ϟ160 centi, sötét tónusokkal rendelkező lány, gyakorlatilag teljes mértékben igaz ez rá. Nem csak a bőrszíne olívás árnyalatú, a haja és a szemei is feketék. Emellett az arcát szórványosan szeplők és anyajegyek borítják. Vékony alkatú, mindössze 44 kiló, legnőiesebb testrésze talán a feneke. A hajához hasonlóan a szempillái is dúsak, ami miatt neki minden spirál tökéletesnek számít.
ϟTermészetes szépségnek mondható, hiszen smink és mindenféle testmódosítás nélkül is szépnek számít, mégis rajongója a tetoválásoknak és testékszereknek. Mind a kettőből több is megtalálható rajta, olykor hosszú műkörmöket visel. Úgy gondolja, hogy a nőiesség nem a természetességen múlik, hanem azon, hogy valaki mennyire érzi otthon magát a saját testében. Szerinte a divatnak az a lényege, hogy ne legyenek benne határok.
ϟElvont személyiségnek mondható, de ennek ellenére nagyon könnyű kijönni vele. Élénk természetű, szórakoztató lány, aki azt szereti, ha az emberek nevetnek körülötte. Kifejezetten a vidám, vicces személyek társaságát keresi, akikkel könnyű kapcsolatot kialakítani. ϟIntrovertált, szinte sosem teszi meg az első lépést, de ha valaki vele szemben ezt a bizalmat megelőlegezi, akkor hamar fel tud oldódni.
ϟNem ítélkező típus, viszont sosem ad második esélyt. Nem hisz benne, hogy a rossz emberek képesek lennének pozitív irányba változni, mert úgy gondolja, hogy az ilyen alakok nem látják azt, hogy pontosan mi a probléma velük. Szerinte az önreflekció fontos, de ez nem mehet át önvádaskodásba, mert az leépíti az ember jellemét.
ϟA könnyed kapcsolatok mellett szeret és hajlandó hagyni, hogy a barátságai, vagy a párkapcsolatai igazán elmélyüljenek. Nagyon érzelmes, jobban szeret hallgatni, mint beszélni. Emiatt úgy gondolja, hogy számára az ideális társaság az extrovertált személyeket jelenti, akik igénylik a figyelmet és azt, hogy meghallgassák őket. Szeret az emberek életében egy állomás lenni, ahol megpihenhetnek. Ugyanezekből az okokból döntött úgy, hogy tetoválásokkal fog foglalkozni. Szereti meghallgatni az emberek történetét és segít kivitelezni a tökéletes mintákat.
ϟA testét borító legtöbb tetoválásról azt vallja, hogy nem tökéletes. Gyakorlatilag művészként az útját jelölik, mert sok esetben magán gyakorolt – kivéve azokat, amik a hátán vannak, mert ugye ott nem tud magára varrni semmit.
ϟA zenei ízlése változatos, a tartalmas dalokat szereti, amitől „jóllakik”. Mindent fogyaszt, ami kedves a fülének. Ugyanez a sokszínűség jellemzi a ruhatárát és a lakásának a kinézetét is.
ϟSokan azt gondolnák róla elsőre, hogy nagyon hangos személy, ami kicsit se igaz rá.
ϟNagyon rosszul flörtöl. Egy ideje rájött, hogy ez a bája, ezért egyre nyilvánvalóbban csinálja és meglepően sikeres a fiúknál.
ϟSokkal magabiztosabbnak mutatja magát, mint amilyennek valójában érzi. Hiába töltötte be idén a 26. életévét, még mindig nem biztos abban, hogy méltó az elismerésre és a szeretetre. Emögött több évnyi gimnáziumi zaklatás áll.
ϟKét fiútestvére van, ezért tomboynak mondható, érdeklik a fiús hobbik. Szereti a videojátékokat, illetve van motorra és autóra is jogosítványa. Az elmúlt pár évben kezdett el gördeszkázni, illetve edzőterem helyett falmászással tartja magát formában. Sokat eszik pont, mint a fiúk és azt mint, a fiúk. Nem válogatós, kedveli a csípős és fűszeres ételeket is.

