- Akkor jössz ugye? Nem vertél át minket, és nem gubózol be...? – pillantott felém a szobatársam, amikor behajtotta az ajtót maga mögött. Én magam nagyjából a délután óta egy könyvet tartottam a kezemben, és néha ittam pár kortyot az ágyam melletti asztalra tett teából. A lábamon egy nagy, bolyhos zokni volt, határozottan hajat kellett volna mosom, és lényegében egy szál cicanadrágban és Columbiás pólóban terpeszkedtem az ágyon. Határozottan nem volt kedvem menni sehová, ami azt illeti.
- Muszáj mi? – a kérdés valahol költői volt, mert reménykedtem benne, hogy bármire hivatkozhatok jelen helyzetben... Lett volna az, hogy felkészületlen vagyok. Ahogyan Jessie-re pillantottam, igazából elég hamar rá kellett jönnöm arra, hogy ebben a helyzetben nincs választási lehetőségem. Egy halk sóhajt kieresztve vettem végül birtokba a fürdőszobát egy zuhany és hajmosás erejéig, hogy aztán végül kiválaszthassam a tökéletes ruhát. Lényegében egy bárba készülődtünk, így én a magam részéről nem akartam semmi extrát, viszont a farmer póló összeállítás meg szerintem mindenképp béna. Miután felöltöztem, a hajamat kivasaltam – mert bulikba jobban szeretem azt, mint a hullámosat – feldobtam egy valamivel erősebb szemsminket, amit általában viselni szoktam, majd előkerestem a vérvörös rúzsomat, és azzal koronáztam meg a kinézetem. Lényegében úgy voltam vele, hogy oké... Most még nincs hozzá kedvem, de bármi jó is kisülhet ebből az egészből.
Ez pedig így is lett, egy elég jóhangulatú kis asztalun volt az este nagy részében egészen addig, amíg tizenegy tájékán el nem tűntek a szaktársaim. Én magam a kabátomat szorongatva, egyedül toporogtam egy ideig az asztalnál, majd végül inkább a pult felé vettem az irányt és kikértem magamnak egy Sidecart, aztán elindultam visszafelé a helyünkre... Nem sok kedvem volt egyedül ücsörögni, de jobb ötletem nem igazán volt.
Egyetlen oldalpillantást vetettem a férfira, akinek a tekintetét megéreztem magamon, de ez épp elég volt ahhoz, hogy elejtsem a kezemben tartott poharat. Halk sóhaj kíséretében nyugtáztam, hogy tényleg jó volt a megérzésem, és otthon kellett volna maradnom... Ugyanis a fájdalmas kis egyéjszakás kalandomat sikerült megpillantom, teljes pompájában előttem ragyogva...
- Remek – sóhajtottam fel halkan, miközben lehajoltam az apró szilánkokért, hogy össze tudjam őket gyűjteni, abban reménykedve, hogy az ujjamat legalább nem vágom majd el velük – Jössz nekem egy körrel.
Persze ezt csak magam előtt motyogtam, nem neki és utólag már reménykedtem is abban, hogy nem hallotta meg. Nem vagyok egy túlontúl erkölcsös valaki, aki megvetné az ilyen kalandokat, de ez a legutóbbi fájt annyira, hogy ne kifejezetten akarjak feltétlenül a srác társaságában eltölteni egy kis időt.

A magam részéről jobban örültem volna annak, ha a férfi, akinek a hatására sikeresen földhöz vágtam az amúgy nagyon is drága italomat. Lényegében semmi hangulatom nem volt ahhoz, hogy most egy Braylen féle kis fuckboyal töltsem az időm. Valahol mondjuk mégis örömmel töltött volna el az, ha kifizeti az italom... Mert elég részegnek kell lennem ahhoz, hogy valamilyen szinten képes legyek elviselni őt.
Soha nem voltam se egy magas erkölcsű, se egy túl könnyűvérű lány, ami miatt mondhatni tökéletes egyensúlyban volt a libidóm is... Mégsem sikerült egy olyan partnert találnom még soha, aki mellett lényegében meg tudtam volna maradni, erre pedig csak egy lapáttal tett rá az a bizonyos dolog, hogy a legutóbbi – és egyben egyetlen egy – egyéjszakás kalandom lényegében a lehető legrosszabb formában végződött... Mert a srác ezek szerint nem szimplán a nevemet nem jegyezte meg, még az önbecsülésesmet is olyan sikerrel tiporta a földbe, mintha az mindig is ott lett volna.
