itka, hogy itt gyűlik be a nép New York egyik nem is annyira nagyon forgalmas hoteljében. Staten Island kedves számomra, főként a versenyek miatt, amit illegálisan vezettem be az életembe, amikor már sok volt a nagy nulla adrenal is az egyetemen. Apám mellett billegek be a partira, úgy volt, hogy hozok magammal valakit, de nem sikerült és most egyedül jelenek meg, vagyis nem az apukám itt van. Mondanám, hogy támogat, de amint a belépőnk kipipálva máris eltűnik, én meg úgy állok ott a csarnok közepén, mint egy darab fam, aki nem tudja mit kezdjen magával. Most nem a legjobb a lelkem, nem érzem, hogy erre lenne szükségem. - Deneuve? - hallok egy nagyon ismerős férfi hangot a távolból, és a nevetése egyre csak közeledik, megfordulok és azonnal elmosolyodok és széttárom a karom. - Rosso! - kiáltok oda és a karjaiba ugrok, már vagy ezer éve nem láttam, ő volt az egyik legjobb barátom, amikor kicsit voltunk, az ő apja az enyém csapattárs volt majdnem 7 évig, nagyon kemény barátság volt köztük és ezáltal köztünk is. 3 év van köztünk de ez sosem érződött, kicsit mindig féltett tőle apám, amikor kamaszodni kezdtünk, de aztán rájött, hogy a pasik nem jelentenek akkora veszélyt, mint a vezetés, szóval nem is foglalkoztatta ez tovább őt. - Nem mondta apu, hogy itt lesztek. - amikor visszarak a földre már érzem, hogy lebegek, nem is annyira vagyok már magam alatt, ennyi kellett volna hozzá a régi éltem és nem a köztes visszakísérése. - Van valami új csajszi a Ferrarinál, nem tudom milyen pozícióban, de amikor megtudtam nem volt kérdés, hogy jövök, elvileg jó csaj. - na igen, ő mindig is ilyen volt, jogos is lehetett volna apám féltése, de rám nem mert hajtani, mindig kemény csaj voltam, olyan igazán karakán. Nem nagyon merek velem kikezdeni, mert én sosem a pasit láttam ezekben a tökkel üöttekben, hanem a barátot és ezt lassan belátták, bár egyszer kétszer fejbe vertem őket, de megérte. - Nem változtál semmit. - forgatom meg szemem. - Nem tudok róla nekem apám nem mondott semmit. - nem beszéltünk mostanában annyira a versenyekről, megkértem, hogy maradjon ez a pályára és ne az asztalhoz az ebédnél, nem mintha olyan nagyon sokat talákoznánk mostanában. - Szerintem ő lesz az. - mutat a sötét hajú lányra, akinek az arcát megpillantva azonnal megmerevedik az összes arcizmom. - Nano? - kérdezem halkan Rossot, aki értetlenül mered rám. Én is hasonlóan nézhetek, nem tudom hogyan került ide ez a lány. ez az egész esemény olyan, mint a gyerekkorom, mindenki lassacskán esik vissza az életembe és ezzel remélem rendezem is a kis életem. - Szóval te ismered, most bemutatsz neki. - fogja meg a kezem és kirángat a kábulatból és egyenesen a honfitársam felé húz, akivel a legutolsó találkozónk akkor volt, amikor a bátya randira hívott én meg olyannyira nem akartam pasizni, hogy nemet mondtam neki és ezt végignézte ő is. Nem tudom hányadán állunk most, nem megbántani akartam őket, de most már mindegy, és mivel olyan gyorsan kerülök vele szembe még a gondolataimat sem tudom összeszedni rendesen. - Szia Nano! - köszönök neki és lekapok egy pezsgőt a mellettünk elhaladó pincér tálcájáról és beleiszok, de amint megérzem az alkohol enyhe ízét összerándul az arcom.
Az első hivatalos parti, amin nekem is részt kell vennem. Igazán nem is tudom, hogy miért izgulok jobban. Hogy új emberekkel ismerkedhetek meg, vagy, hogy az aki igazán tudna támogatni nem lehet jelen, mert másik csapatot erősíti. Pedig most ölni tudnék azért, hogy elmondja mekkora hülye vagyok és engedjem már el ezt a görcsös megfelelési kényszert. Így csak a ruhák közötti dilemmára koncentráltam. Mennyivel egyszerűbb dolgom lenne, ha két ruhám lenne, egy rajtam és egy a szekrénybe, nem kéne annyit törnöm a fejem, hogy kényelmes is legyen, meg elegáns. De nem túl kihívó. Ami épp annyira tükrözi a személyiségemet, mint el is takarja azt a bohókás lányt, aki tudok lenni. Még se az első alkalommal kéne bemutatnom az őrült énemet. Arról nem is beszélve, hogy New York rohadt nagy város és képes vagyok bárhol eltévedni, így a taxit keresek, hogy elvigyen a célomhoz. Még csak az kéne, hogy hajnalig kerülgessem a várost majd feladva minden reményt, sminkemet elbőgve boruljak az ágyba. Na jó, az nem én vagyok. Én akkor is megyek és megoldom, ha más már régen visszafordult. Ahogy a taxi megáll mosolyogva lépek a járdára és érzem, hogy a szívem a torkomba dobog. Valóssággá vált minden, ahogy a tömegbe be kerülve lépek én is az épületbe. Hatalmas terek csak úgy vonzzák a tekintetett és körbe forogva magam körül szélesen mosolygok. Erről biztosan mindent elmondok Arthur-nak. Tudnia kell, milyen érzés elérni a céljainkat és itt állni a kapuba. Sok ember van minden felé, mindenki mindenkivel beszélget. Én pedig akár egy árva gyerek ácsorgok nem messze mindenkitől, hogy összeszedjem magam és beszédbe keveredjek legalább a főnökömmel, hogy „hahó, én vagyok az új gyakornok örülök, hogy megismerhetlek!”