She is free in her wildness, she is a wanderess, a drop of free water. She knows nothing of borders and cares nothing for rules or customs. 'Time' for her isn’t something to fight against. Her life flows clean, with passion, like fresh water.
- Pontosan olyan vagy, mint az apád. Meg sem lepődnék, ha a hülye internet után te is abban a bárban kötnél ki, ahol ő... - Ezt most nem teljesen értem. Hol? És miért? - Az nem mindegy neked? Inkább a munkaváltáson kellene gondolkoznod, nem pedig azon, hogy sztriptíztáncosnak állj majd a jövőben. - Hát te tényleg nem vagy komplett... Mielőtt anya bármi mást mondhatna, inkább megfogom a székre ejtett táskát, az okostelefont is magamhoz veszem az asztalról és köszönés nélkül távozom a konyha hátsó ajtaján át. A mai családlátogatás is nagyon megérte...
Vagyis ami azt illeti, talán mégis. Anya ugyanis valami olyasmit árult el most nekem, valószínűleg a tudtán kívül, ami még akár segítség is lehet később apa megtalálásában. Persze New York tele van sztriptízbárokkal, viszont nekem töménytelen mennyiségű szabadidő áll a rendelkezésemre, tehát nem vagyok lusta akár az összes helyet végigjárni, hogyha azon múlik, hogy végre találjak valami nyomot, amit apához tudok majd kötni.
Hetekig próbáltam megtalálni azt a helyet, amit anya említett, elég kevés sikerrel. Csak azt értem el, hogy majdnem minden estét random bárokban töltöttem és csalódottságomban sorra kóstoltam meg az éppen aktuális ház specialitását. A jobb napokra legalább még egy-egy férfi is kijutott nekem, aki legalább addig tartotta bennem a lelket és szórakoztatott, amíg végül már fel nem adtam a reményt. Végül amellett döntöttem, hogy a ma esti szórakozóhely lesz egyelőre az utolsó, amit megnézek, de ha most sem sikerül előbbre jutnom a nyomozásban, akkor megengedek magamnak egy kis szünetet, mielőtt továbbfolytatnám azt. Mivel nem akartam egy csitrinek tűnni, hogyha véletlen mégis találkozok valaki olyan személlyel, aki tud nekem segíteni, ezért kicsit felnőttesebbre vettem a szerepet. Kontyba tűztem a hajamat, vörös rúzst kentem az ajkamra és egy fekete félgarbó mellé színben passzoló szaténszoknyával, harisnyával és természetesen magassarkúval tettem tökéletessé a képet. Ha nagyon el akartam volna bárkivel is hitetni, hogy egy kezdő üzletasszony vagyok, megtehettem volna, viszont ma este csak egyetlen cél lebegett a szemem előtt: találni valakit, aki ismerte vagy ismeri jelenleg is az édesapámat. Nyilván azért kicsit megilletődve sétálok körbe a bárban, mikor még tulajdonképpen felmérem, hogy mit merre találok, de perceken belül már önmagam vagyok és nem várok senkire sem ahhoz, hogy az italpultnál vegyek magamnak egy italt. Vagy ami azt illeti, kettőt: egy long drinket és valami erős, kellően tömény alkoholt, mert úgy érzem, hogy valahogy kénytelen vagyok elkezdeni a mai éjszakázást. A pultostól elhangzik egy egészségedre, én pedig fogom a kisebbik poharat és másodpercek múlva már érzem is azt a bizsergést, ahogy az ital végigégeti a torkomat.
Voltak olyan pillanatok, amikor a bergsoni szubjektív idő funkciójához híven a kelleténél lassabbnak érződött. Lehetet ez az unalomtól és a pillanat súlyától is. Mondhatom, hogy jómagam mind a kettőt nem egyszer tapasztaltam meg, míg a többség többnyire csak az unalom változattal szembesült. Viszont amikor az ember ujja megfeszült az elsütőbillentyűn, amikor egy célgömbön át hunyorított egy másik emberre, az tipikusan olyan helyzet volt, amikor a pillanat súlya volt nagyobb a mérleg egyik serpenyőjében. Ott és akkor a lassulás alatt megfigyelhettél bármit a másikon: hogyan öltözött, hogyan rándulnak a vonásai, viselt-e jegygyűrűt... elgondolkodhattál mi jár a fejében, miközben te voltál élet és halál ura. Egy másodpercbe foglalva pöröghetett le minden, ha te voltál a vadász, ha azon az apró , hajszálnyi mozdulaton függött minden, amit a mutatóujjadnak kellett megtenni.
Egy dörrenés.
Megtörtént. A székhez bilincselt Kenneth feje hátra biccent erőszakos rándulással és úgy is maradt, míg a teste azonnal elernyedt s csak a bilincsek tartották meg ültében. Egy lövés a T vonal közepére pontosan a szemöldökök között és az orrnyereg felett. Ez az a pont amit egy mesterlövész is szeret elkapni ha teheti, mert pontosan úgy hatol a golyó az agy rostjai közé, hogy az áldozat már nem moccan, azonnal meghal és rongybabaként csuklik össze. Nem rándul meg az ujj és nem sül el véletlen a fegyver például. Viszont én nem vagyok mesterlövész és ez nem valami harci övezet. Ez csak egyszerű kivégzés volt. Megcsóváltam a fejem, a fegyvert leengedve és visszabiztosítva. Csalódott voltam, mert ennek nem kellett volna így lennie. Erre gondoltam akkor is, amikor elhagytam a kis pinceszobát. - Tony, takarítsatok fel légy szíves! - jegyeztem meg a kint ácsorgó emberemnek. Kenneth hibája volt, hogy köpött, hogy elárult. Hiába igyekeztem magam jól bebiztosítani, ez jobbára New York határain belül volt érvényes, máshol nem, márpedig az utóbbi időkben egy-egy balhét távolabbi államokba szerveztem és akadt, aki ezért a fejemet akarta. Olyan, aki eleget tudott fizetni Ken-nek, hogy eláruljon és megmondja hová utazom. Ez persze az én hibám is volt, mert nem kellett volna, hogy lássa azt a repülő jegyet, amit egy pillanatra gondatlanul a pulton hagytam az egyik nyitás előtt amíg a bartenderrel egyeztettünk a készletekről ő meg a biztonsági őr poszt felé mentében vetett rá pillantást. Igen, ez az én gondatlanságom kétségtelenül, de a hűtlenség és az árulás meg az ő bűne, amit már nem én kényszerítettem ki. És amit nem hagytam megtorlatlan. Nem, ha módomban állt. Elhagytam a pincét és az irodám felé vettem az utamat, mert szükségem volt arra, hogy egy pohár itallal leöblítsem a történeteket. Nem azért, mert bűntudatot éreztem volna, vagy mert problémám lett volna azzal, amit tettem... egyszerűen csak le kellett zárni ezt a fiaskót és egy pohár ital mindig felér egy lapozással az élet nagy könyvében. Az árulás nem maradt következmény nélkül, a banda végül megúszta a nekünk állított csapdát, a dolgok nagyjából egyensúlyban voltak. Az irodámban viszont azt kellett konstatálnom, hogy a bárszekrényt a múltkori tartózkodásnál alaposan kifosztottuk. Nem volt ez meglepő, mert itt engedtük ki a feszültséget a tőrbe csalási kísérletet követően miután végre visszaértünk New York biztonságába. Sóhajtok, majd a nyakkendőm kioldom és ledobom az üres bárszekrény tetejére, az ingem nyakát pedig pár gombbal meglazítom. Ki kell mennem a bárpulthoz és ha már így teszek, azt leheletnyivel lezserebben érdemes tennem, a fekete öltöny szett így is bőven elég elegáns lesz. Nyakamba veszem hát klubom folyosóit, hogy felkeressem az előcsarnokban berendezett bárpultot. Miért pont azt a klub több pultja közül? Mert ha már kimegyek, ott fogom jobban látni, hogy kik érkeznek ma este és ha valami fontos kontakt befutna, akkor arra gyorsabban is tudok reagálni.
Odakint épp szemtanúja lehetek, ahogy egy filigrán fiatal hölgyike a pultnál legurít egy rövid italt, másik kacsójában egy long drink-et szorongatva. Ahogy leszalad nála az ital, majd pofija ismét egy vonalba kerül a szemek vonalával, akkor kapcsolódik össze tekintetünk. Valamiért egy újabb hosszú pillanatba csöppenünk. Nem másodpercesnek érződik a szemkontaktus, ahogy hideg tekintetem az ő zöldes fényű szivárványhártyáira fixálódik, ahogy felmérem az arányos, finom metszésű arcocskát, az ital legurítása után enyhén nedvesen csillanó ajkak kissé elnyílt, az összképet még megragadóbbá tevő mimikáját. Valami volt ebben a pillanatban és ebben a fiatal nőben. Talán az, hogy egy olyan pillanatot kaphattam el, amikor a tömény szesz által kiváltott önkéntelen és természetes reakció töredékmásodperceinek lettem tanúja, akár természetfilmes a vadonban. Akárhogy is, ez pont elég volt arra, hogy az érdeklődésem felébredjen. Határozott léptekkel közelítettem meg hát a pultot, hogy csak intsek egyet és a bartender már forduljon is pontosan tudva, mire gondolok és mi a dolga. Én pedig a szintén feketébe öltözött csinos vendégnek szentelhettem figyelmem. - Remélem kegyed még nem fizetett, mert erre a két italra a vendégem, ha nem utasítja el. - jegyzem meg egyszerűen, továbbra is zöldes lélektükreibe fúrva tekintetem kérlelhetetlen nyilait. Megnéztem magamnak rutinos pillantásokkal, anélkül, hogy stíröltem volna, hogy közönségesen meresztettem volna rá a tekintetem. Finom félmosoly ül ajkaimon, s árnyéka sincs rajtam annak, hogy percekkel ezelőtt lőttem valakit agyon hideg vérrel, most meg udvarias figyelemmel tüntetek ki egy vendéget a pultnál. Ki is lehet ő? Fiatal, már-már visszafogott eleganciával, de csinosan öltözött és elég szemrevaló. Előfordulnak hasonló betérők, de nem mondanám gyakorinak a hely természeténél fogva. Ez pedig arra engedett következtetni, hogy célirányosan jött, valamit akart itt. A hozzá hasonlók üzletkötők voltak az esetek többségében, akik mondjuk alkoholt forgalmazó cégek netán márkák képviseletében jöttek ajánlatot tenni, beszállítói státuszt szerezni. Ez a leányzó mégsem ilyen kisugárzással bírt számomra, de még semmilyen következtetést nem tartottam érdemesnek levonni. - Lorenzo vagyok egyébként. Lorenzo Vercotti. - mutatkozom be, miután megkapom a gin tonic-ot, ezzel görgetve tovább az eseményeket. Ha a tulajt keresi netán a fent vélelmezett ügyek valamelyikének okán, akkor a név lehet mond neki valamit, elvégre felkészülten és célirányosan szoktak érkezni.
She is free in her wildness, she is a wanderess, a drop of free water. She knows nothing of borders and cares nothing for rules or customs. 'Time' for her isn’t something to fight against. Her life flows clean, with passion, like fresh water.
Ha igazán őszinte akarok lenni, nem ismerek magamra, pláne nem ebben a pillanatban. Egész eddigi életemben egy olyan ember voltam, aki csak és olyan dologra szánt időt, amire éppen akart és nem is nagyon tettem felesleges erőfeszítéseket semmiért, még néha akkor sem, hogyha szükséges lett volna, hiszen mindent, amit a sors nekem tartogatott, magától értetődőnek vettem, viszont az elmúlt években, ha az édesapámról volt szó, egyszerűen megváltoztam. Kisgyermekként kevésbé érdekelt még, hogy miért csak egy anya van jelen a megszokott mindennapokban, viszont amint tinédzserkorba léptem, minden olyan... furcsává vált. Minden, ami addig normális volt vagy legalábbis annak tűnt, megváltozott és nem igazán értettem az okát. Valami hiányozni kezdett... Egy darabig fogalmam sem volt róla, hogy mi, aztán ráébredtem: az édesapám. Hiszen nélküle, egy szülővel, szinte félember voltam, a másik részt, ami bennem rejlett, nem ismerhettem meg, ez pedig felettébb bosszantott és az évek alatt csak egyre kíváncsibbá tett. Kezdtem azt hinni, hogy talán soha sem fogom megismerni apát és nem is teljesedhetek ki a vele való kapcsolat nélkül, viszont a sors éppen akkor ajándékozott meg egy lehetséges nyommal, amikor szinte már készen álltam arra, hogy feladjam életem legfontosabb célját.
Más esetben valószínűleg már észrevettem volna a helyiség másik végében megbújó sötét alakot, sőt gyanúsan én lettem volna az a fél, aki felvette volna a szemkontaktust vele, de a két ital között félúton éppen teljesen máshol jártam fejben. Apára gondoltam, megint, és bár nem volt jellemző rám, de kicsit elkezdtem azon aggódni, hogy hiábavaló volt minden eddigi erőfeszítésem, tényleg nem fogom megtalálni, sem pedig választ kapni az örök kérdésre, ami foglalkoztatott: miért hagyott el engem a születésemkor és azóta miért nem keresett fel egyszer sem? Hosszúnak tűnő percek után egy árnyék magasodik fölém: a férfi, akit nem olyan régen már észrevettem a teremben megszólít, én pedig akaratlanul is átváltok arra a Mabelre, aki minden hímnemű egyedet csak játéknak tekint. - Hát mivel nem terveztem megállni ennél a két pohárnál, így nem is fizettem még - mosolyodok el és tekintetemmel szinte gátlástalanul mérem végig a mellettem állót. Amint szemeim visszatérnek az arcára, továbbra is kitartóan igyekszem fenntartani vele a szemkontaktust. - Elfogadom az ajánlatot, köszönöm szépen a kedvességed - direkt tegezem le, bár tisztában vagyok vele, csak ránézésre is, hogy bizony jó pár év választ el minket egymástól. Nem mintha bármikor is érdekelt volna, hogyha éppen egy olyan férfivel kerültem kapcsolatba, aki talán annyi idős lehetett, mint az édesapám, pláne mivel az OnlyFans elég sok olyan követőt rejtett magában, akik messze 50 év felett lehettek már korban. - Nagyon örülök, hogy megismertelek, Lorenzo - szintén egy mosoly, mielőtt a nevemmel folytatnám a beszélgetést. - Mabel vagyok. A családnevet egyelőre nem tartom elég fontosnak ahhoz, hogy megemlítsem, pláne nem az ismerkedési szakaszban. - Csak nem itt dolgozol? Belekortyolok az italba érdeklődés közben, majd a válaszát megvárva reagálok neki. - Bár még soha sem voltam ebben a bárban, de felettébb izgalmasnak tűnik - hiszen nem egy átlagos szórakozóhely, pláne nem egy huszonéves lánynak, aki inkább a diszkózenéhez van szokva, de az ismeretlen mindig is érdekelt és most sincs ez másként.
Szinte látta lelki szemeivel az ember, hogy vett a másik az arca elé egy maszkot pillanatok alatt. A vonások elsimulnak egy adott séma szerint, a hang sajátos édességgel kezd fuvolázni: olyan műsor volt ez, amit már láttam nem egyszer. Profin volt előadva, meg kell hagyni. A leányzó értette a dolgot, ennyi biztos volt. Ezt egy szinte láthatatlan biccentéssel és szám sarkának enyhe rezdülésével nyugtáztam. Amikor az embernek van lehetősége megfigyelni a fegyver célkeresztjén keresztül valaki hogyan próbál hamis nyugalmat erőltetni magára, vagy miként omlik össze őszintén a fenyegetés súlya alatt, annak a szeme már elég éles az ilyesmi megfigyeléséhez. Aztán meg ott vannak a drága kis alkalmazottjaim, a táncoslányok baromfiudvara, akik szintén profin űztek minden ilyen praktikát. Elvégre napról napra ezekkel szívták üresre a betérők tárcáit. Hát legyen így, játsszuk ezt a játékot! Errefelé sokszor egyébként sem az őszinteség dívott, bár volt olyan része is a klubnak, ahol az emberről már lemállott minden máz és a maga meztelen valójában adta át magát az este történéseinek. De momentán még a puszta kérdés sem merült fel, hogy a csinos leányzó annak valaha is a közelébe fog kerülni.
Mindenesetre nem volt ellenemre ez a dolog. Végső soron az imént még lapozni szerettem volna, egy ilyen társaság pedig tökéletesen alkalmas arra, pláne így az italom birtokában. Állja a tekintetem, ez eddig imponál, és ez így is marad a jelek szerint, ahogy szóba elegyedünk. - Helyes! Egy szórakozóhelyen nincs is rosszabb, mint az absztinenst játszani, vagy egy italt szorongatni félősen. A legjobb, ha az ember elengedi magát és hát egy ilyen klub meg tényleg arról szól, hogy az ember félreteszi a korlátokat. Vagy a gátlásokat. - foglalom össze a magam kés véleményét csak úgy általánosságban, fel se véve különösebben az enyhe pimaszságok kicsit szurkálódó sorozatát. Inkább csak elkönyvelem magamban, hogy a hölgyike megszokta már az ilyen helyzeteket: fizetik az italát, kedvére próbálhat cicázni másokkal, mert a zöld szemek és a bájos pofi meg a filigrán alak bőven lehetővé teszik ezt számára. Olyan magabiztosság áradt belőle, ami egy nagyon magasra csapó hullámra emlékeztetett: feltornyosul, átzúdul az akadályokon. De végül mégis habokra omlik a tajték egy ponton. Csak ahhoz túl fiatalnak tűnt, hogy ezt meglássa. Nem, az ember amíg fiatal, badar képtelenségnek és távolinak tűnik az öregedés, a problémák, a halál... minden, ami igazán valóságos volt egyébként. De így van ez rendjén. Ezt a tandíjat mindenkinek magának kell befizetnie. - Ugyan... - legyintek egy könnyedet, majd belekortyolok az italomba. - Az még meglehet, hogy örülsz, mert meghívtalak, de hogy nagyon... olyan eufemizmus ez, ami kétségtelenül hízelgő, csak nem ér többet a kósza lájknál: bármennyit nyomhatsz bárkinek a posztjára mert mindig pontosan ugyan annyi marad a zsebedben, mint amennyit elhasználtál! Nem kizárt, hogy egy ponton ez majd igaz lesz, de az még a jövő rejtelme, hogy valóban nagyon fogsz örülni annak, hogy találkoztál velem... - könnyedén sorjáznak karcos orgánumom tolmácsolásában a szavak továbbra is tartva a laza mosolyt és a szemkontaktust is. Ez az ellensúly, ha úgy tetszik, mert nem az volt a cél, hogy beleálljak valamilyen módon, csupán továbbra sem tudtam, hogy a hölgyemény mit szeretne itt és ez is része volt a feltérképezésnek. Kerestem a helyét ennek a kirakós darabnak még igazság szerint és volt az a megérzésem, hogy a leányzó valami konkrétabb céllal jött ide, ami a hely tulajaként egyáltalán nem volt közömbös kérdés. A nevem nem ismerte, viszont pont jó irányba tapogatózott, ez is alátámasztotta a dolgot. - Tulajdonképpen igen kedves Mabel, valóban itt dolgozom. - ettől bővebb volt az igazság, de azt nem kellett még tudnia. Illetve kérdés volt, hogy egyáltalán meg kell tudnia, avagy sem... - Ó, valóban izgalmas tud lenni, bár a közönség túlnyomó többségben azért férfiakból áll, elvégre táncoslányokat bámulni nem sűrűn jár nők tömege. Téged mi hozott ide? Csak a kíváncsiság, vagy egyébként is szoktál ilyen night clubokat látogatni? - teszem fel a kérdést, tovább gördítve a gombolyagot. Végül is tértek be ide nők is változatos okokkal, akadtak leszbikusok például akik szerettek itt nézelődni, de olyanok is, akik a klubot látogató kiéhezett és anyagilag jól eleresztett férfiakra mozdultak rá, vagy csak szimplán vonzotta őket ide valami perverzió, hogy csak pár motivációt említsek, azt nem számítva, hogy olykor meg pont állást akartak itt keresni, ha úgy jött ki a szűkös büdzsé és a tandíjat meg fizetni kellett. Utóbbi elég klisés, de a University of New York és a Columbia is gondoskodott az ilyen jelentkezőkről. Csak hát a Pink Pitbull nem egy sima vetkőzős csehó volt olcsó plüss szőnyeggel és sörtől ragadó pulttal. Nem, ettől nagyságrendekkel igényesebb, elegánsabb és exkluzívabb hely volt, ehhez szabott árú beugróval, meg italokkal.
