egkaptam az összes instrukciót, amit megkaphattam a sajtósomtól, a média szakembertől, még ennyire nagy hír nem volt a forma 2 világában nem azért mert nő vagyok, hanem ahogy visszakerültem az már maga egy hírérték na meg a nevem és az apám hírneve, hogy hogyan kerültem meg az egyik nagy emberét ennek a sportnak. Ügyesen, vele éltem eddig pontosan tudom, hogy lehet kijátszani, de nem akartam sohasem, és ennek nem kellene hírnek lennie, mégis felkapják. - Kérdeznek mit mondasz Savi? - utolsó kérdés a telefonba, mert Heny New Yorkban van és a nagy parti, amit apám tiszteletére tartunk, Dijonban van, az ő kedvenc városában. - Hen nem vagyok hülye, ebben nőttem fel menni fog és ott lesz a családom, majd segítenek. - nyelek egy nagyot belegondolva, hogy mindenki ott lesz. Apu szerint ez Achard család minden egyes tagja, amit külön kiemelt, mert tudja, hogy mennyire nem vagyunk jóban mostanában Kamival. Vagyis én elvágtam mindent és neki nem hagytam egy kis lyukat se, hogy megértse mi van bennem, kételyek és átverés áldozatává tettem azáltal, hogy leráztam őt. Magam alatt voltam és nem akartam da rántani, hol én voltam. De elért valameddig, ameddig akart ott van amiről talán álmodni sem merünk kiskorunkban én is és talán ez majd újra összehoz minket vagy csak jobban szétszakít. - Anyu itt van majd beszélünk. - teszem le és remélem nem a hírekből vagy az internetről fogja megtudni mi történt itt, mert akkor valamit nagyon elrontottam. - Mély levegő és menni fog, mosolyogj Savi. - biztatom a magam mielőtt belépek és szinte azonnal kiszúrom azt akitől évekig “menekültem”, pedig nélküle szinte levegőt sem kaptam az elején. Anyám belök a helyiségbe és muszáj jó arcot vágnom mindenhez. Egy két ember odajön és kezet fog velem ,gratulálnak, van is mire, mert ehhez csak azt lehet, hogy egy élet barátságát tettem tönkre, de ők nem ezért jönnek oda. Az ülésem pozícióm érdekli őket, beállnak mellém fotózkodni, mintha ők nem lennének ugyanolyan népszerűek mint én ebben a teremben, de mégis mosolygok miközben tekintetemmel a lányt keresem a hosszú sötét hajjal és a jellegzetes kedves mosolyával, amilyen nekem is volt egykor, mielőtt még majdnem egyek voltunk és tudtunk kedvesen is viszonyulni a világhoz, gyerekként. - Kami tudunk beszélni? - minden szem a körből rám szegeződik, Chris és Bastien is megmerevedik, nem tudják mit csináljanak hirtelen, mert itt egyetlen egy emberrel beszéltem és az a bátyám volt, a többieknek 3 év kiesett belőlem, nem tartottam senkivel a kapcsolatot, hiszen az egész világot ki akartam zárni az életemből, nem akartam szenvedni mert egy hülye baleset miatt rájött apám, hogy ez egy veszélyes port is lehet, vagyis hát az is. Nem kezdek mentegetőzni, nem kezdek bele semmibe de látom, mennyire nem tetszik neki a hirtelen megjelenésem. Kifogások mindig voltak, miért nem tudunk találkozni, megoldást azonban 2 évig kutattam és utána még Chrisnek sem mondtam el, egészen addig ameddig biztos nem lett. - Fiúk! - mosolyogtam rájuk bátortalanul, minden bátorságomat kint hagytam és nem is tudom miért.
