Max & Lumie

'A new life starts with a heartbeat..'

-Első baba?-hirtelen kapom fel a fejemet és keresem meg a hang forrását. Néhány széknyire tőlem balra ül egy nő, a hatalmas pocakjával és a világ egyik legkedvesebb mosolyával méreget. "Ühümm.." hümmentek bólogatva néhány szőke tincset a fülem mögé tűrve felfelé kanyarintva a ajkaim szegletét, hogy bájosabbak legyenek a vonásaim. Fáradt vagyok. Rettenetesen.
-Nekem a harmadik.-simogatja meg a hasát.
-Félsz?-kérdezi felvonva a szemöldökeit.
-Öhmm.. változó, tudod? Az egyik pillanatban egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ez történik, a következőben pedig a világot el tudnám cipelni a hátamon.-nézek rá és hirtelen nem is tudom milyen érzelmeket kellene kiengednem az arcomra.
-Szóval nem tervezett?
-Nem.. nagyon nem.-nevetek egyet kínomban.
-Az apa..?
-Mindjárt itt lesz. De nem vagyunk együtt csak.. így alakult és ez.. bonyolult.-sírni tudnék.
-Ha ez vígasztal akkor sem egyszerű, ha tervezitek és azt hiszitek, hogy készen álltok rá.-nevet egyet. Igen. Egyébként ez tényleg vígasztal egy kicsit.
-Tudod nem kellene kávéznod. A felesleges koffein nem tesz jót.-a szoba másik feléről jön az oktatás és nekem lefagy a mosoly az arcomról miközben jeges kék szemeimet a velem egyidős lányra emelem.
-Ez egy kibaszott forrócsoki.-jön ki a számon gondolkodás és minden szűrés vagy finomítás nélkül.
-A felesleges cukor sem a legokosabb.-forgatja meg a szemét miközben maga elé emeli a könyvét. Ez a lány is egy olyan bio mami lesz, aki 12 éves koráig nem hagyja majd a gyerekét TV-t nézni. Már szóra nyitom a számat, de megelőznek.
-Sajtos cheetost vacsoráztam tegnap.-érkezik a hanyag válasz mellőlem egy kuncogás kíséretében.
-És rohadt finom volt.-teszi még hozzá egy dacos mosollyal, mire már én is nevetek egyet.
-Eva.-fordul az irányomba végül felém nyújtva a kezét.
-Lumie.-fogok vele kezet.
Előkotorja a táskájából a noteszét, amiből kitép egy lapot és felír rá valamit majd át is adja nekem.
-A számom.. ha beszélgetnél.-mosolyog rám. Éppen a táskámba csúsztatom amikor őt szólítják, így kettesben maradok a csodamamival. Az ilyen magánklinikák a gyűjtőpontjai a hozzáhasonlóknak. Már alig várom, hogy hazaérjek. Haza... ez is egy új dolog. Max lakását még közel sem érzem otthonnak annak ellenére, hogy már be van rendezve a szobám és Marconak köszönhetően a holmim is ott van már egy ideje. Talán csak meg kell békülnöm a gondolattal, hogy a különálló életem véget ért.
Egy halk sóhajjal hátradőlök a székben miközben a fali órára pillantok. Mindjárt én jövök. Megiszom az utolsó néhány kortyot a papírpohárból majd felállok és a kukába dobom. Csak ekkor veszem észre, hogy a lány a könyve fölött már megint bámul.
-Mi van?-csattanok rá hirtelen. A terhesség előtt sem voltam a türelem mintaképe, de ez még rosszabb lett. Mielőtt olyat mondhatnék, ami miatt kirúghatnának nyílik a rendelő ajtaja.
-Lumienne Wood?
Mi a fasz?
-Earshaw. Lumienne Earshaw.-pontosítok.
-Elnézést. Mrs. Wood miatt arra gondoltam.-szabadkozik az orvos.
-Ő az anyósom. Mármint nem az. A fia az apa. De mi nem...-hol van már Max?
Érzem, hogy a duplájára emelkedik a pulzusom, amin nem sokat segít, hogy a lány horkantva belenevet a könyvébe.
-Ne bassz fel.-emelem felé a mutatóujjam amikor nyílik a váró ajtaja és ezzel vissza is nyelem a mérgemet. A tekintetem Max-ba kapaszkodik, akinek valószínűleg fogalma sincs róla, hogy mennyire zseniálisan időzített.
-Mi jövünk.-mondom neki, miközben észre sem veszem, hogy mennyit lágyult a hangom csupán attól, hogy végre itt van.

