Szeretem a szakmámat, hiszen szívügyem a természet, a környezet, és én pont ezeket védem az emberi behatások ellen. Ráadásul egy összetett gondolkodásmódot is rákényszerít az emberre, mert mindennek kell látni a következményét, hogy mi mivel függ össze, mi mire hogyan hat. Én látom, vagy legalább is igyekszek látni, hogy mi történik, ha ki kell vágni egy több méter magas fát, mert az már elöregedett, vagy olyan betegség támadta meg, ami kidőléssel fenyeget, mondjuk egy játszótér közelében. Az ilyen indíttatású fakivágást értem, és el tudom fogadni, hiszen a természetben betöltött funkcióját már nem látja el, de potenciális veszélyt rejt. Viszont, ha még él, vagy megmenthető, akkor elképesztően sok szállóport tud megkötni a levegőből a széndioxid mellett, és rengeteg oxigént is termel, azon kívül, hogy egy-egy idősebb fa milyen esztétikus látványt tud nyújtani akár egy lakókörnyezetben is, az állatoknak otthont és búvóhelyet ad, megköti a talajt is, ami ez által nem fog lepusztulni, és még a helyi gyerekeknek is jó játszó helyet biztosít. Egy ilyen fa helyébe ültetett csemete viszont ennek a töredékét tudja tenni, hiszen még kicsi, és az sem biztos, hogy életben marad. És ez „csak egy fa”. Egy-egy nagyobb, természetbe történő beavatkozás, egy átalakítás pedig még komplexebben érinti a körülötte lévő természetes és mesterséges elemeket. Igen, egy környezetmérnök a mesterséges környezeti elemeket is védi, mint egy épület. Vagy legalább is igyekszik védeni. Ha pedig bekövetkezik a baj, akkor pedig megpróbálja a leghatékonyabb módszerrel mentesíteni a területet, mint mondjuk egy olajkatasztrófa.
Talán ezért a komplexitás miatt akadok ki, amikor egy-egy nagyobb beruházás miatt elkezdik siettetni a tervezőket, mérnököket, kivitelezőket, hiszen, ha valaki kapkod, akkor hajlamos hibázni, kifelejteni valamit, elnézni olyan dolgokat, amiket egyébként nem nézne el. Amikor pedig a látszólag minden engedélyen átment, már felépült, megvalósult projektben buknak ki a hibák, akkor soknál nehezebb megtalálni, hogy mit néztek el, mi maradt ki, és a helyrehozatal pedig még ennél is nehezebb, ha egyáltalán lehetséges. Én most a hatóságnál vagyok, és igyekszünk kiszúrni, hogy ezek a hibák ne jöhessenek létre, de néha a hozzánk kerülő anyagok által már egy meghatározott nézőpontot kapunk, ráadásul sokszor ezek megfelelnek a jogszabályoknak, így a mi figyelmünket is elkerüli egy másabb perspektíva használata, ami lehet, elengedhetetlen lenne egy későbbi probléma elkerülése miatt.
Egy régi, főiskolás csoporttáram, akivel nagyon jóban voltunk, de az ország másik végébe költözött, így megszakadt a kapcsolat, pár napja felhívott, hogy agyaljunk együtt egy náluk bekövetkezett problémán, amin ők már hónapok óta kattognak, de nem találják a forrást. Persze ez a hívás jó hosszúra sikerült, mert átbeszéltünk egy csomó dolgot, ami velünk történt idő közben. Kaliforniában, egy mérnöki irodánál van, akik építkezéssel foglalkoznak, és egy nem régiben épült, modern irodaépületben nem várt problémák merültek fel. Nem felhőkarcoló, de több emeletes, hatalmas ablakokkal, és valamiért repedeznek a falak, és sok helyen az üvegfelületek is a külső részeken. Ami eszünkbe jutott, azt végig vettük zajra- és rezgésre, de egyik sem magyarázza egyértelműen, hogy mi okozza, még akkor sem, ha összeadjuk őket. Azóta eltelt pár nap, és még nem vagyunk előrébb. Tudom, hogy valamit nem látunk, valami fontosat, és ez kezd megőrjíteni, így elhatározom, hogy, amint lehet, bemegyek az itteni egyetem fizika tanszékére, és segítséget kérek. Még nem csináltam ilyet, de baj csak nem lehet belőle.
Ma hamarabb eljövök az EPA-tól, mert van bent pár óra csúsztatásom, de mivel nem ismerem a helyet, így segítséget kérek, hogy merre is kell mennem pontosan. Nincs kedvem végig járni az épület összes szárnyának összes emeletét. Amikor odaérek a megfelelő helyre, az kicsit kihaltnak tűnik, de lehet, hogy csak óra van, így az ajtókon lévő feliratokat figyelem, hogy hátha találok egy tanárit, vagy hasonlót, ami nem előadó. Így akad meg a szemem egy ismerős néven: Julian Carter. Vele már találkoztam, ő tartott nekem edzést és lövészetet. Nem is tudtam, hogy most itt dolgozik. Vagy csak névrokon lenne? Még az is meglehet, de e mögött az ajtó mögött mégsem egy előadó terem van, vagy egy raktár, így bekopogok, és várom a választ, hogy bemehetek-e, vagy, hogy egyáltalán van-e bent valaki, hiszen még az is lehet, hogy éppen órát tart az iroda gazdája.

A zaj- és rezgés elleni védelem az egyik legkomplexebb dolog, ami káros hatásként érhet egy épületet, vagy igazából bármit. Az elméleti része is elég bonyolult a levezetésekkel együtt, és hiába értem a fizikájának az elméletet, hiszen ez nem más, mint hullámtan, hogy mi lesz a végeredmény egy olyan rendszerben, ahol nem csak magának az épületnek van saját rezgése, hanem mindennek, ami azon kívül és belül van, az néha nagyon magas. A most már problémát jelentő projektnél is kellett egy zajra vonatkozó jegyzőkönyvet készíteni, amit részben el is készült, és meg is kaptam, de abból nem derül ki semmi. Jó, néhány pontos adat, a környező zajokra vonatkozóan, de az nem indokolja a jelentkező gondokat, és nem tudom, mit nem látunk. Ennek a problémának a feltárása mérnöki folyamat, de úgy tűnik, hogy hiába tanultunk környezeti hatásvizsgálatot is, és hiába a szakmai rutin, most nem látunk valamit. A repedezett falnak és üvegnek valami oka van. Persze, mindennek van oka, ahogy a mostanában ezt mindig emlegetik is. „Minden okkal történik.” Igen, ha összedől az épület, az is okkal történik. Az az oka, hogy valamit nem látunk, nem veszünk észre, de erre a bizonyos okra nem az után kellene rájönni, hogy összedől az épület, és esetleg emberek halnak meg e miatt. A „Katasztrófák nyomában” dokumentumfilmben a tudósok mindig rájönnek, hogy mi volt a hiba, és az esetek túlnyomó részében emberi mulasztás, hiba az ok, de ezt nem így kéne észrevenni, így utólag, hanem előtte. Az orvostudománynál sem siker, ha a patológus jön rá a halál okára, mert a beteget kezelő orvosok nem veszik észre a betegség okát. Ez a mi esetünkben is ilyen. Mi vagyunk az orvosok, a beteg az épület, így észre kell vennünk, hogy mi okozza a „betegséget” mielőtt az elpusztítja a „pácienst”.
Kell a friss, más látásmód, és ezt most úgy érzem, hogy egy mérnök nem fogja meglátni, megtalálni. Mélyebbre kell menni a dologban, és erre talán egy fizikus képes. Én viszont nem vagyok fizikus. Persze fizikát tanultam a fősulin, mert e nélkül a tárgy nélkül nem lehet megcsinálni az én szakomat, az én munkámat, de két félév fizika közel sem ér fel ahhoz a tudáshoz, amit egy fizikus tud. Már csak abban bízok, hogy olyan fizikával foglalkozót találok, akivel képes vagyok egy nyelvet beszélni, mert sajnos a legnagyobb koponyák egy-egy tudományterületen néha az én számomra nagyon… elvontak? Vagy tudományosak? Most nincsenek éveim, hogy belássak valamit, ami egyébként a szakterületnek triviális, és miután beláttam, nekem is.
