Ha mondjuk egy iskolatársnak kellene véleményt nyilvánítania róla, azt mondaná, hogy Yasmine egy szótlan, mindig mindenre felkészült lány, aki ha kéred, kérdés nélkül segít bármiben. Ő az, aki nem viseli el, ha a tolla nem merőleges a füzetére az asztalon, és az, aki minden diák-balhéra óva int, de aztán az alsó ajkába harap és lelkesen ötletel a többiekkel. Ha elhívod egy buliba, először értetlenül néz rád és elgondolkodik, hogy mégis mi lehet a trükk az egészben? Arra nem gondol, hogy komolyan csak barátkozni szeretnének. Azt gondolja, hogy az iskolatársai csak kihasználják azt, hogy mindig minden jegyzete pontos és teljes, pedig tényleg jó fejnek tartják. A nevetését az egész iskola ismeri, ha nem is akarja, nem nehéz összetéveszteni máséval, amikor a nap nagy részében ettől zeng a folyosó.
A családja minden tagja herótot kap a furcsaságaitól, és fogalmuk sincs, kitől örökölhette ezeket. Az apja már rászokott arra, hogy a konyhában direkt máshogy forgatja a bögréket, csak hogy egy jót nevethessen azon, ahogy Yas mérgelődve forgatja vissza azokat úgy, hogy a fülük egytől-egyig nyugatra álljon. Jó testvérek voltak Camival, azok, akik egymás ruhatárát lopkodták, aztán másnap osonva csempészték vissza a másik szekrényébe a ruhadarabot, mielőtt még lebuknának. A nővérére példaképként tekintett és tekint a mai napig, de sajnos minden éjjel rosszakat álmodik vele, pedig azt sem mondja, hogy "jó éjszakát". (Gyerekkorában, ahányszor azt mondta: "jó éjszakát", minden egyes alkalommal rémálmok gyötörték, így évek óta már csak annyit mond lefekvés előtt, "szia".)
A legjobb barátnője szerint az a lány, aki állandóan szerencsétlenkedik valamit és ki kell húzni a bajból, de ennek ellenére ha eleget győzködi, szívesen részt vesz mindenféle hülyeségben. Ezzel ellentétben olyan baromi alapos, hogy ha teheti, vagy 100%-osan csinál valamit vagy inkább sehogy. Titkot nagyon jól tud őrizni, viszont kíváncsi, így mindenbe beleüti az orrát. Tudja, hogy a lehető leglelkiismeretesebb ember, aki ha bármi olyat csinál, amivel mást megbánthat, napokig vagy akár hetekig gyötrődik miatta és nem alszik, illetve a rajzaiban mutatkozik meg mindenféle ilyen élmény. Nagyon is tisztában van vele, hogy ha bosszantani akarja, akkor csak Hedvignek kell szólítania, vagy olyan helyre vinnie, ami tele van galambokkal.
Múlt
2018. nyár vége
- Nem tudom Cami, szerintem ki fog derülni ez az egész. Anyáék tuti leszedik a fejünket, ha rájönnek, hogy házibulit rendeztünk, míg ők nem voltak itthon - megyek a nővérem után lefelé a lépcsőn, miközben megállás nélkül lököm a sódert. Nincs jó előérzetem, nem tartom jó ötletnek. Nagyon nem. - Ez nem is igazán buli, csak áthívunk pár havert – vágja rá gyorsan, mire aztán végig gondolom, hogy az a „pár” mit is takarhat pontosan. Végül is, talán nem lesz vészes.
- Én elintézem a zenét, de aztán elmegyek aludni – vonok vállat, mert nincs sok kedvem itt jó pofizni a haverjaival. Én leginkább csak Joanne-t tudnám meghívni, de mint ahogy említettem is, a bulihoz sincs sok kedvem, és ha úgy van, majd Cami elviszi a balhét a szüleink előtt. Nyilván ezt én sem gondoltam teljesen komolyan.
Soha többet nem iszom alkoholt. Böjtölök. Nincs és kész. Az életem hátralévő részét mindenféle alkoholtartalmú ital nélkül fogom leélni. Tulajdonképpen eddig is nagyon jól megvoltam nélküle, miért most kellene megváltoznia a véleményemnek, nemde? Szédülök tőle, szófosásom lesz és még az olyan dolgokba is belemegyek, amibe amúgy nem tenném. Kinek jó ez? Ezzel a gondolattal csapom be a hátam mögött a fürdőszoba ajtaját és támaszkodom is ezzel a lendülettel neki lehunyt szemekkel, és így is maradok pár pillanatig. Mikor kinyitom, csak akkor veszem észre West tőlem pár lépésre. - Bocs, nem vettelek észre – mondom neki széles vigyorral az arcomon, aztán arrébb is lépek, hogy kiengedjem onnan. Pont arra, amerre ő indul. Aztán balra. Aztán jobbra. Egyre közelebb hozzá, mire össze nem találkozunk és a szájára nem siklik a tekintetem. Azt hiszem, még időben kapcsolok és csúsztatom a pillantásom feljebb, a szemeire, de azzal csak még inkább a „baj van”. Két pillanat alatt, mint akinek kimosták az agyát, aki nem tudná, hogy ez nagyon is tilos, úgy tapadok rá az ajkaira, de kicsit sem finoman. Követelve, vadul. Ő pedig viszonozza, ami pedig még annál is tilosabb lenne, mint ahogy én tettem. Fogalmam sincs, mi történt ebben a két percben, de arra a következtetésre jutottam, hogy: Soha többet nem iszom alkoholt.
2018. december 31.
