Tyler Crenshow, aka Bronx Királya
Kategória: Profi, Félnehézsúly
Magasság: 183 cm
Súly: 79-80 kg
Mérkőzések száma: 28
Győzelmi arány: 23 győzelem, 14 KO, 4 vereség, 1 döntetlen
Rekord: 7 egymást követő KO győzelem az első menetben
Stílus: Inkább támadó technika jellemzi, mintsem védekező. Erőteljes, intenzív és gyors ütések jellemzik gyors hely- és helyzetváltoztatásokkal, mivel egyaránt jobb és bal kezes.

Tyler önmaga is azt vallja, hogy személyiségének aspektusait aszerint osztja fel, hogy éppen milyen élethelyzetben van, s bár ezeknek egy jelentős része fedi egymást, ugyanakkor valamelyest teljes mértékben eltérnek egymástól.

Azt le sem tagadhatná, hogy fiatal gyermekkorában nem igazán volt része nevelésben – legalábbis atyaiban nem – így ahonnan irányelvet el tudott sajátítani magának az nem volt más, mint az idősebb testvérének a magatartása, valamint a nagyobb fiúktól látott kötözködés és a másik idegesítése meg ingerlése. (Anyázása, ha úgy tetszik.) Ezt a neveletlenséget – tiszteletlenséget – későbbi edzője sem feltétlenül tudta kiverni belőle, aki már valószínűleg későn kezdett el foglalkozni az ifjú tehetséggel ahhoz, hogy a berögződött baromságain változtatni tudjon. A ringben minden kétséget kizáróan egy kíméletlen és kegyetlen vadállattá változik, akit a bíró még akkor is nehezen tud leállítani, hogy a partnere már megadta magát. (Kapott is ezért már több fegyelmit.)  Félelmet nem ismerő és mindmáig tisztességtelenül játszó ellenfél, a lehetőségeihez mérten. Szemtelen, nagyszájú és idegesítő, aki számottevő alkalommal csak azért cukkolja a másikat, hogy szórakoztassa magát és kilendítse a másikat a koncentrációjából. A legtöbben, mint a partnereik és a szurkolók, gyűlölik ezt a fajta mentalitást, viszont abban a közegben, ahol felnőtt ez egyáltalán nem rendhagyó ennélfogva nem is különösebben foglalkozik azzal, hogy ezen változtasson.

Az idősebbik Tyler Crenshaw nem volt minta apa kezdve azzal, hogy nemcsak a fiait tette ki a banda szeszélyeinek, hanem a feleségét és a leány gyermekeiket is, nem is beszélve arról, hogy a frusztrációját egyformán töltötte ki mindannyiukon. Tyler hosszú évekig nem látott más példát maga előtt, de a templomi misék és a későbbi tapasztalatai ráébresztették arra, hogy ő nem akar ilyenné válni. Elhivatott kötelességévé vált az, hogy a családjának törlesszen az apja bűneiért, lerója tiszteletét a testvére, Isiah előtt és gondoskodjon a családjáról. Mindezek egyikét sem tekinti erényének, mert úgy véli: egy valamire való férfinak ez a minimum, amit megad a családjának. Nem vár ezért hálát, sem köszönetet. (Mindössze az anyja finom vasárnapi ebédjét.) A testvéreivel szoros kapcsolatot ápol, különösen fiatalabbik húgával, Christie-vel és az unokahúgával, aki a szeme fénye. Tisztában van azzal, hogy azt a sok rosszat nem teheti jóvá, amelyekben a keze neki is benne volt, de meggyőződése, hogy jobbá teheti mindannyiuk életét és ezért világ életében hálás lesz az edzőjének és halott bátyjának. Talán, az apjának is, hogy képes emelt fővel járni az életben és már nem kell senki előtt sem megalázkodnia.

