Megszoktam… nagyjából megszoktam, azt, hogy amikor hazajövök akkor a kisebbik szobába kell mennem. Nagyjából már berendezkedtem, de még mindig baromi idegesítő, hogy nem férek el benne úgy, mint a régiben. Nincs hely az összes hangszeremnek, a dobom még mindig a régi szobámban van, mert az újban csak akkor férne el, ha kivinnénk innen az ágyamat, ahhoz pedig ragaszkodom.
Megszoktam, hogy már nem csak hárman lakunk a házban, hanem már négyen, de azt még nem szoktam meg, hogy ez a negyedik ember Emanuel. Nem tudom mi van velem, ha rá gondolok olyan mintha elment volna az eszem és kicserélték volna egy buta kislányéra, aki ábrándozik és szívecskéket rajzol a füzetébe. Azt a füzetet végül darabokra téptem és egy jó messzi kukába dobtam ki az egyik buszmegállóba, nehogy véletlenül valaki megtalálja. Mondjuk Ő, mert akkor elsüllyedtem volna szégyenemben, bár lehet ráfogtam volna Allie-ra, hogy ő rajzolgatta nem pedig én. Allie a legeslegjobb barátom és mostanában feltűnően sokat lóg nálunk, még annál is többet, mint régen… tudom, hogy odavan Emanuelért, és tetszik ahogy rajong érte. Legalább láthatom, hogy milyen az amikor valaki tényleg „szerelmes” és megkönnyebbülten állapítom meg ilyenkor mindig, hogy én teljesen normális vagyok, mert amikor Emanuellel beszélek nem leszek vörös, nem kezdek el hebegve-habogva beszélni, hanem képes vagyok vele intelligensen és elmélyülten beszélgetni egy egy témáról. Néha annyira elmerülten, hogy az iskolába is elfelejtettem menni, és csak egy bő félórával később vettem észre, hogy nekem már régóta a padban kéne ülnöm és a tanáraim szavain csüngeni. Apuékat nem érdeklik a hiányzásaim egészen addig amíg az átlagom az általuk elvártnak megfelel, ami majdnem kitűnő, csak a készségtárgyakból lehet rosszabb osztályzatom, de hát az meg senkit sem érdekel. (Kivéve az ének, mert anyu kitekerné a nyakamat, ha abból rontanék).
Kezd beállni egy napi ritmus, amit mindenki követ. Reggelente megvan, hogy ki készíti a kávét, Emanuellel milyen sorrendben használjuk a fürdőszobát és hogyha apunak nem kell a kocsi akkor reggel elviszem dolgozni, aztán ott ragadok. Volt azonban egy kis mosolyszünet a viszonyunkban (mondhatom egyáltalán ezt így? ) Emanuellel. Ki volt egy kicsit szívva a nyaka és a szennyestartóban talált ingen rúzsnyomok voltak. Az előző este pedig nem jött haza, vagy csak olyan későn, hogy én nem vettem észre.
Mérges voltam és csalódott és talán ez vezetett rá arra, hogy onnantól kezdve besurranjak a szobájába és felpróbáljam a ruháit, vagy ellopjam, hogy abban aludjak. Egészen pontosan az alsógatyáit kezdtem el lopkodni, amik kivétel nélkül mind nagyok voltak rám, ezért előfordult, hogy mire felkeltem az a bokámnál volt vagy valahol a szoba másik felében. Fogalmam sincs, hogy kerülhetett oda, talán álmomban karatézni szoktam?. A szex estén viselt ruhája pedig meglepő módon eltűnt. Fogalmam sincs, hol lehet, de az biztos, hogy nincs a hátsókert sarkába elásva.
Utána még többet jártam hozzá a kávézóba és figyeltem Cathy-t, de nem úgy, tűnt, mint aki bármelyik pillanatban rá akarna mászni Emanuelre, bár lehet, hogy csak színészkedett és… nincs és.