Lumie & Max

Nem volt egyszerű lerázni anyámat a mai nap, mert velünk akart jönni, hogy megnézze az unokáját, akiből valószínüleg semmit sem fogunk látni csak valami pacát. Az első ultrahang vizsgálat, amitől úgy félek, mintha valami nagy megmérettetés lenne, pedig én nekem semmit nem kell csinálnom. Úgy volt, hogy együtt megyünk, de apám beszervezett valami megbeszélést, amiről nem maradhattam le, mert szerinte nagyon fontos és biztosan odaérek az orvoshoz utána. Anyám erőszakosan szinte már hisztérikusan kérlelt, hogy hadd vigye el ő Lumie-t, de nem volt könnyű, de leráztam, mert nem hinném, hogy annyira örült volna neki, akárcsak én sem.
- Anya, már a kocsiban ülök, oda fogok érni ne aggódj. - veszem fel a telefont a kocsiban ülve, szerencsére apám sofőrjei a szolgálatomra vannak, nem kell várnom taxira és ez így sokkal kényelmesebb is.
- Csinálj képet, mert készíteni fogok egy albumot, amiben minden mozzanatot rögzíteni szeretnék, nem akarok lemaradni semmiről Maxim Wood, ha nem kapom meg azt a képet visszamegyek vele és újra nézzük. - megforgattam a szemem, de tudom, hogy meg fogja tenni, így majd csinálok neki képet a nagy pacáról, ami majd egyszer az unokája lesz. Szinte még nem is látszik Lumie hasa, hogyan lehetne bármilyen épkézláb dolgot látni majd a felvételből.
- Ne aggódj intézem. Szia Anya! - nyomom ki a telefont és hátradőlök a kocsiban, a GPS szerint még 10 perc az odaút, dugó van és nem haladunk.
- Dave, ott találkozunk, várj meg a parkolóban, én most kiszállok, azt hiszem gyalog sokkal gyorsabb lesz. - hajolok előre szólni a sofőrnek és fel is tépem az ajtót, hogy elinduljak a rendelő felé, amit már látok is, de kocsival, szinte sosem tűnik bevehetőnek.
A lenti recepción kérek egy kis eligazítást, amikor a nőgyógyászhoz kérem, szinte mosolyogva küldenek tovább, magánrendelő, mindenkinek ki van nyalva a segge, anyám intézte, nem is vártam mást, de azért az a sok mosoly, amit kapok már egy kicsit frusztrál, jó, hogy nem ugranak a nyakamba gratulálni.
Belépek az ajtón és meg is hallom Lumie hangját, nem éppen a legkedvesebb pillanatában, amire csak felhúzom a szemöldököm és körbenézek, hogy mi lehetett a forrása ennek a hangsúynak, de már szól is, hogy mi jövünk így meg fogom neki az ajtót és belépek mögötte.
- Az normális, hogy nagyjából becsináltam a nadrágomba, amint bejöttünk ide? - kérdezem tőle halkan, de annyira nem nagy ez a szoba, hogy a doki és az asszisztens ne hallja, hallok egy halk kacajt tőlünk, majd odaintek nekik. Megállok Lumie mellett, mint valami tejbetök és várom a történeseket, mert fogalmam sincs mit kellene ilyenkor nekem csinálni.
- Üdvözlöm Apuka! - szóval Lumie-val már találkoztak, ha neki külön nem köszönnek, és mi lenne ha engem is a nevemen hívnának, vagy a vezetéknevemen. Nem kell ide semmilyen Apa megnevezés, annyira fura nem szoktam hozzá egyáltalán.

Max & Lumie

'A new life starts with a heartbeat..'