Minden évben van ez a céges vacsora, hogy ki mit vár ettől az évtől, lassan kijön az új kocsi bemutatója, az új overálok. Minden szem amúgy is motorsportokban erre az időpontra áll rá. Izgatottság és a jövőbeli reményekkel állunk és beszélgetünk. Most, hogy lassan eljön az idő, hogy bemutassák az új Ferrari dizájnt, így elég sok munkám halmozódott fel. A PR a cég alapja, hogy minden tökéletesen működjön, hogy az embereknek a megszokott nagyvonalú, több éves márkát biztosítsuk. Hogy a rajongó központi cég legyünk és megmutassuk, hogy nem csak a verseny a fő célunk, hanem az is, hogy a rajongók közelebbinek érezzék magukhoz a pilótáinkat, a csapat minden egyes tagját. Talán ezért is fájt annyira a fejem aznap. Túl sok idő volt, míg néztem a monitort és legjobb vágásokat szerkesszem meg az újságoknak és az internetre kikerülő médiának. Kicsit zabos is voltam, mert minden bonyolódni látszik ebben az évben. Az öregek a számokat követelik a fiúk pedig csak élvezni akarják a hírnevet és az azzal járó csodákat. Szórakozni, hogy több mint háromszázzal száguldani a pályán. Lehet nekem is be kellett volna ülnöm, hogy kihajtsam magamból a stresszt és több ezer ötlettel szálljak ki az ülésből. Néha beszokott válni. Főleg ha apám és a nagybátyám nincs a közelben. Ők biztos frászt kapnának, ha meglátnák, hogy a közelébe megyek bármelyik versenykocsinak. Vöröslő ruhámban libbenek be Bastian karjába fonva a sajátomat, hogy elő véve a legcsodásabb mosolyom járjak körbe a fiúkkal a teremben. Tényleg sokan jöttek el, mindenki beszélgetni akart és fényképeket készíteni a srácokról. Rutinos HR vezetőként nem engedem, hogy rólam készüljön kép, meghagyom a vaku villogását a két fiúnak és próbálom instrukciókkal ellátni, hogy merre nézzenek a fények miatt és mennyire mosolyogjanak. Az öregek nem messze beszélgetnek és oda sétálva nyomok puszit mindkettő arcára, hogy megdicsérjem őket az elegáns ruháikban. Egyik sem kedveli a szmokingot, most még is bele passzírozták magukat. Pedig tényleg ellenállhatatlannak tűnnek benne, feleségeik pedig ennyi év távlatában is ugyan olyan szerelemmel nézik őket. Ahogy végre a Chris és Bastien is csatlakoznak nevetésben törünk ki, ahogy szinte már ikrekként nyúlnak a nyakkendőhöz, hogy lazítsanak a szorításon. - Jól néztek ki, ne piszkáljátok már! - ingatom meg a fejem, ahogy csak egy grimaszt kapok válaszul mindkettőtől. Anyám épp valami hihetetlenül fontos vasárnapi ebédről magyaráz, hogy mindenkinek ott a helye és ránk fér valami kikapcsolódás, ahol nem villognak minden mozdulatunknál vakuk. Igen, egy kényelmes ebéd a családdal egészen jól hangzik. Egészen addig, ímg nem fagy meg a levegő és érzem meg a pillantásokat magamon. Főleg, hogy tudom az illat, ami az orromba furakodott csak egy emberhez tartozik és Bastien azonnal a könyökömre fog. Három év és simán úgy ideállít, mintha nem történt volna semmi. Vagy ha igen az is tegnap lett volna. - Ha megbocsájtotok – húzom ki a kezem a bátyáméból és egyszerű léptekkel távozom a körből, amiben eddig biztonságban éreztem magam és keresve egy olyan helyet, ahol nem minket figyel minden kíváncsi szempár. Bár ezt erősen kétlem, mindenki tudja, hogy mennyire együtt éltünk húsz évig, most pedig volt három évem, hogy megtanuljak egyedül lenni. Azt hiszem ez jobban fájt, mint gondoltam. Főleg, hogy most teljes életnagyságban áll előttem. - Savannah. Hát nincs épp valami dolgod? Mondjuk elfogyott a zsebkendő? A kávé? Vagy a körmeid nem törtek le? - kérdezem halkan, enyhén gunyorosan. Nem szándékozom azonnal a nyakába ugrani. Bár a szívem remeg és úgy érzem bele pusztulok abba, ami a számon jön ki. Még is csak azt akarom, hogy felejtsük el azt a sok hülyeséget, ami közénk állt. Bár a sértett kislány énem makacsabb, mint gondoltam.