Éreztem, ahogyan a hűvös penge forróvá változik a bőrömhöz érve, amitől el tudtam képzelni, ahogy a vérem vörösre szennyezi azt. Egyetlen pillanat, apró fájdalomérzet. Éppen csak annyi, amennyi elősegíti a lélegzetvételt és nem megnehezíti azt. Apám még sosem jött rá, hogy minden alkalommal, amikor felajánlottam, hogy megveszem neki a biztonsági borotváját, akkor egy pengét lenyúlok belőle magamnak és azt gondosan őrizgetem a fehérneműs fiókomban. Talán klisésnek hat ez a rejtekhely, de már túl nagy voltam ahhoz, hogy anyám csak úgy belenyúljon, a bátyám és az öcsém, illetve szerencsére az édesapám is meg voltak áldva a józan eszükkel és a nem túl perverz jellemükkel, emiatt nem kellett pluszban családon belüli erőszakot is elszenvednem. Szóval a bugyisfiók biztonságos hely volt a naplómnak, amit gondosan töltöttem meg a fájdalmammal és a szenvedéssel, ami az utóbbi időben egyre csak halmozódott az életemben. Talán egy tinédzser lánytól nem túl meglepő a világfájdalom. Talán a felnőttek egyszerűen azt mondták volna nekem, hogy az életem még nem olyan nehéz és pár éven belül már ahhoz sem marad erőm, hogy az ereimet vagdossam. Ha kifejlődik bennem az élni akaráshoz tartozó ösztön, akkor idővel az életem üressé, szürkévé válik, de gyakorlatilag képtelen leszek kezelni a problémáimat, ami csak oda vezet, hogy idővel depresszióssá válok, de nem fogok tudni előrébb lépni a gyógyulás útjára. Mert lényegében mindegy lesz az, hogy élek-e vagy sem. Ha az ember nem bánja azt, hogy eljöhet az utolsó napja, akkor lényegében élni sem szeret annyira.
Némán, mindössze magamban sikítottam ezektől a kemény szavaktól, amiket soha senki sem vágott a fejemhez, mégis elképzeltem őket. Mire észbe kaptam, a szemeimből már több cseppnyi könny gördült le, némelyik elvegyült a combomon ejtett sebekkel. Egy. Kettő. Öt. Tíz. Harminchat. Negyvennégy. Százhárom. Már magam sem tudtam, hogy pontosan mennyi borította a testemet. Szinte kívülről láttam magam, ahogy a fejem a fürdőszoba csempéjének koppan, és halkan felsóhajtok. Szentimentális és érzékeny vagyok. Mindent magamra veszek. Nem mosolygok sokat. De miért viselkedünk úgy, mintha mindez bűn lenne? Vagy mintha tehetnék azokról a dolgokról, amik folyamatosan a fejemben visszhangoztak? Talán nem olyan eget rengető. Mégis úgy éreztem, hogy ok nélkül kapok utálatot. Azért, mert vékony vagyok és nincs mellem. Mert sötétebb a bőrszínem, mint a legtöbb osztálytársamnak. Mert úgy nézek ki, mintha félig fekete lennék, emellett tudják, hogy Mexikóból jött dolgozni a családom. Illegális bevándorlónak hívnak, és sosem fogadnak be sokan. Cikiznek a fekete kapucnim miatt, a zenei ízlésemet szidják. Ha az én körmeimen pattog le a lakk az rohadt gáz, de amikor egy nálam csinosabb lányén, azzal nincs probléma. Hiszen ő szép okos és nincs ideje folyamatosan a körmét lakkozgatni. Azt csak a ribancok csinálják. Ha velem csókolózik egy fiú, akkor csak szemtől szemben beszél szépen hozzám, aztán a hátam mögött azt terjeszti rólam, hogy lefeküdtem vele. Hogy könyörögtem azért, hogy leszophassam. Mert én ennyire elbaszott vagyok. Valaki, akivel senki sem törődik. Ennek ellenére nem akarok véget vetni az életemnek. Nem vagyok vallásos annak ellenére sem, hogy próbáltak annak nevelni. Minden alkalommal féltem a haláltól. Féltem tőle, mert biztos voltam benne, hogy nem a semmiért szenvedek ennyire és valószínűleg nem kapnám meg a feloldozást, ha egyszerűen feladnám. Féltem tőle, hogy a földi poklom sokkal rosszabbá fordulhat csak azért, mert úgy érzem, hogy nem bírom tovább. Ezért összeszorítottam a fogam és utoljára belenyomtam a csuklómba a pengét, ami ezúttal égette a bőröm. Mielőtt elterültem volna a bűnügyi helyszínre emlékeztető fürdőszobánk járólapján, utoljára még egyszer felsírtam. Talán egyszer engem is gyönyörűnek látnak majd, és akkor tényleg annak érezhetem magam.