Egyszerűen mindenki totálisan megbolondult körülöttünk. Maxim anyukája minden lépésnél szeretne jelen lenni és még csak nem is haragudhatok rá, hiszen konkrét rózsaszín felhőben úszik, hogy néhány hónap múlva már unokázhat. Igazából ha Max-nak nem is szóltam volna csak neki, akkor is meglenne mindenünk, hiszen már gyakorlatilag ott tart az előkészületekkel, hogy a gyereknek minden meg lesz lassan szinte az általános iskoláig.
Az én anyám pedig maga a kibaszott Buddha, aki szerint az univerzum pontosan azzal ajándékozott meg, amire a lelkemnek szüksége volt. Hát ezzel mondjuk erősen tudnék vitatkozni, csak éppen nem vele, hiszen ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem az univerzum akaratát. Ő már minden általa ismert lehetséges módszerrel biztosított arról, hogy a világ legszebb kisfiát fogom majd megszülni. Őszintén mondom, hogy azt gondoltam ilyen szempontból nincs preferenciám, de mégis valamiért úgy éreztem, hogy megkönnyebbülök attól, hogy nem kell kettőnk személyiségével megbirkóznom egy angyali szemű kislányba töltve. A fiúkkal könnyebb. Mármint gondolom. A lányokért mindig többet kell aggódni. Mármint gondolom. Engem sosem féltettek semmitől túlságosan, de a barátnőim mindig sokkal rövidebb pórázon voltak, mint a fiú barátaim.
Nagyjából elkezdett helyreállni az étkezésem. Ez viszont azt is jelentette, hogy sokkal több az energiám, ami viszont az esetek nagy részében azt jelentette, hogy sokkal könnyebben felhúztam magam gyakorlatilag bármin.. mint ahogyan azt a mellékelt ábra is mutatja. Régen az ilyenek egyszerűen leperegtek rólam és tovább sétáltam, most viszont erős bennem a kísértés, hogy csodamami könyvét megfogjam és kivágjam a csukott ablakon keresztül. Nem tudom eldönteni, hogy melyikünk menekül meg igazából amikor az orvos behív, illetve Max megérkezik, de az biztos, hogy én igencsak megkönnyebbülök, hogy már nem egyedül vagyok itt.
Max kérdő tekintetére csak megingatom a fejem jelezve "inkább ne is kérdezd" és megcélzom a szobát, ahol már várnak miket.
-Köszi..-mondom alig hallhatóan, amikor megtartja az ajtót és úgy sétálok be, mintha tudnám, hogy mit csinálok, vagy éppen mi is vár rám. Szinte fel sem tűnik, hogy attól a pillanattól ahogy átléptem a küszöböt feszülten bent tartok egy lélegzetet, csak amikor meghallom Max halk hangját és egy halk nevetéssel végre kieresztem a tüdőmből. Annyira bénák vagyunk még, hogy az valami hihetetlen. Ahogy hallom nem csak engem, de az orvost és a nővért is sikerült jobb kedvre derítenie még akkor is, ha ez nem volt a célja, sőt igazából jobban be van ijedve, mint én magam.
-Azt hiszem normális.-bár ebben nem vagyok biztos. Ha tippelnem kellene azt mondanám, hogy ilyenkor mindenkiben van egy alapvető szorongás, hogy rendben legyenek az eredmények, mi pedig erre még rá is teszünk egy lapáttal azzal, hogy igazából rohadtul nem terveztük ezt az egész helyzetet. Most éppen dolgoznom kellene vagy a parton süttetnem a testemet, vagy igazából bármit csinálni ezen kívül
Hirtelen kapom az orvosra a tekintetem amikor elhangzik a bűvös "Apuka" szó. Ezeket egyelőre mi még kerüljük, bár a közvetlen környezetünk előszeretettel kezdte el alkalmazni a szülői megnevezéseket ránk. Anya ahányszor hív "Anyuci" becenévvel szólít meg és ezt ugyan kezdem már megszokni, de néha a falra fel tudnék mászni miatta.
-A paraván mögött át tud öltözni, Apuka pedig helyet foglalhat amíg előkészülünk.-mondja az orvos én pedig gyakorlatilag automatikusan mozdulok. Csak a melltartómat hagyom magamon majd felveszem a kórházi ruhát a csomagolásból mielőtt előjövök. Nem is tudom eldönteni, hogy mi esne jobban... hányni vagy elájulni az idegességtől. A nővér már vár és felsegít az asztalra.
-Lábakat fel..-mondja türelmes és kedves hangon. Alapvetően ezzel a testhelyzettel nem vagyok ismeretlen, de most mégsem érzem túlzottan kényelmesen magam.
-Nos... belső ultrahangot kell használnunk a terhesség ilyen korai szakaszában. Olyan lesz, mint egy általános nőgyógyászati vizsgálat, aggodalomra semmi ok.-szeretnék válaszolni, de nem találom a hangomat, így csak bólintok majd lehunyom a szemeimet amíg közelebb húzzák a monitort és a nővér előkészíti az ultrahangot.
-Kezdhetünk, kedvesem?-lassan nyitom ki a szemeim és bólintok.

