Raphael & Rachel

- Biztos nem mehetek veletek?- Felix egy lépéssel közelebb lép hozzám, tekintetünk összeakad az előszoba falán lógó tükörben, s még épp azelőtt fordulok vele szembe, hogy elfogyna közöttünk a hely, csupán pár centi marad a távolság. A szemeim az ajkaira kalandoznak, aztán újra az ő pillantását keresem. Szinte visszhangot ver a mellkasomban az öröm, ahogy pimaszul csillogó szemeibe nézek. A karom szinte automatikusan indul a dereka felé, mindkét kezemmel átkulcsolom őt, míg az ő ujjai lassan csúsznak végig a blúzom és a szoknyám között kivillanó bőrömön.
- Biztos. Ez most Doan buli lesz - nevetek fel halkan, mintha ezzel mindent megmagyaráztam volna. Valójában a Doan családnak csupán két tagja volt benne ebben a buliban, azok közül is a két legfiatalabb. Raphael és én már-már testvérekként tudtunk tekinteni egymásra, s valljuk be ha vágytam volna hasonlóra, mindig is inkább idősebb testvért szerettem volna. Amit ha reálisak vagyunk, a szüleim az én kérésemre soha nem tudtak volna teljesíteni, ezért is volt Ael olyan számomra, mint egy testvér, akinél jobbat kívánni sem tudtam volna magamnak.
- Pedig te már Han vagy. - Olyan közel van hozzám, hogy az ajka szinte súrolja az enyémet, amitől bizsergő érzés fut végig a gerincem mentén, az én fejemben pedig egy pillanatra tényleg megfordul, hogy itthon kellene maradnom és nem lesz gond, ha kések. Mégis...
- És ez így is marad. - Csókot nyomok a szájára, halvány rózsaszín lenyomatot hagyva ezzel rajta, amit most egy ujjal ráérősen le is törlök onnan. - Különben is, át akartad hívni Braylent, nem igaz? - A kérdés könnyedén csúszik ki a számon, mostanra talán már az állandó neheztelés is eltűnt a hangomból, amikor Felix barátját kell említenem, mert elég idő telt el azóta, hogy ne akarjam minden nap belefojtani őt egy kanál vízbe, amiért úgy elbánt érzelmileg Ye Na-val. Nem kötelességem megkedvelni őt, de tudom, hogy Felix már egésze óvoda óta a legjobb barátjának tartja őt, ezért a legtöbb amit tehetek, hogy megbékélek ezzel. Ha a dolgok pozitív oldalát akarjuk nézni, azóta mindketten nagyon más emberrel a szívükben élik már az életüket. A barátnőmnek azt hiszem csak nagyon sokszor sikerül olyan embert kifognia, aki nem érdemli meg a szeretetét és törődését.
Őrült gondolat fordul meg a fejemben, miközben taxiba szállok és a megbeszélt bár felé indulunk az esti forgalomban meg-megállva a piros lámpáknál. Korántsem vagyok elragadtatva attól, ahogyan a percek egyre inkább eltelnek, míg én a taxiban ülök, ami még így is minden szempontból a legjobb döntésnek bizonyult. Rafi és én határozottan azt terveztük, hogy megünnepeljük a diplomaosztómat, amiről még most is nehezen hiszem el, hogy már mögöttem van. Nem arról van szó, hogy mennyire kibírhatatlanok voltak az egyetemen töltött évek, inkább arról, hogy mennyi minden történt velem alattuk. A legváratlanabb fordulat talán mindig is az lesz, hogy idő közben férjhez mentem. Még akkor is az ujjamra simuló gyűrűket birizgálom, amikor kinyílik előttem a lift ajtaja és megpillantom a közelben strázsáló biztonsági embert, tetőtől talpig feketébe öltözve. Alig akad össze a pillantásunk, én máris befelé indulok, tekintetemmel a bent lévő embereket pásztázva, hátha kiszúrom az ismerős fejbúbot. A benti asztalok mellett nem fedezem fel Rafit, ezért a terasz felé veszem az irányt, ahol végül könnyen kiszúrom őt, mert most is a telefonjába merül, mint oly sokszor, a munkára hivatkozva.
Nem titkolom el, hogy megérkeztem, mégis úgy sétálok mögé, mintha meg akarnám ijeszteni, s a feje mellé hajolok, hátha valami rosszaságon kapom, hiába múlt már harminc éves.
- Miben sántikálsz? - Halkan nevetve nézek az arcára, s hamar kiegyenesedek, hogy közelebb tudjak lépni hozzá és ne csak hátulról ijesztgessem. - Szia! Sokat vártál rám? Ne haragudj! - Átölelem őt ha engedte, s jó pár másodpercig nem is engedtem el.
- Felix az üdvözletét küldi és csak hogy tudd, féltékeny ránk, amiért ilyen szép helyen iszunk méregdrága italokat. - Jókedvűen pillantok rá, amikor elhúzódom, s még némi halk nevetés is kiszökik a torkomból. - Rendeltél már? - Talán érdemesebb lett volna végig böngészni az itallapot, de bízom annyira Ael ízlésében, hogy ha ajánl nekem valamit, amit ő szívesen inna, akkor ne csalódjak nagyot. Valójában lehet, hogy sokkal több dologban kellene megfogadnom a tanácsait, mint amennyiben megtettem eddig. De ha mi ketten valamiben hasonlítunk, az az, hogy mindketten szeretünk a saját fejünk után menni.