Ülünk, csak csendben, te és én. Figyellek az átható pillantásommal, többen vagyunk a tárgyalóban, senki sem veszi észre, hogy már levetkőztettelek a tejfehér színű szemeimmel, mindenki a felőlem áradó magabiztosságot látja csak. Te valamiért mégis elbizonytalanodtál. Nagyon is jól tudom, hogy miért bizonytalanodtál el, tegnap előtt egyazon bárban voltunk, te pedig akkor is csak kerülgettél. Nem szeretem a határozatlan embereket, de szeretem a cserkészést. Szeretek vadászni, nem érdekel, hogy az férfi vagy nő, hogy zavar,hogy a gyűrűm ott van a jobb gyűrűs ujjamon? Kérlek. Emlékszel, hogy éjszaka nem volt rajtam. Gátlástalan seggfej vagyok? Igen. De ezt is legfeljebb csak sejtheted. A külvilág számára én vagyok mr. tökély. Talán a sokadik ezen a címen, a családomban csak a harmadik ezen a néven, de kit érdekel? Nekem ez sosem számított. Neked annál inkább; te vagy a húgom. Most pedig épp valamelyik furcsa kis játékod játsszuk. Látszólag nem ismerlek, és te se engem, hát nem ez a gyönyörű ebben? A piti játékaink, a játékod, amivel elintézted, hogy a feleségem a tengeren túlon maradjon örökre. Amiért csakis a címem és a rangom miatt maradt velem, kénytelen volt, mint ahogy rávilágítottál.
Te vagy az első, aki megrontott, aki bűnbe csábított, te vagy az én Évám. Az egész már igazán kiskorunkban elkezdődött, hogy nem ágáltam ellene? Akkor még azt hittem, hogy ez így helyes, az idősebb védi a kisebbet. Ha érdekelte volna a szüleinket, akkor talán közbeléphettek volna, mégis; ahogy idősödtünk, úgy züllöttünk el, én a középiskola alatt is,majd az egyetemen. Kevesen tudnak arról, hogy velem is megfordult a világ, és arról is, hogy végül kiknek a vére tapad a kezemhez, te talán sejtesz valamit, de jobb ha semmiről sem tudsz.
Azóta változtam, ezt te is észrevetted. Keményebb lettem, szilárdabb, megingathatatlanabb, és semmi sem érdekel, a céljaim elérése érdekében. Apánk is büszke lett rám, főleg ő. Noha én voltam az, aki azt mondta, hogy egy állítólagos térdbaleset miatt hagyom abba a focit, ő mégis felragyogott, és szinte azonnal az elnöki székbe ülhettem, de ehhez a szaros kis amerikai  kontinensre kellett mennem. Én tartom össze a szálait, és nem eresztem azokat. Mit csinálok? Vezetek, ahhoz mindig is jól értettem. Fontos a látszat, mert ki tudja hányadik ágon rokonságban állunk a királynővel, éljen! Szarkasztikus? Nem. Egyáltalán.

Unom, mindent unok, ami ezen a napon történik velem. Interjúk és meghallgatások, megbeszélések, egyeztetések, kissé zsúfolt a programom, és az esti számításaimat is keresztbe húzzák. Ahelyett, hogy a megszokott báromban lennék, egy olyan helyen, ahol szeparék vannak, amelyek mögött azt tehetem, amit akarok, azzal és akivel akarom, ahelyett, egy mérhetetlenül unalmas jótékonysági eseményen kell részt vennem. Ami valamilyen szinten kötődik anyám Angliai alapítványához. A húgom az, aki képes belerángatni ilyesmibe, de tudja jól, hogy ha nem ereszthetem ki a gőzt, kezelhetetlenné válok, egy igen szűk kör számára. Nem, egyáltalán nem verekszem, az nem az én stílusom, de a tárgyalómból sírva jönnek ki a delikvensek, és a héten még nem rúgtam ki senkit sem, csak keddnél tartunk. Igazából, nem is kirúgás ez, inkább felmondás, nem bírják a stresszt, a tudatot, hogy be kell jönniük az irodámba. A húgom azért van a másik szárnyba, hogy ellensúlyozza a hűvösségem. Nem tehetek róla, én nem haverkodni jöttem ide. Ha valaki nem bírja a légkört, a hajtást és az elvárásokat, akkor mehet is. Ugyanazt követelem meg tőlük, mint amit magam is meg tudok tenni. Ki tudja, hogy napjában hányszor ,hány nyelven tárgyalok olyan idiótákkal, akiknek a cége a markomban van, mert titokban épp kivásároltam azokból? Ilyen ez a biznisz. Jelenleg A Nike-n dolgozom, egyeduralkodó sport szergyártó cég akarunk lenni, aki birtokolja a piac nagy részét. Emellett más érdekeltségeink is vannak, de jobb ha itt annyiba is marad a kérdezősködés, a saját érdekedben. Egyébként sem válaszolnék rá.
