⤫ Állítólag már gyerekkorában is az arcára volt írva, ha valami rosszaságra készült. Saját meglátása szerint ilyen fejjel született és valójában mindenki csak előítéletes vele, illetve szereti hangoztatni, hogy szálljanak már le róla.
⤫ Tény és való, hogy olykor arrogánsan nyilatkozik meg, vagy olyan beszólásai vannak, amin könnyedén megsértődhet az ember. Valójában csak azokkal igazán tiszteletlen, akiket nem kedvel, vagy akik keresztbe tettek neki. A családjával és barátaival törődő, a húgát annak kérése ellenére is mindennel szemben védelmezi.
⤫ Ha már család; az Hanjae számára a szüleiből, a bátyjából és a húgából áll. Illetve fontos még megemlíteni Mutánst, a vadászgörényt, aki Han nyolc éves korában elhunyt, de a család tagja volt. Az, hogy hogyan kapta a nevét, hosszú történet.
⤫ Tipikus példája azoknak a srácoknak, akiknek van esze, egyszerűen csak az esetek többségében lusta teljesíteni az iskolában, továbbá egyáltalán nem lehet rá számítani, ha szorgalmi feladatokról van szó. A reál tárgyakban van a leginkább otthon.
⤫ Senki nem tanította meg normálisan kifejezni az érzéseit, ezért ez manapság is nehézséget okoz neki. Hiába van tehát tisztában az érzelmeivel, rá kell készülnie arra, hogy el is mondja valakinek. (Főleg a gyengéd érzelmekkel van ez így, ha valakinek be kell szólnia, abból csillagos ötösre teljesít.)
⤫ Szereti a társaságot, illetve gyakran vállalja a központi szerepet, még ha nem is ő az, aki a legtöbbet beszél. Mondhatni, hogy vonz másokat, vezető személyiség.
⤫ Gyakran megnevettet másokat, még ha olykor erős, karcos is a humora; ő maga is élvezi, ha van miért jókedvűnek lennie. Azt viszont ki nem állhatja, ha rajta nevetnek.
⤫ Hiába van egy húga, akivel kifejezetten össze vannak nőve - mivel közelebb állnak egymáshoz korban, mint ő a bátyjával -, sosem próbálta és nem is képes megérteni a lányok gondolkodását, illetve rajongását a pink szín, a sminktermékek és a körömlakkok iránt.
⤫ Nem arról híres, hogy előre megtervezné a cselekedeteit, általában fejest ugrik a dolgokba és ha bajba kerül, akkor út közben korrigál - már ha sikerül neki. Próbálkozás nélkül viszont nem adja fel.
⤫ Nevetségesen sok időt tölt reggelente a fürdőszobában, de ezzel sem érdemes piszkálni. Egyébként nagyon is tisztában van azzal, hogy hogyan néz ki és ez milyen hatással van a lányokra.

⤫ Döntéseit egyértelműen inkább irányítja a szíve, mint az esze. Hevesen reagál a hirtelen helyzetekre, van hogy a másik fél magyarázatát sem várja meg, csak rázúdítja az illetőre a saját aggodalmát, vagy épp dühét.
⤫ Utóbbit egyébként fél éve kifejezetten Chae Shinnek tartogatja, akit egy személyben hibáztat a harmadik legjobb barátjuk haláláért. Hiába voltak hosszú ideje barátok, képtelen túllépni a dühén és elfogadni más magyarázatot azon kívül, mint amit a saját fejében kreált meg a helyzettel kapcsolatban. Úgy érzi sosem fogja tudni újra a barátjának tekinteni Shint.
⤫ Jobb nem összerúgni vele a port - nem azért, mert bárkivel áll szemben, azt állítja hogy álmából felkelve is szét tudja verni az illetőt, hanem mert mocsok módon tud viselkedni, ha pikkel valakire. Oda szúr, ahol a legjobban fáj, még ha csak szavakkal is. Hiába tépi fel vele a saját sebeit is, mégis megteszi - akkor is, ha az egész helyzet valójában neki is fáj.