Az egyetemre érve csak a tanszékre tudnak útba igazítani, de ott magamnak kell megtalálnom a megfelelő személyt. Túl sok lehetőségem nincs, mert eddig emberrel még nem találkoztam, csak feliratokkal, és a legtöbbről mindössze azt tudtam leszűrni, hogy nem jó helyen vagyok.
„dr. Julian Carter” és titulusai viszont elárulják, hogy most talán legalább útbaigazítást tudok kérni, hogy kit keressek, ha esetleg rossz fizikai szakterületre tévedtem. Például egy, a kvantumfizika szakterületében elmerült professzor, nem biztos, hogy számomra érthető nyelven el tudná magyarázni, hogy mit nem látok. De az is lehet, hogy mázlim van, és a legmegfelelőbb emberre bukkantam.
Nem várok túl sokat, és már meg is hallok egy ismerősnek tűnő hangot, így felé is fordulok. Nagyon megörülök, hogy nem egy névrokonával találkozok, hanem az én egykori önvédelmi oktatómmal. Bár így belegondolva, elég fura, hogy most egy ennyire más területet oktat. - Szia, Julian! - köszönök rá széles mosollyal. - Valóban ezer éve, de azért remélem, egy ölelés még belefér a kapcsolatunkba - tárom kicsit széjjelebb a karomat jelzés képpen, hogy azért talán nálunk mégsem a kézfogás a legmegfelelőbb köszönés is formula. De, ha ragaszkodik hozzá, akkor kezet fogok vele. - Nos, ha éjjel is tartasz órát, még az is lehet. Úgy tűnik, rám férne egy erős ismétlés ebből a tárgyból - nevetek vele. Nekem sajnos nagyon máskor nem lenne időm órára járni. Az életemben igazából annyi változott, hogy most már találkozok Fabrizioval, már, ha a munkája megengedi, mert a kórházi munkából nem akkor szabadul, ha akar, vagy, ha lejár a munkaideje. Ő nem teheti meg, hogy ott hagyja feltárva a beteget a műtőasztalon, mert lejárt a munkaideje.
- Köszönöm! - foglalok helyet az a hatalmas és gyönyörű iroda egyik székében. - Mennyi időd van? - kérdezem és bíztam benne, hogy nem kell órára rohannia, és nem kell egyből a tárgyra térnem. Jó lenne vele beszélgetni is egy kicsit, ha már így összefutottunk.

Örülök, hogy elfogadja az én javaslatomat az üdvözlés formájára vonatkozóan, mert jól esik az ölelése. Egy régi barát ölelése, mert hiába csak egy óránk volt, akkor is annak tartom. A barátomnak. Tiszában vagyok azzal is, hogy magától nem merte volna ezt felajánlani, hiszen ő egy sokkal visszafogottabb, merevebb stílust képvisel, amit a hivatásos szolgálat alatt ölthetett magára.
Én a fizikaórára vonatkozó megjegyzésére válaszoltam, hogy jók lennének az ismétlő órák, de úgy tűnik egy fontos infó hiányzott, így elcsúszott a viccem. Bár talán nem is annyira vicc volt, mert félig komolyan gondoltam, hogy kéne az ismétlés fizikából. Julian viszont nagyon félre értett, és az aggodalom, ami kicsendül a hangjából, amit az arcán látok, meglep. - Hé, nyugi! - teszem nyugtatólag a vállára a kezemet. - Nincs baj, nem történt semmi. Jól vagyok - mosolygok kedvesen, és biztos láthatja, hogy valóban így van. - A fizikára értettem. Tanultam a fősulin, bár csak két évet, és most úgy tűnik, hogy vagy jobban kellett volna figyelnem, vagy több órát felvennem, mert szükségem lenne egy nagyobb és/vagy mélyebb tudásra - osztom meg vele, hogy mire is értettem pontosan a megjegyzésemet. - Csak az a gond, hogy még mindig annyira be vagyok táblázva, hogy csak éjjel tudnék órára járni - fogok vissza egy nevetést, ahogy belegondolok, hogy hajnali egykor fizikaórát hallgatok itt a NYU-n.
- Férjed? - lepődök meg. - Nem tudtam, hogy házasságban élsz - teszem hozzá, mielőtt fére érti meglepettségemet. A nyilvános rendezvények, ahol sokan vannak, számomra még mindig veszélyesek, és félelmetesek, így kerülöm őket. Egy esküvő pedig ilyen. Ráadásul nincs is előttem jó példa a házasságra, így nem is értem, hogy ez egyeseknek miért jó, miért fontos. Az, pedig, hogy Julian egy azonos neművel kötötte össze az életét, számomra nem jelent semmi különöset. Bár, talán csak annyiban, hogy Juliant nem láttam ilyen beállítottságúnak, de ez legyen a legnagyobb és egyetlen meglepetése a számomra. Az, hogy valaki a saját neméhez vonzódik, mindössze akkor érdekel, ha nő esetében megpróbál rám mozdulni, és nem érti, hogy engem Úgy nem érdekel, ha pasi az illető, akkor az érdekel, hogy Úgy ne közeledjen az én pasimhoz. Ha valaki az én kezemről akarja lecsapni a pasimat, nagyon nem érdekel, hogy milyen nemű, a nemek egyenlőségének az elvén fogom neki érthetően elmagyarázni, hogy a „kiszemeltje” hozzám tartozik, és csak rajta áll, hogy ezt kedvesen és bájosan teszem, vagy sokkal nagyobb nyomatékkal, ahol már számít, hogy „ki kezdte”. Igen, féltékeny típus vagyok. - De nem akarnék köztetek gondot, így, ha mégis erre kerülne sor, tőlem jöhetne Ő is - teszem hozzá mosolyogva. Bár sejtem, hogy az éjszakai órákra nem fog sor kerülni, de, ha mégis Julian általi oktatásban kellene részesülnöm bármilyen területet, rajtam nem fog múlni, hogy a férj is ott legyen.
- Bár a cigit még mindig nem pártolom, mert minden egyes szálat egy újabb koporsószegnek tartok, én nem ragaszkodok az irodához, így akár ki is mehetünk, és leülhetünk egy kinti padon, asztalnál, vagy bárhol, ahol cigizhetsz - ajánlom neki lehetőségként. Nem hiszem, hogy bármilyen olyan eszközre lenne szükségünk, amihez csak az irodájában juthatunk hozzá.
- Ja, így már megvan - világosodok meg. Emlékeztem, hogy van valami kapcsolat közte és a fizika között, de már homályba veszett ennek a pontos háttere. - Mi a kutatási területed? - érdeklődök kevesen, de komolyan.
- A kávé mindig jöhet - válaszolok mosolyogva. - Bár néha van jelenősége a minőségnek, nálam az számít, hogy koffein legyen benne. Segítsek? - kérdezem, ha már úgy is mellékállásban még mindig egy kávézóban dolgozok.
- Annyira az én életemben nincs változás. Még mindig mellékállásban dolgozok egy kávézóban, bár most már a Presbyterianus kórház közelében. A fő állásom pedig az EPA, a többi elfoglaltságom is ugyan az. Bár az változás, hogy a lakótársam kiköltözött, így itt is van már saját fegyverem engedéllyel együtt természetesen - teszem hozzá gyorsan, mielőtt azt hiszi, a papírokkal nem bajlódtam. - Ja, és megismerkedtem valakivel - mosolyodok el szélesen. - Csak ritkán tudunk találkozni, mert orvos, és ő nem teheti le a munkát, ha véget ér a munkaideje - indoklom, hogy miért tudunk ritkán találkozni. - Bár tudod, hogy én sem bővelkedek szabadidőben - húzom el a számat egy kicsit. - De azért régen Te is ettől sokkal jobban pörögtél, sokkal izgalmasabbak voltak a napjaid. Nem hiányzik, hogy most itt tanítasz főállásban? Vagy már kellett valami nyugisabb? - kérdezek tőle egy személyesebb dolgot. Tudom, hogy milyen egy olyan munka után, mint az NSA, egy ennyire szokványos munkakör betöltése. Hatalmas, gyökeres változás, és sokan nem is tudnak mit kezdeni a helyzettel. De vannak olyanok is, akik nagyon könnyen belejönnek, mert a régi életüket már nem tudják élni bármilyen okból.

- Semmi baj! Megértem - mosolygok rá kedvesen. - És én úgy vagyok vele, hogy inkább ebből legyen félreértés, mint fordítva, amiből katasztrófa is lehet a helyzettől függően - folytatom barátságosan, és megértően.
