- Tudják, Önök ezzel foglalkoztak éveken át, és mégis mire mentek vele, ugyanazon a ponton akad el a projekt újra és újra. - emelem a tekintetem az igazgatóra, aki igen magabiztosnak tűnik, de rajtam nem tud kifogni, meg fogom szerezni ezt az agyalapot a kocsinak, nem egy ilyen túlképzett idióta fog kifogni rajtam. - Alaposan kielemeztem a munkájukat, számomra elég egyértelmű, mi a probléma, vagyis amiben most elakadtak, meg egy éve és ezelőtt két éve is. Ugyanabban a kerékben forognak évek óta, mégsem akarják eladni a projektet. Elmondja nekem, hogy miért is éri meg feleslegesen beleölni pénzt, ha nincs meg hozzá a megfelelő aggyal rendelkező munkaerő? - amikor már az eszüket becsülöm le, már látom az átfutó gondolatukat a fejükben, ami tetszik, így egy kis mosolyt is megeresztek feléjük. - Dolgozzon nekünk! - csillan fel a vezetőjük szeme, én hangosan felnevetek, majd felállok az asztaltól. Az első egyedüli tárgyalásom Caesar nélkül, mert itt nem volt időm várni a megbeszélésre, vagy most ejtjük meg, vagy elmulasztjuk és ő most Monacoban van, nem rángattam haza. Meglepően bejön, hogy ennyire erőfölényben vagyok egy ilyen nagy cég fejével szemben, de tudom, hogy ez addig előny, ameddig határozott tudok maradni. - Nekem nem jön be ez az egész hozzáállás, amit itt képviselnek. Ne értsen félre, nagyon tisztelem a munkájukat, másként nem itt kezdtem volna az egészet, de amennyiben ennyire nem hajlandók eladni igen jó pénzért azt a roncsot, amit már nem tudnak továbbfejleszteni, mert még egy 23 éves diploma nélküli srácot is hajlandó lenne felvenni a nagy zsenijei közé, addig azt hiszem bajban vannak. Én sok stressztől óvnám meg magukat, mert nem kellene ezzel foglalkozniuk, valljuk be az elemzések alapján sosem érnének el sikert ezzel. - biccentek feléjük, majd elindulok az ajtó felé, mire megállítanak és nehezen de beadják a derekukat. Gyorsan egyezünk meg a továbbiakban, nem nagyon mondanak nem már ellent nekem, mert tudják, hogy igazam van. Nekünk ez még csak a kezdet, valószínűleg nem ez a prototípus lesz a nyerő, de próbának tökéletes lesz, olyan áron vettem meg, hogy az szinte már vicces. A tárgyalás után boldogan lépek ki az irodaházból, szinte édes érzés vesz hatalmába, gyorsan meg is írom Caesarnak, hogy megvan az első lépésünk, ami igazából tényleg nem nagy kunszt, mert ez még közel sem jelent semmit, de azért büszke vagyok a tárgyalási képességemre, valamit csak tanultam apámtól az évek alatt. “Le Bernardin étterem, ott találkozunk.”- üzenem Lumie-nak, mert éhes vagyok és azt hiszem ünnepelnem kell, rajta kívül, most nem nagyon tudnék mással, így csak remélem, hogy ráér. Egy kis tengeri étel nagyon jót fog tenni most a testemnek, igaz, hogy ide elég puccosan kell jönni, de nem igazán érdekel mennyire lesz munkás szerkóban, majd adok egy kicsit több borravalót, hogy szemet hunyjanak felette. Ma úgy érzem sínen van az életem új fejezete, remélem már semmi nem rontja el.
Elég furcsa hetem volt. Nehezebben ébredtem reggelente, képes voltam az emberek torkának menni apróságokon, olyan szagok zavartak amiket korábban észre sem vettem és hánytam... minden rohadt reggel hánytam. Szóval anya jóslata bejött miszerint valami bajom van és ez nem volt más, mint a stressz. Folyamatosan nyaggatott mindenki munka közben, valamiért anya is örökké hívogatott mindenért, a főbérlő árat akar emelni és mivel a gyomrom feladta a szolgálatot így nem sok kedvem maradt enni, ezért napról napra csak fáradtabb lettem. Maxnak nem volt túl sok ideje rám, Camival viszont nem akartam összegabalyodni, így csak egyre fokozódott a helyzet és zavart, hogy pont a menstruációm előtti napokat nem tudtam kihasználni. A gyógyszernek köszönhetően legalább mindig pontosan tudtam számolni azzal, hogy melyik napokon esek ki a forgalomból, de most valahogy ez sem akart összejönni. Volt már rá példa korábban is, hogy idegből kihagytam egy-két menzeszt és alapvetően ezért kezdtem el fogamzásgátlót szedni, hogy beálljon a rendszer és ne lepjen meg a szervezetem amikor éppen ő jónak látja. Már 3 napja meg kellett volna jönnie.. csütörtökre annyira kimerültem, hogy úgy döntöttem a pénteket nem vállalom be, hiszen a nap végére már remegett a kezem és úgy éreztem elájulok az evéshiánytól. Szar amikor már olyan éhes vagy, hogy hányingered van, de bármilyen kaja a közeledbe kerül akkor úgy érzed, hogy szívesebben választanád a halált. Amikor hazaértem a pulton várt egy cetli meg egy kis szeretetcsomag anyától. Napközben beugrott és hozott nekem levest, amit ő főzött, hogy az majd jót tesz, de volt mellette egy papírzacskó is. A cetlin annyi állt, hogy "Ügyesen, majd hívj! Szeretlek! xx Anyu". A papírzacskóban 3 terhességi teszt pihent, amitől rendesen levert a víz és minden magasabb erőhöz kezdtem el imádkozni, hogy ne legyen igaza. Csak most az egyszer ne.... Húztam... halasztottam... győzködtem magam, hogy ez hülyeség és úgyis negatív lenne. Még éjfélkor is az ágyamban forgolódtam így gondoltam jó lesz arra, hogy megnyugtassam magam. Körülbelül 12x olvastam el azt a néhány lépést, amire szükség volt mire nekiálltam.... 