Qadir & Julian

A nyomozás folytatódik

Történt ez-az, mióta Timmel elváltak útjaink. Többek között az, hogy nyomozgattam még kicsit Dan és az orvosa ügyében, de nekem úgy tűnt, minden jelentés hivatalos és alaposan meg vannak indokolva. Nem mondom, hogy ez a szakvélemény nem lehet jól megszerkesztett kamu, ami nem is valós, csak valaki falsnak megírta, csak azt mondom, hogy valósnak tűnik.
Mindezek mellett még mindig tartom, hogy Dan halála gyilkosság volt, amit ugyancsak megerősít az is, hogy az akkor a szomszédos épületben lakó férfit - aki a Dan lakásával szomszédos épületben lakott - nem sokkal Dan halála után autóbaleset érte. Nyilván attól féltek látott valamit az ablakon keresztül, ezért el kellett hallgattatni.
Nem tudom milyen sötét titkok lapulnak meg itt a háttérben, de kezd olyan érzésem lenni, hogy valami nagyon necces ügybe sikerült megint beletenyerelnem. Ráadásul ez nem is akármilyen ügy, hanem valami, ami egészen mélyen érinti a politikát és a hatóságokat, de most már késő lett volna viszakozni és igazság szerint nem is akartam.
Jól tudtam, hogy nagy kockázatot vállalok, de nem különösebben foglalkoztatott ez egy ilyen élethelyzetben, mint ez a mostani, hiszen egy barátomról volt szó, ráadásul egyébként is szerettem az életemmel játszani.
Legutóbbi találkozónk óta eladtam a Cadillacet és egy Lexust vettem helyette. Egészen pontosan egy 2018 Lexus RC-300h fekete színben, mely jobban megfelelt az igényeimnek és szalon autó volt, tehát még alig volt benne kilométer.
Az energia italt a pohártartóba tettem, a lejátszóban elindítottam egy Judas Priest lejátszási listát, így felcsendült a Turbo Lover c. szám nem kis hangerővel, aztán a megbeszélt találkozó felé vettem az irányt.
Már lebeszéltem Qadirral, hogy hol és miképp kéne találkozni. Nem akartam neki hazudni, hiszen elég komoly ügyben nyomozok és tudtam, óhatatlanul is de előbb-utóbb olyan részletek fognak előkerülni, amik miatt úgyis szint kell vallani. Szerettem őszintén beszélni az emberekkel, ritka esetek voltak, amikor tényleges inkognitót használtam és a tapasztalataim is azt súgták, hogy sokan sokkal jobban értékelik, ha őszintén állunk eléjük és őszintébben is beszélnek, hiszen ez a tisztelet és a bizalom jele, hogy nem játszunk előttük szerepeket. Egyrészről. Másrészről megóv a későbbi kellemetlenségektől, amik adódhatnának.
Quadirt egy nyilvános telefonból hívtam fel a lehallgatási veszély miatt, majd elmondtam neki, hogy egy vélhetően politikai hátterű gyilkossági és emberrablási ügy miatt szeretnék vele beszélni és remélem, hogy a segítségemre lehet, aztán lebeszéltük a találkozó körülményeit, én pedig jelenleg is oda tartottam.

   

“It's not just that there is a cooperative spirit of investigation there, where we all recognise that we are engaged in a common project of inquiry. It's also that the philosophers are well-versed in the relevant empirical data, and the scientists are well-versed in the more abstract issues which are typically the central focus of philosophical work.”

Ritkán érez annyi haragot és dühöt egyszerre, mint azután, amit az unokaöccse tegnap este felhívta és közölte vele, még ha kellően goromba stílusban is, hogy az ügyvédjét támadás érte. Egyből utána járt, hogy mi történt, bár nagy fantázia nem kell ahhoz, hogy magától is nyilvánvalóvá váljon, hiszen a sztárügyvédjét már azután kiszemelték a mexikóiak, hogy sikeresen is kihozott három köztudottan drogcsempészt a börtön falai közül. Ezek után természetes, hogy két opciójuk maradt New York második legnagyobb drogbandájának, elcsábítani magukhoz, vagy megsemmisíteni. Mivel az utóbbi volt tegnap a cél, feltehetőleg az előbbire Diane nemet mondott. Örülnie kellene hát Qadirnak ezen gondolatra, mégis még kora reggel is megfeszülnek az izmai élérevasalt bordó ingje alatt is, mikor beér az irodájába.
- Jó reggelt Mr. Abbar, az iratokat az asztalára tettem. Szeretné, hogy főzzek Önnek egy csésze… - int a titkárnőjének míg gyors léptekkel elhalad mellette, a nő pedig már tudja, hogy ez az egyébként udvarias intés egyszerre tartalmazza a köszönést és a „köszönöm nem kérek” kifejezéseket, így hát némileg enyhült mosollyal csúszik vissza székébe. Qadir tudja, hogy ez nem jó, nem szabadna a cég szempontjából látszólag indok nélkül ingerültnek lennie, most mégis megenged magának ennyi hibát.
Tegnap este nem sokat aludt. Végig azon járt az esze, hogy vajon mit kellett volna máshogy tennie és hol lett volna az ideális határ, amikor kellően tiszteletben tartja ügyvédje magánéletét, mint ahogy azt ígérte is neki, vagy pedig a nő akarata ellenére is védelemmel kellett volna ellátni őt és életterét.
Mélyet sóhajtva kortyol bele még tegnapi teájába, amit a vaskos, modern stílusú íróasztalán hagyott, majd kinéz a hatalmas üvegablakon. Itt áll öltönyben a saját felhőkarcolójának majdnem legfelső emeletén és a tegnapi teáját issza… ezzel kivetítve azt a tökéletes kettőséget, amit nem sokan tudnak róla: talán gazdag üzletember, de a szíve mélyén mindig megmaradt közszerűnek. Megissza az utolsó hideg kortyokat is Harney & Sons mangós teájából mikor megcsörren a telefonja. Ismeretlen szám, ahogy látja, nem is magántelefonszám, így hát gyorsan leteszi csészéjét az asztalra és megnézi, hogy melyik kártyáját keresik. Mivel nem a jogilag ismeretlent - amit ő csak feketének szokott nevezni -, ezért még az utolsó csörgéseket elkapja és felveszi.
A hívás közben többször is mimikát vált az arca. Elsőre azt gondolja, hogy az ügyvédje miatt keresik, mivel tény, hogy nagy lövöldözés volt a queensi lakónegyed utcájába, de annak semmi köze a politikai ügyhöz, az áldozat pedig nem halt meg a tévhitek ellenére sem. Szerencsére. Politikai ügyekben jelenleg is van része, de több éve már, hogy nem vett részt gyilkosságban ilyen berkeken belül. Mivel érzi, hogy nem árt felelevenítenie magában a múlt történéseit, ezért a találkozót másnapra kérte, a helyszínt pedig majd előtte üzeni meg a nyomozónak. Ez lett volna az utolsó, amivel most foglalkozni akart, de ezen nem pörög sokat, már gyakorlott az ilyen kellemetlen nyomások kezelésében.
A nap este tizenegykor ér véget számára, miután otthonában a televízió háttérzajában egy whisky mellett nézi át lementett nyomozói és újságírói megkereséseit. Volt egy pár, csak a hónapban már a negyedik, nem beszélve lányáról, aki talán utóbbi időben kevesebbet bombázza őt kérdésekkel. Éjfél környékére sikerül kellő magabiztosságot kialakítania önmagában, amiért le tudta szűkíteni a múlt eseményeit két szituációra. Az egyik egy 2014-ben megölt politikus, aki tulajdonképpen egy friss diplomás diplomata volt és mélységesen megzuhant, amikor az apjáról kiderült, hogy Qadir egyik embere. A politikus így az apja kezének játszott, csakhogy az idősebb férfi nem sokkal később életét vesztette és Qadir érezte, hogy a fiú megingott. Nem sokon múlt, hogy Qadir tekintélye kártyavárként zuhanjon össze a fiú politikai intézkedései miatt, így hát ő maga tette el láb alól. Ez egy valós ok lehet, amivel a nyomozó keresheti. A másik viszont egy régebbi történet. Végezetül pedig a nappali félhomályában füléhez emeli a telefont.
- Lenne egy feladatom számodra.
Még aznap este kiadta a feladatot személyes heckerének, hogy nézze meg, az utóbbi két hétben Julio Rodríguez, vagy Benjamin Bureau (alias Jean Pierre) nevére kerestek rá többször. A fiú persze örömmel vette ezt az egyébként csuklómozdulat nehézségű feladatot, hiszen amúgy is éjszakai bagoly. Ilyenkor kisebb a pillanatnyi adatforgalom.
A srác egy órán belül visszahívta és közölte főnökével, hogy mindkét személyre pontosan annyi keresési találat érkezett az elmúlt időszakban, mint az elmúlt pár évben. Ez egyszerre nyugtatja meg Qadirt, miután megköszönte a fiú munkáját, és tölti el kérdésekkel.

Reggel küldi a nyomozónak a pontos címet és a miheztartás végett a lebeszélt időpontot is. Végül úgy döntött, a saját cégének székhelyén fogadja őt, aminek oka, hogy a biztonsági kamerák felvételeit könnyűkézzel meg tudja szerezni, így a férfit majdnem minden szögből vissza tudja mag ellenőrizni. A másik ok a nyilvánosság. Lényegében ezért kellett neki annyira tudni, hogy miről is lehet szó pontosan kettejük beszélgetésében, mennyire akarja ő ezt média elé vinni, de végül úgy döntött, hogy bevállalja. Bármelyik politikai ügyről is legyen szó, felkészült és ha felkapja a média, akkor legalább erről fogják kérdezni és nem az aktualitásokról. Ezt a játszmát könnyűszerrel tudja irányítani. Így hát sétáljon csak el a nyomozó az irodaépületének bejáratáig, ha nem kapják lencsevégre, akkor bizonyára a térfigyelőkamerák tudják igazolni kettejük találkozását.
- Mr. Abbar, a nyomozó a földszinti konferenciateremben várja önt. - Kapja az információt telefonján, amit illedelmesen megköszön ezúttal dühtől mentesen a titkárnőjének. Mivel az ügynök pontosan érkezett, ezért Qadir is számított rá, hogy hamarosan jelenése van, így eleve az első emeleten beszélgetett néhány kollégájával. Így alig öt perccel azután, hogy a nyomozót a konferenciaterembe kísérték, Qadir is benyit a modern helyiségbe. Maga gondoskodott arról, hogy a beszélgetésről ne készüljön hangfelvétel. A kamerák be vannak kapcsolva, mint minden egyes tárgyaláskor, de nem kerülnek közzé, így beleegyező nyilatkozatot sem kell aláíratnia.
- Üdvözlöm! - Bemutatkoznia felesleges, hiszen pont az ő nevét kereste a telefonban is vendége, így hát pontosan tudja, ki ő. Öltönyben fogadja, pont úgy, mint bármely napján bárkit ebben az épületben. Ilyenkor nem is látszik meg arcán, hogy mennyire gyorsan szereti ledobni magáról a formális öltözéket, amint erre módjában áll. - Kérem! - rámutat a férfihoz legközelebb eső székre, míg ő szokásához híven leül az asztalfőre, így a nyomozótól mindössze egy asztalsarok választja el, ami lehetővé teszi, hogy egymással szemben üljenek, elég közel, de mégis tisztest távolságban. Ami azt illeti, Qadir mozgásában megvan az a magabiztosság, ami már-már kötelező egy sikeres üzletember személyiségében, ugyanakkor az öltöny ellenére mégis kellően laza. Olyan… tipikus amerikai.
- Indiai Chai tea, valamint brazil kávé, extraerős, fogyasszon belőlük bátran a beszélgetés során - mutatja be a kettejüknek tökéletesen kartávolságban lévő termoszokba kihelyezett italokat, melyek mellett kecses poharak is helyet kaptak. Ebből már jól sejthető, hogy a találkozó ezen része pontosan elő van készítve. De hát ez egy nemzetközivé vált profitábilis cég, ő pedig az igazgatójával beszél, teljesen természetes, hogy megadják a módját még egy nyomozónak is.
- A következő két órám szabad, de természetesen, ha igény van rá, tovább is rendelkezésére tudok állni - kezd bele a lényegbe, miközben maga elé helyezi saját noteszét a fényes felületű asztalra. - Parancsoljon.  

Qadir & Julian

A nyomozás folytatódik

Mikor megérkeztem az üzenetet és a címre kimentem a kocsimból szemléltem meg elsőnek az épületet. Nem volt kicsi, de láttam már hasonlót, sőt, már lövöldöztem is hasonlóban és már zuhantam is le majdnem ilyesmik tetejéről fénykoromban. Egy pillanatra elmerengtem a régi emlékekben, amikor még lépcsőkön rohantam végig toronyházak szintjein, lángoló folyosókon és életre-halálra verekedtem a tetőszinten és a meredek erkélyeken. Régi szép, bár veszélyes idők.
Mi tagadás, a konferencia terem egészen modern és szimpatikus volt, kicsit a CIA azon szobájára emlékeztetett, ahol a vezetőség szokott összeülni. Egyszer-kétszer volt alkalmam bemenni én is, de nem voltam ott gyakran hívott vendég, csak akkor, amikor valami különleges akció miatt az igazgató le akart ülni velem és a felettesemmel, bár mi ritkán dolgoztunk, illetve dolgoztam együtt a központi hírszerzéssel, elvégre a mi munkánk másra korlátozódott, én inkább a katonai akciókban voltam otthon, leggyakrabban terrorelhárítással kellett foglalkoznom, vagy hasonló akciókkal.
Az ajtó felé pillantottam, mikor az nyílt. Igazán szimpatikus figura volt, mi tagadás, bár valahogy nem az én társaságom. Nem volt ellenszenves, sőt, rokonszenves volt így első ránézésre, csak valahogy azt nem tudtam volna elképzelni, hogy sűrűn találkozgassak vele. Valószínűleg nem azonos életvitelt élünk és túl sok közös téma, program sem lenne belőle.
Úgy tűnt a kézfogás elmarad, nem kezdeményezte, így én sem terveztem, hanem az üdvözlés után leültem a nekem szánt székre és onnan figyeltem mozdulatait. Na nem azért, mert attól tartottam ellenséges tervei lehetnek velem, egyszerűen csak igyekeztem megismerni, ehhez pedig jó táptalaj volt szemrevételezni a mozgását, szóhasználatát, gesztusait és a környezetet, amiben mozgott.
A termoszok felé pillantottam és a kávé mellett döntöttem. Nem voltam túl nagy tea kedvelő, így inkább a brazil finomság vonzott. Amúgyis ritkán iszok igazán jó kávét, a hétköznapokban nem szoktam rá különösebb figyelmet fordítani. Megelégedtem én a kisközértek, benzinkutak kávéjával is, vagy egy sima Red Bullal, Monsterrel, pedig egyébként megengedhettem volna magamnak, hogy költsek minőségibb dolgokra is.
Miközben a férfi szavait hallgattam ösztönösen pillantottam a noteszre is, majd vissza rá és megkóstoltam a kávét.
- Igazán finom! - adtam hangot elégedettségemnek, dicséretemnek, majd hátra dőltem és ölembe ejtettem egyik kezem, a másikat pedig a kávé közelében hagytam.
Két óra csak elég rá, bár ki tudja mennyire fogunk elmélyülni a témában, mennyire lesz kommunikatív és mennyi hasznos információval tud majd szolgálni.
- Rendben. Az elején kezdem. 1991-ben több Franciaországi városból is elraboltak gyermekeket. Tíz év alattiakat is és olyan tizenöt év körülieket is. Vegyesen, de mind kiskorúak voltak. Ezeket a gyerekeket a források szerint áthozták Amerikába. A nyomozásaim eredménye azt tükrözi, hogy ezek a gyerekek egy kivétellel mind új személyigazolványt és anyakönyvi kivonatot kaptak. A francia nyilvántartásban még eltűntként szerepelnek, az Amerikai nyilvántartásban nem szerepelnek, valószínűleg új személyazonosságot kaptak - a válltáskámból kivettem az eltűntek listáját és átnyújtottam neki. - A Dan nevű személy különös körülmények között elhunyt, én úgy vélem gyilkosság történt, mert a körülmények nem teljesen igazolják az öngyilkosságot, ráadásul a haláleset ügyében indított rövidke nyomozás lezárta után az egész lakást átalakították, így már nincs lehetőség rá és akkor sem volt rá mód, hogy újra vizsgálják a helyszínt és az eseményeket.
A lista hátoldalára nyomtattam a gyerekek családjának adatait, elég erős a gyanú, hogy politikai háttere volt, hiszen minden szülő, minden család olyan pozíciót töltött be, hogy az akkori rendszer céltáblái lehettek.
Úgy tudom maga ismerte Busht és nem ápolt vele túl jó viszonyt. Nekem erős a gyanúm, hogy az akkor hatalmon lévő Bush keze lehet a '91-es emberrablásokban, de jó magam nem feltétlen ismerem az akkori rendszert és a fiát, az ifjabbik Busht sem ismerem kellő képen, így szükségem van valakire, aki ismeri a dörgést, ha szabad ilyen szlengesen fogalmaznom - kortyoltam a kávéból. - Remélem ön segíthet nekem. Ha nem is oldja meg nekem az ügyet és ad minden kérdésre választ, de talán tudhat valamit, ami a segítségemre lehet és esetleg eligazíthat engem az akkori elnök és szintén elnök fia világában.
   

