date night

Caesar & Tyra

z Aquarium tökéletes választásnak bizonyult Caesar részéről. Nem gondoltam, hogy ennyire könnyen és ilyen hamar egymásra találunk. Annyira olyan érzés, mintha ez így lenne kitalálva, mintha ez lenne megírva, hogy ma össze kellett ütköznünk. Persze nem akarom beleélni magam semmibe, mert minden annyira tökéletes, hogy mintha túl szép lenne, hogy igaz legyen… velem nem történnek csodák… De talán egyszer mégis.  
Mióta megcsókolt – meg már talán egy kicsit előtte is -, folyamatosan a pillangóimmal küzdök, hogy ne repüljek el miattuk, nagyon nehéz két lábbal a földön maradnom. Ez már vajon mindig így lesz ezután, ha Caesar a közelemben lesz?
Egy fontos dolgot biztosan megtanultam vele kapcsolatban: halat nem fogok neki főzni vacsira. De még azt is megkockáztatnám, hogy szerintem akváriumunk sem lesz. Milyen kis őrült, hogy mindezek ellenére képes volt elhozni engem egy olyan helyre, ami tele van halakkal. Amik gyönyörűek voltak egyébként, és remélem, hogy majd egyszer azért visszajövünk még ide, hogy felidézzük, mennyit bénáztunk az első pillanatokban.

Az étterem már egy merőben más dolog: tökre nem mozgok otthonosan ilyen helyeken és nyilván izgulok, hogy jól használjam az evőeszközöket meg ilyenek. Tisztára, mint a Neveletlen hercegnőben. Irtó szép az egész hely a kilátással, meg minden.
Caesar kérdésére megreked bennem a szó, mert nem tudom, mi az, amit nem próbálnék ki szívesen; kicsit elgondolkozom rajta, mielőtt bármit mondanék – ez most egy ritka alkalom.
- Talán a szörfözést…  - felelem bizonytalanul. Biztosan lenne más is, de ez talán olyan, amit nem mernék. - …félek a hullámoktól. A víz egy kicsit ijesztő. Te mitől félsz?  – kérdezem, bár egy pasitól ilyesmit csakis én kérdezhetek. Persze, számítok arra, hogy valami kitérő választ fogok kapni, mert akkor az nem lenne férfias, ha elmondaná.
Alapos átolvasás után végre tudok választani az étlapról, talán nem lövök mellé, még nagyjából értem is, hogy mi van oda írva, úgyhogy vélhetően nem valami sült békacomb lesz vagy ilyesmi, amit tuti nem ennék meg.
Amint a pincér elsiet, kezeink egymásba simulnak, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Nem érzem furának, szeretem, hogy hozzám ér.
Aztán a kérdésére jó hosszasan válaszolok, néha kissé elkalandozva, de igyekszem lényegretörő lenni, mégis annyit beszélek, hogy a végén már zavarba jövök tőle. Na meg attól, ahogy közben figyel azokkal a szép szemeivel, tetszik, ahogyan csillognak, miközben beszélek.
Szavai hallatán és ahogy finoman megszorítja a kezem, elmosolyodok. Nem mindig beszélek ám sokat, csak akkor, ha olyannal vagyok, aki miatt sokat akarok, hogy mindent elmondhassak… van ennek értelme?
- Igen, mi ilyen állatos család vagyunk… anya random hazahoz néha a rendelőből állatokat. A legrosszabb döntése eddig egy papagáj volt, aznap éjjel nem sokat aludtunk, mert végigpofázta az éjszakát  – forgatom meg a szemeimet, miközben vigyorgok. – Nem tudom még, hogy később mennyire kell majd Manhattanhez kötődnöm, a suli alatt kibírom, hogy utazgatok, később meg lehet, hogy tök másfelé fogok dolgozni – emelkedik meg a vállam, mivel ezek még eléggé bizonytalan dolgok.
A fura részen mindketten mosolygunk, ez cuki.  – Neon zöld?! – ütközöm meg a válaszán és nézek rá nagy szemekkel. – És ruhád van olyan, vagy autód? Vagy… olyan színű a fal otthon?  – kérdezem, majd hozzáteszem: – Nekem csak a szövegkiemelőm olyan. Aminek olyan jó illata van, tudod… - vagyis hát, neki nem biztos, hogy jó illatú. Rendre megszagolok mindig minden alkoholos filctollat, ez már beteges, tudom. – A benzin illatát is szeretem  – jelentem ki, bár ezt meglehetősen ritkán szoktam érezni.
Szegénybe már megint belefojtom a szót.
Azt gondoltam, hogy a családjaink eléggé különböznek egymástól. Milyen jó is lehet egy kertes ház, ahol nincsen zaj meg nyüzsgés és ki lehet feküdni a fűbe a suhanó felhőket nézni az égen.
Megnyalom az ajkaimat, mielőtt megszólalnék, már tényleg nagyon szomjas vagyok.
- És nem rossz egyedül lakni?  – naivan megfogalmazódik bennem a kérdés és ki is mondom, visszavonni meg nem lehet, úgyhogy már mindegy. Bizonyára nem túl gyakran van egyedül. Meg amennyit dolgozik, lehet, hogy csak aludni jár haza.
Amikor megkapjuk a koktélt, alaposan megnézem magamnak, nagyon fancy, remélem, hogy finom is.
- Akkor a randinkra  – mondom mosollyal az arcomon, miközben elkapom a pillantását és megemelem a poharat, hogy az üveg az övével tompa hangon összekoccanjon. – Én is örülök, hogy igent mondtam.  - Ezt követően belekortyolok, mert már tényleg annyit beszéltem, hogy olyan érzés, mintha a sivatagban lennék. Próbálom nem meginni mindet, ez mégsem egy akármi kóla vagy ilyesmi.
- A te anyukád is tök jó fej lehet – állapítom meg. – Tuti, hogy szuper nagymama lesz... ööö nem vágom egyébként, hogy milyen a gyerekekkel, a mi tágabb családunkban sincsen  – aztán inkább nem is fűzöm tovább, mert még kilyukadok oda, hogy én akarok-e majd gyereket vagy nem, és az meg tökre nem ilyenkorra való téma, Caesarre rá is hoznám a frászt szerintem.
A válaszát követően elmosolyodom, amikor visszapasszolja a labdát.
- Szerintem, ne kérdezzünk semmit, csak mondjuk el, ami eszünkbe jut. Nem kötelezőek ezek a dolgok… - vonom meg a vállamat. Sosem jó, ha valami erőltetett. – A kedvenc filmem a Holnapután. Azt láttad? Azért járok földrajz szakra, imádom az egész témát, meg mindent, ami ezzel kapcsolatos. Meg a viharvadászat, amit mondtam reggel, de az egy iszonyatosan őrült, dolog, szóval az meg csak ilyen… hobbi? – kérdezem bizonytalanul igazából magamtól. – Azokat a zenéket szeretem, amit énekelni lehet, szóval kizárásos alapon a rap nem igazán jön be, hát meg az opera sem túlzottan  – mosolygok halványan, miközben ránézek. – Aaaa kedvenc könyvem a Harry Potter, már csomószor olvastam  – vigyorgok. – Hugrabugos vagyok, azt hiszem – teszem hozzá mellékesen. – Mármint, az egy ház a könyvben, ha esetleg nem tudod, de háááát… nagyon szomorú lennék, ha nem tudnád  – nézek rá jelentőségteljes pillantással. – Hm, mit is kérdeztél még?  – próbálom felidézni az elhangzottakat. – Áh, Rómába meg Párizsba szeretnék eljutni és Londonba. Mindent is meg akarok nézni. Londonban a double-decker emeletén az első ülésen utazni és onnan nézni a várost meg elmenni egy ötórai teára, vannak ilyen szeánszok, tök poén, bár nem tudom, hogy kibírnám-e, hogy tejjel kell meginni a teát  – erre a gondolatra elfintorodom. – A Hyde parkba pedig mókust nézni, ott vannak mindig az emberek körül. Rómában meg Párizsban azokat a dolgokat szeretném megnézni, amikről Dan Brown írt a könyveiben, szóval mondhatni az összes híres dolgot. Hm… - gondolkodom s közben beharapom az alsó ajkamat. – Szeretem a mogyoróvajat és így a Reese’s-t is, a mézeskalácsot, az áfonyát, meg a samponomat is, ami szintén áfonyás és tök jó illatú a hajam tőle  – majd fogok egy tincset és az orromhoz húzom, hogy megszimatoljam. Nem árulok zsákbamacskát, senki sem mondta, hogy teljesen normális vagyok… Aztán erre egy kicsit zavarba jövök, és abbahagyom, és próbálom folytatni a felsorolást – Szeretek mindenféle időjárási jelenséget – talán a napsütéssel nem vagyok teljesen kibékülve, de csak azért, mert unalmas. Szeretek esőben és szélben kint lenni, hóesésben sétálni. Szeretem, amikor jön a vihar és fúj a szél és esőillatot hoz magával, majd pillanatok múlva leszakad az ég, mintha dézsából öntenék… Amúgy, úgysem tudod mindet megjegyezni, annyi mindent összehordok itt neked – tör ki belőlem a felismerés, de nevetek közben, mert jó dolog ezeket elmondani neki, kevesen tudnak ilyeneket rólam. – Vagy írjunk dogát utána?  – kérdezem nevetve tök komolytalanul. – Te jössz  – mosolygok rá bíztatóan, majd iszom egy kortyot a koktélból, mert már megint rengeteget beszéltem és szomjas vagyok.

