- Gyere. - szegeztem a tekintetemet az iroda ajtajára, amikor halk kopogtatás törte meg a csendet.
- Remy! Ne haragudj, hogy zavarlak, de egy nő téged keres. Egy nagyon csinos nő. - jjjjah, ezt nagyon fontos volt hozzá tenni. Erőltetett türelmes várakozással néztem rá.
- Azt mondta, hogy elvileg meg volt beszélve.
- Igen. Mindjárt megyek. - van egy szintén vendéglátós ismerősöm, akivel szóba került, hogy egyelőre ugyan csak elméleti szinten, de talán átszervezném kicsit az Aunt Marie's személyzeti viszonyait, beleértve saját magamat is.
Aztán hívott, hogy van egy ismerőse, akinek valami rokona szeretne ide költözni New York-ba Massachusette-ből, és lehetőleg a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni, mert ezt tanulja/tanulta. Nem igazán tudom. Félúton elveszítettem a fonalat, amikor valami családi szálakat próbált elmagyarázni nekem. Csoda, hogy a sajátjaimat számon tudom tartani, nem még valaki másét.
Ugyan most nincs konkrét felvétel, és hála az égnek emberhiányban sem szenvedünk, senkinél sem lóg ki az a bizonyos lóláb, de attól még nem akartam csak úgy lerázni őket. Egy beszélgetéssel még senki sem veszít semmit sem. A vendéglátós szakirány egyre ritkább kincs mostanában, szóval hát ha látok benne fantáziát és meg tudunk állapodni valamiben, amit a tulaj torkán is le tudok nyomni. Ráadásul a nő minél több helyet néz meg a rokona számára, annál nagyobb eséllyel találhatja meg a legmegfelelőbbet.
- Remington Fellowes. - mutatkoztam be neki, rá hagyva a döntést, hogy szeretne-e kezet nyújtani mellé vagy sem.
- Örülök, hogy megismerhetem. - villantottam egy barátságos mosolyt.
- Menjünk be az irodámba, ott nyugodtabb körülmények között beszélhetünk. - az étteremben ott az alapzaj és a tény, hogy a falnak is füle van, amihez száj is tartozik, de ész már annál kevesebb, ami így szeret hülyeségeket összekombinálni. Az emberek már csak ilyenek.
- Kér esetleg valamit? Kávét? Üdítőt? De ha enne valamit, természetesen az is megoldható. A kollégám majd utánunk hozza. - elindultam vele a megfelelő irányba, ha neki sem volt kifogása ellene. Kinyitottam az ajtót, hogy befáradhasson. Az egyik szék felé intettem, hogy nyugodtan foglaljon helyet. Ha így tett, követtem a példáját.
- Csak annyit tudok, hogy van egy közös ismerősünk, és hogy betöltendő állás érdekelné egy rokona miatt. Szóval... bővebben miről lenne szó?

   Maliana Pelmier igazán gyönyörű és szemrevaló lány volt.A bostoni hűvös téli szelek rendszerint alma formát csíptek arcának két felére, és igazán mutatóssá tették az amúgy alabástromfehér bőrét.Huszonhat évesen, friss diplomájával a tarsolyában úgy érezte eljött az ideje, hogy maga mögött hagyja szülővárosát, de még az államot is, és máshol próbálja ki a tudását és a szerencséjét. Eredetileg nem New York-ba akart költözni, pedig én ezt roppant mód szorgalmaztam volna. Sokkal inkább a melegebb és napsütésesebb dél felé vágyott, vagy nyugatra, az óceán másik partjára. Talán az riasztotta vissza mégis ezen választásától, hogy bár alapvetően roppant barátságos, kedves és előzékeny volt, halk szavú, szelíd teremtés, szüksége volt arra, hogy valaki ott legyen mögötte és támogassa.Mindössze kilenc esztendős volt amikor egy betegség következtében elveszítette az édesanyját. Az édesapja - aki Rory húgom sógora volt, a férjének egyetlen öccse- pedig nem házasodott meg többször, miután eltemette imádott feleségét, és úgy döntött, egyedül neveli fel a lányát. Persze nem kellett mindezt egyedül végigcsinálnia, hiszen nem csupán bátyja, hanem annak családja is segítette őt ebben, közöttük én is. Noha Boston távol volt, és minden nap mégsem utazhattam oda, Malia gyakran töltötte nálunk a nyári szünidők egy részét, vagy akár az iskolai szüneteket, később pedig ha nyugalomra és feltöltődésre vágyott, a mi otthonunkba készült az egyetemi vizsgáira.A kapcsolatunk mondhatni olyan volt mintha a nénikéje lettem volna, bár közöttünk elég elenyésző volt a korkülönbség. Gyermek hiányában azonban kifejezetten jó érzéssel és boldogsággal töltött el, hogy az életemben való jelenlétével kárpótolt valamiért, ami nekem soha nem teljesedhetett be.