“It's not just that there is a cooperative spirit of investigation there, where we all recognise that we are engaged in a common project of inquiry. It's also that the philosophers are well-versed in the relevant empirical data, and the scientists are well-versed in the more abstract issues which are typically the central focus of philosophical work.”

Még nem találkoztak, ez egészen biztos, de ez önmagában még semmilyen információval nem szolgál Qadir számára. Az éjszaka folyamán jól felkészült mindkét témából, amivel kapcsolatban a nyomozó kérdezheti őt, ebből kifolyólag elég fáradt is Qadir. Az álmosság ugyanakkor nem hátráltatja, ivott már néhány kávét a mai nap folyamán, meg egyébként is, ez egy olyan állapot, amivel az elmúlt több tíz évben megtanult már együtt élni. Voltak keményebb napjai is, mint a tegnapi és egyészen biztos, hogy lesznek is még.
A koffeinadagját már túlteljesítette, ezért ő maga nem iszik a kikészített kávéból egyelőre, pedig a dél-amerikai kávékat tartja a legjobbnak, még ha nem is mindegyiket fogyasztja. Garrido jelenléte előtt sosem iszik kolumbiai kávét, ellenben brazilt már igen. Hogy miért? Puszta cukkolásból.
- És meg kell hagyni, hatásos is - mosolyodik el ezzel nem titkolva, hogy már ő is kipróbálta párszor a kávét és egészen szívdobogtató percekben volt utána része. Ő maga inkább teás, nagy teagyűjtő is egyben, de ebbe már nem akar belemenni, így is pont szükséges és elégséges az a chit-chat, ami alatt Julian is ki tudja élvezni a kávé ízét és Qadir is meg tudja találni székében azt a pozíciót, amivel kellő tisztelettel és kényelemmel tud figyelni a nyomozóra. Nem sietteti, így csak akkor csap bele, amikor látja rajta, hogy nincs ellenére.
Az első mondatokból már összerakja a képet és helyére teszi fejében, hogy Jean Pierre miatt jött. Nem mutatja ki ugyan, hisz nem teheti meg, de izmai máris kezdenek ellazulni, mert így egy olyan dologról kell nyilatkoznia, amiben ő maga nem bűnös. Ez nem azt jelenti, hogy nem szabad ügyelnie minden szavára, mert nem árulhatja el, hogy egy drogbandát irányít itt New Yorkban, de ez a játszma kétségkívül kellemesebb, mint az a téma, ahol ténylegesen is ő ölt meg egy politikust.
Mindettől függetlenül türelmesen végig hallgatja, mert érdekli a történet, ennyire összefogóan és érthetően még úgysem magyarázta el neki senki az objektív valóságot. Elveszi a felé nyújtott listát és míg hallgatja tovább a nyomozót, átfutja a névsort. Egyből ki is szúrja JP eredeti nevét rajta, azonban Julian mégsem rá tér ki, hanem a Dan nevű fiúra. Őszintén szólva, el tudja képzelni, hogy Julian feltételezései teljesen valósak, de ezt nem tudja semmilyen érvvel alátámasztani. Nem is tehet felelőtlen nyilatkozatokat.
Megfordítja a papírt, végignézi a Julian szavaival egyidőben a családtagokat is. A számára releváns apát meg is találja rajta, azt a történetet ismeri, a többiek háttere pedig segít neki összerakni a múlt évtizedek eseményeit és azok gyökérokait. Egy biztos, ez a beszélgetés azért elég mélyen behatol a politika és a felsővezetés munkájába. Bár ettől még önmagában nem ijed meg Qadir, inkább csak egy jó ütőkártyaként veszi, amit bármikor kihátrálhat, amint úgy érzi, hogy veszélyessé válik a beszélgetés.
Viszont koránt sincs könnyű helyzetben, a csend beálltával pedig azon gondolkodik, hogy vajon ezt a szituációt miként fordíthatná előnyére.
Igen, utálja Busht, az ifjabbat. Az apjához nem sok köze volt, így lényegében az emberrablásokhoz sem. Némi tűnődés után aztán visszaadja a listát Juliannak. Neki nincs már rá szüksége. Ami kell neki belőle, azt tudja fejből, a többi meg nem érdekli.
- Ismertem George Walker Busht, igen - erősíti meg Juliant ebben, miközben hátradől a székben, de még így is teljesen egyenes a háta. - És valóban nem voltunk jóban, bár ennek nem feltétlenül volt politikai oka. - Két arrogáns férfiről van szó, ha semmilyen különösebb okuk nem lett volna rá, hogy utálják egymást, akkor sem jöttek volna ki jól. Elgondolkozik azon, hogy kérje-e a nevének titokban tartását, de úgy van vele, hogy felesleges. Vissza tudják keresni Julian itt-tartózkodását és ha úgy dönt, újra háborút indít a már igencsak öreg Bush ellen, akkor úgyis tudni fogja, hogy Qadirtól származnak azok az információk, amikkel vádolják majd őt és felmenőit. Az egyetlen dolog, ami miatt még néhány másodpercig némán ül székében az az, hogy nincs meggyőződve arról, hogy neki ebből több haszna lesz, mint gondja.
- Bármennyire is a pokolra kívántuk egymást, azt el kell ismernem, hogy roppant eltökélt és kitartó egy férfi. Viszont el kell keserítenem, aligha tudok olyan beszélgetésről vagy információról, amivel Busht közvetlenül be lehetne sározni ezen ügyben. - Hangjából érződik, hogy ezután még ott van az a bizonyos „de” kötőszócska. Bushról nem tud közvetlen információkat az eltűnt gyerekeket illetően, de magukról az eltűntekről már igen, ami talán szintén segíthet a nyomozónak a továbbhaladásban. Azonban ehhez előbb tudnia kell, milyen nyomozóval néz szembe.
- Mondana magáról néhány szót, kérem? Kihez van szerencsém tulajdonképpen? Állami titkok után nyomozni nem veszélytelen elhatározás. - Mivel Julian épp olyasvalami után nyomoz, ami szembemegy az amerikai állammal, ezért nem feltételezi, hogy a CIA jött volna el hozzá. Vagy a DEA. Ha így lenne, azt úgyis jelentették volna a beépített emberei.

Qadir & Julian

A nyomozás folytatódik

Megkaptam a szükséges megerősítést, noha azt hiszem kis félre értés történt. Nem az volt a célom, hogy Busht besározzam, engem a gyerekek holléte, mikéntje érdekelt és noha nem mondtam ki ezt nyíltan, azt hittem világos lehet, egyértelmű.
- Nos, engem nem igazán az egykori miniszter sara érdekel, sokkal inkább a gyerekek sorsa és holléte érdekel. A megbízásom rájuk korlátozódik, nem a politikusokra, csak úgy áll a helyzet, hogy állami kéz van a háttérben.
Kérdése nyomán enyhe mosoly csúszik ajkaimra és azon tűnődöm mennyire meséljem el neki az életem egyes pontjait. Volt egy olyan érzésem, hogy messzire érhet a keze, ráadásul vannak olyan nyilvános források, melyekben ismeretes a nevem és az egykori foglalkozásom. Ismernek engem rendőrök, ügyvédek és a hírekben is szerepelt már régebben a nevem, szóval kár lett volna hazudnom, mert könnyen utánam lehet nézni. Azt nem tudhattam megtette-e már, de ha igen, akkor lehetnek kellemetlen perceim a hazugságból. Üzletember volt, vezető beosztású, sőt, tulajdonos. Az ilyenek nem ülnek le csak úgy beszélgetni, hogy nem készülnek fel előre. Lehet csak azért kérdezi, mert érdekli mennyire vagyok egyenes és ő is úgy áll majd hozzám. Nekem pedig nem állt érdekemben magam alatt vágni a fát, mert ő volt most az egyetlen, akivel le tudok ülni erről beszélgetni, ő volt most jelenleg az egyetlen forrásom. Botor hiba lett volna egy kis titkolózás, füllentés miatt elveszteni a bizalmát.
Első körben átadtam neki a névjegyemet.
- Nos, alapvetően én egy civil magánnyomozó vagyok, én vagyok az iroda tulajdonosa és vezető nyomozója, de van két emberem is. A doktorátusom fizikából szereztem, a New York University elméleti fizikus kutatója és tanára vagyok. A két munkát igyekszem párhuzamosan csinálni.
Voltam katona és több, mint egy évtizedet töltöttem a Nemzetbiztonsági Hivatalnál terrorelhárítóként és hírszerzőként, de felmondtak nekem. Őszinte leszek, ripityára törtem a főnököm irodáját, amiért átmenetileg leszerelt engem betegség miatt, ezért a tettem miatt elbocsátottak - meséltem magamról őszintén. - Jelenleg nem élvezek semmilyen hivatalos szervtől támogatást, igazából senkihez nem fordulhatok segítségért, mert a legtöbb helyen megvetéssel néznek rám. Hazudnék, ha azt mondanám nincsenek barátaim a hivatalos szerveknél, de a vezetőség nem támogat.
Azt gondolom vagyok annyira jól képzett és megvannak a magam trükkjei, hogy elkerüljem a halált. Jártas vagyok Shaolin Kung Fu-ban, a Kick Boxban és a Karate-ban, van vezetői engedélyem minden járműre és a lehető legtöbb lő és kézi fegyvert magabiztosan kezelem. Én úgy érzem nem sok félni valóm van, hiszek abban, hogy meg tudom magam védeni, ha az életemre történek. Noha nekem nincs veszteni valóm, mivel semmim nincs a pénzemen és a páromon kívül. Nincs mit buknom, a karrierem visszaesett, a pénzem fogyóban van (noha azért volt még bőven, csak mindig kevesebb lesz, hisz már nem keres olyan jól, kiadási viszont vannak), a családom már nem él, egyedül a párom és a gyereki vannak nekem, így ha meghalok, egyedül ők veszthetnek el engem. 44 éves vagyok, erős dohányos és alkoholista, egyszer már majdnem elvitt a tüdőrák, olyan sok évem már úgysincs hátra, sokat nem vesztenék, ha előbb nyírnának ki.
Az egyetlen, ami jelenleg érdekel, hogy megtudjam mi történt ezekkel a gyerekkel, élnek-e még és ha igen, hol lehetnek. A megbízóm jó barátom, az ő egyik testvére is az eltűntek között van, az érdekel, hogy az ő húgát megtaláljam és kész vagyok vállalni érte a pisztoly golyót is.
   

“It's not just that there is a cooperative spirit of investigation there, where we all recognise that we are engaged in a common project of inquiry. It's also that the philosophers are well-versed in the relevant empirical data, and the scientists are well-versed in the more abstract issues which are typically the central focus of philosophical work.”

A pontosításra elgondolkodik. Qadir úgy tudja, hogy megkeresésének oka a Bush-sal való nem túl fényes kapcsolatára vezethető vissza, ezért a férfiről is vár eddig ismeretlen információkat tőle. Viszont most, hogy kimondja, igazából a gyerekek érdeklik, már nem olyan biztos abban, hogy Julian nem sejt valamit Qadir múltjáról. A célt érti, a megközelítést már kevésbé, de úgy van vele, hogy bizonyára megvan az a személy, aki elárulta Juliannak, hogy miért ő a megfelelő személy, akit érdemes lenne megkérdezni.
Még teljesen üres jegyzeteire pillant. Valószínűleg a nyomozó már rendelkezik némi információval a múltját illetően, ami nem feltétlenül gond, csak kérdés, mit tud Qadirról. Így hát mielőtt válaszolna, előbb kérdez.
Utána nézett, hogy ki ő, de a száraz adatok önmagukban kevesek. Az internet Qadirról sem azt tükrözi, ami a valóság, igaz, Julian ezúttal is hazudhat neki, ez benne van a pakliban, de addig, míg lényegében bemutatkozik, időt nyer. A gondja az, hogy nem tudja, milyen ütőkártyái vannak a másiknak és azokat ellene akarja-e kijátszani, vagy sem.
Egyszerre fizikus és magánnyomozó. Ezen a kettősségen szökött fel szemöldöke még tegnap este Qadirnak. Persze, miért ne lehetne egyszerre kettő, de elég csak magából kiindulnia és már gyanússá válhat a kettős szakma. De legyen, ezen önmagában nem akad fent, csupán gyanakszik. Aztán azon kapja magát, hogy élvezi a történetet, az irodaösszeverés fiktív látképére még egy kisebb kacagást is megenged magának. Összességében viszont a figyelme nagy részét nem a szavaknak szenteli, hanem a férfi testbeszédének. A hazugság legapróbb jeleit próbálja megtalálni rajta, de a férfi vagy igazat mond, vagy vér profi. Egyiket sem zárja ki.
Qadir egy olyan vezető, aki szereti végighallgatni a beszámolókat és utána elmondani a véleményét, ettől csak különleges helyzetekben tér el, úgyhogy most sem szól közbe, még a végén megakadályozná a nyomozót, hogy megosszon vele olyat, amit szeretne még közölni vele. Meglepődik, hogy ilyen részletes, személyes bemutatkozást kap.  
Meglepődve néz Julian szemeibe, mikor hallja, hogy elég képzett ahhoz, hogy elkerülje a halált, ez így jól hangzik, szép megfogalmazás. Úgy tűnik, egyre több mindenben hasonlítanak, csupán Qadir ezt sokkal inkább a rutinjának és a tapasztalatainak köszönheti, mintsem a képzettségének. Őt csak az élet edzette, de ezek szerint jó diák volt, mert még mindig életben van, noha maga sem feltétlenül tudja megmagyarázni, hogy hogyan. Kellett hozzá a szerencse is, nem egyszer.
- Nem fogunk verekedni, ezt megígérhetem - jegyzi meg poénosan a sok közelharci képzettségére és tudására, kétségkívül a nyomozó nyerne, ha ököllel kellene egymásnak esniük, de ilyenekben Qadir már rég nem leli örömét. Most már főként távolról lő, akkor sem ő maga, hanem a végrehajtója. Bár legutóbb pont neki kellett faudásat játszania az unokaöccse terhes barátnőjének megmentése érdekében.
A személyes rész kezd kissé kellemetlen lenni Qadir számára, nem szokta meg ezt a fajta mély kitárulkozást, ami lehet egy jól begyakorolt szöveg is, mert valóban annak hangzik elsőre, de még mindig nem látja Julianon a hazugság testjeleit, habár azokról lemondott már akkor, amikor bevalotta, amit az internet is megírt: hogy hírszerzésnél és terrorelhárításnál dolgozott. Ott azért kiképezik ilyenekre az embereket. Mindazonáltal a fő adatok passzoltak az internet világával, a személyes részt meg vagy elhiszi, vagy nem, de az már nem feltétlenül számít.
Saját eszével fel nem foghatja, hogy miért tesz fel mindent más, egyébként már rég meghalt gyerekek életének felkutatására és megy szembe az állammal a saját testi épségét veszélyeztetve és miért nem inkább magára gondol, de ez már csak olyan személyiségbeli eltérés kettejük között, nem pedig hitetlenkedésre ad okot.
- Hogy tud ilyen túlélésre képzett maradni fizikailag, ha dohányos és alkoholista, valamint túlélt egy tüdőrákot? - Hogy nem köpi ki a tüdejét egy puszta karateóra első harminc perce után? Összességében Qadir maga se tudja eldönteni, hogy higgyen-e neki, vagy csak lépjen túl az ámulatán. Nem is akarja magyarázkodásra késztetni, így hát egyből tisztázza is magát.
- Elnézést, kétségkívül lenyűgözött a részletgazdagsága. De nagyra értékelem, köszönöm. - Visszateszi tollára a kupakot, amivel eddig felírt egy-két fontos információt a noteszbe. Most felmerülhet a kérdés, hogy vajon Qadirnak is illő lenne ilyen kiselőadást tartania magáról, de úgy van vele, hogy amíg erre nem kéri Julian, addig nem untatná az életének azon részével, ami egyébként sem túl izgalmas. Már az ő szemével nem izgalmas, ismerve az alvilág soha meg nem álló világát.
- Nos, nem tudom, kitől kapta meg az elérhetőségemet, de azt hiszem, tudok segíteni. - Pillant újra szemeibe egy rövid hatásszünet végett. - Bár korántsem mondhatnám, hogy beleláttam a politikába akkoriban, de az aktuális főnökömön keresztül tapasztaltam ezt-azt. Danról nem tudok semmit, azonban ezzel a Jean Pierre kölyökkel személyesen is találkoztam 1995-ben. Mikor említette a nyomozását, azt hittem személyesen miatta keresett meg. - Ad egy kis időt, hogy megfigyelje Julian reakcióját, meg akarja fejteni, hogy vajon ő is tudott-e arról, hogy Qadir ismerte a gyereket, vagy ez teljesen új információ számára. Továbbra is nyugodt, kellően határozott, de nem arrogáns kisugárzással nézi a nyomozót.

