A bőröndből sem pakolok ki, most csak egy teszt hétvégénk van, aminek a mai a legfontossabb napja. Tegnap érkeztem, megvolt a kötelező pofavizit, és tökéletes voltam, az én mércém szerint, tele vagyok már a saját logómmal jelzett pólókkal, sapákkal, pulcsikkal, amit kötelezően viselek is. Ma mondjuk az overálé a főszerep, amibe a helyszínen már rutinosan bújnék bele ha nem lenne olyan nagyon nagy szám az, hogy ez mennyire narancssárga és mennyire valódi. Régen csak álmodni mertünk erről, most itt vagyok az első forma 1-es autó vezetésem majdnem éles helyzetben, mert bemutatásra kerül az idei kocsi, az első teszt, ahol már megannyi szem fog minket nézni és olyan sok ember vesz majd körbe, amit még nem fogok tudni feldolgozni. Egész életemben erre készültem, én akarok lenni az év újonca, és nyerni is akarok futamot. Apám azt mondja, hogy akarni a wc-n kell, de a vágyaimat máshogy miként érjem el ha nem így. Szerint kitartással, de ez megvan bennem, az akarat fogok mindent végigcsinálni.
A telefont nézem amióta a pályára értem. Már a merchek rajtam feszítenek, az overál még várat magára, mert mindenkinek meg kell mutatni magunkat a csapattársammal. Ő már régebbi motoros, vagy inkább sofőr, mint én neki már nem újdonság, segít, pedig nekem a véremben kellene lennie sokak szerint az apám neve miatt. Már régen volt Gallo a pályán ilyen dolog miatt, amire ma én készülök, de büszke vagyok magamra és vigyorgok. De közben meg már várom, hogy végre a legjobb barátom is itt legyen, mert nélküle nem menne. Na meg tudom, hogy jön vele a titkon tuti legnagyobb rajongóm, a hugicája. Kell a támogatásuk, olyan nekem Jerome mint egy sosem volt testvér. Féltem, hogy az ülésem megszerzésével őt majd elveszítem, de nem így lett olyan vasmarokkal kitartott mellettem, pedig előle is elvettem egy helyet, amin meglepődtem. Fordítva is így lett volna vajon, én is ilyen erős tudtam volna maradni, mint ő? Hát erre még én magam sem tudom a választ, és nem vagyok annyira bolond, hogy kijelentsem igen. - Gallo, színpadon kellene lenned 10 perc múlva menni fog? - kérdezi Sarah, aki rendületlenül mellettem van egész nap, a marketingre és kommunikációra figyel és egész nap irányítgat, vagyis egész hétvégén.Sűrű a napunk, de a bejáratnál lecövekelek, mint valami gruppi, aki várja a sztárokat, csak most az én nevemet hallom a kordon mögül és integetek vigyorogva. - Hol van Jerome? - nézek Nano mögé, aki egyedül lépi át a tekerős ajtót, amin gyakorta akadok fenn, amikor megyek a nagyvilágba. - Szia Noni! - köszönöm neki mosolyogva, amikor realizálódik bennem, hogy nem is köszönök neki hiszen azonnal a bátyját keresem. Tudom mennyire utálja ha így hívom, de nekem mindig is ez marad a fejembe és tudnám őt máshogy nevezni, de amikor kimondom látom az arcán, hogy nem tetszik neki. Ő az a lány, aki becsapódott a srácok közé és olyan jól csinált, hogy azonnal be is fogadtuk és azóta nem tud kiszakadni a csaptunkból, már ami még maradt belőle. Sokszor hasonlóan felbosszant a tudat, hogy belőle is nő lett és azt kell látnom, hogy legyeskednek körülötte a pasik, még nem kapcsolt be a bátyós védő mechanizmus, mert igyekszem ezt a kapcsolatot nekik meghagyni. - Hol van a sapka, amit elküldtem a szobátokba? Hol marad a rajongói szellem Noni? - nézek rá kíváncsian, mert határozottan emlékszem, hogy kaptak sapkát, a számommal és a logómmal, meg pulcsit is, de nem feszít egyikbe sem, ami azért sok kérdést von maga után. - Gallo! - hallom megint a nevem, Sarah már hajt, de nem indulok el. - Megyek, egy perc. - kiabálok vissza, de nem indulok el, be vagyok szavra, de ezt nem vallanám be senkinek.