Megkértem Emanuelt, hogy írja ki valahova, hogy mikor dolgozik, hogy tudjam, mikor kell bemenni egy egy ingyen muffinért. Igaz azt még sohasem kaptam, de igyekszem mindig annyit beszélgetni vele, hogy a végén elfelejtse kihozni a számlát. Sohasem sikerül ennyire elterelnem a figyelmét! Nem tudom, hogy csinálja… vagy talán mégis, hisz egészen biztos, hogy Őt én teljesen hidegen hagyom és ebbe majd belepusztulok. Nem tudom, hogy mit is szeretnék tőle pontosan, csak abban vagyok biztos, hogy akarom, ráadásul minél hamarabb.
Talán adhatna egy puszit, mondjuk a számra, vagy a nyakamba vagy a….
A gondolat sort nem fejezem be, hanem felkelek az ágyamról, félreteszem a hegedűt, amin eddig folyamatosan, megállás nélkül játszottam és átmegyek Emanuel szobájába. Mára még nincs pizsama felsőm, vagyis egy újabb pólóját kell ellopnom. Ahogy a szobájában kutakodok, a kezembe akad egy füzet amit korábban még nem láttam, fellapozva pedig beletelik pár másodpercbe amíg feldolgozom a látottakat. Én vagyok. Lapozok és ott is csak magamat látom, majd gyorsan végig pörgetem a lapokat és valamennyi rajz engem ábrázol, miközben alszom. Általában egy szál alsónadrágban szoktam aludni, csak ma jött az ötlet, hogy vegyek felülre is valamit. Vajon a képzelete szüleménye ezek a rajzok vagy… várjunk csak? Az utolsó rajz pozíciójában aludtam el két nappal ezelőtt. A mellkasomon egy könyvvel, a fülemben pedig a fülhallgató… Ezek igaziak.
Teljesen belemerülök a rajzok tanulmányozásába, és csak arra rezzenek össze amikor a táskája a padlót éri.
- Mik ezek? - Kérdezem köszönés nélkül. Tudni akarom, hogy miért csinálta!
- Tudom, hogy nem csak képzelted, hanem besurrantál, mert pont a napokban aludtam el így! - mutatom felé az imént tanulmányozott rajzot.
- Te… mindig ezt csinálod? Mióta nézel éjszakánként? Miért nem kérdezted meg, hogy egyáltalán lehet –e? -  kezdek túlpörögni, az agyam tele van kérdésekkel és ki akarja mondani mindet , de én próbálok szelektálni közülük.
- Ezt lehet, hogy nálatok Olaszországban nem ítélik el, sőt egyenesen bevett szokás, de itt Amerikában az alvás nagyon személyes dolog, nem illik kukkolni!

Nem szabad megtudnia, hogy miért jöttem be ma ide. Kell valami alibi, hogy amúgy mi a fenét kutakodtam a szobájába, mikor nekem itt már tényleg semmi keresnivalóm. Mondhatnám, hogy dobolni jöttem, de nem venné be, mert akkor nem néztem volna meg a füzetet, hanem csak leültem volna játszani. Az sem valami hihető már, hogy itt hagytam egy cuccomat, mert az az első pár hétben már számtalanszor eljátszottam, és az égvilágon senkinek nincs annyi cucca, mint amennyi nekem kéne indoknak.
Nem értem miért készítette el a rajzokat, miért leselkedik? Egészen biztos, hogy van olyan órája amin pucér embereket rajzolhat, vagy ott volt Cathy… te jó ég, nagyon remélem, hogy őt nem rajzolta le. Bár teljesen mindegy, elmentek randizni, tudja, hogy milyen Emanuel amikor aranyos és flörtöl és ők le is feküdtek. Gyűlölöm Cathy-t, pedig erre semmi okom sincs, nekem semmi közöm Emanuelhez azon kívül, hogy a szomszédom és lakótársam. Talán egy kicsit a barátom is, de ezt annyira azért nem tartom valószínűnek, inkább azt, hogy csak egy pisisként tekint rám.
Lehet órai feladata volt, hogy ilyen képeket készítsen? De akkor is megkérdezhette volna.