Qadir & Julian

A nyomozás folytatódik

Jó lehet már nem vagyok olyan fitt és legyőzhetetlen, mint régen, Qadir kérdése jogos volt, de magamat tekintve szerettem mindig egy kicsit többre tartani, mint, ami az igazság. Igaz, nem mondtam neki, hogy mindent és mindenkit túlélek, csak annyit mondtam jól képzett vagyok, szóval nem hazudtam.
Tényleg jól képzett voltam és régen akár több ellenséggel is elbántam volna egyszerre, de ha belegondolok, múltkor, amikor rám támadt régi terrorista ellenségem alaposan meggyűlt vele a bajom. Ha átlagos utcai bunyóról van szó, akkor több embert is lecsapok egyszerre, de ha már olyan embert fogok ki, aki hasonlóan jól képzett, mint én, ott már akadhatnak gondok.
- Nos, az ösztönök és a rutin sokat hozzá tesz. Nem mondom azt, hogy olyan jól bírom a strapát, mint mondjuk még öt éve, de sosem adom fel és nem hagyom magam.
Elkaptam pillantását, de nem reagáltam rá szavakban. Nem kérdezett, még ha tekinthettem volna burkolt kérdésnek is. Nem akartam kiadni Timet, ha nem muszáj és azt sem tudom pontosan Tim miként akadt rá az elérhetőségeire. Nekem első a megbízó és ha a megbízó nem egyezik bele, akkor én nem adhatom ki a nevét. Ha kérné se mondhatnám azt, hogy Tim az, de bizonyára ő is tisztában volt ezzel és ezért nem kérdezett rá. Tudta, hogy úgyse beszélnék, jogsértésre pedig ő sem kérhetett.
Az viszont mindenképp pozitív volt, hogy tud nekem segíteni. Azaz remélhetőleg olyan információkkal tud szolgálni, amik közelebb vihetnek a megoldáshoz.
Igazán meglepett, hogy azt hitte kifejezetten Pierre miatt jöttem, hiszen fogalmam sem volt róla, hogy személyesen is ismerte őt, vagy ha Tim erről beszélt is nekem, akkor csak akkor épp annyit ittam a konyakból, hogy ez az emlék nekem másnapra kiesett és csak félig emlékeztem a hallottakra. Ha ez igaz, akkor már nem csak a bunyót nem bírom úgy, mint régen, hanem a piát sem.
- Nos én ezt nem tudtam. Én annyit tudtam, hogy milyen viszonya volt Bushal és abban reménykedtem, talán hozzá tud tenni valamit ehhez a történethez. De ez minden képen pozitív fejlemény. Szóval akkor amennyiben lehetséges, szeretném hallani azt, amit tud.
Feltűnt, hogy Qadir mennyire nehézkes. Egyelőre árnyaltan fogalmaz, sok szünetet tart, kerüli az elején a pontosításokat és igyekszik engem is megismerni. Nincs ezzel semmi baj, de olyan érzésem van, mintha most akarná összerakni mit is mondjon pontosan és ez egyre jobban zavart.
Megittam a kávét és az asztalon összekulcsoltam a kezeim. Elérkezettnek láttam az idejét, hogy elővegyem a rátartibb énem. Lehet magam alatt kezdem vele vágni a fát, de kezdtem unni a sehová sem vezető beszélgetést. Ki akarja használni a teljes két órát? Ennyire unatkozik?
- Nézze, én is szívesen válaszolok a kérdéseire, amennyiben az nem sérti a megbízóm érdekeit, de kezd olyan érzésem lenni, hogy most írja meg fejben a szentbeszédet. Szögezzünk le valamit. Engem nem maga érdekel. Engem a gyerek érdekel. Ha attól fél, hogy véletlenül is elköp valamit, ami ártana a hírnevének, vagy az üzletének, akkor meg nyugtatom, tőlem senki nem tud meg semmit, ami magát személyesen is érinti ebben a történetben. Nálam első a diszkréció. Ami itt elhangzik és az önt személyesen érinti, az köztünk marad. Engem csak a nyomozás érdekel, nem a maga élete és ügyletei. Ha van is valami vaj és kis illegalitás (mert miért ne lenne? majdnem minden üzletembernek van, főleg, akik olyan sokra vitték, mint ő) a füle mögött, az köztünk marad. Én nem csinálok belőle ügyet és nem adom tovább. Szóval, ha csak ez tartja vissza, akkor emiatt ne stresszeljen.
Ha pedig én érdeklem, akkor tőlem kérdezhet bátran, nem vagyok szégyellős. De előbb a gyerek, utána  minden más. Nem ellenzem az ismerkedést, de, amikor látványosan húzzák az időt, úgy, hogy közben nyíltan kimondják, hogy tudnak segíteni, az már igen csak zavaró.
   

“It's not just that there is a cooperative spirit of investigation there, where we all recognise that we are engaged in a common project of inquiry. It's also that the philosophers are well-versed in the relevant empirical data, and the scientists are well-versed in the more abstract issues which are typically the central focus of philosophical work.”

Néha van, hogy a kevesebb néha több és ezúttal úgy érzi Qadir, hogy bőséges bemutatkozást kap Julian Cartertől. Ő azt hitte, hogy csak puszta tényeket fog kapni, ehhez képest a személyiségéről és a magánéletéről, családi hátteréről is sok mindent megtud, ami elgondolkozásra készteti. Miért? Miért osztotta ezt meg vele, mi köze mindezekhez Qadirnak? Azontúl, hogy számos ellentmondást, vagy legalábbis túlzást talál a bemutatkozásban, úgyhogy tán jogosan merül fel benne a kérdés, hogy a szöveg mennyire mese és mennyire valódi. Ha kitalált szöveg lenne, akkor elég béna szövegnek tűnne egy nyomozótól, ennyi pontatlansággal, úgyhogy abban marad magával, hogy bizonyára önmagát értékelte felül. Aztán megjegyzi Qadir, hogy azért ne nézze őt hülyének, azért van már annyi élettapasztalata így ötven felelett, hogy átlásson a természetfeletti képességeken, de ettől még értékelte a bemutatkozást és a maga módján meg is köszönte. Udvariasan, akárcsak üzlettársa lenne.
Mindezek ellenére hiába él egészséges, fitt életet, kétségkívül Julian nyerne, ha ketten ököllel esnének egymásnak, pedig egykor Qadirnak is a kezével, vagy a fegyverével kellett megvédenie önmagát. Utóbbival még most is, úgyhogy gyakran eljár lőtérre, látszólag hobbiból, gyakorlatilag pedig szinten tartásból, de ez most mellékes. Ez a beszélgetés nem fog odáig fajulni, hogy legyen értelme erről gondolkodni.
- A kitartást is egy különleges képesség. Manapság már nem sokakban van ez meg - válaszol Julian szavaira és úgy van vele, hogy ha róla beszélnek, akkor legyen is így, mindazonáltal megadja a lehetőséget ezalatt a sablonos beszélgetés alatt, hogy ő is kérdezzen, érdeklődjön róla. Mindazonáltal ez elmarad, ami persze nem nincs Qadir ellenére, mert ő ugyan nem szeret magáról beszélni, hiába befolyásos üzletemben. Valószínűleg nem is számít Juliannak Qadir kiléte, ez pedig jó. Így akkor rá is térhetnek a lényegre, a fő információk után pedig Qadir be is vallja neki, hogy bizony vannak információi és tud neki segíteni.
- Tudok mesélni a Bushsal való viszonyomról is, ha gondolja - simít végig öltönyén, miközben hátradől a székben. Ezt csak úgy hozzáteszi, jelezvén Juliannak, nyitott a beszélgetésre, főleg, ha Bushról van szó. Tulajdonképpen pont ezért nem érti, mi ez a beszélési viszketegség a nyomozónál. Mintha annyira magányos lenne, hogy Qadirra akarná önteni a vállára nehezedő, a nyomozás ügye okozta összes feszültséget, pedig azokhoz neki vajmi kevés köze van és hogy őszinte legyen, nem is különösebben érdekli.
Ennek ellenére higgadtan hallgatja végig, nem szól közbe, továbbra sem akasztja félbe, mert úgy látja, hogy szereti elvinni a nyomozót saját türelmetlensége és ilyenkor beszél. Sokat is. Ha jobban ismerné, még azt is megkockáztatná, hogy meggondolatlanul teszi mindezt, viszont ezt így, ismeretlenül még nem tudja kijelenteni.
Míg hallgatja, olyan érzése van, hogy összekeveri őt az egykori munkatársaival, pedig Qadir nem dolgozik azon az ügyön, amin ő, így joga sincs ítélkezni a hozzáállása felett. Azért egy kicsit túllő, de nem annyira, hogy Qadir pulzusa egy számértéket is növekedjen tőle. Egy pillanatra átfut az agyán, hogy miért jegyzi meg, milyen illegális tevékenységekben van része vagy sem, elvégre valamit tagadva ismertetni a másikkal felér egy bevallással. Miért írnánk rá egy árura, hogy „nem lopott”, ha amúgy tényleg nem lopott? Néha nem megosztani egymással információkat hasznosabb, mint bizonygatni az igazunkat, Qadir nem is érti, Julian ezt, hogy nem tanulhatta meg a szakmájában, nyomozóként. Persze ki ő, hogy ítélkezzen. Valójában nem is érdekli, ami tulajdonképpen baj. Juliannak pont azt kellene elérnie, hogy érdekelt legyen az ügyben. Qadirt nem érdekli az igazság, nem érdeklik a gyerekek, mi köze hozzájuk, ő egy pontot keres, amibe belekapaszkodhat és amit megragadva megtalálja, hogy miért is válhat neki előnyére az, hogy információkat közöljön a nyomozóval. És ebben a nyomozó eddig nem igazán segített neki.
Végül felkacag, amiért azt gondolja róla, hogy stresszel. Nem is kacaj ez, inkább amolyan kuncogás. Hatradőlve marad, azt mondjuk elérte a nyomozó, hogy részben eldobja a formaságot, kérdés, ez jó vagy sem. Összefonja ujjait lábán.
- Szerintem kettőnk közül nem én vagyok a stresszes - mondja világi nyugalommal a hangjában és mélyen a szemeibe néz, jelezvén, hogy igen, bizony ő rá gondol. Hisz nézze meg magát, innen nézve úgy tűnik, hogy azt érzi, folyton igazolnia kell magát, türelmetlenkedve beszél és beszél. Ennek kapcsán, tanulva az eddigiekből, ezúttal Qadir nem vár annyit, hogy a másik reagálhasson a szavaira, úgy tűnik Julian nem szereti az udvariasságot. Nem baj, legyen hát így.
- Nézze, lehet a kihallgatások során önök először a tárgyra fókuszálnak és gyors kérdezz-felelekkel megszerzik a szükséges információkat, de jelenleg nem érzem magam kötelezve arra, hogy segítsek Önnek. - Nem úgy tűnik, mintha bilincsben lenne a keze. - Úgyhogy nem fogok semmit mondani addig, amíg nem tudom, hogy kinek és miért osztom meg, amit tudok, ezért először kérdezek, az ön személyéről és a szándékairól és csak azután döntöm el, hogy fogok-e beszélni, vagy sem - szögezi le, hogy mi a sorrend, pontosabban, hogy ezidáig miért ez volt a sorrend, és ha Julian célt akar érni, akkor ezúttal jobb, ha tudja, nem úgy lesz minden, ahogy ő akarja. Kettejük közül ő kér és Qadir ad, így hát Qadir feltételeivel játszanak, már amennyiben tényleg olyan fontos Juliannak a gyerekek ügye, mint amennyire annak tartja. Kétségkívül egy üzletembertől máshogy kell információkat kicsikarni, mint egy öreg nénitől, aki már akkor összecsinálja magát, ha nyomozói jelvényt lát. Ha Qadirnak legális tárgyaló képességei lennének is így cselekedne, Julian pechje csupán, hogy tapasztalt ember ő már olyan helyzetekben is, ahol nem volt biztos, hogy élve távozik egy-egy rossz szó után. Nem tudja, ilyen személyekkel (üzletemberekkel) mennyi jártassága van Juliennek, de Qadir megteszi azt, hogy továbbra sem ítélkezik. Viszont itt még nem fejezte be, úgyhogy még mindig folytatja amennyiben engedi őt beszélni.
- Azt viszont kikérem magamnak, hogy most találnám ki fejemben a szentbeszédet - ezúttal viszont kiegyenesedik, hogy nyomatékosabban tudja közölni felháborodását a nyomozóval, noha hangjában még mindig nincs ingerültség, inkább csak erő. Most úgy beszél, mint akiről már el lehet hinni, hogy tényleg képes irányítani egy multinacionális vállalatot. - Ha azt érzi, gondolkodom, az csupán azért van, mert nem látom, milyen érdekem származhatna abból, hogy bármit is megosztok magával. Azt azért nem várhatja el tőlem, hogy állami kérdéseket érintő témákban nyilatkozzak több, mint húsz éve meghalt gyerekek ügyéről puszta igazságérzetből. Önnel ellentétben nekem van mit veszítenem, a cégem működését pedig nem fogom haszon nélkül veszélyeztetni. - Mások az érdekek, mások a hátterek. Nem indulhat ki önmagából Julian, ha Qadirral akar előrébb jutni a nyomozásban még annak tudatában is, hogy tud segíteni, mert vannak információi a cégigazgatónak. Márpedig az állammal még Qadir sem tud egyenrangú félként fellépni, ahhoz ő is kevés, márpedig, ha kiveszik a cégét a lába alól, azzal eltűnne a valós pénzügyi fedezete a veszélyesebb világ berkeiben is. Nem cselekedhet meggondolatlanul, így hát bizony Julian várni fog két percet mindig, amikor Qadir szükségét érzi gondolkodásra fordítani az időt. - Úgyhogy mivel Ön nem tudott nekem ésszerű indokot adni, hogy miért beszéljek, ezt nekem kell kigondolni. Bizonyára megbocsátja, hogy nem csettintésre megy - fejezi be elmosolyodva, ezzel érzékelteti, hogy továbbra sem sértődött, pusztán neki is joga van tisztáznia önmagát. Persze szándékosan ejtette el azon információt, hogy a gyerek, Jean Pierre már halott, ezzel is bizonyítva, hogy nem most találja ki a történetet.
- De elmondom, amit biztosan elmondhatok. A történetet dióhéjban. - Nem mindent, azért még ennyire nem látja értelmét ennek a beszélgetésnek, de a jótündér énjét megkapja.
- Jean Pierre Franciaországból került egy politikus családhoz, akikkel több évet töltött új okmányokkal. Csakhogy a család nem bírt a fiúval, úgyhogy meg akartak szabadulni a gyerektől. Kapcsolatok útján került az akkori főnökömhöz, én pedig általa ismertem meg a fiút. Elég harcos szellemű kölyök volt, ha fogalmazhatok így, nem nagyon akart csendben maradni, mindenképpen tudatni akarta a világgal, hogy mi történt vele. Én pedig ebben nem gátoltam. - Ha úgy látja, majd minden kis információt pontosít a beszélgetés során, de ahhoz bizony több idő kell. Ki tudja, talán két óra is. Na meg valami haszonérdek mézesmadzagként elhúzva a cégigazgató orra előtt. Bárhogy is, egyelőre ennyi, Julian kérdéseiből majd látja, hogy mi érdekli őt a legjobban és majd arról számol be, ha beszámol. Ha nem kérdez, önmagától nem fog többet mondani, nem hülye, az információ hatalom és egyúttal fegyvertény is, nem adja önként, magától, halmozva azokat, mint Julian az imént.