⤫ Egészen azóta, hogy felmerült, hogy jogosítványt fog szerezni, mindig is motorozni akar, amit azóta is imád és rendszeresen űz. Bütykölni is kifejezetten szeret.
⤫ Odafigyel a részletekre, érzékeny is az apróságokra. Például mindig észreveszi, ha az anyukája fodrásznál volt, vagy valaki új ruhadarabot visel. Gyakran meg is dicséri ilyenkor az illetőt.
⤫ Nem féltékeny típus, van hogy inkább lemond a saját "jutalmáról" mások javára, mert a másik fél boldogságát tartja szem előtt. Ez a tulajdonsága egyébként összefügg azzal, hogy nem tudja megosztani másokkal az érzéseit, ezért dönt inkább amellett, hogy barátságot ajánl mondjuk valakinek, akibe egyébként szerelmes.
⤫ A kötekedés mondhatni a lételeme, amivel kapcsolatban nem jött még rá, hogy pontosan hol a határ. Emiatt került már bajba és verték is meg érte. Amit arra fogott, hogy nem szeret futni - ha annak nincs célja, mint például a kosárlabdában -, csak ezért kaphatták egyáltalán el.
⤫ Van, hogy csak azért mond ellent, hogy ne legyen beskatulyázható, hiába akar megcsinálni valamit, vagy részt venni adott dologban, egyszerűen kihúzza magát belőle.
⤫ Nem bírja jól az alkoholt, de szerencsére ezen gyengeségével tisztában van.
⤫ A füle tele van lőve és maga sem tudja pontosan hány fülbevalója és piercingje van már, de sosem tetováltatna - retteg a tűktől.

Minden energiámat az idióta égszínkék - ezt írta a csomagolása - lufi megkötésébe fektettem, ami vagy túl lett fújva, vagy alapból is hibás gyártmány, amiért képtelen hurokba fordulni a szájánál, hogy benne maradjon a levegő. Ezen felfedezésemet nem is restellem pontról pontra, folyamatos panasz és káromkodás áradat formájában közölni a tárggyal, még ha választ nem is várhatok tőle. A nyakamra pattanó vékony, rugalmas gumi olyan váratlanul érkezik, a hozzá tartozó jellegzetes alakú szülinapi kalappal együtt, hogy összerezdülök, az ujjaim közül kicsúszik a lufi, a levegő pedig süvítve távozik belőle.
- Áá, te elmebeteg! - Olyan hévvel fordulok hátra, hogy a kanapén mellettem fekvő, különböző színekben pompázó lufi hadsereg meginog, néhány darab pedig a földre esik. Egy citromsárga a kezembe akad és úgy lövöm Shin felé, mintha komoly fájdalmat akarnék vele okozni - hiába nem tudok. Két másodperccel azután, hogy a lufi finoman nekiütődik a fiú mellkasának, én már rángatom is le magamról a fejemre helyezett papír kalapot és úgy lengetem a srác felé, mintha azt is hozzá akarnám vágni. - Mi a halálnak kell ez? - Most nézem csak meg jobban a színét és mintáját. - Szerinted óvodások vagyunk?
- Szerintem ötletes. - Az arcán az a fajta idegesítő mosoly bujkál, ami miatt duplán annyira neki akarok ugrani és betörni az orrát, mint eddig. Ezt pedig ő is tudja.
- Ne vigyorogj! - Az ujjammal fenyegetem meg csupán, de közelebb is dőlök, már-már teljesen áthajolva a kanapé háttámláján. Csupán a lábaimmal támasztom magamat az ülőalkalmatosságon.
- Te meg ne játszd az eszed, ez most nem rólad szól.
Igaza van. Én mégis grimaszolok, mielőtt elfordítanám a fejemet, hogy megkeressem a földre esett, kilapult lufit. - Nekem ki ne találjatok valami hasonló baromságot. - Valójában nagyon is élvezném, ha az én hátam mögött is ugyanilyen tervekkel sunnyognának, de ha homokot etetnek velem sem lennék hajlandó bevallani ezt egyiküknek sem.