Tyra & Caesar

date night

Caesar & Tyra

em vagyok egy zen csaj, vagy hogyan is mondják az ilyesmit, de néha szükségem van arra, hogy kicsit megálljak, mert annyira pörög minden körülöttem, ebből adódóan én is, így néha kell az, hogy néhány pillanatig lelassuljak. Aludni is jó lenne, hát igen, de nem tudom bármikor kivitelezni, legfőképp azért, mert az ágyam környékén eléggé ritkán tartózkodom.
- Az a harmincöt és fél másodperc pont elég arra, hogy csak úgy nézd a tengert. – Mondjuk velem - mosolygok rá. Imádom, hogy ennyire különbözünk. – Meg tudod mi jó még a parton? Kagylókat keresni. Az olyan végtelen dolog, tökre beszippant… hogy egyre szebbet és jobbat akarjak találni, és egyszer csak azt veszem észre, hogy irtó messze vagyok már onnan, ahonnan elindultam, mert csak megyek és megyek – ismertetem lelkesen továbbra is a hóbortjaimat. Ha ettől nem fog zakkantnak tartani, akkor semmitől. Ráadásul van még ott, ahonnan ez jött. – Deee… az alvás is jó – vigyorgok rá. – A tenger morajlására olyan jól el lehet aludni. Vagy amikor esik az eső – teszem hozzá csak úgy mellékesen.
Majd az egymillió dolláros kérdés jön, hogy tudok-e unalmas lenni. Huh, erre most azt kellene mondanom, hogy „én?! Áh soha!”, csakhogy pont az imént magyaráztam neki, hogy miket csinálok, ami totál őrültségnek tűnhet, meg lehet, hogy az is. Csak vigyorogva lesütöm a szemeimet, inkább rá bízom, hogy eldöntse, az vagyok-e, vagy leszek később. Ezek úgyis olyan dolgok, hogy nem tudom elrejteni, bármikor kiderülhetnek rólam.
A tökéletesen varázslatos pillanatunknak pedig hamar vége lesz, de talán hátha lesz még hasonló. Nem vagyok telhetetlen vagy ilyesmi – csak egy kicsit -, de ami jó, az jó, nincs mit szépíteni a dolgon.
A ráják amúgy cukik a következő teremben, de azért nem kellene háziállatnak. Nem is tartanék halat, az fura lenne…
- Hát tudod, szoktak enni halat az emberek… - magyarázom tovább az iménti gondolatot, majd Caesar válaszán kissé megdöbbenek, de csak elnevetem a dolgot – Szóval, akkor kemény legény vagy és fognál nekem egyet, de így nem nyúlnál hozzá, mint én? Nem értem – cukkolom egy kicsit.  – A ráját amúgy nem enném meg – fintorodom el. Jól szórakozom azon, hogy menekül a rájás kezem elől, de nem bántom, még a végén fogja magát és hazamegy, én meg maradhatok itt a halakkal majd metrózhatok haza. Végül is, nem vagyunk messze, gyalog is mehetek. De nem akarok, vele akarok lenni.

Az étterem minden várakozásomat felülmúlja, nem is térek magamhoz. Sosem gondolkoztam még, hogy van-e tériszonyom, de valószínűleg nincsen, ha szeretem fentről látni a földet.
- Bizonyára – mosolygok rá. – Egy ejtőernyős ugrás elég menő lenne ilyen magasról – állapítom meg. Egyszer kipróbálnám, bár nem itt, hogy az autók között landoljak valahol, netán a vízben.
A menü tekintetében először eléggé tanácstalan vagyok, de valamit muszáj lesz választani, mert én sem szeretnék azzal indítani otthon, hogy feltépem a hűtő ajtaját.
- Nem szeretem a bizgentyűket – rázom meg a fejem és még fintorgok is hozzá. Nem is tudom már, hogy mikor ettem legutóbb normális kaját, főleg ilyen éttermi dolgokat, mivel sosem vagyok otthon, meg amúgy is mindig rohanok. Anya meg sokszor hiába vár haza vacsival, ha még este is dolgozom vagy az egyetemen vagyok vagy épp a kettő között valahol, netán valakinek a kutyájával.
Átnézem alaposan a kínálatot, én tuti, hogy nem fogok hambit enni, nem is bírnám, jó nekem valami csajos. Ha salátás lennék, akkor ehetnék Cézár salátát, de milyen gáz lenne már… pedig azt az egyet még szeretem is.
- Nekem ez a csirke meg grill zöldség izé jó lesz, azzal a fura nevű szósszal – bárcsak tudnám, hogy mi az, de annyira nem lehet vészes. – Hm, próbáljak ki koktélt? Na jó, meggyőzhető vagyok. Akkor legyen olyan, amilyen neked is. – Vizet végül is bármikor ihatok, koktélt meg tuti, hogy nagyjából soha, vagy ha elmegyek valami béna buliba az egyetemen és ott van valami, de az nem az igazi, meg alkoholos egyébként is.
Nagy nehezen sikerült mindent kiválasztanom, így a pincér fel tudja venni a rendelést, és sietve távozik is az asztalunktól.
Nem vagyok teljesen biztos benne, hogy jól veszem a jeleket, de talán oda kellene nyújtanom a kezem az övéhez, és akkor olyan lenne, mint a filmekben. Csak egy kicsit gondolkodom a dolgon, majd megteszem és elmosolyodom.
Caesar kérdése zökkent ki a pillangók okozta káoszból. Sóhajtok egy nagyot, azt sem tudom, hol kezdjem…
- Anyukámmal. Ketten vagyunk csak… apámat nem ismertem soha, testvérem pedig nincsen – mondom rá pillantva, de egyáltalán nem szomorúan, hanem csak tényt közölve mondhatni. Nem sajnálom, hogy nincsen hatalmas nagy családom, anyától is megkaptam mindig mindent, amire szükségem volt. – De igazából csak aludni járok haza, mert sokat dolgozom a suli miatt… de ezt már mondtam, asszem. – Talán az autóban, ha jól emlékszem. -  Anya állatorvos, tök jó fej… – vigyorodom el – jobban várta a randit, mint én – itt most egy kicsit zavarba jövök, csak a szokásos… nem is tudom tartani már a szemkontaktust - vagyis én is vártam persze. Csak nem sűrűn van ilyen… szóval, izé… majd külön költözöm, ha vége a sulinak, gondolom – ah, nagy nehezen csak össze tudom szedni magamat végre és visszatérek az eredeti kérdéshez. – Meg szoktak lenni kutyáink is, anya ideiglenes gazdi… gondolom, innen jön a kutya mániám, vagy magam sem tudom… Nekem nem túl praktikus, hogy olyan messze lakunk, de anya munkája miatt jobb arrafelé, én meg végül is az életem felét azzal töltöm, hogy utazom valamerre, de ez van – vonom meg a vállamat. – Aludni nem nagyon szoktam, olyan korán kelek mindig, hogy reggel időben odaérjek a gazdikhoz Manhattanben, hogy nagyjából mire hazaérek, indulhatok is vissza… na jó, ez költői túlzás, de tény, hogy csak pár órát vagyok otthon… ma is ötkor keltem, úgyhogy reggel én már tök régóta felvoltam, mikor találkoztunk, de kicsit zombi voltam azért, azt láttad, gondolom – nevetek. – Jó ég, nem is tudom már, hogy jutottam idáig, bocsi, hogy ilyen rengeteget szövegelek, bár végül is te kérted, hogy meséljek, a te hibád. – Újfent. Néhány pillanat múlva nekiszegezem a kérdést: - Ez amúgy az a rész most, amikor megkérdezzük egymástól, hogy mi a kedvenc színünk, meg ilyenek? Nekem a zöld, meg talán a narancsssárga... de szeretem a kéket is, hm... – válaszolom meg a saját kérdésemet rövid hezitálást követően. Csak kicsit csapongok amúgy… - Amit mutattál reggel, hogy ott laksz… szóval ott a családoddal, vagy csak te? – Vagy ez nagyon hülye kérdés volt? Lehet, hogy mondta, csak annyira zavarban voltam, hogy teljesen kiesett. Áh, nem hinném, hogy ilyesmit az orromra kötött volna, hiszen csak akkor ismert meg. - Van tesód? Most te mesélj nekem ilyeneket... -
Közben kihozza a pincér a koktélt. Gőzöm sincs, hogy mi ez, de biztosan jó lesz. A kávékkal kapcsolatban kicsit tájékozottabb vagyok, koktélok közül csak a mojitot tudom fixen, ez meg nem úgy néz ki.
- Koktéllal szoktak koccintani? – kérdezem, még mielőtt innék egy kortyot. Annyit beszéltem már, hogy most érzem csak, hogy szomjas vagyok.

