Shin & Han-jae

Jennie azt mondta használjuk fel a baseball meccsre vett jegyeit helyette. Jennie azt is mondta, hogy ha eljövünk, tuti jól fogunk szórakozni. - Yoo Jae Ni, te kis boszorka - úgy morogtam ezt a bajszom alatt, mintha lenne rá esély, hogy hirtelen kiugrik az egyik két ajtós szekrénnyé megnőtt biztonsági ember mögül, akik csak azért tartották fel eddig annyira a stadionba belépni kívánókat, hogy meg tudják velem játszani ezt a kis trükköt még a bejáratnál. A másik lehetőség az volt, hogy azt hiszik valaki terrorkockázati veszélyt jelent a jelenlévők közül és azért kutatnak át mindenkit annyira, mintha minimum a rák ellenszerét rejtegetnénk a zsebeinkben. Vagy egy bombát, ha maradunk a terroristás hasonlatnál, amit jobb volt nem megosztani a mellettem sokkal türelmesebben várakozó barátommal.
A pillantásom Shinre siklott, akinek az arca nem árult el semmit, de a görög szobor szerű nyugodtsága csak még inkább felpaprikázott, mintha ne lettem volna már így is elég türelmetlen, amiért lekéssük a fél meccset és kint dekkolunk, ahelyett, hogy már megjártuk volna a büfét is. Mondjuk tegyük hozzá, hogy ha a saját akaratomon múlik, el se jövök. A tévében is ugyanolyan jól lehet mindent látni, ott még kommentálják is a történéseket és nincs rá esély, hogy véletlenül fejbe kúrnak egy labdával... Aztán a húgom előállt azzal, hogy ő meg Rim kiszemeltek valakit a játékosok közül, aki bejön nekik, de idő közben Rim meg is gondolta magát, ezért jobb lesz ha én meg Shin használjuk fel a jegyeket és jövünk el megnézni a meccset. Úgy tegnap délutánig egyébként azt sem tudtam, hogy kik fognak játszani, de ha már nem egyedül kellett lennem, akkor teljesen rendben voltam vele.
- Szerinted a büfében is ekkora lehet a sor? - Nem feltétlenül figyeltem oda arra, hogy milyen erővel könyökölöm őt oldalba, ezért a csontos testrészem akár fájdalmat is okozhatott neki. Ha őszinte akarok lenni, Shin jobban nézett ki egy fokkal - annál legalábbis biztosan, ahogyan a kórházban láttam. Az arcába visszatért a szín és mintha hízott is volna, habár olyan szorgalmasan hordtam neki mindent, amit Jennie otthon nekem meg Jihannak készített, hogy csoda lett volna, ha nem kap magára pá kilót. Nem tudom hol tanult meg a húgom akkora adagokat főzni, mint egy iskolai menzás néni, de elég volt elfogyasztani, meg elosztogatni néha, amit elénk pakolt. Egyikünk sem volt annyira kevéssé finnyás, hogy néhány nap után ne vágyjunk valami másra. Jae Ni egyetlen szerencsétlensége pedig az volt, hogy sem a bátyám, sem én nem értettünk túlzottan a konyhaművészeteknek. Ha a húgom nem lenne és nem vállalná magára a főzést, vagy csődbe mentünk volna már, mert minden étkezésünket rendeltük volna Jihannal, vagy éhen haltunk volna. Vagy ilyen sorrendben. Kifosztanak minket a vagyonunkból, aztán szép lassan elsorvadunk. Vagy megesznek a kóbor macskák.
- Amúgy mit csinál a húgod, hogy nem ért rá eljönni a nyálát csorgatni Jaenivel? - A kezemet a nadrágom elülső zsebébe nyomtam, miközben a talpamon hintáztam előre-hátra. Ha elő tudnánk venni valamilyen szaftos témát, rögtön kevésbé lenne unalmas a várakozás. Ugyanakkor volt bennem némi óvatosság ezt illetően, mert nem akartam - illetve senki nem akarta a környezetében - felkavarni őt olyasmivel, amit esetleg róla pletykáltak. Amúgy meg én is utálnám, ha visszamondanának nekem dolgokat, mert könnyebb valakit ott helyben megütni, amikor a szemedbe mondja az őszinte véleményét, mint utólag számon kérni valamit, ami talán úgy volt ahogy elmondták, talán nem.
Mire bejutottunk a biztonsági ellenőrzésen az én agyvizem már kétszer felforrt, de a türelmetlenségemet csak a lábammal való dobolással lepleztem, amit sikeresen abba is hagytam, amint megindulhattunk a büfé felé. Gondolom fontosabb lenne előbb sört meg talán valami kaját szerezni, mint megnézni, hogy szabadak-e a helyeink és nem foglalta el valami bunkó. - Annyit iszunk, amennyit akarunk. Jihan értünk tud jönni - jeleztem vigyorogva a haveromnak. Én kifejezetten boldog voltam ettől a ténytől, Shin meg mindig is sokkal jobban tudta leplezni, ha valami nem tetszett neki, ezért is vártam meg a válaszát, ahelyett, hogy pusztán az arckifejezésére koncentrálnék.
Valaki válla erővel az enyémnek koccant, ahogyan eloldalgott mellettem, az én agyvizem pedig harmadjára is elkezdett forrni, s ökölbe szorult a kezem. - Shin... Fogjál vissza, vagy kinyírom! - Megindultam ugyan az illető után, aki a füle botját sem mozdította a szavaimra, csak ment tovább - vélhetően meg sem hallott engem az egyébként elég nagy alapzajban -, végül mégis megtorpantam, mert a kérésemmel ellentétben Shin nagyon nem fogott engem vissza.
- Hé! Épp most akarok szétverni valakit. Miért vagy ilyen csendes? - Megértettem volna, ha nem akarna itt lenni. Ha rangsorolni kellene, magam sem tudom hányadik helyen állna nálunk a baseball, de ha már itt voltunk, miért ne élveztük volna valamennyire?