Abducted Children

Julian & Qadir

Qadir reakciói szinte semmit sem változtak és ez nem tudom jó-e vagy sem. Legalább képes nyugodtan kezelni a helyzetet, amire úgy tűnt az előbb kevésbé voltam képes, tehát van rá esély, hogy még jutok itt valamire. A férfinak igaza volt, valóban stresszes voltam, de csak mert nem érzem azt, hogy haladnék is valahová, csak toporgok kiszolgáltatva a velem szemben zavartalanul, nyugodtan ücsörgő férfinak.
Milyen vicces és egyben szomorú? Tim függ tőlem, én függök Qadirtól, ő meg ki tudja kitől. Kicsit olyan érzés volt, mintha az üzletember egy szakadék szélén feküdne, fogná a kezem, én az övét, miközben Timothée az én lábamba kapaszkodott. Ha most nem tudok uralkodni az indulataimon és tovább húzom a feszülő cérnát, akkor könnyen lehet, hogy Qadir elengedi a kezem és akkor igen csak fontos információktól eshetek el.
Már megszoktam, hogy én irányítok. Amikor annak idején Mahdi és al-Káidai katonákat ejtettünk fogságba és rajtunk múlt az életük... amikor fegyvert fogtam egy professzor fejéhez és megköveteltem a kilövő állomáson, hogy adják meg magukat, vagy meghal a program feje.
Talán Flornak igaza volt az edzőteremben és PTSD-s vagyok? Vagy túl öreg vagyok már ehhez? Vagy elittam az idegeim? Miért nem tudtam befogni a számat?
Hogy őszinte legyek, már maga a nyugalma is bicskanyitogató volt számomra.
Nem... nem volt köteles segíteni, de illett volna.
Úgy tűnt kibújt a szög a zsákból. Qadir most kimutatta a foga fehérét és pofátlanul, ugyanakkor diplomatikusan, de tudtomra adta mennyire nem én irányítok és úgy kell tennem, ahogy neki tetszik, vagy nem érek célt. Ennek nem örültem, sőt, ideges voltam, de el kellett fogadnom. A munkám ezzel járt. Ez már nem az az időszak, amikor azt és úgy tehettem, ahogy nekem tetszett. Nem foghattam rá fegyvert és bírhattam szóra.
Az odáig rendben volt, hogy én nekem nem sok veszteni valóm volt (még) és ezt én magam mondtam ki neki nem is olyan rég, de nem esett jól, hogy a képembe vágta, főleg, hogy mellé még villogtatta is, hogy neki bizony van. Nade hé?! Honnan tudja ő, hogy minden gyerek halott?! Az egy dolog, hogy eltűntek, de attól még élhetnek. Mégis olyan magabiztosan mondta, mintha ő maga ölte volna meg őket.
- Rendben, elnézést - kértem bocsánatot, majd kelletlenül sóhajtottam. Mintha eltörték volna egy bordám, legalább olyan fájdalmas volt bocsánatot kérni egy ilyen alaktól. Vajon hányszor verték meg gyerekként? - Hiba volt így felháborodnom és vádaskodnom - tettem még hozzá, de csak ennyi, hiszen még volt mondanivalója.
Hamarosan legalább én is kaptam valami kis kiegészítést. Végre megtudtam ezt-azt Jean-Pierre felől, noha ezekkel az információkkal túl sokra nem fogok menni. De legalább már érzem benne a hajlandóságot, hogy tud is valamit és kész elmondani, csak nekem is tudnom kell felmutatni valamit.
De mégis mit? Mim lehet, ami neki nincs meg? Hiszen nézzünk csak itt szét? Nem voltam csóró, de hozzá képest mégis nincstelennek tűnhettem, főleg, hogy annyira hanyag voltam, hogy még egy normális öltönyt sem voltam képes venni magamnak. Megtehettem volna, de jól éreztem magam az szát éves darabokban is, amiket még az évezred eleje környékén vettem magamnak. Kissé már kopottak voltak, de ragaszkodtam hozzájuk.
A kocsira viszont adtam mindig, de biztos van jobb autója is, mint az én Lexusom.
- Mégis mit adhatnék önnek az információért? Hiszen biztosan mindene megvan. Annyi pénze van, hogy a Fehér Házat is kétszer megvehetné, ha kellene - mondtam, bár ez kissé túlzás lehetett. Aztán persze ki tudja. Nem tudtam milyen érzés lehet ennyire gazdagnak lenni, nem tudtam mennyi pénze lehet, csak azt, hogy nagyon sok és nem tudtam mennyiért adnák el a Fehér Házat, ha egyszer eladó lenne.
- Egyedül a kapcsolataimat tudom felajánlani önnek. Már nem dolgozom nekik, de még mindig van némi szavam és vannak jó kapcsolataim a Nemzetbiztonsági Hivatalnál és az NYPD-nél is. Nem tudom mi szüksége lehetne rá, de ha van valami, amit el kellene egyszer simítani, én tudok segíteni. Nem akarom azt mondani, hogy maga bűnös lenne bármiben is, mert nem ismerem magát. De ha szüksége lesz egy volt ügynökre, tudok segíteni.
De vannak dolgok, amiket én magam is a kapcsolataimat alig megmozgatva el tudok önnek intézni.
Bele tudok nézni rendszerekbe és bele is tudok nyúlni, ha kell.
Gondoljon bele. Szeretné, ha a konkurens cégek számítógépének tartalmát megnyitnám önnek? Meg tudom csinálni. Bankszámla számok, céges adatok, kereseti kimutatások, pénzügyi adatok, jelszavak, mindent látni fog. Sőt, akár törölni is tudok belőle, vagy a pénzeket átutalni egy másik számlára.
Vagy tán... mit szólna, ha segítenék önnek valakit kihozni a börtönből, vagy épp oda juttatni.
Vagy a biztonsági rendszerek mahinálása jobban érdekli? Szeretne egy programot a számítógépére, amivel megfigyelhet valakit az eszközein keresztül, vagy otthonról telefonról ki-be kapcsolhat riasztó rendszereket és kamerákat? - próbáltam valami kecsegtetőt ajánlani neki.
De tényleg... most felajánlottam neki azt, hogy a törvényt és a személyiségi jogokat teljesen megsértve a szolgálatára leszek? Igen, megtettem. Mást nem tudtam. Nincs semmim, csak a képességeim, amikkel előnyt és pénzt szerezhet versenytársaival szemben.
Ezt a lehetőséget bárkinek felajánlanám, nem csak neki. Hisze mással nem tudok szolgálni. És nem aggódok, hogy ezt zokon veszi? Nem. Minden dúsgazdag üzletember becstelen. Én nekem ez volt a véleményem. Senki ne akarja nekem bemesélni, hogy minden pénze és sikere és ez a felhőkarcoló törvényes úton lett elérve, mert körbe röhögöm. Ráadásul most kettesben vagyunk, nekem megnyílhat, ha arról van szó.
És nem félek, hogy mi lesz ennek a vége? Nem, mert bíztam magamban és abban, hogy ha él is az ajánlatommal, megúszom ép bőrrel és börtön nélkül.
Muszáj volt elérnem, hogy beszéljen, a barátom nővéréről van szó. Illetve róla is. Valahogy szóra kell bírnom, hogy végre tudjak Timnek valami épkézláb információval szolgálni.
Ugyan, mégis ki tudna visszautasítani egy ilyen ajánlatot.
És lássuk be, Edward Snowden botránya után szerintem senki nem kételkedik a szavamban. Ma már az egész világ tudja, hogy ez nem csak mese és krimi, hanem a valóság.
- Vagy érzi tudok olyan információkkal szolgálni valamivel kapcsolatban, ami önnek nincs birtokában?

Zene ▲ Öltözet ▲ Helyszín

“It's not just that there is a cooperative spirit of investigation there, where we all recognise that we are engaged in a common project of inquiry. It's also that the philosophers are well-versed in the relevant empirical data, and the scientists are well-versed in the more abstract issues which are typically the central focus of philosophical work.”

Julian talán egyetlen pechje, hogy Qadir jól ismerte a nyomozókat, többfélét is, ezért megtapasztalta már, hogyan kell velük játszani. Ahogy azt is elmondhatja magáról, hogy látta már a nyomozók személyiségének nagy skáláját, egészen pontosan az átlagot, merthogy nagyjából mindegyik ugyanazt a taktikát alkalmazta. Julian ilyen szempontból más volt, épp ezért még nem tudja biztosra vélni, hogy hibákat vét, vagy történetesen épp Qadirt csalja bele a hibázásba. Egyelőre viszont úgy érzi Qadir, hogy magához kell ragadnia a gyeplőt, pedig neki eredetileg nem lett volna gondja azzal, hogy hagyja Juliant beszélni, hisz minél többet beszél ő, Qadirnak annál kevesebbet kell. De ezen a ponton megálljt parancsol. Tisztázni kell, ki milyen lapokkal játszik és Juliannal is tudatnia kell, hogy bizony neki is vannak erős lapjai. Történetesen az egyik ilyen lap a jog. Joga van nem mondani neki semmit és ez akkora lépéselőnyt ad Qadirnak, amivel nehéz versenyezni. A bonyodalom persze ott kezdődik, hogy talán elárulni néhány dolgot… nos, talán az még Qadir számára is előnyös lehet, elvégre utálja a mostani kormányt. A gond csak az, hogy ő New York vezetését akarja eltávolítani elsősorban és egyelőre nem látja még az a kapcsolatot, hogy miként tudnának összeérni a szálak.
Néhány szándékos rúgást azért bevisz Juliannak, ezzel jelezvén, hogy mindent megjegyzett, amit akarva-akaratlanul megosztott az imént magáról a nyomozó és innentől ezekkel az információkkal képes visszaélni is. Jelenleg csak annyit tesz, hogy visszamondja és ezzel együtt szembe állítja kettejüket. Érdekes ugyanakkor, egy pillanatra Qadir testében is végigfut egy ideg, mert Juliannal szemben valóban igencsak kontrasztosan kirajzolódik, hogy mennyi mindene van Qadirnak, amiért bizony küzdenie kell. A cége, a bandája, ezek már önmagában több ezer embert jelentenek, de ez ennyi nem lenne elég, hát ott van a családja: a testvére, az anyja, az unokaöccse és a lánya is. Ennyire erősen még ritkán gyűjti össze fejében a számára igazán fontos értékeket és bizony be kell látnia, hogy roppant szerencsés, amiért ezek mind még létező és élő kincsek.
Úgy tűnik, Julian hamar megérti, amit mond, úgyhogy ezzel Qadir részéről a téma le is zárva, jöjjön az, ami miatt most ez az alkalom létrajött. Mond valamit, ami azt illeti, így is sokat, hiszen egy nyomozónak a nem teljesen kifejtett információk is nagy segítséget jelenthetnek, gondolja ő, de egy kicsit örül is, hogy nem nyugszik meg ennyivel Julian. Akkor túl hamar véget érne ez a játék és talán mindkettőjük úgy érezné, hogy elszalasztott valami igencsak fontosat. Nem, ezt a húzd meg, ereszd meg játékot most mindkettejüknek végig kell szenvedni, merthogy feltételezi Qadir, hogy nem csak ő utálja ezt, hanem a nyomozó is. Csak hát… az élet nem mindig abból áll, ami kellemes, kényelmes és egyszerű.
Nemlegesen bólogatni kezd Qadir, ahogy felhozza Julian a pénzt, meg… egyéb baromságokat, bár azért a Fehér Házra elmosolyodik.
- A Fehér Házat legfeljebb azért venném meg, hogy felgyújtsam - függetlenül attól, hogy megtudná-e venni vagy sem, de humoros válasza az állami vezetéshez fűződő viszonyát akarja érzékeltetni elsősorban mintsem pénzét. Egyébként, ha eladó lenne, akkor se lenne annyi pénze. Mindet egy másikfajta kereskedelembe invesztálja.
Ami viszont megragadja a fantáziáját, az Julian kapcsolatai. Ez lehet még jól jön majd neki egyszer. Nem is a technikái, mert Qadirnak is megvan a maga biztonságos informatikai rendszere és az erre kiképzett emberei, hanem inkább az egykori kapcsolati hálója kezdi érdekelni a cégigazgatót. Azt érti, hogy Julian be meri sározni a kezét, ezt persze vagy elhiszi neki, vagy nem, de jelenlegi kérdésben lényegtelen. Kissé kellemetlenül kezdi érezni magát, amikor más cégek adatait akarná megszerezni neki, természetesen ezek valós dolgok, de pont a legálisan működő cége nem szorul rá ilyen cselekedetekre. Ezen a ponton pedig meg kell védenie a becsületét, nem is a sajátját, inkább az ingatlanvállalatét.
- Hazugság lenne, ha azt mondanám, hogy nem szeretném, de elutasítom az ilyen cselekedeteket, mivel nem szorulok rá jelenlegi gazdasági helyzetben. De köszönöm a nagylelkűséget, megjegyzem. - Ezt azért mondja, mert ezt kell mondania és talán Julian is megérti, hogy ez egy kikényszerített reakció tőle. De a szavak mögött még mást gondol Qadir, noha igazat mond, nincs most rákényszerülve arra, hogy a konkurensei ellen ilyen cselekedetekre szoruljon. - Aztán ne vegye zokon, ha Önre fogok elsőként gyanakodni, ha az én cégemet ilyen támadás érné. - Felnevet, hisz viccel, de egy kicsit azért nem is. Ennek a Juliannak tényleg nincs mit veszítenie.
A felajánlásai több volt, mint kellemetlen, de talán megérdemli, legalábbis így gondolja ezt Qadir, mert nem veszi zokon, hogy újra kitárulkozott előtte a nyomozó. Ha nem cégigazgatóként ülne most Juliannal, nos, akkor merőben más lenne már csak a hangulat is, de szó mi szó, akkor egy cseppet sem lenne kellemetlen a helyzet. Mindegy, elteszi magának a leszűrhető információkat és fejében új fejezetet kezd a gondolatainak.
- Bizonyára rengeteg olyan információja lehet, amit én nem tudok, de ez így van rendjén. Én hiszek a nyomozói képességeiben, elhiszem, hogy ha kellene nekem egy információ, az megszerezné. - Csak részben mond igazat, hiszen, ha nem lenne ennyire partner ebben a helyzetben, akkor biztos, hogy tőle üres kézzel távozna Julian, vagyis nem, nem hiszi el, hogy mindent meg tud szerezni. Ettől még azt mondja, amit Julian hallani akar. - Ebből adódóan maradjunk annyiban, hogy jön nekem eggyel. Mit szól ehhez az egyezséghez? - kíváncsian pillant a nyomozóra, miközben összekulcsolja ujjait. Nem sokakkal van lehetősége ilyet eljátszani, ez egy nagyon veszélyes alku általában, de ha valaki tényleg nagyon akar Qadirtól valamit és valóban nincs sok veszíteni valója, akkor azért be szokta venni. Az más kérdés, hogy ez az alku lehet Juliannak nyerő helyzet is abban az esetben, ha Qadir a jövőben nem kér semmit tőle, márpedig erre azért nagy esély van, ugyanakkor lehet nagy szívás is, hiszen Julian jó nyomon van, Qadirnak tényleg van egy sokkal sötétebb oldala is, csak épp még annál is sötétebb, mint amilyre valószínűleg gondol.
Várja a válaszát és annak megfelelően kész egészen pontos részleteket is megosztani vele. Ha persze Julian finomítana az alkun, arra is van további ötlete.