She is free in her wildness, she is a wanderess, a drop of free water. She knows nothing of borders and cares nothing for rules or customs. 'Time' for her isn’t something to fight against. Her life flows clean, with passion, like fresh water.
Még egy este, még egy sztriptízbár és nagyon úgy néz ki, hogy még egy férfitársaság: ez a hármas teszi ki lassan a mindennapokat és tölti fel megszokott tartalommal. Már azt sem nehéz sejteni, hogy miként végződik majd az éjszaka, hogyha ugyanazon a vonalon halad tovább, mint eddig. Hiszen csak a helyszín más meg a partner, de a folyamat nagy valószínűséggel megmarad. Ha pedig szerencse is társul hozzá, véletlen, akkor akár a mai nappal véget is érhet ez a fajta játék és tovább folytatódhat egy másik: az apakereső. De egyelőre még semmi konkrétat nem kell, hogy tegyek és a megfelelő irány felé sem szükséges, hogy tereljem a találkozást, hiszen minden szépen-lassan halad a maga útján. A férfi felveszi velem a szemkontaktust, mellém lép, itallal kínál, én pedig egy röpke másodperc alatt megint azzá a Mabellé válok, aki minden apjával kapcsolatos gondolatát hirtelen elfelejti és csak arra fókuszál, ami valójában mindig is foglalkoztatta: a férfiakra. - Teljesen egyetértek - bólintom oldalra a fejem, hogy a szempilláim alól tekintsek fel a határozott arcvonásokra. - A kérdés inkább az, hogy pontosan mi kell ahhoz, hogy az ember teljesen merjen önmaga lenni egy ilyen helyzetben is? Egy-két ital valóban nem elég hozzá, de én azért, személy szerint, ragaszkodnék a megfelelő társasághoz is - sokatmondó félmosoly, kissé homályosan csillogó tekintet. Tulajdonképpen csak a szokásos gesztusok, amik eddig mindig beváltak és amikkel lényegében megkönnyítem a saját magam dolgát, hogyha a férfiakkal való érintkezésről esik szó. Kár lenne tagadni, hogy sokféle férfival találkoztam már huszonegy év alatt, de az előttem álló láthatóan egy teljesen más figura. Nemcsak tapasztaltnak tűnik, és nemcsak a koránál fogva, de meglehetősen karakán és talán nem is sejti, de az elhangzó szavaival pont sikerül a lényegre tapintani, az én esetemben legalábbis. Ugyan kisarkítom a mondanivalóját és a saját szájízemre alakítom, de ezáltal kicsit meg is nyílok előtte, mégha ő ezzel lehet nincs is tisztában. - Azért ez nem minden esetben teljesen igaz. Néha ugyanis előfordul, hogy a kedvelések száma nagyban meghatározza az embert magát - mégha ugyanakkor sokat el is vesz belőle. - Vagy talán te nem áldoznál például a szépség oltárán, ha elég lenne hozzá csupán annyi, hogy pár lájkkal úgymond megvásárold magadnak a képen látható nőt? Persze, tisztában vagyok vele, hogy manapság az interneten megbújó, modellnek titulált lányok sem végeznek tisztességesebb munkát, mint az utcán terpeszkedő fajta, legalábbis nagyon sokan pontosan ezt gondolják róluk. Viszont nem mindenki folyamodott még a keményebb módszerhez és inkább megelégszik egy tökéletesen sejtelmesre szabott képpel, videóval. Itt tartok még én is és bár csábító, hogy továbbfejlődjek ezen a téren, egyelőre maradok a jól beváltnál. Fiatal és szép vagyok, bőven ráérek még, ha egyáltalán a megkezdett úton szeretnék majd továbbra is haladni. - És szabad tudni, hogy milyen pozícióban dolgozol? Lehetne akár puszta érdeklődés is a szavak mögött, ha nem lenne mögöttes tartalma annak, hogy a bárban vagyok. Viszont a felcsillanó szemek, amik a válaszára érkeznek, valószínűleg sokkal figyelemfelkeltőbbek, mint szeretném és pontosan azt tükrözik, hogy van miértje annak, amiért éppen egy bárszéken foglalok helyet, mellette. - Azt nem tagadom, hogy valóban kíváncsi vagyok, szinte mindenre, ami még ismeretlen számomra és mivel amúgy sem vetem meg egyik nemet sem, ezért jó ötletnek tartottam, hogy ismételten kipróbáljak valami újat. Ebben az esetben ez egy sztriptízbárt jelentett, igen. Szerinted attól, hogy nő vagyok, nem szórakozhatok pontosan úgy, mint a férfiak? A hangszínemben semmi sértődöttség nincs, ellenben megadom neki a lehetőséget, hogy ajánljon egysmást, mert feltételezem jelenleg amúgy sem találok nála tapasztaltabb embert, aki szélesre tárhatná és megnyithatná előttem a bár világát.
- Természetesen ezt egyéne válogatja. Bár aki már megteszi azt a lépést, hogy átlépi a küszöböt, már nincs rossz úton, hiszen innentől nála pattog a labda, hogy kiélvezze, amire az adott estén befizetett. Az ital csak annyit segít sokszor, hogy könnyebb legyen nyíltan kimondani, amit a tudatos én leszabályozna esetlegesen. - vonom meg kicsit a vállam, mert hát végső soron ez volt az igazság és aki a beugrót leszurkolta, az már elszánt volt minimum. Nem a szép mosolyukért jutottak be ide az emberek. És ha már igazság, hát az is ide tartozott, hogy gyorsan lejött: a leányzó egyrészt nyilvánvalóan tisztában van az adottságaival és szinte teljes természetességgel tudja az ehhez illő szerepet hozni. Kár, hogy láttam előtte egy pillanatra másik állapotában is, amikor picit elmerengett, majd lehúzta a felesét. De azért nincs ellenemre a műsor tőle. - Abban persze igazad van, hogy a jó társaság ebben tud segíteni is. És ha úgy gondolod, hogy én jó társaság vagyok számodra, nem fogok ellenkezni. - teszem még hozzá könnyed mosollyal, hogy azért tovább pattogjon a labda, amit útjára indított. Nem voltak még világosak számomra a szándékai, pedig ez egyáltalán nem volt elhanyagolható kérdés. De mindent idővel ugyebár. Nem kell kapkodni. Az azért már kiderül, hogy nem pont név szerint engem keresett, így nem ennek szólt az elbűvölőnek szánt kis repertoár. Újabb ecsetvonás, ahogy a mondókámra adott reakciója is, helyesebben az, hogy mit ragad ki belőle. - Persze, kedvelések repíthetnek a csúcsra. - biccentek mondókája első felére. - Egy időre, mert ez már csak így van a fedezet nélküli dolgokkal: nem tartanak sokáig és mindig kell az új, hiszen minden görög tovább, az élmény nem állhat meg. Főleg, ha ott a következő, új attrakció. - kortyolok egy újabbat szavaim után az italomból, mimikáját figyelve. Igen, valami olyanra tapintottam rá véletlen, ami számára fontos terep. Más szemmel is megnézem. Fiatal, hiú, szép, simán lehet akár valami influencer leányzó is, vagy hasonló. A mondókájának folytatása utóbbira utal, valami többre. Persze az én feleletem most is áramvonalasra volt csiszolva a maga módján, mert rátapintott egy olyan gyengeségre, ami ennek a social media világnak a meghajtója és a gyengesége is volt: a pillanatnyiság. Lehetett bármennyi önbizalma valakinek, egy ponton úgy is számot kellett vetnie vele, hogy bizony versenyben van és széles a piac, mert az internet eléggé demokratizálta ezt. S minél szélesebb, annál inkább nyílik az olló: sokan morzsákat kapnak, kevesen az igazi "álmot". - A "kúrólájk" a pecsenye füstjére elég csak, illúzióval fizetsz és illúziót kapsz. Valódi szépséghez több fedezet kell a dolog mögé, ezt te is tudod. - újabbat kortyolok az italomból, majd újfent zöld szemeire fókuszálok. - A fedezet persze sok minden lehet, akár az is, hogy nem egy képernyőn nyomok egy gombot, hanem veszem az erőfeszítést és a másiknak szentelem az időm, a figyelmem. És csak neki. - a szemkontaktus mindezt alá is támasztja és mélyíti a mondandóm szándékom szerint, így továbbra is fenntartom. - Meglepődnék például, ha te beérnéd lájkokkal mint fizettséggel. Nem kedves Mabel, te ennél többre értékeled magad. És szerintem többet is érsz. - valaminek a peremén táncoltam érzésem szerint, a kérdés az volt, hogy szavaimmal mennyire mentem jó irányba s azok mit fognak kiváltani a leányzóból, vagy az, hogy nyomatékosításra szabad kacsója után nyúltam s ha engedte, egy finom kézcsókot nyomtam rá. Színpadias? Igen. De megvolt ennek is a maga szerepe: egyrészt érzésem szerint ebben nem sűrűn volt része, másrészt kifejezte azt, amit mondtam: már több értéke volt ennek, mintha csak lájkoltam volna a képét valahol. Ez valódi volt, érzékelhető és a maga módján érzéki. Viszont mindez kezdett kicsit új kontextust teremteni, új értelmezési lehetőséget biztosítani. Fordultak meg itt fiatal lányok "tanulmányi út" jelleggel is, hogy ezt-azt ellessenek a profi lányoktól, amit aztán posztokban, videókban lehetett kamatoztatni. Talán ő is ezért érkezett? - Úgy mondanám inkább, hogy szabad megkérdezni. A teljes poént azért mégse lőném el, legyen elég annyi, hogy meghatározó a szerepem a hely működésében. - bár semmi nem kötelez rá, ezzel még igazat is mondtam végső soron. S hogy miért nem megyek bele a dologba mégsem teljesen? Mert szinte nyilvánvalónak érzem, hogy pozícióm pontos tudata újabb változást idézne elő a leányzó magatartásában, nekem meg még jó ez így, először így szeretnék rá figyelni és képet alkotni róla, ha már kitalálta, hogy társaság legyek számára első itteni látogatásához. - Pontosan úgy talán nem, mert vannak olyan hülyeségek amik a férfi anatómiának hála jutnak eszébe piás legénybúcsúzós tökfilkóknak például. - nevetve vonom meg a vállam, majd húzom le az italom. - Ettől eltekintve meg persze szabadságodban áll úgy érezni jól magad, ahogy csak kívánod és a szavaidnak hála jobban értem is a dolgot. Szóval mi is az, ami érdekelne, amit kipróbálnál? Úgy könnyebb ajánlani valamit, ha van irányvonal. - intek a pultosnak közben egy második italért. - Meglehetősen szép és mellé jól képzett, ügyes táncoslányaink vannak, nézhetsz műsorokat és persze privát táncot is kérhetsz. Erre vannak privát fülkék vagy külön fizetős kulcsos szobák, amiket lehet bérbe venni megbeszélt időre. - míg megkapom a második gin-tonicot és Mabel is gondolkozik, hogy mit szeretne, én azért adok támpontokat jó házigazdaként, mert ha már kérdeztem, hát úgy illik, hogy én se hagyjam vakon repülni. - Ha pedig a klubot látogató férfiak érdekelnének, úgy nem biztos, hogy a legjobb társaság vagyok, a jelenlétemben nem igazán fognak rád repülni. Ezzel együtt persze továbbra is szívesen leszek Vergilius-od ebben az alvilágban! - zártam gondolataimat egy játékos kacsintással kísérve.
She is free in her wildness, she is a wanderess, a drop of free water. She knows nothing of borders and cares nothing for rules or customs. 'Time' for her isn’t something to fight against. Her life flows clean, with passion, like fresh water.
- Nos, esetemben akkor az alkohol azt az énemet hivatott előhozni belőlem, amelyik a szavak helyett inkább a tetteket részesíti előnyben. Ugyanis sokkal jobban szeretek tenni azért, ami megmozgatja a fantáziámat, mintsem beszélni róla. A szó ugyanis nemcsak hogy elszáll, pláne, ha semmit sem tesz utána az ember csak ül és várja, hogy az úgynevezett sült galamb a szájába repüljön, de lényegében feleslegessé is válik, ha megvan a lehetősége hozzá, hogy inkább cselekedjen. Én pedig pontosan olyan természet vagyok, aki előbb tesz bármit, bármiért, mielőtt gondolkozna rajta. Az, hogy ez a fajta hozzáállás gyakran néha együtt jár azzal, hogy különféle problémát generáljak vele magamnak, már egy teljesen más kérdés. - Pontosan ezt gondolom - mosolygok továbbra is rendületlenül, még mindig fenntartva a határozott szemkontaktust a férfival, visszautalva a társaság kérdésére. - És valószínűleg te sem azért jöttél ide hozzám, hogy rövid úton távozz is tőlem - bár kijelentem, de a hangomban érezhetővé válik egy ki nem mondott, vagy mégis? él. Tisztában vagyok vele, hogy nem csak azért érkezett mellém percekkel ezelőtt, hogy a hogylétemről érdeklődjön vagy hogy mindenféle hátsó szándék nélkül meghívjon erre a két italra. Viszont ahogy a közelségétől én is egyfajta női szerepre váltottam át, szinte akaratlanul is, az övé sem zavar engem, kicsit sem. Egy nő és egy férfi ugyanis mindig ugyanabba a játszmába kényszerül, ha szeretné, ha nem és szerintem ezzel abszolút nincs is semmi probléma, hiszen az élet ilyen. És én személy szerint még élvezem is. - Mondjuk az sem elképzelhetetlen számomra, hogy minden társaság nélkül érkező nőt kitüntetsz a figyelmeddel - mert azért egy ilyen típusú helyen kétlem, hogy sok magányos nő fordulna meg. Már akinek nincs semmilyen hátsó szándéka az érkezésével... - Viszont, ha van hozzá úgymond tehetsége az embernek és élvezni is tudja, hogy időként teljesen új dologgal lepje meg a közönségét, akkor talán nem is olyan rossz energiát fektetni ebbe az attrakcióba - használom fel direkt a szót, ami pár másodpercre a még a férfi szájáról pergett le, hogy éreztessem vele, attól függetlenül, hogy nem feltétlen értek egyet a véleményével, de nagyon is tetszik a határozottsága. Illetve maga a beszélgetés is, mert régóta nem fordult elő velem, hogy egy olyan kaliberű férfi társaságát élvezhettem, mint amilyen az övé. Talán mégis megvan a varázsa annak a körülbelül húsz évnek, ami köztünk van. - Nem mindig optikai csalódás az, amit a távolságból nyújtani tudsz a másiknak. Nyilván akad sok olyan kolléga is a szakmában, aki bár az életben csak segy szürke egérként állna a másik féllel szemben, de az interneten könnyűszerrel elhiteti mindenkivel, hogy bármelyik topmodellt kenterbe vágná, viszont, ha az, amit online nyújtasz a partnernek, a valóságban ugyanolyan, ha nem jobb tartalommal bír, talán mégis megéri, pláne, ha nincs senki más az ember mellett. Az én értékrendemben az erotikus tartalomgyártás ugyanis teljesen eltér a személyes találkozástól, mégha más szerint szinte ugyanaz, csak más aspektusban. - Nyilván a pénz mindig fontos az életben, ezt felesleges lenne is tagadni. De az elismerés, amit mellette még megkaphat az ember lánya, akár internetes kedvelések formájában, azért az sem utolsó. Eszembe sem jut, hogy elhúzzam a kezem a férfitól, ellenkezőleg, amint végez a kézcsókkal, szánt szándékkal úgy irányítom vissza az ujjaimat az asztal lapjára, hogy azok végigfussanak az ing karrészén. - Szemérmesem megköszönhetném az előbbi szavakat, de szerintem ahhoz már késő, hiszen elég könnyen kezdesz kiismerni engem - ami egyrészt kicsit ijesztő, viszont egyszerre kellően figyelemfelkeltő is a részéről. Ahogy a foglalkozása is, amiről bár tényleges részleteket nem árul el még nekem, de ahhoz, amiért valójában érkeztem, bőven elég. - Szóval ismerhetsz sok olyan embert, aki gyakran megfordult vagy manapság is megfordul erre, nem igaz? Minimálisan hagyom csak lehullani a maszkot, ami még a találkozás elején került fel rám, de mivel Lorenzo pontosan olyan embernek tűnik, akire szükség lehet, hogyha szeretném továbbfolytatni az édesapám iránti nyomozást, ezért valamennyire engednem kell a kizárólag szórakozni vágyó Mabel álarcából. Felnevetek vele együtt, amint a férfiak sztrptízbáros szokásait kezdi emlegetni. - De legalább ők pontos tervvel érkeznek egy ilyen helyre. Én, be kell, hogy valljam neked, azonkívül, hogy tudom azt, hogy a lényeg minden bizonnyal a táncoslányok szakmai felkészültsége, - és nemcsak a táncra utalok, hiszen sok minden történhet azért azokban az előbb megemlített zárható szobákban is, legalábbis a saját elképzelésem alapján - nem igazán vagyok tisztában azzal, hogy ezenkívül mivel lehet még szórakoztatnia magát az embernek itt. - Ugyan, nem tudhatod, hogy nem-e az volt a cél, hogy pont te köss ki mellettem, ne más - iszom meg az utolsó pár kortyot is a pohárból, mielőtt letenném a bárpultra. - Úgyhogy nagyon hálás lennék, ha továbbra sem hagynál magamra ebben az ismeretlen közegben - kaján mosoly, érti ő a szavak mögött megbújó tartalmat, hiszen még látszatra sem vagyok egy félénk kislány. - Esetleg elárulod nekem, hogy te mivel szoktad magad lefoglalni, ha nem dolgozol? Nyilván olyan dologra gondolok, ami nem kötelező jellegű neki, hanem azért tesz meg, mert élvez.