- Az… egészen biztos, hogy véletlen volt, mert anyu a tiedet hozta be hozzám, miután kimosta az alsódat, én pedig csak későn vettem észre, hogy nem az enyém van rajtam. - Jó tudom, hogy ez nagyon vacak és harmatgyenge magyarázat, ráadásul több sebből vérzik is, de hátha beveszi…. á nem fogja, Emanuel nagyon okos.
- Duzzogni? Ez alatt mégis mit értesz? - Tudom én is, hogy megváltozott a viselkedésem miután hazajött a szexrandiról. Az is lehet, hogy utána véletlenül beleolvastam a telefonjába, hogy kiderítsem, hogy mi is a helyzet a lánnyal.
- Minden éjjel? - Esik le, hogy mit is mondott a mondata elején. Minden éjjel. Te jó ég! Mi van ha akkor jött be amikor pucér voltam? Éjjelente többször is feláll… mi van ha azt is látta? érzem ahogy az arcom egyre forróbb lesz, tuti, hogy már az egész fejem tiszta vörös amiatt.
- Jó… el szoktam venni, de nem lopom el! Minden egyes darabot vissza szoktam rakni a helyére! Nem vádolhatsz lopással, maximum ideiglenes eltulajdonítással, de az nem olyan nagy bűn! Te is kölcsön vetted apu ruháját az elején. Akkor te is elloptad őket? - Kérdezek vissza. Lehet hogy totál idiótának néz most, amit meg is tudok érteni, mert száz százalékig annak érzem magam.
Belelapozok még egyszer a füzetbe és megakad a szemem egy rajzon. Teljesen meztelen vagyok rajta.
- Ezt mégis miért csináltad? Igazán betakarhattál volna előtte. -

Gondoltam, hogy nem fogja bevenni a mesémet, de meg kellett próbálnom, hátha… nem akartam lebukni előtte, nem akartam, hogy valaha is tudomást szerezzen erről, vagy talán mégis? Nem, azt vártam, hogy majd ha végzett  a tanulással és a munkáival itt, akkor szépen hazamegy, nekem pedig megszakad a szívem, de nem baj, mert akkor talán tudok majd olyan számokat szerezni amik esetleg befuthatnak. Most is van már pár dalszöveg kezdeményem és a hangszerelés is megvan hozzá, de nem fogom megmutatni senkinek sem. Még anyunak sem, mert akkor rájönne, mindenre rájönne…
- Mit csinálsz?- Próbálom ellökni a kezét a nadrágomtól, de nem igazán sikerül, erősebb nálam és sikerül közelebb húznia magához, de szerencsére az övem elég szorosra van húzva ahhoz, hogy ne láthasson be az alsógatyámig. Pontosabban az Ő alsógatyájáig, mert hogy igaza van, már megint az övé van rajtam. Nem kényelmesebb, mint az enyém, és folyton lecsúszik, mégis nagyon tetszik a gondolat, hogy az ő ruhája van rajtam. Beteges, tudom, hogy ez a viselkedés az, de nem tehetek róla, ha már máshogy nem lehet az enyém legalább így legyen az. A ruhája legalábbis.
- Nem igaz, hogy nem szólok hozzád, most is beszélünk! - Igaz, ha tehetném akkor most is elfutnék előle, mert nem akarom, hogy esetleg elmondja milyen is volt a lánnyal. Elég volt látni azt a fotót, amit mellesleg átvarázsoltam az én telefonomra és ha nagyon magam alatt vagyok akkor azt nézegetem, a lány helyére pedig magamat képzelem, vagy ha nem akkor pedig felhúzom magam rajta, pedig nem lenne rá semmi okom sem. Féltékeny vagyok, pedig semmi sincs közöttünk és a lány és közte sincs már. Szerencsére.
- A barátaimmal szoktam beszélgetni a telefonon, tudod Allie, és a többiek… - Magyarázkodom pedig fölösleges, hiszen nagyon is jól látja a helyzetet.
Zavaromat igyekszem átvezetni dühvé de nem mindig sikerül, de most sikerülnie kell! Mert nem láthat engem pucéran, nem látott még senki sem a szüleimen kívül pucéran senki sem és ők is legutóbb akkor amikor még csak két éves voltam, azóta pedig senki.