Nem volt szívem megmondani neki, hogy a rivális csapatnál fogok dolgozni. Csak az ágyon heverő pulcsit és sapkát nézem, amin ott díszeleg a személyre szabott lógója. Nem vehetem fel. Bármennyire jól esne, hogy ebben a csupa narancs cuccban villogjak a nevével. Ami valószínű, hogy elvárás lenne, hiszen azért küldte. Jerome pedig türelmetlenül dobol a lábával az ajtóba. - Nano, gyere már. Elfogunk késni – ráncolja a szemöldökét, ahogy az ágyon heverő holmikat vizslatja és hatalmas sóhaj száll ki ajkai közül és megingatja a fejét. - Nem mondtad el neki? - teszi csípőre a kezét, ahogy közelebb sétál. Rajta legalább jól áll a szponzor hacuka és egy kényes mosollyal rázom meg a fejem. - Előbb utóbb úgy is rá fog jönni. Főleg ha a dögös vörös rucikba fogsz mindig felbukkanni. Nem fogod tudni elkerülni – paskolja meg a vállam, akár kiskorunkba, mikor olyanra akart rá venni, ami mindkettőnknek fájdalmat okozott. Főleg, mikor miattuk törtem el a karom, ahogy átestem a kerítéskapun, ami mint kiderült tárva nyitva volt egész végig. Azóta is sajog a csuklóm ha eső várható. Némán, bűntudattal az élen indulok meg vele. Látom az izgatottságot rajta. Hogy ez az álma. Hogy legalább jövőre ő is ennek a részese akar lenni. Sokkal több időt tölt a kondiban, hogy ne veszítse el az erőnlétét. Sőt, szerintem a pályán már külön boxot kapott, hogy bármikor gyakorolhasson, hogy megvalósítsa az álmot és ő is élhesse mindezt. Főleg, ahogy a pálya szélén kiszállunk a kocsiból. Elképesztően nagy tömegbe csöppennünk bele és nyakamba véve a passot sétálok a kapuk felé, hogy beljebb kerüljek. Ahol ott vár már minket. A lányok sikolyaitól akár meg is süketülhetnék, ahogy az újonc nevét visítják. - Az előbb még itt jött mögöttem – pördülök meg a tengelyem körül és akkor látom meg, hogy megállt beszélgetni valami csajjal. Hát a vére legalább nem hűlt ki és megforgatom a szemem, ahogy látom, hogy a csaj játszik a hajával. Úgy se tudja behozni, szóval veszett ügy. Majd villámló szemekkel fordulok vissza hozzá. - Ha még egyszer így nevezel, nem érdekel, hány lány gerjed miatta haragra, de megfoglak ölni – nevetve ölelem át, hogy üdvözöljem, mire már Jerome is vissza ér és hesseget el a barátjától így elég helyet adok a pasis köszönésnek. Kérdésére enyhén megfeszülök és zavart mosolyt villantva pillantok a bátyám felé. - Ne is mond. Úgy világít benne, még a Marson is látták volna, tudod milyenek a csajok – legyint egyet és hálás tekintettel nézek rá. Hatalmasat nyelve bólintok, mintha egyetértenék és végig simítok a ruhámon. - Majd csinálok pár szelfit és átdobom. Abba fogok aludni – nevetek egyet a gyors észjárásommal. Látom rajta, hogy kellemetlen neki a sürgetés, ahogy türelmetlenül mutogatja az óráját a nő. Lassan nekem is ez lesz a munkám. A sofőröket sürgetni, hogy a nép elé álljanak. - Hé, minden oké? - ráncolom a homlokom és vállára teszem a kezem. - Imádni fognak. Csak légy laza, hogy mennyire imádod a rajongókat és bele adsz mindent, hogy meghódíts ezt a világot – próbálom biztatni, ha már ezért vagyunk itt elméletileg. Jerome is mond még pár szót, de arra már nem is tudok figyelni. - Kapd magadra nagymenő az overált és nyűgözd le őket – kacsintok rá, ahogy hátra lépve engedek elég teret az öltözködéshez. - Ügyes leszel, később pedig mehetünk burgert enni, meg kólát vedelni. Ránk fog férni, ez a sok narancssárga kis bója rátok vár le fog esni a cukrom mire ránk is kerítesz pár percet – biztatóan lelkesítem, de addigra már Jerome már el is tűnik a tömegbe, hogy a legjobb helyet lestoppolja, ahonnan tökéletesen lássa a barátját.
Már korábban is kaptam egy enyhe kis útbaigazítás a mai napra, hogy mit csináljak és mit ne. De nem tartottam be, nyugodtan álltam a rajongók előtt állok, ahol nem kellene mert csak hangosabbak folyamatosan, oda kellene mennem, mosolyogni de csak állok és a Lacroix tesókat várom, mint a megváltókat. - Annyira tud időzíteni, hogy mikor kell eltűnni.- mondom Noninak nevetve, amiután megállapítottuk, hogy a tesója elveszett. Ő is tökéletesen megfelel nekem, mi több örülnék is neki, ha legalább az egyik támogató merchet magára vette volna, de nem, ami meglep. - Tudod,hogy nem foglak Nanonak hívni ne is erőlködj kislány. - mondom neki nevetve, amint beszól az második mondatával. - Nem gerjed itt senki, vagy rám tuti nem. - nézek körbe de elhúzom a szám és inkább nem nagyon folytatom ezt a témát, lehet kicsit többen akarnak velem találkozni, mint eddig, de csak a felhajtás miatt, ez majd egyszer elül, egyszer, ha már nem leszek rivaldafényben, sok sok év után. Megkapom a magyarázatot miért nincsen rajta a McLarenes felszerelés na meg nem is,nem sok értelme lenne tovább faggatni, most nincs is energiám vele ezt lemeccselni,mert nem mondom, hogy nem bánt, hogy nem a narancs ma az ő színe, de ha nem akarja hát nem kell, Jerome így is elég jól nyomja a támogatást. Lepacsizok vele, amint a köreinkbe jön, hogy szar magyarázatot adjon, valami turpisság ezeknél tuti van, de Sarah sürgetése nem hagyja, hogy kiderítsem, mert sürget az idő, nekem meg kicsit talán tele a gatya, első ilyen, mondjuk, de most annyira élethű az egész, szinte hihetetlen. - Nem szükséges. - jó lehet kicsit megsértődök, de nem akarom ennyire kimutatni, de a barátaim támogatása az amire most szomjazom és pont Noni nem teszi meg, aki eddig még nálam is jobban hitt bennem, sőt szerintem apámnál is jobban hitte, hogy eljutok ide. De nem tehetek úgy, mint egy kisgyerek, így vigyorgok rá. - De ha nagyon akarod. - vonom meg a vállam és enyhítek a tartásomon is. - Minden,erre készültem egész életemben, nem? - kérdezem nevetve, és bólintok neki. - Nem tudom, hogy az a remény, hogy itt vagyok,vagy hogy itt vagyok és máris. - Jerome tudja a legjobban, hogy ez milyen érzés elképzelni, milyen amikor oda képzeljük magunkat fiatalon, ahova most én tartok. - Laza vagyok, imádok mindenkit, még össze is szedek egy két szelfit a közösségi médiára a mai napon, jó leszek. - ismétlem őt félig meddig és győzködöm magam. Normális ez az izgulás apám mondta ő is átélte és neki hiszek, mert ő volt ebben a helyzetben. Jerome adja az ívet ahogy szokta a vállamba bokszol én meg kicsit megint úgy érzem magam, mint régen, ez kellett nekem, na meg Noni narancsban, de ezt buktam. Sarah megint figyelmeztet már türelmetlen én még mindig türelmet kérek, de Noni ösztönzésére már felöltözök, hogy bemutassuk az első szettünket, ha más a kocsi festése kijött korábban. Nem mintha olyan meglepő lenne a narancs fehér kombó, ami most rajtam van. - Na most mondd, hogy nem vagyok atom. - imádok ebben lenni, nem az overál a fura sokkal inkább amit az képvisel. Itt már szépen nyúlik a mosolyom, egészen Sarah hangjáig. - Gallo ha nem indulsz meg rád kötök valamit és felrángatlak. - megint mutogat az órájára. - Hát velem ezt nagyon megszívta, sosem érek oda sehova időben és mindent húzok, neki lesz a legnehezebb dolga, persze te is csinálhatnád ezt ha képes lennél mászkálni velem örökké. - mondom Noninak kacsintva, majd amint megérzem a kezemen a női marok szorítását kizökkenek éselindulok felé. - Szavadon foglak, mire leérek legyen a kezedbe két burger egy nekem, kóla is kell mellé. - kiáltok vissza Noninak nevetve, a színpad felé sétálva. - Ne is álmodj róla Gallo, csak mentes és diétás lassan szezonkezdés, ne most szedj fel felesleges súlyt. - Sarah mindenre figyel, majd leeddszem, de csak legyintek rá.
