Szerencse vagy csak okos életvitel, hogy olyan sok embert gyűjtöttem magam mellé, hogy szinte sosem maradok szarban, amikor abban sodorna az élet, mert dob nekem egy óriási citromot és a barátaimmal,vagy ismerőseimmel mindig képesek vagyunk a legédesebb limonádét megcsinálni belőle. Két napig nem megyek még csak a Lucifer közelébe sem, na nem azért mert nem szeretnék ott lenni, hanem mert végre itt van a várva várt pihenőm, vagyis lenne, ha nem azzal kellene bajkódnom, hogy a kurva felső szomszéd megint elfelejtette a vizet elzárni és a fél fürdőszobám elázott. Öröm az egészben, hogy felzaklathattam Dariust, akit még a Lucifer által ismertem meg, de közben meg tudtam mennyi minden lehetőséget rejt ez a kis ismertség nekem és lehet neki is. Bár én kevesebbet tudtam adni és fogok is, de most határozottan nem érdekelt, hogy talán kicsit kihasználom a barátságunkat, hívjam azt bármilyen komolytalan is, mert ő talán mutatja mindig a kemény legényt, és komolynak tűnik, de azért néha csak meg tudom csillogtatni azokat a szép dolgait a mosolya által. Néha túlságosan is közvetlen vagyok, sokszor nyomulok, bár hátsó szándék nélkül, de egy annyira extrovertált személy, mint én nehezen tudna máshogy viszonyulni bárkihez. “Tudom, hogy ezer éve még feléd sem néztem, de most szükségem van rád! Befogadnád kiskutya szemekkel néző, rég nem látott barátnődet egy éjszakára?” - dobom el neki az üzenetet, miközben már összerámoltam az estére meg a holnapi programomra a cuccomat. Azt hiszem ma inni fogunk, már ha befogad, és bulizni, mert már nagy szükségem lenne a másik oldalon is lenni és kinyomni magamból a fáradtságot, ami csak akkor települ rám, amikor egy kicsit kiengedek. Mert akármennyire is a szívem csücske az a hely, néha szükségem van nekem is olyan zsibajra, amit magamnak generálok, magam akarok és én akarok a pultosokkal flörtölni és inni a koktélokat egymás után, és talán felszedni valakit. Darius még nálam is nagyobb vadász legalábbis amikor utoljára láttam még annak hírében járt, nem volt olyan régen, talán nem szedett össze senkit, és lehetünk egymás támaszai, vagy segédei, de az este az enyém lesz, mármint jó lenne ha végre megint tudnánk beszélni, olyan részeg módjára, amikor egy kicsit belőle is eltűnik a komolyság, és megnyílik. Bár még sosem tette felém, de ki tudja, mit fog hozni az este.