. Viszont nem várt történés játszódik le közben és a nevemet meghallva pördülök a hang irányába. Igazából a becenevemet itt biztosan, hogy sokan nem ismerik. Főleg, hogy a fiúk ragasztották rám mikor én voltam a legkisebb a csapatba, amibe hatalmas hisztik árán kerültem be. - Savi? - győz a felismerés és széles mosollyal ölelem meg talán kissé hevesebben, mint szerettem volna. De esküszöm, hogy az istenek küldték, hogy ne legyek egyedül. Ám ekkor esik le. Persze, hogy itt van, hiszen az apja a fejes és azonnal lépek is hátra egyet. - Bocsánat, hogy kell szólítsalak ilyenkor? - kérdezem megzabolázva önmagamat. Mert nem szeretném, ha mondjuk már most pletykák szállnának a levegőbe, hogy mi jóban vagyunk. Voltunk. Nem tudom most milyen viszonyba állunk egymással. Főleg, hogy úgy nyeli a pezsgőt, mintha szellemet látott volna. - Annyira gyönyörű ez a ruha! Te is természetesen – igyekszem a feszültségét oldani, hiszen nem fogok azért orrolni rá, mert az idióta bátyámnak fogalma sem volt, hogy kell randira hívni egy olyan lányt, mint Savi. Én lehet pluszba még orrba is töröltem volna érte. Hiába a testvérem, néha, na jó elég sűrűn tud bunkó lenni. Ez pedig még a szebbik gondolat volt, mint sem az ami a valóságot takarja. - Bocsi, ha sokat fecsegek, de ne tud meg mennyire ideges vagyok és tudod, hogy ilyenkor be sem áll a szám. Mondj valamit inkább – nevetek fel végül mert tényleg fogalmam sincs, hogy mit is kéne most csinálnom, ebben a helyzetben.
n mindig igyekszem a lehető legjobb arcomat mutatni mindenki felé, de vannak elveim, amiket nem vagyok hajlandó áthágni, még akkor sem ha egy barátommal szemben kell cselekednem. Nano tesója az én tesóm csapattársa volt még a kisebb korukban, amikor nem volt akkora rivalizálás, és az egész csak a szórakozás miatt ment. Adta magát, hogy mi is jóban legyünk, bár akkor jobban tudtam kijönni a fiúkkal, mint mostanában. Akkor barátoknak neveztem magunkat, de miután visszautasítottam a bátyját, már nem is volt nagyon pofám beszélni vele, na meg a költözés az életmódváltás, egy egész depressziós időszak vette kezdetét és a régi barátaim mondhatni kikoptak, pedig velük szerettem együtt lógni. Pont ezért is amikor felimsrem nem tudom hogyan viszonyuljak hozzá, vajon haragszik, amiért ennyire bunkó voltam és el is tűntem, de a mosoly az arcán sok mindent nem árul el. A pezsgőbe kortyolva mosolygok rá, és amikor átölel kicsit kieresztem a levegőt, amit azóta tarto magamban, amióta megláttam. Nem érdekel, hogy az egyik oldalról nyaggatnak, hogy mutassam be nekik az új lányt, aki nekem annyira nem új. Elnevetem magam, amikor ijedten, kicsit szégyenlősen lép hátra tőlem, mintha valami nagy ember lennék itt, pedig az csak az apám, de az ilyen eseményeken ő is teljesen laza, sőt. - Savi, mint mindig, már ha nincsen harag az utolsó találkozásunk miatt - húzom el a szám egy kicsit bizonytalanul, mintha attól félnék, hogy feleleveníteni benne egy két emléket, amit lehet most nem tart a fejében és innen jön majd valamilyen ellenállás felém. - Szóval te vagy a Ferrari új csajszija, akire a fél baráti társaságom kíváncsi. - érzem, hogy Rosso tekintete az arcomon pihen, és várja, hogy lépjek, de nem fogok, Nano nem az a lány, akit a pasik elé vetek, tud ő szerezni magának ha akar és amúgy sem vagyok jó kerítő, fpeg most, hogy a pasizásról hallani sem akarok egy darabig, másnak miért csináljak rosszat. - Ohh, köszönöm, a rózsaszín nem az én színem, de te meg egész nyugodtan járhatnál merészebb ruhákban is, egész nőies lettél amióta nem láttalak. - mosolygok rá, csupán bóknak szánva a szavaimat, mert tényleg nagyon megváltozott és gyönyörű lett, és bár csodásan fest még a ruháján is látszik mennyire izgul. Ne nem mintha nem tudnám megérteni. Amikor a szavain és az izgatottságán azt érzem, hogy nem akar felpofozni, a bátyja kikosarazása miatt karon fogom és mintha Rosso ott sem lenne indulok el vele az asztalunkhoz, ahol én és apám is helyet foglal majd. - Úgy néz ki egyszerre leszünk jelen a forma 1 világában, fogjuk rá. - mondom neki teli vigyorral, bár még annyira nem hivatalos, ő benne azért régebben s megbíztam és most ugyanazok az érzések vannak bennem, így simán merek neki utalni, még akkor is ha tudom, nem mondhatom ki annyira nyíltan, mint szeretném. - Hol van a névtáblád? - kérdezem körbenézve, egy kicsit otthagyva őt, hogy megszerezve kicseréljem egy számomra ismeretlen névvel az övét, hogy mellettem tudjon leülni. nyilván nem segítek az izgulásán, hogy pont apámmal szembe ültetem, de nekem is szükségem volt egy olyanra itt, mint ő.