Az interjú egész jól sikerül, jó kedvem van fel vagyok dobva, nem láttam a barátaim fejét a tömegben, őszintén nem is kerestem, csak egyszer, akkor is amikor róluk beszéltem. Amikor megnyugtattam mindenkit, hogy szingli vagyok elég nagy lett az öröm, hát azt hiszem a csajozással sem lesz bajom,mondjuk időm sem lesz rá, na meg nem az van fókuszban. - Nem láttad Jeromékat? - kérdezem Saraht, ahogy lelépek a kíváncsi szemek elől.Ő csak a garázsok felé int. - Mehetsz, de ne menj messzire még tuti kelleni fog pár kép. - szól rám szigorúan, de már sokkal megenyhültebben. “Hol van a burgerem? “ - küldök egy SMS-t, mert sem a kóla sema burger nincsen itt és mg ők is eltűntek, se Papaya szett, de burger, sem ők, szép kis barátok.
A fiúkat mindig ez a hatalmas felhajtás érdekelte, ezért küzdöttek kiskoruk óta. Most az egyik benne van, a másik pedig lubickol a másik sikereiben, ezzel tuningolva magát arra, hogy ő is ebbe kerüljön. Vagyok én, aki támogatja a két dilist, mindenben. Bár a rosszalló tekintetekkel nem foglalkozom, mert tudom, hogy Arthur nem fog felmenni a színpadra, míg nincs itt az őrült bátyám, hogy lássa a támogatását. - Csak a szokásos.. - forgatom meg a szemeimet és vigyorogva nézek rá, mert igen. Tudtam, hogy ebbe a cuccban fog feszíteni egy nap. Ami kivételesen a mai. Felsóhajtok ahogy közli nem fog így hívni. Na igen, a bátyám találta ki ezt a nevet, mert én voltam a legkisebb a csapatban, minden téren. Az, hogy ő másképp becéz legbelül tetszik, viszont ezt biztos nem fogom az orrára kötni. Még a végén nem tudnánk csipkelődni. Az pedig nagyon nem lenne jó. Imádom szívni a vérét, és szerintem ő is az enyémet. Kicsit rosszul esik, hogy ma nem lehetek abba a szerelésbe, ami kimutatja, hogy én vagyok a legnagyobb rajongója és támogatója. De valószínű, hogy az a csapat, akinél dolgozom nem venné jó néven, ha most másik színben pompázom. Pedig elég nagy lelkifurdalásom van, látom a csüggedtségét és próbálom menteni a menthetőt. Azt hiszem mielőbb beszélnünk kellene erről. Még ha Jerome is próbálja menteni a seggem, ahogy ezt egész eddigi életünkben tette. Tudja jól, hogy sokat jelent nekem Arthur barátsága és nem akarom elbukni egy ilyen „apróság” miatt. - Valld be, hogy azért simogatja a gyönge lelked, hogy a te felsődben alszom – vigyorgok rá, mert tudom, hogy nem pótolja azt, hogy millió kép közül, ami készül egyiken sem viselem a nevét, vagy legalább a színét. Az, hogy ekkora nyomás van rajta látszik. Mert szinte átadja a feszültségét. Bár ha tehetném minden terhet levennék, hogy csak élvezze azt ami körülötte forog. Mert ez a forgatag, miatta is van, jó sok transzparenst láttam az ő nevével is. Tehát ha nem görcsölne még simán egy jó buli is kisülhetne. Ahogy a szavaimat próbálja ismételni nevetve bólogatok, hogy ha magában is mondogatja akkor egész jól elfogja hinni. - Kelleni is fog, hogy lássák mennyire nyitott vagy a rajongókra. Szóval tedd oda magad Nagymenő – kacsintok rá végül, mert amíg ő maga nem hiszi el a történéseket, addig papolhatok neki reggelig, akkor sem lesz jobb a lelkivilága. Érzem a tekintetét magamon, tudom, hogy bántja, hogy nem a színvilágába öltöztem és hiába próbálja a bátyám elvonni a figyelmét róla és elökörködni vele, nem változtat azon, hogy hiányzik rólam legalább egy nyomorult sapka. A telefonom megrezzen és csak egy gyors pillantást vetek rá, míg felhúzza magára a szerelését. Jelenésem van. Megrándul az arcom, ahogy vissza csúsztatom a telefont ahonnan kihalásztam és végig fut a szemem rajta, széles vigyorral fogadom őt. - Jól nézel ki – bólintok rá és elnevetem magam, ahogy a sürgető hang már tényleg a türelmetlen fázisba került. Erről pedig mi tehetünk, hiszen feltartjuk az ifjú reménységet. - Rá fog jönni, hogy mind hiába, nem vagy a pontosság mintaképe – nevetek fel, és hirtelen megakad minden szó bennem, ahogy az utolsó mondatait felfogom. Nagyot nyelek és beharapom az alsó ajkam. Ahogy Jerome meglöki a vállam. - Most is azt csinálom, nem? - kérdezek vissza kissé elpirultan és hátrálok pár lépést, hogy most már induljon. De előtte Jerome felé fordulva a fülébe suttogok. -Fedezz kicsit, le kell lépnem – mutatok a telefonomra és egy bosszús homlokráncolással válaszol, de végül bólint. - Menj már, mert lassan felkoncolnak – nevetve nézek utána, ahogy felmegy a lépcsőn és az ováció olyan hangos, hogy azonnal örömmel tölti meg a mellkasom. Büszke vagyok rá, elképzelni sem lehet, hogy milyen jó, hogy elérte azt amit akart. Most már csak ügyesnek kell lennie és megtartani a helyét. Ahogy végre tisztul a fejem, azonnal elillanok és a Ferrari garázsába csapódok be, ahol már