- Nyugi, te úgysem érdemled meg.
- Megöljelek?
- Jól állna neked a kék egyenruha. - Újabb lufit veszek a kezembe, amivel ezúttal tényleg komoly sebet akarok ejteni a  hülye vigyorgó fején, de még azelőtt megszólal, hogy tényleg elkövetném a bűncselekményt. - Meghoztam a tortát, hol vannak a gyertyák?
- A gyertyákat az szokta venni, aki a tortát is, szóval neked kellett volna megvenned. - Megrántom a vállaimat, mivel eddig erre nem is gondoltam. Mondhatjuk, hogy nem én voltam a fő tervezője ennek az akciónak, de akkor sajnos azt is be kellene ismernem, hogy a felére nem figyeltem annak, ami az én dolgom lett volna. Valójában nagyon is abban a mentalitásban tengettem a napjaimat az egész születésnap kapcsán, hogy tök mindegy hogy alakul az egész, ha mi hárman együtt vagyunk, az úgysem lehet rossz.
- Rád volt bízva. - A hangjában van némi rosszallás, amit igazából sosem éreznék jogosnak, még ha most van is némi bűntudatom, amiért megfeledkeztem róluk. Ahelyett, hogy valami olyasmivel támadnék vissza, hogy "és ki mondta, hogy meg is csinálom", vagy hogy "emlékeztetned kellett volna", mélyet sóhajtok.
- És mennyi időnk van még, amíg Kang ideér? - Nyújtózva állok fel a kanapéról és indulok meg az előszoba felé, ahonnan valószínűleg korábban Shin is érkezett, amikor megkapom a választ a kérdésemre. - Gyere már. - Úgy intek a fejemmel, mintha kezdettől fogva egyértelmű lett volna, hogy együtt szerezzük meg a gyertyákat.
Emiatt - miattam - van, hogy kicsivel tovább várjuk odakint a hidegben a triónk harmadik tagját, az ünnepeltet. Muszáj elterelnem valahogyan a figyelmemet, és mivel már a boltban tartózkodásunk óta nem szóltam be semmit Shinnek, a nyakába csavart sál után nyúlok. - Ez egy kicsit buzis, nem gondolod?

---

- Hanjae! - A húgom az, ő kiabál utánam, én mégsem állok meg. A nyakamhoz emelem a kezemet, szinte remegve akadnak az ujjaim a nyakkendőmbe, amit egy heves mozdulattal lazítok meg, a következővel pedig kirántom a helyéről az egészet. Az anyag a kezembe gyűrődik, olyan erősen szorítom, hogy az ízületeim elfehérednek. - Yoo Hanjae! - Hallom ahogyan kapkodja utánam a lábait és próbál beérni, de én lehagyom őt a hosszú lépteimmel. A nyakkendő után a kilincsre zárul a kezem, úgy tépem fel az ajtót, hogy ha valaki most az útjában állna, betörné az orrát. A gondolataimban megjelenik Chae Shin arca és a vágy, hogy tényleg betörjem az orrát. Akkor is, ha nem tudom hol van most, akkor is ha még a képét sem tolta el a temetésre. Amivel kapcsolatban józan ésszel én magam is felfognám, hogy miért is nem tehette.
Tompán puffan mögöttem az ajtó, én pedig ott maradok az előszobánk teljes sötétségében. Érzem, ahogyan fokozatosan elönt a pánik, a torkomat szorítja, pedig legszívesebben üvöltenék. Lerúgom az egyik cipőmet, majd a másikat is, Jae Ni pedig még épp időben rántja fel utánam az ajtót, hogy el tudja kapni a csuklómat, amit kirántok az apró kezéből. - Hanjae-ya. - A hangja aggodalom van tele, valószínűleg látta rajtam, hogy hazafelé a kocsiban majdnem rosszul lettem.