Tyra & Caesar

date night

Caesar & Tyra

rület, hogy mennyi mindent megbeszéltünk már, hogy együtt csináljuk majd. A közös bulizás, a szülinapok meg a vezetés is mind olyan dolgok, amiket bizonyára nem egy első randin szoktak megbeszélni, de szemlátomást sem ő sem én nem vonakodunk attól, hogy legyen még tovább, pedig még vége sincs a napnak. Sosem csináltam még ilyet, nem is értem, hogy miért vagyok vele ilyen… lehet, hogy azért, mert reggel már elkezdődött ez az egész, és csak néhány óra szünetet tartottunk és már akkor is éreztem vele kapcsolatban valami… jót.
Óva kellene intenem magamat, hogy ne legyek felelőtlen, de egyszerűen nem megy, mert amikor megpillantom Caesart és rám mosolyog vagy egyáltalán csak rám néz – főleg úgy -, elszáll minden kétségem. Fogalmam sincs, hogyan csinálja, de annyira megnyerő, hogy ezt hozza ki belőlem. És amiket pedig mesél magáról, egyértelműen látszik, hogy ő már nem egy srác, aki keresi az útját, akiből talán egyszer lesz valaki, hanem egy férfi, aki már megtalálta azt és igyekszik a legtöbbet kihozni az életből. Ez pedig olyan biztonságot sugároz, amitől többet nem is akarhatnék.
Persze, előfordul, hogy még mindig nem jönnek normális szavak a számra – vajon ez elmúlik valaha? -, és a normális kérdésre hülye választ adok.
- Aranyos – kérdezek vissza vagy csak állítom, nem is tudom, de igazából nem is várok választ rá, hanem elmosolyodom, és rá pillantok. Hát, majd hozzászokik a béna poénjaimhoz. Néha eléggé fájdalmas tudok lenni, de minden elismerésem, ha tolerálni tudja őket.
- Oké, jól hangzik, kicsit fura is lenne ezt a csodajárgányt vezetni, olyan, mintha a jövőből jött volna… nem nekem való – jegyzem meg és újfent a műszerfalra pillantok, hogy mennyire bonyolult ez nekem. Meg egyébként is, ez egy pasis autó, nekem valami kisebb, cukibb kellene, ha arra adnám a fejem, hogy vezessek a városban vagy úgy egyáltalán.
Az Aquariumban pedig már annyira gyorsan történnek az események, hogy olyan, mintha csak néhány másodperce lennénk ott együtt, de mégsem, csak a közösen eltöltött idő elröppen és hiába is kapaszkodnék bele, mert nem akarom, hogy véget érjen, mégis elszáll és máris a kék teremben vagyunk, a kedvenc helyemen.
-Ahhh, nem bírnám… amúgy sincs annyi időm, a metrón meg ilyesmi helyeken inkább könyvet olvasok. – De nem vagyok ám stréber, bármennyire is úgy tűnik. – Máskor meg… nem is tudom, mindig csinálok valamit. De egyébként semmit csinálni is jó. Azt próbáltad már? Például leülsz a Central Parkban egy padra és csak bambulsz ki a fejedből. Oké, én ezt könnyen mondom, mert mindennap járok ott és némelyik kutyával le szoktunk ülni, az olyankor olyan… jó – mosolyodom el. – Vagy a tengert nézni. Imádom – sóhajtok fel ábrándosan, mert ez viszont tényleg olyan dolog, hogy órákon át képes lennék csinálni. Hm, most lehet, hogy tök unalmas csajnak tart… kicsit odafigyelhetnék, hogy miket beszélek, de egyszerűen csak kiszaladnak a számon ezek a szavak.
Ám mégis átölel szorosan és most is érzem azt a biztonságot, amit már korábban érezni véltem, csak most kicsit másképp, és tényleg olyan igazi az egész, mégis képtelen vagyok elhinni, hogy velem történik mindez.
- És ha addig meggondolod magad és a randi végén már unalmasnak fogsz tartani, akkor is meg akarod nézni velem a Nemot? – kérdezem incselkedve, és közben próbálom a pillangóimat visszafogni, hogy ne repítsenek el, mert már így is teljesen azt érzem, hogy eltávolodtam a talajtól és ez az egész Caesar hibája, senki másé, már megint.
Aztán ahogy rám néz azokkal a gyönyörű zöld szemekkel, egyszerűen elolvadok, majd ahogy megcsókol, egyből azt érzem, hogy elvesztem, bármennyire is igyekeztem nem könnyen adni magamat – csajszi, tökre nem igyekeztél – jegyzem meg magamnak. A csókból már tudom, hogy ugyanabba az irányba akarunk tartani mindketten; még sosem volt ilyen fantasztikus első csókom. Bárcsak ne érne véget.
- Ezt most nagyon imádtam – suttogom miután eltávolodtunk egymástól és mosolygok közben, de felnevetek, amikor azt mondja, hogy zseniális. – Mondjuk lehetne… - gondolkodom egy rövid ideig – varázslatos! Vagy… tökéletes – mosolygok rá ismét, és most ezzel jól zavarba is hozom magam, na nem baj. Hamar elillan az érzés, amikor átérünk a rájákhoz, akik extrán cukik, ám Caesar kijelentésén meglepődöm.
- Undik? Megfogni valóban furcsa – állapítom meg –, de megenni? Tök egészséges, meg minden… - pislogok rá nagyokat. Szuper jól elvagyok a rájával, de azért nem egy egésznapos dolog ez, így néhány pillanattal később el is jövök onnan. – Szóval akkor undi? – kérdezem és incselkedni kezdek a kezemmel, mintha meg akarnám érinteni Caesart – nyilván nem -, majd rövidesen békén hagyom elindulok a kézmosó irányába, hogy lemossam a halszagot.
A bogarakra vonatkozó megjegyzésén nevetek egyet.
- Hát ez irtó aranyos – jegyzem meg és egy puszit nyomok az arcára.

A Peakről eddig csak hallani véltem, nyilván soha életemben nem jártam még ilyen helyen. Mondanám, hogy nem vagyok zavarban, de az nem lenne igaz; kicsit más kategória, mint az utcai hot-dog árus, vagy a Meki. Hálát adok az égnek, hogy ezt a ruhát vettem fel, így nem tűnök annyira slamposnak a többi ember között, de attól még eléggé úgy érzem, hogy kilógok a sorból.
Az egyetlen dolog, ami megnyugtat az, hogy Caesarrel kézenfogva megyünk és az, hogy ő itt van, jócskán javít a kedélyállapotomon. Az ablakhoz tartunk a pincérrel, aki a foglalt asztalunkhoz vezet éppen bennünket. Próbálok úrrá lenni a csodálkozáson, amikor megpillantom, hogy milyen kilátás nyílik innen a városra, de eléggé nehezen tudom palástolni, egyszerűen ámulatba ejtő, hogy mennyire szép, meg hogy mennyire magasan vagyok.
- Wow – csúszik ki a számon, amikor jobban meglátom, hogy tényleg a város tetején vagyok és mennyire kicsi odament minden.
Caesar kihúzza a székemet, majd miután leültem, a pincér a kezembe adja az étlapot és ki is nyitom. Édes Istenem, csak add, hogy olyan kaják legyenek itt, amikről tudom is, hogy micsoda, na ja, egy kicsit izgulok ezen, hogy rendelek valami fancy nevű valamit és kiderül, hogy borzalom.
- Nem tudom, hogy az vagyok-e – mosolygok vissza rá kissé bizonytalanul –, de szerintem talán kibírható. A látvány kárpótol – na itt nem arra gondolok, hogy majd őt nézem, bár végül is az is megoldás lehet a problémára – elvigyorodom a hülye gondolatomra, már megint kezdek kifordulni önmagamból.
- Szerinted mit válasszak, amit nem fogok megbánni? – kérdezem, amikor meglátom, hogy milyen kaják vannak az étlapon. – Egyetlen dologban vagyok csak biztos, hogy inni vizet fogok – jelentem ki nagy optimistán. – Azzal biztosan nem lövök mellé. Meg szeretnék józan maradni, az alkohol kiüt hamar – szövegelek már megint, valaki üssön már le egy lapáttal! - Amúgy, ez olyan fine-dining hely, hogy ha nem akarok éhes maradni, akkor végig kell ennem az egész étlapot? – kérdezem és teljességgel meglepődöm magamon, hogy hogyan jutott olyan szó eszembe, hogy fine-dining, mikor életemben egyszer, ha használtam talán.
Tengeri herkentyűket tutira nem akarok, meg mondjuk nem lenne túl nőies egy medium steak sem, pedig eléggé adnám, de a saláta meg olyan nyomi, meg éhesebb leszek utána, ha már megettem, mint előtte.