várnak és körbe vezetnek, bemutatnak még jó pár embernek, akiknek a nevét nem biztos, hogy ma megfogom jegyezni, mert futtában csak intenek vagy egy halk hello is kicsúszik a szájukon. Idegesen nézek néha az órámra. Azt mondták ma nem kell még itt lennem. De ilyen a felnőtt élet, állandóan alkalmazkodni kell. Ahogy megmutatják az eszközeimet, és az előző asszisztens jegyzeteit lapozom át, mikor újra rezzen a telefonom. Arthur. Végzett. Francba. Mikor mondják, hogy végeztünk és mehetek azonnal elindulok, hogy ne így kelljen neki megtudni. Menet közben betérek, hogy vegyek két hamburgert és kólákat. Ahogy már majdnem a felénél vagyok neki csapódok. Ló futtában talán a szemeimet is kéne használnál. - Oh, meg vagy, ügyes voltál. A kis minionok oda vannak érted! – úgy zihálok, mintha a maratont végeztem volna ki és nyújtom is neki a megígért falatot és üdítőt, ahogy egy pad felé bökök a fejemmel. - Szeretnék veled beszélni, fontos dolog – rágcsálom tovább az ajkam és ha most nem mondom el neki, akkor talán még nagyobb lesz a bukásom. Főleg, hogy jelenleg sehol nem látom az őrült bátyámat, hogy valami poénnal próbálja a feszültséget oldani és ne tudjuk megbeszélni. Hogy mellette leszek mindenhol, csak még sem. De ha szüksége van rám, csak két garázzsal odébb leszek és nem a fél világ fog elválasztani egymástól.
Túl sok minden van már mögöttünk, ami miatt simán be fogok neki szólni és akkor is azon a néven hívom, amin nem szereti, de ezek vagyunk mi és ezt nem fogja tudni egyhamar lesöpörni magáról. A régi ismeretségünk által következtetni akartam arra, hogy majd legalább nyamvadt sapkát magára veszi, de amikor próbál utálni, hogy majd abban alszik, akkor csak bólintok, de nem igazán akarom semmire sem rákényszeríteni, de legbelül amúgy nem esik jól. De most ezzel van a legkevesebb időm foglalkozni, amikor nagyjából percenként mutogatja nekem az óráját Sarah, mint valami vekker, de tudom mi a lényeg,miért csinálja és már kapom is felé a fejem, de nem fejeztem be Nonival akármennyire is akar már elrángatni. Igyekszem nyugodt lenni, de komolyan, majd a sokadik ilyen napon már lehet, hogy rutinszerűen fogom kezelni, de egyelőre nincsen semmi ami nyugalomra bírna meg az sem amit ő mond, ráadásul a haverom éppen valami csajt fűzöget és csak utána méltóztatik megjelenni köreinkben, ami azért elég sértő. Lehet én vagyok most nagyon hisztis, vagy nagyon ideges, és minden sokkal rosszabbul érint ,na majd ha végeztem a nap erejével már könnyebb lesz a lelkem és akkor könnyebb lesz velem is. Elmosolyodok amikor nagymenőnek hív, azóta mondja nekem ezt amióta megtudtuk, hogy bekerültem a nagyok közé, mindig vigyorgok mert legalább nem kisfiú vagy valami egyéb jelző jön rám, még tőle is elég faszán hangzik, még talán fel is tüzel kicsit. - Majd képeket csinálj azzal a telefonnal, de üzengess. - mondom neki nevetve, miközben húzom magamra az overált, ami kényelmesebb nem is lehetne, mondjuk a dagadó egóm erről mesélhetne, ami most szépen elárasztja a testem. - Neki rá kell jönnie, te meg már tudod, csak mondom. - vonom meg a vállam nevetve, miközben szinte elrángatnak tőlük, és látok egy kis furcsa árnyalatot átfutni az arcán, ami bizonytalanságot okoz benne, egészen addig ameddig nem említjük meg a kaját, szóval akkor utána eszünk, várni fogom, majd ez tartja bennem a lelket végig. Szerencsére minden a tervek szerint halad keresem őket a tömegben egyszer, nem találom, de sokan vannak, és remélem csak azért nem látom őket, Jerome-t mintha kiszúrnám de közben mégsem vagyok benne teljesen biztos, a beszélgetés mindenfele elvisz és egy idő után már nem keresek senkit, inkább a közönséggel próbálok felvenni valamilyen kapcsolatot, hogy még nagyobb legyen a hírértékem, még ennél is. Amikor elindulok le, még vigyor ül az arcomon, de amikor nem látom sem Nonit sem Jeromot, akkor már nem annyira őszinte az az arckifejezés. Sarah egy kis nyugtot ad, de tudom, hogy még lesz jelenlésem, így nem mehetek annyira messze, a telefonomon próbálom odahívni őket, hátha elfelejtettek, mondjuk ezt elég nehéz. Éppen csak rakom el amikor Noni kis termete éppen belém jön majdnem két nagy burgerrel. - Noni, nem is láttál. - vágom rá egyből, amikor látom az arcát, hogy nem a szomszéd standtól jött, ami szemmel látható innen, így tuti nem kellett ennyire futnia onnan. Jerome meg tök más irányból közeledik felénk, és amikor látja az értetlen, talán kicsit dühös fejem, akkor mintha ott sem járt volna fordul meg és indul el a másik irányba. Aztán jön a hideg zuhany, az a mondat, ami semmilyen esetben sem jelent jót, főleg ha mellette már messziről kiszúrom, hogy valami van, látom rajta, az elején is láttam, csak magamban hittem a hibát, mert ideges voltam, de most, hogy a teher lejött a vállamról úgy érzem jön egy másik. Elveszem tőle a burgert és az üdítőt és elindulok a pad felé. Igyekszem nem felvenni senkivel a szemkontaktust, pedig a nevemet már messziről hallom, de most nem tudok semmire sem figyelni. - Fogalmam sincs mi folyik itt, de Jerome hirtelen távozása, amikor lejöttem a színpadról sok mindent elárul. Baj van?