Szeretnék néhány kapcsolatot kialakítani a bronxi boiiom számára, hogy az életét ne csak a húga, Christie (NJK – egyelőre) és a csinos kis testőre, Kassandra boldogítsa. Első blikkre ezeket érdemes tudni róla: Tyler tősgyökeres bronxi gyerekként nőtt fel, aki mára szereti azt gondolni, hogy hátra hagyta a múltat és a bandákat, de a mindmáig érkező fenyegető levelek és követelőzések folyamatosan emlékeztetik, hogy nem. Profi bokszoló és saját ruha- és sportmárkája van, ami megfizethető sporteszközöket és ruhákat árul. Következetes, makacs és sokszor egy tuskó, de a szíve azért mondjuk úgy, hogy a helyén van.
Keresnék számára valami barátfélét vagy jó ismerőst, akivel nem feltétlenül a legszorosabb a viszonyuk, inkább amolyan negyed-fél évente felkeresik egymást, hogy nincs-e kedvük együtt edzeni vagy egy jó hegymászós túra keretein belül találkoztak, mint „az ismerős ismerőse”. De persze elevezhetünk a régi barátok koncepciója felé, akiknek a túlnyomó többsége valószínűleg még kölyök és tizenéves korának a végéről ismerheti, talán ugyanannak a bandának a tagjai voltak.
És, ha már bandák… Biztos, hogy vannak még olyan rosszarcúak, akik emlékeznek még Tylerre ifjonti korából, akik vissza akarják őt húzni vagy megzsarolni őt, de akár el tudom képzelni, hogy egykori áldozatok is vannak lövöldözés, rablás vagy akár vesztegetés miatt és mivel most már elég ismert az arca, nem annyira tudja ezeket rejtegetni és még akár valamiféle szembesítést is el tudok képzelni. Ezen a vonalon, szerintem akad néhány lehetőség.
A szerelemben nem lehetne szerencsétlennek mondani, ha hagyná tovább alakulni a dolgokat, ahelyett, hogy kihátrálna. Hosszú távú szerelmi partnert jelenleg nem keresnék neki, viszont alkalmi barátnőket egészen szívesen látnék az életében és talán egy múltbéli romantikus szálat is el tudnék képzelni, ami talán az első vagy a nagy szerelem volt.
Illetve, karrierje okán megfordulhatnak az életében újságírók és riporterek vagy bármilyen tévés médiaszemélyiségek, kiváltképpen színészek vagy rendezők személyében, mivel nem titkolt szándéka az, hogy színészi babérokra is érez magában affinitást. (Eddig elképzeléseim szerint egy kameoja volt egy akció filmben.) … és mivel a márkáját folyamatosan igyekszik promotálni ezért látok rációt abban is, hogy modellekkel, más sportolókkal vagy fényképészekkel kokettál.
Ezek lennének az elképzeléseim, nagy vonalakban, de vevő vagyok mindenféle ötletelésre.
He’s right. It’s cruel to give hope where none should be. It only turns into disappointment, resentment, rage—all the things that make this life more difficult than it already is.
Cale(szociopata/pszichopata festőművész, "filozófus", utópiahívő sorozatgyilkos) életében már hosszú ideje nem volt új személy, ezért keresnék pár arcot, akik belekeverednének az életébe.
Akiket várok: 1. Szövetségesnek/érdekkapcsolatnak: Gyilkosok, bűnözők, őrültek, maffiozók. Vélhetően velük jó viszonyt fog ápolni. 2. Szövetségesnek/barátnak: Hívők, akik támogatják őt az utópia megvalósításában. Az ideális új világ megvalósításában, ahol mindenki egyenlő lesz, mindenki szabad lesz, más lesz a gazdaság és az igazságszolgáltatás, és kvázi uralkodhat a hedonizmus is. Ehhez persze le kell rombolni a ma ismert rendszert és ehhez emberéleteket kell kioltani. 3. Ellenlábasnak: Nyomozók, önkéntes igazságosztók, oknyomozók, magánnyomozók. Céljuk az általuk Liam Jacksonként/Hans Zaydenként ismert Cale ítélőszék elé juttatása, vagy éppen megölése. Akár az is lehet, hogy titkon Calenek is dolgozik az egyik nyomozó. Amolyan téglája Calenek. 4. Ellenlábasnak/semleges viszonynak: Áldozatok, akiket valamilyen céllal elrabol/zsarol.
Cale igen csak beszámíthatatlan, érzelmileg igazi kiismerhetetlenség, akinek észjárását talán még Shane Websternek sem sikerült teljesen kiismernie az elmúlt évek során. Sose tudni éppen mit fog tenni, mit miért csinál, miért mondd, de néha talán még saját maga sincs tisztában velük. Néha ellentmondásosan beszél, de nem tudatosan, ő azt hiszi normális és mindig igazat mondd. Sokszor így is van, még sincs mindig logika benne. Tettei és élete is néha ellentmondásos. Tetteit igyekszik morális burokba csomagolni, hogy mindent a szebb jövőért tesz, vagy csak a jó cél, az igazság érdekében, ami igaz is, de néha csak szórakozásból árt másoknak.
Ha kedvet kaptál keress bátran. Meglévő karaktereket is várok, de újakat is
Soraya az Artemis Hotel managere, ide keresnék: • lelkes, itt dolgozó kollégákat: recepció, housekeeping, bárban dolgozókat, gyakornokokat, tulajdonképp bárkit • az étterem bérbe van adva, így annak külön főnöke van, aki egy nagypofájú nőcsábász hírében áll. A kapcsolata Sorayának vele közel sem felhőtlen, mindig akad valami, amin összeszólalkozhatnak • itt megforduló törzsvendég is lehetsz
Ezen kívül szívesen fogadnék: • családtagokat: ° sógort, sógornőt, esetleg Soraya fiának keresztapját/keresztanyját. Soraya férje körülbelül fél éve halt meg, neki lehetett testvére/testvérei vagy jó barátja. ° távolabbi rokon, bármi szóba jöhet • legjobb barátot vagy barátnőt, hasonló korosztályból • nyitott vagyok továbbá bármiféle plotra, ha össze tudjuk fésülni a karakterek életét.
szeretnék találni néhány kapcsolati szálat ennek a hölgyeménynek!