- Öhm, mondjuk meghívhatnál egy másikra – ejtettem meg felé mégis egy bájos mosolyt. Ha már miatta sikerült az italomat a földhöz vágnom, akkor minimum szerezzen nekem egy másikat. Lényegében ennél többet nem akartam tőle, ami miatt tudtam, hogy a múltkori még egyszer nem ismétlődhet meg... Szerencsére.
- Ezt én nem tudhatom – vontam meg a vállam, felvont szemöldökkel – Talán nem volt túl emlékezetes ha így volt.
Nem akartam elárulni neki, hogy vannak emlékeim arról az éjszakáról. Lényegében eléggé a padlóra kerültem miatta, mivel képtelen voltam feldolgozni a szituációt. Ijesztő dolog valakinek az idegen ágyában felébredni úgy, hogy a fejfájáson kívül nagyon mást nem érez az ember... Na mindegy. A kimértségem viszont határozottan neki szólt, így csak a fülem mögé tűrtem az egyik kiegyenesített hajtincsem és tovább szórakoztam az üvegszilánkok gyűjtögetésével. Ha el is vágom az ujjaimat, valahogy most az érdekesebb elfogaltságnak tűnt annál, hogy rá kelljen néznem erre a férfira.

Azért egy kicsit meglepett, hogy a srác egyből belement abba, hogy áll még egy kört nekem. Igazából csak mérges voltam, mert nem igazán szeretem a felesleges pénzszórást, de mivel ténylegesen hajlandó nekem még egy kört fizetni, talán meg tudom bocsátani a dolgot.
- Egy Sidecar volt, ha ennyit mondasz a pultosnak, tudni fogja – adtam meg végül a választ a férfinak, ahogy a narancssárga löttyöt néztem. Igazából ezt lehetett tudni a pohár formájából, ami nem tört teljesen szilánkosra, így a formája kivehető volt, illetve a szélére kent égetett cukor is árulkodó volt a citrusos, konyak alapú alkoholról, de mivel egy elegáns, és határozottan nőies italról van szó, lehetséges, hogy nem ismeri. Talán egy kicsit jó pont, hogy nem ezzel akar csajozni.
Jobb híján – mivel meg kell várnom a piát – helyet foglaltam abban a bokszban, ahol a srác is iszogatott, illetve szemügyre vettem az üres whiskyspoharát. Határozottan annak a fajtának tűnik, aki lemegy egy klubba, megiszik párat a saját kedvencéből, és a nők ízlését kritizálja. Aki azt gondolja, hogy a sok édesítő lötty, amiket mi a koktélokkal iszunk, csak elveszi az alkoholok jellegzetes, füstösebb, szeszesebb ízét, ami lényegében igaz is... De ha én nem koktéloznék, valószínűleg sosem tudnám megtapasztalni a részegség csodáját, ugyanis képtelen vagyok elviselni az erősen szeszes dolgokat. Ezért nem iszom vodkát semmilyen mértékben, és a whiskyért sem feltétlenül vagyok oda... Lényegében a kedvenc italom a sidecar koktél, mert a nehéz konyak is úgy van keverve a citrusos folyadékokkal, hogy kifejezetten frissítőnek hat a végeredmény.
- Köszönöm – bólintottam neki egy kissé kimérten, de a szám sarkában azért játszott egy udvarias mosoly. Én magam szeretem megőrizni a tartásom, viszont mivel a srác azért legalább a piámat újravette, lényegében valamivel enyhítette azt amit okozott. Nem mondom, hogy ettől rendben vagyunk, de nem lökött meg, nem miatta csúszott ki a kezemből a pohár, ellenben ennek ellenére is csak kérnem kellett és meghívott egy másikra. Tudom, hogy nem fog várni érte semmit cserébe... Mert úgy néz ki, hogy valamennyire talán sajnálhatja a történteket akkor is, ha nem emlékszik a dolgokra.
- Igazából talán elég az, hogy a nevemre legalább emlékszel – sóhajtottam fel halkan. Még mindig jobb, mintha teljesen elfelejtette volna... az egy kicsit beletiporna az önbecsülésembe – és ha megígéred nekem, hogy többet ilyet nem csinálsz mással. Mivel kicsi az esélye, hogy újra látjuk egymást, el fogom hinni neked. Nem szép dolog félrészeg lányokat reggel, pucéran magukra hagyni egy idegen helyen.
A hangom egyszerre volt kissé mosolygós és szigorú. Lényegében komolyna gondoltam a kis dorgálásom, de igazából nem ő az egyetlen aki ilyeneket csinál... Viszont legalább hajlandóságot mutat arra, hogy helyrehozza a dolgot, mai határozottan jó.