Most alaposan megrekedtem, próbálom összeszedni a gondolataimban, hogy mi is az amit elmondhatnék magamról, nem vágnék a közepébe azzal, hogy bármikor a nyakam mögé tudom akasztani a bokám, mert ez nem engem jellemez, ezt bármelyik táncos gond nélkül meg tudja tenni, ha ezzel kezdenék ugyan az a tucatember lennék, mint akinek mindenki tartja egymást, én szeretném azt hinni, hogy az amit az évek alatt már letettem az asztalra nem hiábavaló, a küzdelem és a fájdalom nem tűnhet el nyomtalanul. Nos amit már eddig tudunk, hogy táncolok, egészen pontosan balerina vagyok, szerintem kábé azóta, hogy elkezdtem járni. Szeretem azt mondani annak aki igazán nem akar megismerni, hogy azért mert a családom visszamenőleg nagy balett múlttal rendelkezik, de a valóság ennél sokkal sötétebb, amiről sosem beszéltem szívesen. Tehát igen, titkaim is vannak, ahogy vágyaim és álmaim is, ahogy minden emberi lénynek, akkor mégis tucatember lennék?
Hm, szeretem a klasszikus zenét, jó, ez mondjuk elég nyilvánvaló lehet a foglalkozásomat nézve, de ma már majdnem minden zenére lehet balett előadást írni, hisz annyira szerteágazó szakmává vált ez is, de még is, számomra a klasszikus az, ami megnyugtat, ahol elengedem magam, amiben jól és természetesen érzem a testem minden rezdülését. Ami mindig biztonságot és az otthon melegét sugározza felém, így talán nem meglepő, hogy a lakásomban nincs is más zene a lejátszóban.
Próbálkoztam egy időben megtanulni zongorázni, egész jól is ment, de valahogy a táncot éreztem közelebbinek, az enyémnek. Tudom, öreg bútordarabnak néznek azért, aki vagyok. Lehet, hogy igazuk van, vagy csak a felszínt kapargatják?

Ó, a jó öreg régmúlt, az életem ama sötét korszaka amit magam mögött hagytam évekkel ezelőtt, amikor Moszkvában gépre szálltam, annak ellenére, hogy végig kergettek a reptéren, és tudom, hogy soha nem térhetek vissza, és nem is akarok. Soha...
Talán nagyon előre szaladtam és ez így egy cseppet sem érthető, ugye?
Akkor kezdjük a tragikus születésemmel, anyám belehalt abba, hogy a világra kényszerítette a gyermekét, akiről nagy reményben azt hitték, hogy fiú lesz, talán itt kezdtem el csalódást okozni apámnak, és rögtön kettőt, elvettem a nő életét akit szeretett és még csak nem is lehetek trónörökös. Csodálatos kezdés egy szép új világban. Apámnak hát az lett az életcélja, hogy egy engedelmes cselédet faragjon belőlem és gazdag férjet találjon nekem, pontosítok, gazdag férfinek adhasson el, amiből élete végéig úgy élhet, hogy neki soha ne kelljen dolgoznia. A táncot mindig is felesleges időpocsékolásnak tartotta, egyetlen előadásom sem látta, és ha elmentem fellépni a Nagyszínházba, még alaposan meg is vert, persze tudta, hogy kell, hogy csak szimpla táncbalesetnek tűnjön, amit gyakorlás közben szerezhettem. Akkor még is, hogy került pont a balett az életembe?
A nagynéném által, hosszú évek óta takarított a balettintézetben, és sokat vigyázott rám, én meg hát be-be lógtam már kúszómászó koromban is kapaszkodni és lógni a rudakon, legalább is ezt mesélték.
Őstehetség, ezt a szót használta a tanárnőm, aki egy kiöregedett balerina volt, akinek már lába is tört, így bottal járt, sosem felejtem a bot kopogását a folyosón, ahogy vízhangzott... Mint a dementorok, mindenkiben megfagyott a vér. Sokan láttak már videókat keringeni az interneten, hogy teszik az orosz balerinákat hajlékonnyá, erről annyit tudok nyilatkozni, hogy még mindig összerezzenek ha bordásfalba kell akasztanom a lábam, olyankor élesen villan elő az emlék, hogyan nyújtották az izmaim, mondván az igazi balerina tűr és szenved a cél érdekében.
Sok évem és sok törött bordám és lábujjam ment rá, hogy eljussak oda ahol most vagyok, büszke vagyok rá, hogy ösztöndíjjal és vízummal pattanhattam meg a saját süllyesztőmből, pedig már eljegyzett menyasszony voltam, és nem azért mert lett volna választásom... És ez kanyarodik vissza az első mondatok egyikéhez, miszerint szó szerint menekültem Moszkvából, és csak az volt a szerencsém, hogy jegyem gyors beszálló volt, még hallottam ahogy apám magánkívül üvölti, hogy "Nadia ha elkaplak, megöllek!". Nagyon jól tudom, hogy ez nem csak szimpla ígéret....
Az ösztöndíjprogram már véget ért, de állandó szerződést kaptam, így maradtam, nem is tudják, hogy ezzel az életem mentették meg...

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Ha egy balerinára gondolok, mindig az jut eszembe, hogy mennyi idő, fáradtság és fájdalom van abban, hogy egy-egy táncos olyan szépséget vigyen a színpadra, ami ez a műfaj. Egyesek szerint igazi kínzás belebújni abba a bizonyos cipőbe, de ha kínzásról kellene beszélni, azt hiszem Te jóval többet tudnál mesélni nekünk arról, hogy mit is jelent az egy táncosnő életében. Sajnálatos, hogy az apád nem támogatott téged abban, hogy táncórákra járj, amikor a tehetséged olyan nyilvánvaló volt már kicsi korodtól kezdve. Nem véletlenül szokták mondani, hogy fiúnak születni sokkal könnyebb, de én azt gondolom, hogy nem minden az, ha valaki tovább viszi a család nevét, hiszen a Te neved is épp olyan körökben fordulhat meg, amelyek kellően híressé teszik apádat is. De talán az ő célja nem a hírnév volt, hanem az, hogy könnyű és kényelmes élete legyen, általad... Remélem, hogy magad mögött hagytad azokat az éveket és elvárásokat, amelyek apád miatt árnyékba borultak és hogy ez a lehetőség New Yorkban az igazi számodra. Hogy itt kiteljesedhetsz és igazán boldog lehetsz végre, anélkül, hogy újra menekülve kelljen repülőre szállnod.
Színt hamarosan kapsz valamelyik admintól, én pedig addig is szeretnék még egyszer gratulálni az elfogadásodhoz!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!