Szinte olyan vagyok, mint Svájc.
Lényegében semleges - legalábbis, ami az édesapámat és a testvéremet érinti, hiszen mindkettőt szeretem és egyszerűen képtelen lennék választani köztük, hogyha arra kerülne a sor. A szomorú az, hogy akad, amikor már-már félő, hogy pontosan ez fog történni. Ugyanis a családom sajnos nem olyan tökéletes, mint ahogy azt néha a külvilág látja. Apa és Darius nem ápol egymással olyan szoros kapcsolatot, mint ami a normális szülő-gyermek szerepben példaértékű lenne és ha én nem lennék, talán senki más nem próbálná meg a viszonyukat egyensúlyban tartani - ha már jobbá nem igazán lehet tenni.
Ennek ellenére azért nem teljesen illik rám az a bizonyos jókislány jelző. Persze, azt nem tagadom, hogy mindig igyekszem az élet jó oldalán állni és úgy viselkedni, ahogy azt például a társadalmi norma elvárja tőlem, de nem zárkózok el attól sem, hogy hétvégente sorra látogassam meg Manhattan elitnek titulált szórakozóhelyeit a barátnőimmel. Nyilván akkor sem engedem el annyira magam, hogy az kínos legyen és akár már másnap reggel megbánjam, amit éjszaka tettem, viszont ettől függetlenül jól érezni igenis szeretem magam és hogy ezt pontosan hogyan is tudom elérni, az - a határokon belül - majdhogynem teljesen mindegy.
A legjobban természetesen azok között az emberek között érzem magam, akiket teljes szívemből szeretek és akikért relatíve mindent meg is tennék. Ilyen személy például a testvérem - bár elég gyakran előfordul, hogy marjuk egymást kettesben vagy mások előtt, hiszen mindketten majdnem ugyanannyira vagyunk akaratos és makacs személyiségek, de soha sem kell túlságosan sok ahhoz, hogy vele kapcsolatban ellágyuljak, még akkor is, hogyha időnként napokig nyaggatom valami olyan dolog miatt, ami már az én értékrendembe egyáltalán nem fér bele.
Az idegenekkel ugyan eleinte bizalmatlan vagyok, de belátható időn belül megnyílok nekik, hogy megismerkedhessenek a bensőbbik énemmel - természetesen azokat az illetőket kivéve, akiket igyekszem rendesen kiszűrni, pláne, ha más nem érdekli őket bennem, csak a Langford név...

- Egyszerűen képtelen vagyok megérteni, hogy miért az ilyen lányok vonzanak - ingatom a fejem lemondóan, amint Darius arcán megjelenik az általam már jól ismert, kaján mosoly. - Nem is kell megértened, Minie. Sőt, jobb is, hogyha soha sem lesz részed ilyen kapcsolatban - ujjaival idézőjelet formál az utolsó szó mellé és két másodpercen belül már a platinaszőke lány fülébe suttog.
Tényleg sosem értettem - és nemcsak a testvérem esetében -, hogy a férfiakat pontosan mi is vonzza a túlságosan is könnyen megkapható nőkben. Bár nem szeretek első látásra elítélni bárkit sem, anélkül, hogy legalább pár szót váltottunk volna, de elnézve Caroline-t, az előbb említett szőkét és a barátnőit, abszolút nem tűnnek olyan lányoknak, akikkel a vásárláson kívül másról el lehetne beszélgetni. Vagyis de - a ki kivel és hányszor feküdt már le téma biztosan nagy erősségük lehet.
Szemforgatva fordulok a büféasztal felé, hogy még egy mini tortillatekercset a tányérra tegyek, amikor Darius legjobb barátja jelenik meg előttem. A pár másodpercben, amíg rám mosolyog, de még nem szólal meg, érzem, hogy az arcom mindkét oldalát elönti a pirosság. - Szóval a testvéred már megtalálta a szórakozását az este további részére - helyeslően bólogatok és inkább a bátyám felé fordítom a fejem, hogy időt nyerve egy kicsit össze tudjam szedni magam, mielőtt visszanéznék Danielre. - Na és te, tudod már, hogy mivel fogod tölteni az időt, amíg véget nem ér ez a fergetes összejövetel? Vagy talán kivel? A kérdése akkor is még egy adag piros színt varázsolna az arcomra, ha nem tetézné meg egy kacsintással is - persze, ismerve Danielt, tudom, hogy semmilyen hátsó szándék vagy kétértelműség nincs a szavaiban, mindössze úgy viselkedik velem, mintha az ő húga is lennék. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen szinte együtt nőttünk fel mind a hárman. Éppen ezért elég nehéz volt előtte - és mindenki más előtt szintén - eltitkolni, hogy már tizenhárom éves korom óta rajongok érte. Daniel volt nekem az első, be nem teljesült szerelem és egyszerűen képtelen voltam túllépni rajta. Nem mintha bármi is történt volna az eltelt évek alatt közöttünk, de a remény azért mégis ott volt mindig bennem - hátha...
Pontosan úgy, ahogyan a társaság legnépszerűbb lánya Daniel mellett - ebben a pillanatban is. - Látom a bátyád megint rendkívül elemében van - és olyan hangsúllyal nyomja meg a szavakat, hogy érezni lehet rajta mennyire nem kedveli a testvéremet - az egyetlen nő a világon, szinte. - Neked is szép estét, Brookline. Mint általában, most is igyekszem a legkevesebb figyelmet fordítani a lányra és még épp időben fordulok az asztal felé, hogy mostmár ténylegesen megtöltsem a tányért valami finomsággal, mielőtt végig kellene néznem - már vagy ezredjére - ahogy az álompár egymás karjába borul az egész terem szeme láttára.