A válásom után, akárcsak Rory, ő is azzal vigasztalt, vagy legalábbis a maga módján próbált, hogy bizonyosan megtalálom majd azt a férfit, akivel boldog lehetek, aki megadja számomra azt a csodát, amely után mindhiába vágyakoztam nyolc éven keresztül.Édes teremtés.
Pár hete egy telefonhívás fogadott, mely szerint a lányka végül mégsem a napfényes nyugatra,se nem a vonzó, még inkább derűs és minden szempontból színes délre indul, hogy megkezdje önálló életét, sokkal inkább választaná New York-ot, és ezzel együtt nagybátyja családját. Az édesapja, ha nehezen bár, de elengedte, ugyanakkor talán abban is reménykedett, hogy a lány sikeresebb lesz egy olyan környezetben, amely közvetlenül és mindenféle módon támogatni tudja. Rory és Bob az otthonukba fogadták, én pedig megígértem, hogy segítek neki munkát találni. Mert bár valóban okos és talpraesett lány, pályakezdőként minden bizonnyal döcögősebb lesz számára az út.Én pedig szerettem volna ha olyan helyen vállal munkát, amelynek megbízhatóságáról magam is meggyőződhettem.Túlféltettem volna? Meglehet.
Az Aunt Marie’s nevű helyet nem ismertem, még sosem jártam ott azelőtt. Mindy Morris apósa - Mindy egy új kolléganő volt, még éppen csak túl volt az első éles “bevetésein”-, az aki figyelmembe ajánlotta, lévén ismeri az üzletvezetőt, és maga is biztosít affelől, hogy ha valahol, akkor itt minden bizonnyal tökéletes és ideális lenne kezdenie Malia-nak.
Találkozót beszéltem meg hát, igyekeztem nem túl részletes lenni, elvégre telefonban túl sokat nem is nagyon lehet elmondani. A munkámból adódóan tisztában vagyok vele, hogy az emberek többsége nagyjából három egyszerű mondat után, és esetleg a helyzet okozta stressz miatt hajlamos arra, hogy a figyelme elterelődjön. Kivált egy étteremben, ahol alapvetően is nagy a háttérzaj, vagy éppen mindig akad valami, vagy éppen valaki akire vagy amire figyelni kell. Próbáltam a lényegre szorítkozni. Elmondani, hogy egy Pete Kleber nevű ötvenes úriember - aki ha jól informáltak akkor az édesapjának az ismerőse, és maga is a vendéglátóiparban érdekelt- ajánlotta őt figyelmembe, rá hivatkozva keresem, és az unokahúgomról lenne szó, kinek friss diplomája van. Szakirányú. Ennyit tettem hozzá csupán azért, hogy egyáltalán hajlandó legyen meghallgatni. A részletek kifejtését a személyes találkozásra tartogattam.Remington Fellowes, kinek hangja roppant megnyerő, fiatalos, kissé sietős ugyanakkor nagyon kellemes tónusú volt, kedvesen megjegyezte, hogy már Pete is felhívta őt, így minden bizonnyal tudta,hogy én is keresni fogom.
Igyekeztem a megbeszélt találkozóra pontosan érkezni. A ruházatom nem csupán jövetelem célját volt hivatott tükrözni, hanem azt is, hogy mindezzel megtisztelem azt akivel beszélgetni fogok.Egy fiatal, nagyon kedves fiatalember készséggel vezetett hátra egy kiszélesedő, kényelmes folyosón, melyet oldalról ajtók pettyeztek, különféle feliratokkal. A többsége zárva volt, vagy éppen nyílt és kilépett valaki. Kosarat cipelve akadt össze a tekintetem egy éppen csak húsz éves elmúlt lánykával, az almák mosolyogtak abban a kosárban, éppen úgy, ahogyan egy sietős, gyors mosolyt ejtettem meg magam is a lány felé. Visszamosolygott rám, még biccentett is, majd távozott egy ide-oda billegő lengőajtó mögé. Követtem a fiút, aki hamarosan eltűnt, előtte megkérve, hogy várjak itt, mindjárt érkezik “Remy”. Halovány, mosollyal ajkam szegletésebn köszöntem meg,és a kezem magam elé vezetve, ujjaim egymáson összefűzve, türelmesen várakoztam. Hamarosan feltűnt egy kissé nyúzott, de minden szempontból kellemes benyomást tevő, huszas éveinek végén járó férfi.Egyenesen rám nézve közelített meg, és bemutatkozott. Szinte azonnal kifűztem egymásból az ujjaim és felé nyújtottam a kezem, amely félúton találkozott az övével. Kezet fogtunk.
