Este van, és az a legnagyobb problémám, hogy hogyan menjek el otthonról úgy, hogy a srác, ne sejtse meg. Na nem mintha gáz lenne, mert Call of Dutyt nyomnak, meg utána egy kis Witchert, ahogy kihallottam a programot, már javában tart a nyári szünet, a reggeli felkészüléseket még nem tartom meg neki, de a rohadt életbe! Megígérték, hogy pihenhetek egy kicsit, hogy a fiammal is legyek. Igen! Ez eddig tökéletes. De! Az már gáz, amikor a saját lakásomból kell kiosonnom, úgy hogy ne vegyen észre se ő, sem a szomszédjaim! Amikor Mrs. Macskás nyugger a fő radar az utca túl végéből távcsővel kémleli az ő szeretett utcácskáját. Na az már rohadtul nagy gáz. Szerencsére, nem egy emeleten van a szobán, övé a teljes felső emelt, saját fürdővel, enyém az alsó saját fürdővel és hálószobával. Ez így jó ahogy van. Felöltözöm, nálam vannak a fegyvereim, és azok a felszereléseim, amik nem túl feltűnőek, mondjuk… Motoros ruhában mennyire lehetek nem feltűnő? Amennyire csak akarom, mert kimegyek a hátsó kertbe, és a kezemben fogom a bukót is, senkinek sem tűnhetek fel az éjfekete szerkóban. A hátsó kerben, a fészerből megyek át a szomszéd kertbe, igen amúgy erről a fiam sem tud, hogy az a telek is a mienk. Afféle biztosíték ház, ha mondjuk menekülnünk kellene, ez a legjobb, senki sem keresne a szomszédba, ha innen elcuccoltál nem? De. Na, a garázsban ott áll a fekete Ducatim, imádom, sok bajból mentette ki a seggem, és jó gyors. Felszállok rá, és kigurulok a felhajtóra, majd be is záródik mögöttem az autómata ajtó. Bő tíz perc alatt a helyszínen vagyok, ahol már tudjuk,hogy milyen kocsit kell üdlözni. Hájas segg, rosszkor volt rossz helyen, nem is értem ,hogy ilyen késő este, hogy a francba juthatott eszükbe, egy kávézóba elmenni, ez ütközik a szabályzattal, az orvosi titoktartással és a többi. Meg egyébként is, ki megy este kávézóba?! Na mindegy… bár ahogy utána néztünk, ennél a tagnál ez bevetett szokás volt a dokinővel. Amúgy…ha nem lenne a dokink, talán még az esetem is lenne, de… nem. Köszönöm, de nem. Veszélyes mindenki akinek két lyuka van. Mert átvernek. Csak azért vállaltuk el a küldetést a csapattal, mert: Mi nem vagyunk épp kiküldetésen, és mert a többieknek szimpatikus, hát…megőrülök! Na mindegy. Nekem eddig egy bemutatkozásom volt, és két tök csendes óránk, beszélgetnem kellett volna vele, de Mrs Szódászemüveg már megszokta, hogy nem beszélgetünk, csak letölti mindenki az idejét és kész, de Sharmila figyelmes és folyton figyel, mintha sose unná meg, hát megfogja. A múltkor megnéztem ,hogy mit firkál a füzetébe…. a körülöttem levő tere, és a körvonalaimat. Érdekes… mármint csak sejteni lehetett a képből,hogy ül valaki a kanapén. Na mindegy, épp befogjuk az utcai kamerákat, és már meg is van, a Central Park mellett halad a furgon, és azt kezdem követni a motorral, az egyik társam pedig a drónokkal követ minket. Meghekkelték a lámpa hálózatot is, ahol haladunk zölddé válik minden. Végül Manhattan külkerületében a dokkoknál sikerült elkapnunk őket, már készült a hajó, amivel elviszik őket, de azt a társaim a háttérből kapcsolták le, rám a kihaltabb területeken már lőttek is, végül is, jól tettem ,hogy a megerősített protektoros felszerelésemben jöttem, ami nem csak ütés, de golyó álló is. A motor nem úgy… Jó tíz métert csúszhattam, miközben az mögöttem felrobbant, viszlát kis Ducati, majd jön a váltó társad… - Fassszom… remélem tudjátok mit kérek a születésnapomra! – bököm ki, aztán felkelek, nekem is sikerült kilőnöm a furgon kerekét, és most épp oda rohanok, feltépem furgon hátulját, és kirángatom a dagadékot, meg a dokinőt, őt azért finomabban. - Fussanak oda, ahhoz a fehér furgonhoz. – aminek épp most nyílik az ajtaja. A furgon elejében levőket hatástalanítom, és még megvárjuk a kiérkező csapatokat, de a fejest és a dokinőt még biztonsági okokból a fehér furgonnal szállítjuk arrébb, egy bunkerbe, amint csatlakozom hozzájuk én is, mert nincs az a mikulás, aki új motort dobna a seggem alá, azonnal.