5 perccel később pedig ott ültem a fürdőszoba kövén hangosan zokogva miközben két nagy büdös rózsaszín csík kacsintgatott rám jelezve, hogy anya beletrafált. Még lehetett volna szerencsém, hogy csak az egyik teszt viccelt meg, de mindegyik ugyanazt az eredményt hozta. 1 órán át bőgve ültem a padlón mire felhívtam anyát. Nyugtatgatott, hogy megoldjuk, nem lesz baj, ha kell hazaköltözhetek amitól persze csak még jobban sírtam. Mégis mennyi esélyem volt arra, hogy Max telitalálatot lő a gyógyszer mellett? 1 a millióból? Maxim... bassza meg... mit fogok neki mondani? Csak zárjam le? Hagyjam ki ebből? Rettegek, hogy az fogja gondolni, hogy direkt csináltam, hogy valahogy megfogjam... de jogos lenne eltitkolni előle és esélyt sem adni neki arra, hogy meghozza ezt a döntést? Francba. Még csak le sem ihatom magam. Órákon át ültem a telefonom fölött nap közben néhány órányi alvással a hátam mögött. Beszélnünk kell ez biztos. Nem tudtam mit írjak neki, de ez megoldódott azzal, hogy ő keresett. Lezuhanyoztam, felöltöztem, életem sminkelését csináltam meg, hogy ne látszódjon a hét és az éjszaka az arcomon. Elindultam. Zúgott a fejem a cikázó gondolatoktól, így kicsit lassabban értem oda, mint szerettem volna. Amikor odaérek már tudom, hogy baj lesz. A tengeri ételek szaga miatt kétszer kell megfordulnom mielőtt be tudnék menni. Semmi nincs a gyomromban, így csak szenvedve forgolódok mielőtt tényleg bejutok. Bedobom Max nevét és mutatják, hogy merre menjek. Ő már ott vár. Istenem... csak ne bőgjem arcon egyből. Mosolyt erőszakolok az arcomra amikor odaérek és leülök vele szembe. -Szia! Hogy ment?-kérdezem egyből bár sugárzó arcát látva azt mondanám, hogy jól. Valószínűleg nem ide hívott volna, ha a feszültséget akarná levezetni. Jobbnak látom, ha előbb beszéltetem egy kicsit, mert még azt sem tudom pontosan, hogy mit fogok neki mondani. Az a baj, hogy azt is tudom, hogy már ismer.. és le fog jönni neki egyből, hogy nincs rendben minden velem.
Nehéz dolgunk lesz ezzel az egész projekttel, mert túlságosan is fiatalok vagyunk és igazság szerint elég tapasztalatlanok, amit sok eladó kihasznál. Még szerencse, hogy már az anyatejjel szívtuk magunkba mindketten Caesarral a tudást, ami a megfelelő tárgyaláshoz kelleni fog. Nem igazán boldogulnánk másként ebben a világban, csak így, hogy már megvan az alap tudásunk. Nekem még van egy évem az egyetemből, de ott nem fognak tárgyalási technikákat mutatni, ezeket ki kell tapasztalni. Mázlim van, hiszen az alapból nem kicsi arcom meg tudja ingatni a nálam kétszer annyi idős tárgyalópartnereket is, főleg,ha az első találkozásnál mérhetetlenül le akarnak becsülni engem. Akkor jön a meglepetés, és utána mr nehezen kattan át az agyuk és csak néznek nagyokat, hogy mégis ki ez a fiú és én mosolyogva tarolom le őket. A programozói világ nincsen tisztában a Wood családi névvel, mi építészetben utazunk, de nemsokára pár év múlva már nem így fognak ezen a részen sem hozzám állni, hanem tisztelettel vagy egy kicsit több tisztelettel mint most. Ez pedig ki kell vívni, de állok elébe, azért is vagyok olyan nagyon boldog, amikor sikeresen teljesítem a mai napot. Caesarnak már ment is egy gyors helyzetjelentés, de nem kapok választ, valószínűleg éppen nagyon elfoglalja magát, nem tudom mennyi lehet az idő ott ahol most van, de nem nem is zaklatom, hiszen még van amit papírozni kell majd, ráér ezzel foglalkozni a nehezén túl vagyunk. Lumie a második akivel mindenképpen meg akarom osztani, hiszen ő lesz az egyik fő tesztelőnk, na meg azért csak nem lenne rossz elmesélni neki mekkora ász vagyok, had fényezzem magam még egy kicsit a szemében, az sosem árt. Megírom neki, hol találkozunk, nekem nem sok idő, amíg az étteremhez érek, kikérek egy nagyon jóféle bort magunknak, hogy azért legyen mivel koccinatani első egyedüli sikeremre, majd várom, hogy megérkezzen. Nem várat sokáig, hamar billag be az étterembe a formás kis fenekével, de valami nagyon fura rajta, fáradt,vagy levert, nem baj,majd egy bor felvidítja, az mindenkit felvidít. - Hello szőkeség. - mosolygok felé. - Egy ilyen helyen találkoztunk és már bor is van az asztalon, szóval ez csakis az ünneplés helye lehet. - büszkén emelem fel a poharam és iszok bele, már lecsúszott egy pohár, így majd koccintunk később,ha elmeséltem mindent neki. Nem tudom rákérdezzek e erre az igazán mű mosolyára, mert nem nagyon akarok most érzelgős sztorikat hallani, vagy szomorú témákba belemenni, de már a barátom, így nem tudok elmenni emellett csak úgy. - Most miattam jöttünk ide, viszont te olyan szarul nézel ki, hogy félve de megkérdezem, hogy anyádnak igaza lett? - nem tűnik betegnek konkrétan, a hangja nem rekedt, nem piros az arca, inkább csak sápadt, viszont a hangulata sem olyan, amilyen szokott. Nem érzem a közeledését, amit minden találkozásunkkor igen. Lehet,hogy ez lesz az a beszélgetés, amikor véget vet ennek a kapcsolatnak, mondjuk azért nem kellene ennyire szomorúnak lennie, nincsen ebben semmi rossz. Nem érzelmes kapcsolat a miénk, senki nem fog sírva fakadni, vagyis remélem nem.