- Nem alszom pucéran, te is láthattad, hogy mindig van rajtam alsó, csak lecsúszik, mert neked nagyobb a feneked mint az enyém. - Nem fogom tovább tagadni azt, hogy az ő gatyáiban alszom. - Nem jöhetsz csak úgy be esténként! Nem engedtem! Nem egyeztem bele, hogy én legyek a modelled. - Nagyon zavar, hogy meglesett, pedig nem lett volna neki szabad, az pedig még jobban zavar hogy ha este bejött és lerajzolt utána miért nem keltett fel, vagy miért nem csókolt meg azokkal a csókra termett ajkaival? Biztos nagyon finomak és puhák, pont olyanok, mint amit zuhanyzás közben már számtalanszor elképzeltem.
Elveszi a füzetet és elkezdi darabokra tépni a rajzokat, egyszerre örülök is neki és csalódott is vagyok, mert tényleg nagyon szépen sikerült mindegyik, de az is jó, hogy így legalább nem fogja látni őket majd senki sem. Amint vissza kapom a fecnikre tépett rajzokat felnézek rá. Már egészen közel áll hozzám, elég lenne egy kicsit előre dőlnöm és lábujjhegyre állnom, hogy megcsókolhassam, de nem fogom. Szerettem volna ellopni a rajzokat is, de ő megsemmisítette őket.
- Cseszd meg Emanuel! - mondom és hozzá vágom a fecniket, amik össze vissza szálnak, beterítik szépen lassan az egész szobát.
- Ha pucéran akarsz látni annak nem ez a módja. Mindent elrontasz! - Nem tudom pontosan mi mindent… illetve igen. Azt, hogy továbbra is távolról rajonghassak érte.

Kimegy az ajtón és én nem csinálok semmit sem, hogy megállítsam. Hallom, ahogy csukódik a bejárati ajtó de én továbbra sem mozdulok. Mérges vagyok rá, hogy tehetett ilyet? Miért nem volt képes egyszerűen bocsánatot kérni tőlem? Aztán én is bocsánatot kértem volna és minden rendben lenne, legalábbis nagyjából, mert én továbbra is menekülnék előle. Hamarosan új barátnője lenne, ki tudja, talán pár hónap múlva már el is költözne innen a lányhoz, amit nagyon nem szeretnék. Tetszett, az, hogy itt van, hogy hallom ahogy molyol a másik szobában, az is jó volt, hogy minden egyes alkalommal amikor hazajött elkiáltotta magát. Figyelnem kellett volna ma, és vissza tenni a füzetet a helyére… de nem. Akkor is baromira zavar még mindig, hogy képes volt meglesni.
Látott pucéran, igaz én is láttam őt, de arról tudott! Hisz már az első nap sem zavartatta magát, de én mindig magamra kaptam valamit ha esetleg akkor jött volna be hozzám amikor éppen öltöztem.
Elment, és várom, hogy vissza jöjjön, egy helyben állva, majd mikor elfáradtnak a lábaim akkor leülök és úgy várom tovább, de nem jön, nem hallom a hangját és a jellegzetes dobogását, amikor feljön az emeletre. Elzsibbadnak a lábaim felkelek és elkezdek rendet tenni, össze szedem a cetliket amiket szétszórtam, majd vissza hozom az összes ellopott ruháját és szépen az ágyára teszem őket össze hajtogatva. Nem tudom mi ütött belém amikor kölcsön vettem őket… ez nem igaz, mert pontosan tudtam, szerettem volna, ha legalább így egymáshoz érünk ha már máshogyan nem lehet.
Szépen elrendezgetek mindent a szobájában, majd mikor rájövök, hogy talán nem jön majd többet vissza mérges leszek és átmegyek a saját szobámba. Próbálom kitalálni azt, hogy hol ülhetett amikor lerajzolt engem, mert szinte az összes rajz ugyan abból a szögből készült. Talán a székemben ült, vagy felült az asztalra? Nem tudom és már nem is fogom megtudni.
