Jó néhány éve élek New Yorkban, úgyhogy már kitapasztaltam hol és mi az igazán ízletes és mi az ami anyagilag megéri. Például a tengeri herkentyűket nézve Manhattanben van egy halárus, aki igazán friss ételeket kínál viszonylag jó áron. A legfinomabb pékség pedig Brooklynban van. Persze ez nem azt jelenti, hogy én rendszeresen körbe járom New York összes negyedét, mert az már alapjaiban sem érné meg igazán. Ami viszont a zöldségeket illeti, nagyon kifinomult az ízlésem. Spanyolországban elképesztő zöldségeket lehetett kapni. Hatalmasak voltak és ízletesek, mindemellett pedig rettentően lédúsak. Anyukámmal rendszeresen jártunk el a helyi közértbe és emiatt már kora gyermekkoromban megszerettem a zöldségeket és gyümölcsöket. Talán ennek is köszönhető, hogy nem hagytam fel ezzel a jó szokásommal, mikor elköltöztem távol az otthonomtól, hogy tanulhassak. Aztán pedig le is telepedtem. Vagy amiatt van, hogy minden heti diskurzus alkalmával megérdeklődi édesanyám, hogy eszek-e elég zöldséget. Nincs-e vitamin hiányom és ehhez hasonló anyai, szokásos féltések. Szóval ami a zöldségeket illeti, igen, szeretem és fogyasztom rendszeresen – ahogy anyámnak is mondanám. Queens teljesen más világ, mint Manhattan. Nem tudom miért gondolom így, de itt mintha még a levegő is más lenne.
A taxi egyenesen a Paddington Grocery előtt tesz le, így aztán nem sokat kell mozogjak, hogy eljussak induló pontomból a célomhoz. Jó néhányszor megfordultam már itt, mert habár halakért és kenyérért nem vagyok hajlandó bejárni New York negyedeit, de a zöldségnek vallom, hogy lelke van. Szép lelke, akár csak a zöldséges eladó hölgyének. Ha nem lenne Drea, biztos meghívnám egy kávéra, vagy csak egy rövid sétára. De én már roppantul meg vagyok elégedve azzal is, hogy egyáltalán szóba áll velem és nem zavar el, mikor megérkezek és nemes egyszerűséggel kérem a szokásost, mintha csak én járnék ide és nem még vagy ezer+ ember. Szóval sok mindent kell kiállnia minden olyan eladónak, akinél egynél többször már megfordultam. Ez vagyok én. – Szép napot. – Jókedvvel mondom, majd mielőtt belekezdenék szokásos mondókámba, körül nézek és felmérem a felhozatalt. Aztán arra gondolok, nekem nem fáradtság kimondani az ennivalók nevét, így miért nehezítsem meg valakinek a munkáját, akivel nem éppen óhajtok rosszban lenni. Nem igaz? – A szokásos zöldségekért jöttem. Hmm. – Egy pillanatra még magam is elgondolkozok, mit is szoktam vinni, mert az utóbbi pörgős napokat elnézve, több mint egy hete nem ettem rendes ételt, nem hogy zöldséget. – Paradicsom, kápia paprika, zeller és most vinnék egy negyed deka krumplit is. – Na nem vagyok úriember, így zacskóért nyúlok, ezzel jelezve, nem kell helyettem mindent csinálnia, csak szükségem van a segítségére. A mennyiségekhez amúgy is ő ért jobban és a pult mögött neki van mérlege.

A levegőben érezni lehet a kellemetlen szituációkkor érezhető aurát a köszönéskor és egészen idáig eszembe sem jut, hogy soha nem mutatkoztam még be, így hiába a közvetlenségem, nem tudja viszonozni akkor sem, ha szeretné. Tiszta hülyén érzem magam emiatt, így akaratlanul is a köszönése után fűzöm a nevemet. - Hugh – Majd kurtán elmosolyodok, mintha most nagyot mondtam volna, pedig tulajdonképpen csak a keresztnevemet. Végül is pedig örülök, hogy kifejtettem a kérésemet, mert láthatóan bajban lett volna Crystal, amennyiben nem így teszek. Sokszor találkoztunk már, de biztos rengeteg vásárló fordul meg nap- mint nap itt. – Azt hiszem jó lesz ez a paradicsom is. – Nem igazán szeretem a paradicsomot, de tudom, hogy vannak jótékony hatásai, ezért fogyasztom. De hogy magába egyem, arra senki nem tudna rávenni. Most is egy paradicsomos tésztához viszem. Valahogy jobban szeretem paradicsomból elkészíteni, mint bolti püréből, annak olyan műanyag íze tud lenni. Már éppen nyúlnék is egy nagyobb darab után, mikor szabályosan lefejel. Egy pillanatra mintha csillagokat látnék, de megállapítom, hogy ekkora erővel nem csapódhatott nekem a maga 50-60 kilós testével. Megdörzsölöm a becsapódás helyét, majd mosolyogva sandítok az eladó felé. – Semmi baj, jól van? – Azt mondják elég kemény kobakom van, így jelen esetben őt jobban féltem attól, hogy agyalágyult lesz tőlem. Tőlem egyébként sem nehéz annak lenni, elég ha kinyitom a számat. Aztán szolidan felkacagok, mikor a földön köt ki néhány formásabb krumpli kíséretében. Az egyiknek mintha fenék formája lenne. Azt hiszem. – Egek, volt már aki elveszítette a fejét a társaságomban, de nem ilyen drasztikus formában. – Próbálok humorizálni, miközben kinyújtom a karomat, hogy felhúzzam. Valahogy a krumplik már nem is érdekelnek annyira. Nem tudom mi a kínosabb, hogy ez a szituáció úgy tűnhet, én direkt ellöktem, vagy hogy elpirultam, pedig semmit nem érzek a nő iránt és még barátnőm, is van. Tiszta ciki. Ez a napom is meg lesz alapozva innentől kezdve. – Most már joggal kérdezem meg, hogy jól érzi-e magát? – Annyira beverhette a fejét az enyémbe, hogy elveszítse az egyensúlyát, vagy tőlem zavarodott meg ennyire? Nem vagyok önimádó, de azt hiszem ez most egy jogos felvetés.