Igazából több kapcsolódási pont is lehetséges, mivel orvosszakértő, így a rendőrség erős kapocsnak bizonyulhat - közös nyomozás, vagy csak nyakamra jársz eredményekért, vagy bármit kitalálhatunk-, valamint más ismeretség is lehet...sőt akár egy múltbeli/jövőbeli párkapcsolat, barátság/ellenségeskedésben is benne lennék, de akár egy pszichológus nem túl beszédes páciense is szívesen leszek...de akár egy egyszerű szomszédlány is lehetek. Ezeken felül is bármilyen ötletre vevő vagyok!
Szeretnék kapcsolatokat kiépíteni, mivel a karakter New Yorki, így akár régi, gyerekkorba visszanyúló kapcsolatunk is lehet. Örülnék gyerekkori barátoknak, gimis barátoknak, exek is jöhetnek, rokonok, unokatesók, nagybácsik, nagynénik , bárki
Van két kiadottam is, skubizd meg őket is, de nyitott vagyok már meglévő karakterekkel is hasonló szálakat kialakítani.
Allennek keresnék kapcsolatokat, főleg olyanokat, akik a Columbia Egyetem hallgatói, vagy dolgozói. Főleg diák barátokat, vagy épp "ellenségeket" keresek neki, vagy olyan tanárt, aki a szárnyai alá venné, ilyen apja helyett apja, anyja helyett anyja típusú tanárt.
Persze emellett keresek neki legjobb barátot is, továbbá keresek mellé kollégát is. Nem muszáj a jelenlegi munkahelyére, mivel elég sűrűn vált állást, akár át is mehet dolgozni a karid jelenlegi munkahelyére.
És keresek neki rokonságot is, tehát távoli rokont/Szegről-végről rokont, stb.
Tudom az idősebb karakterek,főleg nőként(előítéletek?ugyan!sicc!) nem túl kelendőek,azért bepróbálkozom előljáróban néhány ötlettel.
Azt megjegyezném hogy Deanna elég smirgli jellem szóval erre mindenképp érdemes felkészülni,de ha elég mazochista vagy és szereted az ilyesmit akkor jó helyen kopogtatsz.
- van egy lánya az első férjétől,Blake,aki jelenleg a húszas évei végén harmincas elején jár.A viszonyuk csapnivaló,Deanna sosem tudott igazán jó anya lenni.Terveztem meghirdetni,de ha a lapom írásának folyamatában össze tudnánk hangolni az jó lenne.Ha érdekel Blake karaktere keress!
-rajongók,újságírók,feltörekvő színészek…bárkivel szívesen plotolok.Ritkán kedves bárkivel és kortól és nemtől függetlenül mindenkit magáz,ritkán tegeződik.
Kommersz plotokat(szomszéd,egyéb rokon,kávé mellett csevegünk)kérem mellőzni.
Szeretnék a lányomnak ismertséget szerezni a városban Barátokat, akikkel együtt ihatnak a lány klubjában, egyéjszakás kalandokat, vagy hosszú távon se veled se nélküled kapcsolatot. Olyan barátságot, ami régről fakad, okostojásokat, akikkel egy suliba jár, vagy olyanokat, akiket nem ismer, de szívesen megismerne (bárkit szívesen megismer)
Jöhetnek autó, motor mániás srácok vagy lányok, netán olyanok, akik szeretnek utazgatni, gimis barátok a múltból, akikkel újra felmelegítheti a kapcsolatot, noha nemrég hagyta ott a gimit, mert még csak 19.
Bárki aki potenciált érez, egy 19 éves klub tulajdonos lányhoz, aki az egyetemen IT irányba tanul, hogy később átvegye apjától a cég vezetését. A partik közepe a lány, így lehetsz nagy partiarc, drogdíler vagy kereskedő, aki a klubra akar rásózni valamit a termékeit közül.
Sok színű a lányka, így mindenre rabolható, és igen csak kreatív az user, szóval ne kíméljetek
"You say always what you feel, and you make always what you think."
Sziasztok! Juliannel bővíteni szeretnénk a kapcsolatainkat, főleg a bűnüldözés/elhárítás és a törvényszegők, meg picit talán az egészségügy világából. Leginkább az alábbi szereplőket szeretnénk az életünkbe:
1. Mindenképpen szeretnék egy "rossz természetű" NYPD nyomozót/nyomozónőt, aki rendszerint kapcsolatba kerül Juliannel a nyomozások alatt. Egy tipikus nagyképű, pimasz, konok gyilkossági nyomozót keresek, aki elég beképzelt, hogy kötöszködjön, de van benne annyi leereszkedés, hogy képes legyem együtt dolgozni Juliannel. Aki ezt a keresettem választja, az számítson rá, hogy sok időt fogunk nyomozásokkal is tölteni
2. Keresek az életébe egy NSA-nál dolgozó férfit/nőt, aki egykor a kollégája is volt és máig jó barátok, tartják a kapcsolatot, ha tudják kölcsönösen segítik egymást.
3. Keresek egy mester bűnözőt, akivel egy... hááát... nem azt mondom, hogy Sherlock és Moriarty, vagy Kira vs L kapcsolat alakul ki, de valami hasonlóban gondolkodom.