- Pernille Anderson. Hasonlóan örvendek. Köszönöm, hogy szánt rám az idejéből.- bólintottam, amikor az irodájába invitált, és reméltem is, hogy nem itt kell megbeszélnünk a részleteket. Nem mintha titok lenne, de mégis diszkrétebb, ha esetleg olyan dolgokat is meg kellene említenem ami nem tartozik másra.
- Én…nos….köszönöm azt hiszem…hopp!- ahogy követtem Remingtont az irodája felé, megint nyílt az egyik ajtó, és sietősen lépett ki egy fehér pólós kese hajú fiú, egy műanyag ládában néhány csomag kávét egyensúlyozott, amivel sikeresen majdnem le is tarolt. Pár másodpercre megálltam, hogy elkerüljük az ütközést. Ő elnézést kért, én meg csak mosolyogva a fejem csóváltam és valami olyasmit motyogtam, hogy igazán semmiség.Hagytam, hogy fusson tovább és én is követtem a férfit az irodájába.
- Szóval nem kérek semmit, nagyon kedves, köszönöm.
Beléptem utána a helyiségbe, és fejemmel követte a mozdulatot, amellyel egy szék felé intett, majd lassú léptekkel megközelítettem az ülőalkalmatosságot és helyet is foglaltam rajta.Megvártam amíg ő is leült, és megköszörülve a torkom kezdtem bele jövetelem céljába. Kicsit zavarodottan babráltam időnként a szoknyám nem létező szöszeit, mintha azokat seperném le - persze semmi nem volt ott- és egy ideig még a szemkontaktust sem sikerült felvennem vele. Az igazság az, hogy sosem csináltam ilyet, és alapvetően is a személyes kapcsolat másokkal mindig kicsit nehezemre esett.Talán ezért is lett olyan munkám, amelyben segíthetek az embereknek anélkül, hogy személyesen kellene velük találkoznom.
- Igen…szóval…khm…- köhintettem egy aprót, bár a torkomnak semmi baja nem volt.A hangom arról árulkodhatott, hogy bár nem esik nehezemre a beszéd, és alapvetően is kellemes, fátyolos, megnyugtató mélységű a hangom, amely miatt alapvetően szinte az első körök egyikén elnyertem az állást, ettől függetlenül nehezemre esett most megfogalmazni a gondolataimat, vagy a jövetelem célját.
Az ember, és ezt szintén a munkámból adódóan tudom, hajlamos szinte a legjelentéktelenebb vagy oda nem illő dolgokat belekeverni a mondanivalójába, ha zavarban, vagy olyan helyzetben van, amit nehezen dolgoz fel. Lám, most én is beleesem ebbe a hibába.Nehezen indítom el a dolgot, de tudom, hogy pár perc és magamra találok majd.
-  Pete Kleber az egyik nagyon kedves kolléganőm apósa. Innen az ismeretség. Illetve félig, mert csak a fia feleségét ismerem.Őt is csak nemrég…bocsánat, kicsit még nehezen szedem össze a gondolataim.- exkuzálom magam zavarodottan, aprót nevetve, és a fejem lehajtva, megcsóválva azt, majd egy szusszantást követően felpillantok, és próbálom immáron felvenni vele a szemkontaktust, mielőtt teljesen komolytalannak gondolna a jövetelem célját illetően.
- Szóval. Van egy unokahúgom.Fél éve szerezte meg a diplomáját a bostoni NEU-n, vendéglátóipar és szálloda management szakon, valamint jelenleg egy másoddiploma megszerzésén dolgozik ugyanezen területek közgazdaság specifikációján.Huszonöt éves. Illetve jövő hónapban már huszonhat lesz, de gyakran viccelődöm vele, hogy amíg csak lehet mondja azt az életkort amennyit betöltötte,úgyis gyorsan repül az idő, később úgyis fiatalítani akar magán.- nevetem el magam diszkréten de mégis jókedvűen, valamiféle ostoba, de feszültségoldó tréfával igyekezve elütni zavaromat.
- Pete szerint ez egy roppant megbízható hely, és talán szükség lenne egy olyan végzettségű, pályakezdő, de roppant lelkes munkaerőre, mint amilyen Maliana.- eddig nem említettem a nevét, ez is most csak úgy hirtelen és szinte ösztönösen jött.
- Tudom, hogy kezdő még….de hát….mindannyian kezdtük valahol az életünket, nem igaz?- vontam meg a vállam egyszerűen, és reménykedve néztem a velem szemben helyetfoglaló férfira.

