Megfigyelni, tudni. A tudás hatalom. Utat képes nyitni olyan világ felé, amelyre keveseknek van rálátásuk. Az egyetlen lehetőségnek láttam, már elég korán, hogy tanulással feljebb lehet kerülni, jobb életet lehet élni. Ehhez az a tulajdonságom, hogy van türelmem és tehetségem figyelni, megfigyelni, nagy részben hozzájárult, ugyanúgy, mint hogy képes voltam órákat ülni a hátsómon, hogy megtanuljam ne csak az adott anyagot, hanem ami hozzá kapcsolódóan érdekelt. Így tette teljessé azt a tudásismeretet, amire szükségem volt. Hamar rám is ragadt a stréber jelző, sőt, olyannyira, hogy kis híján egyest kaptam földrajzból, mert olyan anyagra tértem rá, ami még az utána következő héten sem volt téma. Egyszerűen csak rendszerben láttam az egészet és úgy gondoltam, hogy azt is érdemes belevenni. Akkor tanultam meg, hogy ezt nem mindenki szereti és így előtte megtanultam felmérni, kinél lehet és kinél nem.

Megértetni, megérteni. Az első felismerésem, vagy ledöbbenésem, még elsőben történt. Anyut behívta az osztályfőnök, aki egyúttal az olvasás tanárunk, hogy ezentúl nem fog kihívni majd olvasni. Az indok olyan volt, hogy anyám csak jóval később merte megmondani nekem: az egész évfolyamon én olvastam a leggördülékenyebben és amikor olvastam, ez a legtöbb diákban feszültséget és frusztrációt okozott, mert ők még nem tartottak ott. Ezt a választ már akkor nem voltam képes feldolgozni és olvasási szakkört rendeztem a többieknek. Mert nem kitűnni akartam. Megértetni velük, hogy egyáltalán nem bénák, és hogy nekik is menni fog, ugyanúgy, mint nekem. Ekkor értettem meg, mennyire fontos, hogy érthetően adjuk át azt, amivel rendelkezünk. Legyen az akár olvasás, vagy a szorzótábla.

Segíteni, támogatni. Addigra már láttam, hogy ez csakis tudás útján, azt pedig tanulás útján lehet. S ha tanulás közben nem ért valamit? Segíteni megérteni, ez nagyon fontos. Ezért segítettem, annyira jó volt látni, ahogy megértették a bonyolultnak tűnő számsorokat, holott egyszerűen, érthetően is el lehet magyarázni és jó jegyeket kaptak, nehéznek tartott reáltárgyakból. Ez a segítés végigkísért, még egyetemen is: szakköröket szerveztem, versenyekre készítettem fel csapatokat, és amire nagyon büszke vagyok, hogy sikerült korrepetálós csoportokat is létrehozni, ahol kölcsönösen tudták egymást segíteni a többiek.

Ezek alapján azt gondolnád, hogy szeretek emberek között lenni, keresem a társaságukat.

Introvertált vagyok. Sokáig nem értettem, miért leszek néha teljesen feszült, kimerült és ideges egy idő után, ha már sok volt a nyüzsgés. Nekem az volt számomra a feltöltődés, ha egyedül lehettem, magamra hagyva a tudományokkal, olvasmányokkal és könyvekkel. Teljesen belemélyedni, kikapcsolni a külvilágot. Az egyetem és a kutatólabor megadja ezt a lehetőséget, s a családomnak azt köszönhetem, hogy általuk nem vesztem el önmagamban, s nem veszítettem el a kapcsolatot a külvilággal, ami annyira jellemző az olyanokra, mint én.




Az újság felett töprengve, harmadjára hallom meg nejem noszogatását, hogy kapjam már össze magam, mert elkésünk a miséről. Felnézek rá, de fejben még a cikkben vagyok.
- Hogyan? - Erre csak a karójárára bököd. Menni kéne.
Van, hogy a munkám miatt gondolják, hogy nem járok már annyit templomba. Vagy a sok munka miatt. Az utóbbi jó magyarázat lenne, s még azok sem igazán találták el a pontos választ, akik az elsőre tippelnek. Hiszek Istenben, nem csak, mert így nőttem fel, ebben a hitben. S nem, nem csalódtam, nem lettem hitetlen, mikor jöttek az Egyetemes Törvények, s omlottam össze.
Számomra isten akkor van jelen igazán, mikor az űrtávcsőbe pillantok, vagy összeáll egy eredmény a rengeteg adathalmazból. Bonyolult egyenletek, kényes, összhangra törekvés, az egyensúly és a szépség olyan komplexuma jeleni meg olyankor előttem, amelyet számomra a legszentebb imák sem képesek visszaadni. Csak csodálni és imádni tudom, szavak nélkül.
A szeretet az, ami a mai napig összetart minket. Ebből merítettem erőt, hogy tanuljak, erőmön és képességemen felül, s ezt a tudást, ismeretet átadjam az egyetemnek és a kutatásnak, s ezeken keresztül mindazoknak, akik érdeklődnek a téma iránt és fogékonyak rá.

A miséről mégis lemaradtunk, teljesen más okból, mint egy egyszerű újságba bámulás. Hirtelen lett rosszul, s az ügyeletre vittem egyből, s nem is hívtam senkit, nehogy feleslegesen aggódjanak. Egyszerű gyomorrontás, amit megold pár pirula, s aztán még pár pirula, mert a családi ebédet nem akarja lemondani miatta. Megszerette a családom, s nagy boldogságomra, a család is befogadta. Inkább hazamentünk az ügyelet után, ahol lepihent, én pedig mentem vissza az újsághoz, beletemetkezni a saját világomba. Félóránként azért zoknis lábujjhegyen be-bekukucskáltam a háló ajtaján, jól van-e.
Mire valóban indulni kellett a családi ebédre, addigra már teljesen jól lett, és farkaséhesen várta már, hogy odaérjünk, amin csak nevetni tudtam. Teljesen odáig volt anyám főztjéért és minduntalan elkérte a recepteket, hogy kipróbálja ő is. És teljesen ellazult, míg ott volt, néha alig bírva visszatartani a nevetését, láttam a szemén, hogy feloldódott a családban.
Mint ahogy a hatalmas adag ételt sem úsztuk meg, amit hazahoztunk. Cserébe minden héten egy nagyobb, egy hónapban pedig a nagy családi bevásárlást fedeztük, hiszen ennyi éhes szájat etetni, a mai napig csodálattal adózok anyámnak azért, hogy a kevésből is lakomát tudott vasárnap az asztalra tenni, mint ahogy minden nap étel került került elénk.
- Ezt még hét közepén sem fogjuk elpusztítani - dönti hátra az ülést szuszogva a nejem, még a fejét is hátradönti. - Nem merem lejjebb engedni az ülést, mert visszajön - kuncogja.
- Azon nincs mit csodálkoznom. Három emberre valót pusztítottál el - válaszol belebokszol a vállamba.
- Te meg háromszor repetáztál a desszertből.
Tehetek arról, hogy élek-halok azért a desszertért?