tólag mindig okosabb az ember, pár évvel a kialakult helyzet után, már lehet máshogy kezelném, de kérdés, hogy az vajon jobb kialakult volna e, az ha mást is magammal húzok abba az időszakba. Nekik legalább zavartalanul mehetett tovább az élet, nem kellett azt a sanyarú arcot nézni, amit nekem volt hónapokon keresztül. Engem is felemésztett, vagyis azt hittem, de másfél év biztosan kellett, ameddig kitaláltam mit kezdjek magammal és talpra álltam. Hogy ha ketten lettünk volna sikerül? Nem tudom, lehet hamarabb mosolyogtam volna őszintén és hagyott volna fel a lelkiismeret furdalásom, ami lehet fel sem lobban, ha nem hagyom magára azt a lányt, aki az életem minden percében velem volt, a húgomat. Ezt a csodás kapcsolatot nyomtam ki egyetlen egy gombbal, aki most ott állt előttem és csak egy támogató kéz kellett, hogy odalökjön és tudtam, hogy ezt nem hagyhatom annyiban, az nem én lennék. Hálás voltam anyunak, hogy a válás után is itt volt velem és képes volt jóban maradni apuval, bár mindig azt mondták, hogy sosem szüntek meg szeretni egymást, csak egyszerűen anyu nem bírta már azt a stresszt, ami apu mellett mindennapos volt, de a különélés sem soksat segített, de ez csak az én véleményem volt. Ahogy egyre közelebb értem Kamihoz és a srácokhoz éreztem, hogy a hangos nevetésből, beszélgetésből hirtelen egy nagy csend lesz és mindenki feszülten néz engem, Kamit és megint engem, majd megint Kamit, aki nemes egyszerűséggel vont ki a körből, amiért nagyon hálás voltam nekik. Borzasztóan boldog voltam itt, ebben a közegben, mindamellett, hogy feszengtem is, újra itt ennyi idő után, Bastien és Chris csak támogatóan mosolyogtak míg én elindultam Kami után. - Talán jogosnak érzed ezt az egészet, amit mondasz, de fogalmad sincs róla milyen lett volna az életed ebben a három évben ha mellettem vagy. Nézd körbe te úgy élhettél ahogy akarsz ahelyett, hogy velem kellet volna törődnöd. Tudom, hogy elrontottam, de nem vagyok benne biztos, hogy rossz döntést hoztam. - nem tudom miért állok k ennyire pozitívan a korábbi döntésem mellett, hiszen nem vagyok abban sem biztos, hogy az jó volt e de az ellenkezőjéről sem vagyok meggyőződve. Tartok tőle néhány lépés távolságot, és a szívem olyan hevesen ver, mintha legalább egy verseny előtt lennék, félek, hogy még jobban eltaszítom magamtól, de ha meg sem próbálom, akkor nem fogom tudni még csak visszaszerezni sem az életen át tartó barátságunkat. - Csak bocsánatot akartam kérni, megértem ha részedről ez nem fog menni, de tudnod kell, hogy nekem sem volt könnyű, de azt hiszem visszatértem és nem fogjuk tudni elkerülni egymást. - nem támadni akarom, de tudnia kell mindegy hogyan dönt velünk kapcsolatban, akkor is kapcsolatban leszünk. Bár a Ferrarihoz nem nagyon lesz mostanában közöm, mégis sokat leszek a pálya közelében és elég sokat fogok majd utazni, feltehetőleg velük, bár ezt majd igyekszem kikerülni, hogy minden kapcsolatom kiszedjem erre az évre a csapattól, mert nem hiányzik, hogy attól legyen hangos a sajtó, hogy csak miattuk kerültem be ide.
