Jay már csak árnyéka önmagának, ahhoz képest, amilyen pár éve volt. Az éles váltás az utóbbi pár évben vált szembetűnővé, amikor apja a fókuszát egyértelműen bátyjára helyezte. Régebben versengő típus volt, de amióta Dexter lett felcímkézve az “örökös” jelzővel, azóta értelmetlen lett volna az egészséges testvéri rivalizálás is; Jay bármit csinálhatott, bármiben túlteljesíthette a bátyját, az apja szemében mindig alulmaradt. A közvetlen környezetében egyedül édesanyjának tűnt fel, mennyire megváltozott, mivel a bátyja és az apja túlságosan egymásra koncentráltak - az üzlet és Dexter lett az első számú prioritás - a legtöbb apa az elsőszülött fiút próbálja a képére formálni, és ez Harrisonéknál is pontosan így történt. Ezért húzott az öreg mindig Dexter felé, ezért ő élvezett elsőbbséget, ezért ő lett a fontos találkozókon a “fia” és ezért döntött úgy, hogy Dexter lesz a Harrison International következő vezetője, amikor ő úgy döntene, átadja a stafétát. Hiába volt Jay mindig rátermettebb és okosabb, hiába emelte ki édesanyja mindig az erényeit, mivel látta a két fiú közötti különbséget, Jay egyetlen és legnagyobb hibája mégis az volt, hogy három évvel bátyja után született. És ez ellen nem tudott semmit sem tenni. Az apjával való kapcsolata mindig inkább üzleti jellegű volt, mint igazi apa-fiú kapcsolat, de ez is megszűnt, miután Dexter vált az öreg egyetlen projektjévé. Jay azután már csak mellékszereplő volt, egy pótkerék. Az anyja ugyan próbálta kárpótolni ezért több figyelemmel és odaadással, de ez nem volt elég. Hiába az édesanyja volt az egyetlen, akit igazán szeretett Jay, a nő szeretete és a törődés valahogy mégsem tudta elnyomni azt az igazságtalanság érzetet, amivel minden reggel felkelt. A mai napig úgy érzi, a családja egy személyként fordult el tőle, ezért szép lassan ő is a saját útját kezdte járni - egy teljesen másik, az eddigiekkel összehasonlítva sokkal rosszabb utat. Az egyetemet nem fejezte be, az eddig megszokott társasági körét teljesen lecserélte. Az ezüst villás életet maga mögött hagyta, az udvarias, jól nevelt, előzékeny, megfontolt önmagával együtt. Már nem tervez, már nem érdekli, mi lesz pár nap vagy hét múlva, legfeljebb egy-két órára képes és akar előre gondolkodni. Már nem mosolyog és nevet, már nincsenek nagy ambíciói, csak az adott napon szeretne túl lenni. Régen sokat viccelődött, és gyakran ő volt az, aki a komoly helyzetekben is pontosan tudta, hogy oldja a hangulatot, ma viszont már jóformán semmiben nem leli örömét - ha mégis, az pillanatnyi. Amikor végleg hátat fordított a családjának, időnként még hátranézett a válla fölött, mintha a maga mögött hagyott romokra pillantana vissza azon elmélkedve, hogy helyesen teszi-e, amit tesz, vagy mit tehetett volna, hogy minden egészen másként alakuljon, viszont ez a szokása is megritkult, ma pedig már esze ágában sincs a múlton és mi lett volna, ha kezdetű kérdéseken mélázgatni. Csak előre tekint - még akkor is, ha maga előtt egy sötét, végtelennek tűnő alagutat lát. Megszokta a kilátástalanságot, a bizonytalanságot, hogy semmi sem biztos, és megtanult ezekhez alkalmazkodni. Az út, amire rálépett, sok mindenre rákényszerítette már, sok olyan dologra is, amire az édesanyja nem lenne büszke. Gyakran eszébe jut a nő, és csak miatta habozik bizonyos pillanatokban, de viszonylag nehéz már olyan embernek a kedvében járni, aki évek óta halott.