- Lehet, hogy nem is kell addig várni, de ezt kicsit később, hanem gond - válaszolok, mert valóban egy fizikát érintő probléma miatt jöttem ide. Bár akkor még nem tudtam, hogy Juliannal futok össze.
- Akkor szívből gratulálok! - mondom örömmel az arcomon, és, ha engedi, egy újabb hatalmas öleléssel is megtoldom. - És kérdeznék valamit - vetem előre egy kicsi gonoszkodó mosollyal. - Most miért is vagy itt és nem friss házasként egy romantikus helyen a férjeddel a nászúton? - kérdezem hatalmasra nyitott szemekkel. Ha teljesen elmegy az eszem, és ennek következtében hozzá megyek, mondjuk Fabrihoz, akkor ez az a dolog, amihez ragaszkodni fogok, és igyekszek úgy intézni mindent, hogy sose érjen véget. Bár bízom benne, hogy nem megy el az eszem, mert a mai napig nem értem mi a jó házasságban. Nekem inkább ellene vannak érveim, mint mellette, de ezt még véletlen sem kötöm Julian orrára.
Mosolyogva hallgatom az elmélkedését a párja és a fizika kapcsolatáról. - Hidd el, ha mérnök, akkor nagyon is értené. Legalább is azokat a részeket, amik a mechanikát, termodinamikát és a hasonlókat érinti. Mérnöki szakterületenként változik ugyan, hogy mire van jobban szükség, de az alapok nélkül nincs mérnöki tudomány - mosolygok rá kedvesen. - Ha atomerőművek építésével foglalkozna, akkor még az atomfizikához is értenie kellene, hogy az épület minden biztonsági előírásnak is meg tudjon felelni - teszem még hozzá mosolyogva. A mérnökök fejében nagyon sok egyéb tudomány is van, több, mint azt sokan gondolnák. Én környezetmérnökin végeztem, és a fizika mellett rengeteg kémiát, matekot is tanultam, az informatika mellett, de tudok tervrajzot is olvasni, bár a rajzolást is tanultuk, de csak érintőlegesen. De jócskán vettük a geológiát, a talajtant, a különböző termőföld típusokat, a biológia minden részét, és ezeket kevervét is, mint a biokémia. Hogy ki mit tud majd a munkahelyén, az sokszor attól függ, hogy milyen helyen dolgozik.
- Akkor azt hiszem, a legjobb helyen járok - mosolygok kedvesen. - Bár én nem a kutatási területedet érintő témában akadtam el, örülök, hogy nem szakosodtál annyira, hogy ne menne a többi - mosolygok.
Mivel nem adja át a kávékészítést, így csak olyan közel sétálok hozzá, hogy ne kelljen túl hangosan beszélnünk, de még ne is legyen zavaró. Az a hely ahol ültem túl távol van a kávéfőzőtől, hogy kényelmesen lehessen beszélgetni. Főleg, amikor elkezd lejönni a kávé.
- Bármikor - vigyorodok el. - Bár néha nehéz lenne megmagyarázni, hogy miért oda lőttem, de talán a „félre ment” még elég jó kifogás lehet - vigyorgok tovább. Jól lövök, ezt szerintem tudja, de egy bíróságon ezzel nem feltétlen kell mindenkinek tisztában lennie.
- Gracias! - mondom spanyolul, mosolyogva. Tudom, hogy beszél spanyolul, bár ezt mindenki érti. És csak remélni tudom, hogy valóban minden rendben lesz majd köztem és Zio között.
- Egy fizikatanár hogyan keveredhet ilyenekbe? - kérdezem érdeklődve, kíváncsian. - Van valami mellékállásod is? - kérdezem az egyetlen reális magyarázatot, ami eszembe jut erre. Persze, hogy ez milyen minőségben, azt nem tudom, hiszen lehet, hogy magánnyomozó is, de akár tanácsadóként is nyilvántarthatják valamilyen rendvédelmi szervnél. Arra pedig nem akarok rákérdeni, hogy mi is történt pontosan, de, ha elmondja, szívesen meghallgatom.

- Biztos szép lehetett, főleg a meghittsége miatt - gondolok bele. - De nem éppen egy szokványos házassági hely. Vagy tévedek? - kérdezek azért rá. Mióta találkoztam Fabrival, azóta jobban meg akarom ismerni Olaszországot. Bár Ő Catanzaroból származik, ami pont a legdélebbi részeken van, az egész ország gyönyörű. Legalább is, amennyire a képekről meg lehet ítélni. - De ezek szerint valóban sokat utaztok - mosolygok kedvesen. - De nyugtass meg, hogy ezek nem munkautak egyikőtök részéről sem - komolyodok meg egy kicsit. Ezek a helyek gyönyörűek lehetnek, de csak akkor, ha van is idő felfedezni, vagy, ha ketten mentek, akkor mind a ketten ráértek. Munka miatt utazni… nem rossz, de tudok jobb indokot is. Van, aki bejárja a világot, de csak az irodát/stúdiót/szállodát látja, mert nincs ideje másra, így pedig nem kéne az utazás, legalább is nekem nem.
Látom, hogy komolyan elgondolkozik azon, amit a mérnöki szakmáról mondtam, de nem csak ezt látom rajta, hanem valami kellemetlenebb érzést is. Nem tudom, pontosan mit is látok rajta, de többnek érzem, mint a „nem is jutott eszembe” felismerés. És ahogy szavakba önti, úgy rájövök én is. - Ezt úgy hívják túlfejlet ego - világítok rá nem túl finoman. - A szakma egyfajta gondolkodásmódot is eredményez, nem csak valamit, amiből meg lehet élni. A szakterület kiválóságai mostanában annyira el vannak szállva maguktól, annyira csak a saját szakmájuk béliekkel tartják a kapcsolatot, hogy azt hiszik, csak ők érnek valamit. De a többi szakma nélkül egyik sem lehetne sehol, és ez a szakmai elzárkózás gyakran évekkel, évtizedekkel, esetleg századokkal visszaveti a fejlődést, a tudást. Én úgy képzelem, hogy egy fizikus sokszor ki sem mozdul az elmélet világából, ha modellez is valamit, akkor is úgy, hogy kizárólag az elméleti részre figyel. A mérnök a fizikát úgy használja, hogy tömegek számára legyen haszna, vagy legalább is elméletileg… - húzom el a számat arra gondolva, hogy ez a „haszon” nagyon gyakran, főleg a modern időkben, legelőször a hadiiparban köt ki, és onnan szivárog vissza a hétköznapi emberekhez. Igazából nem is tudnék olyan modern technikát mondani, ami először nem a katonaságnál került volna bevezetésre, hiszen ilyen a légkondi, a mobiltelefon, és még sorolhatnám. - De az alap fizika nélkül nem létezhetne a mérnöki tudomány… de a többi alap szak nélkül sem, mint a matek, vagy a kémia - teszem azért hozzá, hogy tudassam vele, én nem nézem le a fizikusokat sem.
- Ez igaz, de az idő múlásával sokat felejtenek is, ahogy mindenki. Meg nem hiszem, hogy sokan ki akarnának mozdulni, vagy lenne idejük kimozdulni a saját szakterületükről. De, ha mégis, akkor, mint minden szakterületbéli, nem biztos, hogy tud már egyszerű „halandó” nyelven fogalmazni - teszem hozzá játékosan mosolyogva.
