosszabb, sőt, még nem is lop, innen tuti nem, ha valami kell neki mégis, akár pénz, mindig vicces cetliket hagy, hogy mindjárt hozza, és az ilyen szent, életvitele mellett nulla tartozással és ép vesékkel igencsak jónak mondható. Olyan előfordul, hogy a másik kan pólóit húzza magára, mert azt hiszi, az övé, de ez semmi. Testvérek között is elmenne. - Miii? Az milyen? Kis tündérkék csinálják egymással? - félreérthetetlenül dugja ujját a másik kezével alkotott körbe, hát de komolyan, milyen az. Nem, ritkán néz mesét, akkor is valami kretén sikerül, amit betépve talál és viccesnek ítél. - Tartozom. Most mivel? Azzal hogy addig mesélek ilyet, míg magadhoz nem nyúlsz vagy mi? - a fura álmok jók, melyik pasi nem álmodik és kel úgy, a csajok se kivételek, rohadt filozófusi dolog, a csajok se mások, csak ők nem nyögik be olyan nyíltan és hangosan, milyen jó volt. Vagy ugye persze, a lányok nem kakilnak, nem finganak és minden csillámporos. Persze. - Életcélom a kiégetés – vigyorog azért, miért ne, tényleg szeret ilyen és polgárpukkasztó lenni, laza és hát miért ne égjen. Csak így lehet elviselni az élet legtöbb napját. Meg a többit is. Igaz, most szimplán csak mocsok volt és eltüntette azt, ami annyira zavarta éppen, a bizonyítékot, ezt már nem varrhatja a nyakába, persze, mindig akkor művel ilyet, amikor takarít valaki, mindig akkor van észrevéve az ilyen, amikor valaki tényleg becsületesen felkaparja a koszt, nem pedig csak megint a szerencsétlen szőnyeg alá kotorja be. Tipikus. - Majd kifestem az ajtóra, hogy csórók vagyunk, még ékszer sincs, aztán nyugodtan aludhatsz ilyenkor. Na? - mert ez majd asztal tényleg vissza is tart bárkit. - Vagy szerzünk egy baszottnagy kutyát - mert mondjuk tényleg csak az kellene még ide, egy kutya és annak minden nyavalyája. A kolompra végül, amit hirtelen a kutya nyakába képzel el, megemelt középső ujjával válaszol, röviden és tömören, több sem kell. Persze, egyből csengettyű mint valami macskának. - Mert én kemény vagyok ha… - kezd bele, aztán röhög egy sort. - Tudod, elmegyek hogy eladjam a cuccot, meghívnak egy sörre, majd tízre, azt se tudom hol vagyok, picsák lógnak mindenhol és mindenkin, smárolnak, dugnak, megy a zene ezerrel, dübörög, süket vagy, nem látsz, a végére már kb totál más dimenzióban vagy. Ja. Aztán erre a másnaposságra ráinni kész öröm, ebbe döglök bele tudom, de jó halál lesz, megéri - mert hülye, hogy így gondolkodik de nem tud másképp. Ő egyszerű, egyszerű tervekkel és pörgős élettel. Nem mindenkinek való a nyugalom meg a többi. - Milyen cuki. Mint a filmekben, pancsi és alvás - nem mintha cikizné, van az az állapot, amikor már neki sem kell több, amikor bent rohad ő is a kádban, sörözik, bagózik, lazul és elzsibbad mindene. De nem ennek szentel több időt. Nem az ő arcán lesz uborkapakolás, miközben szépre reszelik a körmeit. - Hja, szinten tartom magam, idefele ettem egy atomnagy adag gyrost, senki se mondta, hogy nem figyelek ezekre, meg már kilyukadt a belem, olyan zabás voltam. Meg lehet tegnap ritka alkalmak egyikeként okádtam, nem vágom már - von vállat, eszébe jut az öregasszony, vajon mennyire lesz híre annak, hogy huligán van a környéken. Szatír. - Mit? Aludjunk kettecskén, vaaagy… valami mozgalmasabbra vágysz?