- kezdek aggódni, és felé fordulok miután leültem, az egyik legjobb barátom és ezek a szavak, hogy fontos minden rosszel elárasztja az amúgy is kavargó fejem. - Baszki Noni terhes vagy? Megverjek valakit? Tudom, hogy akkor nem kerülök be a csapatba vagy inkább kibasznak, de ha ez kell megteszem, vagy Jerome-al van valami? - nem is hagyom szóhoz jutni, csak elkezdem magamba tolni a kaját, mintha az életem függne tőle, az előzőnél is jobban érzem, hogy ideges leszek. - Hoznom kell majd ehhez még sültkrumplit. - mindig erelek, valahogy muszáj ha nem akarom, hogy felrobbanjon az agyam.
Minden felgyorsul körülöttünk és tudom, hogy az a sok narancsba öltözött ember arra vár, hogy Arthur és a csapattársa méltóztasson kifáradni eléjük és beszélgessenek. Akár egy beszélgetős műsör a tv-ben, csak itt láthatod, ha máshol nem is akkor a hatalmas kivetítőn, ahol minden mimika kristálytisztán látszik. Ezért is kéne lenyugodni, minden az arcára van írva és nem kéne egy kényes kérdés miatt mondjuk fejet vágnia, hogy erről cikkezzenek, hogy meg van a gyenge pontja. Jerome sem segít azzal, hogy kissé elveszik a figyelem tengerébe és nem támogatja azonnal a barátját. Főleg mikor jelenleg érzem a haragját magamon. Mert nem vettem fel legalább egy göncöt, amin a neve van. Sikerül legalább egy mosolyt kicsikarni belőle, amitől megenyhül a mellkasomban lévő szorítás és igyekszem elpoénkodni az egész helyzetet. Könnyebb legyen neki, most, hogy minden szem rá fog szegeződni. Még ha én maximum tiktokon fogom visszanézni mert jelenésem van. Ezt mondjuk tervezhették volna előbb vagy később. De mi más menne nekem könnyebben? - Jól van na, ne féltékenykedj, nem üzengetek – rázom meg a fejem, ahogy felöltözve áll már előttem és széles mosollyal nézek végig rajta és átölelve a nyakát nyomok egy puszit az arcára. -Ügyes leszel nagymenő, és ha kell a galériám belőled fog állni, hogy meg legyen a tökéletes kép – engedem el, hogy most már ne legyen kiakadva az asszisztens, hogy még mindig ott lóg velünk. - Hé, nagymenő. Nem gondoltam, hogy a szívedre veszed, hogy nem vettem fel a neved, majd ha nekem adod hivatalosan is, örömmel fogom viselni – kiáltok utána nevetve, majd mikor eltűnik a lépcső tetején Jerome-nak adom ki, hogy készítsen jó pár fotót és küldje át, mintha én készítettem volna. Nem akarok lemaradni, bármennyire is szeretném, de úgy tűnik, hogy az élet örömmel húzza át minden számításomat és lassan kifújva a levegőt veszek részt a gyakornokoknak szánt gyorstalpalón. Azt hiszem, hogy ez nehezen lesz összhangba hozható, ha minden akkor lesz, mikor Arthur mellett kéne lennem. Mire vége mindennek és beszerzem a kajákat, már rohanok is vissza, de persze már elkéstem mikor felkenődök rá és alig állok meg a lábamon, ahogy rá pillantok, kissé csapzottan. Amikor hozzám vágja, hogy nem is láttam eléggé gyomron vág és elhúzom a szám. Mondjuk, hogy ezt honnan szedte nem is akarom kikövetkeztetni és látom, hogy Jerome már szinte menekül is a másik irányba, mikor meglátja, hogy kényes a helyzet kettőnk között. Amiért nem lehetnék neki hálás, hogy nem akar beleszólni az egészbe és hagyja, hogy felnőttként megoldjam. Bár itt még nem számítok felnőttnek, nem úgy, mint otthon. Ez kicsit dühítő. Amint kikerül a kezemből az egyik papírzacskó kifújom a bent tartott levegőt és leülök a padra, amit már kiszúrtam és csak leteszem a sajátomat közénk. Azt se tudom, hogy mondjam ki, de aztán azonnal minden féle kérdéssel bombáz, amitől nem tudom, hogy ideges legyek, vagy nevessek hangosan. Mert egyik abszurdabb, mint a másik. - Nem hiszem, hogy baj. Vagy nem tudom még, hogy neked mi lesz a véleményed – sóhajtok és akkor jön az a kérdés, amitől kiakadok. - Jézusom, komolyan? Szerinted annyira nyomorult vagyok, hogy képes lennék teherbe esni? - háborodok fel és körbe nézve rázom meg a fejem. - Ha nem lenne ennyi médiás körülöttünk most felpofoználak, már csak a feltételezés is sértő! - frusztráltan sóhajtok és tovább ingatom a fejem. - Nem kell senkit megverni és nem Jerome sem csinált semmit, kivételesen – nevetek fel végül, ert ennyire még nem jött elő a féltő énje. Vagy inkább nevezném tesós