Bármennyire imádom a bátyám, mindig is úgy éreztem Savi jobban a tesóm, mint Bastien. De leginkább csak azért, mert ő is lány volt. Volt közös programunk, amiben persze a két fiú is részt vett, ha másképp nem is, de lerángatni minket a pályáról mielőtt újabb fogunkat hagyjuk fent az aszfalton. Nincs még két olyan kölyök, akik a gokart pályán potyogtatták el a tejfogaikat. Anyáink nagy örömére. Midig szemet szúrt nekik, hogy eggyel kevesebb fog villan rájuk, mikor huncut vihogás közepette sétáltunk be a házba. Persze azért is egyből apáink kaptak, hogy nem figyeltek ránk. Hiába bizonygatták, hogy akár Barbie-zás közben is kieshetett volna a nappali közepén. De ez most nem olyan könnyed estének számít. Ha már itt tartunk. A könnyű beszélgetések amik körül lengtek megfagytak azzal, hogy Savannah a középpontba libegett. Éreztem a keserű ízt a számban. Pedig csodásan fest, mint mindig. Mintha kellett volna neki az a pár év nélkülem. Akár belehaltam az érzésbe, akár nem. - Savannah, most ne kezd el nekem, hogy te azt vetted figyelmedbe, hogy nekem mi a jó. Fogalmad sincs min mentem keresztül. De ha szerinted minden álmom az volt, hogy ezt mind egyedül csináljam, akkor nagyon félre ment az ismeretségünk – ránclom a homlokom, ahogy a pezsgős poharat leteszem a közeli asztalra. Most már az sem esik jól, pedig befeszült izmaimnak szüksége lenne rá, hogy valami ellazítsa. - Tehát semmi másért nem vagy itt. Mert újra a pályára lépsz, és sanszos, hogy összefutunk? - nevetek fel végül epésen és eltűrve a hajam pillantok fel rá, jég kék szemeiben látom a csalódottságot látok és közben pedig van benne egy csöppnyi remény. Az, hogy újra a régi legyen minden. Az, hogy nem mer közelebb lépni a feszültséget fokozza, hiszen sosem bántanám. Fizikálisan semmi képp. De az, hogy ami a szívemen, az a számon, természetesen nem fog megakadályozni. - Mondta Chris, hogy újra kocsiba pattansz, szóval tudok róla. De ne aggódj, úgy is az irodában leszek naphosszat, hogy mindent elrendezzek. Kézben kell tartani a csapatot. Mert fogalmad sincs milyen nehéz a két öreggel. Honnan is tudhatnád, mert mikor segítség kellett volna, fel se vetted a telefont. Mert cserben hagytad saját magad és engem is. Tényleg rohadt hálás lehetek azért, hogy ilyen lett az életem – gunyoros megjegyzéseim úgy záporoznak, akár egy gát, amit most tört át a víz minden elsodró ereje és maga uralma alá hajtja a világot. Hiszen sértve voltam, mert úgy éreztem egyedül maradtam azzal a négy férfival, akikkel a legnehezebb a világon. Mindenki a saját feje után megy és nem foglalkozik semmi mással. Én pedig legyek az, aki mindent elsimít, hogy a sajtó ne csámcsogjon olyan felesleges dolgokon, amik egy irodában elhangzanak. Főleg ha csak az irodába történnének. Kifújom a levegőt és előveszem a legbájosabb mosolyom, ahogy a sajtósok vakuja épp ott kattog körülöttünk. Megszokás, hogy reagáljak. Senkinek nem tesz jót a reklám, ami kelendő, de nem előnyös. Ilyen például ez a szituáció is, ahogy az unokatestvérek épp a cég éves nagy gáláján esnek egymásnak. - Tudod mit Savi, menj a bátyádhoz, majd pátyolgat továbbra is – ingatom meg a fejem, ahogy megérzem az ismerős kart a derekamon, hogy táncra invitáljon. Ehhez legalább ért. Tudja mikor kell megjelenni és a fejem felől elhúzni a bárdot, ami bármikor képes lenne lecsapni a fejem. Még a végén porba hullana. - Elrabolnám a hölgyet egy táncra. Kell egy kis szünet kettőtöknek – pillant a férfi Savannah-ra és végül a hajamba kapok egy puszit, ahogy karon fogva elhúz a parkett felé. A zene hiába duruzsol és táncunkkal próbálja elvonni a figyelmem, csak Savannah-t tudom továbbra is nézni. Másként tért vissza, ő nem az, aki a baleset előtt volt. Nem is lennék felháborodva, ha nem úgy kezdte volna az egész mondani valóját, hogy csak miattam zárt ki az életéből. Ezt pedig Luca is tudja, mert nem szól, csak ritmusra ringat. Lehunyom a szemem, hogy az agyam kapjon egy pillanatnyi szünetet és abba hagyja a kattogást. Végül mikor a zene a végére ér, vissza kísér a többiekhez és angolosan távozik. A családnak még nem fedtük fel a titkos életünket. Ez pedig csak egy tánc volt, még ha a megszokottnál intimebbé is vált. - Savannah, és megtudhatjuk mármint mi, pórnép, hogy melyik csapat adott ülést számodra? - most már higgadtabban kérdezek rá. Hiszen erről beszélt, a nagy visszatérése. Akkor beszéljen kicsit, itt mindenki előtt.
