“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

A szerelem csodákat képes művelni az emberrel. Felszabadultabb és úgy érzi minden könnyebb lesz innentől, hiszen nem kell az érzelmeit takargatnia a másik -a kiszemeltje- elől. Én is így érzem, olyan szinten felszabadultabb lettem, hogy könnyebbnek érzem a testemet is. Ugyan nem mondtam ki semmit sem, de a tettek bőven elegendőek voltak jelenleg ehhez. Ráadásul viszonzásra leltem, így aztán örömködök is lényegében. Ami pedig az állatok illeti...ők sem állhatják utamat Aleyna elől. Őket is elfogadom, hiszen Aleynának ők is boldogságot hoznak, így aztán semmi kifogásom nem lesz. Nem is az állatok a lényeg, hanem ő. Szóval...
- Veled járnak kéz a kézben, szóval nem menekülök el néhány állat miatt... - csintalan mosolyt kap, miközben szemezek vele hosszú távon, érzem a mellkasomban a melegség érzését, a gyomromban lévő repdesést, ahogy megtöltődik pillangókkal és a rózsaszín ködöt is észlelem, mely elborít, talán mindkettőnket...én nem bánom ezt az érzést...ez sokkal erősebben vonzott magához és van jelen, mint a múltban. Különálló csókot is kapok szavaimra, kellemes bizsergést hagy maga után a cirógatása is, de mivel az étel kész, így invitálom őt is enni. Reggeli és tízórai már elmúlt, így ebédelhetünk is. Eltávolodtam tőle, a sülttel kezdtem foglalkozni, míg ő is munkálkodni kezdett az evőeszközökkel és tányérokkal. Az innivalót rá bíztam, nekem teljesen mindegy volt, viszont én szedtem neki az ételből. Nem volt hozzá köret, ez olyan volt, hogy a gomba és hús remekül kiegészítette egymást. Önálló ételként is megállja a helyét. Dicsérte az illatát és persze szélesen elmosolyodtam, hiszen jó volt végre őt így látni. Végre mosolygott. És mikor megkóstolta az ételt, dicséretet is kaptam. Ám a rejtett képességekkel kapcsolatban csak somolyogni kezdtem.
- Fedezd fel őket bátran...velem. - mosolyogtam rá szerelmesen, majd elszakadtam az arca ívének bámulásából és én is enni kezdtem. De tényleg, örülnék ha felfedeznénk majd a másikat szép lassan és egy hullám hosszon lennénk utána is. Ez nagyon szép gondolat, de nem akarom, hogy túl gyors legyen mindez és megijedne ettől. Letelepedtem szembe vele és figyeltem, ahogy eszik, majd falatoztam újra. Jó érzés volt nem egyedül enni és hogy ezt a receptet vele is megkóstoltathattam. Én szerettem. Meg hát ez egyszerű és gyors volt elkészíteni. Az ebédet csendben és őt fürkészve töltöttem, jólesett, ahogy mindent megevett a tányérról, szóval én is befejezve az étkezést ittam meg a pohár innivalót. Illedelmesen böfögtem, megköszöntem mindkettőnk nevében az ételt és a helyet. Felkellve az asztaltól hallgattam a kérdését, összeszedtem a tányérokat és a mosogatóhoz vittem és elkezdtem elmosni őket.
- Persze, nincs akadálya, szeretek sétálni. Ebéd után a legjobb dolog ha lemozogja az ember magát. - pillantottam hátra rá mosolyogva, majd végezve ezzel az aprósággal még a tepsiből is átpakoltam kisebbre az ételt, hogy azt is elmossam. Persze az étel itt fog maradni, neki készítettem, igaz ez nem szülinapi étel volt és ajándék sem. Tekintve most tudtam meg, hogy ma van a születésnapja... nem mehetek haza anélkül, hogy ne köszönteném fel valami aprósággal. Kezet törölve sétáltam vissza hozzá, hogy letelepedjek újra az asztalhoz.  
- Mikor lenne kedved elindulni? - kérdezem meg, hiszen egész nap ráérek szinte, engem nem vár otthon senki, meg őt se, holnap nem melózok, így aztán bőségessen kiélvezhetjük a másik társaságát. Amúgy is eszembe jutott pár dolog mára, főleg hogy elcsattant a csók is...randi előtti randit tervezhetek mára, nem?  