Unottan ültem le a hotelszobám nappalijában elhelyezett kanapéra, és lábaimat a dohányzó asztalra tettem. -Hallo. Mit akarsz, Darius? A vonal túlsó felén apám van. A háttérben halk kuncogás hallatszik. Már most tudom, hogy teljesen felesleges volt felhívnom őt, hiszen nővel van. Meg egyébként sem számítok neki. -Én is örülök, hogy hallak, apa. -válaszolok gúnyosan, és közben látványosan megforgatom a szemeimet. Sajnálom, hogy ezt most senki nem láthatja. Főleg annak az orra alá dörgölném, akinek szól, vagyis az apámnak. Ha nem ő lenne, már rég elküldtem volna a fenébe, de nem csak nekem jön jól, ha nem így teszek, hanem a húgomnak is. Átsuhan a gondolataimon, hogy most azonnal ráteszem a telefont, és úgy teszek, mintha ez a beszélgetés meg sem történt volna. Éppenséggel az is zavar, hogy más is tudhat erről. Hogy a csodálatos idillinek tűnő életem után egy újságíró kutakodhat, és rájön, hogy mégsem olyan pompás a helyzetem. Annak pedig az lenne a következménye, hogy cunamiként söpörne végig az egész átkozott egyetemen, és mindent lerombolna maga után. Sajnos be kellett látnom, hogy penge élen táncolok. Szinte látom a címlapon magamat, és apámat a következő szalagcímmel: Nincs minden rendben a Langford családnál. Apja és fia gyűlölik egymást. -Csak azért hívtalak, hogy lenne e kedved meginni velem valamit. -bököm ki végre, ami miatt hívtam, bár már lemondtam róla, hogy igent mondjon. Még azért megvan bennem az a bizakodás, amit egész gyermek koromban éreztem: talán most jön el az idő, hogy elismer. -Most nyílt Manhattan központjában egy bár, és azt gondoltam, elmehetnénk közösen. Ilyenkor alig ismerek magamra. A torkom kapar, és megköszörülöm, majd végül iszom egy korty vizet. Buborékos... valamelyest segít rajtam, de azért jobban esne egy szénsavmentes... -Most éppen nem alkalmas... üzleti tárgyalásom lesz 10 perc múlva... Majd talán legközelebb... -habogott a telefonba. A válasz hallatán elkomorultam, és megfeszült állkapcsom. Tulajdonképpen meg sem lepődtem, de azért mindig pofára esés az élettől... -Rendben. Akkor majd máskor. Szia. Meg sem várom, hogy letegye a telefont, hanem azonnal kinyomom, és a telefont az asztalra dobom. Aztán a szobában levő bárpulthoz lépek, és a kezembe veszek egy tökéletesre csiszolt gyémánt alakú kristálypoharat, amelybe a prémium minőségü whiskey-t töltöm. Éppen csak az ajkamhoz emelem a poharat, amikor jelez a telefonom, hogy üzenetet kaptam. Azért a poharamat nem teszem le, hanem megízlelem a nemes alkoholt, majd csak ezután lépek a dohányzóasztalhoz, amelyen az órám, és az elöbb lehajított telefonom hevert. A telefonom kijelzőjén Candy Romano neve feltűnő betűkkel jelent meg. "Tudom, hogy ezer éve még feléd sem néztem, de most szükségem van rád! Befogadnád kiskutya szemekkel néző, rég nem látott barátnődet egy éjszakára?” Ajkam hetyke mosolyra húzódik, és lassan megrázom a fejem. Általánosan kijelenthető, hogy Candy mindig az élen járt, ha kicsit ki akartam engedni a gőzt, és mindig a legjobbkor jelent meg az életemben. "Hogy tudnék nemet mondani? A Langford Hotelben vagyok. Legfelső szint 669-es szoba." Csak ennyit írtam vissza, majd megittam a poharam tartalmát. Biztos voltam benne, hogy Candy hamarosan megjelenik az ajtóban. Amióta ismerem, már többször megesett, hogy azelőtt elindult, hogy válaszolhattam volna. A lány is biztos volt abban, hogy egy Langford ki nem hagyna egy ilyen lehetőséget, főleg ha Darius-ról van szó. Az a sok kiéhezett női test csak rá vár... Néha úgy érzem, hogy Candace kezd kiismerni. Egy gyors fürdőt vettem, amíg vendégem meg nem érkezett, és már felöltözve nyitottam ajtót Candy-nek. -Szia Candace. -köszöntöttem a régi barátot, majd utat engedtem neki a nappaliba. Mindig is távolságtartó voltam, még akkor is, ha valakit kedveltem, így nem mentem oda megölelni vagy puszit adni, pedig kedveltem vendégemet. Nőkkel csak akkor voltam közvetlenebb, ha csak a testi vágyaimat akartam kielégíteni, de Candy-vel túl régóta ismerjük egymást, hogy erről legyen szó. Persze ez nem azt jelentette, hogy ne nézhetném meg a lányt. Tekintetem végigfuttattam a nő idomain, és elégedett mosollyal nyugtáztam a látványt. -Csak nem készülünk valahova... Nagyon jól nézel ki. -néztem végig rajta mégegyszer egy gyors pillantással, majd megállapodtam a lány szemeinél. Candace a nekem címzett sms-ében nem tett említést arról, hogy megyünk valahova együtt, bár ettől függetlenül tisztában voltam vele, hogy Candace-szel ma este elmegyünk szórakozni, hiszen én is úgy készültem. Éppen csak szerettem szórakozni egy kicsit, mintha nem is sejtettem volna, hogy mire készül a vendégem. Ez a játékosság is jellemem része volt, főleg nők társaságában. -Kérsz egy italt? -kérdezem, miközben figyelem, ahogy végigvonul a mahagóni parkettán cipőjének kopogása közepette..