2021. szeptember
Hosszú évek óta most először látok apám arcán igazi érzelmeket. Nem az üzletember ül mellettem, aki mindenkivel szélesen mosolyogva kezet fog, nyélbe üti az éppen aktuális üzletet, megünnepli a szokásos módon, mert ez a világ legtermészetesebb dolga számára. Most más, életemben most látom először nem a munkára koncentrálni. Nem az az ember ül mellettem, akit egyébként évek óta megvetek. Még így oldalról is látom, mennyire komoly, és mennyi szomorúság van a tekintetében. Minden kiül az arcára; a fájdalom, a düh, a csalódottság, és talán most fogja fel igazán, hogy a felesége fekszik abban a koporsóban, amiről képtelen levenni a tekintetét. Az ember nem is gondolná, hogy ez a megtört ötvenes férfi hány illegális üzletbe ment bele, hogy megengedhesse magának - és a családjának - azt a fényűzést, ami a Harrison névvel összeforrt.
A bátyám a szokásos módon hozza a formáját; mintha körülötte forogna a világ és róla szólna a mai nap, úgy tetszeleg és próbál a figyelem középpontjában lenni. Mindenkivel beszél pár szót, kezet fog, körbejár a teremben, és mindehhez még mosolyogni is képes. Néhányan megjegyzik, hogy milyen erős. Lófaszt erős, érzelmileg egy öt éves szintjén van, és talán fel sem fogja teljesen a mai nap komolyságát. És ez kurvára bosszant. Még apánk is, akinek a mindene a látszat fenntartása jól tudja, hogy a mai nap nem erről szól, de Dexter csak játssza az agyát.
Anyám húga teljesen észrevétlenül ül le mellém, csak akkor tűnik fel a jelenléte, amikor jéghideg tenyere a kézfejemre siklik. Esther teljes mértékben a nővére ellentéte; az érintése hideg, a kisugárzásából egyértelműen arra következtetne az ember, hogy egy gazdag, egyedülálló nagynéni, aki sosem vállalt gyereket, mert csak addig szereti őket, amíg vissza tudja adni az anyjuknak, ha sírni kezdenek. És nem is nagyon lehet mellélőni az előítélettel, mert szinte száz százalékosan beleillik a sztereotípiába. Azt leszámítva, hogy már elfogyasztott két férjet és van egy lánya - de megesküdött, hogy se több férje, se több gyerek nem kell neki. Az egyetlen, amiben hasonlít anyámra az arcvonásai; ugyanolyan hatalmas, csepp alakú szemei vannak, az orra szinte annyira tökéletes, mintha egy sebész munkája lenne, a szája széle pedig mosolygás nélkül is felfelé ível. Eddig bele sem gondoltam, mennyire hasonlítanak külsőleg egymásra. Most még ezek az alapból mosolygós ajkak is azt a fájdalmat tükrözik, amin az egész család keresztül megy - látszólag kivéve a bátyámat. Finoman megszorítom a kezét és próbálok legalább egy erőltetett, pillanatnyi mosolyt magamra kényszeríteni. Azt már nem hallom meg, amit mond, csak sejtem, hogy ő is a kurva unalmas sablon szöveggel kezdi, de nem áll meg ennyinél, mert percekkel később, a szemem sarkából még látom, ahogy mutogat, mozog a szája és kapkodja a fejét. Apám még mindig üresen mered maga elé, az egyetlen szembetűnő változás az arcát végigszántó könnycsepp. Kénytelen vagyok elfordulni, mert kellemetlen, fojtogató érzés kerülget, hogy így látom apámat. Idegesen dobolok egyik lábammal és mélyet sóhajtva keresek egy pontot valahol, bárhol, csak ne a mellettem ülőt kelljen néznem, de végül az én tekintetem is a koporsóra telepszik - a fojtogató érzés pedig, ami elől menekülni akartam néhány másodperccel korábban csak tovább erősödik. Anyám volt az utolsó, ami ehhez a családnak csúfolt diszfunkcionális társasághoz kötött, de most már ő sincs. Évek óta minden porcikámmal, zsigeri szinten küzdök apám lénye ellen, és azért, hogy az égvilágon semmiben se hasonlítsak rá. Ebben a pillanatban viszont, ahogy meredten nézem a koporsót, és az előttem eddig tiszta kép szélei elhomályosodnak, pontosan olyan vagyok, mint ő.

