Ahogy megérkezünk a klubhoz, intek Sergei-nek és Andrey-nak, hogy maradjanak kint. Jordan nem díjazza, ha testőröket hozok magammal a megbeszéléseinkre, én pedig ezt tiszteletben tartom. Valójában egyébként is tudok magamra vigyázni, a két árnyékom inkább csak a szükséges rossz, amit elviselek, már csak a látszat kedvéért is, mert Bratva kapitányokat ritkán látni kíséret nélkül mászkálni, vagy megjelenni üzleti találkozókon. Ami Jordant illeti, a kis gettó söpredék sokra vitte igen rövid idő alatt, hogy van egy ilyen felkapott szórakozóhelye Manhattan szívében, hisz tudjuk, hogy a Bronx utcáin felnövő fekete kölykök általában nemigen jutnak messzire. Ő azonban nem csak, hogy alig huszonöt évesen már felkapaszkodott a „nagyok” közé, de még arra is van gondja, hogy az egykori bandája továbbra is meg tudja védeni magát. Mi másra kellene neki tőlem egy rakat fegyver? Bár nem kizárt, hogy valaki onnan sakkban tartja, vagy zsarolja, de ez már nem az én gondom. Lepasszolom neki az árút, és ezzel két legyet üthetek egy csapásra. Egyrészt az FBI-nak már kész a terve, hogy követve a fegyverek útját pár héten belül lecsapjanak a bandára, és néhány nagypofájú idiótát eltakarítsanak a környékről. Másrészt viszont én szerencsére így is, úgy is megkapom a pénzem az árúért, és szükség van a tőkére, mert sem Davis, sem Ivanov nem képesek leszállni a prostitúció témáról. Nem lesz más választásom, mint átvenni az üzletet, annak ellenére is, hogy semmi kedvem hozzá. Mit tudok én arról, hogy kell prostikat futtatni? Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen mélyre süllyedek. Hol van már az a taknyos kölyök, akik az apját először látva gyilkolni a farkát behúzva iszkolt vissza a szobájába? Valószínűleg amint lehet, keresek valaki megbízhatót az embereim közül, aki átveheti a feladatok nagy részét, hogy a lehető legkevesebb dolgom legyen a dologhoz. Bár ehhez még idő kell. Azon kívül egy új hely, mert nincs az az isten, hogy ribancokat a bárom közelébe vigyem. Az az egyetlen, amit még legálisan viszek, többé-kevésbé zökkenőmentesen, az egyetlen, amely egy tisztes állampolgár képét mutatja róla, és ha kiderülne, hogy Marcel tényleg az én kölyköm, akkor mindennél fontosabb lesz a látszat. - Jordanhez jöttem – közlöm a bejáratnál a kidobóval, aki csak egy pillantást vet rám, és mivel volt már szerencséje hozzám, még amiatt sem erősködik, hogy lefegyverezzem, simán tovább enged. Odabenn füst és tömeg fogad. Nem is tudom, melyiket rühellem jobban. Bártulajdonosként joggal kérdezné bárki, hogyhogy nem bírom a nyüzsgést, de nem volt ez mindig így. A sereg és a háború előtt, fiatal tizen-huszon évesként, amikor apám megvette nekem a helyet, még imádtam az egészet. De Irak óta, hacsak lehet, kerülöm a zajt, nem beszélve arról, mennyire utálom, ha idegenek hozzám érnek. Ami az ilyen szardíniás konzervdobozhoz hasonló helyeken óhatatlanul megtörténik újra és újra. Ezért alakíttattam át nálam a VIP részt a saját igényeim szerint, hogy ne legyen túl hangos a zene, se túl sok az ember. Ott még egész hangulatos, és üzletelni is lehet. - Laskin vagyok, Jordan már vár rám – kopogtatom meg a pultot, hogy felhívjam magamra a pultos srác figyelmét, de a szavaimat meghallva csak megrázza a fejét, amivel máris rohadtul felidegesít. A főnök „irodájához” vezető ajtó a pulton túl található, ott tartja a szerda esti pókerpartikat, meg a mindenféle megbeszéléseit, és be kell jutnom, hogy mielőbb kikeveredhessek a tömegből. A pultost nem ismerem, de esküszöm, hogy kirántom a nyakánál fogva, ha tovább flegmázik nekem. Már pontosan tudom, hogy működnek itt a dolgok, nem fog tetszeni Jordannek, ha most itt feltartóztat. A kölyök végül nagy ímmel-ámmal közelebb jön, hogy közölje, nem engedhet be, idekinn kell várnom, mert a tulaj még nem érkezett meg. Feszülten fújom ki a levegőt, aztán rendelek egy pohár vodkát. Aztán észreveszem, hogy nem sokkal messzebb egy csinos szőkeség támogatja magában a pultot, közelebb megyek hát. - Üdv! Hé, Philip – intem magamhoz újra a srácot, akinek az imént olvastam le a névtábláját. - A hölgynek lesz még egy... akármit is iszik éppen – rendelek neki egy újabb kört az italából, és remélem, a személyében találtam valakit, aki elszórakoztat, amíg várakoznom kell.
