to my Medic

Raelyn and Samuel

A makacssága kétségkívül imponál számomra. Kétségkívül olaj a tűzre. Csak mégjobban úgy érzem, hogy szórakozni akarok vele, pedig már így is azt teszem. Szavai hallatán felsóhajtok, majd pedig elmosolyodom, szélesen. Igaza van, tagadni sem tudnám. Átkozottul igaza van és bár idegesítő, hogy harcolni próbál ellenem, valahol mégis tetszik ez nekem. - Okos. - Válaszolom csak elismerően, ezzel megadva neki magam. Nem félek beismerni ha tévedtem, nem félek elismerni a vereséget sem, elvégre az én világomban igenis fel kell tudni ismerni és helyesen bemérni a távolságokat, amelyekre a kezeink eljuthatnak. Tanulni a hibákból és arra törekedni, hogy ne kövessük el ugyanazt kétszer, elvégre az életünkbe is kerülhet. Okos nő, ezt pedig értékelem, sőt talán becsülöm is. Éppen úgy ahogyan a benne lakozó merészséget is. Bár néha tudni kell felismerni, hogy meddig vagy bátor és mikor lépsz át ostobába. Kíváncsi leszek, hogy ő ismeri-e ezeket a határokat.  
- Jaj ugyan! Egy hajad szála sem görbült. - Vágom rá szemforgatva, miközben a hajával kezdek babrálni. - Eddig. - Teszem hozzá, amint észbe kapok, hogy éppenséggel a hajszálait görbítgetem. Így aztán ezt most a szó szoros értelmében kell értelmezni, nem fenyegetésként venni. Tényleg nem áll szándékomban őt bántani, csak szórakozom vele mert... mert miért ne? - Nem áll szándékomban bántani téged. Legfeljebb ha hülyeséget csinálsz. - Mondom végül egy apró válvonással mikor elengedem a haját és visszahelyezkedem az ülésben.
Szavai ismét meglepnek, tetszik, hogy folyton-folyvást meg tud lepni. Szemöldököm ezúttal az egekbe ugrik, elgondolkozom egy pillanat erejéig, hogy vajon ezt most komolyan gondolja-e. Nyilván nem tervezem elvinni randizni, sőt, nyilván esélyem sem lenne nála, azt már ellőttem akkor amikor pisztollyal a kezemben törtem rá az otthonában, de... Eljátszom a gondolattal egy pillanat erejéig. Már csak a vicc kedvéért is.
- Mert meginnál velem egy italt? - Kérdezek vissza egy kérdő tekintettel, nyilvánvaló, hogy ez nem meghívás, sokkal inkább egy szimpla kérdés, amire szerintem mindketten tudjuk a választ. Szóval talán nem kellene ilyesmivel dobálóznia sem, ha nem gondolja komolyan. - Ugye tudod, hogy ameddig te magad is ellenszenvesen bánsz velem, addig élvezettel fogom húzni az agyad? - Horkanok fel miközben rá is pillantok. Én beismerem, hogy nem vagyok jófej, de ő sem tesz annak érdekében, hogy változzon a légkör. Én meg végképp nem fogom törni magam.
- Megérkeztünk. Az utcában le tudsz parkolni. - Intek is az utca felé, miközben azért még körülnézek, hogy biztos lehessek abban, hogy senki sem követett már minket. - Készen állsz? - Kérdezem, majd miután leparkol, intek neki, hogy hozza a felszerelését, aztán lépek a bejárati ajtóhoz, hogy ki is nyissam azt neki. - Remléjük Zane még életben van... - Mormogom el az orrom alatt miközben beinvitálom őt a Bronxi lakásba, ami lényegében csakis egy búvóhely, semmi luxus nincs benne.