2024. február
- Hol a faszban van a pénzem, Harrison?
A hang forrását nem látom, mert egyrészt sötét van, másrészt arccal lefelé, a földbe döngölve nehéz kivenni a fölém magasodó alakokat, de pontosan tudom, ki tette fel a kérdést. Rodney egy ujjal sem ér hozzám, ő soha nem piszkolná be a kezeit, az emberei viszont szüntelenül, mindkét oldalról rugdosnak. Ha akarnék sem tudnék válaszolni. A kérdés ismét elhangzik, most már sokkal erélyesebben és fenyegetőbben. Ha tippelnem kéne, intett a két fickónak, hogy álljanak le, mert hirtelen nem érzem a bordáimon és a gyomromban a cipőtalpakat.
- Még egyszer megkérdezem: hol a pénzem, te kis tetű? - kérdezi a fogai között sziszegve, miközben én levegőért kapkodva próbálok feltápászkodni. Leguggol mellém, és fél kézzel lök vissza a földre, mikor végre sikerül négykézláb megtartanom magam. Erőtlenül dőlök a hátamra.
- Még kell pár nap - préselem ki magamból a szavakat, amiktől még egy kis haladékot, egy kis időt és egérutat remélek. Pár nap ide vagy oda, Rodney pénze nem lesz meg. Válaszként az eddig kézben tartott fegyvere csövét a tarkómhoz nyomja. A hideg fém érzésétől bizseregni kezd a bőröm, az élesen kattanó hang, ahogy egy laza, jól begyakorolt mozdulattal hátrahúzza a kakast a Berettán visszhangzik a fülemben. Egyszer s mindenkorra lezárhatná ezt a macska-egér játékot, a végtelen hosszúnak tűnő csöndet viszont nem szakítja meg a dörrenés, amire számítok. A fegyvert leengedi és feszteleníti.
- Egy heted van. A következő alkalommal már nem fogunk beszélgetni. - A hangja most monoton, viszont a tekintete még így a sötétben is elárulja, hogy nem szórakozik. Mindig azt hangoztatja magáról, ha ő megígér valamit, akkor azt be is tartja. És a szemeiben most ott ül a kő kemény ígéret, amitől kiráz a hideg.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Van abban valami visszafordíthatatlan amikor egy olyan ember veszíti el a szemedben a tekintélyt akire előtte mindig is felnéztél. Ilyenkor más megvilágításba kerülnek a dolgok és ami innentől kezdve a tudomásodra jut róla az csak még inkább táplálja a haragodat. Ugyanis létezhet ebben a helyzetben bármilyen logikus magyarázat, az nem fogja felülírni azt a mérhetetlen igazsàgtalansàgot és csalódottságot amit érzel. Hisz mégiscsak lecseréltek és a háttérbe szorítottak annak ellenére is, hogy te bármit megtettél volna a megérdemelt figyelemért.
Ezek után nem meglepő, hogy végül elzárkóztál a családodtól és inkább kerested a magad útjàt. Szépen sikerült megragadnod, hogy ez érzelmileg mennyire érdektelenné tesz mindennel szemben, hisz egy olyan kötelék vàlt semmissé, amibe azt hitted mindig kapaszkodhatsz majd, ha szükséged lesz rà. Most pedig, hogy az utolsó személyt is elveszítetted, aki a reményt szimbolizálta a családodban, már semmi sem tart vissza, hogy teljesen elszakadj tőlük.
Érdekes karaktert hoztál nekünk és szépen megfogalmaztad a történetét, ami nagyon is tetszett.    Kíváncsi leszek hogyan alakul vele tovább és ehhez sok izgalmas játékokat kívánok neked.
Örülök, hogy olvashattalak.  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!