Amióta Russell a kezembe adta Sarah Adler esetét, azóta minden a feje tetejére állt. A túladagolásos ügy, amelynek a végén egy pácienssel meg egy testvérrel leszel gazdagabb, akinek a létezéséről eddig sejtelmed sem volt. Az ilyen történések azok, amik kérdést kérdés után halmoznak el, a válaszok viszont elmaradnak, bármennyire is szeretnéd őket a magadénak tudni. Már évek óta nem tartottam a kapcsolatot a szüleimmel, és ők sem velem. A harag nem jellemezte elválásunkat, csupán mindannyian más személyiségek voltunk, más elképzelésekkel. Ezért mikor összepakoltam, hogy a Nagy Almát képletesen a nyakamba vegyem, egy egyszerű Sok sikert-re futotta tőlük, amit az általuk olyan nagy becsben tartott érdektelenség érzésének lelkes gyakorlása után nem vettem túlságosan magamra. Felkeresni őket viszont nem csak meggondolatlanság, de egyenesen őrültség lenne ennyi év távlatából nézve. A hazugság ettől függetlenül az marad, és ha eddig egy árva szót sem szóltak Sarah létezéséről, ezek után mégis mi oka lenne bármelyiknek is vallani? Ez viszont nem csak a jövőm folytatására tette rá a bélyegét, hanem a hangulatomat sem kedvező módon alakította, amelynek Evan volt leginkább szemtanúja. Eleinte hitetlenkedve vette kezébe az eset részleteit, végül a józan eszemre próbált hatni. Egy óra semmit érő beszélgetés és lelkizés után még lehetetlenebbül jöttem ki belőle, mint ahogyan azt várni lehetett. De nézzük a jó oldalát: az utolsó cseppig elfogyasztott üveg bor és az üresen hátrahagyott bonbonos doboz tartalma finom volt. Egyre inkább kezdtem vesztésre állni, ami a türelmem és a józan gondolkozásomat egymás ellenfelévé tevő játékot illeti. Beleestem a túlhajszoltság hibájába és amikor nem az irodám négy fala nyújtott menedéket, akkor az éjszakai sétáknak könyörögtem segítségért. Önmagam egy ismeretlen verzióját tapasztaltam napról napra ostorozva magamat ezzel az érzéssel, míg nem Evan megelégelte ezt az egészet, és keresztbe húzta monotonnak tekinthető terveimet, hogy magával húzzon az egyik szórakozóhelyre, én viszont minduntalan viszolyogtam a programtól, mégsem állította meg őt. A zsúfolásig telt helyen verekedtük át magunkat a pulthoz és lefoglaltuk szinte a két utolsó helyet, ami maradt. Asszisztensem az irányítómmá vált, és amikor a figyelmem elkalandozni látszott, ujját államra téve kényszerített, hogy a szemeibe nézzek és maradjak vele. Ez mindig mosolyt csalt az arcomra, és ez most sem történt másképp, így miután egy megadó sóhajt kiküszködtem összepréselt ajkaim közül, kezembe vettem a megrendelt italomat, és kiittam annak tartalmát. Ezt pedig követte még két ilyen mozdulat. Ahogyan telt az idő, Evan kedve annyival emelkedett, magával húzva engem is a táncparkettre minden tiltakozásom ellenére is. Engem viszont jobban vonzott a kényelmesnek nem mondható székem, meg a pultos morbid viccei, amiken ugyan nem röhögtem, de élvezettel figyeltem, hogyan alázza meg saját magát a helységbe tévedt vendégek előtt. Ugyan az én hangulatom kevésbé volt nevezhető rózsásnak, azért nem hagytam volna, hogy Evan is velem süllyedjen, így akárhányszor odajött a pulthoz, hogy ellenőrizzen, én már küldtem is vissza, de annyiban megegyeztünk, hogy ő fizeti a rendelésemet. Egy idő után viszont többször járt vissza és mesélt egy lányról, akit most ismert meg, és akitől ezután már csak néha szakadt el, hogy információkat