Lumie & Max

Az azért elég kemény, hogy ennyire be vagyok feszülve egy olyan dolog miatt, amitól azt sem tudom mit várjak, és nem is lesz dolgom. Talán attól félek mi lesz ha meglátom azt a pacát és komolyabban érezni fogok valamit, amire nem vagyok felkészülve. Erre még az sincs felkészülve, akik akarják a gyereket, ezt sokan mondják nekem, aminek elvileg meg kellene nyugtatnia, de nem érzem magam ettől sem nyugodtabbnak.
Átlépve a rendelő küszöbét érzem, hogy összeszorul a gyomrom, nem volt olyan jó ötlet az a reggeli, mert érzem, hogy ki akar jönni. Nem igazán lenne jó sztori ha ide dobnám ki a taccsot, de a gyerek és Lumie is egészen biztosan jót nevetnének rajtam.
Amint meglátom a kis harcias nőt, aki valamin nagyon felhúzta magát egy kicsit lejjebb enged az izgalmam, egészen addig, ameddig beérünk a kórház szagú szobába, ahol mosolyogva fogadnak minket és teljesen jó eligazítást kapunk mit is kellene tennünk. Amúgy csak állnék az ajtóban valószínűleg remegve, minta kocsonya, olyan pózban, ami nem jellemző rám. Én egy elég határozott ember vagyok és mégis egy gyerek látványától leszek teeljsen lefagyva, nem profi. Az orvos utasítását követve ülök le egy székre a vizsgáló asztal mellé, ameddig Lumie vetkőzik. Mosolyt erszt felém az asszisztens, és amikor közelebb jön a vállamra teszi a kezét.
- Nyugodjon meg Apuka, még nem kell idegeskedni, ez csak egy rutin vizsgálat. - mosolyom egy kicsit letör a még szó hallatán, majd visszanyerem, hogy a vizsgálat rutinszerű lesz, bár nekem ez annyira nem az. Amint meglátom Lumiet, kijönni, kezdek megnyugodni. Olyan kedves mindegyik személy itt, hogy én érzem magam kellemetlenül, hogy feszengek, de teljesen jól kezeli, nem türelmetlenek, megvárják, hogy Lumie kényelembe helyezze magát és elmondják mi várható röviden. Én előre dőlök, hogy jobban lássam a monitort, amin még semmi nem látszik, így átváltok Lumia arcára, akin szintén látszik egy kis izgalom, félelem, egészen pontosan nem tudom melyik. Megfogom a felém eső kezét, hogy tudja nincs egyedül és megszorítom.
- Azt hiszem itt vagyok, számíthatsz rám, de ha rosszul leszek,akkor kérlek kaparja fel. - nevetem el magam az orvossal együtt, aki csendesen megjegyez valamit.
- Ez még nem az ájulós időszak, azt hagyja Apuka a szülésre. - megint ez a megnevezés, tényleg rosszul vagyok tőle.
- Max, szólítana kérem Max-nak?- kérelem, egy kicsit talán, túl határozottan is, mire az orvos értetlenül néz rám, hol Lumie-ra.
- Azt hittem maga az Apa, elnézést. - szabadkozik, mire felemelem a kezem.
- Igen én vagyok, csak tudja annyira új ez nekem, nekünk, még szokni kell, és furcsa hallani is. - mondom neki bocsánatkérően, mire csak elmosolyodik.
- Ugye nem gáz, hogy nekem ez már sok?- kérdezem Lumie-tól, bár szerintem neki most ez a legkisebb baja és mégis azzal vagyok elfoglalva, de egy percig sem engedem el a kezét.

Max & Lumie

'A new life starts with a heartbeat..'