Tyra & Caesar

date night

Caesar & Tyra

ármennyire is úgy tűnik, hogy nem vagyok bulizós, azért ha jó a társaság, és tényleg nem arról szól az egész, hogy ki akarja az egyes testrészeimet végigtapizni, akkor eléggé jól tudom érezni magam. Az, hogy lenne egy testőröm, eléggé visszautasíthatatlan ajánlatnak hangzik. – Egyszer kipróbálhatjuk – ez meg milyen szöveg már!? – De az nem baj, hogy te olyankor dolgozol… vagy mi? – kérdezem kissé bizonytalanul. Na igen, ha nincs az ember homlokára írva, hogy szingli vagyok és van mellette egy srác, akkor talán kisebb eséllyel találnak be a nemkívánatos arcok.
Aztán azon kapom magam, hogy már a közös szülihetünkről beszélünk. Annyira ijesztően közel van, ki tudja, hol leszünk akkor, lehet, hogy nem is fog ez az egész működni közöttünk, de akkor egy kicsit szomorú lennék, mert nagyon rendes srácnak látom meg eléggé helyes is amúgy, de nem akarom semmilyen ábrándba ringatni magam, hiszen lehet, hogy meggondolja magát velem kapcsolatban.
Főleg, hogy amúgy tök elfoglaltnak is tűnik, így, hogy ekkora céget kell vezetnie meg még az Emperort is. Hogyan lenne ideje rám? Végül is, most is itt van… arra van időnk, amire szánunk.
- Ez igaz – értek egyet vele az autókkal kapcsolatban. – Annyira én sem értek ám a kutyákhoz, csak jól kijövök velük… asszem. – Tény, hogy lenne még mit tanulni róluk, de néha olyan meglepően jól működnek velem együtt, hogy magam sem értem, hogyan csinálom. – Áramot tudok vezetni, de az nem ér szerintem, meg versenyben is tudok, ha épp olyan, amihez értek, de autót, na azt nem – vonom meg a vállamat és lebiggyesztem az ajkaimat is kissé. Amint meghallom, hogy mit ajánl Caesar, felvonom a szemöldökeimet, hű, nem is tudom hirtelen, hogy mit mondjak. Nagyokat pislogok rá.
- Megtanítanál? Az… - keresem a szavakat – szuper lenne! De majd valahová a sivatagba menjünk ki, nehogy elüssek bárkit is – nevetek. Nekem nyilván könnyen menne. Ugyanakkor szerintem mindenki számára az a legbiztonságosabb, ha én egy ilyen városban, mint New York nem vezetek autót.
Aztán amikor megérkezünk, annyira gyorsan történnek a dolgok, vagy lehet, hogy csak nekem olyan, hogy gyorsan röppen az idő. Annyira nagyon jól érzem magam vele, ezt már reggel is így gondoltam, csak akkor még hirtelen történt az egész, irtóra zavarban voltam, de mostanra már talán önmagam vagyok, pedig erősen indított a virágokkal meg a puszival. Halványan el is mosolyodom, ahogyan eszembe jut, miközben sétálunk kéz a kézben.
Már most látom, hogy ő jobban a szavak embere, mint én. Valamiért én hamarabb kimondom a hülyeséget, mint a normális dolgokat, pedig nagyon próbálkozom, úgyhogy többnyire vagy nem tudok mit mondani és csak vigyorgok, mint egy tini csaj, vagy valami nagyon őrült dolog szalad ki a számon. Utóbbit próbálom kontrollálni azért.
- Instám van, az nem elég? – vigyorgok rá. Pedig attól még tényleg nem érzem különlegesnek magamat, meg nem is tudom, hogy mire gondolt az imént. Csak magamat adom aztán kész.
Amikor átölel, onnantól kezdve olyan varázsos lesz minden. Talán ilyenkor mondják, hogy izzik a levegő körülöttünk.
- Nézzük meg együtt a Nemot? – kérdezek vissza és úgy teszek egy pillanatig, mintha gondolkoznék rajta – Talán lehet róla szó, lehet, hogy épp ráérek majd – mosolygok. Már egy csomó dologról beszéltünk, hogy együtt csináljuk majd, pedig még nincs huszonnégy órája, hogy fellöktük, pontosabban szánt szándékkal belénk szaladt. Persze, hogy rá akarok érni, hogy Nemot nézzek vele.
Úgy hoz zavarba, mintha egész életében ezt gyakorolta volna. Pedig már egész jól feloldódtam mellette, reggel eleinte még elég nehéz volt, de már nem éreztem gáznak a dolgot mostanra, csak néha volt egy-egy olyan megjegyzése, amit nem bírtam elpirulás nélkül. De ez is, amit most mond, egyszerűen… tökre úgy hangzik, mintha rám várt volna eddig.
A pillantásától teljesen elolvadok, azt hiszem, mégis tudja, hogy milyen hatással van rám. Sőt, most már én is tudom, hogy én milyennel vagyok rá, és ezt a csókunk is bizonyítja. Talán lehet, hogy túl korai, de annyira nem érdekel, hogy mit mikor, valahogy azt érzem, hogy ez az egész most nagyon más vele, mint az eddigi próbálkozásaim. Annyira igazinak tűnik, de mégis varázslatosnak, mint amikor a főszereplő lányba beleszeret a királyfi.
De azért ott van bennem az érzés, hogy legyek óvatos, mert megüthetem a bokámat, én meg egyszerűen csak szállok a pillangókkal fel a magasba, ahová ő röppent azzal, ahogyan hozzám ér, ahogyan a fülembe suttog és ahogyan megcsókol. Vissza kellene térnem valahogy, de nem bírok. Amikor hátra dönt, belemosolygok a csókba, majd rövidesen elhúzódunk, de ő még mindig a karjai közt tart és annyira szeretem érzés ez. Még össze is piszézünk utána, miközben vigyorogva nézünk egymásra. Fel sem fogtam még, hogy mit csinálunk.
- Zseniális? Ezt úgy mondod, mintha megoldottunk volna együtt egy matekpéldát– nevetek rá. Nem is tudom, hogy milyen szót tudnék mondani, nem jut eszembe megfelelő, csak hogy minden pillanatát imádtam.
Amíg ezen tűnődöm, újra kéz a kézben megyünk tovább, és a rájasimogató a következő. Szerintem nagyon aranyosak, de nekem néhány kivétellel minden állat az. Még egy tigrist is megsimogatnék, ha nem akarná leharapni a fejemet.
- Naná, hogy van, de miért érzem azt, hogy neked nem igazán? – kérdezem fintorogva. Az teljesen normális dolog, ha valaki nem rajong ezekért a dolgokért. De lehet, hogy csak tévedek… Mindenesetre én tök lelkesen megyek oda a medence széléhez és nyújtom bele az egyik kezemet, amelyik éppen szabad. A másikkal el nem engedem Caesart.
Odajön hozzám egy pöttyös hátú rája, irtó aranyos, őt már láttam többször is, de mivel ide nem járok annyit, mint a cápákhoz, nem tudom van-e nevük. Belenyújtom a kezem a vízbe és óvatosan végighúzom a hátán, tök selymes. Kiúszik a széléhez és kidugja a fejét… vagy mit, így nem kell a hideg vízbe dugni a kezemet, nem is túl kellemes úgy. – Jajjj, most hal szagom lett így… - húzom el a számat, miközben Caesarre pillantok. - Figyu, a bogarakhoz ne menjünk, jó?

Tyra & Caesar

date night

Caesar & Tyra

osszútávon ezt úgysem lehet csinálni, amit én most, az lesz a vége, hogy egyszer csak kidőlök valahol és végem. De legalább aludni szoktam, az feltölt, de mást nem kifejezetten. Barátaim sem nagyon vannak, azzal a kevéssel meg Messengeren tök jól tudom tartani a kapcsolatot, de úgy igazából nem is tudom már, mikor találkoztam velük. Ez tök gáz. De ha pasim lenne, vele az úgy eléggé nehézkes lenne, akkor mindenképpen változtatnom kellene valamit, mert ez így nem élet. Néha azért jó mást csinálni, túlságosan mókuskerekes kezd lenni az életem.
Akkor lesz második randink is, amikor kávézni fogunk elmenni? Vajon ez most azt jelenti? Nyilván nem fogom megkérdezni, hogy azt jelenti-e, de nagyon cuki, hogy így gondolja. Pedig szerintem ennyire nem vagyok jó fej, vagy hát nem is tudom… szerintem akadnak tőlem sokkal érdekesebb lányok is. Az ablakon át bambulom a világot, amikor ezeken a dolgokon jár az agyam, majd újfent Caesar felé pillantok.
- Rendben, bevállalom – sóhajtom beletörődve. Nagyon tetszik, hogy vevő a poénjaimra és hogy konkrétan bármit mondok, neki van rá valami válasza.
Jó meglátás a részéről, hogy mennyire különbözőek vagyunk. Szerintem ettől jobban nem is tudnánk. Ha nem találkozunk ott a parkban, akkor eléggé kicsi esélye lenne annak, hogy bárhol máshol összefussunk. Köszi univerzum?
- Igazából, tudok, ha van kivel. Én csak azt nem élem, amikor random pasik odajönnek és akkor meg akadnak hívni egy italra, és NYILVÁN – ötször aláhúzva és kiemelve – mindenféle hátsó szándék nélkül, meg aztán megfogják a fenekemet a tánctéren… meg ilyenek… - sorolom a problémáimat a dologgal kapcsolatban. Persze, ha nem szingliként mennék ilyen helyekre, sokkal jobban tudnám érezni magamat, azt hiszem.
A campuson szoktak lenni partyk, de azokhoz sincs túlságosan sok kedvem pont a fenti okokból. Annyira rám lenne írva, hogy kétségbeesetten szükségem van egy pasira? Ennyire nem lehetek gáz, vagy mégis?
Végül is amúgy akkor neki szülihete van.
- Közös szülihetet is tudnánk csinálni, az nagyon király lenne. Egész héten nem dolgozunk meg nem megyek suliba és csak a szülinapjainkat ünnepeljük. Mindig is ki akartam próbálni. De akkor neked az csak akkor fog működni, ha a bulid nem fog teljesen kimeríteni – magyarázom a remek ötletet. Hű, ez fura azért, hogy előhozakodom ilyen közös dologgal… lehet nem is lesz ebből semmi. Jaj, kicsit jobban meg kellene válogatnom, hogy miket mondok ki, mert az egy dolog, hogy a fejemben megszületnek ezek a gondolatok, de kimondani mégsem kellene mindent. Viszont nem is kellene rástresszelnem arra, hogy mit beszélek, mert akkor meg az lesz a baj, hogy nagyon befeszülök. Sodródom inkább.
- Hatszáz?! – ismétlem csodálkozva hatalmas szemekkel. – Jó ég. Te összeraksz egy komplett autót, én meg azt sem tudom, hogyan kell beindítani – nevetek zavaromban. – Bár, ami nyomógombos, vagy ilyen kütyü izék vannak benne – mutogatok ott a kijelzőre meg a műszerfalon található ezernyi gombra -, hogy csak legyen benne a kulcs és elindítja magát, annál biztosan menne – állapítom meg büszkén.  – Amúgy nyilván nem sajnállak – teszem hozzá komolyra fordítva a szót. – Ez egy irtó jó lehetőség neked, ki kell használni, ha az élet ilyet kínál.
Caesar egy komoly üzletember lesz – vagy már az -, én meg? Én meg kutyákkal nyomulok a parkban meg kávét főzök. Vajon én is eljutok odáig, hogy valaha lesz normális munkám, ami tényleg életcél lehet?
Amikor már kéz a kézben sétálunk, valahogy olyan valóságossá kezd válni az egész, hogy itt vagyok vele és nemcsak egy álom. Talán a kisugárzása miatt van, vagy igazából magam sem tudom, mi okozza, hogy az idegességet már jóleső izgalom váltotta fel. Most tényleg olyan, mintha mi lennénk.
- Érdekesebb? – vigyorgok rá immáron a kék teremben. – Pedig szerintem tök átlagos vagyok. Tiktokom sincs – ez most hogy jött?! Gratulálni tudnék magamnak az ilyen szövegekért tényleg.
Amikor az üvegnél állva átölel, azt hiszem az felér egy level up-pal, ennyire közel még nem voltunk egymáshoz, és oh mennyire jó érzés, hogy itt van mögöttem és vigyáz rám. Hadoválok össze-vissza mindent, értelmes dolgokat mondok azért, csak izé, egy kicsit zavarban vagyok az új helyzettől, ennyi az egész.
- Azt hiszem, sürgősen meg kellene nézned – felelem a rajzfilmre vonatkozóan, miközben oldalra fordulva rápillantok. A következő pillanatban meg olyan bókot kapok, hogy tényleg elakad a szavam tőle. Nem tudok kinyögni egyetlen értelmes szót sem, de azért valamit meg kellene…  - Tényleg? – wow. Azért többre is képes vagyok ám, csak izé…
De inkább megfordulok, valami azt súgja, hogy jobban tenném, ha hátat fordítanék most a cápáknak. A kezei továbbra is a derekamon pihennek, jó ég, ez a közelség annyira jó, érzem az illatát és azt is, hogy pillangók akarnak repkedni bennem, de még csak akarnak, nem engedem, hogy átvegyék felettem az irányítást, mert akkor végem.
A megállapításomat követően elvigyorodik és én is.
- Tényleg – kezdem elveszíteni a kontrollt – Igen… - suttogom én is, amikor közelebb hajol és akkor megcsókol, amire válaszul lehunyom a szemeimet és gyengéden visszacsókolok. A kezeim a tarkójára simulnak, így húzom közelebb magamhoz de csak finoman. Azt hiszem, ez a világ legjobb első csókja. A pillangók nem hagynak, csak elérték, hogy elveszítsem az irányítást. Azt sem tudom hirtelen, hogy mi zajlik körülöttünk, csak mi vagyunk itt meg a pillangók és annyira imádom ezt, ami történik, hogy nem akarom, hogy véget érjen.
Csak remélni merem, hogy nem fog emiatt egy könnyűvérű csajnak tartani. Csak hát annyira azt érzem, hogy ez most így tökéletes.
Amikor elhúzódunk egy letörölhetetlen mosoly jelenik az arcomon, és mondhatni madarat lehetne fogatni velem. Teljesen el vagyok varázsolva. Nem húzódom el teljesen, a homlokának támasztom az enyémet, még az orrunk is összeér egy kicsit. Ez most így olyan jó.

