Nevetek. Mindig, örökké, bárhol és bármikor, hiszen én ezzel palástolom a repedéseket a lelkemen, melyek sokszor ezer ponton véreznek. Álca ez csupán, hiszen hiába mondják rengetegen, hogy törődnek, ez nincs így. Lesnek, remélnek és várják a botlás irigységből vagy akár csak azért, hogy ők maguk jobban érezzék magukat. A fájdalmaim azonban sosem mutatom, hiszen ezeket nem kell, hogy az emberek ismerjék. Erősnek látnak, mondanak és hazudnak.
Próbálok felnőni az örökségemhez, ami eredetileg nem is nekem volt szánva. Én már a B terv vagyok, ezt azonban emelt fővel viselem, még akkor is ha ez az álmaim feladásába került.
Anyukám a legjobb barátnőjének nevelt, hogy legyen kivel vásárolnia, múzeumba járni, utazgatni, élvezni a családi vagyon adta lehetőségeket. Egy igazi social butterfly-t csinált belőlem azzal, hogy mindenhova magával vitt és így a személyiségem az övéhez nagyon hasonlóvá vált. Extrovertált vagyok, akkor élek igazán, amikor társaságban lehetek, hiszen emellett kifejezetten kompetitív vagyok, amihez pedig szükséges, hogy olyanok vegyenek körül, akik kihívást jelentenek nekem gyakorlatilag bármilyen szempontból.
A mosoly mögött azonban sokszor szorongok. A testvérem elvesztését sosem volt igazán lehetőségem feldolgozni, pedig több, mint 5 év telt el azóta. Előtte egyszerűen a szüleim kis hercegnője voltam, aki úgy alakíthatta az életét ahogyan csak akarta. Utána azonban előléptem a családi vállalat egyetlen és kizárólagos örökösévé, ezzel pedig olyan irányba pecsételődött meg a sorsom, amit sosem szerettem volna igazán. Mégsem veszekedtem, ellenkezdtem vagy próbáltam meg kibújni alóla. Egyszerűen csak elfogadtam, hogy az életem új irányt vett és elképzelhetetlen mértékű felelősség szakadt a nyakamba. Ami korábban nem tűnt túlzottan fontosnak, az attól a pillanattól kezdve már nem is létezett.
Kétféle személyiség kezdett el bennem vegyülni. A fiatal lány, aki csak élvezni akarta az életet és az örökösnő, aki emelt fővel visel mindent, amit a sort a vállára helyezett.