Nem szeretem ha az egyébkénti jogos dühömből valaki kibillent pusztán az ilyen kijelentésekkel, hogy minden ilyen bonyolult hát mert megpenészedik. Kicsit belekoncentrálok, hogy ne vigyorogjam ki, mert hát ilyet egy gyerektől várna az ember. Viszont mivel elrakni legalább elrakja, csak egy szintet kell lépnünk előre, nem kettőt és már jók is leszünk. Mert nem lebaszom, ráadásul nem is vagyok nála öregebb meg ilyesmi, hogy különösebben jogom legyen papolni arról, hogy mit hogy kéne elmosogatni meg elrakni, meg úgy általában véve élni hogyan kellene. Bár rögtön fejbe vághat a másik perspektíva, hogy amúgy ez az én bácsikám pecója, szóval szabályok kellenek meg minden és próbáljuk meg nem elbaszni ezt is. Viszont nem is haragszom rá igazán kábé és én ezt pontosan tudom, meg sanszosan ő is tudja mert azért ismerjük egymást már pár éve az ilyen megállapításokhoz. Mégis lefutjuk a kűröket, mert muszáj. Részei a mindennapoknak. Kifejezetten megnyugtatja a belső, frusztrált köcsög énemet, hogy Fabi nem a némasággal válaszol mindenre, valószínűleg már régen nem lennénk ilyen jóban ha nem hagyna nekem teret arra, hogy levezessem a dühömet, vagy épp a felháborodott sértettségemet mint jelenleg. Néha én is csak képzelem, hogy a világ egy pontja legalább úgy forog, hogy én ne szédüljek bele, aztán mindig rájövök, hogy amúgy nem. De meg lehetne ezt teremteni, vagy mi. A szabályalkotásaimmal az a baj, hogy néha elfelejtem őket. Vagy szimplán nem érdekelnek. Csak ma ez peches nap. Bólintok. Elbaszta. - Hát ja, mindegy. - legyintek amikor bemegyek, de ha már itt van az álomrobbantó, akkor hozhat inni is valamit, sose veszem észre, hogy egyébként a bortól milyen iszonyatos szinten ki tudok száradni. Meg egyébként fullosan idióta vagyok tőle, főleg a pancsolt boroktól, de ezt a melóhelyről csórtam, fáradtságos standok munkája a nettó ingyenes üveg teljes tartalma, szóval csak alkalmat kellett keresnem rá, amikor nincs körülöttem senki akire ráboríthatom a kicsinyes faszkalap oldalam. Találtam.És félbe is szakadt, bár az már az álomfázis volt. Éppen jöhetett volna a kurva Freddy Krueger is, hogy álmomban megtámadjon és akkor kurvára Fabi lenne most a hős, aki felvert és ezért túléltem, de hát nem egy horror film szereplőit alakítjuk ebben a darabban. - Vagy inkább sokkoló, lehet megfejteném az évezredes talányt, hogy a férfiak arra gondolnak, hogy nem gondolnak amúgy semmire és az összes nő egy idióta mert nem létező gondolatokkal foglalkozik. - bár fun lenne ha belelátnék a fejükbe, akkor is ha ott csak egyszerű gondolatok úszkálnának, mint innék, ennék, dugnék és társai. De legalább tudnám. Mekkora power lenne már! Szerintem rögtön lehetnék iszonyatosan gazdag és már a Holdon vehetném a kis telkemet. - Nem. - vonom fel a szemöldököm - Amikor a mesében nem csak soft ébresztő csókokat dobálgatnak, hanem mást is. Tudod, amikor a királynő utasítja a vadászt, hogy ölje meg Hófehérkét de a vadász kér cserébe valamit, meg ilyenek. - és most kajak egy pornósított mesét mesélek itt el mindjárt? Hát hülye vagyok? Kétségtelenül az. Bár attól még, hogy kicsit testiség központúbb színezetet kapjon a sztori..hát nem tudom. Lehet..sőt esélyes, hogy Fabi ilyenekről még nem fantáziált. Miért tenné? - Á, tehát mesélnél nekem ilyen sztorit? - na ez mondjuk tök érdekesen hangzik - Figyelj, ha már így felajánlod, meghallgatnám. - rávigyorgok és kiiszom a vizet, mintha a Szahara napja perzselte volna végig a torkomat. Persze amúgy