4. Egy pszichológus/pszichiáter barátot, aki igyekszik talpon tartani Juliant és ha csak teheti kontrollálni annak önpusztító életét.
Aki kedvet kapott valamelyikhez azt szeretettel várom <3
A férjénél, 567 Kingston Ave, Brooklyn, NY 11203, de saját lakása Queens-ben van
★ :
On the fifth day, which was a Sunday, it rained very hard. I like it when it rains hard.
It sounds like white noise everywhere,
which is like silence but not empty.
★ idézet ★ :
Thinking of you keeps me awake.
Dreaming of you keeps me asleep.
Being with you keeps me alive.
Hű de régen nem jártam erre Blanche karakteremmel. Most viszont szeretnék számára egy új fejezetet nyitni az életében és ehhez keresek lehetőséget. Egyelőre ebben a formában, mielőtt nagyon hirdetgetésre ragadtatnám el magam.
Nem is tudom hogyan lehetne összefoglalni mit is keresek pontosan így egy picit hosszabb lesz ez a keresés mint amennyit sokaknak a türelme és az olvasókája elbír, mégis remélem valaki végigmegy rajta és hátha felkeltem az érdeklődését.
Nem mai karakter, és elég hosszú utat tett már meg. Első férjétől egy gazdag ingatlantulajdonostól elvált(NJK karakter) a második férjéhez két évi ismeretség után öt hónappal ezelőtt ment hozzá (JK karakter- nightclub tulajdonos). Elég viharos kapcsolatuk végére tettek volna ezzel pontot. Az első házasságát az érdek a másodikat a totális szerelem vezérelte.Úgy tűnik azonban, hogy a jelenlegi férjével is elválnak egymástól az útjaik, amit Blanche elég nehezen visel. (Off topik: a plot azért szűnik meg mert Lucian usere úgy döntött, hogy leadja a karaktert, mert már nem érzi benne a korábbi vibe-ot. Érthető, és elfogadható és hálás vagyok az együtt töltött alkotó időért vele. Közös megegyezéssel azonban megállapodtunk, hogy én Blanche-t tovább viszem mert én úgy érzem még nem teljesítettem ki vele mindent, és mert 2,5 év után még mindig nagyon imádom. )
Szóval a jelenlegi helyzet szerint Blanche visszatért a korábbi játékfüggőségéhez(Las Vegas és Reno kaszinóit látogatja előszeretettel és bukik el elég komoly összegeket vagy éppen nyer, de ez sem igazán elégíti ki továbbra sem) és persze az alkalmi kapcsolatokat sem veti meg ismételten, és ha lehet még inkább elzárja magát az érzelmektől. Nem csoda, hiszen hosszú idő után először mert egyáltalán többet látni egy kapcsolat mögé mint egy pár éjszakás lienzon.Szóval ebben a jelenlegi elég komoly lelki zuttyból indulna. Nem egy főnyeremény mi? Viszont ebből szerintem elég jó kezdést ki lehet találni.
Blanche mindig is egy szókimondó, szenvedélyes, vibráló és sok szempontból kiszámíthatatlan nőszemély volt, és ezt a vonalát meg szeretném tartani.Alapvetően az drámaibb, érzelmektől túlfűtött szenvedélyes játékok fekszenek vele nekem nagyon.Viszont nem szeretném ha minden játék arról szólna, hogy +18....legyen, de legyen valami lényege, valami előzménye, bármi, ami a karakterfejlődés szempontjából számít. Remélem találok olyan úriembert alakító usert aki lát ebben kihívást, és részese lesz a karakterem életének új fejezetének. Nem akarok senkit vele röghöz kötni, sőt nagyon tudnám díjazni ha nem akarnád egyből megkötni. Ő sem fog elválni egy darabig, de ha mégis, akkor sem feltétlen fog első látásra bárkibe beleszeretni, elvégre még mindig a férjét szereti.
Ötleteim nekem is vannak, de minden függ attól, hogy te milyen karaktert hozol a játékba. Jöhet már megalkotott karakter, vagy ha éppen van valaki új, akit szívesen hoznál, akkor az is. Tulajdonképpen mindegy, nekem kizárólag az számít, hogy legyél az írásaidra igényes user, és azt sem bánom ha nem vagy éppen egy naponta reagot író emberke.(én sem vagyok jó ideje olyan aktív, de Blanche volt van és lesz is még)
Köszönöm ha elolvastál. Mondtam, hogy hosszú lesz.
Első sorban valakit, akivel szerelmi viszonya, párkapcsolati viszonya lenne. Ez lehet úgy, hogy az ismerkedéstől kezdünk, akár lehet kezdeni az első/második randitól, vagy már eleve onnan, hogy már egy pár, de még nagyon a kapcsolatuk elején vannak. Bár én jobban szeretem, ha van ismerkedési fázis is és nem csapunk azonnal a lecsóba.
Másodrészt szeretnék egy barátnőt neki, aki számára Nigel a meleg barát. Valami hozzá illő kis hölgyet, akivel nem feltétlen egy világ, de nem is olyan távoli tőle Nigel világa. Azért legyenek közös vonásaik.