A munka az munka, és meg kell csinálni, így hát én sem várathatok magamra a megadott helyre indulok. Civilként öltözve csinos, de kevésbé praktikus ruhákba. A bennem élő harcos sikítva tiltakozik ellene, de ez kell a szerepemhez, és így a doktornő ruhatárát felhasználva indultam el. Kezemben egy vaskos mappa kevésbé fontos papírokkal, hiszen a páciensem most hívott hogy szükségállapot alakult ki és azonnal találkoznunk kell, és egy kis felárért bele is mentem. Mint akinek a betegei fontosabbak mint a saját nem létező élete. A megbeszélt találkozó azonban nem úgy sül el mint kellene, és Mr.Dawsont és engem megtámadnak. Gondn élkül megoldanám a helyzetet, de a doktornő nem tud verekedni és túl jólelkű ehhez így hát hagyom hadd ragadjanak durván karon és rángassanak el. Elszórom a mappa tartalmát, és egy kis teherautó hátuljában rekedek azzal a barommal, akinek nem is lenne szüksége rám. Egy golyó kellene a fejébe, amilyen életképtelen sznob. A furgon hátuljában sötét van és a kezeimen feszülő ragasztószalag is szégyen, de tökéletesen előadom a kétségbeesett civilt hiszen el kell hitetnem mindenkivel hogy én csak egy pszichológus vagyok, és bennem megbízhatnak. Már megvoltak a bemutatkozások, és mindent tudok a csapatról, aminek a tagja Erik, a célpontom is. Ő nem volt túl beszédes az első találkozón, de bemutatkozott azért. A hallgatása viszont annál beszédesebb volt, és sok mindent leszűrtem már elsőre is, felhasználva mindent, amit olvastam. Nem volt rossz a hallgatása sem, legalább tudtam figyelni, elemezni és nem éppen rossz látvány a szemnek. Ezt be kell ismernem. Most is rágondolok, hiszen elvileg neki kellene megmenteni, és a kocsi hirtelen lefékez és a lövéshangok alapján mindjárt meg is jelenik valaki. Rémülten pillantok a kinyíló ajtóra de egy apró megkönnyebbült sóhaj szakad ki belőlem hogy ő az! - Erik? - pillantok rá mint aki nem biztos benne de a szavaira gyorsan kikászálódok a raktérből, és a magasított sarok miatt kicsit bénácskán haladok, de sima terepen viszonylag civilhez képest gyorsan odaérk a fehér furgonhoz ahol elvágják a ragasztószalagot is és rémülten nézek körbe. Mint aki mindjárt sokkot kap. Lassan könnybe is lábad a szemem, mint akinek utólag jön ki ez az egész, de csak szipogok. Próbálok erősnek látszódni de azért lassacskán ez inkább könnyezésbe fordul. A doki néniket nem rabolják el csak úgy. Amikor ő is csatlakozik a kocsiba addigra már kaptam zsepiket, és ráemelem a pillantásom. - Kö-Köszönöm... - próbálok mosolyogni de nem tudok. Megviselt ez a dolog.
