Hivatásos teniszező. Olimpiai bajnok. Cégtulajdonos. De legfőképpen az én apukám.

A történeted igazi amerikai álom. Kolumbiai bevándorlók elsőszülött gyermeke vagy, aki tehetségének hála nem csak hogy az Államokban, de világszerte is híressé tette a Marquina nevet.

Kicsi korodtól kezdve tudod, hogy a sikerért meg kell dolgozni, hogy száz százaléknál nem létezik kevesebb és hogy a tehetség a korral elszáll, addig kell bizonyítanod mindenkinek, amíg nincs valaki fiatalabb és ügyesebb. Megtetted. Még általános iskolás voltál, amikor már az újságot hordtad a kertvárosi környéken, ahol felnőttél, hogy a legjobb ütőt vehesd meg magadnak. Estig a kertben gyakoroltál, amíg szó szerint a fülednél fogva nem lettél berángatva a vacsora mellé. Nyolc évesen már teniszklub tag voltál. Mire tizennégy éves lettél, már több időt töltöttél az edzőiddel, mint a szüleiddel.

Aztán elkezdett kamatozni a rengeteg otthontól távol töltött idő és hirtelen a szobád túl kicsinek bizonyult a díjaid számára. Junior élmezőny, Ausztrál Open, Wimbledon, Davis-kupa, az ATP ranglistán feljebb és feljebb kúszott a neved. A világ, amit megálmodtál magadnak, gyakorlatilag a lábaid előtt hevert.

Majd rátaláltál anyára és hirtelen minden összeállt. Ott volt melletted végig: szurkolóként minden meccsen; támaszként, ha szükség volt rá; a sérüléseket jegelve; vagy épp hajnalig a kanapén, melletted, amikor a felvételeket néztétek vissza, csak hogy még profibb lehess.

Százszor is körbeutaztad már a Földet, és a karrierednek köszönhetően még a gyerekeid is a világ másik felén látták meg a napvilágot. De a könyvnek nincs még vége, csak attól tartok nem fogtad még fel teljesen, hogy új fejezetet olvasol. Visszavonultál. Megvan mindened a drága autóktól a fényűző lakásig, a Te neved teszi a családodat is híressé. De most, hogy már elérted az álmaidat, ugyanolyan lesz-e az élet, amit élsz? Tényleg minden tökéletes itt Manhattanben, vagy a színfalak mögött már Te is látod, hogy nem minden arany, ami fénylik?

Mikor akartad például elmesélni, hogy ugyan büszkén beszélsz az ikerlányaidról, én mégsem vagyok vér szerinti gyereked? Hogy gondoltad elhallgatni, hogy Te pusztán a nagybátyám vagy, aki az egész családdal egyetemben részt vett annak az elhallgatásában, hogy anya testvérének a gyereke vagyok? Hogyan legyek így büszke arra, hogy én is miattad választottam a sportot, amikor minden hazugságnak tűnik?

/ Tudnék még mesélni, de így is jó hosszúra sikerült nyújtani a hirdetést. Ha megtetszett a karakter, ne habozz regisztrálni, ugyanis nagyon várlak - és azt is, hogy mit hozol ki Señor Marquinából.
Nem szaporítanám itt tovább a szót, további részleteket PM-ben nagyon szívesen osztok meg.
Emellett persze vevő vagyok bármilyen más ötletre is, egyéb kérdést, óhajt, sóhajt szívesen fogadok és hajlandó vagyok meghallgatni. Nagyon várlak!

Tequila és lime. A Te ellentéteid. Nem vagy savanyú, habár ha szükség van rá, erős kézzel fogod a gyeplőt a család szekerén. Sokkal inkább vagy azonban napsugár, vagy igazgyöngy - ahogyan a neved is gyöngyöt jelent.

Imádom a történetet, amit kisebb koromban lefekvés előtt mindig elmeséltél nekem. Addig a szemeimet sem voltam hajlandó lehunyni, amíg bele nem egyeztél. A szavaid dorgáltak, a szemeidben mégis ott csillogott az a jókedv, ami a világ legzordabb embernének a szívét is meglágyítaná.

Volt egyszer egy lány, aki egy olyan városban született, ami nem volt sem túl nagy, sem túl kicsi. A lány szülei nagyon szerették őt és a két testvérét is, akiknek igyekeztek mindent megadni, hogy olyan életük legyen, amilyet csak megálmodnak maguknak. Zenélni tanultak, táncórákra jártak, még kiskutyát is kaptak karácsonyra, ha azt kértek.
A lány azonban mindig is többre vágyott. Ő a nagyvárosban akart élni, ahol milliónyi ember él, ahol nem ismeri mindenki és az lehet, aki csak akar lenni. Élni akart! Listát írt minden élményről, amit át akart élni, hogy aztán egyik pontot húzhassa le a másik után. Száz dolgot is felírt arra a listára, és legalább annyit le is húzott, már egészen úgy tűnt, hogy sosem lesz elég az élményekből.
Aztán egyik este, amikor az egyetemi barátaival töltötte az idejét egy bárban, sportról beszélgettek. Teniszről. A lány nem félt elmondani a véleményét, az egész bár hallgatta, hogy ki a kedvenc játékosa, és mit gondol az ellenfeléről - egy fiatal fiúról, aki gyerekkorától kezdve azért küzdött, hogy nyerjen.
A lány éppen azt ecsetelte, hogy a fiatal fiú mennyire nem érdemli meg, hogy az újságok címlapján született tehetségként emlegessék, amikor valaki megkocogtatta a vállát. A fiatal fiú volt az. És attól a pillanattól kezdve egész este azért küzdött, hogy megnyerje magának a lányt.

Fogalmam sincs hány éves lehettem, amikor rájöttem, hogy a mese a szüleimről szól. A szavak, amelyekkel anya mesélte őket lehet, hogy olykor különböztek, de a lényeget mindig megértettem: mesébe illő volt, ahogyan egymásra találtak és meghódították a világot. Csak azt felejtették el közölni velem, hogy az én történetem nem illik az ő egyenletükbe. Nem vagyok ugyanis vér szerinti Marquina gyerek. Legalábbis nem abban az értelemben, ahogyan az elmúlt tizennyolc évben gondoltam. Sokkal több közöm van Margarita elhunyt húgához, mint bárkihez abban a családban, ahol felnőttem.

/ Margarita esetében sokkal kevésbé meghatározott maga az élettörténet, szívesen bíznám a megalkotó fantáziájára, hogy pontosan milyen családban is nevelkedett, mi volt az az oka, ami New York-ba hajtotta Santa Fe-ből, tartja-e a kapcsolatot a szüleivel, testvéreivel - akik közül az egyik Isabel valódi édesanyja volt, de elhunyt.
Ha esetleg megtetszett a karakter, ne habozz regisztrálni, ugyanis nagyon várom Őt!  
Nem szaporítanám itt tovább a szót, további részleteket PM-ben nagyon szívesen osztok meg.
Emellett persze vevő vagyok bármilyen más ötletre is, egyéb kérdést, óhajt, sóhajt szívesen fogadok és hajlandó vagyok meghallgatni. Nagyon várlak Téged is!