A legsötétebb pillanataiban a felszín alatt mégsem érzi úgy, hogy valaha is képes lenne túllépni az őt/őket ért traumákon és sérelmeken. Két lábbal áll a földön, de folyamatosan úgy érzi, hogy nem tett eleget és tehetett volna ennél többet is. Gyötri a bűntudat, olyan dolgokért, amelyek felett nem volt befolyása és amelyeket már (és akkor sem) tudott volna megmásítani. Folyamatosan úgy érzi, hogy vezekelnie kell. De ki miatt? Ki előtt? Szüntelenül úgy érzi, hogy fegyelmeznie és kontrollálnia kell magát, legfőképpen, mert már nem Bronx retkes utcáin járnak és nem élnek kiszolgáltatott állatokként, akik csak idomított parancsokat követnek. (Egy jólfizetett állatként brillírozik a ringben.) Nem mondaná magát rossznak, jónak pedig semmiképpen sem, de a semlegesség is távol áll tőle. Morálisan szürkének nevezi magát, ez áll ahhoz a legközelebb, amit gondol magáról. Véleménye általában karakán és nem is szokta visszafogni magát, ha annak kifejtéséről van szó. Határozottan versenyszellemű, aki nem hajlandó a győzelmet csak úgy átadni.

Igénye van egy olyan társra és környezetre, ahol komfortosan érezheti magát és ezen manírok egyikét sem kell magán tartania; a családja körében ez érezhetővé válik. Humoros, csipkelődő, aki szeret és akar foglalkozni másokkal, mert valójában korántsem annyira elszállt, mint amilyennek a média vagy a külső körén kívül esők látják. Azt látják, amit ő akar láttatni és az ellenkezőjéről senkit sem akar meggyőzni.

Az utolsó méterek…
A néhány héttel ezelőtt szerzett szúrt seb helye kínzóan kezdett lüktetni izmaim megfeszülő játéka közepette, ahogy a maradék erőtartalékaimat a felszínre csaltam, hogy a kora reggeli edzés kielégítően fárasztó legyen. Mellkasom fel- és lesüllyedt, ahogy a medence szélében koncentráltan ügyeltem a lélegzetvételeimre, hogy csillapítsam szívem heves lázongását. Orron be, szájon ki. A felgyülemlett hevességet és jóleső kimerültséget. Mindennél többre értékeltem a csönd adta békét és a zsibongás mentes reggeleket, mert… jól esett egyedül lenni anélkül, hogy bárkivel kommunikálnom kellett volna és folyamatosan azt kérdezgették volna: de ugye minden rendben? – a menedzsment aggódó tekinteteivel már aligha tudtam mihez kezdeni és inkább idegesített, mert úgy figyeltek rám, mintha egy hímes tojás lettem volna.