Az egész életem borul fel csupán néhány másodperc alatt, amikor tudatosul bennem a teszt eredménye. Ez egyszerűen tönkretesz mindent, amit elterveztem felszántva a jövőről alkotott képemet és minden célomat. Hogyan lehetnék én felelős egy életért, amikor a sajátomat is olyan nehezen raktam össze, hogy működjön? Még csak felelőtlen sem voltam, hiszen szedtem a tablettákat. Jóval gondosabban, mint korábban bármikor. Nem maradtak ki napok, nem késtem. Mintha csak valaki egy ocsmány tréfát űzne velem, hogy pont engem ítél erre, aki olyan olyan elővigyázatosan tartotta magát minden elköteleződéstől. Erre tessék. Néhány pillanatra komolyan megfordul a fejemben, hogy el sem mondom Maxnak. Csak lelépek, mint ahogyan más helyzetben tenném. Mégis megígértem neki, hogy nem hazudok és annak ellenére, hogy nincs túl sok közös ismerős az életünkben mégis tartok attól, hogy máshonnan tudja meg és csak nagyobb bajt okoznék. Talán jó, hogy ez most történik és nem a munkája kellős közepén dobom be a nagy bombát, hanem még az elején.. így talán kisebb zavart okozok az erőben. Bár kétlem. Erre a beszélgetésre nincs megfelelő időpont. Igyekszem összerakni, hogy hogyan közöljem ezt vele anélkül, hogy úgy tűnne bármit is várok tőle. Lehetséges ez egyáltalán? A helyszínválasztásnak más esetben rettenetesen örülnék, de így igencsak meggyűlik a bajom azzal, hogy ne szenvedjek látványosan. Amikor ráfogok a kilincsre egy dolgot mindenképp megígérek magamnak. Nem fogok sírni előtte. Nem tudom, hogy örüljek-e annak, hogy ilyen jó hírekkel fogad, hiszen most készülök tönkre tenni neki ezt a szerencsés napot, de talán rosszabb lenne, ha egy rossz napjára tennék még rá egy lapátra. -Örülök, hogy jól ment.-néhány másodpercre tényleg őszinte is lesz a mosoly az arcomon, hiszen tényleg örülök a sikerének. Kicsit előre dőlve az asztalra könyökölök és kicsit arrébb tolom a poharamat, hogy még véletlenül se nyúlnak rá reflexből akármennyire is vágyom az alkohol segítségére most. -Anyának mindig igaza van..-ingatom meg a fejemet egy halk nevetéssel. Az arcom lassan komolyodik meg. Oké.. kár húzni az időt. -Beszélnünk kell.-jelentem be csendesen mintha attól tartanék, hogy bárki más fültanúja lesz ennek a beszélgetésnek. -Szeretném ha tudnád, hogy rohadtul semmit nem várok el tőled és komoly fejfájást jelentett, hogy elmondjam-e egyáltalán, de azt hiszem jogod van tudni. Nagyon szépen kérlek, hogy ne gurulj be, tényleg nem szándékosan csináltam és elhiheted, hogy mindent megtettem azért, hogy ennek még az esélyét is kizárjam..-tartok egy nagyon rövid szünetet. Csak ess túl rajta. -Terhes vagyok.-most először mondom ki ezt a két szót így együtt. Anyának nem így fogalmaztam a telefonban. Nem könnyebbülök meg. Éppen ellenkezőleg. Mintha kést szorítanék a saját torkomhoz a bejelentés súlyával. Fogalmam sincs, hogy hogyan fog reagálni. Talán az lenne a legkönnyebb ha egy szó nélkül felállna és elsétálna.. még azt is jobban viselném mint ha a torkomnak esne engem hibáztatva.