-Emmett nem azért van telefonod, hogy egész áldott nap szarhass a fejemre.-a hangom betölti az egész lakást miután végre bejutottam a bejárati ajtót.
-EMMETT! Délután két óra. Halóóó.-kiabálok újra miközben az előszobában lerakom a táskámat és türelmetlen léptekkel szelem át a szokatlanul sötét és csendes nappalit.
-Alexa! húzd el a sötétítőket!-már mozdulnak is a függönyök végre fényt eresztve a lakásba.
-EMMETT!-a hangom immár jóval türelmetlenebbül cseng, hiszen a bátyám még arra sem vette a fáradtságot, hogy válaszoljon, ez pedig egyébként rá kicsit sem jellemző. Amikor benyitok a szobába végre megpillantom a takaró alól kikandikáló lábát.
-Ugye viccelsz? Apuék ki fognak nyírni. Fél óra múlva az étteremben kellene lennünk ne szórakozz velem!-ütöm meg a bokáját, de még mindig nem mozdul és a bőre is furcsán hűvösnek tűnt a kezem alatt.
-Emmett?-immár jóval halkabban ejtem ki a nevét miközben megrázom egy kicsit, de még mindig nem reagál. Összeszoruló torokkal kerülök meg az ágyat. Az ajkai már lilák, a szeme nyitva, a bőre halovány. Amint közelebb lépek a cipőm talpa alatt összetörik valami. Egy fecskendő, ami már magányosan hevert ott akár csak a testvérem. Remegő kézzel nyúltam a nyakához, hogy pulzust keressek még akkor is ha tudtam semmi esély arra, hogy megtaláljam. Tudtunk a drog problémáiról. Még én is pedig épp csak betöltöttem a tizenötödik életévemet. Apu mindig azt ismételgette, hogy majd ő intézkedik, hitegetett mindenkit, de talán főleg saját magát azzal, hogy kordában tartja a dolgot. Nem bírta elfogadni, hogy a saját fia az egyetlen az életében, akit nem képes a befolyása alatt tartani. Ez pedig ahhoz vezetett, hogy végül senki nem tett semmit.
Hónapokig mindannyian tagadásban éltünk. Apu elmondása alapján üzleti útra ment, de ilyenre sosem volt példa anélkül, hogy hetekkel korábban ne jelentette volna be. Az igazságot megvallva a mai napig nem tudom, hogy akkor hova ment el végül. Talán el sem hagyta New Yorkot. Talán a világ másik feléig menekült, amíg kitalált egy új tervet, hiszen minden addigi számítása dugába dőlt, ami számára egy teljesen ismeretlen és kifejezetten gyűlölt dolog volt. Ő mindig az a fajta férfi volt, aki szeretett mindent a hatalma és a befolyása alatt tartani. Abban az időszakban ezt teljesen elveszítette.
Anya csendben omlott össze. Iskola után sokszor találtam úgy, hogy az ablak előtt állt egy pohár borral a kezében és csak merengve bámult maga elé, mintha az idő egyszerűen kicsúszott volna a kezei közül. Valószínűleg pontosan ez történt. Én voltam az egyetlen állandóság az életében, így nem mertem kimutatni a fájdalmamat. Én voltam a gyerek, mégis én avanzsáltam az ő támaszává.
Amikor apa hazajött minden megváltozott. Kész tervekkel állt elénk, amivel igazából tudtam, hogy ha akarok sem leszek képes szembemenni. Lemondhattam az autóversenyzői terveimről, még akkor is ha épp csak elkezdtem felfelé haladni a kategóriákban egyre jobb és jobb eredményeket elérve. Minden ami a szívemnek igazén kedves volt másodszámúvá fokozódott le. Én lettem a családi vállalat örököse. Az egyetlen, aki később a Douglas Armory élére állhatott később. Emmett születése pillanatától kezdve arra volt készítve, hogy az övé lesz majd minden, én pedig ott álltam fiatal nőként és szembe kellett néznem azzal, hogy semmit sem tudok apám világáról, aki a világ egyik legnagyobb fegyvergyártója és kereskedője. Én pedig, aki egészen addig főleg pénzköltésben jeleskedtem a sport mellett apám első számú projektjévé léptem elő.
Úgy éreztem, mintha folyamatosan késésben lettem volna valahonnan, ahova nem is igazán szerettem volna eljutni. Mégis csendesen hajtottam fejet félresöpörve mindent, hogy megfelelő pótlék lehessek. A család jövője, amire álmomban sem gondoltam volna, hogy alkalmas lennék. A szükség és a kényszer azonban nagy úr. Hátat fordítva minden személyes tervemnek vagy igényemnek tettem a lehető legnagyobb hangsúlyt arra, hogy felnőjek a feladathoz.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Először is had mondjam el, nagyon aranyos ez a név, édesen egyedi, és valahogy abszolút illik a play by-hoz.   Illetve a karakterhez is, legalábbis annak a részéhez, aki a tragédia előtt volt. Egy fiatal lány, aki élvezte az életet, és ehhez valójában adott is volt minden. Aztán sajnos az egész világa a feje tetejére fordult.

A szívem szorult össze attól, ahogy leírtad, ahogy a halott bátyjára talált. Tényleg nagyon szomorú így ilyen hirtelen és értelmetlenül elveszíteni valakit. És ha ez még nem lett volna elég, a bátyja után bizonyos értelemben a szüleit is elveszítette. Az édesanyját, aki saját maga is anyáskodásra szorult, annyira befelé fordult. És az apját, akinek a szemében ezután csak egy projekt lett.  

Remélem, idővel, ha elfogadta a sorsát, képes lesz újra a régi önmaga is lenni - az az életigenlő lány, aki korábban volt.    

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!