A legújabb ügyem egy cirkuszi bohóc porondmester, és már akkor tudtam, hogy valami nagy volumenű és grandiózus halált szánok neki, amikor még csak nem is ismertem. Első hallomásra nyilvánvalóan felfoghatatlan, érthetetlen, mitöbb! DEGRADÁLÓ volt, hogy Mikhail elvállalta ezt a melót, ugyanis... gondoljuk át logikusan, és teljesen emberien, abszolút előítéletektől nem mentesen, képzeljünk el egy porondmestert. Gyerünk! Mi az eredmény? Egy kisebb-nagyobb darab-, nem is csak tömzsi-, vagy pufókás, hanem egyenesen kövér, harcsa-, Zappa-, handlebar-, vagy kibaszott Mario bajusszal, borrózsás arcocskával, mint amilyenek az angyalok a reneszánsz festményeken.
Aztán végül rákerestem a híres-nevezetes porondmesterre, Cale Braxtonra, mert mindent tudni akarok róla, hogy hol lakik, hova jár szórakozni, hogyan, kivel, melyik napokon, mit csinál a szabadidejében, de még azt is, hogy mikor szarik. Nos, maradjunk annyiban, hogy a kutatás és annak az eredménye meglepő fordulatot hozott magával, mégpedig azt, hogy ez a fickó minden, csak nem egy tévéképernyőről kilépett és életre kelt Super Mario, vagy az a másik balfasz, de nem ám.
Ez egy veszélyes rohadék és egy-kettőre megértettem, hogy miért akarja valaki annyira halottnak látni, hogy nem rest érte milliókat fizetni. Sőt, gyanítom, hogy nem a megbízó az egyetlen, aki így viseltetik a férfi iránt. De ki vagyok én, hogy ítélkezzek, nem igaz? Valószínűleg az én fejemen is hasonlóan busás vérdíj fityeg és villódzik neonfényben, haha.
Csak és kizárólag azt tudtam, hogy hova akarom majd kiteríteni (a cirkuszba), de abban már kevésbé voltam biztos, hogy ott is akarok végezni vele. De, egy ponton túl, már nem volt visszaút, mert olyan messzire követtem őt, mint Alice, amikor átesett Tükör országba. Az agyam tekervényei között járnak a fogaskerekek, hogy mit fogok tenni akkor, ha megjelenik egy idomár, egy artista, egy (v)erőember, vagy tudja a nem létező tököm, miféle szerzetek kószálnak még ott ilyen késői órában. Nem lennék elragadtatva, jobb is, ha ennyiben maradunk, de őszintén? Arra alapozok, hogy Braxton is van annyira narcisztikus, mint én, hogy úgysem hagyná, hogy más közbeavatkozzon és segítsen neki.
Az éj leplének jótékony takarásában, kellő távolságból követem – akár motoron, akár gyalog -, és messzebb is parkolok le tőle. Khaki bomber dzsekim rejtekében pihen két pisztoly, és elrejtettem itt-ott, erre-arra késeket, csak a biztonság kedvéért (nem csak azért), de, amikor megérkezek a cirkusz elé, még csak egy ártatlanul kíváncsiskodó fruska álarcát veszem fel, úgy lépek be a sátorba, végig, a padsorok között, egészen a porondig.
Félhomály ereszkedik a térre, ahol a férfi, mint saját birodalmának koronázatlan királya pózol, talán szónokol is, tiszta célpont, le is lőhetném, mint egy vadállatot, de nem teszem, mert... abban nekem mi volna a móka, az élvezet? Nem. E helyett megköszörülöm a torkomat, és megszólítom:
- Mr. Braxton, jó estét! Végre találkozhatunk személyesen is – mintha csak rajongójaként autogramért érkeztem volna, és közben úgy nézelődök, mint, aki a csodájára jár a hely atmoszférájának. Valójában nem érzek semmit sem, de tökéletesen tudom tettetni az ilyen és ehhez rettentően hasonló érzéseket, és az igazat megvallva keresgélek: egy késdobáló kereket, biztos van az is, de, ha nincs, majd kreatív leszek. – Nagy rajongója vagyok – teszem hozzá, és egy másik életben, ahol nem kellene végeznem vele, minden bizonnyal a cirkuszon kívüli munkássága is magával ragadna, de jelenleg ő nem több, vagy kevesebb számomra, mint egy ügy. Egy munka, amivel végezni kell, ha úgy tetszik. – Gondolom, tucatnyian, százak jönnek ide műsoron kívül is, hogy láthassák önt életnagyságban – a hízelgés mindig is jól ment, mert megtanultam, hogy az emberek szeretik, ha simogatják az egójukat, és ez sok másról elterelheti a figyelmet, vagy kiolthatja a gyanakvás szikráját. – Nem bánná, ha maradnék egy kicsit? Tudom, hogy elfoglalt, ezért nem kérném, hogy vezessen körbe – az már ugye a pofátlanság netovábbja lenne -, de meghallgathatom itt? – bökök fejemmel a lelátó felé. – Nincsenek barátaim, nem mondom el senkinek, hogy itt jártam, vagy azt, hogy mire készül a következő előadásra, cserkész becsszó.