Nem egészen pontosan ezek voltak a terveim az életben, de ez az egész tervezés közelebb visz ahhoz aki majd egyszer lenni akarok. Nagyon komolyan veszem azt amit el akarok érni és éppen ideje volt ilyen téren egy kicsit fejlődni, mert minden másban még igencsak gyereknek hiszem magam. Nem tudom mennyit kell még fejlődnöm, de abban biztos vagyok, hogy készen állok mindenben többet megtapasztalni. 25 éves koromra már azt akarom mondani, hogy elértem valamit, nem kész akarok lenni ezzel az egésszel, csak akarok már látni valamit a munkánkból és ehhez tényleg komolyodnom kell. Büszkén és igazán diadalittasan érzem magam, ma nagyon jó voltam, apámék ha láttak volna nagyon büszkék lennének rám, de egyelőre még nem tudnak róla, de ezen is változtatni fogok egyszer. Lumie arcát látva egy kicsit elbizonytalanodok, de valószínűleg nem nekem szól ez a fancsali, kicsit megjátszós mosolya. Én próbálok pozitív maradni, és nem a kíváncsiság hajt, csak nem akarom, hogy az én örömöm lenyomja még jobban a nem igazán jó kedvét. Amikor azt mondja beszélnünk kell, már tudom is, hogy igazam volt, tehát akkor vége, kereshetek magamnak újabb kalandokat, ennyit a kényelmes kis játékunkról. De ettől nem kellene ennyire szomorúnak lennie, a mi kapcsolatunk nem erről szólt, hogy a végén teljesen el kell egymástól zárkóznunk. Érdeklődve figyelem amikor elkezd beszélni, aggodalom ül ki az arcára és az enyémről is minden egyes szava elég gyorsan fagyasztja le a vigyorom. Túl jól indult a nap, egészen addig nem tudom mit akar az egészből kihozni, amíg nagyjából levegőt sem vesz, úgy darálja le nekem a mondatokat. Nem értem miért kellene begurulni, vagy mérgesnek lennem, kicsit kezdek összezavarodni, és szerintem ez látszik az arcomon is, a mindig határozott énem egy kicsit megbicsaklik és értelmetlenül meredek a lányra. Próbálnék megszólalni, megnyugtatni, hogy nem nagyon lehet engem ilyen könnyen felmérgesíteni, hogy dühös legyek, de előttem szólal meg és olyat mond, amit szerintem sosem akartam hallani valakitől akivel előtte lefeküdtem. Újra szóra nyitom a számat, de becsukom, mint egy hal tátogok és nem jönnek ki a szavak, nem jut semmi eszembe, a szemét látva, tudom, hogy tényleg nincs erre felkészülve, már az is kész csoda, hogy el merte mondani nekem. Ezek szerint nem is kérdés, hogy nekem sikerült összehozni vele, de ki más lenne a tettes, ha csak mi csináltuk gumi nélkül elvileg, de hát gyógyszert szed. Most megkérdezném, hogy mégis hogyan lehetséges, de nem akarom még jobban kikészíteni, nem fogom faggatni, mert tudom, hogy készül a gyerek, felesleges ilyen köröket futni. Megfogom az üveg, nagyon drága bort és ezen a szép, nagyon sznob helyen úgy húzom meg belőle az italt, mintha egy kocsmában ülnék. Szinte egyhuzamban iszom meg az összeset, majd teszem le az asztalra és egy kicsit megmerevedve nézek egyenesen Lumiera. Most kellene mondanom valamit minden bizonnyal azt várja, hogy mondjak valamit, de mit? - Szóval terhes vagy. - hát ez aztán igazán értelmes megszólalás volt, de nem voltam még ilyen helyzetben,nem tudom mit kellene tennem. - Gondolom nekem is van hozzá közöm. - egész nyugodt a hangom, nem is tudom mi jogom lenne ezek kiakadni, mégis milyen szörnyetegnek nézhet engem, ha azt hitte ezen fenn fogok akadni, ugyanannyira tehetek róla én is, mint ő. Nyilván rohadtul nem terveztem és nem igazán esik jól a lelkemnek, de annyi opciónk van, nem is biztos, hogy meg akarja tartani, vagyis nyilván nem akarhatja. Én határozottan nem állok készen arra, hogy apa legyek én is gyerek vagyok és még élvezi akarom az életet, nem nevelni egy sírós kopasz babát. - Baszki! - csúszik ki a számon, már nem egészen nyugodtan,majd a homlokomra teszem mindkét kezem és hátrahajtom a fejem, és erősen behunyom a szemem,hátha így semmissé válik az előző pár perc, de amikor kinyitom még mindig látom az aggódó arcát, és nem akarok ráijeszteni. Engem nem úgy neveltek, hogy ilyenkor faképnél hagyjam őt, mellette leszek, egészen addig, amíg nem akar velem családot alapítani, mert abban én nem leszek jó partnere. - Ugye nem szeretnéd megtartani? - ennél tahóbb nem lehetnénk, de szerintem ezt nem lehet tapintatosabban megkérdezni. Nekem is lehet beleszólásom ha már a megcsinálásban is volt. - Ne érts félre én tényleg mindenben támogatlak, meg ilyenek, de azt szerintem tudod, hogy én nem erre vágyok és gondolom te sem. - jobb ha tudja hogyan állok ezzel, nem is tudom mit fogok neki mondani, ha esetleg valami csoda folytán úgy döntene, hogy megtartja. De számomra nincs ilyen opció, tudom mennyi terve van még az életben és egy gyerek mellett ezt nem tudja megtenni.
Igyekszem gyorsan túlesni rajta. Hadarok mégis próbálok érthetően beszélni, hogy még véletlenül se kelljen megismételnem a számat elhagyó szavakat. Így is mérhetetlenül idegenek hat minden, ami csak kijön belőlem. Nem tudom, hogy pontosan mire számíthatok, így igyekszem felkészülni a lehető legrosszabb forgatókönyvre, miszerint ki fog akadni. Amikor lassan olvad le minden jókedv az arcáról nekem elkezd a tekintetem cikázni a szemei és az aszta között, de egyiken sem tud megállapodni huzamosabb ideig, hiszen egyszerre szeretnék látni mindent és semmit sem. Amikor készül megszólalni és végül meggondolja magát akkor érzem a leginkább úgy, hogy bölcsebb lett volna hallgatnom. Végülis akár elköltözhettem volna Floridába és élhettem volna, mint egy hippi miközben egy kis Maxim szaladgál a lábaim körül. Jézusom. Miért kell ezen nekem gondolkoznom egyáltalán? Ajkamat harapdálva figyelem ahogyan lehúzza a bort. Jó neki, hogy ő ezt megteheti. Még sosem láttam olyannak a tekintetét, mint amikor leteszi az üveget, bennem pedig a vér is megfagy, hogy csak sikerült elpattintanom az agyát. Amikor elismétli a tényt amit közöltem vele lassan bólintok egyet szinte alig láthatóan. Következő megállapításán kicsit meglepődök bár minket ismerve akár jogos is lehetne a kérdés és valószínűleg ez a beszélgetés most nem zajlana le, ha bármi kétségem lenne az apa személyéről. -Igen, Max, a tiéd.