Tyra & Caesar

date night

Caesar & Tyra

n abban is elfáradok, hogy felfogjam ezeket, amiket mond, nemhogy még csinálni is. Tök bonyolult dolgok lehetnek, ismét megállapítom, hogy ilyesmi nem való nekem.
- Huh – pislogok nagyokat – kész csoda, hogy van időd az életedre. Vagy úgy bármire a munkán kívül – főleg több munkára. Bár pont én is tapasztalom, ha túltolom a munkát, akkor nagyjából semmi másra nem lesz időm, pedig még csomó minden van, amivel foglalkoznom kellene. Van, hogy Anyát sem látom egy hétig, pedig egy fedél alatt alszunk.
- Az is jó, csak ne a Starbucksba légyszi, éppen eleget vagyok ott, amikor dolgozom, bár talán fel kellene mondani, mert lassan azt érzem, hogy kevés a huszonnégy óra mindenre. Ja, de kb. te is ugyanezt mondod… - nevetek zavartan. A kutyás biznisz jövedelmezőbb, mint kávét csinálni meg jópofizni mindenkivel. Eléggé el tudok fáradni abban. Sóhajtok is egyet erre a gondolatra, még az is fárasztó, hogy rágondoljak. Nem nekem való az. – Majd valami kutyabarát helyet keressünk és akkor megismerheted Haleyt, az én kutyámat… Már ha belefér neked, hogy megcsalod Mollyt… ajajjj ez eléggé durva dolog lenne… – teszem hozzá megjátszott aggódó fejjel.
- Mivel nem igazán szeretek a középpontban lenni, így nem rajongok érte, de kibírható, voltam már bulikban. Csak kicsit vagyok szürke egér, nem annyira – tiszta hülye vagyok, minek mondok ilyesmit? De nyilván látja, hogy kicsit az vagyok, tény, hogy a botoxos csajokhoz képest aztán végképp. Vajon milyen barátnői lehettek eddig? Tuti mind ilyen topmodell-szerűség… Még mindig nem értem, mit keresek itt. – Hm, amúgy a kockulás meg a pizzaevés azok egészen jól hangzanak. Biztosan tök szuper szülinapjaid szoktak lenni – állapítom meg. Naja, ha vannak az embernek normális barátai, akik résztvesznek ilyesmin, akkor naná. Igazából, én is tudok ám bulizni, ha akarok.
Gőzöm sincs, hogy hogy találtam ki végül, hogy ki okozta a reggeli ütközést, meg hogy jutott egyáltalán eszembe? De irtó jó fej, hogy vevő a hülye poénomra, jó ég, ez nem túl gyakran fordul elő. Molly nagyon tudott valamit.
- Ugyeee? Szerinted is így történt akkor, jól van, egyetértünk. Ennek örülök – nevetem el magam újfent. Hálás lehetek annak a kutyának komolyan. Előbb is eszébe juthatott volna, hogy lökjük fel Caesar-t. Na jó, nem feltétlen lett volna muszáj fellökni, mint ahogyan ma is tettük, valami kevésbé durva is megfelelő lett volna.
Tutira nem lesz vészes a tömeg, de megértem, ha aggódik miatta kicsit. Meg mindig van más megoldás, például majd én kitalálok valami őrült ötletet és azt csináljuk, de ezt egyelőre nem kötöm az orrára. De gondolom, úgyis el fogom cibálni a cápákhoz a titkos ajtón, hiszen az a legjobb. Nem is fűzöm tovább a gondolatot, majd meglátjuk, mi vár ránk.
Hm azért kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz vele az este. Nem tudom, hogy mire számítsak. Annyira cuki, hogy menten elolvadok tőle, de ezt persze nem kötöm az orrára, legfeljebb csak egy kicsit, ha úgy adja a helyzet.
- Autókat is kell szerelni? – kérdezek vissza meglepetten. – Mármint te csinálsz olyat is? Az tök érdekes lehet. A többi… háááát… - vallom be nagyjából, hogy bizonyára nekem is uncsi téma lenne, akárcsak neki. – Értem, hogy miért kell ezeket tenned, csak tök szívás – elhúzom a számat. Nem mondom, hogy „bárcsak segíthetnék”, mert tuti bele is pusztulnék, ha végig kellene ülnöm egy tárgyalást. Bár, végül is az is segítség lehet, ha a fantasztikus társaságomat élvezheti abban a kevés szabadidejében, ami van neki. Vagy inkább nincs. Na ja, pont erre célzott két perccel ezelőtt, hogy legyen még egy okom Manhattan-ben lógni. Áh, inkább csendben maradok.
Amikor megpillantom magunkat, kicsit azt érzem, hogy túlöltöztem Caesar-höz képest, de igazából nem volt túl sok választási lehetőségem, mert nem igazán vannak randira való ruháim. Olyat meg nyilván nem veszek fel, amiben suliba is járok. Vagy kutyázni. Na mindegy, az étterembe legalább tuti jó lesz. Aztán amikor hirtelen úgy döntök, hogy szabályt szegünk, vigyorogni kezdek. Bár nem tudom, hogy ettől, vagy amiatt, hogy már kézenfogva megyünk, de tök jó érzés ezt csinálni. Caesar arcán vegyes érzelmeket látok, de nem tudom, most azért, mert átvettem tőle az irányítást, vagy a másik irányt akarta volna? Nem tűnt túl magabiztosnak, hát én meg gondoltam, miért ne.
- Nem lesz baj, oké? – mondom csak úgy mellékesen, hogy ne aggódjon, én amúgy mindig így csinálom és tök jó. Majd amikor kattan a zár mögöttünk és ott vagyunk az üres teremben ketten, azért egy kicsit megkönnyebbülök, hogy összejött, és milyen szuper így.
- Ne kérj bocsánatot, tök aranyos vagy – mosolygok rá – csak izé… feltűnt. Meg amúgy sem én vagyok a lényeg, hanem ez itt – és mutatok a szabad kezemmel a körülöttünk levő mindenre majd odamegyünk az üveghez közel, hogy megmutassam neki, akik a kedvenceim. Sok van, de nem fogom untatni az összessel.
Amikor elengedi a kezem és mögém lépve átölel, az valami fantasztikus érzés, vadul kalapál a szívem már egyébként is, most meg nem sok hiányzik, hogy kiugorjon a helyéről. Kicsit zavarba is jövök, de mivel mögöttem van, nem látszik rajtam talán, csak vigyorgok olyan tini csajosan, mint újabban, ha vele vagyok. Az egyik kezemet az övére teszem a derekamon, a másikkal meg mutogatok ezer felé, meg sorolom, hogy éppen kiket látunk ott.
- Tudod, a Nemo nyomában. Láttad, ugye? – fordítom a fejem arra az oldalra, amerre ő is van. Ha nem látta, majd akkor gondoskodunk arról, hogy mindenképp nézze meg.
Huh na jó, mi lesz itt? Jó ég, tényleg ki fog ugrani a szívem, ha ilyeneket mond. Na ja, nem szoktam hozzá a bókokhoz és ezt már ő is megállapította reggel fél perc után. Meg a puszi is, tisztára elzsibbadok ettől az egésztől. Egy pillanatra lehunyom a szemem. Össze kellene szednem magam. Vajon tudja, hogy mit vált ki belőlem?
- Ha elmondod, tudni fogom – felelem és megfordulok, hogy lássam az arcát. Soha életemben nem mondta még senki, hogy csodálatos lennék. Próbálok határozottnak tűnni meg olyannak, mint aki nem izgul. – Tudtad, hogy nagyon szép szemeid vannak? – nyilván tudta, ennyi eszem lehetne, hogy nem így mondom… - És amikor mosolyogsz, akkor két csík lesz belőlük, nagyon cuki – jelentem ki mosolyogva és a szép szemeit nézem, ahogy visszatükröződik bennük a mögöttem levő kékség. Nemcsak ő tud ám úgy nézni.