aggódásnak. Beletúrva a hajamba dőlök hátra a padon és egy pillanatra az égnek emelem tekintetemet, hogy összeszedjem magam, ha már képes volt szóhoz juttatni. - Igen, igazad van. Nem láttalak. Mert dolgom volt, ami nem lenne fontosabb nálad és a támogatásodnál. De ha most kihagyom, akkor… - fordítom felé a tekintetemet és lágy mosoly kerekedik az arcomra. - Hogy a francba lennék melletted ebben az őrületben minden percben? - kérdezek vissza és kissé idegesen nyúlok a zsebemhez, hogy elő húzzam a Ferrari-s belépőmet, amin már ott virít az arcom és a beosztásom. - Nem akartam addig elmondani neked, amíg nem lesz biztos a munkám. Szóval, felvettek. Igaz nem a McLarenhez, de amerre megy ez a száguldó cirkusz veled, arra fogok én is. Csak másik csapat színében. De a szívemben és lelkemben igazi papaya rajongó leszek és érted fogok izgulni, és drukkolni. Minden egyes futamon – fújom ki az eddig bent tartott levegőmet és félve nézek most már a szemeibe. - Ha hiányzom, vagy csak kell egy kis lelkizés, vagy tilosban hamburgerezés, akkor elég egy üzenet, két garázzsal arrébb leszek. Ferrarinál. Kilógunk és minden féle őrültségbe fogunk keveredni. Mi a Rómeó és Júlia baráti verziója? - kérdezem most már könnyebb lélekkel és végül elnevetem magam. Bár a Forma 1 egy nagy család, mindenki mindenkivel jóban van, csak nem lesz gond, ha vörös pólóban ugrok a Papaya fiú nyakába, ha olyan helyezést ér el. Ugye?
Minden annyira egyszerű is lehetne, mi lenne ha csak a gyerek mi lenne itt,amikor szurkolt a bátyjának és mivel mellette versenyeztem már nekem is, amikor felírta a pólójára a saját kis béna kézírásával, hogy Gallo és úgy ült a lelátón a gokart pálya mellett. Most kezd felnőni és én is és azt érzem egyre jobban távolodik a két világ egymástól, ő fogalmam sincs mit fog csinálni ebben az évben, amikor én mindenhol leszek csak ott nem ahol ő. Most is látom, hogy az érdeklődése egyre jobban csökken. Pedig nekem most tényleg ennek a két bolondnak a támogatására lenne szükségem de nem Noni a telefont nyomja ,Jerome meg, hát ő Jerome, neki maradtak a csajok, de rá nem tudok haragudni, a közös álmainkat élem én egyedül, ami neki nem lehet könnyű mégis itt van és ő virít a nevemmel ellátott pólóban és hordja a narancssárga sapkát a számommal. - Nem fogok pózolni tudod te is és ne akkor kapj le, amikor éppen grimaszolok, hogy aztán leégess amikor olyan kedved van. - mondom neki figyelmeztetve őt a mutatóujjammal és elnevetem magam. Nem lesz könnyű a barátaim nélkül az új életformában, de a szünetek jók erre is, hogy találkozzunk, de nem lesz semmi sem a régi. Elindulok a lépcsőn, még hallom amit mond és nyelek egy nagyot, hátranézek de addigra már elindul a tömegbe, talán, hogy jó helye legyen, mert nem tudom követni, Sarah határozottan ránt fel és már ingtegtek és mosolygok, mert ez lett kiadva. Szerencsére minden a legnagyobb rendben megy, egy kivételével, hiába nem keresem őket a tekintetemmel egyszer azért mégis, akkor is csak a nagyobb tesót látom, és Noni sehol, biztos csak olyan kicsi, hogy nem veszem észre, tudom be ennek. Amikor lejövök a színpadról fel vagyok dobva, de Noni sehol. Akkor leesik, hogy valami nagyon nincsen rendben, de nem tudom hogy mi, megérkezik de már nem őszinte a mosolyom és csak úgy kiszalad belőlem a vádaskodás azonnal, de nem vág vissza, szóval igazam van. Csendben adja oda a zacskót és elindulunk egy pad felé, ahol már kevesebb a kíváncsi tekintet és a fülek, amik ránk kagylóznak miért ne alapon. Mindenféle eszembe jut, tényleg minden először haragszom rá, aztán leesik, hogy lehet baj van, bár Jerome olyan gyorsan tiplizett le, hogy nagy baj nem lehet, akkor ő is itt lenne. - Jó meg ne sértődj már, hát én követem a te pasi ügyeidet szerinted? És ne akarj felpofozni nem én voltam aki eltűnt, amikor az életem egyik legfontosabb napja jött eddig, mindegy mit mondasz csak akkor fogadtam volna el, ha valamilyen kaliberű baj van, szóval akkor sem lenne jogos a pofon ha egyedül lennénk. - felkacagok, a saját kirohanásomon, de már nagyon kezd zavarni az egész nem tudom mi van de, elég nagy dolog van szitu. Még a kaja sem csúszik le, pedig tömöm magamba és a végén csak hagyom szóhoz jutni és akkor elfordul tőlem és olyan mély levegőt ereszt ki magából, ami mind az én lelkemre nehezedik és még a zacskóba is visszateszem a megkezdett szendvicset. Kíváncsian fürkészem a tekintetét, de nem tudok rájönni mi van, óráknak érzem mire megmutatja miről van szó és megszólal, pedig talán másodpercek is alig telnek el. Elmosolyodik és akkor meglátom a piros belépőt, amin a neve az arca és bassza meg a beosztása