-illetve pontosabban az enyém, hiszen az én testemben van, de nyilván kellett a közreműködése ahhoz, hogy ez megtörténjen, mégis komolyan gondoltam, hogy nem várok el tőle semmit ezzel kapcsolatban. Bőven elég lesz az is, ha csak az egyikünk életére lesz ez kihatással nem célom olyasmibe rángatni, amit egyébként egyikünk sem akart. A hangja addig nyugodt, amíg elkezd leülepedni benne a tény, hogy ez most akkor így tényleg megtörténik. Ja baszki. Jól mondja. Kicsit hátrébb dőlve egyenesedek ki a széken körbepillantva, hogy meggyőződjek róla, hogy valóban nem hallgatja ki senki a beszélgetésünket. Újra ráemelem a tekintetem amikor ő is így tesz. Rettegek. Most gyakorlatilag minden miatt, hiszen még bőven ennek a beszélgetésnek az elején járunk. Ennek ellenére igyekszem legalább a testbeszédemmel nem teljesen összeomlani. Kérdése ugyan teljesen jogos mégis nehezen tudom megemészteni. Ez nem az az állapot amikor bedobsz egy tablettát és kész le is van tudva a következmény. Én ezt már egyszer végigcsináltam egy barátnőmmel... elkísértem a kórházba, ahol mérhetetlenül lekezelően bántak vele annak ellenére, hogy pont a segítségért fordult az orvosokhoz. Iszonyú kínokon ment át lelkileg előtte és utána is. Erősen kételkedem benne, hogy én erre képes lennék arról nem is beszélve, hogy valószínűleg a családom sosem bocsájtaná meg. -Én..-nem tudom. Mit mondjak neki? -Nem. Kicsit sem vágyom rá, de arra talán még kevésbé, hogy egy abortuszért meghurcoljanak és..-elcsuklik a hangom így inkább meg állok egy pillanatra, hogy még véletlenül se sírjam el magam. Ujjaimat az orrnyergemre szorítva szerzem vissza a kontrollt az érzelmeim felett mielőtt védelmezően összefonom magam előtt a karjaimat. -Nem kell támogatnod. Nem tartozol nekem semmivel és végképp nem kell velem kiscsaládoznod. Pontosan tudom mi a véleményed erről, így nem is azért vagyok itt, hogy bármilyen szempontból lekösselek. Kisétálhatok azon az ajtón és soha többé nem kell ezzel foglalkoznod. Csak azért mondtam el, hogy ne kelljen hónapok vagy évek múlva magadtól összeraknod a kirakóst.-sikerül végre egészen összeszedetten beszélnem... azt hiszem. -Szóval azt hiszem megtartom.. és meg fogom tudni oldani egyedül is.-mint ahogyan eddig mindent az életemben. Hogy hiszek-e a saját szavaimban az még a jövő kérdése.
A terveim a jövővel kapcsolatban szikla szilárdak, pontosan tudom mit akarok elérni mielőtt átveszem a véget, tudom mit kell addig még megtennem. Nagyon sok tervem van ezen kívül a magánéletemben is, mert még élni akarok, utazgatni, rengeteget szexelni és semmiért sem felelősséget vállalni. A hír hallatán minden olyan hirtelen szertefoszlani látszik egy pillanatra, de nem akarok mindent kiadni, ami a fejemben van most, túl sok minden rossz fordult meg benne és tudom,hogy Lumienak, most nem arra van szüksége, hogy ezeket hallja. Meglepődök mennyire emberien tudom lereagálni, pedig legbelül határozottan nem ezt érzem, mégsem fogom hibáztatni, mert nem az ő hibája, ugyanúgy az enyém is, így ha mérges akarok lenni az magamra is meg kell tennem de ez nem olyan szituáció, hogy bárkit is hibáztassunk most. Igazolja a felvetésem, hogy az enyém a gyerek, vagyis enyém lesz, amint megszületik, ha megszületik. Nem akarok rákérdezni nála, mert nem tudom mennyire lenne most jó ötlet, de mégis megteszem. Tahónak tűnök ezzel, de nem érdekel, tisztában van vele milyen vagyok, nem most fogom visszafogni magam. Nem esek neki,nem húzom fel magam, de van amit tisztázni akarok, tudnia kell az én álláspontomat, mert hiába nem nekem lesz vele gondom hanem neki ha mégis megtartja akarom tudni, hogy dönt és neki is tudnia kell én mit érzek most, legalábbis nekem szükségem van arra,hogy tudja mit vált ki belőlem ez az egész. Válaszán meglepődök, egy percig sem gondoltam volna, hogy nem az abortuszt választja, valamiért nem tudom elképzelni, hogy rászánja magát, hogy felneveljen egy gyereket, ez nem ő lenne. Kiderül, hogy ezt az oldalát egyáltalán nem ismerem, sosem akartam megismerni, most mégis itt ülünk, egy pohár bor után, és nem tudom felfogni mi történik. Megfogom a poharát és azt is lehúzom, mivel ő ezek szerint nem ihat. A pincér mosolyogva sétál oda, és egy kicsit rosszalóan veszi, hogy így nyeltem be ezt a bort, de neki muszáj jópofát vágnia hozzám is. - Sikerült választaniuk? - kérdezi kedvesen, mire felnézek rá az arcom totál le van sápadva éreztem, amikor kiment belőle a vér,és azóta nem tért vissza. - Egy negatív terhességi tesztet és még egy ilyen palackot. - darálom le neki, majd visszahelyezem a tekintetem Lumiere, mire a pincér egy kicsit zavartan távozik. Össze vagyok zavarodva, nem kicsit, még az agyam sem tudom használni rendesen, ami az én egyetlen fegyverem. Össze vissza jönnek ki a szavak és nem találom az értelmet a gondolataim között sem. - Na jó állj! - teszem fel a kezem egy kis szünetre, mert úgy érzem, hogy ő engem hibáztat. A szavaim és a kérdéseim valóban nem voltak a legtapitnatosabbak, de igyekszem nem kiakadni teljesen, mert ennek nem itt van a legjobb helye. Mégis érzem az elutasítását felém, vagy lehet annyira össze van zavarodva, hogy rajtam tölti le. - Ha az abortusszal járó szart szeretnéd elkerülni meg tudjuk oldani úgy, hogy ne tudjon róla senki. - még mindig fent van a kezem jelezve, hogy nem végeztem a mondanómmal, nem akarom, hogy félbeszakítson. - Baszki Lumie, mi az, hogy nem tartozom neked semmivel és megoldod egyedül? Ne csináld ez rohadtul nem adtam okot arra, hogy így állj hozzám. - mély levegőt veszek, mert nem akarok jobban nekiesni. - Nem olyan ember vagyok, aki egyedül hagyna, és most ez zavara legkevésbé, hogy mégis ezt gondolod, tudom. hogy van ennél nagyobb gondunk. - kezemet az asztalra támasztom és bele temetem az arcom. Gondolkodnom kell, anyámék ki fognak nyírni az biztos, mert ezek szerint nem ad lehetőséget arra, hogy ne legyek szülő még a soha nem létező terveim előtt ezzel kapcsolatban. A gondolataimból a pincér visszaérkezés szakít ki. - Kérsz valamit enni? - kérdezem tőle, és jelzem a pincérnek, hogy várjon egy kicsit.