Tyra & Caesar

date night

Caesar & Tyra

nnyira másak vagyunk, de ez így van jól, különben unalmas lenne, ha túlságosan hasonlítanánk, nem lenne semmi érdekes egymásban, nem tudnánk beszélgetni.
- Miért neked kell csinálni mindent? Apukád már nem akarja?  - érdeklődöm. Bár lenne még háromszáz másik kérdésem is a témával kapcsolatban, de nem akarom ráönteni. Majd megkérdezem később, ha nem felejtem el. El fogom amúgy, de akkor majd egyszer, amikor újra eszembe jut…
- Akkor addig is örömmel a rendelkezésedre bocsátom Mollyt – ajánlom fel mosolyogva – de ingyen kell dolgoznod sajnos, mert én zsebelem be a lóvét… - közlöm elégedetten. – Ha ügyes leszel, talán majd veszek neked egy fagyit, vagy egy nyalókát – ó igen, tudom, hogy ez az év legjobb üzleti ajánlata. Arról nem is beszélve, hogy élvezheti a fantasztikus társaságomat, meg hallgathatja az agyzsibbasztó poénjaimat. Néha túlságosan is sok tudok lenni.
- Oké. Ez igazán megnyugtató, hogy nem egy napon vannak a szülinapjaink – sóhajtok fel egy nagyot miközben a virágokkal babrálok. – Én nem szeretem a nagy felhajtást, persze a tortát imádom, meg aznap sosem megyek suliba és dolgozni sem, az a nap csak az enyém – magyarázom. – Neked van valami különleges dolog, amit aznap szoktál csinálni? – kérdezem kíváncsian és rásandítok. Szavaiból ítélve neki más kaliberű szokott lenni a szülinapja. El tudom képzelni, hogy tartanak neki a klubjában egy hatalmas bulit, van óriási emeletes torta, meg pezsgőspoharakból épített torony és ezerfelé szállnak az arany színű konfetti izék, amiket másnap mindenki egyenként szedegethet ki majd a hajából.
- Csakis előre kitervelt, szándékos tett lehetett ez a reggeli, és mivel én félig aludtam még, bizonyára tőled jött az ötlet – nevetek – Molly pedig… csak rosszkor volt rossz helyen – na nem mintha annyira ellenére lett volna a dolog, olyan kis ribanc tud lenni néha, olykor még simán hanyatt is fekszik akárkinek, hogy kapjon pocaksimit, szörnyen tud viselkedni. Nem is tudom már, hogyan jutottam idáig, hogy Caesar találta ki az egészet… néha el tudok veszni a gondolatok erdejében.
- Ha sokan lesznek, kitalálhatunk mást. De szerintem nem lesz vészes, nyugi – felelem bíztatóan. Nekem az is tök oké lenne, ha csak sétálnánk akárhol. A randin úgyis az a lényeg, hogy megismerjük egymást meg beszélgessünk, amennyit csak tudunk. Felőlem akár hotdogot is ehetnénk egy utcai árusnál és aztán végigsétálnánk az Upper East Side-ot. De tény, hogy a halak bambulása a sima sétánál fényévekkel szuperebb elfoglaltság.  – Ez egy nagyon szuper hely.
Majd hirtelen csend áll be, ami egy kicsit fura, de vannak pillanatok, amikor nem tudom, mi lenne a legjobb, ha inkább csendben maradnék, mint most is, vagy egyetértenék vele, mert amúgy azt tenném. Nem vagyok rutinos, nem tudom, mi az, ami gáz. Nem akarok könnyűvérű csajnak tűnni, mert egyébként nem vagyok az, de talán ezt reggel a parkban egyértelműen a tudtára adtam.
- A tanulási időszak az biztosan nehéz, de remélem, hogy jobb lesz majd. Olyan fiatal vagy még, élvezned kellene az életet, nem pedig… hát nem is tudom, miket csinálsz… gondolom tárgyalsz öltönyös arcokkal meg doksikat írsz alá… mit még? Amúgy nem segít senki? – megint csak a kérdéseim. De legalább nem felejtettem el őket korábbról. Vagy legalábbis nem mindet. Meg talán így látja, hogy tényleg érdekel. Én olykor a kutyákkal alig bírok, ilyen hatalmas cég vezetésébe tutira, hogy bele is pusztulnék. Nem való nekem az ilyesmi, a gyakorlatiasabb dolgokat jobban szeretem.
Bíztató, hogy kevés embert látni, talán így nem lesz tömeg, bár a téli szezonban nincs minden nyitva. Ugyanakkor én nem is a fókák meg a kinti dolgok miatt szeretek ide jönni. Nagyot dobban a szívem, amikor megfogja a kezem és el is mosolyodom. Vajon zavarban van? Olyan aranyos, őrület.
- Ugyan minek várni, ha tudod a rövidebb utat és hamarabb ott lehetsz a szuper résznél? – felelek kérdéssel a kérdésre. Nem vagyok a türelem mintaképe, de azért igyekszem egész jól palástolni. Főleg itt, ahol tele van emberekkel mindig és tök bosszantó, amikor nyüzsögnek és nem lehet nyugiban lenni.
Amikor belépünk a cápákhoz, nagy vigyor jelenik meg az arcomon, hogy ennyire mázlisták nem lehetünk, tényleg nincs itt senki. Persze, ki tudja, hogy ez meddig tart… de mindig a pillanatot kell élvezni, a többivel ráérünk később is foglalkozni.
- Nem is nézed őket – jegyzem meg és a szemem sarkából Caesar-re pillantok. Értem én, hogy érti. – Megint úgy nézel… - jelentem ki mosolyogva, de már nem sütöm le a szemem meg ilyesmi. – Gyere – hívom, de igazából nem engedem el a kézfogást, így finomam húzom magammal, és odamegyünk az üveghez közel. – Nézd, ő Fred, nagyon cuki, gyakran ide szokott jönni közel. Bár, ha nem lenne köztünk az üveg, lehet, hogy nem mondanám, hogy cuki – nevetek zavartan és Caesar felé fordítom a tekintetem. – Frednek pedig van egy felesége, Fiona – magyarázom tovább lelkesen. – Ő is itt lesz valahol, azt hiszem… - kissé elbizonytalanodva nézek közül, de nem látom éppen, bizonyára elbújt. – Na jó, nem tudom, hogy tényleg a felesége-e, de jól hangzik – vallom be az igazat. – Meg van itt Nemo is valahol, tudod, mint a mesében…