A furgon, egy utas szállító kisbusz igazából, sötétített ablakokkal. A nagyobb üzleti utas turisták kedvenc bérelt autómárkája, elég sok is van belőle a városban szerte. A csapattól a fejes tagot elvették. Én még egyeztetek, és kiderül, hogy nem mehet a dokinő haza, így morogva pillantok magam elé. - Nem. Nem érti, hogy mi külföldi szolgálatokat teljesítő csapat vagyunk?! Nincs senkinek sem ilyen, meg olyan menekült háza… - vetem ellen. A menekült házakat utálom egyébként, mert ha valaki köp, akkor az-az első, amit célba vesznek. A furgon felé pillantok, és a motoros csizmámmal rúgok bele egy kisebb kavicsba. - Értettem. De mindenkinek jár a több fizetés, veszélyességi, készenléti és a többi és a többi… Előleget is kérünk. Értem, én hogy a szervezet tagja a nő, de mindenki kockáztat a hazai melóval. – zárom le a témát, és visszasétálok a csapathoz, a telefon, csodával határos módon nem tört össze, azt a kabátom belső zsebében tároltam. A bukó még mindig rajtam, beülök a kocsiba, és amint becsuktam az ajtót, veszem le a sisakot a fejemről. Deannek odaadom a címet, mire ő megütközve pillant rám vissza a visszapillantóból, mire egy szemvillanással hallgattatom el. Ez, a házam mögötti bérház, amibe a menekülő ház lenne… De így legalább meg lesz figyelve, és biztos, hogy a közelben lesz. Sharmila is, ki tudja, hogy nem-e elterelés volt, és ő kell másnak, elvégre sok emberről tudhat sok mindent. - Nincsen semmi baj, rosszabb is lehetett volna, de él, és megvan minden végtagja. Csak ez a fontos. – rossz embernél kopogtat az őzike szemeivel, és a sírásra görbülő ajkaival, bennem aztán nem lel leki támaszra. A dokinőre függesztem a pillantásomat. - Egyébként, mennyire normális dolog, az, hogy rendelési időn kívül fogadjon bárkit is? Mennyire rendszeres és bevett szokás? Vagy etikus… Tudja… - intek a kezemmel és a mutató ujjammal felfelé mutatok, és ilyen körbe körbe mozdulatot imitálok vele.- Belegondolt abba, hogy nem egy mezei doktornő? Aki csak úgy elmászkálhat a hozzánk hasonló szervezet fejes embereivel, mert ők úgy gondolják, jobb buli kávézóban beszélgetni, lelki terhekről? – igen, kezdődik a Gooding féle lebaszás, sztori megértés. - Meséljen kérem, mert egyikünk se érti, meg nem is látja a logikát ebben az egészben. – fordulok felé ,és várakozón pillanok rá. Fél óra alatt ott vagyunk a hátsó kertemmel szomszédos kertnél, és a háznál is. Megállunk a kocsi felállón. a két házat egyébként egy föld alatti út köti össze, nem kis meló volt átásni oda, és úgy tűntetni el a földet ,hogy az utca végig kukkoló nőnek ne tűnjön fel. - Itt is vagyunk. Mától, itt lakik egy darabig. – felhúzom a fejemre a bukót, amíg kimászok a kocsiból, és átnézem azért a házat, majd intek, hogy jöjjenek be. Takaros itt is a belső rész, maximum levegőtlen. De kényelmes. Két hálóval, két fürdővel, és egy nagy konyhával. A sötét, pasztelles háló az enyém, ott néhány ruhám megtalálható. De nem is ez a lényeg. - Hamarosan megkapja a scriptet, amit be kell magolnia, és be kell illeszkednie egy kicsit, itt legalább szem előtt van. El se hiszem ,hogy visszafokoztak személy védelmi feladatokra… - pakolja le Sharmila holmiját az egyik sarokba Dean, aki az imént panaszkodott épp. - Ez van… Innentől menni fog Dean, ha bármi van ,hívlak. – idebent már nincs rajtam a bukó, és a dokinőre pillantok.