Őszintén szólva még csak erőm sem volt hozzá, hogy átgondoljam a további lehetőségeimet, bár abban sem vagyok teljesen biztos, hogy mik ezek. Nem vagyok már kiskorú, így jóval több procedúrán kellene átesnem mielőtt bármilyen orvos hajlandó lenne komolyan konzultálni arról, hogy ténylegesen el akarom vetetni a babát. A saját hülyeségeimért mindig vállaltam a felelősséget és ez most sem lesz másképp és bár kicsit sem vágyom az anyaságra, hiszen minden önállóságom és felelősségtudat ellenére korántsem érzem magam alkalmasnak arra, hogy egy másik életről gondoskodjak. Ha úgy alakult volna az életem ahogyan a gimiben terveztem egyébként is valahol itt tartanék csak valószínűleg egy olyan partnerrel, akivel ezt szándékosan terveztük és nem pedig így, hogy éppen romba döntöm mindkettőnk életét. Mármint főleg az enyémet. Neki nem kötelező ebben részt venni. A nekem szánt pohár tartalmát is eltünteni, hiszen én nem tehetem, valószínűleg így is tettem már elég kárt a füvezéssel és az otthoni borozással meg koktélozásokkal Wendyvel. Másoknak ez olyan nehezen jön össze. Tényleg pofátlanság, hogy az én testem minden ellenére úgy döntött, hogy még így is képes simán megoldani. Nem akartam így nekiesni és annak ellenére, hogy a hangom kimért maradt nem a legszebben közöltem vele az álláspontomat arról, hogy valahogyan képes leszek egyedül is megbírkózni a következményekkel. Csodásan festhetünk amikor a pincér megérkezik hozzánk. Ő totál le van sápadva, én szintén, sőt a hideg szaladgál a hátamon, szóval már lehet izzadok is egy kicsit a stressztől. Bájos mosolyt küldök a pincér felé miután Max közölte vele az igényeit. Egyszer ezen még nevetni fogok, de nem ma az biztos. A távozása után lassan el is tűnik a mosoly az arcomról és Maxra visszahúzom a tekintetem. Amikor felemeli a kezét veszek egy mély levegőt, amit lassan fújok csak ki hagyva neki időt, hogy újra átgondolhassa mihez is kezd ezzel az egésszel, meg a nem kifejezetten elbűvölő jelenlegi természetemmel. Akármilyen elképzelhetetlennek tűnik kicsit úgy érzem, hogy sikerült megbántanom egy kicsit annak ellenére, hogy kicsit sem ez volt a célom. Sőt éppen az ellenkezőjére akartam törekedni.. meg akartam nyugtatni, hogy neki ebből még bőven van kiút. Már éppen belekezdenék miután ő befejezte, de ekkor visszajön a pincér. -Nem kérek, köszönöm. Nem bírok enni. Viszont valami gyümölcslevet kérhetnék? Bármit ami nem ananász és nem rostos.-valami cukrot mégiscsak be kell vinnem a szervezetembe, hogy ne boruljak fel, de itt semmi mással nem mernék rizikózni, mert tudom, hogy rövidesen távozna is ott ahol bement. Megvárom amíg megint kettesben maradunk. -Figyelj ide.. tudom, hogy nem adtál rá okot úgyhogy ne haragudj.-a hangom sokkal kedvesebb tónusba vált, mert már tudom, hogy se vádaskodásra, se ítélkezésre nem kell számítanom tőle, így legalább ezt a feszültséget elengedhetem. -Napok óta nem bírok aludni rendesen, enni pedig még annyira sem. Kimerült vagyok és rettegek. Tudom, hogy nem akarod ezt az egészet, így nem ellökni akartalak csupán menekülési lehetőséget biztosítani, hogy legalább kettőnk közül te folytathasd úgy ahogyan eltervezted. Érted? Te nagy dolgokra vagy hivatott. Az én karrierem meg kibír egy kis halasztást.-Azt hiszem. Végülis nem fizikai munkát végzek szóval gyakorlatilag szinte végig tudnám dolgozni a terhességet. Mármint ha nem csinál ki végig úgy mint eddig. Fogalmam sincs arról, hogy mi vár rám, hiszen még az interneten sem volt időm utána olvasni, hogy mi fog történni a testemmel. Az eddigiek alapján nem a legszerencsésebbek közé tartozom az biztos. Valahogy egymást kizáró tényezőnek tűnik számomra az, hogy nem akarja ezt az egészet mégsem akar egyedül hagyni. Most még talán kár lenne arról kérdeznem, hogy akkor ő mégis milyen opciókat lát. Le sem ülepedett benne ez az egész. Így egyenlőre ezzel nem dolgoztatom feleslegesen az agyát. Még azt sem tudom, hogy én mihez fogok kezdeni. Talán tényleg az lenne a legjobb ha hazaköltöznék vagy legalább el Manhattanből egy olcsóbb környékre. Referenciám lenne, így hamar találnék munkát Queensben is és ugyanabból a pénzből, amit most fizetek lakbérre ott valami sokkal tágasabb lakhelyet tudnék kivenni.