Tyra & Caesar

date night

Caesar & Tyra

rre még nem gondoltam eddig, hogy mi lesz, ha dolgozni fogok úgy igazán, de biztosan megoldom majd, hogy a kutya velem legyen. Anyára azért nem sóznám rá, de az biztos, hogy ha elköltözöm majd otthonról valamikor, akkor lesz egy kutyám.
- Hm, így nehéz lehet, igen. De látod, megoldottuk így is, hogy találkozzunk – mosolygok rá. – Olyan sokat kell utaznod? Amúgy, vihetnéd magaddal dolgozni is, sokan csinálják úgy – igazából az ügyfeleim nagy része így szokta. Azért vitetik sétálni, hogy utána elviszik magukkal az irodába és együtt vannak egész nap. Ez milyen jó már.
- Molly? – nevetek fel a gáncskirálynő szó hallatán – de tényleg. Hm, szerintem is jobban választott, egyre ügyesebb – jegyzem meg mosolyogva. – De majd mondom neki, hogy álljon le. Vagy akár majd te is megmondhatod neki legközelebb – remélem, hogy lesz legközelebb, csak akkor normálisan, esés nélkül. – Óh, bárcsak a vizsgákon is ilyen jól tippelnék – nevetek, amikor mondja, hogy eltaláltam a korát. Olyan kis cuki… vagyis, hát, jelen helyzetben nem tudok ettől férfiasabb szót, amit ki is lehetne mondani. – Az én szülinapom is akkor van – kontrázok rá – huszonhatodikán, de én még csak huszonhárom leszek – megint csak pofázok, pedig nem is kérdezte, nem is tudom ez a kor-dolog hogyan működik, lehet, hogy nem is kérdezné meg, mert lány vagyok. Na mindegy, talán annyira nem gáz így. Remélem, hogy nem ugyanazon a napon születtünk, mert akkor tuti kiakadok, a szülinapomat nem vagyok hajlandó megosztani senkivel, még akkor sem, ha ilyen szép szemekkel néz rám. Az csak az én napom. Ahh imádom a szülinapomat.
- Sőt, azt is tudtam egy percen belül, hogy hol laksz, úgyhogy akár be is törhettem volna a kutyákkal hozzád megtorolni, hogy merényletet kíséreltél meg ellenünk. Meg azt is tudtam, hogy hol dolgozol – sorolom vigyorogva. – Nyitott könyv vagy.
Bár, én is meglepően könnyen elmondtam neki a sulit meg pár dolgot, könnyen megnyíltam neki. Csak meg ne üssem a bokámat. Utólag már hiába jut ez eszembe, amikor kellene, akkor meg nem gondolkodom, csak dől a szöveg belőlem.
Annyira bele vagyok feledkezve a beszélgetésünkbe, hogy végképp nem is figyelem a külvilágot. Mennyire gyorsan szalad vele az idő.
- Színes halakat meg cápákat bambulni egy hatalmas akváriumban irtó jó dolog, ne viccelj - nevetek. – Az a jó, ha kevesen vannak, vagy tök egyedül vagy és olyan, mintha te is bent lennél velük – nyitás és zárás környékén eléggé jól ki lehet fogni az ilyen perceket. Most pedig talán pont zárás előtt leszünk majd, hátha sikerül elkapni néhány ilyen pillanatot.
Én is remélem, hogy lesz még egy okom Manhattanben lógni. De ezt nem mondhatom, mert akkor meg majd ribancnak tart, azt meg nem akarom. Nem is tudom, mit mondjak. Hirtelen inkább a virágaimat kezdem piszkálni, mintha rendkívül érdekes lenne. Nincs rajtuk tüske, annyira tökéletes mind, és még illatuk is van. Ő még olyan rózsát is tud szerezni a tél közepén, aminek illata van.
Ibizáról meg azért nem tudok semmit, mert úgy tűnik, hogy nem az én világom. Vagyis kicsit mást tudok róla. Például azt, hogy egy sziklából van az egész sziget, van egy folyója, amiben évek óta nincsen víz és a hivatalos nyelve a katalán és a spanyol, meg azt, hogy a világörökség része.
- Még sosem gondoltam így rá – felelem elgondolkodva. Tök gáz lehetek, igen. Nem vagyok egy nagyon bulizós csaj, jóhogy nem vagyok képben ilyesmikkel, bár a filmekből eszembe juthatott volna végül is. – Annyira sok munkád van, hogy nem tudsz elszabadulni? Az nagyon rossz lehet. Néha szükség van egy kicsit másra.
De nem is fűzöm tovább, mert megérkezünk és megyünk befelé az épületbe. És milyen jó, hogy nincsenek sokan.
Kapunk egy térképet a kasszánál, de amúgy csomó helyen ki van rakva, hogy hol mi van. Hatalmas ez a hely, csomó látnivaló van.
Mikor Caesar mondja, hogy nem tudja, merre induljunk, elveszem tőle a térképet, hogy úgy csináljak, mintha meg akarnám nézi. De ismerem a helyet, nem kell ide térkép.
Összefűzzük az ujjainkat, és így indulunk el. Jó érzéssel tölt el, hogy fogja a kezem és vigyáz rám.
- Gyere erre – invitálom cinkos mosollyal egy teljesen másik irányba, mint amerre alapból is indulni akartunk. Szembe megyünk a forgalommal, de ez így a jó. – Mindenki arra megy, mert az az út megy egyenesen a bejárattól, csak akkor egy fél élet, hogy a legjobb részhez eljuss, mert nyilván a végére hagyják a legjobbat – magyarázom, miközben megyünk valamerre, eddig még semmi érdekes nem volt, hát igen, úgy tűnhet hülyeséget csinálok. De aztán egy nagy piros ajtóhoz érünk és ami odabent fogad, az egyszerűen gyönyörű. És nincs ott senki, csak mi és a hatalmas kék akvárium benne a cápákkal, akik velünk mit sem törődve úszkálnak felettünk és mellettünk. – Na, hogy tetszik?

Tyra & Caesar

date night

Caesar & Tyra

a reggel mikor felébredtem, még nem sejtettem, hogy ekkorát fordul velem a világ, hogy én randira megyek. Ilyen is csak velem történhet, hogy a kutyák révén ismerek meg valakit, aki most itt vigyorog mellettem. Gőzöm sincs, hogy mi járhat a fejében, de úgy látom, hogy ő pontosan tudja, hogy mit csinál, virágot kaptam meg tervei vannak, hogy mit fogunk csinálni, nem pedig csak annyi, hogy lógjunk együtt. Ez így olyan… felnőttes. Olyan igazi, azt hiszem. Nyilván akkor botlom belé, amikor végképp eszembe sem jut, hogy amúgy ideje lenne valakit találnom. Tisztára olyan, mint egy rom-com a Netflixen.
Amint túlteszem magam a rózsák és az autó okozta meglepettségen, már száguldunk is a célunk felé.
- Bármikor velünk tarthatsz. Molly nem az enyém, de egyszer majd szeretnék egy olyan kutyát, mint ő. Neked van? – kérdezem, majd egyből meg is válaszolom a saját kérdésemet – Áh, tuti nincs, mert akkor már ismernénk egymást, mert én vinném sétálni – viccelem el a dolgot. De amúgy kezdem azt érezni tényleg, hogy egész Manhattan kutyáit én sétáltatom. Jót vigyorgok Caesar szavain. – Na jó, eddig még senkivel sem járt sikerrel, talán várta a megfelelő pillanatot – és tényleg igaz, hogy kutyával könnyű pasizni. Habár, a könnyű az én esetemben nem igaz, mert sok évet vártam arra, hogy összeütközzek Caesar-rel. – Igazából, tavaly egy bácsit felborítottunk, amikor ki akart előzni biciklivel – vallom be töredelmesen. – De ő bácsi volt, öreg, meg minden, és leordította a fejemet is – nevetek miközben őt nézem, ahogyan az útra koncentrál. – Ekkor Molly talán rájött, hogy valaki fiatalabbat kell keresnie nekem. Hm, mennyi is lehetsz? – tűnődöm. - Huszonnégy-huszonöt?
Azért érthetetlen az egész, mert velem nem történik ilyen. Én nem az a lány vagyok, akire rátalál a herceg, sosem voltam szerencsés semmiben, ilyesmiben ugyan miért is lennék? De ezt mégsem mondhatom. Inkább csak lopva rá pillantok.
- Nahát milyen sok érthetetlen dolog történik ma – mosolygok. – Meg milyen hasonlóan alakult a napunk is, ez nem lehet véletlen. Anyukám azt mondta pedig, hogy ne álljak szóba idegenekkel, hát nem is tudom, hogy jól tettem-e. De egyből bemutatkozott végül is, és utána már nem volt az – szövegelek. Magam sem értem, hogyan jut eszembe ennyi hülyeség, ezek csak úgy spontán születnek a fejemben.
- Az Aquarium nagyon szuper – válaszolom lelkesen. Az étterem is az nyilván, mert ott meg enni adnak majd, viszont mégsem olyan különleges, mint egy hatalmas akvárium telis-tele cápákkal meg mindenféle halakkal meg színes korall izékkel meg fókákkal.
- Én kénytelen vagyok metrózni, különben soha nem érnék oda Manhattan-be, ahol egyébként az életemet élem. Néha komolyan azt érzem, hogy csak aludni járok haza, folyton ott vagyok – teszem hozzá kissé csüggedten. De sajnos nem opció, hogy közelebb költözzek, túl drága az egyetem. Úgy érzem, hogy egy örökkévalóság az egész, de végül is ennyire közel még sosem volt a vége.
Közben azt sem tudom, hogy hol vagyunk, mindenfelé kanyargunk, de azért egyszer csak feltűnik az Aquarium ismerős épülete. Egyszer olvastam a New York Times-ban, hogy Sharkitecture-nek nevezik, mennyire jó már, imádom az ilyen szójátékokat.
- Hű Ibiza? – pislogok. Hű magángép? – És mitől olyan különleges ott a buliszezon? Biztosan cikinek hangzik, de az mikor van? – az okos kérdéseimből bizonyára nyilvánvaló lesz számára, hogy nekem lövésem sincs az ilyesmikről, meg hogy még életemben nem jártam ott. Bár repülőn sem ültem szerintem annyit, mint ő. Európában is csak egyszer jártam.
Pislogok nagyokat, amint kiszáll és átjön az én oldalamra. De hiszen én is ki tudnék szállni egyedül szerintem, de ha már ilyen lovagias, akkor elfogadom a segítségét nyilván. Megfogom a kezét és a rózsákkal együtt kiszállok az autóból, majd a javaslatára visszateszem a virágokat. – Oké.
Összébb húzom magamon a kabátot és néhány lépést arrébb lépek, míg bezárja az autót, hogy együtt mehessünk be az épületbe. Hatalmas a parkoló és nincsenek benne igazán sokan, ami végül is jó jel, mert lehet, hogy nem lesz tömeg odabent. Meg a bejáratnál is alig vannak, ami meg azért jó, mert így nem kell sorban állni majd.
- Mit nézzünk meg először? – kérdezem, miközben Caesar-re pillantok majd elmosolyodom. Még mindig hihetetlen, hogy vele vagyok itt.