- Értem. Viszont azt tudom tanácsolni, hogy a szavakat se vedd annyira félvállról: megvan ugyanis a maguk mágiája. Tudnak teremteni és rombolni, sokkal valóságosabbá tudják tenni mindazt, ami meg is történik. És persze a hallgatásnak is van súlya és értéke.- igyekszem nem túlszaladni az okfejtéssel, mert ez egy olyan filozofálós kérdés lenne, amiről egyébként érdekes lehet diskurálni, de erre nem mindenki vevő. És hát Mabel megnyilvánulása is hordozott érdekes megfigyelni valókat, lehetett belőle következtetéseket levonni. Első sorban a tettek emberének tartotta magát. Ennek sok oka lehetett, én pedig azt sejtettem, hogy mögötte mélyebb jellembeli elemek húzódnak meg. Tévedhettem is persze, hiszen kevés információból próbáltam valamit szálakra bontani, de akkor is érdekes gondolatkísérlet volt és hát az ember korával is jártak tapasztalatok, amikre alapozhatott. Összességében egyfajta felszínesség áradt Mabel gondolkodásmódjából, de az is, hogy potenciálisan kötődtek rossz emlékei, netán félelmei ehhez. Emberek tömege áldozata ilyen-olyan verbális abúzusnak és többen jutnak el oda, hogy a szavak értékét önvédelemből relativizálják. Aki meg el van a langyos sekélyesben az be is éri ennyivel, pedig nem kell azért messzire menni, hogy az ember belássa: szavak nélkül, anélkül, hogy az ember megfogalmazna valamit, igazán nem is fog tudni gondolkodni arról a dologról. - Nem, amellett, hogy egyébként a klubnak érdemes törődni a vendégeivel, pláne az újakkal, valóban szívesen élvezem a társaságod hosszabb távon is. Már csak azért is, mert egy ilyen csinos leányzó társasága mindig üdítő. - jegyzem meg egyszerűen, nem cifrázva túl a dolgot, mert tisztában van ő ezzel nagyon is, ahogy a saját vonzóságával szintén. Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne tovább legyezgetni a hiúságát, hogy értelmetlen lenne bókolni neki, vagy a későbbiekben ezt ne tenném meg. Csak itt és most ennél többre nincs igazán szükség. Azt inkább oda tartogatja az ember, ahol nem porba hullanak majd a magok, hanem termő talajba, ami a bókokat, elismerést illeti. - Ahogy mondtam az új vendégekkel érdemes törődni. Egy ilyen exkluzívabb hely közösség is a maga módján és ennek a légkörnek a fenntartásához az is hozzá tartozik, hogy az itt dolgozók miként viselkednek a vendégekkel. Javíts ki, ha tévedek, de ahol azt érzed, hogy számítasz, kedvesek és figyelmesek veled, oda szívesebben térsz vissza. - nem mondanám kulisszatitoknak ezt, de azért mégis a színfalak mögé engedek ezzel bepillantást, az üzletpolitika egy része sejlik fel. Ez nem spanyol viasz persze, így ha "ipari kém" lenne, akkor sem árulnék el semmi különlegeset. Viszont azt nem nevezném jelentéktelen szempontnak, hogy játékos- talán kissé csipkelődő megjegyzésére egyébként őszinte választ kapott és nem feltétlenül játszmázást. Ha ezt felméri, talán meg is fogja becsülni a dolgot. Persze ez az ő lelki alkatától is függ. - Szerintem félreértettél, egyáltalán nem gondolom rossz dolognak, ha valaki energiát fektet ebbe! Másként nem is tehet egyébként, ha nem akar elsüllyedni. Abban pedig igazad van, hogy ez akkor a legjobb, ha az illető élvezi ezt és belülről fakadó kreativitással rukkol elő valamivel. Pontosan ez az, amit egyébként a közönség jobban is szokott értékelni. - kissé rébuszokban beszéltünk, de a téma, a hozzá kapcsolódó hangsúlyok relatíve kevés kérdést hagytak maguk után és tovább árnyalták a képet. Konkrétumot nem tudtam, de sejtéseim voltak Mabel-el kapcsolatban és ha azok beigazolódnak, akkor még jobb fogás a leányzó, mint amit elsőre gondoltam volna. De a kérdés továbbra is ott van persze, hogy miért kereste fel ezt a helyet... - Ó igen, hírnév, elismerés, a figyelem maga... valóban sokak számára csábító aspektus. - bólintok csupán, miután ez a megszólalása is inkább hozzárakott a képhez, amit kaptam róla és nem feltétlenül igényelte, hogy kifejtsem a véleményem. Értelme és haszna sem lett volna igazából. Nem, az olyan leányzók mint Mabel pontosan ettől tudtak értékesek lenni számomra. Egyébként sem volt ez valami világmegváltó beszélgetés és végső soron az is kérdéses volt, hogy ha az lenne, mennyire akarnám én őt bármitől is megváltani. Lehet inkább dolgoznék azon, hogy egy mélyebb örvénybe taszítsam. Igen, az sokkal szórakoztatóbb és hasznosabb is lehetne. Persze most nem ez a helyzet, ez csak egy kósza gondolat, de ki tudja, hogy mit hoz még a jövő? - Ehhez igazából csak figyelni kell a másikra. - vonom meg kicsit a vállam. - Bár ez sokaknak nem megy csak úgy, mert annyira fontos az én, hogy másra nem jut úgy a figyelemből, netán csak tárgyiasító módon. De ezt sem kell neked bemutatnom szerintem. Ne érts félre, a figyelmem úgy is élvezed, mint vonzó nő, de ez önmagában csak egy dolog, én pedig nem érem be a sima sekélyességgel. - jegyzem meg arcomon továbbra is a könnyed félmosollyal, ahogy szavaimba kerül bók is, érdeklődésem egyértelmű kifejezése, amellett, hogy terelődik arról a figyelem mennyire is ismerem ki. Egyrészt ebben nem lehetek biztos még, másrészt érzésem szerint olyan dolog ez, amit nem feltétlen kell feszegetni: Mabel-t magamban eddig érdekes volt bontogatni, de ennek a nyílt változata inkább bezárná a leányzót, semmint megnyitná. - Természetesen igen. Viszont egy ilyen helynek fontos ismérve a diszkréció is. A tucat bárokban ez nem olyan fontos, de itt igen. Szóval egyszerre tudok és felejtek. - bár Mabel ügyesen hozta a búgó hangú csábító szépséget, a puhatolózása már ennél sutábbnak érződött az évek tapasztalatával a hátam mögött. Mimikája, tekintete is elárulta volna valamelyest, ha a szavainak tartalma nem tette volna meg ezt egyébként. Túlzottan célirányos volt, ami persze segített egy újabb kirakós darab elhelyezésében: Mabel a vendégek iránt érdeklődött valamiért. Ez pedig figyelmet igénylő és potenciálisan veszélyes dolog volt, főleg amíg az okot, a motivációt nem tudom mögötte. Ennél fogva most már biztos volt, hogy figyelemmel kell kísérnem az ittlétét. Lehet, hogy itt keresett magának valami pénzes fószert a maga céljaira, lehet, hogy valakit követve vezettek ide a szálak számára és az illetőn akart valamiért bosszút állni és az is meglehetett, hogy valamilyen összeköttetést keresett volna itt, netán valakinek a megbízásából érkezett egy illető viselt dolgairól kideríteni ezt-azt. A lehetőségek tárháza széles volt és a klub világa feletti őrködés éberséget kívánt a részemről. Na meg annak az esélyét is, hogy ha olyan a "lapjárás" akkor ittlétének valódi célját a magam hasznára fordíthassam akár. - Nem mindig, van aki pont tanácstalanul érkezik, mert úgy véli itt tálcán kapja azt az izgalmat, amit nem tudna egyébként megfogalmazni. De a felsoroltakon kívül lehet azt is, amit egy sima szórakozóhelyen, illetve azt, amit az ember kreativitása enged: inni, emberekkel megismerkedni, netán táncolni. Van, hogy pár vendég kártya partyra kér el egy termet, így aki szereti a kötetlen szerencsejátékot, az abba is bekapcsolódhat. Na meg egy olyan nő mint te, könnyű szerrel tud itt pasizni is egyébként. - kacsintok játékosan Mabel-re, kicsit tovább bontogatva az itteni szórakozási lehetőségeket, ha már erről érdeklődött. - Ez azt feltételezné, hogy tudod ki vagyok, ez viszont nem teljesül. Viszont ha ilyen szépen kéred, akkor nem hagylak magadra. Már csak azért is, mert érdekel, hogy milyen, ha nagyon hálás vagy! - ha már ezt a játékot játssza, akkor jár ez a kis provokáció is részemről, nem látszik olyannak, mint akit ez különösen bántana. Nem gondolom, hogy véletlenül fogalmazott így, hogy mit sem sejtve helyezte el mondókájában a hangsúlyokat és ennél fogva nem tartom valószínűnek, hogy zokon venné ezt. Ahogy remélhetőleg azt sem, hogy erős tenyerem a derekára helyezem ezzel jelezve, hogy elindulhatunk az előtéri bárpultnál beljebb is. - Motorozni szeretek. - válaszolok még kissé lakonikusan kérdésére, mert lehet ennyi is elég lesz és hát egyébként is van egy egész széles szelete a világomnak, amiről egyszerűen nem beszélhetek. Illetve több ilye szelet is, amiből az egyikről még nem kizárt, hogy tudomást szerezhet ez a leányzó, de az sem megy olyan gyorsan: ahhoz még bizonyítania kell. Míg válaszoltam már haladunk is, ha Mabel nem ellenkezett s kezem derekán nyugtatva kísértem tovább a következő térbe: egy hosszúkás és tágas terembe, ahol középen van hosszanti színpad három rúddal, na meg táncosnőkkel s a terem végében egy kisebb bárpulttal. Innen vezet út tovább a klub mélyére és a többi terem, illetve a kisebb privát részek felé, de mi egyelőre ezt a központi termet keressük fel, én pedig figyelem a leányzó reakcióit. Bár belementem, hogy a társasága leszek, továbbra is ő a vendég, így az ő kíváncsiságára, érdeklődésére vannak még bízva a dolgok.
She is free in her wildness, she is a wanderess, a drop of free water. She knows nothing of borders and cares nothing for rules or customs. 'Time' for her isn’t something to fight against. Her life flows clean, with passion, like fresh water.
Lorenzo-nak nyilván igaza volt. A szavaknak valóban nagy ereje van, tapasztaltam már ezt anya oldaláról is, akinek soha sem állt be a szája és minden egyes alkalommal elmondta és rendesen ki is hangsúlyozta a véleményét bármiről - általában rólam. Már kisgyermekként is sokszor hallgattam, hogy miért nem vagyok olyan, mint mások, akik kedvesek és rendkívül engedelmesek, illetve hogy valószínűleg az egyetlen férfi, akit őszintén szeretett, pont miattam hagyta el őt. Csoda hát, hogy onnantól kezdve nem szerettem volna beszélgetni vele - később pedig már senki mással sem? Hiszen a család maradék része ugyanolyan volt, mint anya, mindenki más pedig - ismerősök és barátfélék - ugyancsak hasonlóan feleslegesnek bizonyult a társalgás. A srácokkal egy idő után úgyis teljesen másra éleződött ki a dolog, a lányok pedig pontosan ezért kezdtek el utálni, nem is volt meglepő hát, hogy velük sem szándékoztam megvitatni, hogy ugyan kinek volt jobb a napja. - És pontosan emiatt jobb talán, hogyha meg sem hallja azokat az ember vagy legalábbis figyelmen kívül hagyja - vonok vállat szórakozottan, kimondottan a mondat egyik felére fókuszálva, mintha csak a pozitív részt meg sem hallottam volna. - Ugyanis felesleges figyelmet fordítani arra, ami nem épít és inkább a rombolást szolgálja. Én úgyis inkább fejlődni szeretek, - bár tisztában vagyok vele, hogy a gyengeség is a személyiség jelentős része - és ezt a gyakorlatban jobban tudom végezni, mintha szavakkal próbálnék előrébb jutni az életben. Talán naiv a gondolat vagy inkább túlságosan is konok, de miért próbálkoznék mással azonkívül, ami egyszer már ténylegesen bevált a számomra? - Pedig egy sztriptízbárban eléggé kétlem, hogy ritka lenne a szép női társaság. Lorenzo pedig egyre inkább olyan embernek kezd tűnni, aki ha akarna, könnyűszerrel válogathatna a helyen megforduló lányok között - legyen az privát vagy munkatársi vonal. Aztán persze előfordulhat, hogy a lehetőség fennáll a részére. Viszont jelenleg sokkal jobban érdekel az, hogy más helyett velem foglalkozik. Tagadhatatlan, hogy imponál, hiszen mégiscsak egy olyan férfiról van szó, aki igencsak megmozgatná bárki fantáziáját, életkortól függetlenül. - Valóban - bólintok egyetértően. - Bár egészen hirtelen gondolat volt csak, hogy meglátogassam a bárt ma este, viszont a kedves társaság máris elérte, hogy máskor is visszakívánkozzak majd a falak közé. Persze nyilván akkor, hogyha legközelebb is hasonlóan szívélyes fogadtatást kap a vendég a házigazdától. - Ebben az esetben, hogyha az este további része is kellemesen alakul, szívesen venném a véleményedet pár kérdésben. Bár nem szokásom senkitől sem tanácsot kérni, sem pedig az interneten kívül úgymond névjegykártyát osztogatni, most valamiért mégis úgy érzem, hogy Lorenzo szolgálhat nekem egy kevés építő kritikával, ami a foglalkozásomat érinti. A weboldal és a bár ugyan részleteiben eltér egymástól, de a gerinc mindkettő esetében igen hasonló - a cél szintén. És ki tudja, talán a jövőben mind a ketten szolgálhatunk majd a másiknak olyan ötlettel, ami releváns segítséget nyújthat a vállalkozások monotonitásának fellendítésében. - Milyen érdekes gondolat ez, pláne egy ilyen helyen - kedélyes mosolygok, hiszen a bár pontosan egy alternatívája annak, amit a mellettem ülő mond. A nők ugyanis, bárki bármit állítson, tulajdonképpen a férfiak élvezetének tárgyaiként vannak jelen itt - éppen ezért hatnak még érdekesebben Lorenzo szavai, aki nyilván az évei hatására sokkal érettebb, tapasztaltabb lett. Én viszont érezhetően csak a külsőségnek élek és ezt nem kétlem, hogy ő ne venné észre. Az érzelmeket mindig is igyekeztem elhagyni magammal kapcsolatban, ha kellett - és kellett is, sokszor -, ezért talán túlságosan is normálissá és megszokottá vált bennem, hogy tárgyként tekintsek a másik félre. Hogy ez rossz döntés vagy sem, nem igazán gondolkodtatott el egészen eddig a pillanatig. - Olyan borzalmas dolog lenne sekélyesnek lenni? Lorenzo-tól kérdezem, tőle várom a választ, amire talán szükségem van, talán nem - mindenesetre érdekesnek találom a kérdést és azt is, hogy mennyire élhet túl egymás mellett két teljesen másfajta énvilág. Viszont a tény, hogy Lorenzo egy olyan ember, aki nagy segítségként szolgálhat a későbbiekben édesapám keresésében, kezd teljesen felvillanyozni és pár percig el is feledkezem arról, hogy egy olyan nő szerepét öltöttem magamra, akinek szánt szándéka eljátszadozni ma éjszaka a hirtelen érkezett partnerével. - Nyilván fontos a diszkréció a vendégkört illetően, érthető, de hogyha valaki olyan dologban kér segítséget, ami nem árt senkinek sem, viszont teljesen meg tudja változtatni az ember életét, talán megengedhető egy kis félrenézés, nem? Tisztában vagyok a válasszal, nem, de manapság mindennek megvan az ára - még ha nem kimondottan a pénzre gondolok, akkor is. Apáért ugyanis bármit képes lennék megtenni, hiszen huszonéve várok arra, hogy megtudjam ki ő valójában, egy találkozás vele pedig maga lenne a csoda számomra. - Elég kötetlennek tűnik az ittlét, holott nem feltételeztem túlságosan sokat a helyről - ismerem el őszintén, hiszen egy sztriptízbárban a nők lenge táncán kívül mást nem is nagyon tud elképzelni az avatatlan szempár. - Gondolom, hogyha ennyire sok lehetőség rejlik a bárban, volt már arra is példa, hogy egy kíváncsi laikus került színpadra az egyik lány helyett. Nyilván minden betévedő személynek megfordul a fejében, hogy mi lenne, ha ő táncolna a rúd mellett - a kérdés inkább csak az, hogyha lehetőséget kapna rá, akarna-e, tudna-e élni vele vagy sem. - Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy elhitessem veled, tudom ki vagy - nevetem el magam, miközben az irányítására a bárpult háttérbe kerül. - De valamiért úgy gondoltam, hogy jobb estének nézek elébe, ha hagyom, hogy te mutasd meg nekem ki is az a Lorenzo Vercotti - tekintek fel rá oldalról sokatmondóan, a hálára való utalást pedig egy apró érintéssel nyugtázom a férfi vállán közben, de a figyelmemet igen hamar kezdi elvonni tőle a következő helyiség, ami az előtér után Lorenzo kíséretével elém tárul. - Motorozni én is szeretek, bár inkább csak a vezetőbe kapaszkodva élvezni a száguldással járó szabadságot. Persze nem hagyom ki az alkalmat sem és bár a tekintetemet körbevezetem a termen, de a berendezés mellett a vendégekre fordítok inkább jelentősebb figyelmet. Bár nevetséges gondolat, hogy első látásra megmondjam valakiről, hogy ő bizony az édesapám, hiszen fogalmam sincs, hogy hogyan is nézhet ki - de ez nem tart vissza attól, hogy felmérjem a jelenlegi felhozatalt és magamban találgatni kezdjek arról, hogy melyik férfi állná meg a helyét apaként. Amúgy is érdekes játék lenne más esetben is az egész - valószínűleg a látogatók fele, sőt háromnegyede családos ember, akire egy feleség és legalább egy gyerek vár odahaza. - Vannak esetleg extra produkciók a lányoktól, különleges vendégek részére?