figyelmesen hallgatom, így nem szólok közbe, amikor mesélni kezd, hogy miért is annyira mozgalmas az élete annak ellenére, hogy már főállású fizikatanár. - Az emberek nem felejtenek, és nem is feltétlen érdekli őket, hogy kiszálltál-e vagy sem. Ha a tyúkszemükre léptél, akkor arra emlékezni fognak, és mivel nehézfiúkkal álltál gyakran szemben, így bosszút is fogadhattak - magyarázok neki, mert ezt túlontúl jól ismerem. Ebben élek én is, pedig sosem volt köszönő viszonyban sem a foglalkozásom az ő másik szakmájával. - De minden esetre a másik munkáddal egyfajta látásmódot kaptál, ami valószínűleg végig fogja követni már az egész életedet, és bárhol jársz, bármit csinálsz, meg fogod azokat a történéseket látni, amiket mások nem, amik arra utalnak, hogy valahol valami rossz dolog fog történni, vagy történik éppen. De azt ne mond, hogy erről nem tud a férjed! - jut hirtelen az eszembe, hogy ezzel mekkora veszélynek is teszi ki őt, ha eltitkolta előle. A legnagyobb fájdalmat úgy lehet okozni, ha azt bántják, akit szeretünk, és ezt a rosszfiúknál jobban senki sem tudja. Még én sem mondtam el Fabrinak, de tervezem, hogy hamarosan megejtem, mert addig akarom beavatni, amíg még ki tud szállni, ha akar. Nem kényszeríthetem, hogy így maradjon velem, mert ennek az Ő döntésének kell lennie. Nekem pedig el kell fogadnom akkor is, ha úgy dönt, hogy így nem marad mellettem. Csak nehéz rászánnom magam, mert, ha meglátom, egyből egy egyszerű lánynak érzem magam, aki a fellegek fölött jár a közelében, és képtelen vagyok leszállni a földre, hogy színt valljak előtte. De hamarosan meg kell tennem. - Nos, nem tudom, hogy ehhez illik-e gratulálni, mert bár ne történt volna ilyen, de azért büszke lehetsz, hogy Te is hozzá járultál a sikerhez - mosolygok. - És bár próbálom követni a történéseket, de sokszor csak a címeket olvasom el, vagy fél füllel a rádióban leadottakra hagyatkozhatok. Nem kerülöm őket, nem úgy vagyok vele, mint sokan, hogy „nem szeretem, mert rossz érzésem lesz tőle” - idézek néhány kolléganőt -, de nem nagyon van időm a hírekre. Az engem érintőeket is Tíoéktól kapom, bár azokat valószínűleg itt le sem hoznák - húzom el a számat. - Vagy, ha mégis, addigra nekem már tudnom kell - mondom szomorúan. Ha szabadul a mostohabátyám, arról hónapokkal hamarabb kell tudnom, hogy tudjam mi az ’A’, a ’B’, a ’C’ és a tartalék terv, ha el kell tűnnöm. - Erre viszont így nem emlékszem - húzom össze a szemeimet elgondolkozva arra az esetre értve, amit mesélt. - Sorozatgyilkos volt, vagy „csak” ámokfutó? - kérdezem érdeklődve idézőjelet használva a kezemmel. Bár a sorozatgyilkosok is kezdhetnek ámokfutásba, náluk két gyilkosság között mindig van egy lecsengéses időszak, amikor nem ölnek. Az ámokfutók viszont csak egyszer rendeznek egy nagyobb vérengzést. Bár az is meglehet, hogy egyik sem, mert csak azokkal akart végezni, akik, mondjuk, régen bántották, és „csak” bosszút akart állni. És, ha szerepelt is ezek közül a fogalmak közül valamelyik a médiában, akkor sem biztos, hogy pontosan, mert gyakran a szenzációhajhászabb változatot hozzák le, akkor is, ha ellentéte a valóságnak.

- Ezek szerint akkor ebben is egymásra találtatok - mondom mosolyogva, ahogy azt említi, hogy mind a ketten a hegyek szerelmesei. - Mozgalmas életetek van, de egyesek azt mondják, hogy ebbe a sok utazásba is bele lehet fáradni. De ezt csak hallomásból mondom, mert én sosem utaztam ebben a formában ennyit - szélesedik ki a mosolyom, és, ha akar megcáfolhat. Voltam úton, sokáig. De az akkor volt, amikor menekültem a mostohacsaládom elől, és az nem ugyan az, mint, amit Julian említ. Akkor Miamiból egészen Washington DC-ig jutottam repülő nélkül, gyalogosan, stoppal, és olyan buszokkal, ami nem nagy, így nem bekamerázott buszmegállókban kellett fel- vagy leszállni.
Nekem nem kellenek szavak, hogy meglássam, mit gondol más. Ha életben akartam maradni, meg kellett tanulnom olvasni másokban, amit csak elmélyítettek és tudatosítottak a főiskolai pszichológiaórák. Volt ismerősöm, aki azt kérdezte félkomolyan, hogy gondolatolvasó vagyok-e. Akkor rávágtam, hogy igen, csak hogy gonoszkodjak, de azért tudom, és persze ő is tudta, hogy nem erről van szó. Én csak egyszerűen meglátok olyan gesztusokat, mimikákat, amik árulkodók, és ebből jövök rá sok mindenre. Ezen kívül figyelek, és sok mindent helyesen rakok össze, amit az idő sokszor igazol, mert van innen-onnan már rálátásom sok mindenre. Ezért látom, hogy betaláltam az előbb, amikor az egoját említettem. De nem kerüli el a figyelmemet az sem, hogy bizony lenézi a többi tudományágat, ami felbosszant. Lehet, a fizika megmagyarázza a világ történéseit, összefüggéseit, de nem ad mindenre választ. Önmagában pedig nem is hiszem, hogy megállná a helyét, vagy képes lenne bármit is bizonyítani. Egyes területek a fizikában ráadásul nem is bizonyíthatók, nincs gyakorlati hasznuk, és egyelőre biztosan csak elegáns elméletek maradnak, mert a többi tudomány nélkül sem nem bizonyíthatók, se nem cáfolhatók, de semmi képpen sem modellezhetők. Ráadásul a fizika évekkel ezelőtt megrekedt, legalább is tudtommal, mert nem találtak újat. De, ha ennyire befordulnak a saját világukba, akkor nem is fognak tudni ebből kitörni. - Azért kíváncsi lennék, hogy matek nélkül hogyan magyarázna bárki fizikai tételeket, összefüggéseket - mondom elmélázva, mintha nem is vettem volna észre a nem tudatos reakcióit. Én el nem tudok képzelni egy bonyolultabb, magasabb szintű fizikapéldát matek nélkül. De valahol kíváncsi vagyok, hogy ezt egy olyan fizikus, mint Julian hogyan tudja, vagy tudná megvalósítani ezt. „Szakmai” alapú vitákba szívesen belebonyolódom, és akárkinek lesz igaza, bízom benne, hogy a barátságunk, kapcsolatunk azért megmarad.
- Ezt örömmel hallom - mosolyodok el kedvesen. - Egyébként ebben a dologban, hogy nem szeretnek kimozdulni a szakterületükről, mi lehet az indok? - kérdezem őszinte kíváncsisággal. - Én kifejezetten szeretek a saját végzettségemen belül is váltogatni a szakterületek között, mert egy idő után rutinszerűvé válik, így pedig unalmassá - térek ki a dologra a saját példámon keresztül. Ha mindig csak mondjuk hulladékgazdálkodással kellene foglalkoznom, és nem térhetnék néha át, mondjuk a levegőtisztaság-védelemre, akkor biztosan hamar beleunnék, ami viszont egy idő után hibához vezethet, mert annyira rutinná válik, hogy már nem is gondol bele jobban az ember, ahogy pedig elvileg kéne, és lehet, apróságokon átsiklik.
Figyelmesen hallgatom a válaszát, és kedvesen elmosolyodok már akkor, amikor elkezd kitérni arra, hogy a férje tud a korábbi munkájáról. - Megértem, hogy ezt kérte. Ha szeret, és miért ne tenné, ha már összeházasodtatok, akkor félt téged, fél, hogy elveszíthet. De ezek szerint neked is fontos annyira, hogy feladtad érte a másik munkádat - mosolyodok el kedvesen. - És szabad megkérdeznem, hogy cserébe Neked mi volt a feltételed? Már, ha volt ilyen? - kérdezem kíváncsian, de megértem azt is, ha ez már túl személyes esetleg, és nem akarja megosztani velem.
- Az egyik feladja a veszélyes munkáját, a másik meg belemenni készül egy hasonlóan veszélyesbe - húzom el a számat és kicsit rájátszok a hitetlenkedésre, de valahol tényleg nem értem. Itt az USA-ban a rendőrök nagy veszélyben vannak, mert szinte bárki fegyverhez juthat, és nagy „divatja” van a bandaháborúknak, és a lövöldözéseknek. Vannak országok, ahol ez nincs így, de itt… nos, én biztos nem örülnék, ha Fabri rendőr lenne. Elég nekem megbékélni azzal, hogy Tío és a csapata, akik a családom, FBI-osak. Bár tény, hogy megvan a maga előnye, mert mellettem meg lehet, ez kell. Szóval igazából legyen meg a velem, mellettem élőnek az önvédelemre, meg fegyverhasználatra a joga tapasztalata, de ne kelljen neki hivatalból hordania, hogy ne legyen kitéve a munkája miatt állandó veszélynek. - Nem félted? - kérdezem hirtelen.