szerepel. - Ferrari. - nem kérdezem csak bambán mondom ki ezt az egy szót, tudtam, hogy tervei vannak, hogy oda akar eljutni egyszer, hogy a Ferrarinál találja meg a helyét, de ez gyerekként volt, nem tudtam, hogy ezek ma is élő álmok és meg is valósítja őket. - Nem mentség, hogy ezért ellógtál Noni, rohadtul nem. - kezdek észhez térni és egy kicsit azért vissza akarok neki vágni a szavaimmal, de hamarabb mosolyodom el és húzom magamhoz. - Végig neked fogok rinyálni ha felidegesítenek a pályán, remélem tudod, hogy ezzel a munkával csúnyán magadra vállaltad az újonc McLarenes srácot is úgy hallottam nehéz eset, meg fogsz birkózni ennyi mindennel? - eresztem el, nem tudom örüljek e vagy ne. Igazából neki örülök, hogy révbe ért az élete ezen szaskaszában, tudom, hogy ha hozzánk jött volna lehet nem maradtunk volna sokáig barátok, a munka sok mindent tönkre tud tenni. - Mióta tudod? - állok meg az örökösödésben. Olyan vagyok, mint valami nő, komolyan, hisztizek pedig örülnöm kellene, de titkolóztak előttem, mondjuk volt okuk elég kiszámíthatatlan voltam mostanában a lelki világom, lehet ezt egyszerűen nem merték elmondani, mert mindig aggódtam mi lesz az év kezdéskor. - De nem foglak Júliának hívni, Noni maradsz mert ez idegesít. - lököm meg a vállammal, és megint kiveszem a burgert és beleharapok. - Jerome hogy fogadta? - ezek szerint neki kell még helyet csinálnunk itt, de két csapatban is van támogatója elég közeli, már talán jövőre révbe fog érni.
Haragos tekintete úgy pásztáz, akár egy egy radar. Keresi a pontot, ahol belém tud rúgni, hogy figyeljek rá és ne a kijelzőt bámuljam. Tudom, hogy stresszel és a saját csontjaimban érzem a feszültségét. Még ha próbálom is enyhíteni. De nem megy. Bármit teszek azt éreztetem vele, hogy nem Ő van a középpontban. Pedig az egész életemben ez a két tökkel ütött volt. Mindig azon voltam, hogy mérnöki pontossággal osszam el a figyelmemet kettejük között, hogy ne legyen sértődés ha az egyik nagyobb figyelmet kap, mint a másik. Komolyan, mintha ők lennének testvérek, én meg valami kívülálló, aki támogatja őket minden szarságban. Nevetve bólintok a szavaira, hiszen elég egy rossz megnyilvánulása felém és már megy is ki a nagyvilágnak, hogy milyen idiótán tud viselkedni. Van elég ilyen képem, de nem ígérek semmit, hogy a jövőben nem fog gyarapodni. Bár még egyet sem használtam fel, jó ha van miből válogatni a kényes pillanatokra. Mindig is barátként tekintettem rá, vagy inkább még egy bátyóként. Mint sem a férfira, akitől elkérhetném a vezetéknevét. De már késő volt, mert kimondtam és éreztem a tekintetét magamon. Tehát hallotta. Nem is akarok tovább rágódni rajta, egyszerűen elengedem és rohanok a munkahelyem felé. Olyan izgatottság jár át, hogy így nevezhetem a Ferrari boxot. Bár a szám íze keserű, mintha citromba harapnék, mert tudom, hogy a legnagyobb támogatásomat úgy is annak a fafejű papaya srácnak fogom adni. Még ha pirosban kell lófrálnom egész áldott nap. Amint vége mindennek, rohanok is visszafelé, de nem voltam elég ügyes, sem gyors. Látom, újra haragos. Most még rosszabb, mint mikor felment a színpadra. Miért ennyire nehéz a pasikkal? Mi nők mindent értsünk meg, de ők, ha nem körülöttük forog a világ már durciznak is. Épp úgy, mint ahogy most is teszi Arthur. Villámok szór a szeme, ahogy kérdőre von. Mindhiába az a nyomorult hamburger, amiért majdnem kitörtem a nyakam, ez sem könnyít a szorongásomon. - Ne mond, hogy nem tudod a pasi ügyeimet! Hallottam amikor kitárgyaltátok James-t a bátyámmal. A válasz pedig igen, lefeküdtem vele – dörrenek vissza felháborodottan. Állandóan jön ezzel a nem érdekel a pasijaid dologgal. Pedig tisztában vagyok, hogy azért is kerülnek el a legtöbben, mert a két balfék állandóan a nyomomban volt és ellenőrizték kivel alakul az életem. Sőt jobb ha azt is tőlem tudják meg, hogy attól nem kell tartaniuk, hogy melyik pasi visz először ágyban, túl vagyok rajta és élek, terhes sem vagyok. Szóval le is nyugodhatnának a francba. - Akkor pofozlak fel, amikor akarlak. Főleg ha így hisztizel. Életed legfontosabb napján úgy viselkedsz, mint egy kislány. Arthur. Itt vagyok, azt legalább értékelhetnéd. De nem – hunyorgok rá, mert úgy érzem, ha csupa narancssárga cuccban villognék a nevével, és ugrándoznék, mint kiskoromban, az sem lenne megfelelő számára. - Ugorjak a nyakadba? Mit vársz tőlem Arthur? - sóhajtok egyet. Mert tudom, hogy van valami más is, ami a szívét nyomja és nem csak az, hogy nem voltam ott a több száz rajongója között. Mintha lett volna esélye kiszúrni a tömegben, annyi lámpa meg villogó vaku között. Azt csodálom, hogy azt észre vette, hogy