Öltözet

Az étel tényleg fantasztikus volt, de még eléggé forró is, így lassan tudtam enni. Amúgy se kellett sehova sietni, ráértünk mind a ketten. Szavaira meglepetten pislogtam párat és jóízűen elnevettem magamat. Kicsit közelebb hajoltam hozzá, mintha csak meg akarnám csókolni őt.
- Csábító az ajánlat, de most akad csábítóbb dolog is. – lepillantottam az ételre és próbáltam eleinte komoly képet vágni, de aztán egyszerűen nem ment és pimasz mosollyal néztem rá. Természetesen csak húztam őt, és ezt eléggé egyértelművé tette pimasz mosolyom, majd játékosan a kezemmel eltoltam a fejét. Aztán visszadőltem a székbe és folytattam az evést. Csábító volt a gondolat és a szavai is, aminek köszönhetően egy pillanatra a távolba révedtem, alsó ajkamba haraptam, de nem akartam elsietni semmit se. Mindent a maga idejében, hiszen olykor lassan jársz és tovább élsz elv tényleg működik. S hinni akartam abban, hogy ez erre is vonatkozik. El fog jönni a pillanat, amikor tudom, hogy képes vagyok tényleg minden téren közelengedni magamhoz és remélhetőleg addig se fog elrohanni. Gondolataimba elmerülve folytattam az evést és nem is nagyon törtem meg a csendet, egészen a végéig, amikor is úgy éreztem, hogy még egy falatot eszem és kidurranok.
- Ha mindig így fogsz főzni, akkor azt hiszem kénytelen leszek újra edzőterembe járni, vagy a végén gurulni fogok. – játékosan csendült a hangom, mert tényleg nagyon finom volt és régóta nem ettem ennyire jót. Otthon mindig jókat eszem, meg én is tudok főzni, de amit Max készített, nos, az talán még annál is jobb volt, mint amiket én szoktam. Figyeltem miként szedi le az asztalt és meglepett, hogy elkezdett mosogatni. – Hagyjad, majd én megcsinálom, hiszen te csináltad az ebédet. – tényleg szerettem volna felosztani közöttünk a munkát, de egyébként se volt jellemző a legtöbb férfira, hogy ennyire házias lenne. Az exem legalábbis nem ilyen volt, ő inkább elvárta azt, hogy minden előtte legyen és utána el is legyen takarítva minden.
- Én jobb szeretek eldőlni a kanapén, mintsem sétálgatni evés után, de most utóbbi jobban vonz. – pedig az is csábító lett volna, ha berakunk valamit filmet és netalán összebújva nézzük, de kiszerettem volna mozdulni. Szerettem volna kicsit kiszellőztetni a fejemet és most itt volt velem, tudtam, hogy nem egyedül kell kitennem a lábamat az utcára, ez pedig egy kisebb biztonságérzetet is adott. Pár pillanatra elvesztem az engem fürkésző szempárban, miután ismét leült a korábbi helyére. Kérdésére végigpillantottam magamon, aztán megrántottam a vállaimat.
- Felöltözöm és utána mehetünk, 10 perc? – aztán megráztam a fejemet. – Inkább legyen 20 perc. – nem voltam az, aki sokat szöszöl és nem tud gyorsan elkészülni, de 10 perc kevésnek tűnt. Aztán felálltam, majd mellette elhaladva megtorpantam és visszaléptem mellé, majd odahajolva csókot hintettem ajkára és elmosolyodtam. – Köszönöm az ebédet. – azzal a lendülettel pedig utána el is tűntem a szobámban, hogy felöltözzek. Először egyszerű farmert akartam felvenni, pedig kint még egészen kellemes idő volt. Tudtam jól, hogy mi miatt akarok szinte láthatatlan lenni, mire ökölbe szorult a kezem és mély levegőt vettem, amit lassan fújtam ki, majd az ajtóra pillantottam. Próbáltam lecsillapítani az elmémet és erős maradni ahhoz, hogy azt vegyem fel, amit egyébként viselnék és ne azt, amit csak félelem diktálna. Le kell győznöm és úgy éreztem, hogy ez is egy lehet a csatából, amit még meg kell nyernem az este történtek után.  Hajamat félig-meddig befontam, sminket most se vittem túlzásba, maradtam a természetességnél. Egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben és majdnem inkább átöltöztem, de inkább sietve felkaptam a táskámat és kifelé menet beleraktam a töltőről levett telefonomat is.
- Kész vagyok, mehetünk is. – még a konyhába beléptem, hogy egy kis kenyérmorzsát vigyek a kacsáknak, aztán belebújtam a cipőmbe és Maxra pillantottam kíváncsian, hogy vajon mit is szól a ruhámhoz.