- Nos, a kérdés akkor itt az, hogy ezek után tovább folytatta volna-e az öldöklést - húzom el a számat. - Hogy kinek mennyi ideig tart az érzelmi lehűlés két gyilkosság között az változó, mert van/volt olyan, akinek csak egy-két nap telt el két gyilkosság között - húzom el a számat. - De a lényeg, hogy elkaptátok. Most már az esküdteken és a bírón múlik, hogy bent is tartják-e, és, ha igen, meddig - teszem hozzá kedvesen, de megadva annak a lehetőségét, hogy felmentik, ami nem a rendőrökön múlik sokszor.
Közben pedig előveszem az anyagokat, hogy, lassan rátérjünk arra, amiért eredetileg jöttem. Bár szívesen beszélgetek vele, de az ő ideje szűkösebb, mint most az enyém. Utána és közben is lehet másról beszélgetni, de jó lenne rájönni, hogy mi okozza a problémát, amit nem látunk a volt csoporttársammal, és az ő kollégáival. De csak akkor térek rá, ha Julian is tud erre figyelni a kötetlen beszélgetésünk után.

- Egyet értek azzal, hogy minden ember más, és nem mindenki un rá az állandó utazásra - mosolygok kedvesen. - De… most azt nem értem, hogy ehhez, hogy jön a hazafiasság? - kérdezem zavartan. Jó, én az anyanyelvemnek tekintem az angolt is, de akkor is könnyebb számomra a spanyol, és könnyebben vezetek erre vissza mindent, mint fordítva, így nálam ez a szó valahogy a honvédelmi erők, a nép védelmére tett intézkedések és beavatkozások folyamatait jelenti. Így nem értem, hogy ez az általunk említett utazásokhoz hogyan jön. Bár lehet, hogy megint csak félre értettük egymást.
Elnéző mosollyal hallgatom, ahogy szinte előadást tart nekem, hogy mi a különbség az elméleti és a kísérleti fizika között, és, ahogy megpróbál meggyőzni a saját igazáról. A gond, hogy én pontosan látom, hogy egy elméleti fizikai tétel, a legtöbb ezzel foglalkozó ember, a való életben életképtelen. Bár Julian kivétel ez alól, mert dolgozott az NSA-nek, de úgy érzem, egyre jobban kezd ő is elméleti emberré válni. - Nos, a Schrödinger-macskája témát én sosem tudtam elképzelni a való életben. Persze a fizikai elméleti részt felfogtam - teszem gyorsan hozzá, mielőtt elkezdi nekem elmagyarázni, de én gyakorlati embernek tartom magam, ez a „valami” meg nagyon el van rugaszkodva ettől. - Ha egy macska benne van egy dobozban egy erősen mérgező vegyületet tartalmazó fiolával, én a kinyitás nélkül is pontosan, bármikor meg tudom mondani, hogy a macska él-e. És, ha ezt a valóságban nézzük, akkor lazán kimeríti az állatkínzás fogalmát, ami mellett pedig még elegáns elméletnek sem tudnám nevezni. De ez csak egy olyan dolog az elméleti fizikában, aminek a való életre tett hatása erősen konvergál a nullához, hiszen ott van a húrelmélet, amit valószínűleg sosem lehet majd bizonyítani, ráadásul teljesen mindegy, hogy igaz-e vagy sem, mert az életben maradásunkat nem befolyásolja. Nem hiszem, hogy a gravitáción kívül, az előbb említett elméletek bármelyikének hasznát vetted volna az előző munkádban, de javíts ki, ha tévedek - és tényleg rám cáfolhat, ha tud. - Viszont a geológia az alapja a talajtannak, ami viszont elengedhetetlen része annak, hogy egy-egy területen, akár hosszú távon, meg lehessen mondani, hogy milyen haszonnövény termesztésére lehet használni az adott termőtalajt, vagy milyen beavatkozások szükségesek ahhoz, hogy egy bizonyos növény megéljen ott. Persze az egyéb időjárási tényezők is fontosak, de ezek oda-vissza hatnak egymásra. Ráadásul a geológia nélkül meg tudnád mondani, hogy a legutóbbi, az egész bolygónkat érintő kataklizmát mi okozta? Vagy, hogy pontosan melyik földtörténeti időszakban volt? Ami fontos lehet, hogy más tudományok előre felkészülhessenek egy esetleges újbóli bekövetkezésükre? - Én tudom a választ, hogy mi okozta a dinók kipusztulását, mert megtalálták a földrétegekben, hogy a Toba-tó egy régi megavulkán kráterében kialakul tó, aminek az utolsó kitörése egybe esik a szóban forgó kataklizmával. - A fizika egyébként a mai napig nem ad választ, legalább is tudtommal arra, hogy az ősi civilizációk hogyan voltak képesek olyan monumentális építményeket létrehozni, mint az egyiptomi piramisok, a maja templomok, pedig az kizárólag fizika és matematika - világítok rá azon hiányosságokra, amik az egész emberiséget foglalkoztatja. - Szerintem a geológia és az erre épülő tudományterületek hamarabb fognak megoldást találni erre, mint azok a fizikusok, akik olyan elméletek gyártásával és igazolásával foglalkoznak, mint, hogy hogyan képződnek fekete lyukak kvantumtérben - adok egy érvet a geológia mellett, amit egyébként én is tanultam. Persze ezzel nem bántani akarom, csak rávilágítani, hogy az elméleti tudás hasznos, de csak akkor, ha a való életben is hasznosítani tudja az illető, utána pedig széles körben az emberek. Azon kívül ez a fajta gőg, amit Ő mutat, az erősen befolyásolni fogja, és most is azt teszi, az emberi kapcsolatait, és a házasságát is.
El kell hirtelen gondolkoznom a szón, hogy „magfizika”, mert én fejben kicsit még megragadtam a Föld magjánál, amit első körben nem tudtam összehozni a „részecske fizikával”, de ez a pillanatnyi értetlenség biztos, hogy kiült az arcomra is. Persze ettől még figyeltem a többi dologra is, amit mond. - De nem félsz attól, hogy a fizika más területe, amivel évekig nem foglalkoztál, legalább is behatóan, az adhatna a Te területedre is egy olyan meglátást, gondolatot, ami előrébb vinne a saját részeden? - érdeklődök kíváncsian. Minden összefügg mindennel, így nem lehet igazán szétválasztani a dolgokat. A valóságban legalább is nem.
Amikor kitérünk a házas életére, az első mondatára meglepődök, majd ahogy tovább hallgatom, hol bólogatok, hol megvilágosodok. Már megint az egoja. - Hogy változtok és összecsiszolódtok az a világ legtermészetesebb dolga, ha együtt élsz valakivel - jegyzem meg kedvesen. - Ugye nem az a fixa ideád, hogy csak Te csiszold őt, és ez fordítva nem igaz? - kérdezem meglepetten egy másik mondatára értve.