to my Medic

Raelyn and Samuel

Kérdőn pillantok rá. Magam sem tudom, hogy ezt most csak egy újabb csípős megjegyzésnek szánta, vagy talán fenyegetésnek. Nem hülye, ő is tudja, hogy nem eshet baja és nem csak azért mert szükségem van rá ahhoz, hogy meg tudja menteni a haver életét. De ha ténylegesen Ash markában van, éppen úgy, mint ahogyan én is... Kétlem, hogy örülne ha baja esne. És bár engedélyt kaptam arra, hogy igénybe vegyem a szolgálatait, jól tudom, hogy az én seggem rúgnák szét ha egy haja szála is görbülne. Ezt természetesen nem kívánom a tudtára adni, akkor sem ha jól tudom, hogy sejtései vannak.
- A különbség közöttünk az, hogy én nem félek a haláltól. Családom pedig nincs. - Válaszolom a korábbi halál nyugodtsággal. Ez talán azt is megérteti vele, hogy miként tudok ilyen nemtörődöm módon viselkedni, annak ellenére is, hogy néhány perccel ezelőtt még üldöztek minket. Nem igazán van mit veszítenem. A halál nem kimondottan rémiszt meg, bár ez nem azt jelenti, hogy szeretnék is meghalni. Szeretteim már rég nincsenek... talán soha nem is voltak. Ha valakit nagyon ki akarok emelni, aki fontos lenne számomra, az Katy lenne. Azt már nehezen magyaráznám meg, hogy mi is van közöttünk, de talán ő az egyetlen ember aki aggódást tud belőlem kiváltani. Erről pedig ugyebár csak kevesek tudnak.
- Mi szeretnünk többszöröződni. - Szúrom oda egy baljós mosollyal. Tényleg rájár mostanában a rúd, nem irigylem. - Tudod... Amikor így viselkedsz, olyan, mintha olajat öntenél a tűzre. - Közelebb hajolok hozzá, egészen közel, csupán néhány centiméterre az arcától, a lehető legveszélyesebb arcomat elővéve. - Átkozottul nehezemre esik nem kihívásnak venni amit mondasz. - Ingatom a fejem miközben az arcát fürkészem. - Gondolod, hogy nem tudnék rádijeszteni ha tényleg az lenne a szándékom? - Szabad kezemmel az egyik hajfürtjét kezdem babrálni. Erősen gondolkozom azon, hogy tovább szeretnék-e menni, vagy ennyi elég lesz. Talán igaza van és szükségem lesz a kezeire. Mégis olyan nehéz... Feltüzel. És ezt még csak nem is szexuális értelemben gondolom. Egyszerűen... kihívásnak veszem minden szavát. És bár csípem a merészségét és stílusát, azt már kevésbé kedvelem, hogy nem képes meghunyászkodni, a határokat feszegeti, azt akarja elhitetni velem, hogy felettem áll és kihasználni a tényt, hogy nem bánthatom. Okos. Túlságosan is.  
- Hmmhh... Induljunk! - Érzem ahogyan az orrnyergem megfeszül. Nagy erőfeszítésembe kerül, hogy ne ragadjam meg a haját és mutassam meg neki ki is a főnök, de igaza van. - Szerintem szabad az út. - Teszem hozzá, majd egy mosolyt erőltetek arcomra, elengedem a hajtincset amit már így is jobban megszorongattam a kelleténél, majd ismételten helyet foglalok az ülésben, elhajolva tőle. - Meglátjuk az operáció után is szükségem lesz-e még a kezedre. - Szúrom oda nyílt fenyegetésképp, hogy ezzel is tudtára adjam hányadán is állunk.

