when the sky falls down

Alden & Tyra

em bonyi a mai napom, mert csak hárman voltunk, de le is passzoltam a park kijárata mellett Spotot, így csak Louie van már velem, de őt sem kell messze vinnem. Amikor az előbb elvonultam az Emperor bejárata mellett, egy kicsit hevesebben kezdett dobogni a szívem. Kár, hogy nem mehetek be ilyenkor, kutyával meg főleg. Így csak a zárt ajtóra pillantok és megyek tovább, mert a kutya viszont menne. Na nem a szórakozás miatt mennék be nyilván, hanem amiatt, aki feltehetően ott van bent. Nehéz így nem Caesar-re gondolni.
Ma egyébként egy viszonylag melegebb reggel van, nem is öltöztem túlságosan vastagon: bélelt farmerkabátot, és egy szürke vászonnadrágot viselek fekete, mancsnyomokkal díszített tornacipővel. Ez mondhatni a sétáltatós szettem, amiért nem kár, ha a nyakamba ugranak az ebek. Bár a mai falka egészen rendes, nem ugrálnak fel, meg picik is.
Gondolataimba merülve lépkedek, meg egy kissé zombi üzemmódban nyomom, hiszen nem aludtam túlságosan sokat éjjel, meg a reggeli kör miatt korán is kelek. Az nem lényeg, hogy hárman is fel akartak már lökni, pedig szerintem eléggé észrevehető vagyok, hogy ott közlekedem, de az időjárás sem igazán kegyes hozzám és mondhatni néhány pillanat alatt olyan zivatar kerekedik itt a város szívében, mintha dézsából öntenék. Nyilván nincs nálam esernyő, de még kapucnim sincs, sapkám sem. A kutyát tudnám a fejemre tenni, de Mrs Lindvall szerintem azt hinné, hogy kattant vagyok, ha meglátna így. Bár mindig is tudtam, hogy fura vagyok, de azért annyira nem, hogy ilyesmire vetemedjek. Tehát Louie is és én is mondhatni szarrá ázunk, ha így folytatjuk az utat hazáig.
Bekopoghatnék Caesar-höz, de a kutya még mindig velem van, ráadásul még sáros is lett, hát, nem biztos, hogy örülne, ha így belibbennénk az irodájába. Nekem valószínűleg örülne, a kutyának is talán, de nem lenne poén, ha épp tárgyal vagy akármi. Neki azért kicsit felelősségteljesebb munkája van, mint nekem. Majd ha nagy leszek, nekem is olyan lesz. Bár néha már azt érzem, hogy lassan főállásban kellene tolni a kutyás témát, mert annyira sokan vannak, hogy néha már nem győzöm. Csak tudnám, hogy minek járok egyetemre, mert lassan ott tartok, hogy el kell lógnom néha a kutyák miatt. Na jó, eddig még nem kellett, de majdnem.
Aztán most is ahogy szakad a rohadt eső – oké, én imádom, de nem jelen körülmények között, meg ilyenkor valahogy nem hat meg, ha a légköri nyomáson, szélirányon és ilyesmi dolgokon gondolkodom, mivel se esernyőm, se semmi egyéb, ami megvédene a rám zúduló víztömegtől. Jobb híján azt teszem, hogy behúzódom Louie-val egy ház előtti előtető alá, aztán ha kicsit kevésbé lesz gáz a szitu, akkor megyek vele tovább.
Amint ott szenvedünk az ebbel, ő elkezd húzni ami számomra teljesen érthetetlen, mivel ő nem olyan fajta, és akkor a következő pillanatban meg is értem, hogy miért.
- Szia! – köszöntöm Aldent. – Valaki egyből megismert téged – mosolygok rá és próbálok kézzel-lábbal a kutyába kapaszkodni, hogy sáros manccsal inkább ne akarja megmászni a gazdiját.