Jóval harapósabb vagyok, mint korábban, pedig a terhesség előtt sem voltam egyszerű eset. Nem a türelmemről voltam híres és most mintha fényéveket romlott volna. Éppen ezért viselem kifejezetten rosszul, hogy amikor egyébként is félek még valaki meg is pengeti a maradék idegszálaimat. Pont időben érkezik Max, hogy ne rendezzek jelenetet a szipi-szupi magándokinál, hiszen bőven elég az, hogy átlépi a küszöböt és máris állítok egy nagyot a viselkedésemen.
Belépve a rendelőbe a fertőtlenítőszag egyszerűen átjár mindent. Régen mindig kiborított ez az illat, de most kifejezetten megnyugtat, hiszen ez relatív egy semleges dolog, ha bármilyen illatosító el lenne helyezve lehet már az is elég lenne ahhoz, hogy felboruljon a gyomrom. Gyorsan öltözök át, hiszen gyakorlatilag csak le kell rántanom magamról a könnyű kis nyári ruhát meg a bugyimat és már jöhet is a nővérke által előkészített steril ruha. A paraván mögött hallom, hogy megint elhangzik a bűvös szó és majdhogynem érzem ahogy Max idegei pattanásig feszülnek a megnevezéstől. Úgy keressük néha egymás közelségét a biztonság reményében, mintha nem pontosan a közelség miatt kerültünk volna ebbe a helyzetbe.
Felfekszem az ágyra felhúzott lábakkal. Úgy érzem, hogy a szívem máris a torkomban dobog, holott pont hogy most kellene lelazulnom, hogy a vizsgálat a lehető legkönnyebben menjen. Amikor Max megfogja a kezemet felé fordítva a fejemet hálásan pillantok rá. Kapaszkodok a kezébe, mintha az lenne az egyetlen dolog, ami még lent tart a földön.
Megjegyzésére kicsit megkönnyebbülve nevetek egyet, bár lehet, hogy szegény igazából nem is viccnek szánta. A doki válasza szinte vissza is rántja a görcsöt a gyomromba. A szülést még át kell beszélnünk. Tudom, hogy bent akar majd lenni, de nem vagyok benne biztos, hogy ez túl jó ötlet. Már így is szarul viseli ezt az egészet. Kérésére és az orvos értetlen tekintetére egy pillanatra eltakarom az arcomat a szabad kezemmel. Fasza. Ezt még milliószor át kell majd rágnunk mindenkivel.
-Nekem nem gond, ez a te döntésed.-mosolygok Maxra bíztatóan.
-Akkor kezdjünk is.-mondja az orvos és veszek egy mély levegőt, hogy lelazuljak amíg a belső ultrahanggal elkezdi a vizsgálatot. Csak egy pillanatra szorítok rá erősebben Max kezére amíg a kellemetlen érzés enyhül, de azonnal a monitorra kapom a tekintetem, ahogy megjelenik rajta egy kép.
Kis keresgélés után rajzolódik ki egy kis babszem a monitoron.
-Itt is van.-pillant rám az orvos egy pillanatra majd Maxra mielőtt visszanéz a kijelzőre ő maga is.
-Elindítom a felvételt.-mondja a nővér miközben megnyom egy gombot.
-Nos a jelek szerint a 6. hétnél jár, és egyelőre nem látok semmilyen elváltozást.-jelenti be az orvos.
-Na hallgassunk egy szívhangot.-a nővér állít valamit a gépen és a szoba csendjét kitölti egy egyenletesen gyorsan pulzáló hang.  
Le sem veszem a szemeimet a monitorról csak akkor kapcsolok amikor megérzem, hogy egy könnycsepp végigfolyik az arcomon.
-Jézusom milyen gyors.-mondom és gyorsan megtörlöm az arcomat, hogy ne vegyék észre.

Lumie & Max

Nem volt elég időm felkészülni erre a mai vizsgálatra, vagyis már egy ideje tudom, hogy jövünk és mi fog történni, de erre igazából nem is lehet felkészülni. Végignézem, ahogy felfekszik az ágyra, meghallgatom, hogy apukának hívnak, engem, ami igazából egész kellemesen  hangzik ,de sokkal inkább rémisztőbb és frusztrálóbb, főleg, hogy nem vagyok apuka, még nem, hiszen nincsen semmi kézzelfogható, amivel igazolni tudnám ezt. Én sokkal inkább fogom meg a dolgok tudományos részét, mint az érzelmeit, pedig ez talán egy kicsit mindkettő.
Némán ülök mellette és fogom a kezét, szinte félek, hogy elájulok, és próbálom humorral elütni, amire a doki is reagál, de szeretném tisztázni vele, hogy én hányadán állok, amit egy kicsit riadtan reagál vissza. Mindent kommentelnek, én Lumie arcát figyelem és érzem, hogy egy kicsit megszorítja a kezem, aggodalmasan vetem rá a tekintetem, mire ereszt a szorításból és a doki valami pacára mutat a képen. Pontosan olyan ez, mint amilyennek gondoltam, nem vált ki semmit belőlem, ami egy kicsit megnyugtat, mert nem lettem puhapöcs, de ugyanakkor nem biztos, hogy normális, hogy a saját gyerekem paca képe nem hoz annyira izgalomba. A képernyőre meredve próbálok rájönni, mégis mi a franc van ott.
- Azt a felvételt mindenképpen kérem, mert anyám megöl ha nem viszek neki valamit az amőba unokájáról. - nézek nevetve Lumiera majd a dokira, akik csak az illem miatt mosolyognak vissza, de lehet,hogy annyira nekik nem vicces.
Nem sokáig vagyok én sem vicces kedvemben, mert amint a szívhangról beszél és meghallom azt az egyenletesen gyors és igazán igazi szívdobogást egy pillanatra elkomolyodik az arcom. Lumiera nézek majd a monitorra.
-  Apuka vagyok. - mondom a monitort bámulva, lassan leesve, hogy ez tényleg igaz és nekem tényleg lesz egy gyerekem, aki olyan lesz élig mint én, akinek a monitoron ver a szíve, aki Lumie hasában él, a doki szerint 6 hete és aki nem sokára a karjaimban lesz. Sosem ismertem ezt az oldalam és szinte biztos vagyok benne, hogy semmi más nem váltotta volna ki belőlem ezt az énem, de itt nem lehet érzelmek nélkül lenni. A kép még semmi, de amikor a hang is hozzá társul, akkor válik igazán élethűvé az egész. - Az meg ott a mi gyerekünk. - mnt valami óvodás mondom ki ami a fejembe kerül, és közben a számhoz emelem Lumie kezét és adok rá egy puszit. - Baszki! - folytom vissza azt a hirtelen rám törő büszkeséget, amit nem tudom, honnan tört rám.
- Fiú vagy lány? - szegezem a dokinak a kérdést. - Teljesen mindegy igazából, biztosan kemény gyerek lesz, olyan erős hangja van olyan erőteljes, hogy ha lány, akkor már most sajnálok minden pasit és lányt, mert mindegy kit szeret, ha fiú lesz, akkor meg lehet mindenki retteghet, aki a közelébe kerül. - indul meg a nyelvem egy kicsit, zavaromban talán, vagy tényleg az izgalom.