Harmadrészt kollegát keresnék neki, akivel együtt dolgozik, mint kertész/tájépítő és botanikai szakértő. Nem kell annyira otthonosan mozognod a növények világában, annak itt vagyok én, te elég, ha a jobbkeze vagy De azért ne is legyél teljesen siket a dologhoz kérlek, vagy legyen kéznél a wikipédia
De minden mást is nagyon szívesen látok Nigel életében
Kapcsolatkutatás-próba az amúgy sem egyszerű karakterem életébe:
# bestie: A karaktered az aki igyekszik Kristin-t kicsit néha visszarángatni a valóságba. A mérleg másik nyelve. Lehet csöppet őrült, lehet bolond, de mindenképpen józan, és sokkal inkább földhöz ragadt gondolkodású ha a helyzet úgy hozza. Úgy mondanám, hogy a hétköznapokban szürke, de ha buli van akkor a legszínesebb egyéniség.Mégis valahogy meg tudja találni azt az aranyközép utat amit a szélsőségekben gondolkodó Kristin ritkán.Lehetsz bármelyik nem képviselője, szóval ez a része nem számít. preferált tipus:
#exi #mycrush: Kristin imádta, odáig volt érte, még talán működött is volna, ha nem töri össze a karaktered a szívét. Díjaznám ha olyan jönne, aki tényleg összetörte Kristin szívét és odábbállt. Viszont valahányszor találkoznak a lányom nem igazán tud nemet mondani.Amolyan fogdmeg-ereszd el kapcsolat, de semmi olyasmit aminek a végkimenetelét előre le akarnám beszélni. preferált tipus:
#daddy-cool: Idősebb férfi karakter, amolyan apakomplexus dolog. Kristin számára az édesapja valamiféle piedesztálra emelt tipus, és minden férfiban őt keresi.Itt sem kell semmi komolyra gondolni, még inkább nem akarok kikötni semmit. Ha kifejezetten jól jönne, hogy egy karakter felforgassa a megszokott családi nyugalmat, vagy éppen színt hozzon a karaktered életébe bármiféle lebeszélt elközelezettségtől mentesen, akkor te vagy az én emberem.(figyelem, ha úgy alakul ebben a plotban előfordulhatnak kicsit +18-as játékok is, persze semmi sem kötelező. ) preferált tipus:
A gif-eket csak hangulatkeltőnek raktam be, amolyan fun-fact jelleggel.
Nemrég a városba költözött, fiam mellé keresnék kapcsolatokat. Van már egy kettő fix plotja, de ettől még szeretném bedobni a mélyvízbe, hátha valakinek be tud tölteni lyukakat az életében, vagy találunk olyan kapcsolatokat neki, amikkel egy - vagy több - körön keresztül tudunk kezdeni valamit.
Amit érdemes tudni róla: - Sevillában született és nőtt fel, az ottani polgármester unokaöccse, de nem túl aktív a politikai életben, csendesen élő típus - nagyjából - A családja tehetős, gyakorlatilag a felső-középosztály tetején helyezkedhetnek el - nem a világ leggazdagabb embereinek egyike, de anélkül szórhatja a pénzét, hogy aggódnia kellene bármiért - 21 éves, egyébként heteroszexuális fiú, aki jelenleg egyetemre jár (Pace University), pszichológiát tanul - kedves fiú, könnyen barátkozik, de elég visszafogott, inkább introvertáltnak mondható, mint extrovertáltnak. Nehezen nyitja meg a szívét másoknak, de a legtöbb emberrel nagyon kedves - Szeret hallgatni, magáról nem mesél túl sokat
Amilyen kapcsolatokra esetleg szükségem lenne: - Hiába hoztam magammal a másik felem, attól még azt javasolta a terapeutám, hogy néha töltsek időt másokkal is rajta kívül, szóval @Santiago Alvés mellé keresnék még olyan embereket, akikkel baráti viszonyt alakíthatunk ki. Lehetnek ezek olyan személyek is, akik egy rövid ideig éltek Spanyolországban, vagy átutazóban voltak, emiatt megismerkedtünk. Az új kapcsolatokra is teljesen nyitott vagyok.
- Pace University diákok jelentkezését szaktól függetlenül szeretettel várom, találkozhattunk egyetemi bulikban, vagy csak a folyosón ugyanazt az asztalt néztük ki a pihenőben két óra között. Nekem az is rendben van, ha leöntöttél a büfé előtt a kávéddal, de akkor jössz nekem egy új felsővel.
- Szomszédok, Manhattani lakosok jelentkezését is várom, akik mondjuk segíthettek akár becuccolni a lakásba - hiába vagyunk Santival erős fiúk, a nőket megszégyenítő mennyiségű holmival érkeztünk meg New Yorkba, és anyáink még tuti, hogy postáztak is - alapvetően kulturált gyerekek vagyunk mi ketten, de azért tudunk hangosak lenni. Az, hogy téged ez zavar, rajtad áll, de szerintem jó fejek vagyunk és ha bulit tartunk téged is behívunk ha felkopogsz hozzánk. Egyébként az idős néniknek is segítünk meglocsolni a virágaikat, vagy felvisszük a bevásárlószatyrukat, ha megkérnek rá, szóval hosszútávon tuti rendben lennél velünk.
- Xavier modellkedik, szóval fotósok és más modellek jelentkezését is várom.
- Szeretők, egyéjszakás kalandok, randik kerestetnek itt
- Xavi életének nem túl fun része az, amikor a testvére eltűnt, aki azóta se lett meg. Emiatt komoly drogproblémái voltak, amiről már lejött és tiszta, de ettől függetlenül még mindig labilis állapotban van. Nem ártana neki egy terapeuta, akihez eljárhat. Illetve ha elveszett gyerekeket talál, akkor mindig felhívja a szülőket és megvárja velük őket, szóval olyan emberek jelentkezését is várom, akinek bajkeverő kislányai vagy kisfiai vannak és random lelépnek innen onnan.
- Jelenleg egy középiskolában tölt gyakorlatot és olyan gyerekekkel beszélget, akik mentális segítségre szorulnak. Fontos, hogy ez nem praktizálás, szimplán csak egy önkéntes munka, ami segítik a tanulmányait, a fiatalok számára meg egy olyan beszélgetőpartnert jelenthet, akinek könnyebben megnyílhatnak a kora és a természete miatt.