Csak leheletnyit megemeltem a szemöldököm Mabel megjegyzésére azzal kapcsolatban, hogy jobb nem meghallani dolgokat. Ó igen, ismertem ezt a megközelítést, ezt a felfogást: a tréner világ egy gyöngyszeme, annak rokona, hogy zárd ki a negatív embereket, vedd lehúzónak az ilyen megjegyzéseket. Struccpolitika, valóságtorzítás a javából. Arról nem is beszélve, hogy a leányzó megjegyzése végső soron valamiféle félelmet, rossz tapasztalatot rejtett azok alapján, amit eddigi életem során más, hasonlóan gondolkodóknál láttam. Komoly esély volt rá, hogy pontosan azért gondolkodott így, mert szavakkal nagyon is az elevenébe lehetett volna vágni. Olybá tűnt, hogy tart tőlük s ezért sem biztos benne, hogy ő annyira jól forgatná őket a cselekedetek helyett. Valahol kicsit sajnáltam is volna ezért, ha nem lettem volna egy olyan kicseszett állat, aki pont az ilyesmiből élt. Aki az emberfeletti ember koncepcióját önmagára vetítve éldegélte napjait. Fejlődés? Hogyan, ha pont kizárok és elvetek valamit, amiben talán gyengébb vagyok? Már ez egyfajta naiv ellentmondás volt. Ahogy az sem volt túl életszerű elképzelés, hogy az ember kimazsolázhatja azt az életből, ami pozitív és az még ráadásul építeni is fogja. Nem, ez egyszerűen nem ilyen módon működött. Én mégis forgattam most magamban, hogy a zöldszemű szépségnek szükséges-e ezt az orrára kötnöm? Arról beszélnem vele, hogy mindaz, ami "nem épít" vagyis a negatív dolgok, rossz tapasztalatok segítenek a fejlődésben? Az igaz volt, hogy ha valamit jól csinált az ember és pozitív visszacsatolást kapott, az hathatott arra, hogy azt a valamit még jobban csinálja, de többségében igazából csak egy adott szintet konzervált azért is, mert az illető nem is szembesülhetett így azzal, hogy mi a hiányosság. - Lehet ezt nem most érdemes mélyebben megvitatni, elvégre vannak olyan dolgok is, amikre az embernek még érnie kell. - összegzem végül a dolgokat anélkül, hogy nagyon a mélyére mennék. Tényleg nem ennek van most itt a helye egyrészt mert nem gondolom, hogy a leányzót jelenleg meg tudnám győzni: egyszerűen szemmel láthatólag ehhez nincs is még elég élettapasztalata, másrészt a mérlegelés azt adta ki, hogy ez nem is feltétlenül érdekem. Nem, az ilyen teremtésekből nem valami életbölcsességgel felvértezett nőket volt szokásom formálni. Sokkal érdekesebb és hasznosabb lehetett számomra más módon. Persze ez még egy nagyon feltételes dolog volt s csak a tudatom peremén motoszkált még és nagyon sok mindentől függött, de nem is volt teljesen kizárható. - Akad, ez tény. De nem feltétlen a vendégkörben. - vonom meg a vállam. Ez egyébként nem volt teljes mértékben igaz, mert azért fordultak itt meg nők, az exkluzív részlegben pedig tényleg kifejezetten más volt a helyzet, de ez egy olyan dolog volt, amiről jelenleg nem lett volna tanácsos értekezni. Ahhoz méltónak kellett találtatni és ha alap belépőnek is számított, hogy Mabel jól nézett ki és vonzó volt, elegendőnek nem volt nevezhető. Nem, ahhoz, hogy valaki "VIP" vendég legyen, több kellett: diszkréció, nyitott szellem és kellő perverzió is, ami a nőket illette. Férfiak esetében más volt a fontos, de ez most nem tartozott ide. - Na látod! Bár az sem elhanyagolható, hogy milyen élményeket fogsz gyűjteni, ez pedig jobban múlik rajtad. De aki egy jó hangulatú estét eltölt itt, az utána esélyesen vissza is szokott térni. Én persze nem biztos, hogy minden este dolgozom, elvégre nem éjszakázhat örökké az ember... de egyelőre nem tartom kizártnak, hogy ha visszatérsz, akkor összefussunk itt. - bólintok, mert végső soron ez volt a helyzet: ha az ember egyszer belekóstolt valami édesbe, az utána vonzotta és azt kívánta még. Emellett pedig tetszett a leányzó és nem volt rossz társaság, de még nagyon a dolgok elején voltunk. Helyt kellett még állnia az este és bizonyítania, hogy hosszabb távon is érdemes a figyelmemre. - Oh igazán? Ez érdekesen hangzik! Ha tudok, akkor szívesen mondok véleményt és adok tanácsot legjobb tudásom szerint. - biccentek ismét, mert ez már tényleg érdekesnek hangzott. Nem tudta, hogy pontosan ki vagyok, csak azt, hogy a bár működtetésében komoly szerepem van, de a jelek szerint mégis sikerült benne valamit megmozgatnom, és amit felvetett az azért is volt figyelemre méltó, mert pont ő értekezett nem is olyan régen arról, hogy miként is érdemes dolgokat figyelmen kívül hagyni. Ez tehát mindenképp pozitív jel volt. - Ó, távolról sem! A többség sekélyes és ebben semmi rossz nincs. És ezért is vagyok úgy a többséggel, hogy nem szentelek nekik annál több figyelmet, mint amit ennél fogva érdemelnek. De ahhoz, hogy valaki igazán megragadja a figyelmem, nos ahhoz nem elég a sima sekélyesség. - állok meg egy pillanatra és kortyolok az italomból. Úgy látom, hogy a leányzó fejében cikáznak gondolatok, hogy valami ketyeg odabent mindannak hatására, amiről itt eszmét cserélünk. De a korty után folytatom is a mondókám. - Tudod kedves Mabel vannak olyanok is, akik esetleg még nem tudják magukról, hogy mennyi mélység is rejtőzhet bennük, ezért tűnnek elsőre talán sekélyesnek. De az ilyen emberek már annál érdekesebbek és kellő türelemmel lehet így kincsre bukkanni. - könnyed mosollyal zárom a gondolatot, amit lehetett sok módon értelmezni. Megállapítás? Valamilyen ígéret? Állásfoglalás? Talán mind, talán egyik sem. A gondolat egyelőre bennem, hogy ebből a csinos, fiatal és ennél fogva még valamilyen szinten naiv, másrészt pedig minden bizonnyal sokat tapasztalt és megélt leányzóból mit is lehetne kihozni, milyen tartalommal lehetne megtölteni. Igen, egy magamfajta figurának ez izgalmas lehetőségnek számított és ha ezeket a kártyákat nem is fedtem fel, azért az iránta való érdeklődésemnek hangot adtam. A kérdés az volt, hogy ez mennyire érdekelte. Viszont az eddigi beszélgetésből azt szűrtem le, hogy tudtán kívül is keresett valamit, hiányolt valamit és azért ragadt le velem a pult mellett mások hajkurászása vagy popsirázás helyett, mert ebben a társalgásban megtalálni vélhette, esélyesen nem tudatosan, hanem tudat alatt. - Nem árt senkinek, de mégis megváltoztat egy életet? - vonom fel a szemöldököm. - Ami megváltoztatja valaki életét, az ritkán kockázatmentes, ennél fogva az ártalmasság lehetőségét is magában hordozza. Ráadásul ha egy másik emberhez kapcsolódik, akkor nem egyvalaki életére lehet hatással... szóval egy ilyen félrenézés igazán nagy kérés. - nos, itt kezdett kibújni a szög a zsákból. Szemmel láthatólag könnyen adta fel Mabel a vélt óvatosságát, amint a lényeges témára tapintott. Nem is tudom, hogy pontosan mit gondolt, mert ez jócskán túlment az egyszerű puhatolózáson és egyúttal felhívta a figyelmem arra, hogy mivel kell vigyázni. De ez nem az én problémám volt, az én helyzetemet csak könnyítette végső soron. Nos igen, a szavak világát tényleg nem érdemes elhanyagolni... - Ez is része a játéknak: elsőre nem gondol sokat az ember, de amint belép már igényesebb környezet fogadja, mint amit a bejáratból gondolt, aztán bent ez fokozódik. Itt a vendégkör nem feltétlenül a random betévedőkből áll össze, ettől exkluzívabb a Pitbull a maga nemében. - ő persze csinos leányzóként könnyebben juthatott be, nekik nem volt olyan nehéz a belépés, mert a jelenlétük a klub szempontjából olykor előnyösnek bizonyult, így ezt nem nehezítettem. - Ez most sima érdeklődés, vagy igazából annak van álcázva az, ami a te csinos buksidban fordult meg? - kérdem nevetve. - Bölcs döntés. Gyorsan kiderült volna, hogy csak próbálkozol és tisztább volt így. És, ahogy korábban is mondtam, az, hogy mennyire jó estéd lesz, leginkább rajtad áll. És végső soron az is, hogy mennyit fogsz megtudni rólam. - jó, ez utóbbi persze attól is függött, hogy én mennyit akartam megmutatni, de ezt befolyásolhatta az, amit nála tapasztaltam, a tettei, megnyilvánulásai. Például az, ha tényleg képes lesz megtartani az érdeklődésem, ha a fel-felvillanó potenciál igazolódik mondjuk vele kapcsolatban. Közben tenyerem lazán a derekán nygutatva kísérem át a következő terembe. - És biztos a motoros is szereti, ha egy ilyen csinos lány kapaszkodik éppen belé! - mondom mosolyogva, kicsit hangosabban és jobban a füle közelébe hajolva, mert itt hangosabb a zene már. Mabel a vendégeken végig pillantva valóban zömmel férfiakat pillanthat meg, több középkorú-, vagy éppen idősebb férfi tartózkodik bent és áll sorban italért, vagy nézi a műsort, flörtöl önfeledten pincérlányokkal, vagy elriszáló táncoslányokkal, de azért vannak fiatalok is, ők mondjuk többnyire csoportokba verődve. - Az ember pénztárcájától függ, hogy milyen extrát kaphat. Netán van valami konkrét elképelésed? - kérdem, míg Mabel-t a központi színpadhoz terelgetem, hogy ott állhassunk meg egy kicsit és figyelhessük, hogy miként is mozognak a lányok, hiszen mind a három rúdra jó rálátás nyílik és most még a felvezető blokk alatt mind a háromnál táncol egy formás teremtés kellően vágykeltően, de inkább bemelegítő jelleggel jelenleg. - Na, hogy tetszik? - kérdem Mabel-t, ismét közel hajolva hozzá, ezúttal viszont ajkaim súrolják is édes fülecskéjét.
She is free in her wildness, she is a wanderess, a drop of free water. She knows nothing of borders and cares nothing for rules or customs. 'Time' for her isn’t something to fight against. Her life flows clean, with passion, like fresh water.
Egyáltalán nem veszem zokon Lorenzo kijelentését. Tisztában vagyok vele, hogy a magam huszonegy évével még igen keveset tapasztaltam meg az életnek nevezett fennforgásból, viszont a szándék, miszerint minden eshetőségre nyitott vagyok, ha a sors szintén úgy akarja, tényleg szó szerint mindenre vonatkozik. És bár a gyakorlatiasság valóban jobb megoldás a számomra, mint a szavak bármilyen formájú használata, azért nem vagyok ellene, hogy később talán majd meglássam az igazságot a férfi érvelése mellett. Viszont jelenleg rendkívül messze állok még ettől. - Ha csak abból indulok ki, hogy számomra milyen potenciál rejlett egy addig ismeretlen helyszínben, biztos vagyok benne, hogy más nők is rendelkeznek hasonló kíváncsisággal, ami hajtja őket előre, egészen addig a pillanatig, amíg már visszafordíthatlanul egy ilyen - simítok végig ujjaimmal kellőképpen lassan a bárszéken, egyszerre érezve a hűvös és a bársonyos anyagot a bőrömön - kényelmes ülőalkalmatosságon találják magukat, egy felettébb vonzó társaság mellett. Kétlem hát, hogy a vendégek között jelentősen kevesebb lenne a felhozatal ilyen téren - még ha a klub lényegét valóban a szépséges táncoslányok jelentik. - Azon nem is aggódok, hogy esetleg élmény nélkül térek majd innen haza, hiszen mindig is az volt számomra a legfontosabb, hogy jól érezzem magam, testileg és lelkileg egyaránt, bárhol legyek éppen, és mivel nincs olyan dolog, amire ne lennék nyitott, legyen az bármilyen még meg nem tapasztalt lehetőség, - egy felettébb sokatmondó pillantást ejtek meg a férfi arcát figyelve - ezért talán csak a társaság kitartásán kell egy kicsit aggódnom. Nem is gondolom komolyan, amit mondok, hiszen Lorenzo egyáltalán nem tűnik olyan partnernek, aki félúton meggondolná magát és magára hagyná az embert, de mivel szeretném ténylegesen az este alatt magam mellett tartani, a kihangsúlyozást valójában pontosan emiatt teszem meg felé. A jelen pedig úgyis mindig jobban érdekelt, mint az, hogy mit hozhat el nekem pár hónap távlata. Kicsit mégis ellentmondok magamnak, bár nem az előbbi kérdésben, amikor egy olyan kijelentést teszek neki, amit ezután, az este végén valószínűleg számon fog majd kérni rajtam. Kétlem ugyanis, hogy könnyen felejtene, pláne nem akkor, hogyha fenntartom a kíváncsiságát azzal, hogy pontosan nem árulom el neki, mire is gondoltam, amikor pár perce a segítségét kértem. - Teljesen biztos vagyok benne, hogy fogsz majd tudni segíteni nekem - somolygok, mert Lorenzo, bármit is dolgozzon tulajdonképpen, kétségtelenül ért a nőkhöz és ahhoz, hogy olyan dolgot hozzon elő a másik félből, ami addig talán fel sem tűnt az illetőnek, hogy tényleg ott van magában. - És te olyan embernek tartod magad, aki túllátva ezen a fajta sekélyességen, elő tudja varázsolni a másikból azt a személyt, aki már egy mélyebb ént hivatott megmutatni a külvilágnak? Vagy inkább csak annak az illetőnek, aki előhozta azt a jellemet belőle. Nem kétlem, hogy Lorenzo, bár egyelőre választ nem kaptam tőle a kérdésre, pontosan olyan férfi, aki olyan szinten tud foglalkozni mással, ahogy azt sok más ember nem teszi meg, hiszen egyszerűbb elfogadni azt, ami éppen előttük van és úgymond nem szenvedni azzal, hogy valami többet csaljon elő a felszín alól. Őt talán inkább pont ez a féle viselkedés foglalkoztatja, lehet, hogy szórakoztatja, hiszen egyfajta trófeaként funkcionál, ha eléri azt a célt, ami egyedül az ő érdeme, senki másé. A fizetségről pedig ebben az esetben még szó sem esett, ugyebár. - Van már sejtésed róla, hogy bennem mi rejtőzhet még, a felszín alatt? A hangom kevésbé hat komolynak, a játékos él még továbbra is megtalálható benne, a szemeimben egyaránt, amikor érdeklődve függesztem a tekintetem a férfiéra. A figyelmemet már eddig is megkapta, most viszont egyre inkább kezdi uralni is a gondolataival, amiket sorban oszt meg velem. - Ugyan - legyintek könnyedén, mintha az igazság, ami a szavaiban megbújik, nem is lenne olyan jelentős részlet a téma kapcsán. - Mindig, mindennek megvan a maga ára a mai világban - nyilván ezzel Lorenzo is tisztában van, hiszen sokkal tapasztaltabb ember, mint én. - A kérdés az, hogy ki mennyiért képes ténylegesen félrenézni, hogyha éppen szükség van rá. Vagy inkább miért - egyfajta kérdés is ez neki, mert bár egyelőre sejtelme sincs arról, hogy miért izgat ez a témakör engem, de az ár megbeszélése már a részletek előtt elé vetíthet egy olyan forgatókönyvet, ami sok mindent bizonyossá tehet a számára. Például azt, hogy van valami az életemben, vagy inkább nincs, egyértelműen a bárban, amiért bármit képes vagyok megadni annak a személynek, aki hozzásegít engem. Az, hogy ezzel ilyen kevés kontextus révén él-e már vagy sem, többet akar esetleg, már teljesen rajta múlik. - Kezdek egyre kíváncsibb lenni, hogy mit is jelent ez a fajta exkluzivitás a klub nemében, bár gondolom nem vagyok még olyan típusú vendég idebent, aki előtt érdemes lehet felfedni a titkokat, amiket a hely rejt - az elejtett félmondatokból kezd körvonalazódni előttem, hogy Lorenzo nemhiába fogalmaz néha elég homályosan, ha a bárról és annak vendégköréről van szó. Tagadhatatlan, hogy a kíváncsiság valóban furdal már, pontosan milyen helyre is keveredtem ma este, de egy olyan cél lebeg egyelőre előttem, ami nekem személy szerint sokkal fontosabb, minthogy egy másiknak szenteljek időt. - Kérlek, szerintem nincs olyan lány a világon, aki ne játszana el a gondolattal, hogy mikre lenne képes egy sztriptízbár színpadán - nevetem el magam, ismét. - Engem is megmozgat a dolog és bár még elég korai lenne elképzelni, hogy hogyan fog majd végződni a mai este, pár óra alatt lényegében bármi megtörténhet. Te pedig, mint gondos házigazda, úgyis szeretnéd, hogy jól szórakozzak, nem? - Pedig kíváncsi lennék arra, hogy te mit szeretnél hogy megtudjak rólad? A nyilvánvalón kívül, amit a Lorenzoval eltöltött percek alatt már összegeztem magamban. Mosolyogva hagyom, hogy átkísérjen a termen, mialatt a munkán kívüli szabadidejére kerül a hangsúly. - Eddig még senki sem panaszkodott, hogyha át kellett, hogy öleljem - és nyilván nem csak a motorozásra gondolok és még számomra is érezhetővé válik a hely vonzó atmoszférája, amihez akaratlanul is igyekszem alkalmazkodni. - Most, hogy kérdezed, eszembe jutott valami igazán érdekes, amit valószínűleg te is annak találnál - és kimondottan élvezné, nem kétséges. - De még elég korán van ahhoz, hogy már az este elején ennyire kibontakozzon a rosszabbik énem - hessegetem el magamtól a gondolatot, de nem túlságosan messzire, csak éppen annyira, hogyha később úgy alakul, akkor még elő tudjam csalni a repertoárból. - Fogalmazzunk inkább úgy, hogy kellőképpen érdekes - mert ahelyett, hogy a színpadon vonagló lányok felé tekintenék, inkább a vendégeket mérem fel. Hogy Lorenzonak ez feltűnik-e vagy sem, nem tudom, de hogy ne érezze a figyelmetlenségemet, ha már volt kedves és a gardedámommá avanzsált estére, testemet felé billentem, szinte az övére simulva, egyik tenyeremmel pedig a mellkasát érintem, mialatt válaszomat még tovább mélyítem. - Esetleg van a bárban olyan hely is, ahol bár minket nem lát senki, mi viszont azt, ami előttünk történik, igen? Nem nehéz kitalálni, hogy arra gondolok, amikor egy-egy táncot, akár öltáncot egy üvegen keresztül lát a kívülálló. Még ha a vendég számára esélyes, hogy nem is nyitott egy ilyen tér, Lorenzo bizonyára könnyen hozzáfér, ha akar. A kérdés csak az, hogy vagyok-e már olyan társasága hozzá, hogy engedjen az úgymond kérésemnek.