when the sky falls down

Alden & Tyra

a nem vagyok a helyzet magaslatán szakmai szempontból, nem is tudom, hogy mi van velem. Talán a pillangók elveszik az eszem, csakis az lehet a magyarázat. Túl sokat gondolok Caesar-re meg arra, hogy itt lógok a környéken, de mégsem együtt vagyunk és elfelejtkezem arról, hogy a világ bizony nem változott és ha az ég le akar szakadni, akkor bizony le fog. Nem szoktam ennyire könnyelmű lenni, de ha tovább csinálom ezt akkor az lesz a vége, hogy elgázol valami autó a zebrán, amikor épp a pillangóimmal vagyok elfoglalva. Nem vagyok normális, azt tudom magamról, meg ennyire nem fordulhatok ki önmagamból, de mégis úgy tűnik, hogy képes vagyok rá. Így talán egy kicsit kattantabbnak tűnök, mint alapból is.
Tehát a Converse rém rossz ötlet volt, gőzöm sincs, hogy akkor is hol járhattam fejben, de tuti, hogy nem ezen a világon, a kabát legalább oké, de hogy ne hozzak esernyőt, az egy felelőtlen döntés volt. Bár, amikor egy hatalmas falkát sétáltatok, akkor tök mindegy, hogy van esernyőm, vagy mi van, a kutyák mennek, nekem meg mindkét kezemre szükségem van, úgyhogy olyankor jobbára szarrá ázok velük együtt. Persze van vízálló ruhám meg minden, de olyankor direkt úgy készülök. Most is készülhettem volna így, csak hát a pillangók… Így legalább van mire fogni, hogy hülye vagyok.
Abban biztos vagyok, hogy most kettőnk közül Louie az, aki érettebben viselkedik és nem vigyorog minden hülyeségen, mint valami idióta tini. Na jó, azért próbálom ám összeszedni magamat, amennyire csak tudom. Meg a kutyát is, hogy minél kevésbé legyen vizes, mire hazaviszem.
Az előtető szerencsére minimálisan megvéd a ránk zúduló eső nagy részétől, ám nem nyújt teljes takarást, így valamennyire azért ázunk. Bízom benne, hogy hamarosan csillapodni fog… Előveszem a telefonom a zsebemből, vigyorogva dobok Caesar-nek egy kétértelmű üzit arról, hogy nedves vagyok és közben meg rá gondolok, majd gyorsan csekkolom a radart, hogy mit mutat. Nem túl kecsegtető a helyzet, ez még egy ideig itt fog gomolyogni felettünk, remek.
A következő pillanatban meg azt veszem észre, hogy Louie menni akar a jó ég tudja hová, nem is értem, mert nem szokott ilyesmit, de aztán meglátom Aldent. Mosolyogva köszöntöm és látom, hogy hiába fogom vissza az ebet, ő bizony a gazdija ölébe akarja vetni magát, így hát nem ellenkezem, hagyom neki, hadd másszon fel. Elveszem tőle az esernyőt, hát igen, ő egy kicsit felkészültebb volt ma, mint én. Meg autója is van, jackpot.
- Te vagy a megmentőnk ma! – mondom miközben az autó felé tartunk. Igyekszem mindkettőnk felé tartani az esernyőt, szerencsére eléggé nagy ahhoz, hogy kényelmesen elférjünk alatta. Pikkpakk beülünk az autóba és az egyik pillanatban kiráz a hideg, de Alden bekapcsolja a fűtést, ami bizony eléggé jól esik – akárcsak az eső odakinn.  – Huh – szalad ki a számon egy nagy megkönnyebbült sóhaj.
- Most már jobb, köszi – felelem arra, hogy fázom-e. Őszintén szólva eléggé várom, hogy hazaérjek már és levegyem a vizes ruháimat. – Hát az az igazság, hogy mostanság kicsit szétszórt vagyok – magyarázom zavaromban. Azt mégsem mondhatom, hogy a pillangók hibája, hogy hülyébb vagyok, mint máskor. – Nem számítottam erre – ettől frappánsabb dumát képtelen lennék kisajtolni magamból, csak hozom a szokásos formám, ja.
Szerencsére nem vagyunk messze, így tényleg csak néhány pillanat az út Alden lakásáig.
- Anyukád mikor érkezik? – érdeklődöm, mikor épp leparkolunk a ház előtt. Nagyon remélem, hogy nem most, nem akarok semmi felfordulást okozni a családnak. Amint így csevegni próbálok, akkorát dörren az ég, hogy beleremeg a fél világ – Louie! – kiáltom azonnal, mert nyüsszentést hallok hátulról. Az eb bizony nem jól tolerálja a dörgést, így jobbnak látja bemászni a vezetői ülés alá. Izgalmas lesz majd kiszedni onnan. – Jaj szegénykém – mondom aggódva és Aldenre pillantok.