- Ez pedig itt a te ötleted helye!
Röviden ennyit tudtam összeszedni a fiúnak, ha bármi szimpatikus volt, vagy úgy érzed, hogy a fent felsoroltak nem feltétlenül, de a fiú illeszkedne a karaktered életébe, akkor nyugodtan ejts meg felém egy üzenetet és ötletelhetünk.
During those beautifully beautiful days
I was in pain, I hated myself for not being able to receive love, my mom and my dad, they're only looking at me, it’s not how I really feel but I keep getting farther away, the saying time is medicine was really true for me, as the days went by, I really got better, but sometimes, when I'm too happy, I'm afraid I'll be in pain again, I'm afraid that someone will take away this happiness
There's a snake in your bed What's underneath the moon and stars? What's underneath our clothes sweetheart? Hidin' what we want to share, take my hand, I'll take you there
We were too close to the stars I never knew somebody like you, somebody Falling just as hard, I'd rather lose somebody than use somebody, maybe it's a blessing in disguise (I sold my soul for you), I see my reflection in your eyes
★ lakhely ★ :
Manhattan
★ :
★ foglalkozás ★ :
tanuló, modell
★ play by ★ :
Manu Rios
★ szükségem van rád ★ :
I know you're sick, Hoping you fix whatever's broken
Egy rendőr nyomozó fiaként keresnék kapcsolatokat. Barátokat. Bármilyen ismeretségre vevő vagyok. Apusnak voltak ellenségei, de azok elvileg már börtönben csücsülnek. Apa ismeretségi köre is érdekelne, hiszen elvileg sokat vagyok apa társaságában. A munkahelyén is ha úgy alakulnak a dolgok. Everett szeret edzőterembe járni, ide mondjuk keresnék segítő kezeket, akik segítenek neki nyújtani, sulyzó emeléshez, bármilyen segítséget fogadok. Videojáték bolond. Szeret az apja nyomozásaiba belepiszkálni, beleolvasni, apja tudta nélkül. Nem problémás tini, szóval a bajkeverés nem az ő terepe, viszont szeret segíteni bárkinek ha bajba kerül. Párszor azonban még ő is képes lesérülni, így a kórházban (bármelyikben) is akadhatnak ismerősei. Bármi!
Sziasztok! Mielőtt hirdetést késztenék, itt is megpróbálkozom. A családomat az utóbbi időben a lebukás veszélye fenyegeti, ráadásul pár ellenséges család a fejébe vette, hogy kiiktat minket... Hogy védve legyek, az apám egy testőrfélét küldött mellém, hogy "vigyázzon" a kislányára, akit mondanom se kell, hogy én a hátam közepére sem kívánok. Szóval egy testőr kerestetik (akár még rendőr/katona is lehet az illető, de akár valaki olyan is, akinek pénze kevés, de fizikai erőnléte annál nagyobb), aki elvállalná ezt a feladatot.
Plothívő lévén egy konkrét sztorira keresek lassú/közepesen lassú cinkostársat.
Szóval életemben először elloptam valamit.Egy apró ékszer,egy üzletben.Pénzem nem lett volna rá,és jelenleg férfi sincs az életemben aki anyagilag támogatna.Nekem viszont megtetszett az a darab,kellett.Te is ott voltál és láttad,hogy kiveszem a tálcáról a temérdek darab közül azt az egyet és a kabátom ujjába ejtem.Aztán rájössz,hogy ismerjük egymást(hogy honnan,függ attól ki vagy,ezt majd kitaláljuk). Szóval mit teszel?
Főállásban drogokkal, egyèb finomságokkal bizniszelek, de a pènz mindig jól jön szóval valami legális dolgot mèg szívesen bevállalnèk mellè, mielőtt rám rúgnák az ajtót a hivatásos szervek, hogy honnan a lóvè...
Valami pincèrkedős, felszolgálós dolgot eltudnèk kèpzelni csak legyen cigi szünet
Lehetsz te az újdonsült munkaadóm ebben a körben vagy akár egy idegen, aki munkát ajánl, így a jövőben kollègák lehetünk.
Szeretnék keresni egy pár szálat Jennifer életébe, bővíteni picit az ismeretségi körét/kapcsolati hálóját. (Jelenlegi futó játékaim mellé, így hirtelen maximum még egyet tudok bevállalni, de ha megbeszéljük a köteléküket-plottot közöttük, kereslek, amint felszabadult egy hely nálam. )
Igazság szerint keresek barátokat mellé, akár szomszédokat is. A kettőt ötvözhetjük is! A nő házas, bár két éve már, hogy egyáltalán nem tartja a kapcsolatot a férjével, emiatt éppen akár még egy futó kapcsolat is beleférhet, hogy bonyolítsam a nőcim életét. (Ő a mérges fél a házasságában.) Szeretnék találni neki rokont, távoli rokont. Akivel el is mérgesedhetett a kapcsolat, mert a nő miatt kerülhetett bajba. Ez igazából bármelyik szálra érvényes lehet. Aminek még örülnék, mivel a bűnüldözés területén dolgozik, akár kolléga, akár bűnöző, akivel lehet építgetni plottot, tehát akár több - rövidebb kör, egy hosszabb.
Elkeltem. Köszönöm!
always remember us this way
Lovers in the night Poets tryin' to write, We don't know how to rhyme But, damn, we try. But all I really know You're where I wanna go! The part of me that's you will never die. So when I'm all choked up And I can't find the words Every time we say goodbye, baby, it hurts... ▲
And now his eyes meet mine like white lightning - they are blue, these eyes of his, whose power is so intense -
but as are precious ocean, or deep unfathomable mountain lakes. And yes, there is so much in this meeting. No matter where we are, You can clearly see whats happening in our hearts. Or you can hear...
