A lépcső tetejére érve teljesen váratlanul éri az ismételt sóhajtás, és ezúttal nem lassan, szépen felépítve fut rajta végig a libabőr, hanem kérdezés nélkül szalad végig szinte minden tagján, amitől belőle is kiszakad a levegő. Tudja, hogy udvariatlanok a megjegyzései, azt is tudja, hogy képes lenne megtartani őket magának, ha nagyon akarná. Nem fair, amit csinál, pedig róla az a hír járja, hogy efféle játékos az életben. Kifújja a levegőt, mert amíg a másik igyekszik visszaterelni őt a szavaival, addig szétcincálja a gesztusaival, amit a férfi nem érez fair játéknak, így ismételten csak őszintén reagál mindenre.
- Befejezem, ha Ön is. - Ennél igazságosabbat fel sem tudna ajánlani; a teste, amit annyi éven át kordában sikerült tartania, most ki akar törni ezekből a béklyókból, amin sem Patrizia beszédhangja, sem az nem segít, ha a nevét sóhajtozza egy ennyire elszigetelt helyen, ahol valójában bármi történhetne következmények nélkül. Nyilván Deluca annál sokkal udvariasabb, minthogy ide vagy oda dobálja a másikat, miközben egymáséi lesznek, de szinte csodaszámba megy most nála, hogy ennyire enyhe megjegyzéseket tesz, miközben a gondolatai már mérföldekkel odébb járnak.
Bólint és nevet, mert ez a fajta lazaság valóban nem jellemző rá, és soha nem is volt; de ez sem a neveltetésének köszönhető - inkább csak részben -, hanem ő ilyen, és ebből nem szokott adni semmiféle négyszemközti, bensőséges viszony esetén sem. Egyedül a fiaival lazább, mert az ő stílusuk ragadós, és mivel nagyon jó kapcsolatot ápolnak, nem bánja a dolgot.
- Igen, azt, Patrizia. - Bólint ismét, és szerencsére, ahogy a libabőr már nem kínozza az érzékeit, néhány lépés távolságra a kilátás el tudja vonni a figyelmét a másikról. Van ebben némi szándékosság, nem jön csak úgy magától, de a végeredmény a lényeg most. Nincsenek arra szavak, miket tenne, ha szabadna, de ez így van jól; ezek a fejében kell, hogy maradjanak, és mivel az üzleti kapcsolaton túl nem köti őket össze semmi, ott is fognak maradni örökre, úgy tűnik.
- Ez rendes Öntől, de nem venném magamra, ha nyerészkedne rajtam. Az üzlet az üzlet. - Nem tetszenek neki a saját szavai, mert ezzel próbálja magukat visszaterelni abba a mederbe, amiben egyelőre vannak, és amiből könnyedén ki kell tudniuk szállni, amint Viviana nevére kerül az ingatlan.
- A feleségem nevére írja kérem a papírokat. Nekem nem lesz hozzá közöm semmilyen formában. - Könnyedén peregnek le a szavak az ajkairól, és nem bánja, amiért ez így van; mostanra inkább egy szikla esik le a szívéről, amiért lassan vége lehet az egész tébolynak, és neki már nem kell majd mázsás súlyokat cipelni valaki más kedvéért.
- Igen, tökéletes lesz. - És ahogy ezt kimondja, a tekintete visszatalál a másikhoz, és olyan erővel fixálódik rá, hogy képtelen leemelni a barna szempárról azt, hiába igyekszik. - Köszönöm az idejét, remélem a végeredmény kárpótolja, amiért más indíttatásokkal érkeztem, mint illett volna. - Így szeretne bocsánatot kérni, amiért túl messzire ment, hiszen ez rá nem jellemző, és pontosan a saját jelleme az, ami a vágyainál sokkal többet kellett volna számítson. De nehezen tud patika módon viselkedni, amikor az elméjében a gondolatok mocskosabbak, mint valaha gondolni merte volna magáról.