- Hagyj békén! - A folyosón már a zakót cibálom le magamról. Dühösen vágom földhöz és rúgok bele, amikor a lábamba akad az anyag. Belököm a szobám ajtaját a vállammal, aztán olyan lendülettel csapom be magam mögött, hogy az ablakaim is beleremegnek. Még van annyi lélekjelenlétem, hogy elfordítsam rajta a zárat, de azután már nem bírom. A lábaim kicsúsznak alólam, a hátam pedig az ajtónak feszül. A könnyeim előbb csak szúrják a szemeimet, aztán már az arcomat mossák.
Utólag könnyűnek tűnt Shin arcába vágni azt, hogy egy semmirekellő gyilkos lett belőle, aki az apja pénzének hála megússza az egészet. Sokkal könnyebbnek, mint végigállni a temetést és megbarátkozni a gondolattal, hogy a barátom sosem tér már vissza. Nem vesz már levegőt, nem nevetünk együtt, nem békít meg minket Shinnel. Shinnel, aki a halálát okozta. A számra szorítom a kezemet és próbálok hangtalanul sírni, de nem én leszek a megmondója annak, hogy sikerült-e. Kopogást hallok az ajtón, amit azzal a lendülettel ignorálok is. Állhat ott a húgom, a teljes családom, vagy az atya Úristen is, nem fogom kinyitni. Egyikük sem hozza nekem vissza Kangot.
Artikulálatlan morgás tör ki belőlem, amikor arra gondolok, hogy az a patkány nevetett. A kezem beleakad valamibe, amit most a szoba másik végébe dobok, majd a fejemet ütöm meg néhányszor, azt kívánva hogy ne emlékezzek erre az egészre. Az ujjaim a hajamba fúródnak, ökölbe szorulnak, de addig nem jutok hogy meg is rángassam a sötét tincseket, mert a zokogás egy újabb hulláma rázza meg a vállaimat.
Ezúttal finomabb kopogást hallok és valahol felfogom, hogy a húgom az ajtó másik oldaláról végighallgatja az egészet, de nem érdekel. Sem ő, sem senki más nem érti meg, amit most érzek. - Hanjae-ya... - Megrezzen a kilincs, a zár viszont nem enged és nem csak azért, mert még mindig az én súlyomnak áll ellen az ajtó. - Engedj be, jó? - Újabb apró koppanások, én viszont egy dühös ütéssel reagálok, ami agresszív válasz a lány felém tanúsított aggodalmára. Tudom, hogy később bocsánatot kell kérnem tőle, de túlságosan elködösíti a gondolataimat a düh és a fájdalom. A kiabálásomban is ezen érzelmek keverednek, amikor kinyitom a szám.
- Miért? Mit tudnál csinálni? Mi a halált tudnál csinálni?!

---

Olyan mélyet sóhajtok, hogy ha valaki most mérte volna, biztosan bekerülök a Guinness rekordok könyvébe, a világ legnagyobb tüdőkapacitásával. De komolyan.
- Most mit is csinálunk amúgy még itt? - Úgy hajolok közelebb a lányhoz, mintha az lenne a célom, hogy csak ő hallja amit mondok, holott szó sincs itt titokról. Egy plázában ezer százalék, hogy nem lehet csak úgy, észrevétlenül csinálni bármit is, és nem csak azért, mert minden sarokban legalább egy kamera figyel. Türelmetlenül sóhajtok újra, a leheletem talán éri a lány nyakát, de türtőztetem magam és kiegyenesedem, amíg a választ várva rá pillantok.
- Pirosítót veszünk. - Az ő arcán olyan angyali mosoly ül, ami miatt akkor sem tudnék rá haragudni, ha még legalább háromnegyed órán át itt kellene szobroznom mellette, míg az enyém teljesen komoly marad és valószínűleg olyan üres szemekkel nézek rá, mintha fogalmam sem lenne róla, hogy mi az a pirosító, vagy hogy ez egy Sephora bolt.