A lentebbi hirdetésem még mindig friss és ropogós, várok mindenkit nemtől és kortól függetlenül.
Khaled Al Nassar írta:
Üdv!
Szívesen bővíteném Khaled kapcsolatait pár komolyabb és szórakoztatóbb hangvételű játékkal egyaránt.
- Számtalan ember dolgozik nekem, így lehetsz akár egy orvos vagy kutató, aki megfordul gyakrabban a laboratóriumomban. Lehetsz a recepciós, a kertész, a takarító, vagy éppen a biztonsági szolgálat egy embere. Készítheted te a promóciós képeket, lehetsz te az egyik reklámunk arca, beszállíthatod az árut, de még üzleti partnerek is lehetünk, és bármi hasonló, aminek köze lehet a munkánkhoz. (A laboratórium hivatalosan mechanikus művégtagok és egyéb belső szervek helyettesítésével foglalkozik, nem hivatalosan emberkísérletekkel.)
- Mivel illegális dolgok is folynak nálam, így lehetsz a bűnüldözés egy tagja, akinek az a célja, hogy lebuktasson. Beépülhetsz alkalmazottként, vagy egyszerűen a közelembe férkőzhetsz a magánéletemben.
- Ezekhez az illegális dolgokhoz, tehát az emberkísérletekhez szükségem van áldozati bárányokra. Természetesen egyáltalán nem a karaktergyilkosság a célom, hiszen az túl egyszerű lenne. Sokkal izgalmasabb lenne, ha kiszemelnélek magamnak, te pedig vagy rá tudnál venni arra, hogy engedjelek el, vagy képes lennél megszökni.
- Azonban nem csak a munkából áll az élet, így akár az én vagy a te hobbijaid egyike során is találkozhatunk. Lehetünk régebbi ismerősök, akik egy fura vakrandi során futnak össze újra, és felülnek a nosztalgiavonatra. Lehetsz a pincér, aki elrontja a rendelésem, a lány/fiú, aki a szemem láttára lesz rosszul, vagy éppen akivel sikerül karamboloznom egy kihalt úton éjjel, de még nyúlhatunk a boltban ugyanazért a szójaszószért is.
Egyszóval, bármire vevő vagyok, és ha látsz bennem fantáziát, keress bátran.
Mielőtt komolyabban megírnám a karakterem, pár kapcsolatot nagyon szívesen keresnék neki, emiatt először ide posztolok inkább
Marcusról annyit kell összességében tudni, hogy japán-amerikai a származását tekintve, de egyébként a keleti oldal neki nem túl jelentős, szimplán a külsején látszik csak, hogy "van benne valami". Amerikainak lett nevelve, japánul nem is tud, de szeretne megtanulni. Jelenleg 27 éves, orvostanhallgatóként végzett, most lépett a rezidensi pályájára, mint onkológus rezidens, azon belül is a gyermekonkológián dolgozik. Ennek az oka annyi, hogy kiskorában nála is rákot diagnosztizáltak, amit sikeresen túlélt és kigyógyult belőle, illetve nagyon szereti a gyerekeket, emiatt szinte evidens, hogy segíteni akar a saját tapasztalatai miatt nekik.
Egyébként nagyon kedves, vidám fiú, aki igyekszik mindenkinek ott segíteni ahol tud, összességében nem veszi túl komolyan az életet, csak próbál boldog lenni és boldoggá tenni másokat. Nem egy bonyolult jellem, nem hazudik kegyből, nem szól bele mások dolgába, megtartja magának a tanácsait, ha azokra senki sem kíváncsi. Konfliktuskerülő, de minden esetben megvédi magát, ha olyan helyzetbe kerül, ahol erre szükség lenne. Nyilvánvalóan koffeinfüggő, a magas munkaóra miatt, amit elvégez. Kijön nővel, férfivel, ázsiaival, feketével, nyugatival, mindenkivel. Toleráns, bár neki is vannak olyan tulajdonságai, amiket nehéz tolerálni. Ilyen lehet az, hogy nagyon gyakran elhányja a cuccait, vagy túlságosan is makacs. Összességében többet törődik másokkal, mint magával, ami miatt képes drasztikus dolgokat csinálni, ha azzal megvédhet valakit, akit szeret.
Szóval elsősorban keresnék egy olyan orvost - ha van - az oldalon, aki hasonló területen dolgozik, ezáltal Marcus tanulhat tőle. Emellett várom bármilyen orvos, rezidens jelentkezését, bármilyen kapcsolat kiépítésére.
Mivel Marcus egy bizonyos időt a sürgősségin is dolgozik, ugyanitt várom a betegek, sérültek jelentkezését. Kitalálhatunk bármit, és igazán nem haragudok meg, ha csak egy összekötő játék alakul ki közöttünk, ami a te plotodat segíti, hiszen mindössze annyi a lényeg, hogy mind a ketten jól érezzük magunkat a játéktéren.
Szaktársak, ex gimis társak jelentkezését is szívesen várom. Mivel még nem dőlt el, hogy a kisfiam pontosan hol diplomázott le, gyakorlatilag bárkit szívesen várok. Ugyanitt barátokat is keresek, viszonylag hasonló korosztályból, mint amilyen én vagyok. Ezeket mind nagyon közeli kapcsolatnak képzelem el.
Mivel Marcus nagyon könnyen ismerkedik és barátkozik, mindenki mással aki kiesik egy 25-30as korosztályból, de szimpatikusnak találja a fiút, szeretettel várom a jelentkezését, úgy gondolom, hogy mindannyian elég kreatívak vagyunk ahhoz, hogy összehangoljuk a karaktereinket még akkor is, ha nem tlejesen egy korosztályból vannak.