- Akadnak, ez tény. Bár többeket nem feltétlenül a kíváncsiság hajt, inkább a klubot látogató férfiközönséghez kapcsolódó potenciális lehetőségek, amik sok esetben szoros relációban állnak az illető hímegyed tárcájának vastagságával például. Ez sem kizárólagos, de egy népesebb típus a klubot alkalom adtán látogató hölgyek közül. - vonom meg picit a vállam, mert bár kétségtelen, hogy Mabel igen kedvesen tud hízelegni és hangsúlyozni, hogy ő máris mennyire örül, hogy itt lehet, én ezt személy szerint egyelőre minimum kettővel osztanám, hogy a valóságos eredményt lássam. Nem kételkedtem abban, hogy a klub tetszett neki, hogy örült az ingyen italoknak és abban sem, hogy szimpatikusnak talált és nem bánta, hogy a társaságomban időzött. De messzemenő és szuperlatívuszokba hajló következtetéseket ebből nem vontam volna le. Nem, sokkal inkább volt az az érzés, hogy a leányzó egyébként valamit nagyon szeretne és ezt minden lehetséges eszközt bevetve igyekszik elérni. Ez pedig óvatosságra is intett. Résen voltam tehát, mert nem ma jöttem le a falvédőről és bármennyire is szépen pillogott cicásan kihúzott zöld szemeivel, ettől azért több kellett, hogy meg tudjon valaki vezetni. - Helyes! Az csak jó, ha sok élményt és sok tapasztalatot szívsz magadba. De én a helyedben nem aggódnék a kitartás miatt sem: nem tegnaptól dolgozom ilyen helyen és nekünk hamarabb kezdődik, később végződik minden este, mint a vendégeknek. - halvány mosollyal jegyeztem ezt meg, a provokációt kissé lerázva magamról. A korabeli srácok erre biztos hőzöngeni kezdtek, nagy garral bizonygatni hogy ők mekkora alfa állatok, de nekem erre nem volt szükségem és hát egy ilyen egyszerű kis húzás nem jutott a bőröm alá. Ellenben hűvös tekintetem nagyon is mélyre ható volt, ahogy a zöld szemekbe fúródott. - Meglehet, bár tanácsot adni azért nem olyan nagy dolog, sokan még kéretlenül is megteszik. De ahogy szavaidból érzékeltem valamiféle számodra szakmai kérdésről van szó. Viszont azt lehet érdemes mérlegelned, hogy ha az estébe mélyebben belemerülsz, akkor egy ponton már vagy a kérdéseid feltétele nem fog eszedbe jutni, vagy a válaszokkal nem mész majd sokra. Érdemes hát ezt több ital előtt, még akkor megtenni, amikor ideálisabbak a feltételek. - összegzem a gondolataim, ha már a leányzó korábban felvetette a kérdést, most pedig jobbára csak a feszültséget próbálta fenntartani a kérdés kapcsán. Értettem a dolog miértjét, a motivációt, hogy ezzel is maga mellett próbáljon tartani társaságként. Nem tudtam még, hogy mit remélt ettől, de több fogást is próbált és halmozott egymásra, ami elszántságot sugallt. És nem is volt ügyetlen egyébként, jó kézzel nyúlt egyik-másik eszközhöz. Abban biztos voltam, hogy sokakat tud az orruknál fogva vezetni. - Az ilyesmit nem illik az embernek magáról megállapítani. - rázom meg a fejem egyszerűen, majd belekortyolok az italomba, hogy aztán kicsit somolyogva engedhessem le a poharat a következő kérdést követően. - Lehet, hogy van! - kacsintok rá. - De még korai levonni messzemenő következtetéseket és még te sem tartasz ott, hogy szívesen engednéd meg-megcsusszannia csinos pofi maszkját szépségem. - jegyzem meg szavaimat egy gesztussal is kísérve: jobbom játékosan nyújtom előre, hogy ujjaimmal megcirógassam picit az álla alatt a leányzó szépen metszett arcocskáját, egyúttal úgy is téve, mintha tényleg lenne ott egy maszk és a képzeletbeli perem ott húzódna meg. De akárhogy is, nem sokkal később kezd kibújni a szög a zsákból: a szavaiból egyértelművé válik, hogy miért is lehet számára értékes a társaságom és mit akarhat. Nyilvánvaló, hogy keres valakit. De hogy miért, az persze egyelőre rejtély. Az ilyen esetekkel pedig felettébb óvatosnak is kell lenni. Mindaz amivel játszik, amit felvet nem is olyan régen egy ember életébe került, amit sajátkezűleg oltottam ki. Vajon ha ezt tudná, akkor is így próbálna alkudozni? Nem tudom... - Ez a megközelítés meglehetősen amorális. Közkeletű egyébként manapság, oda lehet tenni a pénznek nincs szaga közhely mellé, de maradjunk akkor az amorális logika talaján! Igazság szerint vannak olyan dolgok, vannak olyan területek, amiket nem feltétlenül lehet kivásárolni pusztán annál fogva, hogy a következményükként az illető esetleg rossz üzletet köt: a haszon alulmúlja a veszteséget. Az egyik ilyen terület a bizalom, a diszkréció. - nevetséges elképzelés volt számomra, hogy nekem információért bárki kellő mennyiségű pénzt ajánljon mondjuk. Ami elgondolkodtatja a magam fajtát az túl van a pénzen, befolyás és hatalom terén pedig a velem szemben ülő teremtés egyszerűen nem lehetett akkora hal, hogy ez releváns legyen. Nem, akkor nem fordult volna hozzám, vagy nem így... az az eshetőség, amit a "miért"-el hangsúlyoz, nos... valahol szomorú és hervasztó is lenne. Nem, ahhoz, hogy egy ilyen súlyos vonalat átlépjek a kedvéért, nagyon nagy árat kell fizetni, ahogy ezt a szavaimmal is érzékeltettem. De egyébként valahol mind a ketten sötétben tapogatóztunk: én nem tudtam kit keres, ő nem tudta, hogy én ismerem vagy sem az illetőt. S mindemellé az ő pontos értékét sem mérhettem még fel, ami miatt érdemeben felmerülhetett volna ez a kérdés. Az értéken persze azt a hosszú távú hasznot és potenciált értettem, amit egyébként esetleg jelenthetett volna a magam piszkos ügyeiben, mert az, hogy mi elcicázzunk fel sem merülhetett az alku részeként. Ez olyasmi volt, ami attól függetlenül történt- vagy történhetett. Szóval adtam a lány számára is gondolkodni valót. Azt érezhette, hogy nem futott teljesen zátonyra, de azt is, hogy olyan kényes területre tévedt, amit nem lehet két pillogással megoldani. - Az exkluzivitás megnyilvánul abban, hogy a vendégek jelentős része nem szegény ember, ennél fogva nem egy komolyabb pozíciót, netán hírnevet tudhat magáénak. Ha már van ennyi elszórni valójuk, akkor az a minimum, hogy a kiemelt bánásmód, a különlegesség légköre járjon számukra. Na meg a lehetőség ugye, hogy diszkréció mellett áldozhassanak a szórakozás oltárán a korábban is vázolt módokon. - persze van, amit nem mondok el neki, van az alagsor, ahol a pokol buja bugyra húzódik meg, ahová a kiválasztottak léphetnek be. Mabel kinézetre oda is simán elfért volna, de a külső csak egy dolog volt. Nem, ha valaki a kárhozatra akart jutni, annak a lelke is olyan kellett, hogy legyen: kellően bűnös, szennyes, perverz. Mabel igyekezett egy ilyen aurát fenntartani, de ez még nem jelentett bizonyosságot. Nem, a puding próbája az evés volt. - Azt hiszem Mabel most túlságosan is magadból indulsz ki! - nevetem el magam. - Valójában ez a te buksidban motoszkál, de jobb általános dolognak beállítani. Rendeztünk már amatőr nyílt estet kíváncsiságból egy-két alkalommal és azt kell mondanom, hogy nem olyan sokan játszottak el ezzel a gondolattal... jobbára azok, akik egyébként egy fittness teremben amúgy járnak rúdtánc órára. - rázom meg kicsit a fejem. Bonyolultabb kérdés volt ez egyébként, semhogy meg tudnánk most vitatni, de az nyilvánvaló volt, hogy a leányzó igazán nagyra volt magával, szerette magát és ezen keresztül nézte a világot. - Az pedig tény, hogy szeretném, ha jól éreznéd magad. - biccentek. - De persze egy ilyen attrakció nem biztos, hogy a végződése, lehet inkább a közepe valaminek. - teszem még hozzá könnyed játékosságal, hogy aztán a következő megjegyzésére nevetéssel feleljek. - Ó, mindenki a legjobbat szeretné mutatni a másik felé, azt szeretné, ha megtudná. De igazából hagyjuk ezt a kérdést nyitva, majd meglátjuk mennyit ismersz meg belőlem. - kacsintok a leányzóra, hogy aztán szépen mélyebbre kísérjem a klub világába. Itt az ideje, hogy többet is lásson belőle, hogy a lényeggel is kezdjen szembesülni. Nem kerüli el a figyelmem, ahogy körbe néz, ahogy meg-megállapodik a szeme itt-ott s hogy leginkább a vendégeket vizslatja. Ez egyébként nem is lep meg az előzőek után. - Mabel, szépségem... adok egy tanácsot: ha nagyon igyekszel előre tekintve visszafogni magad egy vélt cél érdekében, akkor a végén el fog melletted robogni az, amit megélhettél volna a pillanatban. - mondom a leányzónak, hiszen ez nem az első olyan megjegyzés volt, ami inkább "majd"-olt és miután már pontosan tudom s ő is tisztában van vele, hogy valamelyest elárulta magát, hogy nem minden hátsó szándék nélkül van itt. Ugyanakkor mostanra azt is megérthette, hogy nem fog nálam nagyon gyorsan célt érni, már azért sem, mert azt is megmutattam egy-egy villanásra, hogy a játszmázás esetemben nem működik olyan jól és bölcsebb, ha arra fókuszál, hogy megmutassa milyen is ő illetve mit is érhet számomra, ha már egy olyan alkut kezdett kapargatni homályosan célozgatva, de nem kimondva, aminek ez a tárgya. Egyébként Mabel kutató pillantásai vonzzák a férfi tekinteteket, hamar kiszúrják maguknak és szégyentelenül meg is nézik többen, de erre minden bizonnyal fel van készülve. Azért próbálkozik ő, ahogy hozzám dörgölőzik s amúgy ennek köszönhetően pillantásokon kívül mást nem is kap. Én meg még jobban magamhoz húzom is kicsit meg-megcirógatom öltözéke vékony, finom fekete anyagán keresztül. - A vendégeknél nem igazán merült fel eddig igény peep-show jellegű attrakcióra, így sajnos azt kell mondanom, hogy nincs. A biztonsági kamerákon keresztül meg ez nem egy olyan izgalmas dolog. - adom meg a válaszom, mert ez egy olyan speciálisabb dolog volt, amit nem igazán kerestek itt, erre inkább külön helyek működtek. Másrészt az alagsorban ugyan volt ilyesmi, de az most nem jöhetett szóba...
She is free in her wildness, she is a wanderess, a drop of free water. She knows nothing of borders and cares nothing for rules or customs. 'Time' for her isn’t something to fight against. Her life flows clean, with passion, like fresh water.
Bár korántsem vetettem meg az élet nyújtotta élvezeteket és rendesen ki is használtam mindent, amit adott, de voltak azért olyan dolgok, amiket sosem tudtam volna elképzelni magamról. Ilyen volt például az, amit Lorenzo említett: nők, akik azért tesznek meg ezt-azt, hogy egy jól kitömött pénztárcát találjanak maguknak a jövőre nézve, egy férfi képében. - Oké, én sem vagyok egy angyal, pláne nem ártatlan, - és jelzésértékű pillantást vetek a férfira, hogy pontosan értse mire gondolok az utolsó szó alatt - de azt például soha nem értettem, hogy miért kell egy nőnek ahhoz bárki, hogy meg legyen alapozva a jövője - rázom meg kicsit értetlenül a fejem. - Annyi lehetőség van az életben, amit egyedül is el lehet érni és nyilván ahhoz kell a pénz is, ez nem kétséges, de mindig van rá mód, hogy az ember megtartsa az önállóságát. Én legalábbis el sem tudnám képzelni, hogy más irányítsa az életemet és megmondja, hogy mit és mit nem tehetek… Fordított helyzetben volt már részem, hiszen előfordult, hogy olyan fiúkkal keveredtem össze alkalmanként, akiket kevésbé rendelkeztek akkora önbizalommal és magabiztossággal, mint amilyennel én, ezért elég könnyű dolgom volt, amikor felettük kellett kicsit uralkodni. Nos, Lorenzo viszont pont nem egy ilyen kaliberű alkatnak tűnt, talán ezért is kezdte egyre inkább megmozgatni a fantáziámat az ismeretlenség, amit a társasága kínált. - De gondolom megesik néha veled is, hogy szeretnél kitörni a megszokott kerékvágásból - mert mondjon bármit a munkaidejét emlegetve, kétlem, hogy minden este ugyanolyan habitussal zajlik le a bárban és ezáltal az életében. - És egy ilyen helyen, szűrve nyilván az érdeklődő vendégek között, de azért mégiscsak könnyebb találni valakit, akivel az utcára kilépve már nem kell tovább udvarias házigazdaként viselkedni - egyértelmű, valószínűleg a számára is, hogy mire is megy ki igazán ez a fajta játék. Tetszik nekem Lorenzo, mint férfi és beszélgetőpartnerként is képes lekötni a figyelmemet, ami elég nagy szó az esetemben, hiszen, ha ismerne, tudná, hogy ritkán vagyok képes öt percnél tovább egyhelyben maradni. De hát pár perccel ezelőtt már megosztottam vele, hogy a cselekvést mennyivel jobban szeretem művelni, mint órák hosszat tölteni egy beszélgetéssel. Viszont játszani szeretek a legjobban: és attól függetlenül, hogy gyakorlatiasan nyilvánvalóvá tenni egy érzést határozottan kellemes dolog, de minden másodpercét kiélvezni azzal a tudattal, hogy az ember majd nemsokára eljut a végkifejletig, sem kevésbé rossz dolog. Én rendkívül élvezem. A kérdés inkább az, hogy ezzel Lorenzo türelmével játszom-e? - Hidd csak el, nekem ebben a kérdésben nagyon is számít az a bizonyos tanács, pláne úgy, hogy még soha sem kértem senkitől sem. Te vagy az első és még az is meglehet, hogy az utolsó - hogy ez hízelgés-e felé? Nem annyira, inkább csak azt szerettem volna neki jelezni, hogy mennyire fontos számomra a dolog. Viszont Lorenzo szavai kicsit elgondolkodtattak. Valóban érdemes lenne tovább várni a konkrét kérdéssel? - Talán igazad van - forgatom meg a kezemben a poharat a maradék itallal az alján, de a tekintetem még mindig az arcán tartom. - Viszont talán nem itt lenne a legalkalmasabb, ha előhozakodnék a részletekkel. Esetleg van egy kevésbé látogatott része a bárnak? - Pedig nagyon kíváncsi lennék rá, hogy milyennek is látsz, legalábbis ez alatt a pár perc ismertség alatt - pláne, ha már annyira sikerült kiismernie, hogy meglássa, nem teljesen vagyok vele őszinte. Kicsit ijesztő azért, hogy számára ennyire átlátszó vagyok, de egyszerre imponál is nekem, hogy nem hagy meg ennek a hitében, hanem megosztja velem, hogy legyen egy döntés a kezemben: folytatom-e tovább a magam kis játékát vagy ideje másfelé lépni tovább? - Nos, ebben én a helyedben talán nem is lennék már annyira biztos, Lorenzo - szépen csilingelve hangsúlyozom a nevét és szinte belesimulok a tenyerébe, amikor az arcomat érinti ujjaival. Ha továbbra is a megkezdett úton halad tovább velem kapcsolatban, akkor még az is megeshet, hogy egész hamar megláthatja majd a valódi énemet. Lehet, hogy nem is lenne rossz döntés, hogyha felfedve magam azt is megosztanám a férfival, ami miatt valójában a bárba érkeztem. Hiszen, látva és hallva, hogy nem annyira vevő a taktikára, amit a vendégkör kiadásával kapcsolatban vetettem be az elmúlt percekben, lassan nem igazán marad más út afelé, hogy legalább azt kiderítsem tőle, hogy ismerheti-e az édesapámat, esetleg tényleg járt vagy jár-e még a klubba. - Értem - vagyis kezdem, főként azt, hogy a jelenlegi viselkedéssel, amit felé produkálok, nem fogok tovább érni a mostani helyzetnél. - És azt hiszem felesleges lenne továbbra is ennyire homályosan fogalmaznom ezzel a kérdéssel kapcsolatban, mert úgysem haladok egyről a kettőre, legalábbis nem úgy, ahogy akarok - sóhajtok egyet és bár nem terveztem ennyire hamar felfedni bárki előtt is az okot, amiért fontos lenne a sztriptízbár vendégeinek kiléte, de nem igazán látok más megoldást, minthogy relatíve ismeretlenül is bízni kezdjek Lorenzo-ban. - Egy férfit keresek, nyilván - mintha eddig nem lett volna egyértelmű. - Aki régen ebbe a bárba járt, viszont azt nem tudom, hogy ma is megjelenik-e még itt vagy sem. Ha minden igaz, akkor Brian a neve és - tárom szét a karjaimat kicsit tanácstalanul, miközben az ajkamba harapok - ő az apám. Talán nem ilyen háttértörténetre számított, hiszen egy lány, aki csak az egyik szülőjét szeretné megtalálni a legkevésbé sem izgalmas kalandot ígér, de mással egyelőre nem tudok szolgálni neki. Viszont nem garantálja semmi sem, hogy hisz-e nekem vagy még jobban belém fojtja majd a próbálkozást a segítségével kapcsolatban. Mindenesetre azt, hogy őszinte legyek vele, elérte, egészen rövid időn belül. - És annyira egyedülálló ez a klub, hogy New York-ban nincs is másik lehetőség a számukra? Mert azt azért elég nehéz elhinni, hogy legyen bárki bármennyire is neves ember, de csak ezen a helyen tudja kiélni az ilyesfajta vágyait. Hacsak nincs valamiféle specifikációja ennek a bárnak, ami a négy falon belül valahol még mélyebben rejlik... Elnevetem magam, hiszen megint van egy kis igazság a szavaiban. - Eszem ágában sincs tagadni, hogy valóban megmozgatja a fantáziámat, hogy kipróbáljam magam egy sztriptízbár színpadján - még talán kicsit bakancslistás pont is volt ez régebben a számomra, de aztán valamiért feledésbe is merült. Most viszont megint elkezdte furdalni az oldalamat a kíváncsiság, hogy mi lenne, ha... - Vagy inkább a kezdete - viszonzom a megjegyzését egy kacsintással, bár fogalmam sincs róla, hogy mit fog még hozni az este. Kicsit ezért is sandítok oldalról Lorenzo-ra, mert valamiért azt érzem, hogy az, hogy jól érezzem magam ma, kezd egyre jobban rajta múlni. Még akkor is, hogyha elsődlegesen nem azért jelentem meg a klubban, hogy egy férfival szórakozzak együtt. Viszont egyre nehezebb fenntartani a vendégekre irányuló figyelmemet, mert a hely is kezd olyan szinten vonzani, aminek nem könnyű ellenállni. - Azt hiszem még senkinél sem ismertem el ennyiszer, hogy igaza van - tettetett felháborodással fordulok a partnerem felé, de pár másodperccel később már mosolygok is, ismét. - Viszont mit szólnál ahhoz, ha hallgatnék rád és összekötném a kellemest a hasznossal? Talán kicsit illene is egymáshoz a korábban már emlegetett tanácskérés és az ötlet, ami az előbb eszembe jutott. Mindenesetre azért a következő teremnél végigjáratom a tekintetemet minden jelenlévő emberen és az sem kerüli el a figyelmemet, hogy kapok vissza rendesen a pillantásokból. Nem mintha zavarna, ellenkezőleg, mindig is jólesően masszírozta az önbizalmamat, hogyha valakin láttam a jelét annak, hogy szívesen lenne a társaságom ebben-abban, de mivel egyelőre senkiről sem tudhatom, hogy köt-e hozzá bármilyen rokoni kapcsolat, ezért inkább továbbra is Lorenzo iránt mutatom ki az érdeklődésemet. - És mit tudsz még a lányokon kívül mutatni számomra? A kérdés közben pedig fogom magam, előhúzok a táskámból valamennyi pénzt, kicsit eltávolodok a férfitól és a színpadhoz lépve adok egy gyors, csupán tetszést kifejező csókot az éppen elől lévő táncosnőnek, mialatt a fehérneműjébe csúsztatom az ujjaim közé csippentett papírt. - Remélem nem szegtem meg semmilyen szabályt az előbbivel - húzódok vissza Lorenzo mellé és az egyik kézfejemet a mellkasára simítom.