Az idilli békesség… még addig sem tartott, amíg kiemelkedtem a medencéből, ugyanis a húgom, Christie úgy rontott be az ajtón, mint egy hurrikán a kezében egy törülközővel, amit azon nyomban hozzám is vágott.
– Tyler Charles Reed Crenshaw! Mi a fenét művelsz?! – Számonkérő hangjára alig valamivel emeltem meg a szemöldökömet, miközben a nyakamba akasztottam a törülközőt. – Az orvos azt mondta,  hogy legalább még két hétig pihentetned kellene, te pedig már úgy parádézol a medencében, mintha semmi sem történt volna! – Felháborodott hangja aggodalommal vegyült és ember legyen a talpán az a marha, aki Christie Crenshaw-val akar szembe kerülni kora reggel.
– Nyugi, Christie…! A töredékét nem úsztam le annak, mint amit máskor ilyenkor szoktam. – Teljesen ostoba nem voltam függetlenül attól, hogy a megítéltetett ágynyugalommal nem kokettáltam szívesen, elvégre… sohasem voltam egy kanapéhuszár. – Az orvos pedig azt mondta, de javíts ki, ha tévedek, hogy egy hónap elteltével már óvatosan, de lehet. És óvatos voltam. Mellesleg, nem olyan jellegű trauma volt, ami végett azt mondhatom, hogy: megállt az élet. Nincs baj, Christie, ha mégis, nem Bronx lepukkant részén vagyunk, ahová a mentő sem jön ki. – Értékeltem az aggodalmát és nem is hibáztattam érte, de túl aggódnia sem kellett; voltam már ennél életveszélyesebb helyzetbe, semmint egy „kis karcolás” miatt kellene aggódjam. Lenéztem a húgomra, némiképpen megenyhült tekintettel. – Ígérem, ha úgy érzem, hogy baj van azonnal hívok egy orvost, rendben? – Tudakoltam megenyhült hangon, miközben egy puszit nyomtam a feje búbjára miután lassan, kimérten bólintott. Láttam az arcán a megfeszülés nyomait, ahogy a múltbéli emlékek felül kerekedtek rajta, de ezeknek az ördögi kísértéseknek nem engedhettünk folyamatosan máskülönben az egész életünket rettegésben éltük volna le. – Miért jöttél? – Feltételeztem, hogy a valódi érkezésének az oka korántsem az volt, hogy belegázoljon a nyugalmamba és korán reggel leszidjon mindenféle „apróság” végett.
Bosszankodva, de a megadás jeleként felsóhajtott.
– Kettő dolog is van. – Mutatta fel a mutató és középső úját, majd némi morfondírozást követően hozzá csapta a hüvelyket is. – Legyen három. – Jutott végül döntésre, ahogy oldalra hajtotta a fejét, miközben utánam fordulva indultunk meg a konyha felé. – Egy: úgy tűnik, hogy megtaláltuk a jövendőbeli testőrödet, legalábbis két hölgyre szűkítettük le a kört, viszont – a menedzsmenttel közösen – arra a döntésre jutottunk, hogy célszerű lenne találkoznod velük, mert mindenképpen olyan személyt szeretnénk választani, akivel… Uhm, inkább úgy mondom, hogy amelyikük jobban tolerálja a címeres hülyeségeidet és ezt az időközönkénti irritálóan maszkulin viselkedésedet. Úgyhogy, személy szerint – a Te érdekedben – arra szeretnélek megkérni, hogy ne a bronxi utcai tahó viselkedésedet hozd magaddal, hanem a kedvesebb és bájosabb énedet. Világos?
– Miért is ne a bronxi bunkót hozzam, ha az lenne a lényeg, hogy a valódi személyemmel találkozzon?
– Nem akarom ideje korán egyiket se elrettenteni, ha pedig már szerződése van, hogy el kelljen viselnie, úgyis mindegy. – Vont vállat.
– Mikor lett az én drága tüneményes kis húgom, ilyen aljas? – Tudakoltam elnevetve magamat, miközben beleharaptam egy érett, piros almába.
– Mióta anya meggyőzött arról, hogy jó buli lesz téged menedzselni. Elárulom: nem az. – Aligha tudtam volna a bosszankodását jókedélyű nevetés nélkül megállni, de az igazság az, hogy elég gyakran mért össze a saját lányával, akit – állítása szerint – hozzám képes egy álom nevelni. (Persze, mert még fogalma sem volt arról, hogy már régen elkezdtem megrontani a kislányt és titokban az anyja ellen fordítani, aki ha elfordul, azonnal mindketten nyelvet öltünk rá mondván, hogy „gonosz anya nem hagy minket szórakozni”.)
– Tehát, mi a másik kettő?
– Ez az egyik. – Dobta le az újságot közénk.

Hirdette a Hyper Vibe nevű újság a címlapjának bal oldalán, viszont magából a beszélgetésből véletlenül sem kívánt többet felfedni, mint annak az egyébként elhanyagolható tartalma.

