Vezetői pozícióban sok minden kell ahhoz, hogy elismerjenek, vagy egyáltalán észrevegyenek téged. Ugyan nem volt szándékomban az, hogy előre lépjek ekkorát, nagyon szerettem jogi asszisztens lenni, viszont hét év alatt talán sikerült annyira sok mindent mutatnom, hogy ez lett a vége. És, nem, nem feküdtem le főnökömmel. Tudom, ez lenne az első dolog, ami mindenki eszébe jut. Mindent céltudatosan, motiváltan, precízen szeretek csinálni. Néha kell az improvizáció, mert vannak bizony helyzetek, ahol elkél az ilyesmi. Gyerekként jártam egy színi tanodába is, de azt alig egy év után ott is hagytam, mert megelégeltem és otthagytam az egészet. Szüleim nem fakadtak dalra ettől, sőt nem helyeselték, pedig ők sem dolgoztak színészvilágban, ami azt illeti, nem tudom, engem miért akartak arrafelé terelni. Makacsul ellenálltam az akaratuknak, mert mindhárman nagyon-nagyon önfejűek és akaratosak vagyunk mai napig. Ez egy családi vonás, örökölt tulajdonság vagy minek nevezzem.
Mint társasági lény, szeretek beszélgetni másokkal, mindenkit nagyon szívesen meghallgatok. Természetemből fakadóan szeretek szervezni, tervezni, alakítani. Szinte pörgök folyton, mindig kell valamit tennem, csinálnom. Gyermekkoromban jelen volt a hiperaktivitás, mostanra lazult az a tulajdonságom, de még észrevehetőek a jellemzői nálam.
Romantika közel áll hozzám, szeretem az apró meglepetéseket, mind adni és kapni. Szoktam olvasgatni romantikus kalandregényeket, filmeket is nézek, de azért nem mániákusan. Nem ócsárolom az ilyen műfajú témákat, mert  kell ez is, éppen annyira, mint a sci-fi, krimi-thriller, pszicho-thriller, akció, vagy pont a vígjáték, amin sírsz a nevetéstől vagy bepisilsz.



A mélygarázs nem az én kedvenc helyem, valahogyan mindig beleborzongok, mert hátrafelé nézelődök sokszor, pedig amúgy nem vagyok paranoiás vagy ilyesmi. Szerintem minden emberben van ilyen különös érzés, még azokban is, akik tagadják.
Kicsit hosszúra nyúlt a napom, de már végre végeztem. Reggel nem jött be az egyik asszisztens, amitől kiakadtam rendesen, pedig nem szokásom, most mégis, mert nála van az egyik szekrényhez a kulcs, ami ma egészen fontos lett volna, de megoldottuk a biztonságiaktól kapott mesterkulccsal. Milyen jó dolog az, basszus! A telefonomon teljesen le volt némítva a délutáni meeting óta, ezért észre sem vettem, hogy egyáltalán valaki többször is hívott. Már szedem a cókmókjaim, azután le is lépek, de azért közben a mobilon lévő nem fogadott listát is megnézem közben. Mit akarhatott vajon Raymond? Minek hív ötször, ha egyébként is találkoztunk volna ma este nála... Furcsa, no, de visszahívom. Kicsöng, de semmi. Mindegy, mert nemsokára indulok hozzá, hogy elvigyem neki a két új jelentkező személyi aktáját, amit én készítettem a ma reggeli felvételi interjún, mert én csinálom azt többek között. Persze, felügyelem az asszisztenseket, gyakornokokat, újoncokat, valamint ügyfeleket koordinálom, értesítem, s a többi, sorolhatnám hajnalig.
Ahogy beültem az autóba, a biztonsági övet azonnal bekapcsoltam, ezután elővettem a mobilom, közben beindítottam a motort, hogy el tudjak indulni nemsokára. "Most indulok, Ray, húsz perc múlva ott is leszek." Ezt a ragyogóan megfogalmazott üzenetet dobtam át neki, mert nem vette fel a telefonját előbb, bár úgy érzem, hogy pont visszavágott nekem, pedig tudhatná már, hogy elfoglalt vagyok napközben. Ma kivett egy szabadnapot, tőle ez is furcsa volt. Mondjuk napok óta az egész fickó más volt. Visszagondolva arra a tegnapelőtti incidensre, amikor az az ügyfél nekirohant, mint egy vadállat. Na, akkor én is ugortam egyet, féltem.