Max & Lumie

'A new life starts with a heartbeat..'

Félek. Attól, hogy mi fog megjelenni a monitoron, attól, hogy vajon tényleg minden rendben van-e. Az élet elég érdekes humorral szórakoztat mostanában, úgyhogy gyakorlatilag bármire fel vagyok készülve miközben Max kezét szorongatva le sem veszem a tekintetem a kijelzőről még úgy sem, hogy érzem magamon a tekintetét. Amikor meglátom a monitoron megjelenő képet lassan önt el egy olyan érzés, amihez hasonlót még korábban nem tapasztaltam. Az ajkamba harapva figyelem, hogy mi is történik éppen odabent.
-Anyádnak semmiképp se fogalmazz így, mert akármilyen idős vagy elver ha amőbának hívód az unokáját.-forgatom meg a szemem egy alig látható mosollyal a szám szegletében.
Amikor a baba szívhangja betölti a szobát már tényleg nem bírom tovább. Már akkor a sírás határán voltam amikor megláttam a babám hangyafocis rajzát, de ez valami egészen más szint. Lassan folyik le néhány könnycsepp az arcomon és már csak azért tudok kűzdeni, hogy konkrétan ne zokogjak fel hangosan. Kicsit megrázkódik a kép amikor elnevetem magam Max hirtelen támadt felismerésén, de ezt gyorsan vissza is fojtom, hogy még egy kicsit tudjam nézni.
-A gyerekünk..-visszhangzom Max kijelentését és addig pillantok rá amíg érzem, hogy az ajkai a kézfejemet érintik.
-El sem hiszem..-és ez most nem az a pánikolós kijelentés volt, ami néhány nappal ezelőtt elhagyta a számat. A hangom teljesen meghatódott, tiszta boldogság és büszkeség van benne.
Max hirtelen megeredő nyelvére egy széles mosollyal, de meglepett szemekkel nézek először rá majd az orvosra.
-A baba nemét a 12-13. hét környékén tudjuk megállapítani ha éppen olyan testhelyzetben lesz, hogy le tudjuk ellenőrizni, úgyhogy erre később vissza fogunk térni, ha tényleg tudni akarják majd. Az eredmény még akkor sem lesz teljesen biztos.. az inkább a 16. hét környékén várható. De még úgy is érheti meglepetés az ember.-mondja az orvos majd lassan ki is húzza az ultrahangot és kikapcsolja a gépet.
-Leteheti a lábait.-mosolyog rám majd visszaül az asztalához, hogy megírja a papírokat.
-A megadott e-mail címekre még a mai nap folyamán elküldjük a felvételeket.-mondja a nővér.
-Visszaöltözhet, drága.-küld még felém egy mosolyt én pedig úgy pattanok le onnan mintha felhőkön járnék.
A paraván mögött gyorsan vissza is öltözök.
-Felírtam magának egy vitamint, ami el kellene kezdenie már most mielőtt a pocak tényleg elkezd növekedni, illetve a súlyára figyeljen. Ha nem tud megfelelően étkezni, akkor mindenképp keressen fel és felírok valamit, ami segít majd.-pillant rám az orvos.
-A reggeli rosszullétek most kezdtek enyhülni, de mindenképp jövök ha nem indul be a hízás.-bólintok mint egy jó diák. Fogytam.. tudom. De most már ilyen szempontból is haladunk szóval bizakodó vagyok.