Mivel Marco szerelmi szálai még egyáltalán nincsenek tisztázva, teljesen nyitottan állok ehhez a dologhoz. Egyetlen ötletem van, de ezenkívül mindenféle lehetőséget várok szívesen.
Közelebbi-távolabbi családi szálakat szívesen fogadok mind a japán, mind az amerikai oldalról. Mondjuk egy cuki nagybácsinak meg egy nagynéninek, aki folyamatosan osztogat nagyon tudnék örülni, de egyébként a kapcsolatot ki tudjuk találni bármikor és bárhogyan, azon ne múljon semmi. Emellett, ha affinitást érzel egy félig ázsiai félig amerikai arcra, akkor talán testvéreket is nagyon szívesen fogadnék.
Ezen kívül ha bármi eszedbe jut, fordulj hozzám bizalommal.
I call you moonchild We are the children of the moon, I breathe the cold night air, yes we're livin' and dyin', at the same time, but you can open your eyes for now, just like that movie, like the line, the entire world is blue inside the moonlight
You are my starlight Even on rainy days, you clear up my heart, the moment I saw you, I’m only filled with you, just looking at you makes joy spread on my lips, you’re the only one who can make me smile like this
Nyálazok mindjárt mindenkit, de most már ha ide is eljutottam, akkor leírom/kiírom a gondolataimat.
2023 januárjától a Staten Islandi Technical High School-ba jár, mivel az apjához költözött a szülei vállása után. Előtte a Manhattani Trinity School - elit magániskolába járt. Ott hagyta az összes baráti kapcsolatát. Hétvégén kutyasétáltató Imádja a repülőket Jelnyelv buzgó, tanulta ő is hogy segítsen a siketnémáknak majd egyszer Sorozatfüggő Baseballozó Mcdonald's-ba járó Apja gazdag koreai - nem sokat van otthon, ha mégis, akkor se látni túl sűrűn Az anyja 911 operátor (Játékos karakter Joanna)
Szóval ha keresel a kutyád mellé hétvégente valami mozgás félét, mert te nem érsz rá, akár egész nap nálam hagyhatod, elleszek vele, megmozgatom a csülkjeit. Bármekkora méretben jöhet, nem okoz és nem képez akadályt. Nem ingyen persze. Szeretem a Hip-hop zenét, ugyan a koreait, amiben általában tánctudásom is fitpgtatom, mert ennélkül nem leht és táncolnál velem, hát ne nevess ki. Szeretsz baseballazni? Szuper! Megtanítsalak, vagy szeretnél egyet közösen játszani? A srác a nyáriszüneteket a koreai nagyszülőknél tölti, így évente 1,5 - 2 hónapot náluk tölt kint. Szóval ha lennél egy régi barátom, vagy lennél egy új barátom, akkor várlak nagyon nagyon széttárt karokkal várlak. Amúgy pelenkáskorom óta ismerem Aaliyaht, vagy Wheezet, ki hogy ismeri...
If the only thing keeping a person decent is the expectation of divine reward then brother that person is a piece of s***. And I’d like to get as many of them out in the open as possible.
Real love is when you can’t exist without someone, when you’d rather die than be apart. And the whole world goes dark and nothing else matters but the person standing in front of you.
»-- ⚭ --« Real love is when you can’t exist without someone, when you’d rather die than be apart.
And the whole world goes dark and nothing else matters but the person standing in front of you.
⚭ You become responsible, forever,
for what you, have tamed.
But if you tame me, then we
shall need each other. To me, you will be unique in all the world. To you, I shall be unique in all the world.
Kapcsolatokat keresek Anita életébe, elsősorban olyanokat, akikkel hosszú távra tervezhetek, szeretem a hosszabb plotokat, nem akarom egy játékban lerendezni a dolgot. Nem mellékes, hogy néha kicsit be tudok lassulni, úgyhogy semmiképp ne zavarjon, ha lassabb a tempó.
Anita nem olyan régen, kicsivel több mint egy éve költözött New Yorkba, a helyi FBI irodában dolgozik, mint rekonstruőr. Ezen kívül pár hónapja volt egy kiállítása a festményeiből. Anita nagyon életigenlő nő, mindig jön-megy, lefoglalja magát, szeret a középpontban lenni, szeret bulizni, új dolgokat kipróbálni. Amolyan nagyvilági nő, aki az életet nagy kanállal eszi. Nagyon barátságos, nyitott személyiség, egy kávézóban is simán leáll bárkivel beszélgetni. Vele nem nehéz megtalálni a közös hangot. Amíg New Yorkba nem költözött egész életét Qanticoban töltötte, a szülei még csecsemő korábna fogadták örökbe.
Olyan embereket keresek az életébe, akikkel kibontakozhat a személyisége, akikkel kölcsönösen építhetik egymást. Jó lenne néhány barát, vagy szomszéd akivel elbeszélgethet. Lehetsz nyomozó esetleg újságíró. Valójában reggelig sorolhatnám a lehetőségeket. A lényeg, hogy embert/embereket keresek az életében, akikkel hosszú távra tervezhetünk, a többit megbeszéljük privátban.
Szóval, ha van itt valaki, aki szeretné újra életre kelteni a karakterét, vagy akinek pont Anita hiányzik az életéből az írjon rám. Nem harapok ígérem. Anita néha igen
Sziasztok! Mindenki. Kicsik és Nagyok. Öregek és fiatalok! Nők és férfiak. Kétneműek?
Óriási katasztrófálisan hatalmas fordulat és Változtatás előtt állok, szóval hamar a lényegre is térek, nagyon hosszú leszek! Popcorn van? Hajrá!