Abducted Children

Julian & Qadir

Sikerült megnevettetnie, miképp a Fehér Ház felgyújtását emlegette. Hát ilyet sem hallani minden nap mindenki szájából, pedig már jó pár megjegyzést hallottam az évek során.
- Gondolom magának sem a szíve csücske a főnökség. Vagy csak nem aggódik, hogy megfázik a miniszter a hidegben? - vigyorogtam. Szerintem ez volt a mai beszélgetésünk eddigi csúcspontja.
A cégekkel kapcsolatos megjegyzésem már cseppet sem ilyen reakciót váltottak ki belőle. Valamiért mégis azt érzem nem teljesen őszinte. Bár az ajánlatot elutasította, bennem olyan érzést keltett, mintha azért valamilyen formában fontolóra venné a lehetőséget. Mintha akarná is, meg nem is. Ez pedig fura volt. Tán mégis van valami vaj a füle mögött? Mintha... lenne valami a háttérben, ami miatt akarná, csak éppen úgy érzi azt nem vállalhatja be előttem.
Szépen visszavágott, ezen megint csak nevettem, de most már ő is nevetett. Lehet kezd felszabadultabb lenni velem szemben? Mintha kicsit kezdene felengedni.
- Teljesen meg fogom érteni - tártam ki karjaim megadón. - De majd igyekszem másra terelni a gyanút - tettem hozzá érezhetően viccnek szánva.
A férfi dicsérő szavait valahogy kicsit kellemetlennek éreztem. Bókolt, elismerte a képességeim, de mégis mintha csak vigasznak mondta volna. Nem kételkedtem benne, hogy én is tudok olyasmit, amit ő nem, de mintha nem lenne őszinte az elismerése. Bár, amilyen félre sikerült egy tárgyalás ez, meg is értem őt. Informatikai úton persze más a helyzet. Ott sokkal könnyebb dolgom van, meg az átlag emberekkel, de Qadir nem volt átlagos. Ez a beszélgetés nem olyan volt, mintha egy pultostól kérdezősködnék. Igaz, nem is egy középiskolás lány után érdeklődöm. Itt nem arról van szó, hogy a tegnap eltűnt Amanda nénit kell megtalálnom, aki egy erdőben tűnt el és nem is a helyi favágóktól érdeklődöm. Ez egy sokkal keményebb ügy, komolyabb, nagyobb tétekkel, magasabb rangú emberekkel.
Ehhez én nem vagyok hozzá szokva.
Ajánlata valahogy nekem különös volt.
Abban biztos voltam, nem a nyomozói képességeim miatt adta nekem ezt az ajánlatot, mert éppen ő maga látott engem félig-meddig felsülni, ami még mindig borzalmasan kellemetlen nekem. Azt sem hiszem el róla, hogy szimplán megszánna a "20 éve meghalt gyerekek" miatt, hiszen nemrég még ő maga mondta, hogy érdek nélkül nem teszi, ő pedig nem olyan ember, aki csak úgy meggondolja magát. A céges érdekek képviseletét épp az előbb utasította el, azt mondta nincs rászorulva.
Akkor?
Tán csak nem a Nemzetbiztonsági kapcsolatok érdeklik? De egy hivatalos, legális cégigazgatót ez miért érdekelné? Ha én egy hozzá hasonló céget vezetnék, akkor nem gondolnék rá, hogy de jó lenne egy egykori NSA ügynök a kezeim között.
Ez nagyon furcsa volt és egyre biztosabb voltam benne, hogy ez a férfi nem az, akinek láttatni akarja magát és éreztem, erre még nagyon ráfaraghatok. De kellettek az információk és egyébként is szerettem a rizikós helyzeteket. De persze... később, ha tényleg be akarna hajtani rajtam valamit, akkor nem állnék ellen, hiszen a szavamat adom és kötve hiszem, hogy csak úgy engedne nemet mondani.
Így hát rábólintok.
Végtére is mit veszthetek? Lehet soha többé nem látjuk egymást. Nem is fiatal, lehet előbb meghal, vagy lerokkan, minthogy behajtsa. Igaz, lehet egy hét múlva csörög majd a telefonom és megáll a lakásom előtt egy fekete, sötét ablakú kocsi, nekem pedig be kell szállnom.
- Rendben. Áll az alku - mondtam és kezet nyújtottam. Nem tudtam ez náluk szokás-e, de mi átlag emberek alku kötéskor kezet szoktunk rázni.

Zene ▲ Öltözet ▲ Helyszín

“It's not just that there is a cooperative spirit of investigation there, where we all recognise that we are engaged in a common project of inquiry. It's also that the philosophers are well-versed in the relevant empirical data, and the scientists are well-versed in the more abstract issues which are typically the central focus of philosophical work.”

- Nem értek ott egyet mindenkivel, de feltételezem, ezzel nem vagyok egyedül - feleli, miközben ezúttal visszatartja a nevetését. Valószínűleg a legtöbb embernek van kivetnivalója az állami vezetéssel manapság, így nagyon hihetetlen dolgot most nem mondott, de arra tökéletes volt, hogy oldja a hangulatot egy ideig.
Bólint csupán arra, hogy majd Julian másra próbálja terelni a gyanút, mert ebbe különösebben nem akar belemenni. Mondjuk jókedvűnek tűnik már a beszélgetés, azért minden elhangzott mondat mögött van valami valós, komoly tartalom is, amit remélhetőleg nem kell majd a jövőben felszínre hozni. Próbál ettől függetlenül jó viszonyt kialakítani a nyomozóval, hiszen mindig jobb barátokat gyűjteni, mintsem ellenségeket, azokból van már bőven, és ha túlsúlyba kerülnek, akkor Qadir lényegében elbukott. Persze egy dicséretet is helyén kell kezelni, nem ismeri Juliant, így hát a bizalmán kívül semmit sem tud állítani a tehetségéről.
Tesz neki egy ajánlatott, ugyanis kockázatot vállal azzal, hogy beszél a gyerekekről, így nem akar meztelen maradni abban az esetben, ha bármi kitudódna és támadás érné személyét a vezetőség részéről. Látja, hogy ezzel meglepi Juliant, ahogy azt is, hogy a férfi nagyon eltűnődik rajta, ami számára pozitív, mert volt egy olyan megérzése, hogy egyből, mondhatni csuklóból visszautasítja a lehetőséget. Ezen pedig Qadir az, aki részben meglepetten dönti hátát a széke ívének, a vele szemben lévő fali órára pillant, majd figyeli Julian mimikáit.
Qadir kétségkívül nem egy jó ember, bár kérdéses, hogy mitől lesz valaki jó, vagy rossz. Mindenesetre érdekekkel játszik és nem érzelmekkel, az üzleti életben biztosan, de szó mi szó, vannak döntései, főleg a drogbandát illetően, ahol a haragja, vagy a félelme vezeti őt. Ezeket ő csak megérzéseknek szokta hívni. Bárhogy is, mások függőségének kialakításával egy olyan erőt ad saját maga kezébe, amivel sakkozni tud. Most épp nem biológiai függőséget alakít ki Julianban, hanem valami teljesen mást. Várja hát a kérdést, hogy mire hajlandó Julian és mire már nem, azonban nem ilyen válasz érkezik tőle. Felszöknek szemöldökei.
Nem tudja eldönteni hirtelen, hogy mit érez. Miért? Miért fogadta el csak így, kérdések és alkudozás nélkül? Lehet, hogy tényleg ennyire nincs veszítenivalója, nincsenek szerettei, bár már említette az egyik barátját, ezért nem gondolná, hogy tényleg teljesen magányos lenne és csak a hivatásának élne. Lehet ennek jobban utána fog nézni, csak puszta kíváncsiságból. De ez már nem az ő gondja. Végül is, Qadir kapott tőle ezáltal egy ígéretet, nem várja, hogy írásba foglalják, mert úgyis behajtja, ha akarja akkor is, ha tagadná.
- Nagyszerű - érinti össze kezeit hang nélkül, hisz nem tapsolni akar. Akkor hát legyen, beszéni fog, mert már nagyobb biztonságban érzi magát. Visszatér az eredeti beszélgetéshez.
- A politikus, aki anno befogadta Jean Pierret a Védelmi Minisztérium egyik pénzügyekért felelős minisztere volt. Név szerint Mark Thomson. Még azelőtt felajánlotta, hogy a családja befogadná az egyik gyereket, mielőtt döntöttek volna a sorsuk felől, feltételezhetőleg azért, mert közel tíz év után sem sikerült a feleségének gyereket szülnie és ezáltal úgy gondolta, hogy valami jót cselekszik, családot alapíthat és egyúttal talán magasabb pozícióra is várományos lehet. Jean Pierre három évet töltött náluk új anyakönyvi kivonattal, új okmányokkal. A fiú viszont nem volt hajlandó elfogadni a ráerőltetett, új személyazonosságát. Pechükre ő volt az egyik legidősebb az elrablott gyerekek közül, úgyhogy túlságosan sokat beszélt. El kellett hallgattatni. - Megköszörüli a torkát. - Nem akarták megölni őt, de olyan emberhez akarták küldeni, aki gondoskodik afelől, hogy ne legyen ideje és ereje gondot okozni. Így került az akkori felettesemhez, egy New York-i dohánykereskedőhöz. Rajta keresztül ismertem meg a fiút. Sokat kellett őt felügyelnem, de hogy őszinte legyek, engem nem nagyon zavart, hogy min töri a fejét. - Összefonja ujjait és tart egy kis hatásszünetet. Ránéz a teára, aminek gőze megcsapja orrát, de nem fog most belőle inni.
- Jean Pierre tudta, hogy nem ő az egyetlen gyerek, aki így járt, de egyikükkel sem tudta felvenni a kapcsolatot. Ellenben hozzájutott egy Le Monde újsághoz, amiből összerakta a képet. Írt is a francia sajtónak, persze nem állami postán keresztül, hanem azon az úton, amin a francia újságot is megszerezte. Fél évre rá jött válasz, nem az újságtól, hanem annak egy régebbi munkatársuktól, Nicolas Fortaine-től, Théo Fortaine apjától - bök a noteszre, mivel épp egy másik eltűnt gyerekre utal. - A férfi egyenesen Amerikába jött, tudtommal találkozni akart Jean Pierrel. Ezt abból feltételezem, hogy a fiút alig lehetett nyugalomra bírni akkoriban.
Nem tisztázza, hogy miként került Jean Pierrehez a francia újság abban az időben, mert abban Qadirnak is része volt és ezzel az egyébként mellékes információval inkább nem kockáztat. Juliannak talán úgyis mindegy.
Szó mi szó, kedvelte azt a gyereket.

Abducted Children

Julian & Qadir

Az alku megköttetett hát. Leköteleztem magam Qadirnak, ami ki tudja hová fog vezetni, de ez most egy kényszer helyzet volt, nem volt sok lehetőségem és egyébként is foglalkoztatott, hogy vajon mit kérhet majd tőlem a jövőben az információkért cserébe.
Egyébként sem értettem azt az apró tényt, hogy milyen félelmei lehetnek Qadirnak. Elvileg ő egy talpig tisztességes vállalkozó és azt sem hittem volna, hogy valami eget rengető kormánytitkokat fog nekem kifecsegni, amik miatt lehet majd fejbe akarják lőni, mégis úgy kezelte a szituációt, mintha arra kérném kompromittálja az elnököt szemtől-szemben.
Érdekes volt ez az egész, bár belegondolva olyan érzésem támadt, mintha minden arra ment volna ki, hogy lekötelezzen engem. Információkért cserébe szolgáltatási lehetőséget, amiből ő esetleg nagyobb hasznot tud majd hajtani, mint én a sztoriból. Megismert és most már tudja meddig mehet el és miket kérhet tőlem, nekem pedig aligha lesz lehetőségem nemet mondani. Egyszerre izgalmas és fenyegető a gondolat. Nagyon kíváncsi voltam vajon mi lesz a viszonzás, amit nekem kell majd letennem az asztalra.
Csendben, kérdések és beleszólások nélkül hallgattam a történetet. Nem akartam megzavarni, na meg nekem is koncentrálnom és néha jegyzetelnem kellett. Ezek azért nagyon fontos információk, amik hitelesen is hangoztak, de nekem valami akkor sem tetszett. Nevezhetjük ezt megérzésnek, vagy nyomozói szimatnak, de valami nekem ebben a mesében nem volt hiteles.
Ha a gyereket a védelmi minisztérium embere vette magához, miképp jött szóba egy dohánykereskedő és miért gondolta azt Mark, hogy mellette majd csendben lesz? De láthatóan nem is jött be neki. Én úgy gondolom Thompsonnak nagyobb esélye lehetett volna elérni a csendet, már csak befolyásából adódóan is, na meg nem is egy körből valók. A dohánykereskedők világát és a miniszterek világát éles határ választja el. Tehát vagy emberkereskedelemről volt szó, vagy valami olyan társadalmi lépcsőről, amin át a dohánykereskedő be tudott keveredni egy miniszter személyes körébe. Mert ez olyan, mintha azt mondanánk, egy Bronxi utcát sepregető kis ember felé a kezét nyújtja majd egy Upper East Side-i luxus ügyvéd.
A másik érdekes kérdés az volt, hogy miként került itt Qadir a képbe? Ha felettese megkaparintotta a gyereket, akkor miért passzolta le Qadirnak?
Ráadásul az is érdekes kérdés miképp került az újság Pierrehez és miként lelte halálát.