to my Medic

Raelyn and Samuel

Letagadhatatlanul élvezem az arcvonásait figyelni. Ő tipikusan az a személy lenne, akit szívesen hazavinnék egy éjszakára. Vad. Effelől semmi kétségem nincs. Én pedig hülye lennék ha azt mondanám, hogy nem szeretek egy macskát, aki talán még karmol is. A megszólalásomra ugyan óriási elkerekedett szemekkel néz rám, mégsem válaszol. Tudjuk a szabályt... hallgatás, beleegyezés. Ha jól sejtem ő nem ismeri, hiszen akkor már mentegetőzött volna. Ennek ellenére csak egy féloldalas, sunyi mosollyal illetem őt meg. Még a végén zavarba jön...
- Parkolás, csillagos ötös. - Szólalok meg. A meglepettségemet még csak leplezni sem tudom. A nők ritkán tudnak ilyen gördülékenyen beállni a kijelölt helyre, főleg nem egy idegen járművel, ami ráadásul nem is épp a legkisebb. Aztán felé fordulok az ülésen. Nem válaszolok neki rögtön, csak az arcát fürkészem néhány másodperc erejéig. Részben mert idegesíteni akarom, tudom, hogy zavarni fogja ha megbámulom, én pedig látni akarom amikor ez megtörténik. Részben pedig mert őszintén megmondva, kifog rajtam. Nem tudom mit válaszolhatnék. Igaza van, a nevemen kívül még az ég adta világon, semmit sem árultam el neki. Valószínűleg többet tud már erről a kocsiról, mint rólam. A tekintetem unott és egyben halál nyugodtságot sugároz, tehát semmit nem árul el.
- Az nagyon slampos válasz lenne ha azt mondanám, hogy nálam van a fegyver? - Meg is emelem a szóban forgó tárgyat, megrázom azt. - Ugyan mit veszíthetsz még? - A szabad akarata már odavan. Ha tovább pattog, talán a családját is elveszíti. Vagy egy fogát. - De legyen! Mond, mit szeretnél tudni rólam? A foglalkozásom? Hogy öltem-e már embert? Mi elégítené ki a kíváncsiságod? - Az hogy megadom neki az esélyt egy kérdésre, még nem azt jelenti, hogy válaszolni is fogok neki. Azt meg főleg nem, hogy az igazat is fogom mondani. Ez függ a kérdéstől is ugye. Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy mit akar tudni rólam. - Igazán lehetnél kedvesebb is. Kerülhettél volna a csomagtartóba is, összekötött kezekkel és bekötött szemmel-szájjal. - Vázolom fel neki az alternatívát, ha a mostani szituáció ennyire nem jön be neki. Mindig lehet rosszabb. - De ha gondolod ülhetünk itt csöndben is. Vagy előveheted a korábbi tüzességet...? - Mondom ezt a lehető legsármosabb mosolyomat elővéve, mintha komolyan is gondolnám amit mondok. Mindeközben ugyebár csak a vérét szívom.

to my Medic

Raelyn and Samuel

A szavaiból szinte már csöpög az ellenszenv. Nem kedvel. Nem hibáztatom. Mondanám, hogy én sem kedvelem őt, de ez nem lenne igaz. Tetszik a csípőssége, még akkor is ha olyan mintha benyomott volna egy üveg erős paprikát. Szeret odaszúrni és kihasználni minden alkalmat arra, hogy pimasz legyen. Ó, ha tudná, hogy ezzel csak mégjobban feltüzel! Kimondottan élvezek egy kis szópárbajt.
- Még szerencse, hogy nekem van telefonom. - Bököm oda válaszul, még mindig nem érzem szükségesnek, hogy nála legyen a készülék. Biztos vagyok benne, hogy meg tudja oldani anélkül is és ezzel le is zárom a témát. A gyerekes duzzogása aligha javítana a helyzetén. Sőt!
- Bár tényleg szívesen megnézném ahogyan megpróbálod összetörni a csontjaimat, mégsem gondolom, hogy érdekli őket a családod... vagy te magad. - Mondom megnyugtatásképp. - Egyébként meg... ha jól sejtem a családod már régóta veszélyben van. - Gúnyosan nevetek fel, nem is értem mit gondol. - Máskülönben én sem jöttem volna hozzád. Szóval, bár bírom a tüzes viselkedést, most nagyra értékelném ha az útra figyelnél ahelyett, hogy itt fenyegetőzöl. - Mert ugyebár ha nem lenne már alapjáraton veszélyben, nem is osztogatnák a címét és telefonszámát az alvilágban, hogy hozzá jöjjenek a hozzám hasonló mintapolgárok. - A tüzességet meg tartsd meg későbbre. - Mondom ezt olyan hangnemmel, hogy rám sem kell néznie ahhoz, hogy tudja mire gondolok pontosan. Persze nyilvánvaló, hogy nem kezdene ki egy hozzám hasonlóval, de ettől függetlenül még nem tiltja a nem létező szabályzat, hogy én sem kezdhetek ki vele... vagy éppen húzhatom az agyát.  
- A következő sarkon fordulj balra, aztán menj be a parkolóházba. Ha szerencsénk lesz meg tudunk lapulni és el tudunk tűnni a radarról. - Remélhetőleg nem lesznek elég szemfülesek ahhoz, hogy elcsípjenek minket. Azt meg főleg remélem, hogy nem kell magunkat túl sokáig meghúznunk majd, hiszen mindketten tudjuk, hogy Zane nem várhat örökké.
- Szóval mit tettél, hogy Ash hálójába kerültél? - Teszem fel végül a kérdést mikor az utasításaimat követve a parkolóban kötünk ki. - Nincs sok időnk, várunk pár percet aztán szerencsét próbálunk és megyünk tovább. - Adom is ki a további instrukciókat, egy pillanat erejéig elgondolkozom azon, hogy átveszem a volánt, hiszen nyilvánvalóan jobban bízok a saját vezetési képességeimben, mint az övében... Ám mégsem teszem. Nem bízom benne.