Nehezemre esik néha a szerepben maradni hiszen ha most magam mellék, már rég nem élne egyik sem. Sosem raboltak volna így el, és nem kellene a könnyező doktornőt játszanom, de tány és való legalább megsiratok olyasmit, amire sosem volt lehetőségem, és valahol legalább kijön. Ha már pszichológus vagyok, saját magamat is ki kell elemeznem hogy ismerjem a gyenge és erős mátrixot. Hallgatom ahogy kint beszél valakivel és ahogy beszáll a furgonba letörlöm a könnyeimet és nem akarok sírni, de muszáj egy két könnycseppet megeresztenem, mint akit tényleg megviseltek az utóbbi órák történései. - Igen, ebben igaza van. Köszönöm - próbálok erőt venni a doktornőn hogy ne pánikoljon és próbáljon erősnek látszani. Mert erős nő, de ez minden embert megviselne. Mármint, minden hétköznapi embert mert én már rég kiszabadultam volna saját erőből. Persze, felteszi a jogos kérdéseket, amiket én is feltennék, de egyszerűen néha az élet ilyen. Leszek én is lépéselőnyben Erik, ne aggódj. - Nem túl etikus és bevett, de Mr. Dawson hívott máskor is rendelési időn kívül, hogy... nagyon nehéz neki pár dolog, és hallgassam meg, és.... letettem az esküt hogy segíteni fogok az embereknek ha képes vagyok rá és... néha csak ennyi kell - válaszolok, ahogy néha elakadok, de aztán erőt merítek saját magamból, Átszellemülve el kell hinnem hogy ez tényleg emberbaráti szeretet és azért teszem mert jót akarok. - Belegondoltam, de ettől még doktornő vagyok, és kötelességem segíteni azoknak akiknek szükségük van rá, akár most is. Nem kellett volna kimennünk a katonai terepről ez igaz... - ismerem be hogy nem vagyok tökéletes sajnos, de hát az ember esendő és én mindenkin segíteni akarok. Ez csak elnézhető de egyenlőre az sem baj ha nem hisz nekem, majd idővel megpuhítom. Még nem volt csak két foglalkozás, és jószerével csendben voltunk, de azért elég sok mindent megtudtam és fantomképet rajzoltam köré. Nem tudom hogy hol vagyunk, de ki fogom deríteni, nem vagyok egy elveszett ember. - Hol az az itt? Mi lesz a dolgaimmal? Haza kell mennem - tiltakozom erőtlenül mint akinek halaszthatatlan dolga van, de végül is meggyőznek hogy itt kell maradnom, így követem Eriket befelé és látható érdeklődéssel nézek körbe. Elemzem is amit látok, de nem vagyok túl feltűnő, inkább csak mint aki ismerkedik a helyzettel és a hellyel. - Értem - törlöm meg a szemem sarkát, még egy kicsit, mint aki lassan teljesen túl teszi magát a dolgon, és ahogy magamra hagynak, körbejárom a házat. Minden egyes szegletét alaposan megnézem magamnak, és végül úgy döntök hogy lezuhanyzok. Egy széles törülközőbe burkolózva foglalom el a hálószobát, ami kellemes világos árnyalatú és....tök üres. A másikban véleményem szerint Erik ruhái vannak de.... hm. Átmegyek és kiveszem a szekrényből az egyik nagyobb pólót hogy mégse Éva kosztumben mászkáljak, és a bugyi és melltartó fölé, felveszem a szürke férfi illatú pólót.