Olyan könnyen megy tönkre minden egy kósza este vagy több esti szórakozás miatt, amit életemben nem gondoltam volna. Az én hülyeségem is, hogy belementem megfelelő védekezés nélkül, persze ki gondolná, hogy még a hülye tabletták mellett is becsúszhat egy ilyen óriási hiba. Nekem legalábbis az, nem tudom Lumie mennyire veszi ezt olyan mértékben rossznak, mint én. Nekem felér egy zuhanással, amit az álmunkban érzünk és aminek soha nincs vége, csak zuhanunk és ebből csak nagyon sok év után fogunk tudni felkelni. Igen rémálom ez a legjobb kifejezés erre az egészre, hiába csukom be a szemem és nyitom ki, nem lesz más a helyzet. Igazából lehet kelleni fog pár nap még, hogy rendesen megemésszem ezt az egészet, most egyszerűen nem tudom felfogni, nem tudok gondolkodni, már éhes sem vagyok és a korábbi sikerélményem is keserűséget okoz. Ma sikerült valamit elérni, ami a jövőmet fogja megalapozni és amivel komolyan kezdhetnék valamit, de közben meg más is van ami miatt aggódhatok. Komolyan nem tudom rá kellene e beszélnem az abortuszra, lehet az lenne a legjobb, de fogalmam sincs, hogy csak azért nem akarja e mert fél a megaláztatástól, amit a nők ilyenkor kapnak a kórházakban, vagy más oka is van. Mert el tudom intézni neki, hogy olyan klinikára menjünk, ahol teljes a diszkréció, de mégsem erőltetem, mert félek attól csak rosszabb helyzet jönne ki. Nem akarok veszekedni, nem lenne helyénvaló, de nekem ugyanannyi beleszólásomnak kellene lenni ebben az egészben, mint neki, ő mégis olyan egyszerűen akar már most ellökni, mintha közöm sem lenne hozzá. Mondjuk bár ne lenne közöm hozzá, bár lett volna több eszem és nem engedni annak a nagy kísértésnek, de már mindegy nem éri meg ezen agyalni. Csak próbálok nem kiakadni, normálisan kezelni a dolgokat és majd ha lesz időm kiakadni egyedül vagy valahol, ahol senkit nem bántok meg, mert most határozottan képes lennék az érzéseimmel a lelkébe tiporni és ezt nem akarom. A pincér visszaérkezését nyugtázom, de főleg a bor megjöttét, mert most arra van csak igazán szükségem, nem kajára, szerintem egy falat sem csúszna le a torkomon, de azért megkérdezem ő kér e, mégsem lehetek teljesen önző most sem. - Akkor valami gyümölcslevet hozzon neki. - próbálok mosolyogni, nem bunkónak tűnni, de most nem tudom megjátszani magam, egyszerűen így jönnek ki a szavak, de ahogy látom olyan gyorsan menekült az asztalunktól, hogy nem is bánta, hogy lényegre törő voltam. Hangja egy kicsit megenyhül, szóval hatásos volt a beszédem, bár nem fejmosásnak szántam, de azért jó ha tudja, hogy nem olyan vagyok, mint a legtöbb pasi, hogy egy ilyen hír hallatán feláll és itt hagyja, lehetnék ilyen, legszívesebben ilyen is lennék. Az viszont, hogy ebben a kezem is benne van nem tudom elsikálni, mert a tudat, hogy itt hagyom és majd pár év múlva belegondolok, hogy valahol szaladgál a gyerekem elrettent attól, hogy most hagyjam faképnél. - Én…én baszki nem akarok apa lenni. - fakadok ki végül a mondatait követve. - Nem azért mert nagy dolgokra vagyok hivatott Lumie, ezt egy gyerekkel is meg tudnám tenni, mert van hozzá elég eszem, de tudod mit jelentene ha megtartanád? Neked és nekem, meg annak a gyereknek? Lenne egy apja aki nem él együtt az anyjával, nem is szerelmesek, sosem voltak együtt, mégis hogy magyarázod majd meg neki ezt évek múlva? - próbálom reálisan látni a dolgokat. - Meg ott lesz az anyja, te aki feladta az álmait miatta, ez később ki fog jönni belőed, amikor évek múlva ráeszmélsz, hogy csinálhattad volna másként. Lehet még gyereked valaki olyantól, aki akarja is, de biztos vagy benne, hogy te pont ezt az egyet akarod megtartani? - teljesen ésszerűen próbálok gondolkodni, nem szemrehányóan kérdezem tőle, nem akarom kioktatni, tényleg csak próbálom felnyitni a szemét, hogy azért ne akarjon egy opción gondolkozni, mert több is van. Egy ideig mélyen a szemeibe nézek, próbálok kiszűrni belőle valamit, amit eddig nem láttam, vagy nem hallottam tőle, keresem a reményt, hogy mégis elgondolkodik azon, hogy elvetesse a gyereket. Kifújom a levegőt és belátom, hogy nem lehetek ennyire fafejű és adnom kell neki egy kis utat. úgy ahogy ő is tette velem. - Figyelj, rohadtul nem akarom ezt az egészet, egy porcikám sem vágyik a babázásra, sőt. - nevetek fel egy kicsit kínosan. - De ha meg akarod tartani, akkor sem fogok menekülni, kiakadni sokszor igen, de nem menekülök, nem vagyok ennyire gyáva. Köszönöm a menekülési útvonalata, de azt hiszem nem kérek belőle. Viszont ha tényleg így döntesz, akkor engedned kell a makacsságodon mert itt nincs az, hogy te majd megoldod, mert szembe kell nézned azzal, hogy ebben rohadtul ketten leszünk benne. - minden egyes szavammal ellentmondok a józan eszemnek, mégis kimondom őket. Az, hogy az este nekem mennyi mindent kell megtennem, hogy ezt egy kicsit kiverjem a fejemből azt nem tudom. Az életemen nem akarok változtatni, de nem is kell, bőven elég ha csak egy kicsit a hozzáállásomon javítok vele szemben a többi majd jön magával remélem, mert ebbe az életvitelbe nehezen illesztek bele egy gyereket.