A kávémba kortyoltam egy nagyobbat, majd hátra dőltem a székben.
- Igazán érdekes kis történet, de ha nem probléma, szeretnék kérdezni - mondtam és kicsit elgondolkodtam miképp tegyem fel neki őket. Akárhogy nem lehet, most nagyon finomnak és óvatosnak kell lennem, főleg, ha Qadir nem az, akinek mutatja magát.
- Mr. Thompson miként került kapcsolatba a maga egykori felettesével? Tudtommal a miniszterek világa nem esik egybe kereskedők világával és nem hiszem, hogy régi barátok lettek volna az egyetemről. Ugyebár? És nem hiszem, hogy az egykori felettese valami nagy nemzetközi üzletember lett volna, mint valami Kubai szivarkirály.
Ahogy azt sem értem miért magának kellett bébiszittert játszania, ha végig fenn állt a rizikója annak, hogy Pierre beszélni fog. Az akkori főnöke nem tartott attól, hogy majd magának köp és bajok történnek majd? Vagy, hogy maga mellől majd megszökik és világgá kürtöli az igazságot?
De az is érdekes, hogy miért hihette azt Thompson, hogy a dohánykereskedő majd el tudja hallgattatni, hiszen a minisztereknek nagyobb a befolyásuk és több mindent engedhetnek meg maguknak. Nagyobb mozgás tere volt és hamarabb el tudta volna simítani az esetleges kellemetlenségeket.
De maga a Le Monde előkeveredése is érdekes volt. Tudtommal Amerika nem igazán forgalmaz francia újságokat, noha a francia híreket lehozza, csak a saját állami és magánkiadásban lévő amerikai újságok. Illetve, ha itt Amerikában valaki hozzá is jut francia újságokhoz, azt csak a nagyobb újságos üzletekben lehet beszerezni, ahol kifejezetten a külföldi, Európai újságok forgalmazásával foglalkoznak. De ilyen nagyon kevés van.
Sokkal valószínűbb, hogy valakitől tudatosan kapta azt az újságot. Valakitől, aki szeretett volna segíteni neki. Talán annak a valakinek az volt a célja, hogy segítsen neki felvenni a kapcsolatot olyanokkal, akiket szintén elraboltak, vagy netán az igazi szüleivel, más elrabolt gyerekek szüleivel - összegeztem. - Vagy esetleg az, akitől az újságot kapta, tudta, hogy Nicolas Fortaine el fogja csípni az információt az újságban. Akárhogy is, ez biztosan tudatos lépés volt.
- Hogy halt meg Jean Pierre és mikor? - kérdeztem és ittam egy újabb korty kávét.
Lehet messzire mentem, de nem vádaskodni akartam, csak a tényeket közöltem. Nem mondom, hogy nem volt igazság alapja annak, amit mondott és azt sem mondom, hogy hazudott, de kicsit úgy éreztem kiszínezte a történetet és elhallgat részleteket.
Lehet nem volt okos döntés, hogy ezeket a kérdéseket és észrevételeket hangosan kimondtam, de tudni akartam mit reagál rá, milyen magyarázatokkal áll elő és vajon még több igazságot és apró részletet ki fog-e mondani.
Lehet most megfogtam?

Zene ▲ Öltözet ▲ Helyszín

“It's not just that there is a cooperative spirit of investigation there, where we all recognise that we are engaged in a common project of inquiry. It's also that the philosophers are well-versed in the relevant empirical data, and the scientists are well-versed in the more abstract issues which are typically the central focus of philosophical work.”

- Zokon is venném, ha nem kérdezne - mosolyodik el végül, mert ha minden információt csak megköszönné, aztán elmenne kérdés nélkül, akkor biztosan átverést érezne Julian jelenlétében. Tisztában van azzal, hogy rengeteg kérdésre adott okot a történet, amit elmesélt annak ellenére, hogy minden szava igaz volt. Nem fogja megosztani a nyomozóval az összes információt, de így, hogy van egy fegyver a kezében már rugalmasabban tud játszani. Egyetlen egy dolgot nem tehet meg: nem állíthat olyat, amit később fel lehet használni ellene és így letartóztathatják, azaz nem vallhatja be, hogy illegális tevékenységet is folytathat, pusztán csak utalhat rá, amit vagy megért a férfi, vagy nem. Nem vizsgálhatta át Julian öltözékét, így nem tudhatja, van-e benne lehallgató készülék.  
Most már nem lepi meg, hogy egyszerre kap millió kérdést. Igazság szerint érti, hogy miért darálja le egyben az összes kérdését a nyomozó, minden bizonnyal hangosan gondolkodik közben, de így hiába remek Qadir memóriája, még ő sem biztos, hogy minden egyes kérdésére emlékezni fog, ahhoz jegyzetelnie kellene, de nem teszi meg. Nem őrült ő, így, ha egy kérdésre nem válaszol, azt arra tudja fogni, hogy esélytelen ennyi mindent tökéletes pontossággal lereagálni.
Nem is jegyez meg minden kérdést, de a gondolkodásmódját tisztán érti. Minden kényes pontot megtalálta, amiből Qadir már tisztábban látja, hogy valóban egy nyomozóval van dolga, már csak az analitikus gondolkodásmódjából adódóan is. Pont úgy gondolkodik, mint egy zsaru, lehet még náluk is több kapcsolatot és összefüggést keres a dolgok között. Oda is komplikált magyarázatot vár, ahol nincs is. Van, amit nem logikával lehet megérteni.
A rengeteg kérdés után nyel egyet, ezzel jelzi, hogy ha tényleg választ szeretni mindenre kapni, akkor lehet nagyobb sikert érne el, ha tördelné a gondolatait, de természetesen tud alkalmazkodni. Hisz egész életében mást sem csinált, csak alkalmazkodott az új helyzetekhez.
- Néhány dolgot kissé túlgondol. - A világ nem ennyire bonyolult. Vagyis a politikusok szintjén igen, de amilyen életmódot folytatott akkoriban Qadir, nos, az valóban egy roppantmód letisztult világ volt.
- Ami azt illeti, de, a felettesem történetesen pont egy nagy nemzetközi üzletember volt. Viszont azt én sem tudom, hogy honnan ismerte a minisztert, ezt nem árulták el nekem, én pedig nem voltam abban a helyzetben, hogy ilyen személyes kérdéseket tegyek fel. - Nem hazudik, a színtiszta igazságot mondja. Flavio azelőtt halt meg, hogy ezt az információt megtudta volna tőle Qadir. Mondjuk nem is nagyon akarta kiszedni belőle. Nem az a fajta volt, aki akkoriban mindenre magyarázatot akart volna keresni, pláne nem olyan magyarázatokat, amik nem befolyásolnak semmit. Teljesen mindegy volt Qadirnak, hogy miért bízták rá Flaviora a srácot, a férfi lepasszolta neki és megmondták, hogy vigyázzon rá. Miért Qadir? Erre azért elmosolyodik, persze nem gúnyosan.
- Azután, hogy a minisztertől elkerült a gyerek, senkit sem érdekelt különösebben. Teherként gondoltak rá, aztán miután kikerült a látókörükből, úgy tettek, mintha nem is létezne. Mintha soha nem is létezett volna. A főnökömet még annyira sem érdekelte a gyerek, szívességet tett a miniszternek azzal, hogy magához vette, ezt teljesítette, innentől a gyerek, avagy a Franciaországban történtek neki sem jelentettek semmit. Ő nem volt politikus, nem érdekelte, hogy mi tudódik ki és mi nem. - Ezt ugyan sosem mondta neki Flavio, de volt már annyi sütnivalója, hogy a gondolkodásmódjára tisztán emlékszik. Csak annyira folyt bele a politikába, amennyire érdekei úgy kívánták, az pedig, hogy mi történik Amerikában, kolumbiaiként marhára nem érdekelte. Kitudódik, mit tettek a franciákkal? Hol izgatta az őt?
-  A legtöbb kérdésére nem ennyire tárgyilagos magyarázat van. Ne akarja kihagyni az emberi tényezőt a történetből, márpedig a miniszter korántsem volt annyira rátermett, mint azt gondolja. Nem tudom megerősíteni, mert csak a megérzéseimet tudom megosztani Önnel, de véleményem szerint Mr. Thomson egy tipikus haszonleső, tehetségtelen férfi volt, aki azt hitte, jót tesz a gyerek befogadásával a feleségének is, valamint a megbecsülésének is. Ahogy kezdte megérteni, hogy egy tizenéves befogadásával a fiú érzelmileg nem fog rá sosem boldog apaként tekinteni, majd rájött, hogy ő egyedül nem tudja elhallgattatni a fiút, nem látott más esélyt, mint lepasszolni annak, akiről feltételezte, hogy nem fogja elítélni e tette miatt. De tömören úgy is fogalmazhatnék, hogy Thomson személyiségéből adódóan nem volt elég határozott, se őrült annyira, hogy megölje, vagy bántsa a gyereket. - Vagyis nem racionális oka van annak, hogy Flaviohoz került, hanem egyszerű érzelmi pánikreakció. Legalábbis Qadir anno ezt rakta össze Flavio kiakadásaiból azon a néhány részeg estén Kolumbiában, mikor kiengedték a gőzt. Valószínűleg Flavio nem is gondolt rá, hogy Qadir tényleg figyelt rá.
Úgy tűnik nem tudja elhallgatni a Le Monde lap beszerzésének történetét, úgyhogy úgy dönt, jobb, ha ezt inkább bevallja, mintsem hazugságba burkolódzna. Félelmetes, hogy ezt is mennyire túlgondolja, mintha elfeledkezne pont a legegyszerűbb megoldásról. Aztán végülis, jó irányba indul el hangos gondolkozása során, de a végére megint túlbukik a valóságon. Ezen a ponton már Qadir inkább bevall mindent, csak hagyja abba, mert innentől csupán távolodni kezd az igazságtól, pedig volt egy pont, amikor Julian tényleg majdnem megfejtette, mi történt.
- Igen, valakitől tudatosan kapta azt az újságot, ez a valaki pedig én voltam. - Hatásszünetet tart. Nyilván azért tud Jean Pierre történetéről ennyit, mert ő maga is nyakig benne volt.
- Azt követően, hogy a tálibok elfoglalták a szülőhelyemet, Kabult, 1997-ben tettem egy próbát, visszamentem Afganisztánba és megpróbáljam rávenni szüleimet, hogy hagyják el az országot. Mondjuk úgy, kalandos volt a visszautam, de eljutottam Európába. A Párizsból induló New Yorki gépre tudtam felszállni, a reptéren pedig vettem egy példányt a Le Monde-ból. - Minden szava igaz. Akkoriban még simán be lehetett hozni nagyon sok mindent Amerikába, elvégre 2001 előtt történt mindez, így hát senkit sem érdekelte, hogy milyen újság lapul Qadir zsebében függetlenül attól, hogy hivatalosan legálisan lehetett nála az újság. Az már érdekesebb történet, hogy hogyan jutott el Afganisztánon belül a szüleihez, majd sikertelen próbálkozás után ugyanúgy egyedül a táliboktól menekülve a türk határra. Onnan Törökországon át Párizsba repülni már gyerekjáték volt.
- Viszont Nicolas Fortaineről akkor még semmit sem tudtam. Az, ami utána történt, az pusztán a véletlen szerencse műve. - Nem tudja, ez a szó létezik-e a nyomozó szótárában. Sokáig Qadir sem hitt a véletlenekben, de néhány bőrét súroló golyó és más szerencsés szituáció után megtanulta, hogy valójában a legtöbb dolog mögött véletlenek állnak.
Pierre halálának kérdésére számított, persze ettől még nem könnyebb róla mesélni. Igen, megérintette a halálának híre, mert valóban kedvelte a fiút és szíve mélyén szurkolt neki, hogy sikerrel járjon. Persze feltételezte, hogy nem fog. Tulajdonképpen azután, hogy Flaviot 98-ban megöltél Cali repterén és Qadirt helyezték a helyére, a zűrzavaros időben semmi ideje nem volt a fiúra már. A gyerek pedig nem volt épp egy ügyes csempész.
- 98-ban. Lelőtték. - Fájnak az emlékek, de persze sok hasonlót átélt már azóta. Azért ismét megelevenedik előtte az, ahogy a fiúra holttestére talált valahol a panamai határon. Nem csoda, hogy sosem találtak rá, ki a franc keresné az eltűnt francia gyereket Panamában. Ebből adódóan Nicolas-szal sem tudott végül soha találkozni.
Nyel egyet. Ezt nem kell megjátszania, egyszerűen hagyja, hogy kiteljesedjen rajta az fájó emlék és ezzel kimutassa a fájdalmát, ami egyértelmű magyarázatot adhat iménti szűkszavúságára. Most kivételesen az érzelmeit használja eszközként Qadir. Kolumbiaiakkal sokszor erre kényszerül, mert irtó érzelmes egy népség. Egy szó, lelőtték. Nagyon egyértelműnek tűnik, hogy ki és miért tette, de azért megadja az irányt, hogy merre kezdjen el szaglászni Julian.
- Azt már a miniszter sem hagyta, hogy Jean Pierre találkozzon Nicolas Fortaine-nel. - Aztán váratlanul a rákövetkező évben mégis meghalt a miniszter is.

Abducted Children

Julian & Qadir

Qadir magyarázatai kicsit sántítottak nekem. Nem vádoltam hazugsággal, ellenben meggyőződésem volt, hogy nem a tényleges igazságot mondta el. Kihagyott részleteket, azaz elhallgatott információkat, néhol pedig átfestette a képet. Nevezzük ezt nyomozói megérzésnek.
Fel is tettem neki a kérdéseimet, melyek kicsit hosszúra sikeredtek, mert menet közben hozzá tettem a gondolataimat is a történethez, aminek meg is lett az eredménye, mert éreztem rajta, hogy sokallta kicsit. Legfeljebb - ha szükségét érzem - majd újra rákérdezek arra, amire nem kaptam választ. Nyilván nem várom el tőle, hogy mindenre azonnal tökéletes választ adjon, hisz ő is ember. Ráadásul van veszteni valója. Tudtam, nehéz lesz belőle kiszednem a teljes igazságot, mivel egyébként is félt elkezdeni beszélni, amit most már kezdek is megérteni, így, hogy felvilágosít. Azért, amit tőle hallottam, simán rendőr kézre adhatnám. Tisztában volt rengeteg igazsággal, ami annak idején segíthette volna a hatóságokat. Nem vádolom bűnpártolással, de ha ezeket annak idején elmondja a rendőrségnek, lehet nekem most nem lenne munkám és Pierre is élne. Addig kellett volna cselekedni, amíg lehetett. Most már késő bánat.
Tudta az igazságot! Neki kellett volna annak idején kézen fognia Pierre-t és elmenni vele a rendőrségre. Nade... elgondolkodtató, hogy vajon lett volna-e értelme? Talán a rendőrség ellenük intézkedett volna. Hiszen a kormány keze volt ebben, a rendőrség pedig a kormánynak dolgozik. Lehet mindenképpen tragédiába torkollott volna ez az egész és ha Qadir elmegy a rendőrségre, lehet ma ő is halott lenne.
Értettem az eseményeket, pontosan tudtam, hogy a velem szemben ülő üzletember igazat mond. Éreztem. Lehetőségeihez mérten próbált tényleg mindent elmondani, ami segítségemre lehet, de én sem lehettem telhetetlen. Nem kérhettem egy embertől, hogy mondja el nekem az összes gyerek történetének teljes igazságát. Már így is sokkal többet tudok, mint eddig, így is sokkal többet haladt előre a nyomozás, mint eddig. Nem lehettem elégedetlen és sikertelen sem volt az ittlétem.
Nem lepett meg, hogy JP Qadirtól kapta az újságot, de az igen, hogy ezt el akarta hallgatni. Oké, így utólag visszagondolva megértettem miért nem akart róla beszélni, de gondolhatta volna, hogy nem fogom csak úgy hagyni a témát. Elejét vehette volna egy felesleges körnek.
"Lövés általi halál - 1998. - Mark Thompson" - jegyeztem fel ezt is.