– Valami baj van ezzel, Christie? – Vontam fel a szemöldökömet, ahogy egy újabb falatot rágtam meg. – Úgy tudom, hogy az interjú végleges verzióját leokéztad, úgyhogy nem kellene ebben semmi meglepőnek lennie. Ha meg azt szeretnéd, hogy elolvassam, akkor nem annyira érdekelnek a bronxi tahók. – Éppencsak a pofámba tömött alma akadályozta meg azt, hogy szemtelenül széles vigyorral nézzek le rá.
– A magazin szerkesztője kábé fél órával ezelőtt telefonált, hogy szeretnének veled egy új interjút készíteni, viszont ezúttal nem kimondottan a karrieredet illetően, hanem sokkal bensőségesebb témákról és szeretnék kiegészíteni egy óriás poszterrel is, hogy a bronxi tuskók után epekedő lányok nagyban tudják bámulni a képedet. – Igazság szerint Christie nem sok választást hagyott arra vonatkozólag, hogy én válasszam ki az időpontot, mivel már vette elő a telefonját, amibe az én naptáram is be volt iktatva. – Jövőhét kedden úgy látom, hogy nincsen különösebb programod, úgyhogy mit szólsz, ha ebéd utánra ütemezzük be az interjút.
– Legyen. – Hagytam jóvá. – Péntekig kérem a személyes interjú kérdéseit és a javaslataidat, hogy mivel lehetne kiegészíteni. – A kérdéseket pedig nem azért kértem előre, mert tartottam volna attól, hogy bármilyen váratlan vagy meglepő kérdést feltehetnek, hanem az esetek többségében szerettem felkészült lenni és egy-egy beszélgetés kapcsán összefüggő és érthető. – Van valami érdekes az újságban?
– Azért azt nagyon merész túlzás lenne állítani! – Nevette el magát a testvérem. – Nade, a harmadik dolog. – Isten a tanúm, hogy én igyekeztem követni kedves húgom arckifejezéseinek ingadozó hullámzását, de csúfosan alulmaradtam ezen a próbatételen, hiszen az imént még vidám-nevetgélős hangulatot ütött meg most pedig már halálosan komoly volt. – Anya vasárnap szeretne meghívni minket ebédre, ha rá érsz, ha nem. Tudod, hogy ezzel kapcsolatban nem szeretnék vitát nyitni, merthát… Anyáról van szó, akinek nem lehet nemet mondani. – Nos, ami azt illeti Christie anyánk kiköpött mása volt, mind személyiségben, mind kinézetben – csak harminc év különbséggel. Egyiküknek sem lehetett nemet mondani, ha valaki mégis megpróbálta volna, úgy a puszta tekintetükkel képesek voltak a másikba fojtani a szót finoman jelezve: nem. A gesztusaik, a hanglejtéseik és a megjelenésük hátborzongatóan hasonló volt. – Én pedig szeretnélek nagyon szépen megkérni, ahelyett, hogy egy olyan lányt hozol el magaddal, mint amilyen Amanda vagy Candice volt, mi lenne, ha ezúttal inkább nem hoznál senkit? A kirakatbabáid nem arra valóak, hogy magaddal cibáld őket anyához és biztos vagyok benne, hogy egyik ostoba libát se kedvelné. – Fonta össze a karjait maga előtt.
– Nos, anyu,  húgocskám, au! Ne aggódj, nem lesz senki, akit magammal hoznék, mert éppen élvezem a szingli létet. Nem lesz sem meglepetés Amanda, sem ostoba Candice, rendben? – Ezt az ígéretet pedig aligha szándékoztam volna megszegni, mert még a végén valamelyikük a fejemet vétette volna.
– Ez a beszéd, bratyó! Na, megyek intézem a dolgaidat, te pedig addig pihengessél, napozgassál vagy csinálj valami nem túlzottan megerőltetőt.
– Értettem, főnökasszony! Esküszöm, nem szököm meg a zárkából! – Azért Christie a távozásával még bemutatott egy kedves középső ujjast csakhogy véletlenül se az enyém legyen az utolsó szó.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Ha valami rögtön feltűnt az életeddel kapcsolatban, az biztosan az, hogy Te aztán nem unatkozhatsz. Mindegy, hogy a fiatalkorodról van szó, vagy az ökölvívó karrieredről, azon belül pedig egy munkával teli napról, vagy épp egy szabadnapról, csak pörögnek és pörögnek a dolgok, neked pedig akkor sincs nyugtod, ha valójában ágynyugalomra lennél ítélve. Azt hiszem az ilyesmit csak azok bírják, akik egyébként is képesek motiválni magukat, ki tudnak tűzni célokat és nem félnek megvalósítani azokat. Akik be tudják tartani a maguknak tett ígéreteket, ami valószínűleg a Te szakmádban is elengedhetetlen. Elvégre mi lenne akkor, ha megígérnéd magadnak, hogy a legjobb leszel a saját ligádban, aztán egyszerűen úgy döntenél, még sincs kedved elmenni edzeni? Habár a húgoddal abban egyetértünk, hogy nem biztos, hogy egy gyógyulófélben lévő szúrt sebbel kellene belevetned magadat az edzésbe. De persze kinek mi a saját mérge, mégsem ülhetsz otthon egy keresztrejtvényt fejtegetve.  
Tetszett a történeted gördülékenysége, hogy mindenből kaptunk egy kis ízelítőt, legyen az épp a munkamorálod, a testvéreddel való viszonyod, annak a misztériuma, hogy hogyan is szerezted azt a sérülést, vagy a tény, hogy édesanyád milyen erős jellem - de valld csak be, Te is örököltél valamennyit ebből az elhatározottságból. Köszönöm az élményt, üdv a csapatban!  
Színt hamarosan kapsz valamelyik admintól, én pedig addig is szeretnék még egyszer gratulálni az elfogadásodhoz!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!