when the sky falls down

Alden & Tyra

mint az esernyő a fejünk felé kerül, máris jobban érzem magam. Alden irtó jó fej, az egyik legjobb megbízóm, neki mindig is szívesen dolgoztam, meg hát Louie is nagyon cuki meg rendes kutya, nem volt vele soha semmi gond.  
Hamar az autóhoz érünk és végre nem kell az eső elől menekülni, meg melegebb is van bent, mint odakint, annak ellenére, hogy már tél végén járunk. Alden még a fűtést is bekapcsolja, amivel aztán még kellemesebb lesz az autójában lenni, főleg mivel a szétázott cipőm kapja egyből a meleget, csak kicsit vannak lefagyva a lábaim.
Amikor elindulunk és arról érdeklődik, miért is vagyok szétszórt, magam sem tudom, hogy mit mondhatnék. Egy ideje ilyen vagyok, tisztára mintha nem is lennék önmagam néha. Ez a tornacipős ötlet is kinek jutna eszébe ilyenkor, amikor látszik, hogy mindjárt leszakad az ég? Na meg ez, hogy esernyőt se hozok… na mindegy, lehetne még sorolni, hogy mennyire szétestem. Tehát nem tudom, mit válaszoljak Aldennek.
- Hát… - kezdenék bele, majd megcsörren a telefonja – ja persze, vedd csak fel nyugodtan. – Így talán jut időm még gondolkodni, hogy mi is a bajom. Aztán a hallottak tökre kizökkentenek ebből az egészből. Irtó furcsa hallgatni, ahogy Alden az anyukájával beszél. Előtte még soha nem hallottam holland beszédet. Én spanyolt tanultam eddig meg valamennyire megy a francia is, de egyiknek sem vagyok mestere, de ez a holland valami totál más nyelv. Még ha akarnék sem értenék belőle egyetlen kukkot sem.
Elcsípek néhány szót, vagyis nem is szót, hanem Mimi Gilberts nevét. Hű de menő, hogy Alden ismeri az a csajt, tök híres. Majd el ne felejtsem megkérdezni ezt, ha letette. Bár magamat ismerve már a következő pillanatban elfelejtem, és majd akkor jut eszembe, ha már egyek hazafelé.
Amint Alden leteszi a telefont, meg is válaszolja az anyukájára vonatkozó kérdésemet.
- Parti? Ejha! És mi az apropója? – érdeklődöm a partival kapcsolatban. Hát, igazából nem ismerem túlságosan a családot, úgyhogy nem tudom, milyen körökben mozognak, meg ilyesmi. Én a kis Brooklyn-i csaj csak átmenetileg tartózkodom itt, bármennyire is úgy tűnik, hogy idevalósi vagyok. Habár néhány családot már ismerek, akiknél már régebb óta dolgozom, de róluk sem tudok kifejezetten sokat.
Majd a következő pillanatban akkorát dörren az ég, hogy még én is megrettenek a hangtól. Szegény Louie meg nem csoda, ha a gazdija ülése alá bújt el a védelem érdekében, ez neki irtó hangos lehetett. Mivel pont megérkeztünk Alden elkezdi kiimádkozni az ebet. Belenyúlok a zsebembe és odanyújtok neki néhány szem jutifalatot, hogy azzal hátha hatékonyabb lesz a manőver.
Az eb gyorsan ki is mászik végül Alden hívó szavai hallatára, hát igen, az apukája mégiscsak. Én is kiszállok az autóból.
- Vigyek valamit? – kérdezem, hogy azért ne ő cipeljen már mindent, de rájövök közben, hogy Louie-ra épp elég figyelni, nehogy elkeveredjen itt az autók között. Aldent követjük a bejárat irányába, amerre a lift lesz majd.
Irtó magas épület ez, ráadásul pont a legfelső emeletre megyünk, de azért a kilátás onnan elég király, úgyhogy megéri a lifttel ez a rövid utazás. Amint kinyílik a lift ajtaja, a kutya előre is szalad, de itt már nem fogom vissza, tudja jól, hogy hazamegy.
Amikor beérünk a lakásba, leveszem a cipőmet, és óh, de jó érzés. A kabátomat pedig felakasztom a fogasra. Vizes lett, de annyira nem vészes, a cipő annál inkább.
- Nem kérek papucsot, nem baj? Hadd melegedjenek fel a lábaim, tök vizes lett a cipőm – biggyesztem le az ajkaimat és szomorúan nézem a Converse-t. Bakker még haza is kellene menni valahogyan, vagy legalább Caesar-ig kellene eljutnom, de ebben képtelenség lesz. Bár az Emperor nincsen annyire messze innen.
- A hajszárítót köszi igen, és meleg teát, ha nem baj – sorolom mosolyogva és rápillantok, miközben tesz-vesz, majd odamegyek az ablakhoz, hogy kibambuljak Manhattenre, hogy milyen gyönyörű esőben is. – Jaj, olyan szép – sóhajtom.
- Akkor miről is lenne szó? – dobom be a kérdést Aldennek – Bocsi, de nem emlékszem teljesen, hogy mit beszélünk, lyukas az agyam teljesen mostanában… furi… - Tudom, hogy elmegy valahová hosszabb időre, de ezen kívül nem emlékszem semmi másra. Hülye pillangók!