Lumie & Max

Nem tudom hogyan nevezezem azt amit látok a képernyőn, vagy amit látni készülök, mert egyenlőre sok mindent nem tudok belőle kivenni. Az elején bejelentem, hogy kellene a felvételek, anyám kurva sokat fizet a dokiknak és megölne ha nem lenne minden egyes vizsgálatról valamilyen képe az unokájáról, de hát mégsem hívhatom gyereknek, mert még azért annyira nem az és sokkal inkább hasonlít most egy amőbára, mint emberi lényre.
- Jó, de akkor ilyen korban minek kellene hívni?  - nézek a dokira segítségért, de tudom a választ, szinte azonnal leesik, amint meghallom a szívhangot, ami ad egy ütést a mellkasomra és ráeszméltet arra, hogy ez a valóság és az a hang egyszer majd egy nagy üvöltő izé lesz, aki valószínűleg kicsinál idegileg és teljesen felborítja a tökéletesnek hitt életen, de talán pont vele lesz tökéletesebb ez az egész. Lumie kezét szorítva, adok rá egy puszit, nem tudtam, hogy ez ekkora öröm lesz és, hogy ennyire jól fog esni, és talán hálás is vagyok neki az élményért, meg az egészért, mert lehet ha ez nincs, nekem soha a büdös életbe nem jutott volna eszembe, hogy gyerekem legyen és erről nem érte volna meg lemaradni.
Látom, hogy sírni kezd, én meg mint valami idióta nyitom ki a szám és kérdezek mindenféle hülyeséget, mesélek olyanakról, amiről fogalmam sincs, de ez már valahogy jobban tetszik a dokinak is, mint az, amikor úgy tettem, mintha nem is érdekelne ez az egész. Valójában nem érdekelt, nem tudtam, hogy bármi történhet egy ennyire korai vizsgálaton.
- Ahha, szóval sok vizsgálat van még hátra, nekem okés, mondja a doki mikor kell jönni, mi itt leszünk, én biztos. - húzom ki magam vigyorogva, mert nincs az az isten, hogy egyet is kihagyjak. Ha úton lennék, átszervezem minden megoldható, amúgy is a magam főnöke vagyok. - Amúgy akarjuk mi tudni a nemét előre? - gondolkodok el egy kicsit, mert lehet Lumie nem szeretné tudni. - Csinálhatunk genderparty-t is ha szeretnél, hogy ott leplezzük le. - na igen ez határozottan az idegeskedés, ami ennyire megindítja a beszélőkémet, de Lumie talán már tudja kezelni a kínos énemet, annak ellenére, is, hogy otthagy, hogy vissza öltözzön, a dokik meg lehet megszokták a kínos apukákat az ilyen vizsgálaton.
- Nem muszáj semmit sem elárulnunk, ha nem szeretnék, minden csak a szülőktől függ. - mondja kedvesen az aszisztens.
- Ahha, meg anyámon. - nevetem el magam,majd hirtelen fagy le az arcomról a mosoly. - Mivel ezt az egész vizsgálati dolgot ő intézi, ugye neki sem adhatják ki a nemét ha mi úgy döntünk nem szeretnénk tudni x ideig? - kérdezem riadtan, mert semmi esetre sem szeretném ha Lumie akarata ellenére derülne ki ha ő úgy dönt, hogy nem akarja megtudni. Nagyon fontos nekem ez a lány, és azt akarom, hogy mindent megkapjon, amit szeretne és anyám ebbe nem annyira avatkozhat bele.

Max & Lumie

'A new life starts with a heartbeat..'

-A leggyakoribb a baba és a magzat, de az amőbánál hallottam már rosszabbat is.-somolyog egyet a szemüvege alatt Max irányába mielőtt a tekintete visszavándorol a képernyőre, hogy a megfelelő helyzetben állítsa meg az ultrahangot. A látvány és a hang szinte teljesen magával ragad, ahogyan a hirtelen feltörő érzelmek. Rohadtul nem szerettem soha sírni senki előtt és örültem volna, ha a lehető legkevesebben látnak ennyire érzelmileg kiszolgáltatottnak, de most arra már tényleg nem marad semennyi energiám, hogy ezt még kontroláljam is minden más mellett.
Max támogatása nagyon sokat jelent. Egyedül is végigcsináltam volna, bár igaz, hogy sokkal nehezebb lett volna az egész. Most viszont ahogy látom az ő szemeiben is az érzelmeket nagyot nyelek mielőtt egy hálás mosollyal mérem végig a vonásait. Egyikünk sem akarta ezt. Most mégis azt érzem, hogy egyikünk sem mondana le erről.
-Ahogyan én is.-hirtelen nevetem el magam Max kijelentésén, miszerint ő biztosan jön az időpontokra, de egyébként értem, hogy mire gondolt csak tök viccesen jött ki. Érezhetően lazul egy kicsit  hangulat a rendelőben most, hogy végre mi is felengedünk végre.
-Ezen még nem is gondolkoztam, de azt hiszem jó lenne egy olyan bulin kideríteni. Nem a szülésnél szeretnék meglepődni, mert nem biztos, hogy annyira képben leszek.-szólok ki a paraván mögül miközben gyorsan belebújok a ruhámba és a cipőmbe mielőtt visszatérek a többiekhez. Megállok Max mellett és a tenyeremet a lapockái közé simítom bíztatóan, hiszen tudom, hogy még mindig feszült akkor is ha már egészen más dolog miatt.
-Az orvosi titoktartás természetesen köt minket önökhöz. Az, hogy az édesanyja a szervező illetve ő térítette meg a költségeket az ettől teljesen független. Mi csak és kizárólag önöknek adhatjuk ki az információt.-pillant ránk az orvos miközben már nyomtatja a papírokat.
-Kisasszony..-helyezi le az asztalra őket egy tollal én pedig gyorsan oda is lépek, hogy aláírjam, hogy megkaptam őket. Egy példány marad, egy pedig a táskámban landol.
-Ha nincs panasz akkor 8 hét múlva találkozunk, az online felületen ki tudják majd választani az önöknek leginkább megfelelő időpontot. A papíron találják majd a bejelentkezési adatokat, ha bármilyen problémába ütköznek keressenek minket bizalommal.-kapunk egy kedves mosolyt mielőtt feláll és megkerüli az asztalt majd kezet fog mindkettőnkkel.
-Köszönjük szépen és további szép napot.-mosolygok rájuk majd ha nincs más akkor együtt távozunk a rendelőből.
A váróban megállok és Max felé fordulok.
-Hát ez durván katartikus élmény volt a számomra.-nevetek egyet.