Vannak pasik, akikkel azért haverkodok, mert akarok valamit, mármint olyat, amit más pasi nem adhat meg, ezekkel nem akarok beszélgetni, vagy semmi olyan dolgot tenni ami csak egy kicsit is azt sugallná feléjük, hogy mást is akarok a szexen kívül, de ugyanez megvan a nőkkel is, mert nem válogatok nemek között. De olyan emberek, mint Darius és még pár barátom, ők pontosan tudják mi az amit adni tudok és mi az amit elvárhatnak tőlem. Eléggé nyílt lapokkal játszok, talán túl nyíltakkal is, ami nem azt jelenti, hogy olyan határozottan kijelentem nekik, hogy én csak barát akarok lenni, mert erről szó sincs. Aki ismer tudja mennyire buja vagyok, hogyan eresztem ki a legjobban a gőzt, és nem szarik be ha Candy egy kicsit nyomulósra veszi a figurát, vagy átveszi a fonalat vagy nem, általában érzékelem ha valami olyan van ami offos. Amikor a válaszom visszaérkezett már mosolyogtam ezerrel a taxiban, ami elvileg már percekre járt csak a hoteltől, aminek már olyan jól ismertem a címét. Voltunk mi anno nagyon jóban Dariussal, amikor jártam hozzá, vagy találkoztunk itt, szóval csak a szobaszám kellett, amit meg is kaptam. “Nem csalódtam Darius, ez egy teljesen hozzád illő szám. 69… komolyan.” - nevetek fel hangosan a taxiban, mire látom a sofőr tekintetét a visszapillantóban, és én csak megvonom a vállam és a telefont a táskámba csúsztatom. Amint a hotelhez érek csak bemondom a szobaszámot és meg sem várom, mit reagál a recepciót csak tűzök fel hozzá. - Langford, ne hívj így! - fintorgok rá köszönés nélkül, mert ő is tudja, hogy mennyire idegen nekem ez a név, olyan hivatalos és anyámék hívtak így, mert olykor Aziel, amit tőle sem tűrök el egykönnyen. Tekintete pimaszul végigmér és én még bele is mozdulok, hogy legyen mit bámulnia rajtam, szeretem ha megnéznek, megszoktam, és főleg akkor esik jól, amikor egy hozzám közel álló személy teszi, még mindig szemtelen módon. Legyen is valaki ilyen rámenős, legalább a szemeivel, na. - Megyünk hát, szabadnapom van és szükségem van egy kis kikapcsra, remélem benne vagy. - indulok el befelé és ledobom a táskám az egyik székre majd felé fordulok. - Csak neked öltöztem ki Édes. - vigyorgok rá, majd amint az italról kérdez én csak bólintok egyet majd ledobom magam a kanapéra, mintha otthon lennék. - Mielőtt iszunk viszont meg kell mondanod, mi a francért itt laksz, amikor van egy fullos házatok? Na nem mintha annyira zavarna, hogy ide kellett jönnöm hozzád, és amúgy megsem köszöntem, szóval nagyon köszi, hogy befogadtál. - pillázok rá mosolyogva.
Kezdőlap