Sosem ijedtem meg az újdonságoktól. Kislánykorom óta tudtam mivel akarok foglalkozni. Főleg, hogy ennyi pasi vett körül, akik a gokart pályán kívül maximum a videójátékokba tudtak elmerülni. Tehát kétség kívül megvolt az utam, hogy merre is fogok idősebb koromba lépni. Még ha most eléggé össze kuszálódtak a dolgok, hiszen akinek a legnagyobb szüksége van a támogatásomra, valószínű nem jó szemmel néznék, ha másik csapat sofőrjével látnának. Talán ezért is villanyozódtam fel mikor Savi megjelent a semmiből. Számomra semmiből, hiszen el is felejtettem, hogy ki az apja. A pályán sosem érdekelt, hogy kinek mi a neve, ott úgy is az volt a fontos ki az ügyesebb. Feszültségét már éreztem a bőrömön és igyekeztem ellazítani. Nem mondom, hogy nem vettem észre a mellette ácsorgót, akinek a szemeit magamon éreztem. De úgy voltam vele, ha Savi nem mutatja be, akkor annak oka van. Ennyi idő után is megbízom benne. Jobb a távolság. Főleg az első megjelenésemre tekintve. - Jerome és a bénázása? A bátyám, megértem, hogy nemet mondtál – vigyorgok olyan szélesen, hogy attól félek ajkaim körbe érik a fejemet. Meghiszem, hogy azokból a pasikból inkább nem szemezett. Mondjuk nekem pont miatta nem volt alkalmam ismerkedni, mindenki tudta, hogy kinek vagyok a húga és kik a barátai, így nem csak kettő, inkább három lépést is megtartották. Pedig inkább tökfejek, mint sem vérengző gyilkosok. - Aha, Szociállmédia menedzser asszisztense lettem. Azt hiszem Carmen a neve. Még nem sikerült megtalálnom ebben a tömegben – vonom meg a vállam hiszen tényleg igyekeztem, hogy bemutatkozzak neki, nehogy az első napomon kelljen kukán nézni egymásra. Viszont örülök, hogy egy ismerős is felbukkant és megmentett a saját agymenésemtől. - Még inkább passzolnám a baráti körödet, ha nem bánod. Még ízlelgetem milyen Ferrari lánynak lenni – nevetek fel és legyintek, remélve, hogy a srác, aki úgy bámul ránk hamar köddé válik. Szívesen megismerkedek bárkivel, de hagyjuk most. A munka az első, nem pedig a pasik. De legalább Savi megérti. - Elég sápadtnak tűnsz, de biztos a sokkoló látványom, megértem. Még én is szokom – legyintek egyet és felnevetek a végére. - Aha, a copfos kislány felnőtt és eldobta a deszkás ruhákat és bő pólókat. Látnád Jerome és Arthur fejét mikor kicsit nőiesebb ruhát veszek fel. Ők nem kedvelik, hogy felnőttem – kuncogok fel. A két férfi, akik tényleg ha tehették volna megállítják az időt mikor betöltöttem a tíz évemet. Már a pubertáskor is fájdalmas volt számukra, nem ám a felnőtt kor eleje. Ahogy belém karol készségesen sétálok mellette érzek pár kíváncsi tekintetett, de letudom, hogy Savi-n pihennek a szemek és nem az én ismeretlen fejemen. Majd idővel, most még van miről beszélni, ha már egymásra leltünk itt. - Visszatérsz? - bukik ki a kérdés a számon minden féle gondolkodás nélkül. De csak megköszörülöm a torkom. - Akkor lennél a vizsga munkám főszereplője? Kérlek. Nagyon ütős lenne! - szinte már kölyök kutya szemekkel nézek rá, mert nem hiszem, hogy az osztályban bárki is ennyire ütős prezentációt tudna összerakni. Már most ezer ötlet forog az agyamba. Viszont le kell állítsam magam pillanatok alatt, mielőtt elijesztem magamtól. - Ahol a gyakornokoké, valahol legtávolabb – válaszolnék, ha épp nem hagyj magamra és ekkor figyelek fel az asztalon lévő nevekre és kikerekedett szemekkel nézem, hogy egy egyszerű mozdulattal cseréli ki a táblákat, ahol az én nevemen díszeleg. - Te normális vagy? - kapom el onnan és a hátam mögé rejtem azt és riadtan nézek rá, ahogy megrázom a fejem. - Figyi, örülök neked meg minden. De nem ülhetek ide. Ha valaki meglátja, hogy gyakornokként a fejesek között szék foglalózok szerinted milyen lesz az első napom? - nézek körbe, hátha valakinek is feltűnt volna a kis akciónk.