to my Medic

Raelyn and Samuel

Kifejezetten örülök annak, hogy nem ellenkezik tovább, csak teszi amit mondok és végre elfoglalja a neki szánt helyet az autóban. Nem vagyok hülye, pontosan tudom annak veszélyeit, hogy neki adtam meg a vezetés örömeit, ugyanakkor azt is tudom, hogy jobb szeretném őt szemmel tartani. Nem bízom benne, egy cseppet sem. Őszintén szólva csak nagyon kevesekben bízom meg, az én világomban még a saját családom is hátba szúrna az első adandó alkalommal. Mondjuk én is megtettem azzal a faternak aligha nevezhető balfasszal és még csak meg sem bántam. Az életem pedig sokkalta jobbra is fordult mióta ő nincs az életemben. Már a saját magam ura lehetek.
- Nem tudom... Nem vagyok orvos. Szerintem nem vérzett túlzottan, de fene tudja. - Nem értek ehhez. Annyit tudok, hogy a golyó benne maradt, nem hatolt át, így aztán annak kipecázása lesz az ő dolga. - Orvos ugyan nem vagyok, de azért ostoba sem és nem is ez volt az első ilyen bulim. Természetesen első dolgom volt elszorítani a seb felett. - Mert ha jól sejtem, bárki akinek valaha is köze volt bármiféle lövöldözéshez, verekedéshez, késeléshez, első dolga volt megtanulni, hogy a vérző sebet nem hagyjuk elszorítás nélkül. Nekem pedig bőven volt már alkalmam gyakorolni. Nagyjából egy évvel ezelőtt én magam is voltam Zane haverom helyében, kétlem, hogy sok hiányzott ahhoz, hogy kinyiffanjak. A világ most talán szebb is lenne.
- Ha valaki kilyukassza a lábad, ígérem neked is szerzek majd egy orvos növendéket. Bár lehet neked kell majd ajánlanod egyet, de tutira ismersz valakit aki hajlandó lenne az életedet menteni. - Elvégre nem azt mondtam, hogy nem eshet baja, csupán annyit, hogy velem biztonságban lesz. Nem hagyom meghalni. Nem is szívesen haragítanám magamra a közös ismerősünket, elvégre nem egy jó arc, ezt pedig ha jól sejtem ő is tudja. Máskülönben nem adta volna be a derekát ilyen könnyen, már a neve hallatára.
- Csak halkan jegyezném meg: Ha balesetet okozol és összetöröd a kocsit, kétlem, hogy időben a pajtihoz érnénk, tehát minden okom meglesz a csontjaid megropogtatására. - Válaszolom gúnyosan. - De okos próbálkozás. - Nevetek fel. Nem tagadhatom, élvezem a próbálkozásait és azok elhárítását. - Itt fordulj jobbra. - Szólok közbe, ezzel a navigáció ellen szólva, miközben igyekszem nem túl feltűnően a visszapillantó tükörbe bámulni. Nem akarom, hogy a csaj bepánikoljon. - Ismét jobbra. - Zane haver lehet nem fog repdesni a boldogságtól, de minden valószínűség szerint, késni fogunk. - Oké, nem akarom, hogy megrémülj, de a fekete jeep mögöttünk cseppet sem tűnik barátságosnak és minden jel arra utal, hogy követnek. Mennyire vagy otthon a gyorshajtásban? Mentős vagy... vagy leszel, vagy mi. Képzeld el, hogy egy mentőautót hajtasz, szirénák nélkül. Legfeljebb majd lövök egy párat, az biztosan elijeszt mindenkit. - Nevetek fel, bár a helyzet egyáltalán nem nevetséges, ám igyekszem oldani a saját és az ő rémületét is. - Le tudod rázni őket? - Kérdezem végül jóval több komolysággal a hangomban, miközben már halászom is elő a fegyvert az övemből, hogy fedezni tudjam magunkat, ha a szükség úgy hozná. Igazából ilyenkor áldom az eget a nyugodt természetemért. Sokan már frászt kaptak volna egy ilyen helyzetben.

