Még én magam sem tudom, hogy milyen vagyok pontosan. A dadám mindig azt mesélte, hogy egy vigyorgós baba voltam, akit nem lehetett lecsapni, állandóan csak ment és ezerrel pörgött. Mindig kereste az elemeket bennem, de sose találta meg őket. Amikor meg már elkezdtem beszélni, akkor szerettem őt megnevettetni az ostobaságaimmal. Viszont én erre az irőre már nem igen emlékszem. Bennem már csak az van, hogy egy csendes szürkeegér vagyok, aki inkább meghúzza magát a sarokban. A volt iskolatársaim strébernek, gyíknak vagy éppen lúzernek becéztek engem. Egy embernek tudtam igazán megnyílni, de a szüleim úgy gondolták, hogy nincs szükségem rá, így elköszöntek a dadámtól. Pedig ő mindig meghallgatott, vagy segített nekem mikor gondjaim voltak. Nem úgy, mint a szüleim, akik eltervezték már a jövőmet, csak éppenséggel elfelejtettek engem megkérdezni arról, hogy én mit is szeretnék.
Igaz magam sem tudom, hogy mi akarok lenni, ha majd nagy leszek, de azt tudom, hogy imádok a jégen lenni. Egy időben még reménykedtem is abban, hogy egyszer talán kijutok az olimpiára és megmutathatom, hogy ki is vagyok én... De mikor felvetettem a szüleimnek tiltakoztak ellene... Őszintén először meglepődtem azon, hogy meghallották, amit mondtam, de azon már nem, hogy nem tetszett nekik az ötletem...Így hát elkezdtem a szüleim előtt titkolózni, bár tény nem egy nehéz feladat, hisz számukra a munka mindennél is fontosabb, de nálam biztosan.

2006.08.12.

Ahogy a legtöbb baba én is ordítottam életem első perceiben, pedig akkor még azt sem tudtam, hogy mi is vár rám. Egy baba még gondtalan. Csak alszik, eszik és jó nagyokat kaksizik a pelenkába. Egy babáért általában az emberek elolvadnak, de a szülők biztosan. Talán a varázslat nálunk is eltartott pár napig, de lehet, hogy voltak azok hetek is. Viszont, amint lehetett anya vissza is tért a munkához. Jahm... én amolyan pipa lettem a listáján. Tudjátok... Diploma, jó munka, férj, gyerek... De szerintem őszintén sosem akart volna gyereket, amolyan megfelelésből, vagy kényszerből tette ezt az egészet, de lehet csak becsúsztam nekik. Ki tudja... Sosem beszéltem velük ilyenekről. Sőt... mondhatni sose ültem le velük beszélgetni csak úgy, vagy mikor kaptam tőlük egy sima ölelést...
De Lujzára, a dadusomra, emlékszem. Mindig vidám volt, és kedves velem. Olyan volt a számomra, mint egy rendes anyuka. Szerettem őt. Elviselte, hogy századszorra is leültettem a kis teázós asztalomhoz a plüsseimmel, vagy hogy a hátán lovagoltam. Azokra a vidám pillanatokra valamiért még most is emlékszem és sokszor eszembe jutnak.

2019.01.15.

Utálom a sulit. Folyton csak piszkálnak engem és már azt sem tudom, hogy miért utáltak meg engem ennyire. Nem csináltam semmit. Az elején még szerettem a suliba járni. Sokszor jelentkeztem az órákon, a tanárok mindig kedvesek voltak velem... De mára már minden megáltozott. Az osztálytársaim folyton csak piszkálnak, amiért jó tanuló vagyok, hogy egy jó családból származom  és úgy gondolják, hogy a tanárok kivételeznek velem.
Sírvarohantam haza iskola után, már megint... Ahogy beléptem az ajtón már Lujzát kerestem, de helyette anya jelent meg. Meglepődve torpantam meg. Azt hittem munkában van. Akkor közöltem vele, hogy Lujza már nem dolgozik nekünk, hogy már túl öreg vagyok ahhoz, hogy dadusom legyen.
Kiborultam. Ő volt a legjbb barátom, a pót anyám, az a személy, akire mindig számíthattam, aki lelket öntött belém egy-egy rossz nap után. Persze először a szüleimnek próbáltam szólni az osztálytársaim miatt, de sose hallották meg igazán, amit mondtam nekik. Vagy éppen csak leráztak, hogy most nincs idejük erre, vagy egyszerűen lezárták azzal, hogy szóljak az igazgatónak... Meg is próbáltam, de azzal csak rontottam a helyzetemen. Így inkább csendben maradtam és csak Lujzának meséltem el a bajaimat, aki mindig próbált megvígasztalni. Erre a szüleim elküldték azt az egyetlen személyt az életemben, akinek fontos voltam.
Ki is rohantam a házból, hogy megkeressem Lujzát. Mikor megtudtam, hogy elköltözik vele akartam menni. Könyörögtem neki, hogy vigyem el... De nyilván nem tehette meg, hisz nem az ő lánya voltam....