Vacsoránál nem jelentkezik és később sem, pedig általában kilenc óráig haza szokott érni, ha nem akkor pedig be szokta jelenteni, de most semmi. Gyors tusolás után a szekrényemhez lépek és megnézem a pizsi alsóimat. Egyiket sem venném fel szívesen, de végül csak megfogom a legfelsőt és bele bújok, hogy aztán lefeküdjek aludni.
Nem jön vissza. Elüldöztem…
Álom nélkül alszom, mégis nyugtalanul és felszínesen, ezért könnyedén felébredek a matrac mozgására. Nem akarom kinyitni a szemem, lehet, hogy csak képzelődtem, de azért kinyújtom a kezemet, hogy tapogatózzak egy kicsit. Mikor határozottan hozzá érek valamihez ami nem én vagyok kinyílnak a szemeim és Emanuelt látom magam előtt. Magamra rántom a takarót és felülök, miközben megdörzsölöm a szemeimet.
- Mit keresel itt? Te… elmentél.

Fogalmam sincs, hogy hogy sikerült elaludnom, egy csomó ideig csak éberen forgolódtam, aztán… aztán csak az rémlik, hogy felébredek. Nem hiszem el, hogy itt van, annyira hihetetlen ez az egész. Szemeim gyorsan hozzá szoknak a sötéthez és látom a körvonalait, a vonásait is, bár nem olyan tisztán. Olyan érzésem van, mintha megfogta volna a kezemet amikor hozzá nyúltam, még most is érzem ujjait az enyémek körül… de ezt biztos csak képzelődtem. Ő sohasem tenne ilyet.
Nagyon sokszor ért már hozzám azalatt az egy hónap alatt mióta itt van, de én mindig szinte azonnal elhúzódtam tőle, féltem, hogy annyira tetszeni fog az érintése, hogy a testem önálló életre kell és akkor mindenki látni fogja, hogy nekem mennyire tetszik az, hogy hozzám ér a nagy és erős kezeivel.
Hallgatom a szavait és elmosolyodok. Csak kiszellőztette a fejét, vagyis nem áll szándékában elmenni, legalábbis egyelőre, aminek én már nagyon, nagyon örülök.
- Én… - Ahogy ő megakadt az előbb énis ezt teszem. Nem tudom, hogy mit mondhatnék neki. Szeretném ha lerajzolna, szeretném ha hozzám érne, szeretném ha megcsókolna. Mindent szeretnék, de ezt így nem mondhatom meg neki.
– Úgy mint korábban? Titokban, miközben én alszom? - Nem tudom, hogy örülnöm kellene-e ennek vagy inkább megijednem? Talán egyszerre mind a kettőt.
- Pucéran? - szólalok meg ismét és egy nagyot nyelek, ahogy elképzelem a jelenetet. Talán a legjobb tényleg az lenne ha közben aludnék.
- Hozzám akarsz érni? Addig rendezgetni amíg nem tetszik ahogy fekszem? Vagy ezt is csináltad? Hozzám értél? - próbálom a szemeit nézni, de sötét van, túlságosan is sötét ezért most nem tudok belőlük olvasni, pedig jó lenne. Közelebb húzódok hozzá, hogy jobban láthassam a vonásait, hátha akkor okosabb leszek valamivel.
- Én… vissza vittem a ruháidat a szobádba, nem lett volna szabad ellopnom őket, sem pedig kölcsön vennem. De… tudod, sohasem aludtam még olyan jól, mint amikor a te alsódban aludtam. -

Le akar rajzolni, nem csak alvás közben hanem máskor is és ha lehet akkor pucéran is. Úgy vagyok a legszebb. Arcomat pír önti el, még szerencse, hogy nem láthat jól. Vagy mégis? Nem az nem lehet, ezért az, hogy zavarba jöttem rejtve marad előtte, legalábbis egészen addig amíg nem kapcsolunk fel egy lámpát. De nem fogunk, nagyon jó ez a sötétség, így talán szabadabba, könnyebben tudok vele beszélni, mint eddig korábban bármikor.