to my Medic

Raelyn and Samuel

Nem túlzottan csap ki az örömtől, de őszintén szólva nem túlzottan bánom sem. Sőt, mondhatnám úgy is, hogy pont leszarom. Éppen ezért is hoztam magammal némi ösztönzésre szolgáló fegyvert és egyben az üdvözletet a közös barátunktól, mert nem vártam, hogy majd kérdés nélkül fog a karjaimba hullani, hogy vigyem őt el Zane-hez. Kétlem, hogy bárki is annyira a szívén viselné mások életét. Főként bűnözők életét ugyebár. Vicces is lenne... Ha jól sejtem a szíve mélyén még ő is inkább hagyná, hogy meghaljon hiszen a világ máris egy kicsivel szebb lehetne. Kár, hogy az élet nem így működik. Vagy nem.
- A combját, még elég vicces hangulatban volt, mikor ott hagytam, de ez mostanra biztosan változott már, igyekeznünk kell. - Aztán eszembe jutott, hogy igazából én voltam vicces hangulatban, ő pedig ki akart nyírni a tekintetével mikor magára hagytam, de jobbnak látom mostmár nem kijavítani magam. Legalább abban biztos lehetek, hogy elszaladni nem szaladt el sehova sem.
Elvigyorodom a tiltakozása láttán, nem most jöttem le a falvédőről, kicsi lány. Ugyan nincs mögöttem több tíz évnyi tapasztalat, de annyira hülye én sem vagyok, hogy hagyjam őt a telefonjával járni-kelni, miközben tulajdonképpen elrabolom őt. Nem attól félek, hogy bárkit felhívna, sokkal inkább attól, hogy bemérik a kütyüt és egy szőke herceg fog a megmentésére jönni, mielőtt még megmenthette volna a havert.
- A-aa. - Mondom csak egy apró fejrázással, ezzel lényegében el is csitítva őt. - Mellettem biztonságban leszel, ha jól viselkedsz. - Tehát ha megteszed amit mondok és nem pattogsz itt nekem, mint egy labda. - Majd elkapod az enyémet ha ténylegesen szükséged lesz egy készülékre. Nem kockáztatom meg, hogy valami hős lovag jöjjön utánunk mert elloptam egy csokit. - Felnevetek egyet, hiszen mindketten tudjuk, hogy valószínűleg a lovagot nem pont a csoki fogja vezényelni, de jobban hangzik ez így, minta azt mondtam volna, hogy őt raboltam el. Ami azért annyira nincs messze az igazságtól, de szeretek köntörfalazni.
Mikor végre mozdul már és nem siránkozik tovább, becsukom magunk mögött az ajtót, majd kérésére csak bólintok neki egyet, ám most sem veszem le róla a figyelmem. Megvárom amíg összeszedi a cuccát, majd becsukom rá a kocsi ajtaját, én magam pedig az anyósülésen foglalok helyet. - Ide. - Állítom is be a kocsiban lévő navigációt, ezzel megadva a bronxi lakásom címét, ahol általában a piszkos ügyeinket rendezzük. Mert ugye hülye is lettem volna Zane-t a manhattani csudakörnyékre vinni, ahol mindenki az ablakra ragadva nézte volna, hogy mi a jó faszt is csinálok. - Aztán vigyázz a kicsire... Ha összetöröd, annyi csontodat fogom törni, amennyit a kocsiban is okozol. - Mondom egy halál nyugodt hangon, mintha csak egy estimesét mondanék neki, majd egy kedves mosolyt is kap tőlem, bár kétlem, hogy azt látná. - És ha lehet siess egy kicsit, Zane már biztosan nagyon vár minket. - Igen, tudom hogy ezzel csak idegesítem őt, hiszen a vigyázz a kocsira meg a siess egy kicsit nem éppen illik össze, de élvezem a cukkolását. Meg nem tagadom, élvezem mások strapabírását tesztelni. Igazából vele még tök kedves is vagyok, mert nem szeretném halálra stresszelni még az előtt, hogy megmentené a tökfejet.