2022.08.12

Rengetegen vannak a kertünkben. Kiöltözött felnőttek iszogatják a méreg drága piákat és eszik a furábbnál furább ételeket, de egyik sem jött miattam. Persze miért is fontos egy szülinap, mikor az apám megütötte az év legnagyobb bizniszét. Hát nyilván azonnal bulit kell szervezni, hogy még jobban hízlaljuk az egóját. Az egészben az az egyetlen jó, hogy nem várják el tőlem, hogy részt vegyek az ilyeneken. Sőt szerintem még örülnek is neki.
Mondjuk tény találkoztam már pár kollégájával, nem ez az első alkalom, hogy itt vannak. Igyekszem minél jobban kivonni magam az ünneplésből, így inkább a szobámba megbújva olvasom el egyik kedvenc könyvemet már milliomodjára...
A békémet egy kopogás zavarja meg. Még időm sincs válaszolni rá, az illető azonnal benyit az ajtón. Meglepődve pislogok a férfira. Apa egyik kollégája az, akit nem először látok már itthon. Sőt egyszer még beszélgettem is vele.
-Jackson? Te mégis mit keresel itt?-Ahogy beljebb lép meginog kicsit, amiből rögtön rájövök, hogy már igen sok alkoholt elfogyaszthatott. Az ajtót bezárul mögötte én meg csak felállok az ágyamról és figyelem őt. A holmijaimat kezdi el nézegetni, miközben belekezd egy monológba...
..Tehetetlenül fekszem az ágyamon, ő meg fölöttem és kezeivel az én karjaimat szorítja le. Nem maradt több erőm ellenkezni vele. A tekintetemmel az ajtót figyelem és most az egyszer nagyon vágyom arra, hogy anya vagy apa belépjen azon, hogy leállítsák ezt az egészet.... Vagy, hogy végre felébredjek ebből a rémálomból...

2023.11.26

Végre elváltak. Végre elköltöztünk egy új városba, egy új házba, ahol nem kell már attól rettegnem, hogy Jakcson megint meglátogat engem. Anyáék rájöttek, hogy felesleges már együtt maradniuk. Mind a ketten sokat dolgoznak és ha mégis van egymásra idejük akkor leginkább csak veszekednek. Nem is rémlik az, hogy láttam e valaha őket csókolozni, vagy csak szerelmesen egymásra pillantani. Kislányként sokszor azt hittem, hogy az ő kapcsolatuk a normális, de aztán az óvodában láttam, hogy milyenek a többi gyerekek szülei és rájöttem, hogy vannak sokkal boldogabbak is az enyéimnél.
Anyát a munkája New Yorkba szólította. Persze megkérdeztek engem, hogy kivel akarok tartani... Nos egyértelmű volt nekem, hogy anyával. No nem azért mert őt jobban szeretem. Csak megláttam a menekülő utat abból a pokolból. Nem mondom, hogy New York sokkal jobb lesz, vagy itt nem tudnak bunkóak lenni a gyerekek. De talán kapok egy esélyt az élettől, hogy kicsit jobb legyen minden. Bár azt még nem tudom, hogy hogyan is fogok megpróbálni barátokat szerezni, hisz alig merek bárkihez is hozzászólni. Túl sokat bántottak. Egyszerűen már nem tudok bízni másokban. Sajnos már akkor is kételkedem valakiben, ha csak köszön nekem, vagy őszintén érdeklődik a jólétem felől... De meg kell próbálnom!

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Egy nagyon érdekes és egyben érzelmekkel teli történetet hoztál el nekünk, sikerült hol megmosolyogtatnod, hol pedig elszomorítanod vele, én pedig élek-halok egy érzelmes történetért.  
Olyan fiatal vagy még, mégis annyi mindenen átmentél már, hogy mások talán el sem hinnék. A karakterlap olvasása után teljesen megértem, hogy miért is lett belőled az a bizonyos szürke kisegér. Sajnálom, hogy a szüleid elszakítottak az egyetlen bizalmasodtól is, hiszen mindenkinek szüksége van valakire. Tényleg remélem, hogy az életed sokkal jobbra fog fordulni New York-ban, nem kell a továbbiakban Jackson miatt aggódnod, talán még új barátokra is tehetsz szert. Sőt, még az is lehetséges, hogy a dadus is a városban húzza meg magát és újra találkozhatsz vele is.  
Én mindenképpen sok sikert kívánok neked a továbbiakban, még nagyon fiatal vagy, az egész élet előtted áll, remélem sikerül majd úgy alakítanod azt, ahogyan neked jó és a továbbiakban nem feltétlen csak édesanyád kívánságait fogod követni.  

Színt és rangot majd valamelyik csodás admin ad neked, addig is nyugodtan foglalózz és irány a játéktér!


Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!