when the sky falls down

Alden & Tyra

a jó, leveszem a zoknimat is, végül is az is majdnem teljesen vizes, de így sokkal könnyebb lesz felmelegedni. Hamarosan megérzem, ahogyan a padlóból jön a meleg, egyből jobban is érzem magam tőle. Amíg Alden a pakolással van elfoglalva én az ablakon át kémlelem a tájat.
- Mindkettő – nevetek és hátrapillantok rá egy másodpercig. Tudja már, hogy én ilyen időjárás-földrajz akármi mániás vagyok és nekem azok a dolgok is szépek, amiktől más emberek a falra másznak, például az eső. Elázni nekem sem volt jó móka, de túlélhető, meg szerencsére akadt egy mentőangyalom is Den személyében.
- Rendben, nagyon köszi – felelem és odamegyek a konyhapulthoz, hogy megnézzem, milyen teái vannak. Most nem is lényeg, hogy legyen benne koffein, így egy citromos teát választok, az teljesen jó lesz. Talán némi gyömbér is van benne az illata alapján. Beleteszem a filtert a gőzölgő bögrébe, majd magamhoz veszem és leülök az egyik székre a konyhában.
Mondhatni, otthonosan mozgok a lakásban, mert nem ez az első eset, hogy itt járok, gyakorta vigyázok Louie-ra, így olyankor itt vagyok vele Aldennél.
A tea kellemes, meleg és már az első pillanatban érzem, hogy teljesen felmelegít, pont erre van szükségem most. Hallom, hogy a háttérben Louie fürdetése zajlik, de úgy döntök, hogy maradok kint, nem akarok zavarni, tökéletesen el tudom foglalni magamat idekint is addig. Nem is kell sokáig várni rájuk, hamarosan siető tappancsok kopogása zökkent ki a zen állapotomból, és megjelenik Louie.
- Sziaaa, na milyen szép tiszta lettél! – dicsérem meg az ebet és végighúzom a kezem a pihe-puha bundáján. Nyilván jobban kedveli a száraz időt, az eső nem is a hosszúszőrű kutyák barátja. Na de van ám olyan is, amikor a vízimádó labradorokkal sétálok, hogy alig bírom bevonszolni őket valami fedett helyre, és kvázi ázunk kint, amíg nekik tetszik. Nem egyszerű a kutyákkal, de ezt mindig is tudtam. A kutya után feltűnik a gazdija is és egy mosollyal üdvözlöm.
- Köszi, ezt nagyon szeretem! – felelem a holland kekszre és veszek is belőle, majd elindulok Dennel a nappali irányába. Valóban kényelmesebb ott, a kanapéja tök szuper. Majd igazából nem is kertel túl sokat Alden, elmondja, hogy mi várható – pontosabban nem várható – az elkövetkezendő időszakban.
- Hű, ez nagyon izgalmasan hangzik! – válaszolom lelkesen az új munkájára vonatkozóan. – Ja, ne aggódj miattam, most úgyis sűrű az élet, meg jönnek hamarosan az évvégi vizsgáim is majd, úgyhogy azt hiszem, lesz mivel elfoglalnom magam… - folytatom. – De sajnálom azért. - Furcsa lesz, hogy nem fogom látni Louie-t, mert ő az egyik legjobb kutya, akivel dolgozom, de ha ezt hozza az élet, hát nincs mit tenni.
Belekortyolok a teámba, annyira jól esik a meleg még mindig, pedig alapvetően nem is szeretem, de most lehetséges, hogy túlságosan átfagytam odakint.
- Persze, itt leszek! – bólogatok a későbbiekkel kapcsolatban. Azért az eléggé jó dolog, hogy így vélekednek rólam – És nagyon köszi… Számíthattok majd rám, ha visszajössz - mondom egy mosoly kíséretében. – Igazából, az a tervem, hogy vélhetően kevesebb kutyát fogok majd vállalni, mert egyre inkább azt érzem, hogy túlnő rajtam, meg ott van a suli is, meg az élet… - vagyis Caesar, akivel legszívesebben az egész napomat tölteném, de nyilván az nem opció egyikőnknek sem, meg hát dolgoznom is kell, hogy legyen miből fizetni az egyetemet. Veszek még egy kekszet, annyira imádom ezt a holland vajas fajtát, szerintem egy egész dobozzal meg tudnék enni belőle.
- És egyáltalán nem is jössz haza az elkövetkezendő fél évben? – érdeklődöm. – Ez nagyon hosszú idő… - húzom el a számat. – Huh, én biztosan nagyon kilennék, ha valami ilyen hosszú kutatási projektre kellene mennem pont most – gondolok bele, de inkább el is hessegetem a gondolatot, még a végén bevonzom.