Lumie & Max

Ja igen persze, tökre úgy értettem, hogy vele fogokmajd jönni a vizságlatokra, de a javításán elnevetem magam. Nyilván nélküle nincsen vizsgálat, de akarom, hogy tudja, hogy nélkülem sincs, nem érdekel, hogy lesz e egyszer valakije, akinek talán hasonlóan fontos lesz, mert ebből engem sosem hagyhat majd ki, de ezt nem itt fogom megbeszélni vele, hanem kettesben.Rá kell jönnöm, hogy ez életem egyik legfontosabb pillanata volt eddig és lehet lesz több, de nem maradhatok ki belőlük.
- Ja igen, a te megjelenésed sem mellékes. -  mondom neki nevetve, már sokkal lazábban, mint az elején.
Amikor a neméről esik szó erősen elgondolkodok,hogy hogyan is akarom megtudni, majd eszembe jut, hogy nem biztos, hogy ebben én vagyok a legfontosabb, hiszen lehet Lumie teljesen máshogy szeretne erről tudomást szerezni, így amikor elmegy felhozom a party-t, amit még én is képes lennék megszervezni, azt hiszem, de a cégem rendezvényszervező része egészen biztos.
- Szóval akkor bulizunk egy nagyot, kölyökpezsgővel és gofrival. - tervezem már fejben, mert tudom, hogy a gofri volt az, ami mindig csúszott neki, még akkor is, amikor más nem.
Anyám jelenléte, viszont itt is igencsak mélyen megvan, mivel ezt az egészet ő intézte, amiért én hálás vagyok neki, mert tudom,hogy Lumie és a baba így van a legnagyobb biztonságban, de azt is tudom, hogy ezzel felhatalmazva érzi magát arra, hogy beleszóljon olyan dolgokba is, amit nekünk kellene eldönteni, mert mi leszünk a szülők. Lumie érintése és a doki szavai megnyugtatnak, és fellélegzek, mintha valami nagyon nehéz dolog előtt álltam volna. Nem kérdés, hogy kit választanék anyám és Lumie közötti választás esetén, de nem akarok eljutni odáig, de nyilván a gyerekem anyja mellett fogok kiállni és ezt anyám erősen sérelmezni fogja.
Megkapjuk a szükséges instrukciókat és gyorsan lépünk is le, mintha nem ez lett volna a legjobb része a napunknak. Amikor Lumie felém fordul ránézek, teljesen átszellemülve. - Szóval katartikus? Az elején azt hittem összecsinálom magam aztán… Szóval igen valóban az volt. - mondom neki majd elindulok a kijárat felé. Amint kifele tartunk már csörög is a telefonom. - Na most mondd nekem, hogy a klinika nem jelent neki. - mutatom felé a  kijelzőt, ahol anyám neve villog.
- Igen anya, minden rendben van, ver a szíve és olyan valami, amiből még nem látszik, hogy gyerek. - megállok, ameddig hallgatom, hogy mennyire kíváncsi a felvételekre. - Igen el fogják nekünk küldeni, mindent, majd este tovább küldöm neked, most elviszem Lumiet enni vagy amit szeretne és később lehet benézek az irodába. - le is teszem a telefont, amint megnyugodott és kérdőn nézek Lumie-ra.
- Ennél valamit, vagy menjünk vásárolni valamit annak az amőbának ott benned?