Persze, velük egyáltalán nincs gond - ők kedvesek, aranyosak és jól, szépen mutatnak együtt.
Darius pedig hiába kreál magából egy, a nők számára túlságosan is elérhető agglegényt, a teremben - sőt a városban - minden második lány, sőt még talán a másik nem is állandóan a társaságáért pedálozik. Még akkor is, ha tudják, hogy egy éjszakánál többre úgysem jutnak majd vele kapcsolatban.

És vagyok én - a Langford, akiről mindenki tudja, hogy nem érdemes nála próbálkozni, semmilyen értelemben sem. A bátyám miatt amúgy is eléggé tiltott gyümölcsnek számítok a társasági körben kapcsolat téren, viszont az sem sokat segít a helyzeten, hogy a legkevésbé sem tűnök egyedülálló és érdekes személyiségnek. Azonkívül ugyanis, hogy apa ráhatására a Wright családnál gyakornokoskodom éppen az önkénteskedés kompenzálásaképpen - ugyan kérlek, csinálj már valami érdemlegeset is, Yasmine -, talán tényleg semmi izgalom nincs az életemben.
A család az első viszont - és ha az összetartáshoz tényleg az kell, hogy én magam legyek a csatorna apa és Darius között, hát azt hiszem, hogy nem nagyon van választásom. Hiszen nélkülük már tényleg sehol sem lennék...

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

A testvérekkel olykor nem egyszerű. Egyszerre bosszantanak, okoznak fejtörést, de az élet nélkülük elképzelhetetlen lenne. Az egész történetedben érződött, hogy a különböző személyiségétek ellenére felnézel a bàtyádra és bármit megtennél érte. Még ha a felfogásával nem is mindig értesz egyet. És bár hiába is mondanád a magad véleményét, de hát tudjuk jól hogyan megy ez: ő az idősebb, ezért úgy gondolja automatikusan neki van igaza. Idővel aztán belátja, hogy nincs ez mindig így és inkább hallgatott volt ràd. Viszont figyelj, legalább tanulhatsz ebből. Mert amíg te észreveszed a közelgő katasztrófát, addig a te életedben eldöntheted mit akarsz és mit nem.
Talán nem vagytok egyformák és őt nézve úgy érezheted kimaradsz néhány dologból vagy kilógsz a tömegből, de nincs ez így. A magad módjàn szórakozol, a magad határain belül és ez szerintem jó dolog. És amúgy is, ne becsüld le ennyire magad! Te vagy a család összetartója, a villámhárító és ez igenis felelősségteljes szerep, amire nem sokan lennének képesek. Idővel majd ràlelsz arra is ami téged érdekel, de abból amit olvastam rólad én úgy gondolom annak számodra fontosnak is kell lennie, mert kevesebbel nem érnéd be. Addig is fiatal vagy, csináld amit szeretnél, ahogyan szeretnél. És ne felejtsd el bosszantani közben a bátyádat is.  
Köszönöm, hogy olvashattalak!  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!