Döbbentem hallgatom, hogy miket művelt, és annyira meglepődök, hogy ezt még titkolni sem tudom, bár nem is igazán próbálom. - Óh, én nem tudok róla - játszom meg, hogy ez valóban így van. - De Te, aki egy olyan tudományterülettel foglalkozik, amely választ ad a világ összes kérdésére - idézem, összegzem az Ő nézőpontját és meglátását - mit gondolsz, mit fog csinálni, ha rájön, hogy miket csináltál? Mert én most nyíltan is kimondom, amit Neked is tudnod kell: rá fog jönni. Tőlem teljesen függetlenül - hívom fel a figyelmét nagyon lényeges dolgokra. - És mi lesz akkor, ha ezekre úgy jön rá, hogy egy bevetés során ezek a különböző rádió jeleket sugárzó eszközök buktatják le őt, vagy a csapatát? De mi van azzal, ha csak a közvetlen kollégái e miatt fogják lenézni, hogy a férje ilyen eszközöket aggatott rá? Engem nem zavar, hogy azonos neműek vagytok, és bevallom, igazán sosem értettem, hogy ez sokaknak miért gond. De Te is tudod, hogy a rendőri és egyéb, a katonai elvek szerint felépülő egységek nagyon férficentrikusak, tesztoszterontól túlfűtöttek, így alapvetően, inkább tekinthetjük úgy, hátrányos helyzetből indul e miatt a házassága, kapcsolata, beállítottsága, nevezd ahogy akarod, miatt. Ha ehhez hozzá jön még ez a húzás, ami valószínűleg azért tudtál megtenni, mert annyira szeret, hogy feltétel nélkül bízik benned, akkor mi lesz vele a kollégái előtt, és ez hogyan fog hatni a Ti kapcsolatotokra? - kérdezem őszinte döbbenettel. A lakás felszereltsége egy dolog, mert az nálam is full profi védelemmel rendelkezik. Én is jártas vagyok abban az önvédelemben, amit igazából az izraeli katonáknak tanítanak a terrorosták likvidálásához. És nekem is van az egyik telefonomban nyomkövető, de én ezekről mind tudok. Tudom, hogy az életemet védik, és mindig is tudtam, de biztos, hogy kivertem volna a balhét, ha eltitkolják előttem. Ez a magánszféra nagyon súlyos, és egyébként törvénytelen megsértése is. Sok mindent megértek, hiszen nagyon hosszú évek óta ebben élek, de ezzel, aki ezt megtenné velem szemben, örökre oda lenne a bizalom, ami a legtöbb embernél egy nagyon kényes és sérülékeny dolog. Talán törékenyebb, mint Julian egoja.
- Nos, eredetileg azért jöttem, mert megkeresett egy régi csoporttársam, egy olyan problémával, amire nem találjuk a megoldást. Ez inkább hullámtan, mint a Te területed, de mi elakadtunk. Tudjuk, hogy van valami, ami kiváltja a problémát, de nem látjuk, hogy mi az. Én azt sejtem, hogy nálunk már egyfajta „nem látjuk a fától az erdőt” eset áll fenn, így kell egy olyan friss szem, aki tőlünk kicsit távolabbról tudja szemlélni a helyzetet - vezetem fel a dolgot, egy kicsit kitérve arra, hogy a fizika mely területét is kellene szerintem használni. De esélyt adva arra, hogy mondhat akár nemet is, és átirányíthat máshoz, aki behatóbban foglalkozott ezzel a területtel az utóbbi időben.

- Áh! Így már értem - mosolyodok el kedvesen, és bólintok is mellé, hogy már teljesen világos.
Látom, hogy nem tetszik neki, hogy én nem magasztalom olyan magasságokba a fizikát, mint ahogy ő.
- Ha jól értem, akkor ezek az alapjai annak, amit a hálózatkutatók csinálnak? - kérdezem elgondolkozva. - Mert akkor valóban, sokkal előrébb lennénk, mert ők valóban meg tudják mondani, hogy mit okoz, biztosan mit fog okozni, az, ahogyan a legtöbben élnek, mozognak a világban, találkoznak másokkal, de addig, amíg az emberek döntő többsége nem tud megbirkózni a legkisebb változásokkal sem, mert az agyuk nem engedi, hogy alkalmazkodjanak, addig nincs jelentősége az egésznek. Rengeteg embernek stresszt jelent, ha nem veheti meg a legújabb modellű telefont, bár a régin még egy karcolás sincs, pedig mindenki tudja, hogy az a fogyasztói társadalom, amit most élünk a kihalásunkhoz vezet. Tehát gyakorlati haszna nincs ennek a tudásnak - fejtem ki a véleményemet. - Sajnos! - teszem hozzá jelezve, hogy kár, hogy így van.
Figyelmesen hallgatom a válaszait, és néhány helyen bizony nagyon erősen sántít a magyarázata. Ez pedig zavar. De látom, és kezdek rájönni, hogy miért próbál ennyire kétségbeesetten meggyőzni a saját igazáról: ego. Már megint! - Nem fogok igazat adni, mert nagyon remélem, hogy Te is tudod, hogy ezeknél az érveknél, bár részben igaz, hogy kell a fizika, de a döntő többségénél jóval kevesebb az a része, amit valóban ki kell számolni, és „laboratórium” körülményekre visszavezetni. A valóságban általában pedig pont fordítva van. Megcsinálják a manővert, a lövést, meglép az üldözött, és utána a megfelelő személyek, ügyészek, fizikusok, mikor ki, elkezdi kiszámolni, modellezni, hogy mi történt, mi lett volna a helyes sebesség, útvonal, de nem előre. Ha pedig mesterlövész vagy, akkor csak engedélyre sütheted el a fegyvert, és csak akkor, ha azt mondod, hogy tiszta a célpont, mert csak akkor adnak engedélyt a lövésre - és, ha nem kéri, akkor nem is megyek bele jobban. - Nem egyszerű veled mondták már? - kérdezem, talán meglepettebben, mint kéne. De leginkább én lepődtem meg, hogy ennyire nem tud veszíteni, hogy lassan a szakmaiság sem lesz meg a válaszaiban. A bombákhoz nem értek. Annyit tudok, hogy bombával felszerelt öngyilkos merénylőt szigorúan tilos mellkason lőni, náluk kizárólag fejlövés adható le. Bár azt is csak kellő körültekintéssel, hogy nincs-e holtember kapcsoló. A sokkoló használatához sem kell fizikusnak lenni, bár a gyártónak valóban nem árt, ha ért az elektromosság szervezetre gyakorolt hatásaihoz. Az, amit a lépcsős-lábhosszas üldözésről ad elő… nos, én ezek szerint lazán meglépek előle, ha arról van szó, mert, ha adott a feltétel, a korláton lefordulva akár több lépcsőfokot is kihagyok, és sokszor a következő sor fokára érkezek, és mindig figyelem, hogy jönnek-e még utánam.
A villámlástanról tartott kiselőadásánál viszont ismét akaratlanul adom jelét a meglepettségemnek, pontosabban a döbbenetemnek. - Ugye most még véletlenül sem azt akarod mondani, hogy a villámlás mindössze statikus kisül, mint a műszálas anyagoknál? - kérdezem őszinte döbbenettel. - Meteorológusok azon csoportja, akik a villámlásra szakosodtak, évekkel ezelőtt rájöttek, hogy minden villámlásnál a világűrből érkező rádióhullámokat is fogni lehet, amely elengedhetetlen a villámok kialakulásához - és bízom benne, hogy nem én tájékoztattam erről a, már lehet, évtizedes megállapításról. - Megeshet, de a geológia magyarázza, hogy miért a Venezuelában található Maracaibo-tó a leggazdagabb a villámokban. Vagy ehhez nagyon hasonló hely még a Közép-Afrikában található Kivu-tó, ahol ismét csak a geológia ad magyarázatot a jelenségre - tájékoztatom, és, ha akar, utána is nézhet a dolognak.
- Na, ez az UFO-s dolog lehet még helytálló is, főleg, ha a Csillagkaput vesszük alapul - vigyorgok, de persze csak viccnek szántam, ahogy remélem ő is. - De ugye tudod, hogy ez mind mérnöki dolog, ami használja a fizikát, és nem kutatja, vizsgálja úgy, ahogy a fizikusok - mutatok rá ismét. - Nos, ez a fényre keményedő ásványvizes dolog, ez… hülyeség, mert a fény itt energia, amit, ha átad bárminek, és a mondatodból ez következik, akkor az adott dolognak nő az energiája, de a fagyás pedig pont, hogy energiacsökkenéssel jár, hiszen hőenergiát veszít, ez esetben a víz - gondolom végig a dolgot. - De visszatérve a piramisokra, a geológia mondta meg, hogy piramisok mészkőtömbökből épültek, mert más geológiai tulajdonsággal bíró természetes építőanyagból, abban az időben minden valószínűség szerint nem tudtak volna az ókori egyiptomiak, bár ugyan ezt használták a maják is, ilyen monumentális építményeket létrehozni az akkori szerszámokkal - mondom, és azt hiszem, bár nem így terveztem, szépen be is forgattam Juliant. - Ráadásul erre mind régészek jöttek rá a kutatásaik során, aminek az egyik alapja a geológia - mondom kicsit összehúzva magam, mert csak a saját identitásom mondatta ki velem ezen utolsó szavakat hangosan is, és kicsit tartok a haragjától.

- Akkor elismered, hogy Te is változol, és hozzá igazodsz - mondom, mert azt érzem, hogy kicsit megint félre értett. Mert nem arra gondoltam, hogy teljesen magához akarja csiszolni, hanem ő is hozzáidomul a férjéhez.