   

- Ugyan! Semmi gond. Csak nyugodtan. Nem minden nap kerül az ember ilyen helyzetbe. - és ez nem is egy valódi állásinterjú, hisz nem saját magát képviseli a munkaerő piacon.
Elárulta, hogy az unokahúga, Maliana miatt van itt, aki Boston-ban a Northeastern University -re járt. Nemrég diplomázott, ráadásul szakirányosan! De szeretné ezt még egy másoddiplomával is kiegészíteni közgázból. Huszanhat éves. Fiatal, ambíciózus, tanítható, a jelek szerint szorgalmas és van esze is. Manapság ez is ritka kincs.
- Az életkor, a végzettség, a nem, a diploma, a nyelvvizsga, a pályakezdő státusz ezek mind olyasmik, amik nem feltétlenül tükrözik a valódi, mögöttes tartalmat. Az Önéletrajzába pedig mindenki azt ír, amit akar. Úgyis mindig élesben derül ki, hogy ki mire képes valójában. Szóval nem vagyok előítéletes csak azért, mert valakinek kevés a munkatapasztalata. Ettől még gyorsabban beletanulhat, mint az, aki már húsz-harminc éve a pályán van. - nálam ez nem kizáró ok. Rajtam is sok múlik, hogy be tudom-e tanítani vagy sem.
- Ez tényleg egy megbízható hely, nem véletlenül dolgoznak itt régóta a kollégáim. A tulajdonos és én is a korrektség hívei vagyunk, és emberként kezeljük az itt dolgozókat. A legtöbben régi motorosok, és még a klasszikus, színvonalas vendéglátást képviselik. Persze akad néhány fiatalabb is a személyzetben, de pár kivétellel ők is már legalább három éve itt vannak. Nem cserélődnek gyakran, és ezt a vendégek is szeretik. Mindig tudják, mire számítsanak. Nem változnak se az ízek, se az adagok, nincs elhanyagolva a tisztaság és hasonlók. - mernék megpróbálni.
- Jelenleg éppen ezért, mivel nem jellemző a vándorlás, nincs is felvétel hozzánk. - nem vagyunk ráutalva senkire, ezt fontos tisztázni.
- De az valóban igaz, hogy van lehetőség bekerülni a csapatba, ha valaki meg tud felelni az elvárásoknak, és hajlandó alkalmazkodni az itteni szokásokhoz, a csapatunkhoz. - aki nem Aunt Marie's kompatibilis, az soha nem is lesz az.
- Az, hogy én vagyok a cég ügyvezetője, nem igazán fedi le jól, hogy pontosan milyen feladataim is vannak. - sokan egészen mást képzelnek bele.
- A cégvezetés mellett ott van a könyvelési anyagok összerakása, szállodavezetés, árképzés, pénzügyek, személyzeti kérdések, marketing, stb. - szóval nem szoktam unatkozni.
- Eddig nem jelentett problémát, hogy mindezt egyedül csináljam, de történtek változások az életemben, ami miatt kénytelen leszek egy részét kiadni a kezemből. Szeretnék magam mellé valakit, akit betaníthatok, hogy meg tudjuk osztani egymás között a terheket. Idővel pedig az ügyvezető státuszt is átveheti tőlem, ha mindketten úgy érezzük, hogy alkalmas rá. - addig igyekszem fejleszteni a személyzetet is, hogy ne szakadjon minden az utódom nyakába, mint annak idején nekem. Mástól nem várhatom el ugyanezt. Lehetetlen. És az sem ártana, ha nem csak az étteremnek lenne külön üzletvezetője, hanem felvennénk egy szállodavezetőt is. Több rendezvényt kell felvennünk, és kitermeli az extra béreket, járulékokat.
- Ez megterhelő, precizitást, figyelmet, türelmet és rengeteg szorgalmat igényel. Ha valakit érdekel ez a terület, szívesen csinálja, akkor nem lehet gondja vele. Viszont ha valaki csak a pénzkereseti lehetőséget látja egy-egy munkában, nem tenné oda magát, akkor nem ajánlom. - ez az első és legfontosabb, amin el kell gondolkodniuk, ha szeretnének belevágni.
- Ha úgy gondolja, hogy az unokahúga megfelelne a feltételeimnek, hajlandó tanulni és fejlődni, szívesen találkoznék vele, hogy személyesen is átbeszélhessük az ő és az én elképzeléseimet is. - az a legtisztább.
- Egyébként nem járna rosszul. - jelent meg egy mosoly az arcomon. Ez egy tök jó hely, tök jó arc kollégákkal.
- Kezdőként ez egy nagyon jó pozíció, jó fizetéssel, és tapasztalatszerzésnek sem utolsó. Később, ha váltani akarna, hasznát fogja venni az itt eltöltött időnek.