ano egy kicsit magara emlékeztet, bár más az életbeli prioritásai az élete elején ugyanazokat csinálta mint én. Olyanok is lehettünk volna, mint egy tükör egymásnak, az ő bátyja miatt ő is bekerült a formula világába ahogy én is, én ondjuk követni akartam őket és követem is, ő teljesen más irányba ment el. Vagyis nem annyira az egyetemet án is elvégeztem és bármilyen PR tevékenységet simán tudnék intézni vele bármelyik istállóban, de ez az én életem, ez az övé és ő talán még jó is lesz ebben. Azért talán mert nem állítok biztosan sosem, ameddig nem látom az eredményt, apám ezt szépen belém nevelte. - Nem érdemelte meg csak nem voltam abban a korszakban, hogy erre vágyjak. - most sem vagyok, vagyis most éppen nem, nem akarok megint csalódást elég volt egy, ami nem is feltétlen az volt, mégis kudarcként éltem meg. Egy olyan ember, aki nem az én világomban nő fel vagy él, annak sosem lesz elég az amit adni tudok magamból. Talán ezért kell majd egyszer ebből a világból szerezni valakit magam mellé, hogy tudjam nem lesz akadály a távolság mert mindketten úton leszünk, nem lesz akadály a sok munka, mert mindketten dolgozni fogunk, nem kell azon agyalni egyikünknek sem, hogy mivel vezessük le a felgyűlt feszültséget ha nem találkozunk, mert elég jól lefoglalja a testünket és az agyunkat is az, amit csinálunk. Nekem nem egy kisfiú kell, sokkal inkább egy olyan férfi, aki az én világomban férfi és nem egy adott országban lévő kis világát élő srác. Nem utalok senkire, de már világos számomra mire vágyok, mit akarok, és azt nem amit eddig kaptam, többet ilyenre nem lehet szükségem. - Gratulálok, akkor apámmal is majd jó sokat kell találkoznod, hozzá előre is sok siket ha ideges. - nyilván nem ő lesz a fő ember akivel majd tartani fogja a kapcsolatot és ez szerencse, mert apu nagyon rendes, de ha futam van vagy versenyhétvége, inkább nem kerülök a szeme elé én sem, mert be tud gőzölni ha nem megy a piros paci, és azt kell mondanom, hogy tavaly nagyon sokat volt mérges. - A pasik azt hiszik sosem nővünk fel, nekem apu viseli nehezen Chris totál megértő és támogatna is ha lenne miben. - nevetem el magam, mert ő tudja, hogy inkább fiús voltam anno, mint ő, mint futottama fiúk után de ahogy látom a küldőnk sokat változott, de belül nagyon nem vagyunk másak, mint régebben és ez az ami miatt azt érzem, hogy megint ott vagyunk, ahonnan szétváltunk, csak már tudom, hogy nem haragszik rám, amiért nem mentem el randizni a bátyjával, aki mellesleg nem is látok itt, bár nem tudom ilyenkor neki meg kellene e jelennie. - Amúgy tök jól vagyok, csak nekem még sok ez így ennyi év után, meg azt hittem, hoy ki leszel akadva, szerinted miért toltam le egy pezsgőt pont én, aki az alkohol illatától is kész van? - kérdezem nevetve majd le is rakom az üres poharat, mert más nincsen szükségem sem arra, sem a társaira, inkább maradok a víznél és a narancslénél mint egy rossz buliarc, vagy inkább egy sportoló, aki nemsokára a pályára lép és nem kellene felszednie plusz kilókat. Az asztal felé tartva kapok pár pillantást, intést én csak mosolygok és mint midig igyekszem nem feltűnést kelteni, bár akkor egyszerűbb lett volna ha valami pirosban jövök, mint sokan mások és nem ebben a vattacukor színű ruhában, pedig anyu szerint ez de tökéletes, igen, ha mindenki tekintetét magamra akarom vonzani. - Igen, Forma 2, szóval Jerome kösse fel a nacit, mert megyek, hogy leverjem szépen a dobogóról. - ami most tudatosult bennem is, hogy akkor majd csapattársak nem is de ellenfelek leszünk. - Várj, Jerome melyik csapatban van? - hirtelen be sem ugrik, ami tök ciki, mert ha a DAMS oszlopos tagja akkor illett volna tudnom, hiszen ott leszek pilóta, de őszintén annyi minden mással foglalkoztam, hogy ezt meg sem néztem, hogy lesznek e ismerős arcok a csapatban. - Mi lesz a témája? - nem nem válaszolok azonnal, előbb érdeklődök mégis mire akarok kapásból igent mondani, na meg két újoncnak mondható, de mégsem az lány visszatér és együtt valami ütősbe kezdenek, még ha csak vizsgához is kell, alap hírverés, ami nekem jó, a szponzorok miatt. - Benne vagyok. - mosolygok rá meg sem várva a válaszát, mielőtt odaérünk az asztalunkhoz. Gondoltom, hogy nem fog a közelembe ülni, mivel nem a fejesek családtagja, de akkor sem akarom, hogy a terem másik végében legyen ha már ennyire egymásra találatunk és biztos van még mesélni valónk egymásnak. - Túl sokat aggódsz, hol van az a vagány, bevállalós Nano, aki mindig minden hülyeségbe benne volt, ez csak egy névtábla ne akadj ki. - nevetek, amikor felkapja a nevét az asztalunktól és idegesen dugdosni kezdi. - Nem lesz semmi, mert nem miattam kerültél be ide, hanem itt találkoztunk és mióta érdekel ennyire mindenki véleménye, a Ferrais csapat jó arc, ha bárki beszól neked vagy nem bánik jól veled, az úgyis fel fog tűnni Juannak gyakornokot biztos, neki mindenhol van füle és szeme, és apám jobb keze, hidd el nem lesz itt gond. Vagy ha nem akarsz ideülni, akkor megyek én melléd és iderakok apám mellé egy másik gyakornokot. - veszem le az én nevemet is az asztalról és meglengetem előtte nevetve. - Lehet, hogy az az egy pezsgő viccesebbé tett, szóval dönts gyorsan csak a beszédekig kell itt ülni, meg a kaja alatt, addig senkinek fel sem fog tűnni a csere. - vagy de mert már a pezsgős vezető mérnök keresi a helyét, akit direkt raktam oda hátra, nincs vele bajom, de túl sokat hisz magáról néha és a beképzelt embereket nem szeretem.