- Eliza, várj – amikor megéreztem a vállamon a kezét, hirtelen nehéznek tűnt a bőrömön az. A vállam, a combom, a bokám a csuklóim és a derekam. Ezekben a testrészeimben az volt a közös, hogy a legtöbb esetben ruha fedte őket. Általában a vécében öltöztem át a testnevelés órákon és ha a tanárom arra kért, hogy ne viseljek pulóvert, mert megint el fogok ájulni, akkor megtagadtam a kérését. A legtöbb esteben felmentett voltam, mivel az orvosok azt gondolják, hogy vérszegény vagyok. Az utolsó látogatásom az iskolaorvosnál nem volt túl eredményes, azóta a legtöbben kitérnek az utamból, mert pszichopatának gondolnak. Két hete ez az első alkalom, hogy valaki hozzám szól. És ezt most egy olyan személy teszi, akinek a hangja a legszebb volt számomra. A legkedvesebb. Ezért jobban utáltam hallani, mint bármi mást. Gyűlöltem, amikor érzelmeket indított el bennem, és a szívem reménykedni kezdett, mivel pontosan tudtam, hogy az eszemre kellene hallgatnom.
- Te tudod, hogy ki vagyok? – ahogy lassan megfordultam, a göndör tincseim elszabadultak, amik épphogy az államig értek. Levágtam őket pontosan egy hete, mert azokon a testnevelésórákon, amiken részt vettem, túl nagy kockázatot jelentett. A lányok véletlenül mindig beleakadtak, ami miatt maroknyi mennyiségben szakadtak ki a fekete szálak. Nem akartam belemenni abban, hogy nem Eliza a nevem és soha senki nem szólít így. Hogy az túl fehér hozzám és az Elisheva egy mexikóban is anyakönyveztethető, különleges hangzású név. Héber eredetű. Az Eliza megfelelője. Emiatt nem tévedett sokat, de gyűlöltem, amiért így szólított. Pont azért, mert azok hívtak így, akiket kicsit sem kedveltem. El akartam mondani neki, hogy a Lisát, szeretem, de a torkomra forrt a szó. A Lizziet- már fel se mertem ajánlani neki. Talán túlzottan nem is illett hozzám.
- Persze, hogy tudom – talán a hangja frusztrált volt, de a fekete szemei mosolyogtak, mint mindig. Emiatt egyszerre akartam sírni és üvölteni. Hogy lehetséges valakit csak úgy szeretni, akiről nem nagyon tudok semmit? Aki valójában nem is az esetem? Nem illettünk egymáshoz, a modellalkatú, magas barátnője jobban nézett ki mellette. Még akkor is, ha hozzám hasonlóan vékony volt és sötétbőrű. Míg én az undorító kategóriába tartoztam, akiről az emberek előszeretettel állították azt, hogy büdös – pedig rendesen tisztálkodtam, még anyám parfümjéből is rendszeresen fújtam magamra – addig ő egzotikus volt. Talán a mellméretünk különböztetett meg minket.
- Nézd, amit a múlt héten mondtál – tudtam, hogy nehéz erről beszélnie és úgy éreztem, hogy nekem is. Túl sokat sírtam már ahhoz, hogy akár egyetlen könnycseppet is ki tudjak préselni magamból. Ezen a ponton pedig már fáradt is voltam hozzá.
- Ne – alig volt hallható a hangom, ahogy kimondtam ezt – Tudom. Nem kell magyarázkodnod. A helyedben én fel sem kerestem volna magam.