gaza van talán nem teljesen jó fle ment el az akkori beszélgetés, talán nem kellett volna letennem a telefont és eltűnni előle, de ez egy olyan döntés volt, amit tudatosan hoztam meg és nem felindultságból és még mindig hiszem, hogy jól tettem, akármennyire is érzi sértettnek magát, tudom, hogy a srácoknak szüksége volt rá, és neki is rájuk. Én csak egy olyan fekete folt lettem volna az életében, aki lehúzza és nem feltolja oda ahol most van, mert most jó helyen van a csapatnál, azt csinálja, ami közel áll hozzá, és ezt nem biztos, hogy meg tudta volna tenni, ha a nyomoramat nézi végig. Talán állnom kellene a szavait, de nem tudom menne e, mert ha csak hallgatok azzal nem lesz jobb, ki kell tartanom az akkor döntésem mellett stabilan, ha megingok ő azonnal észreveszi és azt hiszen az amit akkor tettem akkor abban a helyzetben jó volt. - Mégis mit vársz Kami, essek térdre és kérjek bocsánatot, mert olyan helyen élsz, olyan munkát végzel, ami közel áll a szívedhez és nem vele voltál? Hidd el esélyed sem lenne ma ott tartani ahol ha 3 éve velem tartasz. - nem akarok veszekedni, de ennek egyszer ki kell jönnie és nem a legjobb hely, de valahogy mégis kiadjuk, prbálom klutóráltan, nem felhívva magunkra figyelmet. Sosem lesz semmi a régi ezt elfogadtam, ezért csak igyekszem semlegesen bólintania kérdésére, amire felkacag. Talán tényleg nevetséges, hogy itt tartunk ennyi év együtt töltött idő után, együtt nőttünk fel, és most igazából csak azért jöhettem ide, hogy tudja megint az élete része leszek ha akarja ha nem és nem tehetünk ellene semmit, pedig már nem vagyunk a régiek. Sokat változtunk, nem feltétlen mindketten jó irányba én szerintem nem és ez hozza ki belőlem, hogy csak lazán bólintok és nem mondom ki amit akarok. Hogy elmenjünk valahogy és együnk meg egy nagy adag kürtöskalácsos fagyit, mint anno Mogyoródon. - Akkor mindent tudsz, ezek szerint. - a többire igyekszem nem reagálni, csak állom a tekintetét, amiből tüzet lövell ki és nem tudom mit mondhatnék nem voltam mellette, de lehet neki is kellett volna segítség, minden szava kicsi kétségbeesést sugall, mi megfájdítja a szívem, de nem tudom mit mondhatnék. Nem tudok aon változtatni,ami volt, túl vagyunk rajta. Vagy lehet mégsem. Próbálok nem kínos fejet vágni, amikor hirtelen vált át és mosolyog bele a fényképbe, hasonlóan teszek, ez megy nekünk, a sajtónak való villogás, a semmibe való révedés, ha nem akarjuk, hogy bármit lássanak rajtunk, de egymással is ilyenek lettünk. Ő még kimutatja, amit érez én elzárom, mert nem tudom mit érzek, től sok minden van most a fejemben és a lelkem tombol, nem tudom neki azt modnani, hogy sajnálom, mer tnem, de mégis mintha hibáztam volna, amit én is érzek, de helyrehozni nem fogom, nem akarom, mert más lettem mint akkor voltam. Erre csak most döbbenek rá, amikor már kijelentettem neki, hogy bocsánatot akarok kérni, de miért is. - Nem szorulok rá, de köszönöm, hogy továbbra is csak ennyit nézel ki belőle, bocsánatot akartam kérni, de lehet teljesen felesleges, nem bocsátanál meg, és