Egyébként valami marha felkapta az egyetemi klubom pletykáit, és most erősen nyomoznak utánam. Kíváncsiak, hogy egy nagy múltú III. Bohen hogy volt képes otthagyni az Arsenal tartalékos csapatát. Jól focizok, a mai napig, és hiányzik is, de megfogadtam, hogy soha többet nem teszem a pályára a lábam; noha a húgom állandóan ezzel csesztet, legyek akkor edző. El tudnál képzelni Amerikában, az amerikai foci hazájában, mint Angol foci edző? Az a baj, hogy néha eszembe jut nekem is, és eltudnám képzelni magam, de hagyjuk. Más a fontos, nem az, hogy ott üljek a partvonaltól nem messze, és retardáltakat koordináljak, mert némelyik még azt se tudja, hogy melyik térfél épp az övé, vagy melyik a jobb vagy a bal lába, mert úgy leszívta füves cigivel az agyát, hogy csoda, hogy átment a teszteken.

Elegem volt, a jótékonysági estre készültem, de kellett valami, vagyis valaki, akivel kiereszthetem a gőzt. Meg is volt az áldozatom, egy fiatal párocska, hogy honnan tudtam, hogy mindketten kaphatóak? Mert egyértelműen ezeket a jeleket kommunikálták felém. Nekem pedig több sem kellett, pár órával később az egyik emeleti alkóvban találtunk egymásra. Sehol senki, magam győződtem meg erről, és végre, megkaphattam a megérdemelt kikapcsolódásomat is. Nem érdekelt, hogy ennek az ügynek családi vonzata is van. Szerettem az izgalmakat, mindig is.
Hamarosan ott térdelt előttem a pár férfi tagja, a nő pedig szintén, és mindketten engem kényeztettek, nekem csak ez számított, hogy honnan tudtam, hogy kaphatóak? Van egy klub, aminek a jelét ott viselték a nyakukon, vagy a fejük környékén, innen.
Akartam, hogy csakis engem szórakoztassanak az éjszaka hátralevő részében, így az alkóvból, egy még elhagyatottabb szobába mentünk, amelynek az ajtaját is becsuktam magam mögött.
Egyetlen sikoly sem hallatszott ki, mert a saját alsójuk zárta el a kikívánkozó hangok kakofóniáját az ajkuk közül, ahogy az egyik övcsapás érte őket a másik után. Én pedig éreztem, hogy a feszültségem távozik, ahogy őket hajtom a mámor felé. Mi a jó ebben? Ők élvezik, ha bizonyos korlátok közé vannak szorítva, én élvezem, ha őket irányíthatom. Alig beszéltünk ,de a biztonsági szavaik elhangzottak, és busásan megfogom nekik hálálni, hogy a segítségemre voltak a mai estén, máskülönben nem így működik. A bárban sorban állnak azért a szadizmusért, amit tőlem kaphatnak. Kegyetlen vagyok, nem csak tettleg, de verbálisan is, általában jól ráérzek arra, hogy kinek mire van szüksége, és sosem kerestem állandó partnert, nem is fogok. Egy két alkalom után megunom az alárendeltjeimet.
Ám… egy kis villanás, egy zsigerig hatoló érzés, és… ott van. Látom! Lustán pillantok fel rá, és megvan! Elkapom a pillantását, fogva is tartom, engem elégítenek ki, de a szemeim őt is hívják. Gyerünk, térdelj le ide elém te is. Gyere ide, és segíts elmosni ezt a kínzó vágyat, ami minden áldott nap megőrjít, és kikészít, érints meg! Csókolj meg, engedd hogy beléd mélyesszem… a fogaim!
Újabb kattogások, és most már világos. Te kis rohadt szemét , senkiházi! Hirtelen erővel szabadítom ki magam a két segítőkész alak gyűrűjéből, gyorsan összekapom a nadrág sliccem, és utánad eredek. Csak kapjalak a kezem közé, te kis senkiházi! Az volt az utolsó lesi fotózásod!