öltözet & haj

“Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven’t found it yet, keep looking. Don’t settle. As with all matters of the heart, you’ll know when you find it.”

Szavai megmosolyogtattak, hiszen ízlett neki az étel, de szerinte ha a továbbiakban is ennyire remekelek majd, akkor edzenie kell. Nem jutott eszembe semmi perverz dolog, de szívesen elnézegettem volna őt valami feszülős ruhában...de visszatérve a jelenre...a gondolataimat és képzelgéseimet jó mélyre kellett száműznöm, mert rohadt mód hízelgőek a szavai, de tudom semmi jó nem származna abból ha most neki esnék. Kivárok. Azzal többre fogok jutni és ezért is szedem le a tányérokat asz asztalról és kezdek bele a mosogatásba. Hiába szólalt meg elvégeztem a mosogatást, szerettem volna ha kipiheni magát és amúgy is már hozzá szoktam ehhez a tevékenységhez. Szerettem csinálni. Az pedig, hogy most sétálni akart, semmi kifogásom nem volt ez ellen, szóval akár ha összekészült, mehettünk bármikor. Persze nem rohanvást akartam elvinni randira, hiszen ez most egy egyszerű séta lenne...amolyan randi előtti nemrandi. Szerettem volna még közelebb lenni hozzá, hogy szavakkal is elérjem azt, melyet a csók idézett elő benne. Elmegyek vele és kirángatom a poklából, melybe belezuhant az éjszaka folyamán. Az útjára engedtem, hogy öltözzön fel, frissítse fel magát bátran, megfogom várni és még leselkedni sem fogok. A csókra csókkal feleltem, mosollyal figyeltem utána, ahogy eltűnik az ajtó mögött. Végül csak türelmesen pakolásztam mindent vissza a helyére a törölgetések után, nem akartam, hogy ő pakoljon el miután leszáradtak az edények és tányérok. Vele akartam ma tölteni az idő nagy részét, még akkor is, ha ez az este nem így végződik számára, hanem sokkal kellemesebben. Vajon akkor is csókkal indítjuk a ma reggelt? Nem biztos...de az tuti, hogy a randire azonnal elinvitálnám és hoznék egy csomó kedvenc virágot számára. Rengeteg dolgot megtudtam volna nevezni, ami imponáló lenne számára és simán meg is tenném, hogy belém bolonduljon még jobban. Dolgom végeztével ittam egy pohár vizet, azt is rendbe tettem, végül visszatelepedtem a székre, ott vártam be Aleynát, ki kisvártatva érkezett is. Igen, nem is akárhogyan érkezett, meseszép volt, jól állt rajta a ruha is és megszólalni is elfelejtettem, mikor közölte az érkeztét.  
- Tyű. - csodáltam meg felkellve az asztaltól és végig néztem rajta, az arcán állapodott meg a tekintetem. - Meseszép vagy. - bókoltam kicsit, bár nem azért hogy imponáljak, inkább csak azért, mert elállt tőle a szavam és a lélegzetem is. Kicsípte magát és nem kellett csalódnom. És ez csak egy sima ruha rajta, mit szólnék, ha ennél cifrábbat venne fel?  
- Menjünk. - léptem az ajtóhoz, hogy kinyissam azt és előre engedjem, ezt követően zártam is be az ajtót és mehettünk ki a levegőre. Előre engedtem ahol kellett, persze megnéztem magamnak udvariasan, nem csorgattam a nyálam, nem kezdtem el udvariatlan lenni és nem tettem felesleges köröket sem, hogy udvarolni kezdjek neki. Ezeknek megvan a maguk ideje és helye. Feleslegesnek tűntek az utcán ezek, de annyit megengedhettem magamnak, hogy a karomat nyújtottam, hogy belémkarolva sétálhasson mellettem. Persze akár az ujjainkat is összekulcsolhattuk, nekem úgy is tökéletes a dolog. Hiszen nem titkolhatom az érzéseimet iránta. Nem zárhatom díszdobozba.  
- Remek idő van. - szívtam be a friss levegőt jólesően, figyelni kezdtem a várost, mely már nagyon aktív volt, ismertem a járást, így a megfelelő irányba kanyarodtam el. Ha kellett megálltam a zebránál a piros lámpánál, majd tovább haladtunk a zöldnél. Egyetlen egyszer engedtem el egy pillanatra, egy virágárusnál, hogy vegyek neki pár szál virágot, azt átadtam neki, végül mehettünk is tovább az uticél felé.  
- Mit szoktál szülinapodkor csinálni? Van valami megszokott?