nem is nagyon tudom miért kellene. - már kezdek kicsit dühösebb lenni, de igyekszem nem kimutatni, mert ez nem erre a helyre való és nem most kellene kiadnom. Lehet a pályán is el kell kerülnünk egymást, mert olyan történt okozta magunknak, amit nem fogunk tudni helyrehozni még mi sem, vagyis jelenleg ezt érzem. Amikor elviszik mellőlem, megkönnyebbülök, nem tudom mit tudnék még neki mondani, csak állnék és hallgatom, ahogy én vagyok mindenért a hibás. a srác a Ferrarinál dolgozik, jól ismerem az összes arcot onnan, még akkor is, amikor nem voltaqmjelen, pontosan tudom kik dolgoznak apuval, mert mesélte, még akkor is, amikor nem akartam hallani. Minden egyes mese egy késdöfés volt a szívemben, amikor erről volt szó és azt érzem most sem jobb. Ameddig ő elvonul táncolni és visszamegyek a családhoz és mint egy teljesen kívülálló állok közöttük egészen addig, ameddig Kami fel nem hívja rám a figyelmet. Majdnem mindenki tudja, hogy hova szól a szerződésem, ez nem titok, mégis úgy teszi fel, mintha ezzel engem akarna olyan helyzetbe hozni, ami nekem kellemetlen. - Mégis miért teszünk úgy mintha érdekelne? - szalad ki a számon, és olyan hirtelen tekinteteket kapok cserébe, hogy szinte lesütném a szemem, de állom a tekinteteket, nagyon jól bírom már ezeket a nézéseket és nem különösebben hat meg ez a tekintet. - Savannah! - anyám hüledező tekintete jelenik meg előttem, és nem tudja hova tenni a viselkedésem, tudja mennyire hidegvérű vagyok, de most ez az egész helyzet nagyon is felborzolja az én kedélyeimet is és nem tudok finom lenni és nőies, amikor azt érzem, hogy a hátbatámadás megy egy évekkel ezelőtti sztori miatt. - Figyelek! Mégis miért én vagyok a család egyetlen fekete báránya, amikor Ti akartátok, hogy elszakadjak ettől a világtól, azt akartátok, hogy ne legyek része, nem voltam és mégis nekem van a legnehezebb dolgom azzal, hogy itt legyek köztetek még egy ilyen családinak mondott partin is, ami másról sem szól, csak arról a világról, ahol én nem is lehetnék, ha nem vagyok olyan amilyen. - végül mindenki előtt fakadok ki, de határozott maradok, nem ingok meg, de nem vágok olyanokat a fejükhöz, ami nem lenne ide illő, most nem a veszekedés a cél, de Kami olyan mélyen gyűlöl, a szemében is látom vagy csak revansot akar venni, de én már nem hagyom magam, túl sok mindent hagytam és ezt már nem viselem el.
Kezdőlap
Minden évben van ez a céges vacsora, hogy ki mit vár ettől az évtől, lassan kijön az új kocsi bemutatója, az új overálok. Minden szem amúgy is motorsportokban erre az időpontra áll rá. Izgatottság és a jövőbeli reményekkel állunk és beszélgetünk. Most, hogy lassan eljön az idő, hogy bemutassák az új Ferrari dizájnt, így elég sok munkám halmozódott fel. A PR a cég alapja, hogy minden tökéletesen működjön, hogy az embereknek a megszokott nagyvonalú, több éves márkát biztosítsuk. Hogy a rajongó központi cég legyünk és megmutassuk, hogy nem csak a verseny a fő célunk, hanem az is, hogy a rajongók közelebbinek érezzék magukhoz a pilótáinkat, a csapat minden egyes tagját. 