Kellett egy kis idő, hogy megemésszem a hallottakat. Megittam a maradék kávémat is, majd átnéztem a jegyzeteimet is, hogy mire kérdezhetnék még rá, amire esetleg választ is kaphatok, nem is tépnék fel vele sok sebet és a nyomozást is érdemben előre viheti.
Nem akartam Qadirt kiadni a rendőrségnek. Ez a történet már egyébként is elévült, ráadásul nem is igazán bűnös. Nameg bizonyítani sem tudnám, hogy ő ezeknek az információknak valóban a birtokában van és itt mi ma beszélgettünk. Ráadásul a későbbiekben Qadir még jó informátor lehet nekem. Kialakíthatnék vele egy egész jó kapcsolatot és segíthetnénk egymást. Ő információkat ad nekem, én szolgáltatást biztosítok neki.
Ezt a mai beszélgetést és a tartalmát nagyon bizalmasan fogom kezelni. Egyedül csak Tim fog róla tudni, senki más. Megőrzöm Qadir titkait, nem adom ki senki másnak.
- Értem. Nos, biztosíthatom magát affelől, hogy ez a mostani beszélgetésünk titok marad. Nem beszélek róla senkinek, egyedül a megbízómnak és tudom, ő sem adja ki senkinek. Részvétem a fiú miatt, látom, hogy tényleg megviselte a halála. Megértem.
Már csak egyetlen kérdésem lenne, amire szeretnék választ kapni. Nem tudom beszélhet-e róla, nem tudom egyáltalán tudja-e... van egy olyan érzésem, hogy még maga sem tud róla. De hátha.
Kitől szerezte Thompson Jean Pierre-t? Ki volt a "kereskedő", akitől Mark hozzá jutott Pierrehez? - tettem fel végül a sorsfordító kérdést. Ha erre választ kapok, az lesz a legnagyobb segítség.

Zene ▲ Öltözet ▲ Helyszín

“It's not just that there is a cooperative spirit of investigation there, where we all recognise that we are engaged in a common project of inquiry. It's also that the philosophers are well-versed in the relevant empirical data, and the scientists are well-versed in the more abstract issues which are typically the central focus of philosophical work.”

Ha nagyon követni akarná a kérdéseket és pontos válaszokat akarna adni mindegyikre, akkor könnyen megtalálná a módját, hogy megjegyezze, vagy esetleg feljegyezze az összes kérdést, de annyira azért nem töri magát. Igaz, miután az alkut megkötötték egy fokkal pozitívabban és lelkesebben áll az ügyhöz, részben azért, mert egyébként ő is szeretné, ha fény derülne Jean Pierre történetére. A valódi történetére. Viszont ezen vágyairól már akkor lemondott, mikor bosszúból megölte a politikust a gyerek halálát követő napon, ma meg már biztos benne, hogy nem akarná nyilvánosságra hozni a teljes történetet, mert azzal Qadir bevallaná, hogy milyen illegális tevékenységeket folytat. Ezt kockára tenni pedig… hiába bírta a kölyköt, nem fogja.
Alapvetően elmondja, amit tud. Nyilván ezt még tudná fokozni és részletesebben belemenni a történetbe, de arra már semmi szükség, mert Julian esetében nem ad hozzá plusz értelmi információt. Talán jó is így, immáron Qadir lelkiismerete is tiszta önmagával szemben, amiért végül hozzájárult ahhoz, hogy felfedi a gyerek valódi történetét. Ő ennyit tudott tenni.
Arra számít, hogy újabb kérdéssorozat fogja ellepni, ezúttal azonban Julian ül és figyel. Qadir látja, hogy nagyon gondolkodik, míg jegyzetel is. Rápillant a füzetre, bár nagyjából sejti, hogy milyen adatok kerülnek a papírra.
Míg Julian a következő lépéseken töri fejét, Qadir tekintete a projektorra vetül, majd onnan a biztonsági kamerára tekint, mintha csak meg akarna győződni afelől, hogy működik. Pedig tudja, hogy működik, ami egyszerre ad neki biztonságot és tölti el aggodalommal. Noha semmi kéteset nem árult el ebben a konferenciateremben Juliannak, amit a kamerán keresztül kár lenne, ha valaki tudtára kerülne, de kétségtelenül a felvétel őt is veszélyezteti, mégiscsak a vállalati biztonsági szolgálaton megy keresztül. Ettől függetlenül bízik magában és tudja, hogy kezeskedni fog a felvétel megfelelő elhelyezéséről egyből a beszélgetés vége után.
Az biztos, hogy mindkettőjüknek érdeke jóban maradniuk. Az, hogy mi számít jónak persze már komplikáltabb kérdés, elvégre nem gimisekről van szó. Reméli, ezzel Julian is így van, márpedig nem akarná bántani a nyomozót, végtére is, ő vele van, a céljuk közös, csupán Qadirnak megkötéseket kell tennie a kiáramló, felfedhető információkat illetően. Magában részben megnyugszik, mikor efelől biztosítja őt a nyomozó, noha arcán nem jelenik meg érzelem.
A részvétnyilvánítása bólint köszönettel, nem felel rá, ugyanis közel sem annyira viseli már szíven a fiúval történteket, mint amikor még friss volt és nem akar önmagának sem hazudni. Ez egy fájó pont az életében, ennyi. Inkább érdeklődő tekintettel követi le Julian szavait, ahogy felhívja figyelmét egy következő kérdésre. Ami azt illeti, Qadirnak is lenne egy, de előbb hallani akarja a nyomozót.
A kérdés hallatán megnyugszik, mivel attól tartott, hogy olyan kérdést hall, ami elől ki kellett volna valahogy térnie. Erre viszont bátran és őszintén tud felelni.
- Nem tudom. - Határozott kijelentés ez tőle. - Sosem tudtam ennyire mélyen befúrni magam a kormány emberei közé, úgyhogy nem vagyok birtokában ennek az információnak. - Ezt bevallja, teljesen igaz, sajnos, hisz mindig is próbálta betörni a politika ajtaját, de máig nem tudott bemenni a jól lelakatolt ajtókon. Csak kopogtat rajtuk. Ezzel kapcsolatos lényegében az ő kérdése is, mondhatni ráerősít az elhangzottakra.
- Feltételezem, hogy ez a nyomozás szúrni fogja a kormány szemét és előbb-utóbb gátolni fogják Önt, hogy végezze a munkáját, ha eddig még nem tették volna meg. Támogatja valaki a politikán belülről is, vagy tiszta ellenszélben kell dolgoznia? - Általában az egyik politikus szép csendben felkér egy magánnyomozót, hogy mocskolja be a másikat és így ő átvehesse a helyét. Ez nem újdonság, rengetegszer hallott már ilyenről, sőt, volt, aki egyenesen Qadir kereste meg, hogy egy mesterlövésszel titokban távolítson el egy bizonyos személyt, de ő ezt visszautasította. Nem öl embert, ha nem áll érdekében. Igen, ez az „érdek” egy olyan dolog, ami lehet jó és rossz is. Így hát érdekli, hogy tud-e a nyomozásról egy másik kormánytag, vagy sem. Ha már erről van szó, azt se tudja, ki az a bizonyos „barát”, akinek indítékai természetesen érthetőek, amennyiben persze valósak.

Abducted Children

Julian & Qadir

Qadir kijelentése egyszerre volt elszomorító és érdekes is. Elszomorító azért volt, mert így nem kaptam érdemi választ, pedig jó lett volna tudni valamit azokról, akik a gyerekekkel kereskedtek. Illetve, ha nem is kereskedtek, de elrabolták őket és lepasszolták őket új családoknak. Jó lett volna, ha Qadir tud mondani valami pontosat, de lényegében pont erre számítottam, amikor feltettem. Arra, hogy nem fogok rá kapni érdemi választ. Nem is kaptam.
Ez a tény viszont nem tántoríthatott el attól, hogy a jövőben más oldalból megpróbáljak információkhoz jutni. Szépen össze ülök majd Timmel és megpróbáljuk megtervezni a következő lépést, a következő szakaszt, hogy mibe fogjunk bele, illetve mibe fogjak bele, honnan lenne érdemes még információt szerezni és kitől érdem puhatolózni, vagy kit érdemes betámadni.
Mindenképpen érdemes még több mindent megtudnom Thompsonról Vajon Qadir mennyit tud?
Nade! Miért mondtam azt, hogy ez egy érdekes kijelentés volt? Azért, mert Qadir úgy fogalmazott: "Sosem tudtam ennyire mélyen befúrni magam a kormány emberei közé". Namár most, ha ő egy civil ingatlankereskedő, akkor miért akarta volna befúrni magát a kormány emberei közé? Értem én, hogy minden üzletembernek jól jön a politikai kapcsolat, de az, ahogy Qadir beszélt, nekem inkább úgy csapódott le, mintha magánszemélyként is előszeretettel kötött volna jó barátságot, már-már szövetséget a kormány belső embereivel.
Nem voltam üzletember, nem értettem ehhez, de nekem akkor is furcsa volt ez az egész. Lehet csak én látok bele többet, mint kéne, de szerintem Qadir több, mint, aminek mutatja magát. Megbízni megbíztam benne, de úgy éreztem, sok mindent titkol, csak néha elszólja magát. Hogy véletlenül, vagy szándékosan, azt nem tudtam.
Lehet csak engem tesz próbára, lehet csak nem tud jobban fogalmazni. De az, hogy mélyen befúrni... hát érdekes.

- Ami azt illeti, alig két hete megpróbáltak megölni. Dan Brown halálának ügyében nyomoztam, próbáltam minél több információt megtudni róla, aztán a mélygarázsban egy bérgyilkos megpróbált végezni velem. Az, hogy végül nem történt meg, az azért volt, mert nem volt elég profi, vagy, mert nem is akart megölni, csak rám ijeszteni, az kérdéses még nekem. Lehet csak halálos fenyegetés volt, lehet jobb voltam nála és ezért tudtam megmenteni végül az életem.
Azt gondolom, ha tényleg a halálomat akarták volna, már halott lennék. De ezt nem tudhatom biztosra.
De ezt természetesen nem tántorít el a céljaimtól.
Viszont politikailag független vagyok. Nem támogat egyik oldal sem, csak a volt kollégák egy része az NSA-nál- feleltem, de aztán elbizonytalanodva pillantottam az üzletemberre. - Habár... lehet ez nem teljesen igaz így. Vannak barátaim a politikában. Szenátorok és képviselők, akikre számíthatok, ha valami nagy gáz van. Viszont ez nem tisztán politika, mintsem inkább a személyes jó viszony.
Tudja ezt úgy tudom önnek megfogalmazni... képzeljen el egy üzletet. Én jóban vagyok az egyik eladóval, aki olykor-olykor leselejtez nekem termékeket. Ezek a termékek hibátlanok, de papíron ő úgy tünteti fel, mintha sérült lenne a csomagolás, vagy megromlottak volna. Ki kéne dobnia, de ő helyette elrakja és elhozza nekem őket munka után, én pedig fél áron megveszem őket tőle.
De erről az üzlet vezetője nem tud.
Az én kapcsolataim is ilyenek. A személyes jó viszony miatt kapok tőlük támogatást, de nem maga a kormány áll mögöttem. Ahogy a példában sem maga az üzlet és a vezetője támogatott, hanem csak barátok voltunk az eladóval.
Hagytam egy kis szünetet, majd félre billentett fejjel, elgondolkodva pillantottam Qadir felé.
- Mondja, Qadir, ön nem tart attól, hogy valaki rájön, hogy ön most segített nekem? - kérdeztem és ha lehetőségem volt még rá, továbbá ha még meleg volt a termoszban a tea, töltöttem magamnak és kortyoltam belőle.
- Mármint... tudom, hogy innen ez a beszélgetés nem jut ki. Ezt csak mi halljuk. De mi van, ha valaki megtudja, hogy itt jártam és az a valaki tud arról, hogy maga mennyi mindent tud Jean Pierre életéről és arról, ami annak idején körbe lengte ezt az egész történetet...
Nem fél, hogy bajba keveredhet miattam? Vagy ennyire biztos benne, hogy nem érheti semmi baj? Hogy senki nem foghat gyanút? Nem tudhatja nem-e tud valaki valamit arról, amit ön tud és most megosztott velem és azt sem tudjuk nem-e tud-e valaki a mi mai találkozónkról.
Én nem mondtam el senkinek. De lehet nem is kellett.
Nem fenyegetni és nem ijesztegetni akartam, de nem tudhattuk, hogy milyen helyzetben is vagyunk. Elég magasról lesnek ránk. A legfelső körökből. Tudták, hogy Dan után hol és mikor szaglászom. Nem elképzelhetetlen, hogy valaki a Qadirral való találkozásomról is tud és ezt nem hagyhatom szó nélkül. Jó, ha Qadir is tisztában van a kockázatokkal és ha bármi történik, nem mondhatja azt, hogy nem szóltam neki. Jó, ha ő is felkészült lesz az elkövetkezendő időkben.

Zene ▲ Öltözet ▲ Helyszín

“It's not just that there is a cooperative spirit of investigation there, where we all recognise that we are engaged in a common project of inquiry. It's also that the philosophers are well-versed in the relevant empirical data, and the scientists are well-versed in the more abstract issues which are typically the central focus of philosophical work.”