- És szerinted kevésbé lenne hatékony az adott kügyü, ha a férjed is tudna arról, hogy ott van nála? - kérdezem, mert ez valóban FIZIKAI képtelenség, hogy egy elektronikai berendezés működését az befolyásolja, hogy valaki tud-e róla, hogy nála van vagy sem. - Én a magam példáját tudom hozni csak, ha ilyen velem fordulna elő. Először hálás lennék a dologért, de ahogy múlnak az életben maradásom körüli biokémiai reakciók, és tisztulna az agyam, úgy veszítenéd el végleg a bizalmamat. Egy kapcsolatban pedig ez nagyon fontos - mutatok rá, de valahol sejtem, hogy ezt az érvet nem fogja rendesen a magáévá tenni. - Neki jelenleg jóval több aktív infó áll, vagy a közel jövőben fog állni a rendelkezésére, hiszen aktív tagja lesz a rendvédelemnek, és rádión, egyéb hírközlési rendszeren keresztül jobban értesülni fog az esetleges, potenciális veszélyekről, mint Te, aki már ebből kivonult. Mi van akkor, ha úgy véli ezek alapján, hogy ugyan azon, vagy ahhoz nagyon hasonló eszközökkel lát el Téged, mint Te őt. Ahhoz mit szólnál, ha kiderülne, hogy most is lehallgatja ezt a beszélgetésünket? - kérdezek rá, miközben a kezemmel hessegetem a füstöt, amit kifújt, bár nem rám irányította. - És, ha azért rúgják ki majd, mert Te, most már civilként beleavatkoztál egy hivatalos bevetésbe? Ha él, de munkanélküli lesz, esetleg le is csukják, mert a katonai bíróság, ahová kerül, majd nem hiszik el, hogy valóban nem tudott arról, amit a házastársa művelt? Ráadásul a bíróságok lehet a Te vallomásodat, beismerésedet sem fogják elfogadni, mert házasok vagytok, és esélyesnek látják az összejátszást? Akkor hogyan fogod magad mellett tartani, hogy fogod elérni, hogy ne akarjon elválni tőled, vagy örökre elhagyni? - kérdezem, igyekezve rávezetni, hogy nagyon rossz úton jár. Nekem nem kell fizikusnak, hálózatkutatónak lenni, hogy lássam, ez a lehető legrosszabb viselkedésforma, ami párkapcsolatban valaki csinálhat, és ezeknek a legtöbbje válással ér véget. Akkor is, ha nem feltétlen a jogi válásról van szó, mert nem házasok, vagy azok maradnak, de a másik elköltözik, és onnantól csak a papír köti össze őket.

Figyelmesen hallgatom, ahogy elkezdünk arra kitérni, amiért eredetileg jöttem. - Az tuti, hogy emberi mulasztás - értek egyet. A kérdés, hogy miben mulasztott és ki. - Az anyagokat bevizsgálták, és megfeleltek a papírformáknak, mármint új, nem bontott anyagot használtak, és azt, amit a tervezők meghatároztak. Készült előzetesen is, és most is környezeti hatásvizsgálat, ami érinti a talajra vonatkozó erőkifejtéseket is - tájékoztatom, hogy ezeket megcsináltuk. A környezeti hatásvizsgálatot már többször is csináltak/csináltunk, mert a volt csoporttársaim is abból próbált meg kiindulni. Én is készítettem egyet, bár azt adatok nélkül, és a csoporttársam töltötte fel pontos adatokkal. - Maga a talaj pedig nem süllyedt meg. Legalább is azon az elven, ahogy a Pizzai-ferdetorony, úgy nem - pontosítok, és közben elgondolkozok, és fel is írom „épület szerkezeti süllyedése”. - Kaliforniának azon a részén épült, ahol még jelentősek a nagy éjszakai és nappali hőingadozások, így ezt figyelembe vették - adok támpontokat az együtt gondolkozáshoz. - Azok a számítások, mérések itt vannak - nyitok meg egy anyagot a gépen. - A teherbírásra én is gondoltam, de azt mondták, megnézték, és nem az, mert részletesen átnézték. Átküldték a számításokat és eredményeket, de ez már az építőmérnöki részhez tartozó statika, ami olyan számításokat tartalmaz, amit én sosem tanultam - vallom be, hogy ez nem az én asztalom, de már több szakértő is megnézte, átnézte, és ezt mindenki kizárta. Mármint a szakemberek, mert az, hogy én vagy a csoporttársam húzza ki, az lényegtelen. - Mi arra jutottunk, hogy valami rezgés okozhatja, csak nem találjuk, hogy mi adja a plusz rezgést. A helyi geológiai intézetből is kértünk ki anyagokat, mert nekem első körben az jutott az eszembe, hogy Kalifornia tektonikus szempontból aktív terület, de nem találtunk összefüggést. Pontosabban hozzávették a tervezésnél és a kivitelezésnél is - teszem hozzá gyorsan, és, ha lehet, akkor megnyitom neki az ezeket tartalmazó mappát is. Ebben van benne az is, vagy elvileg ebben kellene benne lennie, hogy milyen rezgéseket vettünk figyelembe eddig, mint a földmozgások, a környező forgalom zajai, akár föld feletti, akár alattiról is legyen szó, és a hőtágulás is. Bár metróvonal nincs a közelben.

Tudom, hogy nem fogja elismerni, hogy nincs mindenben igaza, de nem árt, ha valaki kicsit megpróbálja lerángatni a magas lóról. A diákjai biztos nem fogják megtenni, a munkatársai lehet, inkább ráhagyják, a párját meg nem ismerem. Bár talán itt igazán csak arról van szó, hogy két különböző nézet találkozik, és most derül ki, hogyan tudunk ezzel a helyzettel megbírkózni.
- Ha most azt akarod ezzel mondani, hogy Te éles helyzetben ennyire bonyolult számításokat el tudsz akkor és ott úgy végezni, hogy utána még van időd a pontos lövésre is, akkor vagy feltaláltad az időgépet, és akkor gőzöm sincs, hogy miért dolgozol még egyáltalán. Vagy pedig asperger-szindrómás vagy, ami sok mindent megmagyarázna, és mivel férfi vagy, így ráadásul még nagyobb is az esélyed erre a kórképre, mint, ha nő lennél - tájékoztatom tényszerűen. Nem ismertem pontosan ezeket a számításokat, de ha már csak egy bonyolultabb képletre gondoltam, amit a fizikában használtak, és nem egy egyszerű gyorsulás számításra, akkor azt kiszámolni nem fél perc egy normál embernek. Persze, egy matematikus gyorsabban számol, de ő sem annyira, hogy egy mesterlövész helyzetében, ahol a legtöbb esetben valamennyire mozgó a célpont, ki tudja számolni a gellert kapott lövés pontos irányzékát a célpont, sok esetben nem egyenes vonalú egyenletes mozgásához viszonyítva. Pedig tudom, hogy a mesterlövészek is komoly számításokat végeznek, és a filmekkel ellentétben mindig van velük, aki segít nekik elvégezni a lövést, de nem gellerből. - És felhívom a figyelmedet arra is, hogy a példádnak megfelelően, a profi kosaras már nem tudja az eszével, hogyan kell az adott helyről úgy dobni, hogy az a kosárban landoljon, mert magas ismétlésszám után már az izommemóriájából dolgozik, és a kéz-szem-testhelyzet-távolság kombináció által generált infó már „csak” a gerincvelő reflexért felelős részéhez jut el, és nem az agyhoz - tájékoztatom egy újabb dologról, aminek akár utána is olvashat a megfelelő könyvekben. Bár én ezt egy, az emberi testtel foglalkozó dokumentumfilmben láttam még régebben. A táncnál és az önvédelemnél már én is így vagyok, hiszen nem kell átgondolnom, hogy adott helyzetben mit kell csinálni, csak csinálom. A gáz az az, ha valakinek ez rosszul rögzül, mert onnan kiirtani… nos, nem egy-két hónap.
Amikor megerősít, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki a szemébe mondta, nem egyszerű eset, én csak egyet bólintok nagyon határozottan egy mosoly kíséretében.