Az, hogy Savi idősebb nálam sosem okozott problémát, hiszen mindenkivel kijöttem eddig, a közös nevezőnk pedig adott volt. Hiszen épp annyi időt töltött a pályán, mint jó magunk. Sőt, ő is a testvére miatt volt ott, így akár több időt is tölthettünk volna együtt, viszont akkoriban a fiúk úgy óvtak akár egy hímes tojást. Félő lett volna ha idősebb csajjal barátkozom még előbb jött volna elő a lányos énem, ezzel veszélybe sodródott volna a barátságunk. Nekik kellett még az a pár év, míg nem jöttem rá, hogy az én kezembe is lehet az irányítás. Ahogy Jerome ismét átveszi a beszélgetésünk főszerepét csak megforgatom a szemeimet. Hiszen tényleg mindenben ő volt elől, én pedig mögötte kullogtam akár egy kis hátizsák, amit nem hagyhatott otthon felügyelet nélkül. Jó, de akkor találtam fel a női hiszti erejét, hogy megmutassam jelen vagyok én is a világukban, nem pedig letesznek egy gumiabroncsra és csendben kell maradjak. - Nem hiszem, hogy valaha is ő lenne a prioritásod, hidd el, semmit nem változott azóta – nevetek fel, hiszen azon kívül, hogy most az a legnagyobb álma, hogy a Forma 1-be kerüljön be, ugyan úgy hajtja a csajokat és nem szégyelli, ha egy csaj reggel csendben távozik a lakásból, majd soha többet nem látja. - Bár lehet, hogy a lelkén okozott seb még mardossa, hiszen így végig nézve rajtad elég sokat veszített – ingatom meg a fejem. Még nem nőtt be a feje lágya, még ha idősebb is nálam, de valószínű, hogy kettőnk közül nekem van több felelősségtudatom mint neki. Vissza gondolva, egyikünk sem abból indul ki, hogy egy olyan pasi legyen a középpontban, akinek egy test vagyunk, amit kihasználhatnak. Mi életünk sokkalta több a feszültség, szerencsére ezt mind hamar lelehet vezetni, ha bepattansz az egyik versenyautóba és azonnal elszáll minden, akár a szél elfújja a ködöt. Kitisztul és a gázpedál lenyomásával pedig minden probléma megszűnik. - Szerintem apukád nem a gyakornokokat fogja a szezonba ellenőrizgetni, hanem a mérnököket cseszegeti, most elég nagy a feszkó, ahogy figyeltem a történéseket. De lemerem fogadni már sok minden van a tarsolyában és ütős lesz ez az év – mosolyodok el biztatótan. Igen, tudom, hogy nem volt valami jó éve a Ferrarinak, de azt nem kell elfelejteni, hogy az egyetlen csapat, ami a legrégebb óta van a pályán és voltak kimagasló évei. A formula világát megemlítve, mindenkinek a vörös szín ugrik be és a Ferrari, na meg a pilóták, a gyors autók, nem szabad leírni valamit, ami nem működik, hiszen csak a nulláról tudsz leggyorsabban százra jutni. Minden csúcs előtt ott van a szakadék. - Apukák csak ilyenek, nekik pelusos totyogósak maradunk. Örökké – nevetek fel, hiszen az enyém is olyan kis könnyes szemekkel tud nézni mikor valami szép, illetve kihívóbb ruhába bujtatom a testem. - Chris szerintem mindenbe támogatna, hiszen te vagy a kistesója. Az a dolga, hogy megvédjen. A maga módján – vonom meg a vállam, ő sokkal idősebb nálam, nem igen kerültem vele szinte sose beszélő viszonyban. Szóval nem tudok véleményt formálni róla. De azt látom, hogy nagyon szeretik egymást és ennél több nem is kell. - Most miattam ittál? Jézusom, nem engem utasítottál el. Amúgy meg tudod, hogy én neveltem a fiúkat. Ne feletjsd el, a lány hisztinél nincs halálosabb, tudnád mennyit változott a stílusuk, jó irányba, hogy kell egy csajjal beszélni. Bár Jerome még alakítandó részben van – nevetek egyet mikor rá jövök, hogy ennyire beparázott a látványomtól, pedig még senkit nem ettem meg, mert az idióta bátyám nem tudja hol a határ. - Várj, te elmennél vele randizni? Mármint Savannah! - kerekednek ki a szemeim, mert hát nagyon úgy tűnik, hogy simán beleállna a dologba, ha nem a cél szentesítené az eszközt. Úgy teszek, mintha öklendeznék, de végül felnevetek. Még is csak a bátyám nő ügyéről beszélünk és már a hideg kiráz tőle, ha rá gondolok, hogy … nem. Biztos nem fogom hagyni ez a kép a fejembe férkőzzön. - Átadom neki, lehet, hogy még fel is tüzeled azzal, ha egymással kell versengeni – vonom meg a vállam. Mert hát van múltjuk és a pályán legálisan kergetőzhetnek több milliós autókkal a fenekük alatt és több száz lóerővel. - Lehet, hogy izgalmasabbá válnának a futamok. Én biztos neked fogok szurkolni. Valakinek szét kell rúgni a seggét, hogy az egója a helyére kerüljön – vigyorogva sétálok mellette, ahogy látom, hogy néha kellemetlenné válik az arca. Mondjuk megértem, de hát sajnos ez ilyen. - Hé’, egyenes hát, szép mosoly. A nyomodba se érnek, más megtört volna. De hercegnő, igazítsd meg a koronát, vagy nekem kell helyre rakni – suttogom épp annyira, hogy ő meghallja. -Prema Racing első számú pilótája lett ebben a szezonba, szóval mindent felszívott – válaszolok gyorsan a kérdésre, mert hát bár imádom a tesómat, most még is minden körülötte forog. Hiszen most az ő álmai kerültek a célkeresztbe, az enyém már meg van, még ha a lelkem felemészt, hogy az, aki a legfontosabb az életemben másik csapatban van. - Motorsport világában küzdő nők, akiknek ezerszer több megszorításokkal és elvárásokkal kell megküzdeni, de így is megrekednek egy ponton – sóhajtok egyet, mert igen. Mindenki tudja, hogy a nők csak egy pontig jutnak. A csúcs nekik sokkal lejjebb van, mint a pasiknak. Amit nem tartok Fair-nek. - De örülök neki! Akkor majd felvesszük a kapcsolatot, meg úgy is sokat fogunk találkozni, vagy nem. Majd meglátjuk. De a mai világban messze nem tudunk sodródni egymástól – úgy hadarok, mintha attól félnék, hogy nem fogom tudni végig mondani azt, ami az agyamban fogant meg. - Mindenben benne vagyok, tudod jól. Ha kell leléphetünk az egyik Ferrarival és végig szánthatjuk a város aszfaltjait, vagy elmehetünk ejtőernyőzni, de az életemmel nem játszom – rázom meg a fejem. Oké, kinek mi a prioritás. Elég sok minden forog kockán, főleg ha a karrieremről van szó. - Jó, itt maradok, de akkor eljössz velem ünnepelni – vigyorodom el gonoszan és úgy is tudja, hogy ennek úgy is az lesz a vége, hogy elkötünk egy kocsit és autókázunk, nem pedig egy klubba rázzuk a hátsónkat valami nyomi zenére és végül hagyjuk, hogy valami jöttment megdugjon a női wc-ben. Az nem a prioritásunk. Ennél többet érünk. - A régi reptéren futam lesz – suttogok neki, attól, hogy most kerültem a városban, vannak ismerőseim, akik jó helyeket tudnak és azt is, hogy kerüljek pillanatok alatt bajba. De rá érek azon agyalni, most elő kívánkozik az a Nano, akit eddig próbáltam ebbe a habos ruhába elrejteni és jó kislányt játszani.