- Néha úgy szeretném ha rózsaszín felhőn, és unikornis fing szelén szelhetném a levegőt, egy szivárvány pegazus hátán, tényleg… - igen, totálisan leoltottam, ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a francnak gondol hülyeségeket. Vér komoly munkája van, komoly helyen dolgozik, nem piti kis utcai vagy wall streeti elmeroggyantakon segít. Hanem olyan embereken, akik gyakran az orvosi titoktartás jegyében, esetleg még államtitokat is megosztanak vele. Nem hiszem, hogy kaphatott bármiféle ügynöki képzést, esetleg önvédelmet. De nem készíthették fel ilyesfajta helyzetre, ahol teljes nyomás alatt van. Teljesen más egy ismerőssel gyakorolni, mint élesben elrabolva lenni… Ott aztán kell a hidegvér.Néha nem igazán szeretem ha ilyen ember szállítgatós melóim vannak, most sem. Az adrenalint jobban bírom. - Ne mondja… látja. Ha bent maradt volna, akkor most nem lenne problémája azzal, hogy milyen színű fogkefe lesz-e egyáltalán azon a helyen ahova megyünk, vagy lesz-e egyáltalán… - csóválom meg a fejemet egy megvető szemöldök rándítás kíséretében. Mire vissza érek a saját házam pincéjéből, a tusfürdőm illata csapja meg az orromat, ahogy itt is kilépek a pincéből. Átöltöztem, és épp egy scriptet szorongatok a hónom alatt, miközben almát majszolok. Majd Dean érkezik a kajákkal és a többivel. - Remélem tud főzni magára, majd Dean meghozza a holmikat, és a… - megtorpanok, ahogy szemügyre veszem, a pólóim… mivel nincs sör hasam, és nem Al Bundi vagyok, így nem akkorák, hogy úgy lógjon rajta, mint tehénen a gatya, körbe öleli az alakját, és még pont látom, ahogy kikandikál a feneke, meg a bugyija a póló szegélyén. – és a ruháit. – leteszem elé a konyha pultra a kis füzetet. – Itt a neve, az, hogy mikor és hol született, és az is, hogy kim nekem, hogy ne legyen gyanús,hogy átjárok magához. – tolom elé a bemagolni valót, és beleharapok az almámba. Én is most fürödtem, és a hajam is megszáradt, hiszen elég rövid. - Amúgy…mit keres magán, a spartanos pólóm? – realizálom az első döbbenetet, azután, hogy sikeürlt megbámulnom a seggét, ami egyébként egész jó formában van, hát ezért tudja takargatni magát, bosszús is voltam a szervezőkre, hogy nem az én méretemnek megfelelő pólót kaptam. Időm meg nem volt rá , hogy elcseréljem. - Remélem, már világos, hogy itt fog lakni. – ülök le a konyhapulthoz, vele szembe. – Nem tudom, hogy meddig, és nem tudom,hogy meddig nem dolgozhat. A vakmerő húzásával jó néhány, rászoruló bajtársam doktornő nélkül marad. – cöccögök, és a fejemet csóválom. Vakmerő, felelőtlen. Lehet,hogy még jó darabig a fejéhez fogom vágni, de megérdemli, mert ember életekkel játszik, játszott! Utálom a meggondolatlan idiótákat. Csörög a telefon a zsebemben, Dean érkezett meg a kaja és ruha csomaggal. Kinyitom az ajtót, miután kinézek a kémlelő ablakon, az ajtó mellett, és beengedem. Egy-két helyre el van rejtve a biztonság kedvéért néhány lőfegyver, de nem a legklisésebb helyekre. Ha valaki keresné, megtalálná, de nem kézenfekvő helyeken van. Fő a biztonság. Dean ki is fordul, ahogy érkezett és magunkra hagy Milával. A kajás táskát megfogom és beviszem a konyhába, és elkezdem kipakolni a hűtőbe, meg a megfelelő helyre a többit. - Ha van valami extra igénye, most szóljon, és úgy intézik a srácok a bevásárlást. – bökök a bevásárló listára a hűtőszekrényre, ahova mágnessel feltűztem a listát.