Látszott rajta valami szomorú, ami nem volt jellemző rá. Szerintem megbánthattam, ami miatt sajogni kezdett a szívem. A hosszú pulcsim elfedte a kézfejemet, ahogy kihúztam a zsebemből és az arca felé indult éreztem, hogy az anyag feljebb csúszik, ezért inkább leengedtem azt és a kezén simítottam végig.
- Hamarosan leérettségizel – nekem pedig még két évem volt hátra, ami hosszabbnak tűnt az eddig leélt életemnél is – Kérlek ne lépj velem kapcsolatba többet az iskolában. De azt jegyezd meg egy életre, hogy nem vagyok mérges rád.
A sarkon befordulni olyan rózsaszín pöttyöket láttam, amitől tágra nyílt a szemem és úgy éreztem, hogy hirtelen megnyílik alattam a föld. Menekülnöm kellett volna, de képtelen voltam megmozdulni. Csak a térdembe nyilalló fájdalomból jöttem rá arra, hogy a természettudományi teremben vagyok. Ebben a pillanatban pedig tudtam, hogy örökké szerelmes leszek belé. Hogy többé képtelen leszek őt csak a szememmel látni.

- Kit löktél be oda?
- Mi közöd hozzá? Nem mondtam, hogy beengedlek titeket oda.
- Brody, miért vagy ekkora faszfej? Azt hittem, hogy barátok vagyunk.
- És ezt kitől hallottad?
- Ne már. Te is tudod, hogy egy körben mozgunk.
- Szerintem benned sokkal többen mozogtak, mint mi ketten egy társaságban valaha. Próbáljatok meg bemenni, ha tudtok.



Ahogy lassan beszívtam a levegőt majd kifújtam, vagy ezerszer lejátszódott a fejemben ez a beszélgetés. Nem emlékszem az egészre, valószínűleg a helyzet okozta szorongás és stressz miatt. De ez a pár mondat velem maradt és magam sem tudtam, hogy mit kellene gondolnom amiatt, hogy ma újra találkozunk. Vagy tíz év eltelt azóta, hogy láttam őket, és felállt a szőr a hátamon attól, hogy megint meg fog ez történni. Annak ellenére is, hogy a legtöbbjüket láttam a közösségi média platformjukon, és talán mondhatom azt, hogy a Karma bebizonyította a létezését, mert sokkal csinosabb lettem felnőttként azoknál a lányoknál, akik zaklattak. Nem beszélve arról, hogy a legtöbb fiú, aki annak idején szórakozott velem, nálam sokkal átlagosabb barátnővel rendelkezett. Nyilvánvaló, hogy a gyerekek és egyéb krízishelyzetek megnehezítették azt, hogy jó formában tartsák magukat. Volt, aki az egyetem első évében elhízott. Pár lányról hallottam, hogy szülés utáni depresszióban szenvednek, de persze a világ felé csak a boldog pillanatokat posztolják ki. Pár emberről ugyanakkor nem voltak információim, mert nem akartam tudni azt, hogy kinek megy jól a dolga. Nekem csak azokra az információkra volt szükségem, hogy ki az, aki nálam sokkal nyomorultabban van.
Jó ideje már nem olyan céllal hordtam a pulóvereket, mint régen. Nem igazán zavart, ha valaki megpillantotta a hegeimet, mert megtanultam őket a testemmel együtt szeretni. Az utóbbi időben már annyira hozzám tartoztak, hogy a létezésükről is elfeledkeztem. Emlékszem arra az alkalomra, amikor a bátyám először látta meg őket. Azt kérdezte tőlem, hogy miért féltem elmondani neki, hogy bántanak. Mindig az első beszélgetés a legnehezebb, mert ilyenkor az ember úgy érzi magát, mintha fojtogatnák. Valójában csak ki kell bírni a beszélgetést és utána először lehet úgy fellélegezni, mint a vágások folyamatán minden alkalommal, amikor egy másodpercre levegőhöz jut az ember. Ezek viszont nem apró kis lélegzetvételek. Ez egy hosszú, mély levegővétel azon a helyen, ahol a légszennyezés nem létezik. Az egyik legcsodálatosabb érzés a világon. Olyan lehetett, mint az édes fájdalom, amikor beestem a természettudományi terembe, aminek az ajtaja előtt állok most. Az volt az első pillanat, amikor úgy éreztem, hogy nem vagyok egyedül.