Tyra & Caesar

date night

Caesar & Tyra

nnyira nem lehet ez bonyolult dolog. Próbálok nem rástresszelni a dolgokra és akkor szerintem nem fogom elbénázni, bár magamat ismerve tuti, hogy lesz olyan helyzet, de majd lefeljebb röhögünk egy jót. Úgy tűnt a reggeli találkozóból, hogy Caesar-nek is van humora, méghozzá elég jó, így talán ez volt az egyik oka annak, hogy belementem a randiba. Képtelen lennék végigcsinálni egy estét úgy, hogy faarccal ülök egy asztalnál, megeszem a vacsimat, majd hazamegyek. Most is az van, hogy ha rágondolok, akkor azonnal fülig ér a szám, pedig még annyira friss az emlék.
Így telik a napom. Néha kicsit szenvedek, azon, hogy mit vegyek fel, meg mi lesz ha… néha meg csak úgy vigyorgok, mint egy tini. Végül is, még majdnem annak számítok, csak egy éve ihatok alkoholt.
A piros ruha tökéletes választásnak bizonyul, talán nem leszek slampos mellette.
Amint meghallom a hangját, egyből rájövök, hogy tényleg megtörténik velem ez az egész, és itt vár lent az ajtónál. Engem vár.
Mosolyogva bezárom magam mögött az ajtót és megyek felé. Ezernyi gondolat cikázik a fejemben míg a lépcsőházban a főbejárat irányába tartok: hogy mit tegyek, mit ne, hogyan, hogyan ne, de mire eljutok az ajtóig egy káosz lesz az egészből, és csak azt várom, hogy találkozzunk. Valami láthatatlan erő vonz hozzá, nem értem. Áh, de lehet, hogy már megint csak túlgondolok mindent.
Amint kilépek az utcára és megpillantom, hogy vigyorog, elszáll belőlem minden aggodalom. Milyen cuki már ezzel a rengeteg virággal. Úgy tűnik, hogy ő ilyen romantikusan udvarlós típus. Ami szuper. Nem mintha nagy tapasztalatom lenne, de szerintem én is olyan vagyok. Legalábbis mindjárt elolvadok, de ezt igyekszem nem tudtára adni.
- Na jó, hagyjuk – felelem megjátszott bűnbánó fejjel és már fordulnék vissza az ajtó irányába, de nevetünk és közben közelebb is lép hozzám. – Köszi, nagyon szépek – fogadom el tőle a csokrot és dicsérem meg a virágokat. Ő meg engem. Ezt ilyenkor vajon meg kell köszönni, vagy mit kellene mondanom? Kell viszonozni? Inkább csak rá pillantok és egy mosollyal köszönöm meg a szavait, talán így a legjobb. Mert amúgy irtó helyes, de ezt mégsem mondhatom, ugye?
Amíg ilyen gondolatok cikáznak a fejemben, még egy puszit is kapok, és nagyon fura, mert nem érzem ezt rossznak, sőt, inkább valamit megmozdított bennem.
Az autó aztán tényleg minden várakozásomat felülmúlja, olyan, mintha a jövőből érkezett volna. Nem is úgy nyílik az ajtaja, hanem FELFELÉ! – Wow, kíváncsian várom, hogy mit tud – felelem az autóra vonatkozóan. Még sosem láttam ilyet, és én ebben fogok utazni. Caesar-re pillantok mosolyogva és a segítségével beszállok, elhelyezkedem és bekapcsolom a biztonsági övet. Amikor ő is beül mellém, mosolygok szavai hallatán, de nem tudom szó nélkül hagyni.
- Egyetértek. Ha Molly is itt lenne, most nyakig sáros lennél. Velem talán jobban jártál – nyilván tudom, hogy nem erre gondolt.
Full nem értek az autókhoz, de ez nagyon menő. Az elég furcsa, hogy olyan, mintha a földön ülnék, annyira alacsonyan van, de végül is meg lehet szokni. Egy csomó kütyü izé van a műszerfalon meg gőzöm sincs miket látok a kijelzőn is. Talán előrébb lennék, ha tudnék vezetni, de odáig még nem jutottam el, a taxi meg a metró amúgy is elég jó megoldás a városi közlekedésre.
- Képzeld, ez egy nagyon fura nap – kezdem a mesélést – megyek reggel a kutyákkal a szokásos útvonalon és egyszer csak elgázoltunk egy srácot. Tök aranyos volt, még segített is Mollyval, hát ő ugye elég nehéz eset, odáig van a srácokért, és az a mániája, hogy mindenképp összeboronáljon valakivel – sóhajtok egy színpadiasat – szörnyű. Ezen kívül pedig nem igazán történt semmi. Vagyis elhívott az a srác randira és most épp vele vagyok, teljesen érthetetlen az egész – nevetek. – És a te napod milyen volt? – kérdezek vissza és a nevetés már mosollyá szelídül közben.
Nagyon érdekes ebben az autóban utazni, teljesen más érzés, mint a taxikban, amik kis híján szétesnek alattam. De nem rosszul érdekes, egyáltalán nem, hanem inkább jól. Teljesen új élmény az egész.
- Na és pontosan hová is megyünk? – azon még nem is gondolkoztam, hogy mit fogok enni. Remélem, hogy nem leszek nyomi. Étteremben enni mindig olyan… más.
Fel sem tűnik, hogy mennyire gyorsan megyünk, csak azt látom, hogy szaladnak az épületek egymás után. – Mindig autóval mész mindenhová? – érdeklődöm. – Néha olyan dugó van, hogy sokkal jobb metrózni, bár a legjobb a repülő lenne, akkor nem kellene más emberekkel együtt utazni, és nem áll fenn a veszélye annak, hogy elalszol és túlmész a megállódon – szövegelek hatalmas beleéléssel - Egyszer elaludtam és láttam, hogy hol fordul meg a metró. Az rémes volt. Ne akard látni, hogy hol fordul meg a metró – tényleg?! Most sem hazudtolom meg önmagamat, remek.

Tyra & Caesar

date night

Caesar & Tyra

z a mai nap… ez hűhaaaaa. De nem is csak egy, hanem sok hűhaaaaa. Nem elég, hogy reggel Molly révén megismertem Caesart, de még randira is hívott. Engem. Randira.
Amint leadtam a kutyákat, rákerestem a neten – nyilván, hisz mindenki ezt csinálja-, és OMG, ez a srác tök híres meg minden. Letörölhetetlen vigyor van a képemen, egyszerűen hihetetlen, hogy velem történik ez, tisztára, mint valami mesében. Aztán napközben a vigyor kicsit lehervad, meg fogalmam sincs, hogy mit vegyek fel.
Anyának amikor elmondtam, teljesen belelkesült, szerintem jobban izgult, mint én. Még a délutáni betegeit is le akarta mondani, de mondtam neki, hogy azért ne vessük már el a sulykot. Aztán végül egyedül maradtam a lakásban, hogy össze tudjam szedni a gondolataimat meg magamat, hogy ki is nézzek valahogy.
Végül egy közepesen elegáns – nem estélyi vagy hasonló -, piros ruha mellett döntöttem, amihez fekete térdig érő csizmát vettem fel. A hajamat csak megfésültem, nem kötöttem fel, sokkal jobban néz ki így szerintem. Mivel nem szoktam erős sminket használni, így csak nagyon minimális szempillaspirált és szájfényt használtam, hogy legalább úgy nézzek ki, mint aki randira megy. Tehát igazán odatettem magam ahhoz képest, hogy máskor hogyan festek.
Igazából, egészen hamar elkészültem, mivel én nem az vagyok, akire általában várni kell, hanem éppen ellenkezőleg. Vártam, hogy teljen az idő. Vártam és vártam. Talán életem leghosszabb délutánja volt ez a mai. Azon gondolkoztam sokat, hogy vajon milyen lesz vele, mit fogunk csinálni. Remélem, nem leszek zavarban, az annyira gáz.
Az egyik pillanatban megszólal a kapucsengő én meg új megijedek tőle, hogy majd’ kiugrik a szívem. De tudom, hogy ő érkezett meg. Veszek egy nagy levegőt, és beleszólok a kaputelefonba.
- Igen? – ezt is mire kinyögöm, eltelik egy fél élet, ráadásul szerintem úgy nyávogok, mint valami kismacska. –  Áh hello – köszöntöm a lovagomat. –  Rendben, indulok – majd leteszem a telefont.
Olyan gyorsan dobog a szívem, hogy mindjárt kiugrik a helyéről. Nem is emlékszem már, hogy mikor voltam igazi randin. Talán olyan igazi igazin még soha. Gyorsan felveszem a kabátomat, ami egy világosbarna szövetkabát és a csizmámhoz illő, fekete táskát viszek magammal, amibe csak bedobtam néhány apróságot. Több dolgot is akartam, de én nem tudok álcázott tértágító bűbájt, pech.
Nyugodtan lesétálok a lépcsőn és mielőtt kinyitnám az ajtót megállok. Megint veszek egy mély levegőt, és kifújom. Majd kinyitom az ajtót.
Megpillantom Caesar-t és fülig ér a szám. Reggel is irtó jól festett, de most is. És komolyan filmbe illő pillanat ez, ott van nála csillió szál rózsa, ami az enyém? Még sosem kaptam virágot. Egyetlen szálat sem, nemhogy ennyit.
- Szia! – köszöntöm mosolyogva. – Most nem hozok kutyát, nem baj? Mehetek így is veled? – kérdezem viccelődve. Wow, már az első pillanatban elsütök egy poént, mi lesz itt később?
Bezáródik mögöttem a súlyos ajtó, és kilépek az utcára. – Hű, nem pont ilyen autóra gondoltam, amikor meséltél róla – mondom döbbenten. Na jó, talán túl sokat szövegelek, most nem vagyok zavarban? Vagy azért szövegelek, mert igen?

Tyra & Caesar