srácok lassabban érnek ez igaz, de amikor elkezdenek, akkor hipphopp lesz belőlük olyan pasi, hogy az ember lányának álla leesik. De én nem vagyok ennyire ájuldozós, a legtöbb szaktársam oda volt Chrisért és a csapattársáért, na meg mindenkiért, akikről előttem nem is tudtak de az én arcommal sokan “megkedvelték” a pilótákat, akarom mondani a sportot. Igen ebben a sortban megfordul egy két vagy inkább közel 20 ha nem több olyan srác, akiért lehet nyálat csorgatni, de ezek nem mi vagyunk, vagyis Nano sem volt sosem az, aki szivecskékkel a szemében villogtatta szerelmét bárki iránt, vagyis nem feltűnően. Ez átok és szerencse is egyszerre nekünk, mert nem érezzük azt a hülye fellángolást egy szép pofi miatt, mert azok között nőttünk fel, és inkább haverok, mintsem lepedő gyűrögető társak. - Ez aranyos, de lehet most nem örülne annyira ha igent mondok, képzeld el milyen lenne a csaja ellen menni. - nevetek fel a gondolatra, ami persze csak elméleti, mert ilyenről nincsen szó, hiszen nem mentem bele semmibe inkább, bár nem miatta, sokkal inkább mert tényleg nem vágytam senkire, ahogy most sem. - Ferrari Nano, tudod a piros csapat, akikre nem az ütős évek a jellemzőek mostanában, bár a pilóták tényleg eléggé odateszik magukat… - na itt inkább elharapom a mondat végét, nem akarok a politikáról beszélni, tudom miért, ő is egészen biztosan tudja, még ha nem is volt ott 3 évvel ezelőtt mielőtt elutaztam elég sok oldalon fent volt és hírértéke volt a szitunak napokig, de szerencsére hamar elült. - De bízom benne, hogy valamit tud mutatni, ha végre én ülök a kocsiba már jól teljesítsen pár év múlva. - Christől függetlenül én szívesen mozgok majd pirosban ha egyszer eljutok odáig, és addigra majd meg kell tanulnom lenyelni, hogy apám miatt kerültem oda, de már kezdem megszokni. Bőszen bólogat, amikor ő is mondja, hogy ugyanazon a nézőponton van a fiúkkal szemben, mint én, ők féltenek, támogatnak, és mindegy kiről van szó, apa vagy tesó, úgy védenek, mintha bárki kárt tehetne bennünk, pedig elég ránk nézni, kiállunk magunkért, csak hagyni kell mindket kibontakozni. - Akkor nagyon traumatikusnak éreztem magamban is, hogy ezt tettem vele és az az érzés maradt bennem, szóval nézd el, hogy elhittem ezért haragban leszünk. - jó én is nevetek mielőtt kikerekedik a szeme és olyan furán kérdez rá, én meg ijedten állítom le a nevetésem. - Jerome meg én, most? - kérdezem értetlenül, mármint nem találkoztam vele, de láttam képeket vele, valóban elég sokat kupálódott, de sosem érdekelt annyira a külső. - Nem tudom, sosem akartam olyannak járni aki ebben a világban mozog, túl kicsi a mozgástér, de ezen kívül, meg csak olyan emberek vannak, akik nem teljesen értik meg ezt az egészet vagy nem képesek alkalmazkodni, szóval ja lehet most én fogom randira hívni egyszer. - vonom meg a vállam, de elnevetem magam, nem vall rám, és most nem annyira van szükségem randikra, főleg, hogy eléggé szar most a lelkivilágom ilyen téren. - Csak ne tüzeljem túl, még a végén falba megy. - jó ez nem jó poén, én is azzal zártam le egy hosszú korszakom, szóval saját bőrömön tapasztaltam mennyire szar is találkozni a fallal. - Rajta leszek, de van mit behoznom, 3 év forma autó nélkül, nem volt egyszerű visszaülni, nem olyan,mint a Ferrarim Dijonban, de igyekeztem nem teljesen elmaradnia srácok mögött. - elvégre a véremben van, és mindig hallgattam hogyan edz Chris, mire figyel, és füleltem, pedig úgy tettem, mintha nem figyelnék, mert közben bántott is, hogy én nem tehetem ugyanazt, mint ő. - Igen apám már pedzegette párszor a nevét, hogy lenne esélye náluk, ha az egyik pilóta úgy dönt nem megy tovább velük, vagy vált, vagy ők akarnak cserélni, de ne mond neki, mert nem akarom, hogy emiatt lelkes legyen és koppanjon. - ez nem titok, apám nem csak nekem mondja ezeket, de a pilóták, akik készülnek feltörni csak olyan reményt kapnának, ami sosem garantált, mert addig jöhet egy jobb és szimpatikusabb, bár neki mázlija van, hogy még az arca is olyan, hogy nem lehet nem kedvelni. - Ez fájt,de legyen benne vagyok, lesz miről beszélnem, de én nem rekedek meg. - kacsintok rá, mert egy Deneuve nem fog elakadni, mert képes vagyok küzdeni, ahogyan azért is, hogy ne menjen el mellőlem, amikor olyan cselesen kicseréltem a nevét egy tuskóéval. - Elmegyek, de nem iszok, csak vizet, el is felejtettem már mennyire nehéz tartani ezt a hülye diétát, a pezsgő is kemény órákat fog majd igényelni. - húzom fel a szemöldököm fájdalmasan mert