Szívem szerint összetörnék. Várj bocsi, már megtörtént. Az ominózus eset óta a lábamat se tettem ki a házból. Egyszerűen nincs olyan erő ami ki tudna mozdítani. Egész nap csak bevagyok zárkózva és sorozatokat bújok. Esetleg még enni kiteszem a lábam az ágyból, de őszintén szólva azt se szívesen. Mondhatni már a saját házamban is félek. Eleinte lámpa társaságában voltam csak képes elaludni. Nem voltam hajlandó sötétben lenni, mert ha sötétség volt akkor újra és újra lejátszódott a fejemben az a jelenet amikor majdnem megöltek. Nem bírom felfogni, hogy mivel érdemeltem ezt ki. Hiszen nem ártottam senkinek, kedves vagyok mindenkivel még az idegenekkel is. Akkor miért akarna bárki bántani? Ennyire féltékeny lenne arra, hogy sikeres vagyok? Ha ismerne akár egy kicsit is akkor tudná, hogy én ezért a sikerért keményen megdolgoztam és dolgozok is a mai napig.
Épp netflixeztem amikor megcsörrent a telefonom. Annyira belemerültem a sorozatba, hogy kicsit össze is rezzentem a hangra. Mikor megláttam a kijelzőt, elfogott a félelem. Vajon mit találhattak, mit akar mondani? Vajon a tettes még mindig szabadlábon jár-kel és teheti azt amit csak kedve szottyan?
- Öhm, persze...bemegyek. Máris indulok. – mondom bátortalanul, majd leteszem. Muszáj vennem egy mély levegőt mielőtt rám tör a pánikroham. Most először fogok kimozdulni azóta és bevallom nagyon félek. Mi van ha megint találkozok vele és most nem sikerül olyan szerencsésen megúsznom? Egyáltalán benne van a pakliban, hogy a férfi tudja hol lakok és figyel? Vagy csak tényleg rosszkor voltam rossz helyen? Fogalmam sincs. Rengeteg megválaszolatlan kérdés van a fejemben.
Nem nagyon kezdek semmit magammal. A hajamat természetes módjában hagyom, hullámosan és kiengedve. Egy csíkos rövidujjú pólót veszek fel és farmert. Hétköznapi még is modellhez méltóan csinos, ha esetleg valamilyen paparazzi meglátna. Sajnos modellként akkor is jól kell kinéznem ha éppen elakarok bújni a világ elől.
Nem állok meg a rendőrség előtt gondolkodni. Félek, hogy a végén még hazaindulnék pedig tudom, hogy muszáj bemennem. Szóval így is teszek.
- Mr. Sinclair-hez jöttem. Felhívott, hogy jöjjek be. – mondom a rendőrnek a portán, majd körbe nézek. Most először vagyok rendőrségen. Nem fog a kedvenc helyeim közé tartozni.

Nincs ínyemre, hogy itt kell lennem vagy egyáltalán ki kellett mozdulnom. Szívem szerint tényleg az ágyból se kelnék ki amióta megakartak ölni. Nem fér a fejembe, hogy hogyan képes bárki ilyenre vetemedni. Egy életünk van, örülni kéne neki és nem mások felett dönteni, hogy már pedig akkor mi elvesszük az életet főleg fiatalokét, de idősebb embereket sem kéne megölni. Nem is értem, hogy például aki bérgyilkos az hogyan bír nap, mint nap tükörbe nézni.
Követem e hölgyet az irodáig, majd belépek az ismerős férfi irodájába. Bárcsak ne ismerném, mert ha idegen lenne számomra akkor azt jelentené, hogy az életem még mindig teljesen oké és nincsen benne semmi rémisztő.
Mikor mondja a férfi, hogy üljek le, leülök az asztalával szemben lévő egyik székbe, keresztbeteszem a lábam és hallgatom amit elkezd mondani. Rettegve indultam el, hogy vajon mit fogok ma hallani, mit sikerült eddig kideríteni, hogyan halad a nyomozás. Félek, hogy az elkövetőt még mindig nem kapták el én pedig továbbra is félhetek kilépni a saját házamból. Ez nem állapot amiben jelenleg élek. Nem szabadna félnem, nem kellene bezárkóznom ezt én is tudom, de nem visz rá a lélek, hogy máshogyan cselekedjek.
Kicsit összerándul a gyomrom mikor Mr. Sinclair azt mondja, hogy az elkövetőt még nem kapták el. Volt egy megérzésem, hogy ilyen hamar még nem történt nagy előrelépés és még szabadlábon van az elkövető. Próbálom nem mutatni kifele, hogy mennyire megrémísztett ez az egyetlen mondata is már, de szerintem az arcomról minden leolvasható. Nem lennék valami jó póker játékos.
Kicsit elkezdek kutakodni a fejemben, hogy van e olyan ismerettségem aki befolyásos és gazdag és nem akar az élők sorában tudni, de nincs ilyenről tudomásom. Pont azért, mert egész életemben igyekeztem mindenkivel jól cselekedni, nem keresztbe tenni másnak és ez sikerült is, nem álltam senki útjába, ha tudtam, hogy valaki sikeres szeretne lenni még igyekeztem is segíteni neki, de akkor még is ki utálhat engem ennyire és miért? Mit követhettem el ellene amiért ezt érdemlem? Vagy tényleg csak unalomból találta volna ki, hogy hm öljünk meg egy sikeres és ismert modellt csak mert miért ne.
Olyan gyorsan történt minden, hogy alig tudtam jobban szemügyre venni a támadómat.
- Próbálok emlékezni, tényleg, feleveleníteni minden apró dolgot, de egyik sem tűnik ismerős számomra. – mondom szomorúan és a hajamba túrok feszültségemben. Nem hiszem el, hogy nem jut eszembe semmi új a férfiról amit eddig nem mondtam volna már el a rendőrségnek.
Elveszem tőle a tollat és alaposan átnézem a listát. Van rajta pár ismerős név, de egyik se olyan aki képes lenne ilyet művelni velem.