to my Medic

Raelyn and Samuel

Csak az orrom alatt hümmögök egyet ahogyan megismétli a nevem, mintha próbálna rájönni, hogy ismerhetjük egymást már korábbról, vagy sem. Kétlem, hogy ismerne vagy bármit is elárulna számára a nevem és jobb is ha ez így marad. Nem vagyok én olyan nagy valaki, hogy minden bünöző a városban ismerné a nevem, és tulajdonképpen addig jó ameddig nincs túl sok bicska kiéleződve rám. Én teszem a saját dolgom és ő is teheti az övét, amint végzett Zane életének megmentésével, aztán többet találkoznunk sem kell... Legalábbis addig ameddig újra nem lesz szükségem egy kis szívességre. Ettől most úgy érzem magam, mintha Katy lennék. Szívességeket nem csak kérni kellene... Na majd meglátjuk. Lehet holnap köszönetképpen leteszek Raelyn ajtaja előtt egy csomagot. Aztán reménykedhet benne, hogy nem egy nyomozó találja meg ott.
- Örülnöd majd akkor kell, ha megmentetted Zane életét. - Főleg mert azzal a sajátját is biztonságban tudhatja majd be, bár ezt inkább nem teszem most hozzá, nem szeretném ennél is jobban idegesíteni őt. Szeretném ha a hangulat nyugodt maradna legalább addig ameddig szükségünk van a nyugalomra.
- Erről még az előtt kellett volna gondolkoznod, hogy tárva-nyitva hagytad a bejárati ajtót. - Persze, nem tárva-nyitva volt, de nem zárta be, ami már alapjáraton egy invitálást jelent bárkinek aki be szeretne jönni. - Nekem te kellesz. - Válaszolom röviden, de tömören, miközben lassan és fenyegetően indulok meg felé, megpróbálva átlépni az élelmiszerek nagy részét, bár azért hallani valaminek a ropogását talpam alatt. - Ez pedig itt marad. - Húzom ajkaimat egy féloldalas mosolyra mikor a fejemet oldalra billentve nézek le rá, majd pedig nyúlok a combja felé, hogy a korábban oda süllyesztett telefont húzzam ki a zsebéből. A készüléket a konyhapultra dobom, nem igazán törődve azzal, hogy esetleg megrepedne a képernyő vagy egyéb kárt okoznék benne, majd vesz magának másikat ha eladta az ajándékcsomagom tartalmát. Vagy bánom is én...
- Na csipkedd azokat a formás lábakat. Hozd ami kell, aztán menjünk. - Persze ha elmozdul, én egy pillanatra sem veszítem őt szem elől, végig követem őt és árgus szemekkel figyelem is. - Ha a haver meghal nagyon be fogok pöccenni. - Teszem még hozzá egy fenyegető hangnemmel, hogy tudtára adjam, nem szándékozom játszadozni, mennünk kell, nincs mese. Ha minden készen áll, megállok az ajtóban és ki is nyitom azt neki, mielőtt még a fegyveremet visszacsúsztatnám a nadrágom öve alá, el is rejtve azt a dzsekivel. Már így is gyanúsan festhetünk, bár túlzottan azért nem érdekel, nem sokáig tervezem ezen a környéken időzni egyébként sem.
- Hölgyem, a hintó előállt... - Mondom akárcsak a legudvariasabb lovag a világon, majd nyitom is ki ezzel a kocsim vezető felőli ajtaját, hogy betessékeljem oda a nőt, hiszen bizony, hogy neki kell hajtania. Még akkor is ha nem szívesen adom át neki a szívem csücskét, azért reménykedem benne, hogy összetörni nem tervezi.