- Pedig biztos igazán jól tudsz ártatlanul pillogni is, az arcocskád meg igazán szépen metszett egy olyan szerephez is! - replikázom a bevezető kis megjegyzésére egy kis kuncogás kíséretében. - Igazából sokuk a jelent alapozza meg leginkább, a jövőre nézve ezek ritkán kecsegtető kalandok, csak a butábbja hiszi azt, hogy tartós az ilyesmi. Persze szerencsések akadnak olykor... és azért ez nem szól száz százalékban a pénzről. Egy anyagi érdekkapcsolat is több vonatkozással bírhat. A biztos háttér valahol emberi szükséglet és egyedül dacolni a viharral mindig nehezebb, mint mondjuk ketten. Eleve az emberi társadalmak lényege ez: a felismerés, hogy egyedül mindent nem érhetsz el és ezért cserébe az önállóságod kapcsán kompromisszumot kötsz másokkal. - picit meg is vonom a vállam a végére, mert ez egyébként teljesen magától értetődő volt, csak sokan nem is gondoltak bele: éltek a társadalomban, éltek egy államban és annyira természetes volt, hogy ez már elsikkadt. A suliban figyelni ilyesmire meg unalmas volt... de az ember sosem volt a "self made" sorsra predesztinálva. Kevesebb táplálék, gyengébb önvédelem és mindent összevetve a kihalás lett volna az emberiség sorsa már a kezdetkor, ha nem így jár el. Másrészt meg ez újabb ecsetvonás volt Mabel portréjához: a leányzó szerette az önállóságot, nagyra volt magával és úgy érezte, mindenki a maga szerencséjének a kovácsa. Nem volt teljesen téves ez az önkép, de mellette naiv is volt és így negyven évvel a hátam mögött láttam, hogy könnyen rossz vége is lehet. Ezért pedig kár lett volna. - Persze, ez mindenkivel. - biccentek. - Bár egy ilyen helyen nem teljesen egyformák az esték. De elárulok valamit: az udvarias házigazdaságon már most túlvagyunk. Ha nem így lenne, néhány mondat után mentem volna a dolgomra, de ahelyett, hogy egy jövőheti készletfeltöltést intéznék mondjuk, jelenleg is veled vagyok. És sokszor ez a hely őszintébb, mint ami kint van, az utcán. - kacsintok rá a leányzóra, egyszersmind egyértelműen jelezve, hogy ezt a meccset bizonyos tekintetben megnyerte: esélyesen nem hagyom faképnél és a társaságom nem hivatalból élvezheti. - Látod, ez nem lep meg. Ahogy látom magabiztosságból és önbizalomból állsz annyira jól, hogy ne kérj sokszor tanácsot. De ahogy mondtam, szívesen segítek ebben, ha megvan a kérdés, amire válasz kell. - persze a duzzadó önbizalom és a korábban detektált önállósággal kapcsolatos értékrend, valamint a saját külsejébe és személyébe vetett hit mind takartak valami mást is, egy részüknek pont az ellentéte húzódhatott meg a felszín alatt: a lány vágyott a figyelemre, az elismerésre és esélyesen volt benne nem kevés bizonytalanság is, de ezeket úgy lehetett a legjobban kompenzálni, ha előre menekült belőlük: ezért érezte labilisnak a szavak talaját és érezte magát otthon a cselekvésben. Ha az ember valamit csinált, már nem tett fel kérdéseket, már döntött. - Természetesen akad, a privát fülkék vagy szobák ilyenek, de a hozzájuk vezető folyosók sem annyira forgalmasak egyébként alapjáraton. - lehetőségek vannak, választhat is kedvére és ízlése szerint, de az irodámat még nem dobom be ebbe az egyenletbe. Azt meg végképp nem, hogy onnan egy menedék lakás is nyílik ám... nem, akkor kétségtelenül rájönne, hogy a hely az enyém. Arra persze már esélyesen rájött, hogy valami vezető-féle vagyok itt, netán megbízott ügyvezetője a klubnak, de ezt teljesen akkor sem árulnám el. Én sem ismerem az összes kártyáját egyébként. Bár úgy tűnik, hogy ez változni fog, mert a jól irányzott szavak csak megteszik a hatásukat fokozatosan. A döntés persze az ő kezében volt, próbálhatott volna más játszmát, lehetett volna máshogy direkt és feltárulkozó, de ő az egyenes beszédet választotta. És azt kell mondanom, hogy jól döntött. Ösztönösen, vagy kimatekolva a dolgot? Nem tudom, nem is számított. A lényeg az volt, hogy ő is figyelt, valamelyest tanult és aztán jól választott. Ez pedig legalább annyira tetszett, ahogy bőre bársonyossága, ahogy hízelgő cicaként simult a kisebb érintésembe is. Figyelmesen hallgattam a szavait, egyet sem szalasztottam el és mindet mérlegeltem. A felvezetőjére csak bólogattam, mert valahol igaza volt és válaszolnom meg nem lett volna erre nagyon érdemes, nem akartam megtörni a mondókáját, akkor sem, ha nem egy szusszra jött elő, hanem hullámonként bukkant fel. Ezzel egyébként helyére került egy nagyon fontos darab a kirakósban és újabb dolgokat értettem meg, a kép jobban összeállt. Valahol kicsit talán sajnáltam is a lányt. - Értem. - felelem először lakonikusan, kicsit meg-megdörgölve ujjaimmal borostás állam. - Brian... - elgondolkodva morzsolom utána még a nevet picit, végig pörgetve neveket, arcokat. - Nem kis dolog amit kérsz, mert ezzel kapcsolatban kellett volna a félrenézésem gondolom. Ha valakinek felbukkan csak úgy egy gyereke, az pontosan nem egyoldalú dolog, nagyon is hatással lehet a másik személyre is. Ezzel együtt persze nem megoldhatatlan a dolog. - összegzem a gondolatot egy finom mosoly kíséretében. Nem mondtam egyértelmű igent, viszont az elutasítás hiánya is egyfajta válasz. Jele annak, hogy gondolkodom az ügyön és a kérdésen. - De annyit hozzá kell tennem, hogy nem is a leggyorsabb, legegyszerűbb feladvány ez, amennyiben az ember meg akarja oldani. Nem lehetetlen, de varázsütésre sem megy. - kimérten ejtem ki a szavakat, közben kezemet Mable kézfejére helyezve, hogy ezzel is érzékeltessem: a gondolat forog a fejemben, nem hitegetem, de ehhez tényleg kell idő. Meg majd persze információ is még, azonban ebbe most nem fognék bele. Egyrészt azért, mert nem sok kedvem van hozzá, hogy idegenek között kutakodjam ha csak elméletben is, másrészt itt volt ez a hús-vér csinos fiatal nő az üldözendő árnyak helyett, akivel foglalkozni kellett és akivel egy szórakoztató este most már igenis jól esett volna. - Természetesen nem egyedül ezen a helyen tehetik. De a 42. utca hagyományosan egy ilyen terület, mára pedig a régi világ javarészt letűnt, a Pitbull viszont tartja magát. A másik pedig az, hogy nagyon is jók vagyunk abban, amit kínálunk és itt olyan emberek is összefuthatnak akár, akik az élet más területein nem, hogy szóba nem kéne álljanak de esetleg egyik a másikat kéne, hogy űzze... itt viszont mégis megvan a lehetőség, hogy kellő titoktartás mellett beszélhessenek. - ha már őszinte volt velem és felfedett valami mélyet, személyeset, akkor én is lehetek vele kicsit nyíltabb. Egy olyan aspektusról szerezhetett tudomást a klubbal kapcsolatban, amit alapjáraton nem mondtam volna el és ami a hely létének egyik kulcsa volt egyébként. Mindent még nem, ott még nem tartunk. Ugyanakkor egyre több esélyt adok annak is, hogy erre sor fog majd kerülni. - Na látod! Nem véletlen, hogy nem esik nehezedre itt jól érezni magad: van benned valami, ami az ilyen klubok hullámhosszára rezeg. És ez jó szerintem, az ilyen társaság mindig érdekesnek szokott bizonyulni. - somolygok kicsit a lányra, akiből ismét sikerült valamit kihoznom, bár ő maga is tartott erre egyébként, azt sem szabad elfelejteni. - A kezdeten már túl vagyunk, most más felé kanyarodunk szépségem! - mondom egyszerűen, mert végső soron a súlyos beszélgetés jelentette a kezdetet, az ismerkedés első lépcsőfokait, most már más téttel zajlott a játék, főleg, hogy mindenki feltett zsetont a másik társaságára ebben a partiban. Közben intettem ám az egyik elhaladó pincérlánynak, aki kellemesen szellős öltözetben végzi a munkáját így nemsokára egy elragadó, profi mosoly kíséretében kínál egy-egy újabb italt Mae-nek és nekem is. Megköszönöm neki a poharakat elvéve, majd az egyiket a zöld szemű szépségnek nyújtom. - Mondanám, hogy sajnálom, de ez nem lenne igaz. - villantok rá egy pimasz mosolyt, ha már ő felháborodást tettet. - Ezzel ugyanis pont arról teszel bizonyságot, hogy a sekélyesség tényleg látszat és megvan benned valami... - játékosan simítok ki egy kósza tincset az arcocskájából, majd simítok végig a haján, aztán ujjbegyeimmel a nyakán a fekete garbón keresztül. - Nem tűnik rossz ötletnek! - bólintok a felvetésére, mert bár nem tudom pontosan, hogy mire gondolt, esélyesen semmi rosszra és hát korábban mondtam is neki, hogy az estéből neki is ki kell hoznia ezt-azt, mert ha csak várja, hogy mi lesz és olyasmire fókuszál, amit most nem érhet el, inkább lesz csalódás az osztályrésze. Mondjuk jó pár hódoló, vagy éhes pillantás is osztályrészül jut Mabel számára, de a társaságomnak hála ennél több nem. Amúgy se csapának rá csak úgy valaki vendégére, az enyémre meg pláne nem. - Nem érdemes mindenen egyből végig rohanni, nyugi. - legyintek egyet, ahogy egy kis provokatív kérdést szegez nekem, elvégre annak tényleg nem sok értelme van, hogy körtúrát csináljunk egyszerűen, mint valami munkahelyen. Ahogy látom azért Mabel is így gondolja és kicsit a maga kezébe veszi az eseményeket, amivel némi kis tapsot is arat erre-arra azok között, akik a közelben állnak, én pedig elégedett mosollyal figyeltem a jelenetet. Helyes, oldódik már a lány és ismét mutatott magából valamit. Kellemes vágykeltő látványban lehetett részünk, még ha ez futó pillanat is volt, de azt is alátámasztotta, hogy eddig nem a levegőbe beszélt. Lehet direktben, lehet csak ösztönösen, de azért rá-ráérzett, hogyan tudja a jó pontokat gyűjtögetni és előrébb jutni annál, hogy egy kipipálandó csinos tétel legyen számomra. - Mivel nem vagy férfi, így nem igazán, de azért teljesen szabályos sem volt ez. Szóval... - ezen a ponton játékosan rápaskolok a fenekére, ha már ilyen közel simult hozzám. - Ezt azért kapod! - de a következő pillanatban már derekán nyugszik a kezem ismét, valamelyest magamhoz ölelve filigrán testét. - De ha már korábban kérdezted, azért megindulhatunk még beljebb! - mormolom fülébe, hogy a zene mellett jobban hallja, na meg én is súrolhassam ajkaimmal fülkagylóját a folyamat közben egy apró érzéki játék részeként. Akárhogy is, végül tovább kisérem a lányt, elkormányozzam ebből a nagyobb teremből az egyik folyosóra, ahol egyik oldalt függönyökkel takartan a kisebb privát fülkék nyílnak, a másik oldalra pedig ajtók. A korábban meséltek alapján pedig Mabel választása most, hogy az ő igényeinek és terveinek mi felel meg, ahogy mondtam: lehet fülke, lehet szoba és a folyosó is, mert ott sem járnak sokan jelenleg.
She is free in her wildness, she is a wanderess, a drop of free water. She knows nothing of borders and cares nothing for rules or customs. 'Time' for her isn’t something to fight against. Her life flows clean, with passion, like fresh water.
- Meglehet, de mindig is jobban szerettem az ördög lányának szerepét játszani, mint egy unalmas kisangyalt - nevetek fel pajkosan, mikor az ártatlanságra terelődik a szó. Bár nyilván a személyiség, amivel rendelkezek, nem nagyon hagy maga után kérdést és ezt Lorenzo is érzékeli - látja és hallja egyaránt. Plusz legalább nem árulok zsákbamacskát sem, mint ahogyan a nők azon fajtája, akik éppen említve vannak. - De mégis jobb egyedül állni az élet kihívásai ellen, mint egy olyan partnerrel, aki nem is tudom, mondjuk fogja magát és távozik hirtelen - mint az édesapám is tette. És annak ellenére, hogy még mindig inkább anyát hibáztatom érte, mert apa álláspontját egyelőre nem ismerem, azért elég mély nyomot hagyott bennem az egész, még ha igyekszem nem fogalkozni és törődni vele. - Szóval akkor rajtam fog csattanni az ostor, amiért elvonom a figyelmedet sokkal fontosabb dolgokról? még egy nevetést megengedek magamnak a hangsúlyozás mellett, miközben tekintetemet végig Lorenzo íriszeibe fúrom. Érzem a megjegyzése mögött rejlő célzást és bár egyelőre nem sok jelét mutatom annak, hogy értékelem is - a szavak és a gesztusok mellett -, de nyilván azért tisztában van vele, hogy azért kellőképpen jól esik nekem a társasága. A kérdés, amire a férfi utal, már megvan, igazából elég régóta, mert pár hónapja már azon gondolkodok, hogy hogyan lehetne jelentősen növelni az OnlyFans oldalam látogatottságát, hiszen minél több követő jelenik meg a profilom alatt, annál több pénz érkezik a bankszámlámra is, amit lenne mire elkölteni. Egy kis ruhatárfrissítés, mellé egy utazás valahova messzire, már igazán rám férne. - Nos, akkor tényleg nem érdemes sokkal tovább váratnom téged a részletekkel kapcsolatban - jegyzem meg mosolyogva. - De ezt az italt azért még elfogyasztom, nehogy kárba menjen a házigazda nagylelkűsége. Még egy korty a pohárból, lassan már a szinte az utolsó, mert Lorenzo társaságában valamiért kimondottan telnek a percek. Kellemesen, persze. Ahogy ahhoz sem sokáig kell várni, hogy feladjam a szerepet, amit az érkezésem okára magamra öltöttem. Lorenzo, mintha csak egy selyemköntös lenne rajtam, úgy bont ki belőle, rutinos, gyakorlott mozdulatokkal. - Pontosan - bólintok a megjegyzésére. Bár egyelőre egy névvel is megelégednék, ami továbbvezethet az édesapámhoz, de természetesen megértem a férfi álláspontját is. Tulajdonképpen nem egyszerű egy embert megismertetni egy másikkal, pláne, hogyha azzal sincs tisztában a csatornaként funkcionáló személy, hogy a másik fél egyáltalán szeretné-e vagy sem azt a bizonyos találkozást. Azt sem tudom, hogy Lorenzo fejében körvonalazódott-e már esetleg egy vendég vagy sem, amennyiben igen, hogyan viszonyul hozzá, de feleslegesen kíváncsiskodni nem szeretnék - egyelőre. Megelégszem inkább azzal, hogy foglalkozik a kérdéssel, nem pedig csírájában elfojtja azt. - Mindenesetre tényleg hálás lennék a segítségért, bármilyen formában is történjen meg, hiszen nagyon fontos nekem az, hogy egyszer találkozhassak az apámmal - jegyzem meg, kicsit megint megnyílva a partnerem számára. A miérttel bár egyelőre nem lehet tisztában ugyan, de az ügy fontosságát, számomra, azért érezheti. És, hogyha a megérzésem nem téved, az irántam diktált figyelme pozitív végkifejletre enged következtetni - illetve a kézfejemre simuló tenyere szintén. Addig viszont maradok egy türelmes ismerős a számára, aki nem traktálja felesleges kérdésekkel. A klub maga végtére is hasonló elvek alapján működik, legalábbis amennyire Lorenzo elmondása alapján ki lehet következtetni. Emberek találkoznak egymással, olyan személyekkel, akikkel alapvetően talán soha sem állnának nyíltan szemben, az utcán például - pontosan úgy, ahogy jelenleg én is tenném az apám jelenlétében. Nyilván az ok teljesen más, mint az enyém, viszont véleményem szerint úgyis a miért és a hogyan a lényeg. - Valahogy sejtettem, hogy te semmit sem szoktál sajnálni - mert valami oknál fogva Lorenzo egésze arra utal, hogy ő nem egy olyan személyiség, aki bármit is úgy tenne meg, hogy visszafordítható legyen. Ezért a sajnálkozás sem egy olyan szokás, amit el tudnék képzelni róla. A határozottság és az, hogy tudja mit szeretne az élettől, már annál inkább jellemzi - de ezzel nincs olyan egyedül, hiszen hasonló kalibernek látom saját magam is. Talán sokkal jobban hasonlít a jellemünk, mint azt első látásra gondolná az ember. - Ne haragudj, elég türelmetlen típus vagyok - nevetek fel, amint a férfi kicsit lehűti a hirtelenségemet. - De a kedvedért talán lenyugszom egy kicsit. Vagy nem - kacsintással kísérem végig a szavaimat, hogy aztán pontosan az ellenkezőjét bizonyítsam neki: a táncoslányhoz sétálok, majd szájon csókolom. Hallom a körülöttem felhangzó tapsot, néhány füttyögést is elcsípek, de mikor végzek, csak Lorenzo arcára fókuszálok. - Miért, a férfiaknak mit tartogatsz, hogyha megszegik a szabályrendszert? Gondolom, hogy nem hasonló elfenekelést kapnak osztályrészül, mint én pár másodperce, ami után jelzésértékűen szorítok rá a csuklójára és vezetem vissza az előbb említett felületre - nehogy azt higgye, hogy csak és kizárólag ő diktálhat jelen helyzetben. - Mint mondtad, nem kell annyira elsietni a dolgokat - somolygok fel rá oldalról, mielőtt engedne a kérésnek és továbbvezetne a bárban. Ahogy döntés elé érek, hogy melyik lehetőséget is válasszam ki a már olyan sokat emlegetett kérdés feltevésével kapcsolatban, nem gondolkodok sokáig, a pillanat töredékrésze alatt intézem Lorenzo-hoz a szavakat. - Nekem tökéletesen megfelel egyelőre a folyosó is ahhoz, amire éppen készülök - jelzem neki és kicsit eltávolodva tőle, hátamat a falnak döntöm, hogy onnan tekintsek fel rá - például, ha velem szemben áll meg. - Meglehet, hogy kevésbé hat majd fontosnak és relevánsnak a számodra a kérdés, de ahhoz, hogy segítséget tudjak kérni benne, el kell, hogy áruljak pár részletet a dologgal kapcsolatban. Úgy készítem elő a terepet, mintha valami kétes üzlet lenne a következő percekben majd terítéken, pedig egyáltalán nem erről van szó - már ha maga az OnlyFans nem számít annak a maga nemében. - Szóval, gondolom ismered az internet azon felületeit, amiken lányok különféle képekkel és videókkal tesznek a férfiak kedvére, fizetség ellenében - és bár úgy hathat, nem a kőkemény tartalomkészítésre gondolok, ennek igyekszem hangot is adni. - Nem egy pornóoldalra gondolok, ott még nem tartok, - nevetek fel, mert azért idáig még én sem merészkedtem, csak a terület határait súrolom - de mivel én is szívesen nézem meg magam a tükörben, gondoltam miért ne foglalkozhatnék hivatalos formában is azzal, hogy más embereknek is megmutassam, amit a sors a kezembe adott - jelentőségteljesen haladok végig lassan az ujjaimmal a számtól egészen a combomig, hogy ha nem lenne nyilvánvaló mire gondolok, tudatosítsam a férfiban. - A kérdés pedig igen egyszerű, pontosan annyira, mint maga ez a munkakör: mint nő, nyilván egy ideje eljutottam már addig a pontig, hogy egy meghatározott keretben mozogva alkossam meg a tartalmat a felületre, de természetesen érzékelem, hogy már nem kimondottan elég az, amit nyújtani tudok a másik oldalnak. Közönséges nem akarok lenni és amúgy sem szeretném, ha tucatprofil lenne belőlem, de egyszerűen nem jövök rá, hogy mi lenne az a plusz, ami egyfajta újdonságot jelenthetne ezen a téren - persze úgy, hogy azt más “kolléga” ne használja még. - Lehet, hogy hülyeség, de amikor felmerült témaként a színpadi lét, elgondolkodtatott, hogy vajon mennyire lenne jó ötlet például egy ilyen szituációban egy másik ember kezébe átadni a teljes irányítást a tartalomgyártást illetően, még úgyis, hogyha éppen olyan helyzet születne meg akkor és ott, ami elvenne a megszokott és ismerős ténykedésből.