- Meglehetősen furcsa vágyai vannak, de ne aggódjon, ezt nem jegyzem le a jegyzőkönyvembe - válaszolok neki enyhe éllel, de visszafogom magam, hiszen normális esetben nem is lennék egy kocsi hátuljában félelemtől félig sokkosan és remegős lábakkal ha az ügy nem kívánná meg tőlem. Mert nem viselkednék így de most teljesen átszellemültem a szerepemnek, és mégis egy csepp önmagamat is belevittem, mindenesetre nem vette észre szerintem, így az utazás nagy része már csendben telik, és én is inkább a belső békémet keresem, legalábbis kintről úgy tűnhet. Nem hibázhatok, Erik éles szemű gyanakvó férfi és az aktájából is sok mindent megtudtam már amit hasznosítottam korábbról. Meg a magam kis feljegyzéseit is leírtam, és elüldögéltünk már a foglalkozás keretében vagy két órát. Volt aki már megnyílt, de ő kemény dió lesz tudom jól. Nem is siettetem a dolgokat. Miután elment, elindultam fürdeni, mert erre mindentől függetlenülvágytam már és sikerül is kicsit felfrissülnöm, amikor meghallom a lépteit, és még nem sikerült teljesen felöltöznöm, és a ruhám is elszakadt egy két helyen, így inkább felvettem egy pólót ami ég méretileg is jó rám, bár azért itt ott lehetne kicsit nagylelkűbb de hát egy ilyen férfitől mit vár az ember? A teste egy katonáé, és én ugyanaz vagyok nőben szóval nem panaszkodhatok igazán. Jól tartom magamat. A doktornő sportol, s kardiózik rendszeresen én meg... mindent mást is. - Persze, mint egyedülálló nő meg kellett tanulnom főzni, nem várhatok a mesterséf érkezésére világ életemben - mosolyodok el halványan ahogy ránézek és egy pillanatra elégedettség önt el ahogy elakadt a szava. Igen, a női hiúság bennem is megvan azért és nem kell érte a szomszédba mennem. - Az remek lesz, köszönöm. Szükségem lesz a saját holmijaimra és el fogom olvasni az új személyemet is - hagyom rá mert nem fogok ebből gondot csinálni, de aztán a kérdésére lepillantok a pólóra, aztán meg vissza és zavarta húzkodom meg a szélét. - Elszakadt a felsőm, és nem találtam tűt meg cérnát hogy megvarrjam és amúgy is ki kellett öblítenem és csak ezt találtam. De kimosom majd és visszateszem - hiszen nem venném a lelkemre ha emiatt valami baja lenne annak a fene nagy egójának. Vagyis, nem érdekelne, de Sharmilaként igen. Már erőt vettem magamon és nem láthatja a riadalmat inkább csak azt hogy próbálok hozzászokni az új gondolathoz hogy itt lakjak, amit természetesen nem fogok. Ezt időben meg fogja tudni Erik is. - Teljesen világos - válaszolok higgadtan de aztán valahonnan megcsörren a telefonom, amit csodával határos módon nem vesztettem el, és elindulok megkeresni és így megint közszemlére teszem a formás fenekemet és felvéve a telefont beszélek két percet a főparancsnokkal, aki Erik főnöke is. - Nos, holnaputánig nem dolgozhatok, utána viszont igen - térek vissza és körbejárom a konyhát hogy mi hol van és készítek egy teát magamnak az itt talált filterek közül választva egyet. - Köszönöm, semmi extra igényem nincs, majd főzök valami alap dolgot amíg itt vagyok - mosolyodom el. - Jah de. Ha tudnak szerezni egy varrókészletet akkor a pólóját is visszaadom - bár jönnek a saját ruháim, de ez azért jó pont kell hogy legyen hogy házias vagyok. A gúnyolódására nem igazán vagyok vevő de hát a doktornő szerepében valahol igaz is, nem kellett volna de akkor sosem kerültem volna ennyire közel hozzá.