Talán nem normális, hogy az év utolsó napját a temetőben töltöm. Ahogy a nővérem sírjának dőlve iszom meg az utolsó két korty vodkát is a kis két decis üvegből, így három perccel éjfél előtt. Nyilván nem az. Sosem voltam én magam sem egészen normális, de egyszerűen képtelen lettem volna nélküle tölteni ezt a napot. - Komolyan nem akartam. Nem tudom, hová lett a józan eszem, pedig tisztán emlékszem arra a hülye kisujj-esküre, amit vagy négy éve tettünk. Egyszeri alkalom volt. Az én hibám. – Persze az, ahogy Wes reagált sem volt túl épeszű, hiszen el kellett volna tolnia és kegyetlen őszinteséggel megmondania, hogy ilyen többet nem fordulhat elő. A temetésen még rosszabb lett a helyzet, ahogy összeakadt vele a tekintetem, olyan szégyenérzetet talán még soha életemben nem éreztem. Abban a fél másodpercben minden megbánás, utálat és titok benne volt. Ahogy a nyitott koporsód felett álltam –jóságos ég, meg kell mondanom anyáéknak, ha egyszer ide kerülünk, engem eszükbe ne jusson így temetni-, téged néztelek, de a periférikus látásom észlelte, hogy ő pedig felém tart. Még a szívem is leállt talán egy pillanatra. Megkönnyebbültem, mikor csak elsuhant mellettem, de egy részem utána nyúlt volna. Hová ment és miért nem maradt ott az egész alatt? - Jézusom Cami, kinyírtál volna. Egy szál hajam sem lenne, de tudod mit? Most azt kívánom, bárcsak kopasz lennék – sóhajtok nagyot, mire aztán tűzijátékok ezre tűnik fel az égen, a hangjuk pedig megtöri a csendet. Felpillantok, aztán mivel már kellően átfagytam úgy döntök, hogy épp itt az ideje hazamennem.
A metrón ücsörögve végig pörgetem mobilomon a facebookos hírfolyamot, de minek?! Jobbnál jobb újévi selfiek meg minden felesleges maszlag, amire igazából kíváncsi sem vagyok, csak félő, hogy elaludnék, mielőtt le kellene szállnom. A chatre kattintva az első elérhető ember, aki feltűnik, Wes. Rákattintok. Miért ne kívánhatnék neki boldog új évet?! Hát azért, mert akkor ki tudja, mire fog gondolni. Talán azt hiszi majd, ő az első ember, aki eszembe jut ilyen esetekben, vagy hogy már nem kerülöm annyira. Millió okot tudnék felsorolni arra, hogy miért ne írjak neki, így éppen visszalépnék, de a szerencsétlenségemnek köszönhetően ehelyett a like gombot nyomom meg, otthagyva ezzel neki ezt az üzenetet. - Nem, nem, nem, a fenébe! Töröld ki – motyogom magam előtt, amire a metró kocsi legtöbb embere furcsa tekinteteket küld felém. Jól tudom, hogy nem lehet törölni, de azért próbálkozom. Aztán bepötyögöm, hogy: „Véletlen volt.” Valóban, ez így már sokkal jobb…
- Boldog új évet, drágám – köszönt apa látszólag boldogan, halvány mosollyal az arcán, de tudom, hogy ez csak az álca. Anya ugyanez. Nem mondok semmit, csak a konyhába megyek, hogy ihassak egy pohár vizet, ugyanis megint forog velem a világ. A bögrék össze-vissza állnak, de ezúttal nincs sem energiám, sem kedvem nyugat felé fordítani őket. – Te ittál? Soha többet alkohol.
A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.
Úgy vélem mindenkinek megvannak a maga úgymond dilijei, amelyek sokszor vegyes érzelmeket váltanak ki a külvilágból. Nálad ez az alaposságban, a káosz elkerülésében mutatkozik meg, amely éveken keresztül végigkísért, mégis elég volt egyetlen meghatározó esemény ahhoz, hogy éned ezt a részét teljesen magad mögött hagyd. Megvan benned mindaz a tulajdonság, ami kedvelhetővé tesz mások számára és olyan személlyé, aki pozitívumot hoz a körülötte lévők életébe a maga ártatlanságával. Tisztán látszik, hogy ez a fajta rend, ami körülvesz és elégedettséggel tölt el, akárhányszor egy kirakós darabja a megfelelő helyre kerül nem csak a környezetedben kell, hogy uralkodjon, de ugyanúgy benned is, hiszen ezek nélkül te magad is kellemetlenebbül éled meg a valóságot. Szokták mondani, hogy a hibák azért történnek, hogy tanuljunk belőlük, de olykor ezek megismétlődnek, és egy idő után hasonlóan szokássá, hétköznapivá válnak, mint bármely tulajdonság, amelyet magaddal hordozol. A történteken ugyan már nem változtathatsz, de a lehetőséged még mindig ott van, hogy a jövődön és akár még a jeleneden is változtatni tudj abba az irányba, amelyet te magad is helyesnek vélsz. Noha ezáltal amiket hibának vélsz még nem válnak semmivé, de enyhítően hat rá, hogy tudod, van még esélyed a javadra fordítani ezeket a változókat. Kár, hogy a nővéred már nem lehet részese ennek, de talán a kimondatlan tanácsok, amiket talán ő is hasonlóképpen osztott volna meg veled, segítenek egy kicsit, hogy átlásd helyzeted nehézségében azokat a dolgokat, melyek akár pozitívabb irányba is billenthetik azt a bizonyos mérleget. Érdeklődve várom miképpen alakul majd az életed tovább, így nem is szándékozom tovább húzni az idődet.
Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék! Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran! Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!
Kezdőlap