Késtem. Tizenöt kerek percet, mert nem akartam üres kézzel menni hozzá mégsem, tudom, ő vár engem, de mégsem tudok így odamenni hozzá. Vettem egy hat üveges sörkészletet, mert tudom, hogy imádja. Szerencsére, jött ki valaki a lakóházból, aki megvárta, míg besétálok az ajtón, amit biccentéssel köszöntem meg annak az idős férfinak. Láthatóan igyekszem fel a lépcsőn, mert csak a másodikon lakik Ray, oda feleslegesen nem cipeltetem fel magam a lifttel, kell az a minimális mozgás nekem. Ray mellett voltam asszisztens hét évig, elmondhatom róla, hogy zseniális ügyvéd. Jópofa, kedves, mégis szigorú és határozott munkájában. Két éve ő volt az egyik, aki azt akarta, én legyek az irodavezető, aztán többen is mellé álltak, hogy megérdemelném ezt a pozíciót.
Felértem, hát, jobb ötlet lett volna a lift ezzel a hat sörnyi súllyal, de már mindegy. A folyosón balra fordulok, az utolsó lakás az övé. Ahogy közelebb megyek, meglátom, hogy résnyire nyitva az ajtó, látni a lámpafényt bentről. Lehajolok, hogy lerakjam a sört, aztán kinyitom az ajtót, majd kitárom jobban, hogy bemehessek.
- Ray? Itt vagy? Hahó? - kérdeztem, a hangom rezzenéstelen volt, de azért nyugtalanul vert a szívem.
Óvatosan, minden lépésemre figyeltem, körbenéztem mindenhol az előszobában, a nappaliban senki nem volt. Továbbmentem a fürdőszoba felé, mert az volt a legközelebb ezekhez. Az az ajtó is nyitva volt félig, de iszonyatos fertőtlenítő szag érződik onnan. A lábát pillantom meg, amikor én hihetetlen gyorsasággal belépek, elkezdek köhögni, de odaguggolok Ray teste mellé. Körülötte pár szem bogyó, biztosan a szívproblémájára szedett gyógyszerek, ott a doboz másik oldalon. Kitapintom a pulzusát, alig érzem. Tárcsázni kezdtem a 911-et, akik küldenek mentőt.
Elég gyorsan kiér a mentő, de addigra én már egyáltalán nem érzem a pulzusát. Odébb állok, míg ők dolgoznak. A mentőtiszten is a már menthetetlen állapotot keltő arcvonás látszódik, bár még próbálkozik. Én kimegyek onnan, nem bírom tovább, hányingerem van, rosszul vagyok. Miért csinálta ezt? Miért lett öngyilkos? Konyhába megyek inni egy pohár vizet, jól ismerem a járást. Nem, nem hiszem el, hogy megölte magát. Nem hagyta volna résnyire kinyitva a bejárati ajtót sem. A nappali egyik része irodarésznek volt kialakítva, de nincs ott a laptopja, amit munkába is visz. Ez nem véletlen. Nem lehet öngyilkosság.


Fél nap se telt azóta, hogy láttam meghalni Ray-t. Tegnap este alig bírtam beszélni a rendőrökkel, akik ellepték a lakását. Nehezen tudtam elmondani azt is, hogy eltűnt a laptopja, nemhogy mást. Az egyik tiszt még meg pökhendi és bunkó volt, mert azt mondogatta, hogy biztos jól jártam a férfi halálával. Persze, nagyon jól! Nem voltam ügyvéd, sem partner a cégnél, mint ő. Nem is pályázhattam volna ügyvédi partnerség címre, mert nem vagyok ügyvéd.
Alig bírok aludni, próbálok, de nem megy. Sok minden jár a fejemben, de leginkább az, hogy hol van az a laptop? Láttam még két nappal ezelőtt, mikor hazament, vitte magával. Nem értem. A rendőrség biztosan gyorsan lezárja ezt az egészet, mert minek foglalkozzanak egy aprósággal, egy öngyilkos férfi laptopjával és egy résnyire kitárt ajtóval...
Nem vagyok nyomozó, nem is rajongom annyira a magánnyomozásért, mert csak a baj van azt követően. Jó, persze, azért asszisztensként sűrűn segítettem a nyomozati anyagokban, de az teljesen más volt. Meg felmerül az is, hogy csak én beszélem be magamnak ezt, hogy valami nagyon nem stimmel, közben meg tényleg az történt, ami történt.
Miért vetett életének a hivatásában elismert ügyvéd? Olvastam el egy hír címét az egyik online felületen. Nem tudom, miért adagolná túl a szívgyógyszerét? Nem tudok semmiről, amiről el tudnám képzelni, hogy saját életét venné el valamiért.
Ma nem akarok bemenni dolgozni, nem tudok, de úgy érzem mégis muszáj lesz. A rendőrség is szerintem benéz az irodába, én pedig azt hiszem, előttük megyek be. Most azonban aludnom kéne. Csak egy kicsit. Csak egy kicsit. Mantráztam el magamban párszor, hátha segít.


Visszajöttem ma dolgozni teljes erővel, mert nem állhat meg az élet. Állandóan kattog az agyam, szinte már nyughatatlanul. Egy kis kávészünettel ajándékozom meg magam, közben bemegyek Ray irodájába, mert valakinek el kellene kezdenie összepakolni a dolgait, a rendőrség már járt itt, szóval nincs más hátra. Először rá akartam hagyni az ügyvédtársakra, döntsék el, melyikük teszi meg ezt, de végül meggyőztem őket, hogy én megteszem ma délután.
Az üvegajtó hatalmas, kint van a névtábla is még, az asztalán is ott van. A diplomái és egyéb oklevelei a falat díszítik. Ott van az asztalán a fehér orchidea, lilás végű szirmokkal. Én tettem oda, mert nagyon szépen mutat. Elmosolygom magam, mert ő nagyon-nagyon utált mindenféle virágot, mégis mindet megtartotta. Locsolásukat az egész ügyvédi irodában nekem kellett elvégeznem, vagy megkértem időhiány miatt valakit.
Pakolászás közben találtam kiesett egy pendrive a földre, amit rögtön felvettem. Nem láttam még ezt, vagyis de. Tudom, ezen van minden ügy elektronikus másolata. Miért volt a keretes csoportkép mögé rejtve? Nos, mindegy. Nem az én dolgom. Az előkészített három dobozba belerakom az itt található tárgyakat, könyveket, képeket. A pendrive-ot azonban nem teszem bele, hanem megtartom. Tudom, ez nem szép, nem illő, és jogtalan eltulajdonítás, viszont valamiért azt érzem, meg kell néznem mi van rajta. Tudom is, melyik ügyfél aktája érdekel. A pár nap ezelőtt itt járt fickóé. Már megint kezdem ezt? Megint sokat látok bele ebbe? Azt hiszem, elmegyek a rendőrségre, kell egy rendőr, akinek elmondhatom a fejemben motoszkáló őrültséget.