Jerome ott volt. De mivel valamelyest megértem a kiakadását és a lelki ismert úgy marja a torkomat akár a sósav, nehezen is kezdek bele a magyarázatba, ami valószínű nem fogja annyira megnyugtatni. De nézze a jó oldalát, ott leszek. Nem pedig a telefonban hallgathatja az álmos, kásás hangom, mert kitudja milyen időzónában lesz. Ahogy a kezébe adom a magyarázatom okát látom, hogy az arca egy pillanatra eltorzul és a pánik végig szántja a bensőmet. Mintha most vágtak volna szájon és nem tudok megszólalni, hogy elmagyarázzam a történéseket, csak az arcát és a szemeit vizslatom. Tudni akarom mit érez, vagy mit gondol. De nem tudok kiigazodni rajta. Ami csak jobban fáj. Érzem a kesernyésségét a Ferrari szónak, amitől csak nagyot kell nyeljek. Árulónak érzem magam egy pillanatig, míg forgatja a kezében. - Mi? - meglepődve kapom ki a kezéből és rejtem vissza a zsebem biztonságos menedékébe, ahogy értetlenül pislogok rá. - A munkahelyemen voltam, hogy az utolsó simításokat megtegyem. Azért, hogy ott legyek melletted, minden pillanatban. Te pedig még mindig azért haragszol, ennek ellenére, hogy nem voltam ott? - most már paprikás lesz a hangulatom és a szendvicsre rá se bírok nézni, csak kiveszem a másik zacskóból a krumplit és hozzá vágom, hogy érezze mindenre gondolok. De ez sem elég neki. Viszont mire elmosolyodik és közelebb von, egy szikla esik le a szívemről, hogy átölelve elvezzem ki a pillanatot. Jól esik, hogy csak az agyamat húzta, de attól még igaz volt minden szavam és nem fogom vissza szívni. - Már majdnem húsz éve ez a munkám, szerintem megoldom – nevetek fel végül. - Azt meg eddig is tudtam, hogy mindenért hisztizik. De szerencsére van benne rutinom. Már csak neki kell elviselnie, ha épp beüt a havi egy hét, és sírni fogok, hogy hiányzik a családom vagy az idióta bátyám. Mert ő lesz a közelben – térek vissza a saját kiinduló helyemre, hogy igyak egy kis üdítőt, mert ettől a hirtelen jött hangulat változástól leesett a cukrom és úgy érzem, hogy rosszul leszek. Akár egy hullámvasút. Ez fog ránk várni mindig. - Egy hónapja, azóta már New Yorkban lakom, hogy minden féle felkészülésben részt vegyek, oktatás, megismerni a csapatot, pilótákat. Borzalmas egy hónap volt, hogy nem mondhattam el neked. De megakartalak lepni. Jerome meg nyaggatott, hogy essek már túl rajta, mert elfogja szólni magát. Ha meg megtette volna akkor biztos lehetsz benne, hogy a föld alatt lenne már – fújom ki a levegőt. Mert fel sem tűnt, hogy mióta nem lélegeztem. Annyira féltem, hogy kiakad, vagy jelenetet rendez. Bár minden oka meg van rá. Még is, jobb lett volna, ha az első napon tudta volna meg, hogy ott vagyok. Ami nincs is már olyan messze. - Mert élvezed, ha idegesíthetsz – nevetek fel, ha már olyan szépen felállítottam egy monológot, ennyi maradt meg benne, hogy Romeo és Julia-sat akarok játszani. Vagy kell. Vagy még nem tudom, hogy ennek mi lesz a vége. De remélem, hogy a barátságunk nem fog rá menni arra, hogy megtettem életem legnagyobb és legnehezebb lépését. Távol a családomtól és védelmező karoktól. Helyette vár az ismeretlen, a rengeteg utazás, és információ, a sok munka. Izgatott is lettem a gondolataim végezetével. - Támogatott. Azt akarta, hogy meglegyen az álmom és tudja, hogy egy év alatt belejövök és addigra talán az Ő életét is tudom majd egyengetni. Szóval készülj, csak egy évig vagyok teljes mértékben a tiéd. Utána újra osztoznod kell a figyelmen a tesómmal – nevetek egyet. Nehéz volt, tudom, hogy nem esett neki jól, hogy ennyire rövid idő alatt a két legfontosabb és legstabilabb személyt is elvesztette az életéből. Még is lovagiasan tűrte, mikor ki kellet vinni a repülőhöz és a rengeteg bőröndöt feladni, mert egy költözéssel megannyi holmi is jár. - De szerintem beszélned kéne vele. Támogatásra van szüksége. Húsz év után ennyire messze nem kerültünk egymástól. Tőled fogja várni, hogy legyél a nagy testvér és vigyázz rám. De kérlek, nyugtasd meg. Tudom, hogy neked sem egyszerű most. De barátok vagytok, már majdnem testvérek. Neki is szüksége van rád, nem csak neki rád – pillantok a szemébe. Mert a földön kell maradnia, és nem felégetni minden hidat, mert most neki kell a figyelem. Ez mindig is erről szólt, hogy adok és kapok. Most neki kell adnia. Nem pedig követelni mindent. - Milyen érzés volt a színpadon ennyi ember előtt? Majdnem megsüketültem attól, hogy üvöltötték a neved – mosolyodom el végül, könnyed téma felé evezve, ami talán még az érzékeny lelkét is simogatja.
Kezdőlap
“ - küldök egy SMS-t, mert sem a kóla sema burger nincsen itt és mg ők is eltűntek, se Papaya szett, de burger, sem ők, szép kis barátok. 