Igazából, annyiban hagyom a fricskáját, nem éri meg, hogy gyerekes veszekedésbe keveredjek vele. Elmondtam a véleményemet, és ehhez tartom is magamat. Miután visszaérkeztem hozzá a papírokkal, nem kommentáltam különösebben a magyarázatait, mert igazából, semmi közöm hozzá. Egyedülálló, és? Hol érdekel ez engem? Főleg amikor valakinek olyan rugalmas segge van, hogy majdnem pingpongozni lehetne rajta, apropó, ruganyos segg, és izmosabb combok, és vádlik… Újra félrebiccentem a fejemet, amikor villant. - Mit sportol? – mert peresze, hogy feltűnt, van az a fajta akta kukac, aki csak elvan, és salátán él. – Fogadjunk, hogy magas sarkú futóversenyen is volt már. – eh, nem bírok leállni, tényleg nem, mert emlékszem, ahogy végig vágtatott a patáiban, jó nem paták, de kritikus vagyok, na. Míg járkál fel alá, addig őt figyelem, igen dekoratív, de sosem bíztam az agykurkászókban. - A helyzethez képest kissé túl nyugodtnak tűnik. Máskor is történt magával ilyesmi? – húzom ki magamat a konyhai bárszéken és karba is fonom a kezeimet a mellkasom előtt. Őt figyelem, és azt, ahogyan arról beszél, más felsőt nem talált. - Emlékeim szerint varrókészletünk nincs, ha elszakad valami azt mindig kidobom inkább. Nem szarakodok vele. – ez volt a legutolsó dolog a prioritási listámon, persze az elsősegély készlet fullos, ott van tű és cérna, de azt nem adnám oda neki póló varrás céljából. Az órámra pillantok, a srácom hamarosan hazajön a suliból, most volt valami évzáró ünnepség, és a végzősök bulija amin az alsósok is részt vehetnek. Elengedtem, ez az egész szarság, egészen estig húzódott. - Itt hagyom, szerintem Deannel is meglesz, ha bármi van, ezen a telefonon el tud érni. – feltöltő kártyás telefon, és benne van a számom. Csak az enyém, és csak felém tud hívásokat intézni vele. Ráadásul megígértem a srácomnak, hogy én csinálok ma kaját, így időben haza kellett érjek. Eltűntem a pince lejárón keresztül, és a biometrikus szem leolvasós ajtó nyitás után el is tűntem a föld alatti folyosón, a saját pincémbe. Nem fogom halálra idegelni magamat, nem kell sokáig bezárva lennie. Két nap. Sokat nem szarakodtak. Megnyugodva sétáltam fel a konyhába, és álltam neki a steak elkészítésének, már tegnap bepácoltam, odakint a tornácon majd megsütöm, a krumplival együtt. A nagyi almás pitéjét is megcsinálom neki. Tudok, ha akarok, és látszik,hogy igyekszem. Tényleg meg szeretnék adni neki mindent. Egy üvegsört kortyolgatok éppen, miközben a húst figyelem, a kis asztalon meg épp az almából nyomkodom ki a felesleges levet. Csörög a telefonom, és gyorsan megtörlöm az egyik konyharuhában a kezemet, Dean volt ,hogy leszállította a cuccokat Sharmillának. Tökéletes, én meg az órámra pillantok. Tíz perce elmúlt a megbeszélt időpont, a húsok megsültek,a krumpli és és… pont addigra lenne készen a süti, mire a hús evését be fejezetük volna. Kész lett a süti is, de bent hagytam a sütőben, úgy döntöttem, egy órával a megbeszélt időpont után, hogy a saját steakemet megeszem. Kint a tornácon, amit már szúnyoghálóval körbe vettem, leültem a kényelmes kanapéra, és nekiláttam a vacsorámnak. Kvittek vagyunk fiam. Most ő is jól visszaadta nekem. Azóta ilyen, amióta közöltem vele, hogy nem tetszik az, hogy katonai suliba akar menni. De, ha ez az igazság! Nem tetszik, de… támogatom, mert nem tiltottam meg neki. A sört lögybölgetve a számba, bámultam ki a szürkületbe vágó utcára, már jó pár macska és kutya sétáltató elment. Nem terveztem itt megvárni a srácot, hogy haza érjen. Itt volt kényelmes.