to my Medic

Raelyn and Samuel

Nem mondom, hogy nem játszom el a gondolattal, hogy kisfiú módjára kiáltsam el magam mögötte, hogy a frászt hozzam rá, mert... Vicces lett volna? De végül anélkül is hatásos belépőt teszek, ráadásul szükségem lesz a kezeire. Nem remeghetnek majd a félelemtől mikor Zane-ből operálja ki a golyót. Csak egy féloldalas mosolyt engedek el mikor mit sem sejtve fordul meg és néz farkasszemet velem. Az kétségtelen, hogy mindig imádtam egy jó belépőt, egy meglepődött arcot, de az övé viszi a prímet. Még meg is paskolnám az arcát ha nem lenne közöttünk egy rakás bolti árú és közelebb tudnék lépni hozzá anélkül, hogy attól kellene félnem, hogy elcsúsznék egy banánon, vagy tudom is én min. Szinte látom a szemeiben ahogyan az esélyeit latolgatja, majd pedig kialszik a fény az alagút végén ahogyan meghallja Ashton nevét. Valamiért nagyon nagy hatással van rá, amit még én magam sem tudok, de talán még kideríthetek. Mivel tarthat sarokban olyasvalakit, mint ez a nő? Orvospalánta, egy manhattani lakásban, valószínűleg egy átkozottul boldog és felhőtlen életet élve.
- Oké. - Válaszolom lazán és egyben frappánsan vállat vonva. A fegyvert le is engedem, bár még készenlétben tartom, mert bár tudom, hogy a markomban van Ashton üdvözlete után, bízni azért aligha bíznék meg bennem. - Frász az épp nem... De szólíts csak Sam-nek. - Válaszolom végül kicsit megkésve, hiszen nem bánom ha tudja a becenevem, azzal még nem árultam el túl sokat és legalább tudja kivel áll szemben. Plusz nem áll szándékomban bántani őt, szükségem lehet még rá máskor is. Legfeljebb akkor bántunk hasznos embereket ha túl sokat ugrálnak. Ő egészen nyugodt kiscicának néz ki.
- Igen ez itt vér. - Fintorodom el én magam is, holott engem nem zavar annyira, mint őt. - Tudtommal egy orvospalántának nem kellene, hogy ilyen nagy gondot okozzon a vér látványa. - Döntöm oldalra a fejem, végigpásztázva szemeimet rajta. Egy pillanatra elgondolkozom, hogy biztosan jó helyen járok-e, ám jól tudom, hogy nem váltott volna ki Ashton neve ilyen reakciót ha nem lennék jó helyen. - Szóval... Van egy golyó amit ki kellene varázsolnod a haverból. Szívesen teázgatnék meg csevegnék itt veled, de nem hiszem, hogy túl sok időnk van, tehát nagyra értékelném ha összeszednéd amire szükséged van egy operációhoz, aztán mozgás. - Mosolyodom el ismét, aztán amíg a nő eldönti, hogy szót fogad vagy sem, én egy laza mozdulattal felveszem az egyik lábam elé gurult mentás csokit, majd zsebre is vágom azt. - Későbbre. - Vonom meg a vállam. Nem nehéz kitalálni, hogy édesszájú vagyok. Mikor pedig már úgy tűnik, hogy elkészül a nő, odadobom neki a kocsi kulcsot.
- Remélem tudsz vezetni. - Aztán intek is a bejárati ajtó irányába, hogy elindítsam magunkat kifelé és ne vesztegessünk ennél több időt is. Igazából nem szívesen hagynám őt figyelmen kívül, jobb lesz az mindkettőnknek ha inkább ő hajt, én pedig ügyelek arra, hogy nem tesz semmilyen ostobaságot.