Egyetlen oldalt képviseltem eddig 2014 óta (2021-ben bezárta kapuit) és a matuzsálem kori karakteremet most fiatalabbra cserélném. Fordítás: 400+ éves férfiamat egy fiatalabbra regisztrálnám, hoznám. 15-28 év közöttire gondoltam, aki még a padot koptatná, nem pedig kőkeményen dolgozna minden egyes nap. Mondjuk az sem kizárt, hogy az új fiacskám a suli mellett dolgozna valamit. Szóval az alapokat hoznám, a többit meg ti adagolnátok neki! Vagy mifene!? Nem akarom túlhajszolni a gyereket, szeretem ha a maga medrében folyik körülötte minden, így mindenképp a nyugisabbak részlegéhez tartoznék. De nem egy anyámasszony katonája, nem az anyja szoknyája mögé búsós. Az alapozások... Szelíd, mint az újszülött bárány, egy rossz szava és tette nem volt soha semmikor, nem ő az, aki kitöri az ablakodat és elmenekül, nem fog kézen fogva bankot rabolni veled. És nem ő fog pénzt lopni tőled, mert csóri lenne! Ő kerüli a balhét kurva nagy ívben, ezt a jellemzését nagyon szívesen áthoznám. Mert imádtam, hogy ez miatt imádták. Igen! Imádják sokan a jó srácokat, főleg ha az jóképű és tud udvarolni ezerrel. Vagy olyan a szövege, hogy egyből nedves lesz a csajszi tőle. A nevetéstől mert sírásba torkolik, vagy mert izgatja kicsit? A szerelmi életét is szeretném megtartani/ átírni, lehet plátói szerelem, lehet oda vissza vonzalom. De kezdjük az elejétől a dolgokat. Odaát sok- sok évet kaptam a szerelmi életből, együttélésből, ide frissen szerelmit szeretnék. Legyen hihetetlenül szerelmes a fiacskám és hadd bókoljon. Hadd veszítse el a szüzességét, vegye el az eszét a rózsaszín köd, ismerje meg mi az, hogy szeretni! Tudja meg hogyan kell borotválkozni, hogyan kezelje le az esetleges pattanásait, főleg ha szereti a sima arcbőrét. Ám melegségi dolgokat nem akarok. Kerülöm a dolgot, bocsi fiúk! Nincs bajom a melegekkel, de ezt nem...nem tudnám játszani.
23 éves fiatalembör leszek, Zephír keresettje. DE! Még mindig várok kicsit, hátha valakinek akadna olyan családtagja, ahová beléphetek. Lehetünk távoli rokonok, lehetünk testvérek, vagy nagybácsim, nagynénim is lehetsz, bármilyen rokoni szálnak is örülök. Akár egy legjobb fiú cimborának is.
Odaát nem volt családom! Senkim, csak kőkemény falka, szóval jó lenne, ha az ölembe pottyanna valaki, vagy valakik. Szívesen lennék akár ikertestvér is, ha arra lennél velő. Lennék egy öcsi, vagy báty, az apád biztos nem lehetek zsenge koromat illetően majd. Szóval ezt nézd el nekem, hogy gyereket nem velem fogsz tervezni első blikkre. Pb ügyben szerintem elég rugalmas vagyok, akad egy két nagyobb kedvencem; Uriah Shelton, Liam James, Jacob Hurley Bongiovi Nolan Funk, Jeremy Irvine, Sean O'donnell, Zackary Arthur, Hunter Doohan, Jimi Stanton, Maxwell Jenkins,(Rafael Lazzini egy örök kedvenc, de ő túl idős ehhez a koncepcióhoz, majd máskor kirántom őt is a zsebemből, ha a szükség úgy hozná, bár sosem multiztam még. Egy karakterhű vagyok sok plottal és játéklehetőséggel.) Ám ha tudsz jobb pb-t ajánlani, mutatni, akár tetoválása is lehet, aki korban passzol is a fent említett életkorhoz, hát mutizzd csak ide a képembe! Amit tudni érdemes rólam: Nem vagyok 500-700 szavas reagíró. Bocs. 1000 feletti szoktam lenni és sosem írok vissza azonnal. 1 max 2 napos türelmi időt szoktam kérni minden játszópartneremtől.
Jönnék családot keresni a lánykámnak. Vezetéknevet simán változtatok. Lehetek a hugod, a lányod, lehetsz csak az apám, élhetek csak veled, vagy csak az anyámmal. Bármi belefér. A pb ezek alapján kerülne kiválasztásra, nyilván csak szőke családba nem hozok fekete-barna hajút, illetve fordítva, illetve barna bőrű családba fehér bőrüt. Amit tudni kell a karakterről eddig. - 21 éves - St. Margreth akadémiára jár (ugyanoda ahova Serenay is) - Queen-ben bútoroztak össze a csajok (hétvégente haza járós) - Kedves csipkelődős csaj, belevaló, ám távol ál a balhézástól Amit keresek mint hosszú távú plottlehetőségeket. - Egy pasit, akivel olyan szinten összemelegszünk, hogy teherbe ejtesz...egyikünk sem számít majd erre, tanakodhatunk mi legyen, negatív és pozitív élmények lehetnek e-dolog körül. 20-30 közötti fiatalember jelentkezését várom ehhez a plottszálhoz, lehetsz koreai is, lehetsz angol, bárki, aki hosszútávra tervezne ilyesmit. Nem akarok semmit sem előre lebeszélni, hogy mi legyen a vége, legyen a játéktéren minden eldöntve. - Könnyed munkát keresek neki, amiért jól is fizetnének, nem pornót, nem illegálist, valamit amit suli után/cagy hétvégente tudna művelni.
Keres bátran pm formában, nem harapok olyan nagyot