osszon meg a lakberendezéssel foglalkozó, Brooklyni hölgyeményről. Ez nem feltétlenül zavart, mert már túlságosan sok időt töltött a közelemben a srác, de amikor felvetette, hogy lelépnek, hirtelen bekapcsoltak a vészjelzők a fejemben és úgy kapaszkodtam érte, mintha ez lenne az utolsó alkalom, hogy látom őt. Mégis ennek ellenére hagytam, hogy kettesben elhagyják a helyiséget, miután az italokért elkért összeget a pultra helyezte vigaszdíjként. Poharam tartalmának utolsó cseppjeit iszom meg, hogy ezzel a lendülettel megkezdjem hazafelé vezető utamat, amikor a pultos újabb italt rak le elém, melynek eredményeként kérdően kutatom a mélybarna íriszeket. - Én nem rendeltem semmit. - tiltakozóan, és enyhén célzóan nézek az üres poharam felé, de a férfi csak egy mosolyt enged meg magának, és fejével a pultnál lévő férfi felé biccent. - Ő viszont igen. - követve példáját fordulok a kedves gesztust megengedő ismeretlen irányába, és miután a táskámat magamhoz veszem, meg a kapott italomat, elindulok felé. - Azt hittem az úriemberek már kihaltak, és nézzenek oda, talán csak ügyesen rejtőznek. - egyensúlyomat egyik lábamról a másikra helyezem, míg másodpercnyi időt szánok arra, hogy végigmérjem őt, de ezt nem túl feltűnően teszem meg. - Mellesleg köszönöm az italt. Nem mintha még egyet kellene innom, hiszen Evan tett arról, hogy ne szenvedjek hiányt, mégsem érezném helyesnek, hogyha elutasítóan visszatolnám elé, ha már volt olyan kedves, és megrendelte. - Magának is meglépett a partnere akárcsak az enyém vagy egyedül érkezett? - kérdésem abból az okból célszerű, miszerint nem szívesen zavarnám, hogyha pár perc múlva újracsatlakoznának hozzá, esetleg dolga lenne, így amíg a válasz ki nem derül, tartom magamat a kissé hivatalosabb beszédhez, meg a velejáró egészséges érdeklődésnek.
Kezdőlap
Amióta Russell a kezembe adta Sarah Adler esetét, azóta minden a feje tetejére állt. A túladagolásos ügy, amelynek a végén egy pácienssel meg egy testvérrel leszel gazdagabb, akinek a létezéséről eddig sejtelmed sem volt. Az ilyen történések azok, amik kérdést kérdés után halmoznak el, a válaszok viszont elmaradnak, bármennyire is szeretnéd őket a magadénak tudni. Már évek óta nem tartottam a kapcsolatot a szüleimmel, és ők sem velem. A harag nem jellemezte elválásunkat, csupán mindannyian más személyiségek voltunk, más elképzelésekkel. Ezért mikor összepakoltam, hogy a Nagy Almát képletesen a nyakamba vegyem, egy egyszerű Sok sikert-re futotta tőlük, amit az általuk olyan nagy becsben tartott érdektelenség érzésének lelkes gyakorlása után nem vettem túlságosan magamra. Felkeresni őket viszont nem csak meggondolatlanság, de egyenesen őrültség lenne ennyi év távlatából nézve. A hazugság ettől függetlenül az marad, és ha eddig egy árva szót sem szóltak Sarah létezéséről, ezek után mégis mi oka lenne bármelyiknek is vallani? Ez viszont nem csak a jövőm folytatására tette rá a bélyegét, hanem a hangulatomat sem kedvező módon alakította, amelynek Evan volt leginkább szemtanúja. Eleinte hitetlenkedve vette kezébe az eset részleteit, végül a józan eszemre próbált hatni. Egy óra semmit érő beszélgetés és lelkizés után még lehetetlenebbül jöttem ki belőle, mint ahogyan azt várni lehetett. De nézzük a jó oldalát: az utolsó cseppig elfogyasztott üveg bor és az üresen hátrahagyott bonbonos doboz tartalma finom volt. 