Volt olyan időszak az életében, amikor nem mondhatta azt a feletteseinek, hogy „nem tudja”. Ha így nézzük, a kolumbiaiaknak máig nem szereti bevallani, hogy egy információval nincs tisztában, ilyenkor valahogy kitekeri a választ, mintsem, hogy gyengének mutatkozzon és ezáltal fogást találhassanak rajta az üzlettársai, akik bármikor rosszakarókká válhatnak. Most azonban nincs semmi oka megjátszania magát, az őszinteség pedig mindig jobb, mint a hazugság, akkor is, ha ezzel elszomorítja a nyomozót. Sajnos Qadir sem tudhat mindent, de ezzel talán csak emberibbnek tűnik a másik szemében.
Hagyja, hogy kiteljesedjen rajta a meglepettség, miként megtudja, hogy már tettek kísérletet Julian megölésére. Meglepi, hogy már ennyire előrehaladott ezek szerint a nyomozást, de azért teljesen ledöbbeni nem tud, végsősoron pont erre számított Qadir is, nem fogják hagyni Julian sokáig szabadon mozgolódni.
Nem sokon múlik, hogy helyeseljen a nyomozó azon állítására, miszerint ha meg akarták volna ölni, már halott lenne, de végül nem mozdul, nem tesz látható reakciót, hiszen ezzel elárulná, hogy kicsit ért a hasonló eljárásmódokhoz. Annyira nem érintik meg a Juliannal történtek, neki egyébként is mindegy, hogy meghal-e a nyomozó vagy sem (még), viszont nem veszi le róla a tekintetét, ezzel is megadva neki a tiszteletet és egyúttal a látszatot is, hogy a hallottak bizony hatással vannak Qadirra.
Elraktározza az információt, hogy az NSA-nál még támogatják őt, de akadnak szenátorok és képviselők is. Oké, ez így már felülírja az előbbi állításait, de ettől függetlenül még érti Qadir, hogy mire gondol Julian anélkül is, hogy belemenne a részletekbe. Várja, hogy a nyomozó mikor vesz egy nagyobb levegőt és mikor tud válaszolni az eddig elhangzottakra, de nem adja meg ennek lehetőségét neki. Arra a bizonyos „képzeljen el…” megfogalmazásra ellazítja vállövét, érzi, hogy ez ismételten hosszú monológ lesz. A hasonlat egyenesen untatja, nyilván segít a megértésben, de enélkül is átlátta volna a helyzetet Qadir. Ha most egy alkalmazottja ülne vele szemben, akár itt a konferenciateremben is, kezét felemelve állítaná le és venné magához a szót, mondván, hogy haladjanak, ne nézze már hülyének, de Julian egy kissé más helyzetben van. Márpedig hiába magánnyomozó, attól még nyomozó, úgyhogy nem akarja kockáztatni a látszólagos jó viszont, szóval inkább vár és hallgat. Legbelül magában viszont megfogalmazza, hogy lassan ki kellene már dobnia ezt a fickót innen.
- Higgye el, ez az üzleti világban sincs másképp - feleli, mikor végre kis szünetet tart, ezzel pedig biztosítja őt afelől, hogy minden szavát érti és lényegében teljesen feleslegesen ment bele. Persze attól még kiváló példával élt, ezt el kell ismernie. Üzlet az üzlet, viszont még mindig a legtöbb szerződés egy jó ivászat után születik meg, nem pedig diplomatikus, öltönyös tárgyalások során. Qadir is így került jó viszonyba az előző amerikai elnökkel és nagyon reméli, hogy hamar leváltják a mostanit, akár az előzőre, akár másra.
A kérdésre értetlenül ráncolja homlokát és kérdőn néz újra Julianra. Úgy kérdezi, hogy Qadir tart-e valakitől, mintha a beszélgetésük első felét már kitörölte volna az emlékezetéből, ezen a ponton pedig az idősebb már azon gondolkozik, hogy szórakozik vele Julian, vagy szimplán csak valami nincs rendben a fejében. Próbára teszi Qadirt ez kétségtelen, de nem adja meg neki Qadir azt a luxust, hogy emiatt hibázna. Nyitja a száját, hogy válaszoljon, de a tea ellenére úgy tűnik, a nyomozó még mindig nem hajlandó pontot tenni a mondandója végére, még úgy sem, hogy az előbb kérdést tett fel, amire Qadir azt hitte választ vár. De ezek szerint Julian nem kíváncsi annyira a gyors és egzakt válaszára, inkább pontosítja saját magát.
Egy újabb teljesen felesleges monológ következik, ami kezdi kiborítani Qadirt. Csak ül és nézi Juliant, nem érti, hogy mindazt, amit felvázol most neki miért maradt egyáltalán kérdésként benne. Mi van akkor, ha…? Pont ezekre a kérdésekre adott választ neki azelőtt, hogy bármilyen részletekbe belekezdett volna Qadir és most számon kéri tőle, hogy miért mert bármit is elmondani neki? Azt sem érti, hogy van egyáltalán még életben a nyomozó úgy, hogy ennyire nem tud odafigyelni a szájára. Qadir már sejti, hogy Julian agya túl gyorsan pörög, túlságosan a részletekre figyel és így elveszik bennük. Nem látja a fák kérgén mászó hernyóktól az erdőt. Aztán végül felkacag. Már-már zsibbad ettől az embertől.
- Mondja Julian, elfáradt? - Nem akar gyúnyos lenni, de elérkezett az a pont, amikor meg kell állítania a nyomozót, mert a beszélgetés egy olyan irányba halad, ahol már egyszer jártak, körbe-körbe menni pedig időpocsékolás. Erre Qadirnak azért már nincs ideje.
- Ön szerint az egyezségünkig miért nem voltam hajlandó beszélni? Elfelejtett mindent, amit a tényleges információk előtt mondtam? - Nem fogja még egyszer szájába rágni, ami egyszer már elhangzott, gondolkozzon kicsit. - Úgy kezdtem a beszélgetést, hogy nem tehetem ki veszélynek a cégemet egy halott gyerek ügye miatt. Ahogy addig nem is beszéltem, amíg nem kaptam egy biztosítékot a kezembe pont Öntől, amit felhasználhatok abban az esetben, ha engem, vagy a cégemet kár érné a kormány részéről. Nyilvánvalóan én is tartok az olyan incidensektől, mint amik önt érték a Dan Brown iránti nyomozása során. - Bizony, figyelt ő. Úgy gondolja, a legjobb, ha Julianhoz hasonlítja magát, történetesen teljesen jogosan is, hiszen ezen beszélgetés óta lényegében bajtársak a kormánnyal szemben. Ha Juliant támadás érte, ugyanezen okból kifolyólag Qadirt is érheti fenyegetés attól teljesen függetlenül is, hogy milyen más, illegális tevékenységeket folytat. Azoknak semmi köze a most elhangzottakhoz.
- Afelől ne legyen kétsége, hogy valamelyik utcai kamera biztosan rögzítette ahogy besétált ebbe az épületbe. Ez kivéthetetlen. Szóval igen, jól látja a helyzetet, a következő lépésekben óvatosnak kell lennie, nem beszélhet akármiről meggondolatlanul. - Ez egy fricska az előbbi monológra, amiért ennyire megszivatta vele Qadirt.
- Vigyáznia kell, hogy úgy nyomozzon, hogy az én nevem a témától független maradjon. Mintha semmit sem osztottam volna meg Önnel - figyelmeztet és egyúttal fel is hívja a figyelmét arra, hogy mit vár el az információkért cserébe. Bár ennek természetesnek kellene lennie, tehát tulajdonképpen semmi olyat nem vár el Juliantól, ami különleges lenne, mégis azt akarja, hogy érezze a nyomást a nyomozó.  
- Persze, ahogy már említettem, én bízom önben és a képességeiben, hiszem, hogy ez nem lesz gond köztünk a jövőben - mosolyodik el alig láthatóan és széttárja a kezét, hogy hozzáállásával látszólag oldja a beszélgetést, de valójában ezzel is csak még nagyobb nyomást akar Julian vállára helyezni. Hogy érezze, nem lenne szép, ha csalódást okozna. Hiszen akkor milyen nyomozó lenne ő?

Abducted Children

Julian & Qadir

Nem értettem mire gondolt Qadir, amikor fáradtnak gondolt. Most a képességeimet becsmérelte, vagy éppen azért kérdezte, mert teázni kezdtem, amiben koffein volt.  Éreztem azért némi gúnyt a hangjában, szóval esélyes, hogy a szellemi képességeimet próbálta becsmérelni.
Jobban belegondolva, ahogy tovább beszélt kezdtem érteni mindent. Csőbe lettem húzva. Egy szinten. Beszélt nekem, ez tény, de most úgy éreztem, mintha valami jó erős kötelet szorítottak volna a nyakam köré. Végig tudott mindent, most beszélt, de tisztában volt a kockázatokkal, ám annak tudatában, hogy ki vagyok, be is biztosította magát. Ha valami történik vele és a cégével, akkor rajtam fogja számon kérni, sőt, gyanítom rajtam fogja levezetni a csalódottságot és a feszültséget is. Főleg a feszültséget. Egyre jobban azt éreztem, hogy nem egy átlagos üzletember és volt egy olyan rossz megérzésem, hogy ha valami történik vele, vagy a cégével, tuti kórházban kötök ki, ami nem volt egy vidám jövőkép.
Jobb esetben csak megpróbál majd velem takarózni, esetleg besározni a nevem, magukat pedig tisztára mosni, rosszabb esetben csalódottan beállít hozzám néhány verőlegény és összetörnek.
Már nem éreztem magam olyan vidámnak és úgy éreztem ezt a részletet jobb, ha nem mondom el Timnek. Egyrészről, nem akarom, hogy aggódjon értem. Jobban, mint most. Másrészről, lehet, hogy pszichiátert hívna rám, amiért egy gengszter gyanús alaknak kiteregettem a lapjaim, amivel igen csak hamar vissza lehet élni.
Önmagában abba sem volt kellemes érzés belegondolni, hogy Qadirnak miattam fizikai, vagy anyagi kára származhat a nyomozásomból, - amiben természetesen önként vett részt, nem kényszerítettem, - de még kellemetlenebbé tette az érzés, hogy ő azt rajtam fogja leverni. Nem szerettem volna bajt hozni a fejére, mint általában mindenki fejére, aki szóba áll velem, de így meg aztán főleg nem.
Ki tudja mire képes. Főleg, hogy még mindig úgy érzem, hogy van vaj a füle mögött. Minden porcikámban érzem, hogy nem egy szentlélek.
Elég nehéz feladat lesz tartani a számat. Igen hamar töltöttem magamnak a következő adag teát és próbáltam azt képzelni, hogy whiskey. Belekortyoltam.
- Amúgy tudom ám tartani a számat - mondtam, pedig ez azért a gyenge pontom volt. De most majd oda figyelek sokkal jobban. - Van bennem önkontroll - bólintottam. Legalábbis egy doboz cigi után biztosan.
- Természetesen! - bólintottam minden viccet félre téve, hiszen a diszkréció nálam az első volt. A legfontosabb. Éppen ezért nem adtam ki Tim nevét Qadirnak sem. Titokban tartom őt. Qadirt is titokban fogom tartani. Kivéve Tim előtt, hiszen ő ajánlotta, tud róla. De majd Tim lelkére kötöm valahogy, hogy ne kotyogja ki a nevét, mert az első sikátorban agyonvernek érte, ha kitudódik.
Bár Tim is elég diszkrét.
- Hát... igazán megtisztelő a bizalma - bólintottam. - Nos köszönök mindent, Mr. Abbar. Biztos vagyok benne, hogy még látjuk egymást a jövőben. Számítok rá, hogy még találkozunk és számítok rá, hogy segít nekem a továbbiakban is, ha szükségem van rá.
Nekem még rengeteg tenni valóm van mára, így én most megyek is - ittam meg a maradék teát és letettem a bögrét, én pedig felálltam. - Sok mindent kell átgondolnom és megterveznem a nyomozás további lépéseit. Szóval... még egyszer köszönöm - mosolyogtam, majd ha módomban állt, akkor távoztam is.
Aztán már a lehető leggyorsabban igyekeztem is elhúzni a környékről.

Zene ▲ Öltözet ▲ Helyszín

“It's not just that there is a cooperative spirit of investigation there, where we all recognise that we are engaged in a common project of inquiry. It's also that the philosophers are well-versed in the relevant empirical data, and the scientists are well-versed in the more abstract issues which are typically the central focus of philosophical work.”

Julian kérdéseitől egyértelműen arra tud következtetni, hogy a nyomozónak még nem állt össze mindaz, amit az imént mondott és tett Qadir. Pontosabban az, hogy mindezeket miért tette, ami gond, hiszen fontos lenne, ha a nyomozás további részében ugyanúgy vélekednének a dolgokról. Szeretné, ha Julian érezni magán a felelősséget, elvégre nem csak egy járókelőt intett le az utcán, hanem egy multinacionális cég vezetőjét kereste meg, aki természetesen nem adja ingyen az információit annak tudatában, hogy mekkorát bukhat rajta, ha a nyomozó nem figyel a szájára.
Úgy érzi, hogy most már ért Julian, mit vár el tőle Qadir az információkért cserébe, látja a férfin a komolyságot, aminek örül. Neki is csak az az érdeke, hogy Julian sikerrel járjon, úgyhogy Qadir szeretne hinni a nyomozó képességeiben és abban, hogy nem fogja elcseszni.
A válasza ellenére a tapasztalatai nem arról árulkodnak, hogy Julian előbb gondolkodna, mint beszélne, de mivel nincs joga felülírnia szavait, ezért jókedvű mosollyal bólint. Jókedvű, mert ez kissé durcásan hangzott a szájából, amiből sejti, hogy fájó pontra talált be szavaival. Nem baj, legalább erre a megjegyzésére emlékezni fog Julian a későbbiekben és biztosan elővigyázatos lesz.
Qadir fenyegetése ellenére tudja, hogy nem kér Juliantól olyat, ami ne lenne korrekt, vagy amolyan „gentlemen's agreement”, hiszen milyen nyomozó az, aki hagyja, hogy az informátorait felégessék, bármerre is megy. Nem tűnik annyira rossz embernek ő és már azt is tudja, hogy sok ismerőse, barátja van, akiket meg kell tartania hűségével. Így hát bizakodik.
- Örülök, hogy segíthettem és bízom benne, hogy megtudja az igazságot a gyerekekről. - Felegyenesedik a székben és megigazítja öltönyét. - Keressen, ha úgy gondolja, segítségére tudok lenni még valamiben - ajánlja fel magát a továbbiakra is, amit nem bán, mert amíg Julian nem okoz neki csalódást, addig teljes odaadással fogja ő is támogatni a munkáját, szíve mélyén pedig örül, hogy fény derül arra, mi történt Jean Pierrel, mikor a fiú Amerikába került. Mondjuk tart attól, hogy a nyomozót az is érdekli majd, hogy részletekbe menően miként halt meg a fiú, vagy épp a miniszter, de talán sikerült annyira megfélemlítenie Juliant, hogy ha meg is tudja róla az igazat, nem fog szembe menni vele ezután sem.
- Én köszönöm, ha külön időt szentel Jean Pierre is - mondja, miközben ő is feláll és kezet fog a férfival. Nem felejtette el, hogy elsősorban nem Jean Pierre az a személy, aki miatt nyomoz és ezt nem is várja el tőle, hiszen a fiú már halott. Viszont, ha van még olyan elrabolt gyerek, aki életben van (felnőttként), akkor valóban érdemes minden követ megmozgatni, hogy megtalálják és kiderüljön az igazság. Nem utolsó sorban pedig talán a mostani kormányra is olyan nyomás helyezedik, ami miatt talán megbukik a rendszer. Bár ezt kötve hiszi, ahhoz túl rég történt minden.
Kikíséri a nyomozót a konferenciateremből, majd a magas épület recepciója előtti kanapéknál megáll. Még egyszer, ezúttal elköszönésből adódóan kezet fog Juliannal, majd nem tartja fel sem őt, sem saját magát. Megvárja, míg kimegy a forgó üvegkapun és csak azután sóhajt egyet idegesen, amikor eltűnt a lépcsőknél. Semmi baja nincs ezzel az emberrel, de van egy stílusa, ami egyenesen agyzsibbasztó. Nem könnyű eset, mégis pozitívan tekint vissza az elmúlt fél, egy órára, mivel tulajdonképpen sikerült mindent elérnie, amit előre elképzelt. A nagy bizalom ellenére viszont megbújik lelkében a gyanakvó aggodalom. Valamiért úgy érzi, hogy még lesz gondja vele.
- Uram, a pénzügyi évértékelő hamarosan kezdődik - lép mellé az asszisztense noteszekkel a kezében, mire Qadir elveszi a tekintetét a bejáratról, ahol Julian távozott.
- Tíz perc és ott vagyok. - Előbb még el kell intéznie a felvételeket, mondjuk nem mondott semmit, ami ne kerülhetne nyilvánosságra, de ettől függetlenül szeretné, ha megfelelően lennének kezelve azok a videóanyagok. Magának is akar egy példányt, illetve nem engedheti, ha harmadék kézről mégis eljutna a kormány kezébe. Nem az illegális tevékenysége miatt aggódik kivételesen, hanem a nyomozást megakadályozni kívánó személyektől.