- Az ördög lánya? Akkor majd ki kell tapogatnom hol rejtegeted azokat a kis szarvacskákat! - jegyzem meg egy könnyed kacaj kíséretében, humorral zárva a kérdéskört, mert a sok komolykodás mellé azért szükség van erre is. Persze az összes komoly témával még esélyesen nem végeztünk, de ez nem is volt cél. Valahol meg kell találni az egyensúlyt, ennyi. - Partnere válogatja. aki lelép, az valójában nem partner. De ennek sok formája van és nem is az számít tapasztalatom szerint, hogy minek nevezzük, hanem a lojalitás. - tessék, ez ismét egy komolyabb téma kapásból és itt kicsit figyelnem is kell rá, hogy mit mondok, mert beszélhetnék olyan dolgokról, amik szemléletesen alátámasztják a gondolataimat, csak azok túl sokat árulnának el. Hogyan is beszélhetnék arról Mabel-nek, hogy akadnak olyan társak, akikre az ember olykor az életét rá tudja bízni? Anélkül nem, hogy ne legyen gyanús, márpedig nekem az ilyen tapasztalataim a szuper kis bankrabló csapatomhoz kapcsolódnak leginkább. A jelek szerint sikerült jól eltalálnom az arányokat a beszélgetés során komolyság és könnyedség terén, a mondanivalóm szóhasználatában. És az is több, mint esélyes, hogy jól sikerült felmérnem a leányzót, mert csak sikerült elérnem, hogy megnyíljon valamennyire. Érződik, hogy ez nem teljesen kenyere, hogy nem feltétlenül megy neki könnyen, de türelmes és figyelmes hallgatósága vagyok. Nem sürgetem, adok neki időt, aztán amíg beszél, addig is odaadóan koncentrálok rá. Közben jár az agyam azon, amit hallok. Egyrészt megoldáson, másrészt pedig azon is, amit a lányról így megtudok. Nem tudom mennyire sejti, hogy ezzel milyen mértékben adta ki magát, hogy milyen mélységekbe nyerhettem bepillantást. De szépen áll össze a kép, rendeződnek el a kirakós darabok. Nem tudok róla mindent, nem ismerem teljes mélységében, viszont már sokkal jobban, mint elsőre gondolta volna, hogy valaki itt meg fogja ismerni. A zöld szemeken és a szavain át a mélységekbe nyerek bepillantást. Ezt a lányt sosem szerették igazán. Ennyire egyszerű, mégis szívszorító a kulcsa a feladványnak, a legfontosabb formáló tényezőnek. Nem tudom, hogy kicsoda és milyen ember az anyja, de mindabból, amit eddig a leányzó viselkedéséből láttam és abból, hogy kit keres és ez egyébként mennyire fontos számára a saját szavai alapján, nem lehet hízelgő véleményt kialakítani. A részletek ismerete nélkül is van egy ködös ideám, egy fantomképem erről. Nincs egyedül ezzel az élettörténettel, sőt, mondhatni azok között a nők között, akik ebben a klubban kötnek ki mondjuk az alkalmazásomban finoman szólva sem nevezhető újnak. Viszont van egy különbség: a körülményeknek és Mabel kérésének hála vele tudok egy bizonyos mértékig empatizálni. Már amennyire ez egy kissé pszichopata bűnözőtől telik... - Észben tartom és amit tudok, azt megteszek az ügy érdekében kedves Mabel. Erre a szavamat adom és ha még annyira nem is ismersz, azt talán elhiszed, hogy ez nem kevés. Köszönöm az őszinteséged. - gyengéd figyelmességgel megszorítom a kezét is egy picit mondókám hangsúlyozására. Nem sok, de ezek mégis olyan gesztusok, amik adnak a másik számára, amik egy kicsit talán bizonyítják, hogy nem csak a magányos út létezik: lehet jó is számítani egy másik emberre. Nem volt azért könnyű valóban, amit kért és az sem volt egyértelmű, hogy ezzel tényleg jól fog járni, de azt is megértettem és tudtam méltányolni, hogy ez számára miért lehet fontos. Lehetett valaminek a lezárása, megértése, amellett, hogy veszélyeket, csapdákat is rejtett magában a dolog, akár még több csalódást és fájdalmat. De erről nem most kellett beszélnem vele. - Hmmm ezt azért nem mondanám. Ha az ember semmit sem sajnál, akkor semmiből sem fog tanulni. Az már egy másik dolog, hogy valaki szemrebbenés nélkül képes megtenni valamit, amire szükség van. - kissé hideg mosollyal kell ezt megállapítanom, mert végső soron nem is olyan régen pont ezt tettem, nem először és nem utoljára. Az sem volt igaz, hogy ne sajnáltam volna, ha mondjuk a szükségesnél több erőszakra kényszerülök például egy helyzetben, mert igazából nem találtam élvezetet mások szenvedésében ilyen módon. - Pedig a türelem megéri olyan esetekben, amikor az ember cserébe valamit jobban ki tud élvezni például. - vele nevetek egyébként, amikor érkezik az apró huncut megjegyzése. - Lehet lesz olyan, amikor a kedvemért nem pont nyugodtnak kell lenned! - replikázok egy kacsintás kíséretében, de ezen nem állunk meg különösebben, azért sem, mert azért Mabel csak akcióba lendül kicsit, amivel arat némi sikert a vendégek körében, számomra pedig prezentálja, hogy nem csak a szája nagy, de tényleg olyan leányzó, akiben minden bizonnyal rejlik potenciál. Persze ennek a tesztelésére még fogok időt és energiát szánni, mert ha nem így tennék, magamat is megfosztanám élvezetektől, az pedig végképp nem célom. Sokkal inkább az ellenkezője! - Nekik a biztonsági személyzet szokott segíteni abban, hogy emlékezzenek a házirend pontjaira és jobban tiszteletben tartsák azokat. - vonom meg a vállam kicsit, mert ez amúgy magától értetődő is volt és ha nem vagyok itt, egyébként őt meg a táncoslány figyelmeztette volna finoman, de határozottan szóban. De erre már nem térek most ki, inkább a jelképes, játékos büntetést osztom ki és menne is vissza a kezem magától a derekára, de azért még ő is rácsatlakozik erre a mozdulatra, egyébként fölöslegesen.Persze értettem én, hogy mire szól ez, meg a megjegyzés mellé, de ez legfeljebb egy halvány mosolyt váltott ki belőlem, mert már-már aranyos volt, ahogy prezentálta a maga kis határozottságát. Volt benne valami üdén csintalan kislányos, ami szórakoztatott. - Ez a büntetésed volt és pontosan akkor érkezett, amikor kellett. - mint a varázslók, akik nem késnek el és nem érkeznek hamarabb, pontosan akkor érnek oda, amikor kell. De azért nem tartok ott, mint Gandalf semmilyen tekintetben. Akkor sem, ha a leányzó számára egyfajta életbölcsességet jelenítettem meg eddig is és bármennyire szívesen adja elő, hogy a maga határozott, énközpontú világa úgy jó ahogy, erre igenis szüksége van, hiszen eddig esélyesen nem nagyon kaphatta meg. Önmaga számára beismerni ezt más tészta, de a helyzet ez volt. És erről szólt valamelyest az is, amit a kevésbé népes folyosószakaszon adott elő számomra. - Csupa fül vagyok. - mondom vele szembe megállva és csinos arcocskáját vizslatva újfent a folyosón derengő kissé vöröses hangulatfényben ázó félhomályban. Újabb is titokról libbent föl a fátyol. Sejtettem valami ilyesmit, de most mára pontosabb részleteit is tudtam és Mabel legfeljebb őszinte érdeklődést olvashatott le az arcomról mindannak kapcsán, amit a maga foglalkozásáról felfedett: nyilvánvaló volt, hogy nem ítélem el ezért, sőt valamilyen szinten még tetszik is a dolog. - Jogos a dolog, ha a sorstól kaptál valamit, miért is ne használhatnád kedvedre? És értem, hogy mire gondolsz, milyen felületre és milyen tartalmakra. - a nyelvem hegyén ott viszketett, hogy azt a "még" szócskát kicsit megcibáljam a mondókájából, de nem láttam szükségesnek. Nem, a leányzó komoly érdeklődéssel fordult felém és a véleményem-tanácsom akarta, nem volt ennek helye. Szóval akárcsak az apa kérdés esetében, most is a komoly, elszánt és odaadó figyelmemmel találkozhatott. És ilyen tekintetben azzal is, hogy most sem csak egy darab húsként nézek rá, ahogy eddig sem az este folyamán. Igen, tetszett, de igyekeztem több téren is érzékeltetni vele, hogy többnek látom, hogy ennek hála kicsit másnak is érezhesse magát, mint amit megszokott. - Értem, hogy mire gondolsz Mabel. A felismerésed minden bizonnyal helytálló, mert ritkán szokott elegendő lenni az a kezdeti kis világ, amit ilyenkor egy nő kialakít. Ebből egyszerűen túl sokat látnak-találnak akár ingyen is, az újdonság varázsa pedig amit pusztán az jelent, hogy te frisen jenetél meg, elkopik. Mindig lesz új belépő. - bólogatok mondókájára, alá is támasztva a velem megosztott gondolatait. - Lényegében keresed a kitörési lehetőséget, hogy merre mozdulj tovább a siker érdekében ugye? Úgy veszem észre, hogy igen, és a felismerés nem rossz, hogy ez tejesen egyedül nem is fog menni. -kicsit tanakodva dörzsölöm meg az állam, majd folytatom. - Tudod, itt a klubban is van, aki megnézi a lányok táncát, koreográfiáit, segít nekik koordinálni mozdulatokat, segít a megjelenés csiszolásában, mert a külső friss szem mindig mást lát meg és annak hála lehet az értékes nyersanyagból szépen csiszolt gyémánt. Ebben a tekintetben jó irányban gondolkodsz: nem árt, ha van valaki, aki segít kicsit menedzselni a dolgokat. A kérdés kulcsa egyébként nem ott van, hogy mennyire közönséges vagy újszerű, amit csinálsz: egyrészt nem lehet mindig és mindig annyira újjal előrukkolni, ami tartósan fenntart, másrészt az új trendet villámgyorsan követik le, ez pedig tovább nehezíti a dolgot. Nem Mabel szépségem... a fontos az, hogy amit csinálsz abban te legyél benne. Nem azzal emelkedsz a tucat profilok fölé, ha te nem csinálsz valamit, hanem azzal, ha te úgy tudsz bármit csinálni, hogy azt tőled akarják látni és ne mástól. - kis szünetet tartok, a zöld szempárokat vizslatva, figyelve, hogy miként érnek le nála az ifnormációk. - Megtisztel, hogy megbíztál bennem és elsőként tőlem kértél tanácsot. Ha akarod, én tudok segíteni neked. - teszem még hozzá, majd picit felé húzódom, hogy mögöttem elférjen a folyosón egy fülkéből épp kiszambázó páros. Ennek hála egyik tenyeremmel a buksija mellett támaszkodom meg és így nézek szemeibe. Ahogy elvonulnak megcirógatom másik kezemmel az álla alatt a leányzót. - Ha pedig továbbra is szórakozni is szeretnél ma este, az is rajtad áll, mehetünk másfelé.
She is free in her wildness, she is a wanderess, a drop of free water. She knows nothing of borders and cares nothing for rules or customs. 'Time' for her isn’t something to fight against. Her life flows clean, with passion, like fresh water.
- Még az is lehet, hogy te éppen jól járnál a rosszabbik Mae-vel - kacsintok Lorenzo megjegyzésére válaszként. - De mások sokkal jobban járnának, ha nem tapasztalnák meg azt a személyiségemet. Alkalomadtán - netalántán egy forró éjszakán - még tényleg jól is eshet, ha az ördög szerepét ölti magára az ember lánya, de hogyha inkább azért teszi, hogy egyszerűen fogja magát és visszavágjon például a rosszakaróknak, az már kevésbé eshet jól - a másik félnek legalábbis. Nem mintha bárkit sajnálnék, ha szembe kellene nézniük a rosszabbik énemmel, hiszen akkor valószínűleg kiérdemelték, hogy megismerhessék. Egy kis elégtétel pedig néha különösen jól is tud esni az embernek, felesleges lenne ezen bármit is tagadni. Ahogy a hűség is - kár, hogy manapság igen kevés őszinte momentuma van a kifejezésének. - Hát én inkább meg sem várom azt a fajta lelépést - vonom meg a vállamat, lemondóan. - Sokkal inkább vagyok egyedül, minthogy hagyjam akárkinek is, hogy bármilyen módon eláruljon engem. Az egyedüllét amúgy sem jelenti kimondottan a magányt, huszonévesen pedig inkább vetődök egyik partnertől a másikig - mit sem törődve az emberek véleményével -, minthogy sokáig egy helyben maradjak. Annak úgyis árulás lenne a vége - szerintem legalábbis. Az őszinteség és a hozzá tartozó megnyílás sem tartozik a szokásaim közé, Lorenzo mégis előhozza belőlem ezt a még számomra is kicsit idegennek ható ént, amikor mindenféle nyomás és erőszak nélkül eléri, hogy az édesapámról kezdjek el beszélni. Bár pontos részleteket egyelőre nem árulok el ennek ellenére sem, mégis a férfi válik az egyetlen olyan személlyé a környezetemben, aki előtt feltárom életem fontos célját. Végső soron egyfajta megkönnyebbülés is, hogy az ahhoz vezető út pedig mostmár nemcsak rajtam múlik, hiszen Lorenzo - hiába csak fél órája vált az ismerősömmé - a szavát adja a segítségére vonatkozóan és bár semmi konkrét ígéret nem hangzik el azzal kapcsolatban, hogy fog bármi is történni a közeljövőben, ami elősegítené az apával való kapcsolat kiteljesedését, mégis úgy érzem, hogy jelenleg előrébb nem tudtam volna haladni az ügyben, ha foggal-körömmel akartam volna sem. Mindez pedig nagy elégedettséggel tölt el, ennek kifejezésére pedig egy simítással viszonzom a férfi tenyerének enyhe, mégis jelentőségteljes szorítását. - Ha egyáltalán szeretne tanulni bármiből is - oldalsó, kellőképpen sanda félmosollyal vezetem tekintetemet az övére. Valószínűleg úgy hangzik, mintha egy gondatlan tinédzser lennék, akinek szinte minden mindegy, csak az élvezetet találja meg abban, amit éppen tesz - és pontosan ilyen vagyok én is. Lehet, sőt biztos, hogy a későbbiek során fogok majd megbánni dolgokat, de minden hiba egy olyan jövőbeli Mabelhez vezet majd, aki teljes mértékben önmaga lesz, úgy és ahogy azt ő akarja. - Én sokkal jobban szeretek megélni minden egyes pillanatot anélkül, hogy bármit is meg kellene bánnom a hogyanjában. Olyan rossz lenne ez így? Nyilván nem is igazán várok választ az elhangzó mondatra, inkább csak afféle költői kérdésként teszem fel és jobban jelzésértékkel bír Lorenzo felé: egy újabb apró darab Mabel babához. - Hát eddig még nem igazán kellett várnom senkire és semmire sem, szinte mindig azonnal megkaptam azt akit vagy amit éppen szerettem volna - és felesleges lenne tagadni, hogy erre ne lennék kicsit büszke is, amit egy kaján mosollyal az arcomon kommunikálok Lorenzo felé. - Ha türelemjátékról van szó, akkor elég hamar elunom magam, az az igazság - és ugyan ki szeret unatkozni? Én aztán egyáltalán nem... Talán ezt prezentálja is a momentum, amikor hirtelen gondolattól vezérelve illesztem saját ajkamat a táncosnőére. - Szóval házirend is van? Még nem igazán találkoztam vele, - vagy legalábbis kevésbé érdekelt, mint általában a szabályok megszegése - de akkor elmondhatnád, hogy mit szabad és mit nem idebent. Nem mintha fenyegetne az a veszély, hogy egyszerre megrendszabályozzam magam - és ezzel szerintem a derekamat éppen átkaroló férfi is kellőképpen tisztában van. - Mondod ezt te - én pedig kicsit máshogy gondolom, amit a mozdulat megszakításával is jelzek felé. Kortyolok párat a frissen kapott italból, mialatt hagyom, hogy Lorenzo egy másik részlegre irányítson. A fal hűvössége jóleső libabőrt hoz elő belőlem és a téma személyessége hasonló intenzitással jár, amíg teljesen fel nem fedem a ma esti társaságom előtt azt, hogy mivel is foglalkozom. Talán a kérdés nem is annyira gyakorlati súlyú, inkább elméleti síkon veszi kezdetét a beszélgetés a férfi és köztem, de minden elhangzó szóra nyitott vagyok és szívesen fordítok bármilyen felmerülő tanácsot a saját javamra. Csendben hallgatom végig a véleményét, majd mérlegem kicsit az elhangzott mondatokat, addig a sötét szempárt kémlelve. - A legnehezebb talán az egészben az, hogy ne csak és kizárólag magam legyek benne a dologban. Mint már említettem, nem szokásom senkitől sem tanácsot és véleményt kérni, nemhogy megfogadni azokat, pláne, ha kéretlenül érkeznek. De egyedül tényleg kezdem azt érezni, hogy kevésnek bizonyulok és lassan egy helyben topogok, nem vagyok képes semerre sem tovább mozdulni. Szeretnék önmagam maradni, - nem is lenne sok értelme felvenni egy szerepet és lényegében olyannak mutatni magam, mint manapság minden harmadik lány az online térben - de talán tényleg elérkezett az ideje annak, hogy valaki mást is bevonjak magam mellé a cél érdekében és az a személy egy olyan Mabelt tudjon előcsalni belőlem - akár kevésbé megszokott és kellemes eszközökkel is -, aki még jobban megfogja a közönséget. Nyilván egyelőre csak gondolatok révén igyekszem megfogni Lorenzo szavait, hiszen a tanács gyakorlatba helyezése már egy teljesen más kategória, de egyfajta előjáték mindennek kijár. A relatíve friss ismeretségnek is a férfi és köztem. - Nem kérek már túlságosan sokat azzal, hogy két dologban is szeretnék a segítségedre hagyatkozni? Még a végén nagyon sokkal fogok neked tartozni - suttogom a pár centiméteres távolságba, töretlen mosollyal. - Vagy talán pontosan ezt szeretnéd elérni? Az államat érintő kézfejét a számhoz emelem és az alkoholtól kissé nedves ajkaimmal egy csókot nyomok rá - egyfajta válaszként a szórakozásra irányuló kérdésére.