Az ujjaimat a kilincsre csúsztattam, majd lenyomtam azt, és élveztem a csendet, meg a csodálkozó pillantásokat, amikor beléptem az osztálytalálkozóra. Mindenki ki volt öltözve, de talán helyesen fogalmazok, ha azt mondom, hogy sikerült az egész társaságot túlöltözni, ami illetlenség volt, mert nem a saját osztálytalálkozómra érkeztem meg, hanem a testvéremére, amire meghívást se kaptam. Ennek ellenére az arcomon pofátlanul széles volt a mosoly, miközben végig néztem a döbbent társaságon. A testvérem kiköpött mása vagyok. Az egyetlen göndör, fekete oroszlánsörényű, barnabőrű, húsos ajkú, idegesítően vékony lány, akit ismernek. Akitől valószínűleg szégyenérzetük van, mert beléptem az ajtón és képes voltam az arcomba mosolyogni.
- Csatlakoznék hozzátok, ha nem baj – nem kértem engedélyt, csupán elégedetetten simítottam hátra a fenekemet verdeső tincseket, aztán a pillantásom megállapodott rajta. Talán az egyetlen ember, akinek számított a véleménye az ő volt, én pedig nem tudtam eldönteni azt, hogy pontosan mit látok a tekintetében. Anélkül, hogy levettem volna a szemem róla, közelebb sétáltam hozzá és most már éreztem, hogy mindenki engem néz. Furcsa lehet abba a nyomorék szerepbe belekerülni, amibe engem kényszerítettek annak idején, most pedig végig nézni azt, ahogyan az egykor legszexibb sráccal szemezek az évfolyamról. Szinte biztos voltam benne, hogy a legtöbben csak azért jöttek el, hogy szemközt találják magukat Brody mellizmaival.
- Van egy gyújtód? – fogalmam sem volt arról, hogy van-e családja, együtt vannak-e még Dee-vel vagy egyáltalán bármi közöm lehet hozzá. Ennek ellenére a kis jelenet után, amit rendeztem, örömmel vettem tudomásul, hogy finoman a karom után nyúlt, miközben felültem az ablakpárkányba. Éreztem, ahogyan a hüvelykujja finoman végig simít a bőrömön és le sem veszi a szemeit a sebhelyekről. Ahelyett, hogy bármit mondtam volna, talán kicsit durvábban kaptam el a kezem tőle, mint kellett volna.
- Meggyújtanád nekem? – másra sem vágytam, mint illegálisan elszívni egy szál cigit, majd elbújni a szekrényben és valaki másra fogni azt, hogy rágyújtott a teremben. Az egész állatkert megérdemelte volna, hogy el legyenek kergetve innen.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Sokféle érzést és gondolatot ébresztett fel bennem a lapod, miközben olvastam. Olyan dologról írsz, ami hatalmas társadalmi probléma, ami rengeteg gyerek életét keseríti meg, aminek soha nem lenne szabad megtörténnie. A bántalmazás iskolán belül mostanra szinte divattá vált a tinik között és sajnos a legtöbben akik elszenvedik sokkal rosszabbul járnak. Még kétezerhuszonháromban sincs megoldás arra, hogy mindezt megfékezzék.
Egyszerre éreztem szorongást, félelmet és indulatot miközben olvastalak, a depresszió kegyetlen és csendes gyilkos, általában későre veszik észre a jelenlétét. Nagyon szomorú, amin keresztül kellett menned az iskolás éved alatt, a magány senkinek nem kellene állandó útitársnak lennie. Nagyon erős vagy, hogy felismerted a problémát és sikerült talpra állnod, magad mögött hagyva mindazt amit át kellett élned. Habár elfelejteni nyilvánvalóan sosem tudod majd.
Nincs miért szégyenkezned, te egy túlélő vagy, mindig tekints büszkén azokra a hegekre, amik örökké a bőrödbe vésődtek. Kívánom, hogy az életedben mostmár csak bolodogság és siker legyen az útitársad, na meg persze az a fiatalember, aki még ennyi idő után is a gondolataidban van.
Színt és rangot admintól kapsz majd, addig is foglalózz és mehetsz is játszani

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!