Nem tudom kiverni a fejemből ezt az egy mondatot, folyamatosan újra és újra hallom, de legszívesebben azt kérném tőle, hogy mondja ki, ismételje meg még vagy ezerszer, vagy még többször.
- Mikor? Hol? Vagy jobb ha nem tudom? Nem baj ha nem árulod el. – bár rettenetesen kíváncsi vagyok, és ha nem mondja el most akkor egészen biztos, hogy valamikor ki fogom belőle szedni, de erre nem most lesz itt az idő.
- - Miért? - Hogy nekem mindent tudnom kell, hihetetlen, de csak azért, mert nem tudom elhinni amit mondd. Semmi értelme, mégis miért akar folyton hozzám érni? Miért ment el és szexelt Cathyvel, ha hozzám akar érni és nem hozzá? Lehet, hogy hozzám nem is így akar érni, hanem csak azért, hogy leellenőrizhesse a hajlataimat, hogy aztán még inkább élethűen tudja vissza adni azokat a rajzlapokon. Igen, ennek sokkal több értelme van, biztos csak ezért akar hozzám érni, talán megtalálta a múzsáját ideiglenesen, de majd egyszer csak rám fog unni és keresni fog mást.
- Én… nem azért csináltam. Ez csak egy kellemes velejárója volt, tudod nagyon jó érzés volt az a tudat, hogy az a te ruhád és fölvehetem még akkor is ha csak titokban. - Tekintetemmel követem azt, ahogy megnyalja a száját. Annyira szépen csinálta és annyira sajnálom, hogy nem tehettem én meg ezt vele.
Kérdése hallatán az én szám is kiszárad, de nem fogom megnedvesíteni, nem akarom hogy ennyire nyilvánvaló legyen az, hogy mennyire vágyom rá. A tekintetemből így is pontosan le tudja olvasni. Nem szólalok meg, de bólintok, ezzel megadom neki az engedélyt ahhoz, hogy hozzám érjen, én nem mozdulok, nem merek semmit sem csinálni.
Ha lenne hozzá merszem akkor én mozdulnék és érinteném meg őt, de nincs és talán soha nem is lesz hozzá elég bátorságom.

Elakad a lélegzetem, egyszerűen nem kapok levegőt, csak a száját nézem és elképzelem azt amit mondott. A farkam eddig is folyamatosan keményedett, de erre szinte teljesen vigyázz állásba vágja magát, vágyik az érintésére, a kezére, a szájára mindenére, csak érjen már hozzám! De nem lehet, nem teheti, ahogy én sem tehetek semmit sem. Az ölemhez kapom a kezemet, és megnyugszom amint érzem, a takaró még mindig takar, nem láthatja azt, hogy mi is történik alatta.
- Ezt nem lett volna szabad! Nem tehetted meg, mondd, hogy nem igaz. - kérem és nagyon remélem, hogy viccel, mert az nem lehet, hogy először értek ott lent hozzám én meg szépen lemaradok az egészről. - csak egyszer csináltad? - felizgat és egyben kissé dühössé is tesz ez az egész. Egyáltalán ez előfordulhat? Vágyom rá, nagyon, de egyben meg dühös is vagyok. Ez biztos valami kezdődő elmebaj jele.
Tekintetem lesiklik az ajkairól egészen az öléig, és csak meresztgetem a szemeimet. Jól látom? Ez az alsó nem szokott rajta ennyire szűken állni,  szinte mindent látok így. Tekintetemet nem tudom elszakítani onnan, csak akkor tudok újra az arcára fókuszálni amikor megszólal. Van vajon arról fogalma, hogy mennyire tetszik amit látok? Hogy mennyire örülök annak, hogy végre nem csak én vagyok odáig érte, hanem én is érdeklem őt valamilyen szinten? Nem tudom, hogy ez mégis mennyire komoly, lehet csak alkalmi fellángolás is
- Nagyon mérges voltam rád amikor hazajöttél. Elloptam a ruhádat és elástam a kertben, hátha így semmissé tehetem a dolgot, de nem. Ugyan úgy lefeküdtél Cathyvel. - Lehet most fog bolondnak nevezni de nem érdekel, tudnia kell, hogy milyen baromi féltékeny voltam akkor.