tudom, hogy majd meg fogom szenvedni a mai vacsorát is, de egyszer lehet nem? Amikor a szavai halkulnak jobban figyelek rá és azok hallatán olyan mosoly jelenik meg az arcomon, ami eddig nem is volt látható, már régóta szerintem, vagyis a tesztelés óta tuti nem. - Statenen kell kezdenünk, ott van egy garázs bérelve és egy feltuningolt Ferrari a másik már anyám garázsában van, de azzal nem versenyzek. A kis drága direkt az ilyen versenyekre van kitalálva, megvettél. - mint egy kislány ugrok egyet és körbenézek, hogy összeszedjem magam és leülök a székre, mert lassan jön a beszéd, amibe majd apám is fog valamit mondani, bemutatja az újakat a régieket, megköszön mindent és a szokásos blabla jön. - Látod azt a csokis mazsolát, ott középen? Ha odanyúlsz érte és a kezembe adod senki nem fogja látni, hogy én eszem meg.- intek a fejemmel,mert egészen biztos, hogy ki fogja szúrni valaki, hogy olyat eszek, amit nem szabad, ha más nem apu és képes lecseszni érte, mert már lehet neki is fontos lett ismét, hogy merre is tartok a karrieremmel. - Na jó mégis te erről a versenyről honnan is tudsz? - fordulok felé mert lehet csak a csokival akartam türtőztetni az érdeklődésem, mert mégsem illő illegális versenyekről itt beszélni, de ezek tartottak életben a pálya nélküli években.
Fel kell nevessek arra, hogy barátnője ellen menne. Még ha lenne, de mivel ez az élet nem arról szól, hogy minden bokorba eléd ugrik egy srác vagy csaj, aki életed szerelme és biztosra veszed a hűségét és kitartását. Így nehéz lenne elképzelni Jerome-t egy csajjal. De persze megértem, hogy így gondolja. Ugyan is nem a csúnya pasik táborát erősíti a drágalátos testvérem. - Nincs barátnője, a legutóbbi információim alapján. Nincs kivel szembe menni – vonom meg a vállam végül. Hát igen, nehéz az életünk. Főleg mivel eddig még nem született meg az a nő, aki mellett a testvérem megmaradt volna, vagy kipróbálta volna, hogy milyen lenne tartós kapcsolatban élni és nem csak a lepedőt összegyűrni. - Igen, tudom. A pilóták dögösek, azért a szemem nekem is a helyén van Savi – vigyorgok rá. Bár senkim nincs jelenleg, attól még örömmel nézegelődök. Mert kitudja mikor talál el amor nyila. Nem ez a fő célom, hogy szerelembe essek, főleg, hogy most kaptam meg az álom szerződésemet. De attól még nem fogok elszaladni ha mondjuk valaki megkeresne egy szál vörös rózsával és egy vacsora meghívással. Persze a cseperedésünk egyikünk családjában sem tett jót a férfi gárdának, de ez ezzel jár, nem lehetünk örökre a totyogós kislányok, akik csillogó szemekkel ülnek fel a nagyok vállára, hogy mindent jól lássanak. Még emlékszem, hogy apa mennyire szorította a bokáimat, hogy ne essek le a nagy ugrándozásom közepette. - Jaj Savi, mennyi voltatok, tizenhat, tizenöt évesek? Az ilyen olyan megszokott, mint taknyolni az első biciklizésnél. Meg nem az én szívemet törted össze, szóval annyira nem hatott meg – nevetek fel, hiszen akkor még nem is tudtam mi az, hogy valakit elhívnak randizni. Tizenegy-kettő voltam. Akkoriban a mesék és a gokart foglalkoztatott, mint sem milyen az, ha egy fiú megkér, hogy menjetek el hamburgerezni. Nagyobb trauma volt, hogy a kacsameséket egyik pillanatról a másikra levették a tv műsorról. Na az mély nyomott hagyott bennem és bosszús voltam miatta. Nem ám, hogy Jerome nem tudta feldolgozni, hogy a legdögösebb csaj lepattintotta. Vissza kérdezésére csak nagy szemekkel bólogatok, mert hát érdekelne, hogy mi a válasz. Most jobban, mint előtte. Mert hát nem tudom kiszűrni, hogy a drága nagytestvérem mikor szándékozik beugrani meglátogatni a hugicáját csak úgy. Ellenőrizni. Ha abból indulok ki, hogy Arthur is azt hitte terhes vagyok, akkor miket gondolhat Ő, hogy egyedül maradtam. - Lehet nincs hova bújni. De olyan sincs, aki elviseli ezt a rengeteg utazást ha a röghöz van kötve. Nehéz a kapcsolattartás a mi szakmánkban – vonom meg a vállam. Én sosem gondoltam arra, hogy kizárnám az illyes fajta ismerkedést. Elég nagy ez a család, bár biztos van hátulütője, mondjuk ha nem működik, harag lesz, akkor meg tényleg elég kicsinek bizonyosulnak a terek, főleg ha együtt kell mozogni. Nem is gondoltam rá. De tényleg. - Na azt talán nem kéne. Basszus azért nem akarom, hogy a tesómnak baja legyen – sóhajtok fel. Minden sportnak meg van a maga veszélye és ebben azért az életed a tét. Így is gyomorgörccsel nézem a monitort meg a pályát mikor ez a két lökött ül be a kocsikba, hogy körbe-körbe száguldozzanak, miközben próbálnak minél magasabb