Én hiszek neki, hogy nem rádióhullámokról kellene beszélnem, így mélyen elgondolkozok a dolgon, hogy vissza tudjak idézni egy évekkel ezelőtt látott dokumentum filmet, ami a villámlásról szólt, és amiben megismertem, hogy nem csak a már jól ismert fényes sárgás-fehéres cikázó villámok léteznek, hanem ettől sokkal gyönyörűbb, lenyűgözőbb villámok is léteznek. - És, ha azt mondom, hogy valóban nem rádiósugárzás, hanem kozmikus sugárzás, ami egy csillag felrobbanásából keletkezett? Hiszen a kutatók régóta keresik az elméletük igazolására szolgáló „generátorokat” a felhőkben, de eddig még nem találták meg, hiszen a levegő nagyon rossz vető, és több millió voltra van szükség ahhoz, hogy ezt a közeget megbontva létre jöjjön a villám. De, ha nagyon kötözködsz, biztos megtalálom a megfelelő tudományos cikket az igazam bizonyítására - állok ki vele most már nyíltan, igyekezve megcáfolni egy fizikust a fizikában. Mert bár én már régen láttam ezt, de biztosra veszem, hogy a megfelelő keresőszavak beírásával megtalálom a megfelelő anyagot, ami említi a blue jetetek, elfeket és sprite-okat is, ami akkor is a végcél volt, hogy ezeket a kutatók hogyan találták, figyelték meg.
Mivel a következő mondata kicsit összezavar, megrázom a fejem. - Várj! Most azt mondod, hogy, ha lefagyasztok egy kilogramm standard hőmérsékletű jeget a mi tengerszint feletti magasságunkon, ami, ha jól tudom egy liter, akkor több, mint egy kilógrammnyi jegyet kapok? - kérdezem zavartan, és most eltekintek attól, hogy, ha nem gyorsfagyasztás, akkor még párolog is a víz, amíg meg nem fagy legalább a felszíne. A térfogat nő, de a tömeg nem, és ő azt mondta, hogy „fagyásnál nő a tömeg és a térfogat”. A víz sűrűsége csökken fagyásnál és nő a térfogata, de a tömege állandó. Viszont az is tény, hogy a víz 4°C-on a legsűrűbb, de ez most lényegtelen. - Bár az viszont tényleg igaz, hogy, ha nagy felületű és tömegű jégnek sok mozgási energiát adunk, mint mondjuk egy óceánon úszó hatalmas jégtábla, akkor az a megfelelő ponton, vonalon lekezdhet oda-vissza meghajolni, ami hőenergiát gerjeszthet, de nem ez volt az alapkitétele a viccnek - mutatok rá a dologra, részben igazat adva neki. Ha minden igaz, akkor ezen az elven működik a gleccserek olvadása is.

- Tehát nem bízol meg benne annyira, hogy, ha megkérnéd, akkor nem kapcsolná ki, vagy nem hagyná ott valahol szándékosan? - folytattam hangosan a gondolatmenetét, hiszen bennem bíztak annyira Tíoék, hogy megmondták, én pedig szándékosan sosem kapcsoltam ki. Volt, hogy lemerült a telefonom, amiben a nyomkövető volt, de akkor felhívtak a másikon, és rákérdeztek, és pedig sűrű bocsánatkérések közepette feltettem tölteni, és, amint lehetett újra bekapcsoltam. De ez még nagyon a kezdeti időszakban volt, utána, és azóta is nagyon figyelek rá.
- És most mit érzel? Csalódottságot? Megbántottságot? Mint akit elárult az, aki a legfontosabb volt számára? - kérdezem, mert látom a szemében a félelmet, a hitetlenséget és a pánikot. - Csak gondolj bele, hogy most mi zajlik le benned, mert fordított helyzetben ő is pontosan ezeket fogja érezni - tájékoztatom, de válaszra igazából nem számítok. Bár nem is érdekel annyira, hogy hogyan próbál ezek után meggyőzni arról, hogy bizony ő igen is helyesen cselekszik, mert a legfontosabb az, hogy mi lesz később. Engem inkább ez érdekelne. Akár akkor, ha Julian fedez fel egy poloskát, vagy hasonlót, amit a férje rejtett el, akár akkor, ha a férje jön rá, hogy miket rejtett el nála Julian. De erre most nem fog tudni válaszolni. - A Te részedet, amiről tudjuk, hogy megtörtént még helyre hozhatod, ha tudsz vele igazán őszinte lenni, és megbízni benne, vagy csak úgy, hogy eltünteted a nála lévőket, és akkor tiszta lehet a lelkiismereted Vele szemben - adok neki egy esetleges mentsvárat, ha szüksége lenne rá. Ha én abban a helyzetben lennék, amiben most Julian van, akkor én eltüntetném a kütyüket, és leülnék a párommal egy nagyon komoly beszélgetésre. Ha pedig a szeretetük a bizalomra és a megértésre alapszik, és arra, hogy mindent meg tudnak beszélni, ami minden kapcsolat alapja, akkor nem lehet baj. Ha nem erre, akkor nem hiszem, hogy előbb-utóbb nem fognak elválni egymástól az útjaik.

Amikor belemerülünk, amiért jöttem, hol cáfolom a feltételezéseit a meglévő adatok alapján, hol felírom magamnak, hogy azon tudjunk majd tovább haladni. De tényleg figyelek rá, mert Neki biztos vannak újabb ötletei, amik nekünk még nem jutott az eszünkbe. Ha nem is feltétlen mondja meg konkrétan, hogy mi az, ami okozza a bajt, bízom benne, hogy rávezethet a helyes megoldásra.
Az első összefoglalójára, amit az építőanyagokra tesz, csak határozottan bólintok egyetértésem jeléül, hogy nem ez lesz a gond; haladhatunk tovább.
- Környezeti hatásvizsgálatnál ezeket mindet vizsgáltuk. Ha nem is a legelején, akkor azóta többszörösen pótoltuk a terveknek megfelelően, beleértve a kivitelieket is - teszem hozzá a lehető legpontosabban, abban bízva, hogy talán a pontos fogalmazás mögött van elásva az lényeg, amit most egyelőre nem látunk. Ezt most tényleg nem olyannak szánom, mint az előző beszélgetésnél, hanem hangos gondolkodásnak, ahogy ő is teszi.
A hangos gondolkodását nem akarom megzavarni, így csendben maradok.
- Nekem mondod - sóhajtok én is, amikor elismeri, hogy nem a legegyszerűbb feladattal érkeztem. Mi már nem is tudom hány órája dolgozunk ezen, ha heteket, napikat árszámoljuk, és nem is csak ketten, a volt csoporttársammal. Az ezt követő gondolatmenetét viszont próbálom felvenni, és lehetőség szerint vele együtt gondolkozni, úgy, hogy kiegészítem, egyelőre csak fejben a meglévő adataimmal. Néhány szót pedig ismét felfirkantok, amit majd jobbnak látok bővebben átbeszélni.
- Lehet, ez lesz a megoldás - mondom lelkesen. - A gépen megvan, hogy milyen gépből mennyit terveztek be az építkezésnél, és az is, hogy hány fő a maximális kapacitás egyszerre - fordítom magam felé a gépet, hogy megnyissam a megfelelő anyagokat. - Ezek alapján az adatok alapján, ki tudod nekem számolni, hogy mennyivel léptük túl az épület maximális rezgéssel szembeni ellenállását? - kérdezem a férfire nézve. - Vagy bármilyen számolást tudsz most végezni, amivel igazolni tudjuk, hogy az épületen belül nagyobb a rezgés, mint a tervezett, mert, ha nem ez, akkor kereshetünk tovább - pontosítok, mert lehet, hogy most nem az jött ki a számon első körben, amire valójában gondoltam. Igazából azt akarom tudni, hogy a mi esetünkben az épületen belüli rezgés-e az, ami okozza a gondot, vagy tovább kell keresnünk. A tervek alapján egy hozzáértő, aki nem én vagyok, elvileg ki tudja számolni, hogy mekkora rezgésnek áll ellen az épület, és mi az, aminél szerkezeti károk keletkeznek, esetleg össze is dőlne. A belső tervek alapján és a környezeti zaj- és rezgésmérések alapján azt is tudjuk, mekkora rezgés éri az épületet. A kettőből pedig elvileg ki kellene jönnie annak, hogy mekkora jelenlegi „többletrezgés”. Mert, ha túlontúl nagy, amit nem magyaráz „néhány” plusz gép és ember”, akkor tovább kell keresnünk.