Megjegyzem mennyire gúnyolódó és lekezelő. Ezt a jellemvonást én is és Sharmila doktornő is gyűlöli a férfiakban, de végül is nem kötelező beszélgetnünk. Ebben igaza van, és végül is örülni fogok ha itt hagy, mert így tudom majd tenni a dolgomat, és mindent előkészíteni a második körre. Kényelmes a pólója, és pont eltakarja amit kell. Nem lógok ki belőle ribancosan, és nem is túl bő hogy olyan koravén háziasszonynak nézzek ki benne. - Kardio és kickboxaerobic - válaszolok neki, mert ez elég jól karban tartó edzés. Bár csinálok mellette sok minden mást is, és küzdősportokat is. Erről azonban nem kell tudnia hiszen a kedves doktornőnek csak kondibérlete van és aerobic edzője. A felszín alá neki nem kell látnia, és elég rossz is lenne ha kibillennék a nyugodt doktornéni szerepéből holmi szexi izmos test miatt bár be kell lássam, van azért mit nézni Eriken. A célpontom, és az áldozatom lesz de ettől függetlenül jóképű, még nekem is az esetem lenne ha lehetőségem lenne szabadon szeretni és élvezni az emberi lét örömeit. Bár nekem ez nem jutott ki sosem, és nem valószínű hogy valaha is fog. - Nem, még sosem voltam - mosolyodom el, érzékelem a szavaiban rejlő gúnyolódást de nem adom meg neki az örömet hogy felhúzom magam rajta. Előbb utóbb meg fogja unni és nem csinálja majd. - Szerencsére nem. A pillanatnyi sokk még nem jött ki, és ne aggódjon megkímélem magát egy síró nő látványától. Nincs szükségem az epés megjegyzéseire - fordulok felé egy kissé élesebb mosollyal mintha feszült lennék, és ennek javarészt ő az oka. A pulzusmérő azonban teljes nyugalmat mutatna valószínűleg. - Jól van. Elvieg úgyis nemsokára ideér a kollegája a cuccaimmal amik kellenek a túlélésemhez - hagyom annyiban és inkább a szobát és konyhát járom körbe. - Valószínűleg megleszünk. Rendben, köszönöm - válaszolok ahogy átveszem a telefont és leteszem a pultra. Nem fogom felhívni, és amúgy is rég megvan a telefonszáma. Hagyom elmenni és miután elment, módszeresen átkutatom a házat végül is ráérek. Dean meghozta a dolgaimat, és neki is köszönetet mondtam a mai megmentésért. Milyen átlátszó. A dolgaim között találok feketét is, és így azt veszem fel hogy végül is ne Erik pólójában dekkoljak és a szomszéd ablakból pillantok ki éppen a tornácra látok ahol üldögél egymagában. Már majdnem szánalomra méltó de... Valahol mélyen megmoccan bennem valami hogy szívesen ülnék mellette ha megtehetném. Azonban a mai élcelődése, és gúnyolódásai alapján nem tehetem meg. Még nem. - Lesz ez még máshogy is Erik... - sóhajtom mintegy ígéretként és elfoglalom magam mással. Nem szabad törődnöm vele, és nem szabad férfiként gondolnom rá. Hiába látnám szívesen az ágyamban, mégis csak az ellenségem. A célpontom, és én nem szoktam hibázni.
Kezdőlap