eszembe se jutott megmondani, hogy mivel róhatná le a tartozását, de kitaláltam volna valami faszságot amit egy ideig keresnie kell. Mondjuk nem tudom orchidea alakú nyalókát vagy valamit. - Azt látom. - amúgy egy nappal ezelőtt leszartam volna ha a szőnyeg alá sepri be a hamut, vagy épp ha nálam dobálja le a ruháit, mert abban a szent pillanatban neki úgy a kényelmesebb, csak ma ne már. Mert nem tudom miért, tán mert kitüntetést adtam magamnak, hogy délután kisuvickoltam az életterem. Felröhögök, hát nem tudok mást. Én macska csengőt tennék a nyakára ő meg ajtót festene. - Inkább ne fessünk az ajtóra semmit, fordított pszicho elvén az meg figyelemfelkeltő lehet. - legyintek, hát még csak az kéne ebbe a házba. Pontosan azt se tudom kik élnek itt meg milyenek, csak hangokat hallok meg néha feltűnik egy-egy arc a lépcsőfordulóban. De ennyi. Leülök inkább mellé a matracra. Felnevetek aztán a sörébe kortyolok. - Az vagy, persze. - nézek rá egy mosollyal. És hallgatom, hogy az övé aztán mennyire tízezerszer izgalmasabban hangzik mint az enyém. - Szóval kemény buli volt tényleg. - vigyorgok, hát azt meg se kérdezem, hogy mindez hol esett meg, mert lehet nem is emlékszik, na meg nem is lényeg. Mindenhol ugyanaz van mindig. - Picsák. - húzom a számat, annyira nem illek abba a közegbe amelyik húszcentis sarkú cipőbe meg tenyérnyi ruhácskában parádézik a klubokban, aztán egy óra múlva meg mindet dugják valamelyik sarokban. - És találtál kedvedre való picsát a sodrásban? - nem tudom minek kérdezem ezt meg, mert igazából kurvára nincs közöm a dolgaihoz, csak..csak megkérdezem mert ha már szóba jött a faszért ne tegyem meg. Ennyi. - Jajam, pont mint a filmekben, csak rózsaszirmokat nem dobáltam bele a vízbe. Lévén nincs rózsám hozzá. - felnevetek, kellett ilyen. Talán nekik is kéne heti egyszer egy kussolós este, amikor csak vannak és nem csinálnak semmit. De a nyár már veri a fejünk felett a dobot, valahogy szinte elvárás, hogy csináljunk valamit vagy menjünk el valahova. Tudom, én is érzem. Egyedül a meleg tart vissza nappal, de éjjel már kit érdekel a meleg. Senkit. - Mindenki eszik ha éhes és tud, itthon amúgy se sokféle kaja lett volna. Talán virsli, meg Dí egy fél pizzája a hűtőben van. Majd asszem el kéne menni vásárolni valamikor. - amit szívből rühellek, mert az van belőle, hogy minimál élelmiszer és leragadunk a szeszpultnál és mindegy mit veszünk, másnapra technikailag úgyis elfogy, szal nincs is értelme az egésznek, mégis olyan mint valami rituálé. Egy szerethető rituálé. Hanyatt fekszem, igaz így nem látom olyan jól az arcát, de képtelen vagyok ücsörögni csak, az agyam visszasüllyedt a mocsárba. És köszöni, de még pihenne vehemens gondolatok meg egyebek előtt. A nap szara meg majd ráér akkor leesni az égből ha már én is úgy ítélem meg, hogy készen állok. - Nem úgy tűnsz nekem Fabibubb mint aki aludni tervez. Szóval ja, mozgalmasabbra, legfeljebb utána alszunk egyet együtt valami agybéna filmen. Naa? - bököm meg a lábammal - Naaa? - már vigyorgok is, bár fogalmam sincs mit akarok csinálni. Csak ha már itt van, akkor miért ne, meg már úgyis felkeltem. - Viszont ha lustulnál, az is opció, hogy nem hagyjuk el a házat. Felőlem a tetőről is köpőcsövezhetjük a szomszédokat, szopózzunk telón, élvezzük a mindenséget. Mindegy. - felülök, a vállára hajtom a fejem - Csak ezer éve nem csináltunk együtt semmit miszter. - beszívom az illatát - De egy zuhany rád férne mindenek előtt. - vihogok a nyakába.
Kezdőlap