to my Medic

Raelyn and Samuel

- Baszki, nehogy itt hagyj nekem, haver! - Mormogom oda Zane-nek, miközben igyekszem nem nagyobb kárt tenni benne és lesegítem őt a kanapémra. Nem vagyok orvos, őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mit kellene most csinálnom. A golyó csak a combját érte, talán meghalni sem fog, de valakinek ki kell szednie a golyót, aki pedig minden valószínűséggel nem én leszek. Még ha szeretném sem tudnám megtenni, viszont semmiképp sem szeretném hagyni, hogy Zane meghaljon. Nem csak üzlettársam, de barátom is, akire szükségem van még.
- Ilyen könnyen azért tőlem sem szabadulsz meg... - Mondja most ő, mintha olyan jól is állna a szénája. Pedig nem. Mindketten tudjuk, hogy nem vihetem őt kórházba, pedig ellátásra van szüksége, sürgősen. Ekkor jut eszembe az az információ amit Ashton adott nekem néhány hónappal ezelőtt. Reméltem, hogy nem lesz rá szükségem, dehát ilyen ez a biznisz, nem tudjuk előre kiszámítani, hogy mi lesz.
Az íróasztalomhoz lépek, a fiókban kezdek el keresgélni, igyekszem figyelmen kívül hagyni Zane kíváncsiskodását, majd mikor megtalálom amit keresek, a címet a telefonom navigációjába bepötyögve nézek fel. Gondolkozás nélkül indulok meg az ajtó felé, de azért még megfordulok, hogy felvilágosítsam kicsit és tudassam vele, van remény.
- Mindjárt jövök, hozok segítséget. Aztán el ne szaladj innen. - Kacsintok rá, hiszen aligha tudna szaladni bárhova is. Még hallom az ellenkezését mikor az ajtót becsukom magam mögött, de nem reagálok rá. Az idő szűkös és nincs időm leülni megmagyarázni neki, hogy mi a tervem, a lényeg, hogy most legalább van tervem. Öt perccel ezelőtt még az sem volt és már kezdtem elkönyvelni, hogy a kanapém kellős közepén fog elvérezni.
Mikor megérkezem a címre, körülnézek, majd becsöngetek, aztán mielőtt még várnék a válaszra, türelmetlenül, amolyan próba-szerencse alapon nyomom le a kilincset, mert nincs időm nekem várakozni. Nagy örömömre szolgál a tudat, hogy az ajtó kinyílik, én pedig gondolkozás nélkül lépek be, mintha ennek semmi veszélye sem lenne. Nem érdekelnek túlzottan a veszélyek. Egy lövöldözés kellős közepéről csöppentem ide, véres kezekkel és egy fegyverrel. Amire végül rá is markolok, hogy ezzel is bebiztosíthassam magam, az esetleges rám leselkedő veszélyekkel szemben. A hangok irányába indulok, mikor pedig megpillantom a nőt, aki minden bizonnyal az egyetlen ember aki most segíteni tud rajtam, egy kimért mozdulattal emelem fel a kezem, hogy az abban tartott pisztoly Raelyn felé szegeződjön. Lassú léptekkel közelítem őt meg, nem áll szándékomban halálra rémiszteni őt, elvégre szükségem van rá. Mikor már elég közel érek hozzá, megköszörülöm a torkom, hogy felhívjam magamra figyelmét.  
- Ha jól sejtem te vagy az orvospalánta? - Kérdezem tőle a lehető legnyugodtabb, de egyben határozott hangnemet megütve. - Velem kell jönnöd. Azonnal! - Teszem hozzá, majd pedig az ajtó felé bökök a fegyverrel, ezzel érthető jeleket adva arra, hogy mozogjon. - Majd elfelejtettem... Ashton üdvözöl. - Kacsintok még azért rá, ezzel is ösztönözve őt arra, hogy ne akarjon semmilyen hülyeséget csinálni és fogadjon szót. Mindketten tudjuk, hogy tőlem talán nem fél, de Ashton-tól már annál inkább.