- Nem lehetetlen. - bólogatok. - De az kétségtelen, hogy az emberek széles tömege gyenge és nem méltó mindenre. - ebbe hosszabban is bele lehetne akár menni, de erre nem biztos, hogy szükség van. A lényeg mindösszesen az, hogy vannak a világon ragadozók és zsákmányállatok. Aztán a vadak világában is vannak nagyobbak és kisebbek, a velem szemben álló leányzó például eddig egy kisebb ragadozónak tűnt mindent egybevetve. Volt benne potenciál, volt benne lehetőség, de prédául is eshetett egy nagyobb ragadozónak, ez is nyilvánvaló volt. Számára persze nem biztos, ahhoz az ifjonti önérzet sokkal jobban lángolt benne. - Mindig könnyebb a kényelmes utat választani. Viszont ez azzal is jár, hogy rizikó nélkül nagy nyereség sem lesz. - biccentettem újfent, elismerve, hogy érthető és jogos mindaz, amit állít és érvényes a hozzáállás. Viszont azt sem hallgatom el, hogy ez sem teljesen következmény nélküli. Lehet jobb lenne, ha részletesen belemehetnék, hogy mindaz, amit maga körül lát pont ennek a bizonyítéka: nagy kockázatot vállaltam és nagyot is nyertem, de akár az életem is elbukhattam volna a folyamat közepette. Viszont ez kellemetlen kérdéseket vetne fel és bármennyire is szimpatikus, meg szórakoztató Mabel, ilyen tekintetben a bizalmam elnyerésétől még messze van. Mindemellett szavaiból az is érződött, hogy itt valami sérelem és félelem húzódik meg a háttérben. Szomorú dolog ez, de nem egyedi. A kérdés az, hogy mennyire tudja majd a saját árnyékát átlépni, mennyire tud majd fejlődni a későbbiekben, vagy a saját sebeinek áldozata marad. Nem tudom, hogy ez számomra mennyire fontos, de ahogy az idő megy, az ember mind jobban lát íveket kirajzolódni és valahol kíváncsi is, hogy mi merre tart. Eddig érdekelt a leányzó, az bizonyos volt. Annál is inkább, mert finom, de módszeres határozottsággal sikerült felfeszegetni a kagylóhélyat, hogy megláthassam mi is rejlik belül. Látszatra kemény volt a külső borítás, de érződött, hogy nem áll ez a keménység olyan biztos alapokon, amit ne lehetne megingatni. Ezzel persze nem kívántam visszaélni, a tudás viszont hatalom volt a maga módján. Mabel-ről pedig nagyon is sokat tudtam meg elég gyorsan, ez pedig fokozta iránta az érdeklődésem. Akkor is, ha nem volt egyedi a története, de az mégis személyes volt és engem talált meg vele s egyúttal a kezembe adta a lehetőséget, hogy kezdjek vele valamit. Olyan pont volt ez tehát, ahol a sorsunk valamelyest összefonódott. Milyen mértékben? A jövő ködébe burkolózott a válasz, de a helyzet ez volt attól a pillanattól, hogy elhatároztam: segítek neki. Újabb olyan kérdésbe merülünk ezt követően, ami az élet menetére vonatkozik, ami mélyebb egy sima esti szórakozóhelyes beszélgetésnél. Érdekes volt, hogy mennyire könnyen kötünk ki egy-egy ilyen kérdésnél, amiben a lány általában tényleg a sekélyesebb nézőpontot foglalta el, de egy jól meghatározható okból és adott háttér miatt. Engem pedig újra és újra egy halvány mosolyra tudott ezzel fakasztani. Aranyos volt a maga módján. Tényleg olyan volt, mint egy apját kereső lány, csakhogy nem konkrétan a fizikális apát, sokkal inkább ezt az érett, férfias figurát, határozottságot kereső fiatal nő képében. Ez volt az minden bizonnyal, ami belőlem is előhozott bizonyos stílusú megszólalásokat. - Rossz? Nem. A dolog lényege csupán annyi volt, hogy a látszat ellenére amit rólam leszűrtél tudok sajnálni, vagy bánni dolgokat. De ez nem jelenti azt, hogy amennyiben szükséges, ne tennék meg olyat, ami később sajnálatosnak bizonyul. De vannak helyzetek, ahol az visz előre. - mondom, magamra fordítva vissza a dolgot, mert végül is ez a kérdés innen indult és nem kell mindig az ő világában vájkálni. Valamennyit feltárok én is, bár ezt végső soron eddig is tettem, ha figyelt, mert a kérdéseim, vagy megjegyzéseim egy-egy dolog kapcsán mind árulkodtak rólam is. Nm teljes mértékben, ez kétségtelen. De most hitet tettem egyfajta pragmatikusság mellett úgy, hogy azt is fenntartottam: nem vagyok teljesen száraz, hideg és lelketlen ezzel együtt sem. - Ebben nem kételkedem! - viszonzom a leányzó mosolyát, ahogy ő büszkén mondja, hogy igazából el van kényeztetve sok vonatkozásban. Hát persze, ez nem volt kérdés. A szeretetéhség okozta űrt be kellett tömködni valamivel. De mégiscsak kénytelen lesz türelmet tanulni, ha azt akarja, hogy előkerítsük az apját, mert azt nem lehet két perc alatt megoldani. Egyébként is ráfér majd pár lecke az élettől, amit meg is fog kapni, az is lehet, hogy lesz, amit általam. - A türelem nem jelent egyet a tétlen várakozással. Ha az ember elég okos, akkor tudja miként lehet ezt kihasználni. - somolygok, részben annak is hála, hogy egyébként nem tudja milyen gondolatok fordulnak meg a fejemben. Távoltól sem tiszták, vagy illedelmesek, Mabel számára a türelmetlen alkata szempontjából pedig semmi jót nem ígérnek, de ez is egy olyan dolog, ami lehet egyszer realizálódik, de nem ma lesz itt a helye és ideje. Lehet majd máskor mutatom meg neki mit jelent a várakozás és a türelem kínos kéje. Legfeljebb csak tekintetemben villan meg ez egy pajzán pillanatra. - Mert ezek egyébként nagyjából maguktól értetődő dolgok: nem lehet behozni kívülről ételt-italt, nincs engedély nélküli fotózás-videózás. Táncosok megérintése csak bizonyos keretek között lehetséges. Tisztelettel kell bánni a személyzettel, a táncosokkal. Diszkréció. - sorolom az általános pontokat, amik egyébként az ilyen helyek többségén érvényesek. Ő nőként a táncosok érintésével kapcsolatban kicsit szabadabb kezet kaphat nyilván, de azért ennek is vannak határai. Ha azt hiszi, hogy mindenben hercegnőként lesz itt is kezelve, akkor sajnos téved, mert bizonyos dolgokat nem engedhet meg magának, erről a jelenlétem meg gondoskodik. És hát számára van tétje a dolognak, mert pont a segítségnyújtásom játszhatja el vele. Viszont nem csak segítséget kért tőlem ma este, de még tanácsot is szeretne, ehhez pedig helyet változtatunk, olyan körülmények közé kerülve, ahol kicsit nyugodtabban, kevesebb figyelemtől övezve beszélgethetünk. Mabel bele is vág a dologba, újra fokozatosan bontva ki valamit számomra magából. Én pedig türelemmel és megértéssel hallgatom, mert nincs ellenemre az, amivel foglalkozik, sőt látok is benne lehetőséget. Ez nyilvánvaló abból is, ahogy a szavaira a magam mondókájával reagálok. - Kell egy kisebb stáb. - dörzsölöm meg az állam kicsit elgondolkozva. - Oké, hogy magadnak gyártod a tartalmat, de ebből is fakadhat, hogy érzed a korlátokat. Egy fotós-videós jó szemmel megáldva már sokat emelhet a dolgokon. És igen, kell valaki, aki egyfajta produceri szemszögből is nézi a dolgokat, aki segít abban, amit megfogalmaztál: felszínre hozni a készülő tartalmakban azt a Mabel-t, akit még a közönség nem látott és akit aztán újra és újra akarnak, ezért anyagilag is boldogan áldozva. - kicsit összegzem amit mind a ketten mondtunk, némileg új szempontokat is adva hozzá, hogy érzékelje, valóban foglalkoztat a kérdés, mellette pedig nem is vagyok fogalmatlan. Ez egy új izgalmas terület lehet számomra is végső soron, miért is ne ártanám bele magam egy kicsit? Amit felvetett az egyébként messzire és mélyre visz egy pajzán és sötét világban, de ez egyébként tetszik. - Fogd fel úgy, hogy ez olyan számomra, akár a kertészkedés: a növény növekedhet, virágozhat, gyümölcsöt hoz, a kertész pedig élvezi az oda vezető munkás utat és a termést is egyaránt. Egyfajta szimbiózis. - mormolom ajkaira, ahogy kicsit cicázva dobja fel a maga kérdését. Persze amit mondtam az inkább a második ügyre vonatkozik, az apa kérdés esetében nem pont ez a helyzet. Az valahol önzetlenebb, még ha úgy is érzi, hogy emiatt tartozhat nekem. Nem ellenkezem feltétlenül, ha az ő világában ez ilyen, de egyébként megvásárolni sem akartam Őt. - Nincs ellenemre ha egy cica hálásan dorombol, ennek az érdekében pedig olykor tenni is kell. - játékos válasz érkezik a játékos puszinak hála, amit kezemre nyomott, de a hangnemére is rímel a dolog, amellett, hogy a dolog súlyát is enyhíti kicsit. Ezzel együtt pedig az is tényező, hogy nincs már köztünk nagy távolság, tenyerem a buksija mellett támasztja a falat, kicsit be is szorítva ebbe a helyzetbe, de inkább finoman, semmint komolyan. Egy picit még a zöld cicás szemekbe mélyedek, majd mozdulok: zárom a távolságot és ha hagyja, akkor meg is csókolom a leányzó ajkait egy ráérős, mégis szenvedélyes, határozott csókot lopva tőle elsőre.
She is free in her wildness, she is a wanderess, a drop of free water. She knows nothing of borders and cares nothing for rules or customs. 'Time' for her isn’t something to fight against. Her life flows clean, with passion, like fresh water.
- Ezzel a gondolattal teljesen egyet tudok érteni. A probléma az, hogy egyik sem látja magában ezt a fajta gyengeséget és mégis mindent akar - ami akkor válik felettébb bosszantóvá, amikor szembekerül a másikkal az ember. És nincs is rosszabb annál, ha értetlenséggel kell vitatkozni, én legalábbis ki nem állhatom, ha a határozottság, ami már gyerekkorom óta megtalálható bennem, nem talál ellenfélre. Ahogy az sem lenne ínyemre, ha anya sorsára jutnék és egy olyan partnerrel kellene beérnem, aki az első adandó alkalommal cserben hagyna. Azt ugyanis az önérzetem egyáltalán nem tudná elviselni, éppen ezért bár részben egyetértek Lorenzo szavaival, teljes mértékben mégsem, ezt pedig ki is fejezem. - Ó, ebben azért nem vagyok annyira biztos. Talán pont én leszek az, aki ellenpéldaként szolgál majd erre a kijelentésre. Mert végsősoron senki sem láthatja előre a jövőt, a sors pedig mindig tartogat meglepetést - hogy éppen jót vagy rosszat, időközben úgyis eldől, akaratlanul is. Én pedig szeretek hinni benne, hogy az előbbi út felé sodor az élet. Még ha édesapámmal kapcsolatban nem igazán volt velem kegyes a múlt. De talán majd az elkövetkezendő az lesz, pláne, hogyha Lorenzo tényleg tartja a szavát és segítséget nyújt nekem ahhoz, hogy megtaláljam a férfit, akit még soha életemben nem láttam, de akivel már születésem óta találkozni szeretnék. Kár lenne tagadni, hogy mekkora figyelmet fordítok a látszat felé, pláne ha az egy emberhez tartozik. Lorenzo esetében egy karakán, határozott férfi testesül meg előttem és kétlem, hogy tévedne vele kapcsolatban a látványhoz tartozó benyomás. Persze azt sem vetem el, hogy van egy másik oldala, ami talán a bárban nem, de az otthona falai között felszínre törhet - nyilván, ha azt ő is akarja. Ennek ellenére sem hiszem azt, hogy bánná az este elhangzott szavai hatására megalkotott képet, ami a szemeimben őt formálja. - Azt hiszem, hogy ezzel az állítással sem tudok vitatkozni - nem mintha akarnék, mert hasonlóan gondolkodok én is a kérdésben, de ennek a válasznak az előzményével már ő is tisztában van, felesleges lenne magyarázni. - Mit sajnáltál eddig a legjobban? Erős kérdés, hiszen - még - nem ismerem igazán, csak egy óra látszatában, és maga a kérdés sem egyértelmű, hiszen utalhat arra, amit már megtett vagy amit nem és inkább kihagyott az életéből. Nyilván a válaszadást - a rövid ismeretségünktől függően - nem várom el kötelező jelleggel tőle, viszont ennek megfelelően bármi legyen is a felelet, csak még többet fog elmondani róla. Az pedig, hogy ki is valójában Lorenzo Vercotti, egyre jobban érdekel. - Akkor teljes bizonyossággal vállalom, hogy nem vagyok elég okos - nevetem el magam, amint a türelemre és a kijátszására terelődik a szó. Ahogy már az előbb is említettem, az, hogy bárkire, illetve bármire is várjak, nem az erősségem, sőt, így amit Lorenzo mond, még csak hírből sem ismerem. - De végülis, ha akad egy jó mentor az ember életében, még semmi sincs veszve, ugye. A jelzésértékű pillantás pedig direkt esik a férfi arcára, mert azért érzem én, hogy nem a feltevés nem csak múló értékű, hanem valami más is van mögötte, ami inkább a jövőre vonatkozik, nem pedig a mostani alkalomra. - Szóval a tisztelet akkor rád is vonatkozik - ragadom ki a felsorolt pontok közül azt az egyet, ami az este folyamán eddig a legjobban foglalkoztatott, a társaságot magát. - Remélem mást - a táncosok érintésén kívül - nem sikerült már az első éjszaka megszegnem - szemeim kellőképpen csillognak ahhoz, hogy a mellettem álló tudtára adjam a komolytalan élt. - Megígérem, mostantól igyekszem majd jó kislány maradni. És amíg a munkára terelődik a szó, addig nem is igazán esik nehezemre tartani ezt a fajta szemléletet. A pénzkeresés és a módja ugyanis elég fontos számomra, hogy félretegyek minden más élcelődést az érdekében, Lorenzo tanácsai pedig amúgy is képes lekötni a figyelmemet. - Ilyen nagy vonalakban még nem gondolkoztam a kérdésről - utalok a stáb említésére. - Eddig tökéletesen elvoltam az okostelefon, majd a kicsit komolyabb fényképezőgép nyújtotta lehetőségekkel. Persze ez nem azt jelenti, hogy továbbra is a jól megszokott úton haladnék tovább - ellenkezőleg. Hallva a férfi szavait, máris olyan irányba kezdenek el forogni a gondolataim, amik miatt nyíltan nevezhetne bárki egy pénzéhes libának. De a világ mozgatórugója a pénz, ezt kár is lenne tagadni, én pedig mindent, amit csak az élet nyújthat, kellőképpen ki szeretnék élvezni, amennyiben tehetem. Ha pedig ehhez Lorenzo a kulcs, nyilván nem fogom figyelmen kívül hagyni. Amúgy is én nyitottam felé, amikor a tanácsát kértem, felesleges lenne most visszakozni. A csókjától sem húzódom el, inkább hosszan elnyújtom - ujjaimat a tarkóján át a hajtincsei közé bújtatom, a csípőmet pedig szorosan a testéhez simítom -, hogy aztán a kettőnk között lévő minimális távolságba suttogjak, miután apró harapást ejtek meg az alsó ajkán, kajánul elmosolyodva. - Viszont bármennyire is szépen hangzik minden, amit ígértél, - gondolok az édesapám kilétének felfedésére, illetve az internetes oldalam kiaknázása érdekében tett tanácsaira egyaránt - nem gondolod, hogy felettébb nagy naivitás lenne tőlem már előre kifejezni a hálámat érte? Nyilván tisztában vagyok vele, hogy a felettem tornyosuló férfi szó szerint akárkit megkaphat percek alatt, hiszen ki mondana nemet egy ennyire határozott típusnak, aki nemcsak magáról tudja, hogy mit akar, de a partneréről szintúgy - de annak érdekében, hogy legyen még erre a helyre értelme visszatérnem, talán még nem kellene minden aduászt kijátszanom, ami bennem rejlik.
- Sokra vágyik inkább... az akarat erősebb, mint maga a vágy. De a többségük tudja, hogy nincs meg az a belső erő, akaraterő, ami valójában szükséges lenne. - felelem Mabel szavaira, aki vagy olvasottság okán, vagy ösztönösen tudott rácsatlakozni a gondolataimra. Nem zártam ki, hogy olyan műveltsége lenne, amit elsőre sokan nem néznek ki dekoratív nőkből, mert nem voltam előítéletes ilyen tekintetben. Igyekeztem nem alábecsülni senkit sem, még ha mindig azon is voltam, hogy megméressem embertársaim. Persze az is igaz volt, hogy az említett ismeretek nem tartoztak még az iskolai tananyaghoz sem annyira, nem hogy a fiatalok divatos olvasmányai közé. - A kérdés, hogy szerinted megvan benned ez az erő? - emelem meg a jobb szemöldököm amíg a kérdést könnyed játékossággal szegezem neki. Sejtek egyfajta választ, de attól még kíváncsi vagyok, hogy miként fog reagálni. Tagadhatatlanul volt benne potenciál, csiszolatlan gyémánt is lehetett Mae, én pedig mostanság szerettem az ékszerész szerepét magamra ölteni és az ő esetében is vonzott az elképzelés, hogy én csiszolgassam gondosan kellő műértéssel finom fazettás vízfényűre ezt az ékkövet, de ezt nem adták ilyen könnyen és ehhez bizonyítani is kellett. Mert ott volt az is, hogy nem csak a potenciált érzékeltem a leányzóban, de érzelmi sebeket is, meg a kompenzálás erős igényét ilyen tekintetben. Ez pedig más irányba mutatott és éppen ezért ezt is fel kellett mérni. - Sokan gondolták ezt. - vonom meg a vállam, ami a kis rizikó nagy siker kérdését illeti. Itt már a kompenzáló hamis önbizalom, meg a tapasztalatlanság játszott szerepet leginkább. Az Egyesült Államok volt az a nagy, óceántól óceánig húzódó sírbolt, ami álmokat, könnyű sikert fogadott be és temetett magába: ebből élt kíméletlenül törve- és darálva csontokat, marcangolva húst. Siker, pénz, csillogás könnyen... és egy korai fejfa egy pompában is nyomorúságos létezés után: a legnagyobbak is ezt nyerték legtöbbször. Monroe, Presley és társai mind az álomgyár fogaskerekei között végezték és utánuk-alattuk a névtelen, pillanatig csillogó senkik sora, akiknek a legfrissebb generációja mostanra egy mosolyból álló emberi hirdetőtáblává silányulva próbál meg mondjuk fehérjeport eladni. - Hmmm kissé személyes ez a kérdés nem? - vonom fel a szemöldököm. - Ilyenkor az emberek valami nagy pátoszos dolgot mondanak, amitől egyúttal a jelenre nézve bölcsebb, jobb embernek tűnhetnek fel, mint hogy nem fogták a haldokló nagyapa kezét, meg tudom is én. De a valóság nem szokott ennyire pátoszos lenni. Esetemben vannak dolgok, amiket sajnálom, hogy meg kellett tennem, de az adott helyzetben szükséges volt. Amit a legjobban, ahhoz pedig egy név tartozik: Francesca Pellegrini és egy régi nyár Reggio di Calabria-ban... egyszer lehet elmesélem majd. - mélyre ment a kérdésével, de szerintem még ennyit sem várt megnyílás tekintetében, mint amit kapott. Ugyanakkor én is jeleztem, hogy nem a levegőbe beszélek. Viszont ha tényleg kíváncsi, ha tudni akar dolgokat akkor azt nem lehet ilyen futó jelleggel elintézni, felületesen, sekélyesen kezelni. Hogy erről nyíltabban meséljek, ahhoz több kell. - Ugyan Mabel! Ezt te sem gondolod magadról. Okos vagy te, csak rest is mellé bizonyos tekintetben. - mondom mosolyogva, ösztönösen valamiféle atyai hangnemet ütve meg, mert kissé olyan, mintha erre is lenne szükség. Bár lehet téved a belső megérzés, ami a hangsúlyt és a mondókát diktálta, mert ezen nem igazán gondolkodtam el, csak jött. - Ezen nincs mit aggódnod, a viselkedésedre nincs panasz ettől az apró esettől eltekintve, de ezt is tudtuk rugalmasan kezelni. A felsoroltak kapcsán pedig nem gondolom, hogy nehezedre esne jó kislánynak lenni... - hasonló hangnemben válaszolok, mintha csak azt helyezném kilátásba, hogy kiporolom a formás fenekét, ha nem így tenne. Hogy engem mennyire tisztel, már nem fejtem ki szóban, mert fölösleges lenne ezen rugózni és kontraproduktív is. Szerintem kezdi érezni a határokat velem kapcsolatban, vagy azt, hogy valóban nem az a figura vagyok, akivel nagyon érdemes leállni a bolondját járatni. Ez nem is igazán merül fel érzésem szerint, eleve ő szeretne valamit tőlem és hát ez másképp nem is megy, csak ha van valamiféle tekintély-tisztelet a háttérben. Csipkelődni, játszadozni nem egyenlő a komoly tiszteletlenséggel. - Azoknak is megvan az előnye és el kell kezdeni valahol. - biccentek. - De mivel azt látom, hogy komolyak a szándékaid és vannak ambícióid, így nem érdemes megállnod egy szinten. Sok van benned. - felelem bátorítóan a megjegyzésére. A tanácsaim miatt fordult hozzám, komolyan is veszem hát a dolgot és igen, látom is benne a lehetőséget. Egyúttal megkapja az elismerést is, amit egyébként meglehetősen szomjazik, még ha nem is feltétlenül tudatosan. Viszont ott a jelzés is, hogy ebből az útból még van hátra: még végig kell rajta mennie. Én pedig miért is ne segíthetnék neki? Ebből lehetnek számomra is előnyös következmények és mellette összességében jól is szórakozhatok. Miért ne éljek egy lehetőséggel? A szavakat viszont némi időre tettek váltják fel miután azért egy jó ideje cicázunk már egymással. Mabel nem is áll ellen, sőt eléggé partner is a dologban, így a csókba kicsit belemosolyogva élvezem, ahogy hozzám simul. A játékos harapására kuncogok is kicsit. - A hálának ehhez semmi köze. - simítok végig a barna tincseken. - Az egy más lapra tartozik és nem is szaladunk vele előre. - szavaim után ajkaim karcsú nyakára vezetem a fekete felső nyakvonal felett, hogy oda nyomjak szép lassú módszerességgel, olykor egy-egy harapást is keverve közéjük. - Ez most csak a szórakozásról szól, elvégre azt is kerested ezen a helyen nem? - súgom kérdésemet csinos fülecskéjébe, majd lágyan megharapom fülcimpáját, míg kezem barna tincseiről az álla alá siklik, állkapocscsontján könnyed érintéssel simítva végig, ahogy ölé tornyosuló alakom viszont kicsit jobban a falnak préseli, egyszerre gyengéd, mégis határozott gesztusok ellentétesen kettős élményébe zárva, hogy aztán újra megcsókoljam a leányzót, most szenvedélyesebben, mint elsőre, majd a másik füléhez hajolok. - De lásd kivel van dolgod, ha szeretnéd, valóra válthatod egy fantáziád és kipróbálhatod, milyen egy ilyen klub színpadán állni! - karcos baritonomon mormolom édes fülecskéjébe, miután ennek korábban már egyébként hangot adott.
Kezdőlap