helyezést elérni. Tényleg csak az tudja milyen érzés, aki ebben benne van. Teljesen más világ ha idegenként, vagy rajongóként ülsz a lelátón és nézed. - Akkor ideje lenne többször pályára lépni. Savi ez olyan mint a biciklizés. Mármint tizenöt éves koromban ültem utoljára szerintem gokartban, de a hétvégén annyira tele volt a fejem mindennel, hogy el kellet menjek. Amin megéreztem bizsergést a fenekem alatt, minden automata jött. Hihetetlen jó volt. Bár neked traumatikusabb élményed van. Lemerem fogadni attól még jó leszel újra. Főleg, hogy a tesód támogat. Nincs is fontosabb ennél – próbálok biztató lenni felé, még ha nem is tudom erre van szüksége. De megszoktam, hogy Arthurt is állandóan biztatni és támogatni kell, ez már csak úgy zsigerből jön. Ha kéri, ha nem már mindegy, kimondtam a szavakat. Nagyra nőtt pupillákkal figyeltem a szavait, hogy a Ferrari szemez az én testvéremmel. Már csak a gondolat is meglódította a szívem és elmosolyodtam, végül persze rendeztem a vonásaimat és bólogattam. - Nem vagyok saját magam ellensége, állandóan telefonálna és írogatna. Hidd el nincs szükségem rá. Így is mindent tudni akar, merre járok, mit csinálok, kivel vagyok. Igazi nagytestvér – sóhajtok. Mert imádom, hogy ennyire aggódik, meg félt. Csak még is reméltem, hogy legalább egy sóhajnyi szabadságot megenged nekem. - Mi fájt, semmi olyat nem mondtam – rökönyödök meg egy pillanatra. Tényleg nem akarom megbántani. De rendben, hát meghiszem, hogy kicsit sok is tudok lenni. Szoktak is figyelmeztetni, hogy ne másszak bele azonnal más lelkébe. Bólintva nevetek fel, ahogy ellép egy pincér és két pohár vizet veszek le a tálcáról, hogy az egyiket átnyújtsam neki. - Én még kiskorúnak számítok, nem is ihatok alkoholt – kortyolok bele a hűs mentes vízbe és megvonom a vállam. Talán ez a legirritálóbb, hogy itt még gyerekként tartanak számon. Otthon meg már rég a harmadik pohár pezsgőt kortyolgatnám. Főleg ha nem néznek a fiúk. De mivel mindketten csak feszengünk a csini ruháinkban és körülöttünk is csak a szokásos sablonbeszélgetések folynak, hamar változtatok az est további részén. Persze ügyelve, hogy más ne hallja meg. Még mindig én vagyok a friss hús, ő pedig a főnök lánya. - Ne ugrálj, még a végén megneszelik – nevetve fogom meg a karját, hogy a földön tartsam. Igen, mi csak ilyen lázadók vagyunk, akik hamar találnak más elfoglaltságot maguknak. - Oké, oda megyünk, elkötjük és szarrá versz mindenkit, mert olyan kedvünk van – vigyorgok rá, mert tudom, hogy ő is épp annyira adrenalin függő, mint én. Hiszen azonnal kapcsolt, hogy is lehetne ezt a kis tervet élesben is megoldani. Kész tervei lettek. Ha már a nevem átkerült ide, így csak a legkisebb feltűnést elkerülve ülök le Savi mellé és próbálok láthatatlan maradni, ha már az a fickó bőszen keresi a nevét a nagyok asztalánál. Hm, ezt még tuti megbánom, de egye fene, ma mókázunk. Szavaira közelebb hajolok, hogy értsem is mit mond, mert a tömeg elcsendesedik a mikrofon reccsen, én pedig az említett édesség felé pillantok. Úgy teszek, mintha a táblámat igazgatnám és végül megragadva a kis üveg tálkát húzom magamhoz, hogy az ölembe tegyem. Tessék, észre se vette senki. - Egyél, hogy felszívd a pezsgőt – kapok be én is egyet, ha már az én munkám volt a nehezebb, a fizetség nekem is jár. - Mintha nem ismernél, hogy mindig bajba kerültem. Amúgy meg emlékszel Pierre? Tudod a köpcös, aki a pálya széléről osztotta az észt a fiúknak, meg beszólogatott a csajoknak. Mindenki azt hitte, hogy majd bukás lesz az élete. Na, most ide költözött. Leadott vagy negyven kilót, és olyan izommá gyúrta ki magát, hogy leesik az állad. Az alvilág kishercege lett, illegális versenyek, drog, alkohol. Kinek mire van szüksége. Mikor meglátta Instán, hogy ide költöztem, azonnal írt, hogy randiznunk kéne. Hogy ne legyen túl kellemetlen egy versenyre gondolt, hogy legyen valami feelingje. Ugye milyen romantikus? - suttogok mert hát közben elkezdődtek a beszédek és talán nem jó kezdés lenne végig trécselni az egészet. Még ha ez a beszélgetés jobban leköt, mint az, hogy tavaly milyen évet zártak. Mindenki tudja és hallotta, látta. Bizakodunk a jobb jövő felé és a mérnökökön éjt-nappalt végig dolgozták, hogy a kocsik is úgy működjenek, ahogy a pilóták. Száz százalékon. - Hé’ Savi, amúgy mennyire nézik jó szemmel, ha mondjuk másik csapattal vagy jóban? - ezen rágódtam már egy ideje és meg kell tudnom. Hiszen Arthur fontos nekem, nem akarom, hogy ez miatt bukjunk el.
Kezdőlap