Öltözet

Elmosolyodtam a reakcióját látva, ugyanakkor kicsit meg is ingattam a fejemet. Amikor közelebb lépett, akkor én is úgy tettem és a kezem a mellkasán állapodott meg, ahol kicsit ujjaimmal dobolni kezdtem.
- Ez csak egy egyszerű ruha, ne ess túlzásba. – persze, hogy hízelgő volt, hogy ezt gondolta és az is, amiről a pillantása árulkodott, de akkor se gondoltam azt, hogy annyira extrán  jól néznék ki. Sőt, inkább kicsit zavarba is hozott. – Tudom, nem raktam fel pirosítót, de ha így folytatod, akkor nem is lesz rá szükségem. – ugrattam őt, mert tényleg félő volt, ha még sokáig így fog fürkészni, akkor el fogok pirulni, amivel talán még a felsőm színét is le fogom hagyni.
Miután belebújtam a cipőmbe, akkor még gyorsan megnéztem a táskámat, hogy biztosan mindent elraktam-e, aztán magam mögött hagytam a lakásomat és elindultam kifelé a társasházból, miközben Max jött utánam. Ha oda adta a kulcsot, akkor elraktam azt is a táskámba és reméltem, hogy ma nem fogom elhagyni, vagy véletlen nem az fog repülni a kacsáknak a kenyér helyett. Jah, volt már rápélda, mert annyira elmerültem egy beszélgetésben, hogy fel se tűnt mellé nyúltam.  
Amikor kiléptünk az utcára, akkor megfogtam a kezét és összekulcsoltam a kezünket, és mosolyogva sétáltam mellette. Lehet hangosan nem mondtuk ki azt, hogy egy pár lennénk, de még is most így mellette sétálva és a reggeli beszélgetésnek köszönhetően még is pontosan azt éreztem, hogy kimondatlanul ugyan, de azok vagyunk. Ez pedig újra melegséget csempészet a szívembe és néha fura, de kellemes dallamot is játszott a szívem, amikor ő mellettem volt.
- Ha hétvégére esik, akkor általában valamelyik testvérem megjelenik és elrabol, mert a család készül valamivel, de ha hétköznapra, akkor vagy dolgozom, vagy csak lábat lógatok. Egész nap otthon vagyok, olvasok, vagy festek-rajzolok. Nem nagyon szokott különbözni a többi naptól, maximum annyiban, hogy tortát is eszem, meg jönnek a köszöntések is folyamatosan. Ilyenkor általában este felhív a családom, mert azt hiszik, ha korábban tennék meg, akkor zavarnának. – könnyedén meséltem neki, miközben a szellő és a napsugarak cirógatták a bőrömet. Mosolyogva figyeltem az embereket, az épületeket és úgy mindent, mintha minden sokkal inkább ragyogott volna, de esélyesen csak azért tűnt úgy, mert én ragyogtam a mellettem haladó férfinak köszönhetően. – Szóval semmi izgalmasat. Neked van valami hagyományod? – néztem rá kérdőm, mert érdekelt, hogy ő miként ünnepel. Tudom, hogy mások partikat tartanak, partikra mennek, vagy csak isznak, mintha sose lenne holnap, de én nem voltam a bulizás híve.
Ha mesélt, akkor kíváncsian hallgattam, majd a parkhoz érve elindultam a megszokott ösvényen, hogy a lehető legjobb helyre tévedjünk, ahol vannak kacsák is, pad is. Reméltem, hogy találunk szabad padot, de ha nem, akkor se lesz gond, simán leülök a fűbe. Hagytam, hogy a mai nap tovább sodorjon, és még különlegesebbé váljon annak köszönhetően, hogy Max itt volt velem.  


öltözet & haj