Megengedem neki, hogy megérintsen és ő meg is teszi, a tenyerébe simítom az arcom, majd ajkaim kissé elválnak egymástól, mikor ott simít végig ujjaival. Kicsit ki is dugom a nyelvem, hogy megnyalhassam. Azt hittem meg fog csókolni, nagyon szeretném, hogy végre megcsókoljon, de nem, ő csak a kezével simít végig rajtam egyre lejjebb és lejjebb egészen a takaró alá, a szemeim hatalmasra nyílnak, nem lehet, hogy ott is megérintsen… elpirulnék ha lenne még pár csepp szabad vérem ami nem a farkamba vándorolt volna. Felszisszenek, majd felnyögök amikor végre megérzem a kezét magamon a csípőm pedig kissé előre lendül. Ez máris sokkal jobb érzés, mint amikor én értem magamhoz ott lent.

Próbálok vissza emlékezni arra a napra, de nem megy, csak arra emlékszem, hogy elmegy, és másnap meg úgy jön haza. Biztos voltam abban, hogy össze jön Cathyvel teljesen és mindig egymáson fognak lógni, majd össze költöznek, megházasodnak és gyönyörű gyerekeik születnek. Erre most kiderül, hogy ha hagyom levenni magamról azt a hülye pólót és nem kezdem el húzni az agyát a vizes slaggal akkor nem történik semmi sem, és továbbra is jó lett volna a viszonyunk.
- Már akkor is vetkőztetni akartál. Folyton fogdostál. - felelem és halványan azért kezdenek rémleni annak a napnak a részletei. Jó volt vele hülyéskedni, jó nap lehetett volna ha nem lép le estére. Vártam, hogy akkor haza jöjjön, hogy csukódjon az ajtó és halljam feljönni az emeletre, de semmi, amíg el nem aludtam teljesen csöndes volt a ház, épp úgy, mint ma este is, csak most… ide jött és felébresztett.
Megnyalom az ujját, mire bedugja a számba, nem tudom mit csinálhatnék vele, ezért csak még egyszer végig húzom rajta a nyelvem, végül megszívom, óvatosan. Nem akarom megharapni, nem akarok fájdalmat okozni neki, még a végén itt hagyna és mehetnék újra a zuhany alá.
Hozzá simulok az érintéséhez, bármerre is jár a keze, úgy dörgölőzöm, mint egy idióta macska, aki csak arra vágyik, hogy még több simogatást kapjon. Én is azt akarok, minél több simit, mégis mikor elhúzza rólam a takarót legszívesebben vissza rántanám magamra. Már nyúlok is érte, de ekkor megszólal és nem csinálok semmit sem, csak nézem őt és igyekszem az emlékezetembe vésni ennek az estének minden egyes pillanatát.
A nadrág is lekerül rólam, aminek levételében segédkezem, már nem vagyok előtte szégyenlős, már mindent akarok, amit tud és hajlandó nekem adni. Hajolok felé, most már biztos hajlandó megcsókolni, de őt nem a szám érdekli, hanem egy egészen más testrészem. Miért nem tetszik neki a szám, valami baj van vele?
- Mit csiná… - Kérdezném, de nem tudom befejezni a kérdést, mert hozzám ér a nyelvével és olyan, mintha az agyamban lehúztak volna egy rolót. Teljesen kikapcsolt és csak arra tudok koncentrálni amit Emanuel tesz velem. Hátra dőlök és a takarót markolom, a levegőt kapkodva veszem a tekintetem pedig egyfolytában Emanuelen van és azon, hogy mit is csinál. Sóhajok és nyögések hagyják el ajkaim, próbálok csöndben maradni, de nem fog sikerülni, ha ez így megy tovább.
- El… - próbálom őt figyelmeztetni, de még a mondatot sem tudom végig mondani, mert a nevét nyögve élvezek el, és ha nem figyel akkor bizony a szájába.
- Nagyon… sajnálom. - mondom és eltakarom a kezemmel az arcomat, hogy ne kelljen rá néznem.