- És miért is kell ennyit válogatni? - A fejem már úgy forog körbe, mint egy szélkakas, hátha megpillantok valamilyen - bármilyen! - ülőalkalmatosságot, amin kivárhatom ennek a kínzásnak a végét. Amikor beleegyeztem abba, hogy eljövök vele, még úgy volt, hogy egyrészt én vezetek és motorral jövünk, a végén mégis a piros Fordba kellett bepréselnem magamat, amit legalább annyira nehezen tudok megbocsátani, mint a boltnak a tényt, hogy sehol nem lehet leülni. Még a sminkes pultnál kihelyezett egyetlen szék is foglalt, ahová egyébként sem tettem volna le a seggem, mert a végén én távoztam volna nyolc kiló sminkkel és nem Jade, illetve az arcomon vittem volna haza, nem egy pofás kis papírtasakban.
- Mert nem magamnak veszem és így sokkal nehezebb dönteni. - Úgy oktat ki, mintha zéró tudásom lenne a témában, ami valahol egyébként igaz, én mégis túl önérzetes vagyok ahhoz, hogy ezt elfogadjam és finoman megbököm a könyökömmel az oldalát.
- De én miért kellek hozzá? - Ha narrálná valaki a történetünket, most mondaná a közönségnek, hogy ezzel a kérdéssel írtam alá a végrendeletemet.
- A te húgodról van szó, és mivel hasonlítotok, ki tudom rajta próbálni. - Finoman az alsó ajkába harap, amivel akaratlanul is oda vonzza a pillantásomat, aztán játékos fény gyúl  a szemében és már én magam is felismerem, hogy mire készül. - Gyere, hadd próbáljam ki. - Közelebb emeli hozzám a kezében szorongatott terméket, aztán az ujjaival is az arcom felé közelít. Nem győzök elhajolni előle, hogy ki tudjam védeni a támadást.
- Jade, ne csináld. Hogy fogok kinézni? - A kezem a csuklójára simul, ezzel is próbálva megakadályozni a dolgot, miközben a fejemet továbbra is újra meg újra el kell rántanom az ujjai elől, ha nem akarom, hogy összekenjen.
- Légysziiii! - Olyan pillantást vet rám, ami akkor is működik nálam, ha épp a húgom csinálja, a vörös hajú kisördögnél pedig legalább olyan hatásos. Az arckifejezésem valószínűleg olyan, mint egy halálra ítélté, de végül nem mozgok tovább és kissé le is hajolok, hogy elérje az arcomat. Nem szokatlan számomra a smink, de mivel itt New Yorkban nem szokásom már modellkedni, nem is szívesen mászkálnék pirosítóval az arcomon csak úgy az utcán. - A másik oldalon is... - Engedelmesen fordítom a megfelelő szögbe az arcomat, aztán legalább olyan gyászosan nézek vele farkasszemet, mint ahogyan a tükörképemet is bámultam szemben, az apró sminked standnál, ahonnan Jade leakasztotta a terméket. - Most már sokkal szebb vagy. Egyébként rezeg a zsebed.
Kérdőn pillantok a dzsekimre és húzom ki onnan a telefonom, a képernyőn visszaköszönő névtől viszont duplán értetlen pillantással meredek a készülékre.
- Ki az?
- Nem fontos. - Kinyomom a hívást, mielőtt azonban még visszanyomhatnám a mobilt a zsebembe, újra rezegni kezd. Ugyanaz a hívó, a telefon mégis mintha egyre kétségbeesettebben akarná elérni, hogy felvegyem. Én mégis kinyomom.
- Miért nem veszed fel? - A szemem a lányra villan, de még mielőtt válaszolhatnék, újra megrezzen a telefon és újra Chae Rim neve jelenik meg a képernyőn. - Vedd fel, biztos fontos. - Újabb sóhajt hallatok, ami talán még a korábbi Guinness rekordnál is hosszabb, végül mégis a zöld gombra nyomódik az ujjam és azt húzom el.
- Mi van, Rim?