Ott ültem a váróteremben amíg a barátnőm a műtőasztalon feküdt. Szentül meg volt róla győződve, hogy a legjobb döntést hozza meg annak ellenére, hogy mindenki igyekezett cafatokra tépni, hogy ha már felelőtlen volt akkor legalább viselje a következményeket. Én támogattam, mert tudtam, hogy arra van szüksége nem pedig becsmérlő szavakra és megrovó tekintetekre. Komolyan azt gondoltam, hogy megkönnyebbül majd utána. Mégis végignéztem ahogyan csendesen magába zárkózott és nem tudott megbékélni a saját testével és a döntésével annak ellenére, hogy előtte megingathatatlan volt. Siratott valamit, amire előtte gondolni sem tudott, mert egyszerűen nem úgy tervezte az életét. Nem tudtam neki segíteni a bűntudattal, senki sem tudott, pedig velem ellentétben ő még csak azt sem tudta megmondani, hogy melyik srác lehetett az apa. Elköltözött és új életet kezdett teljesen elszakadva a régitől. Így csak remélni tudom, hogy azóta egyfajta békére talált. Anya persze még csak meglepettnek sem tűnt a telefonban. Teljes elfogadással fogadta a hírt és azonnal igyekezett engem megnyugtatva több opciót kínálni, hogy miként is mehet majd tovább az élet. Ezek között azonban nem szerepelt az, hogy megszabadulok a következménytől. Maxim a vártnál sokkal emberibben kezeli a helyzetet. Mármint nyilván kiszalad belőle néhány olyan dolog amit nem szívesen hall az ember és nehéz nem zokon venni mégis teljesen jogos. Amikor újra kettesben maradunk már én is tisztább fejjel tudok beszélni korábbi védekezésből támadóra sikerült hangomat hátrahagyva. Válaszától egy pillanatra meginog az éppen csak összekapargatott felületes nyugalmam. Mire nekem sikerült kicsit összeszednem magamat addigra ő kezd el jobban összeomlani, mintha csak a saját sorára várt volna. Értem a mondanivalóját mégis úgy érzem, hogy emberek indulnak sokkal rosszabb helyzetből az életnek. Esetünkben legalább attól nem kellene tartania a gyereknek, hogy elválunk és szétzuhan az élete. -Tudod, Max, még lehet, hogy így is sokkal többet tudnék adni neki, mint amit más gyerekek kapnak a szipi-szupi házas szüleiktől.-a hangom megtört és nem sértett. Körülbelül dió méretűre szorul össze a gyomrom. -Én nem egy modell vagyok, akinek emiatt fel kellene adnia a fehérneműs álmait. Érted? Én "csak" tetoválok. Nekem rohadtul nem az volt megírva a nagykönyvben, hogy megváltsam a világot... és lehet, hogy előbb békélnék meg azzal, hogy a terveimen halasztanom kell, mint azzal, hogyha ebből most kimenekülök.. de nem tudom, mert sajnos a jövőbelátást nem örököltem. Viszont láttam már ezt-azt az életben.-sóhajtok fel a végén. Leginkább csak magyarázkodok, nem is tudom miért. Talán jobb lett volna, ha még egy darabig halogatom ezt a beszélgetést, hogy megfontoltabb válaszokkal tudjak szolgálni a számára és saját magamnak is. Valóban könnyebb lenne, ha nem olyanok lennénk amilyenek. 23 évesen, ha a stabil párkapcsolatodba becsúszik egy ilyen az maximum egy kicsit felgyorsítja a dolgokat, míg mi ketten csak a fejünket kapkodjuk és azt sem tudjuk, hogy mi történik pontosan. Nem kéri a feloldozást a terhek alól. Inkább hajlandó lenne közreműködni, mint hogy egyedül hagyjon ezzel. Ezzel a lehetőséggel aligha számoltam. Leginkább önállóan gondoltam megoldani mindent. Ennek ellenére bűntudatom támad. "Ketten leszünk benne". Így csak magammal rántom őt. Megérkezik az italom, amit egy hálás mosollyal köszönök meg mielőtt újra visszazuhan rám a helyzetünk terhe. Lassan kortyolok néhányat mielőtt a poharat visszahelyezem az asztalra. Önző vagyok, mert félek, de nem tudnám megmagyarázni, hogy miért ijesztőbb számomra a gyors megoldás, mint az, hogy felelős legyek egy életért. Talán túl sokat képzelek magamról azzal, hogy képes lennék rá. Felnevelni egy gyereket. Hirtelen fordul át a fejemben minden. Újra és újra.. mint egy rohadt körhinta. -Nem. Nem leszünk benne ketten..-szólalok meg végül nehézkesen.-Egyikünk sem lesz benne.-teszem hozzá. Lassan emelem rá a tekintetem és hagyom egy pillanatig ülepedni magamban saját kimondott szavaimat. -Csak csendben intézzük, oké? Keress egy klinikát... minél előbb, kérlek.-mondom végül. Inkább harcolok meg a saját magammal kapcsolatban érzett bűntudattal azt hiszem, mint azzal a ténnyel, hogy őt is belerántom, ha már kiszállni nem akar a zuhanó repülőből.
Próbálok nem önző lenni és nem csak magamra gondolni, pedig végig az forog az agyamban, hogy mit tesz velem ez az egész dolog. Mindent megváltoztat majd, ha meg akarja tartani, ha létezni fog valaki, akihez közöm van és felelősséget kell vállalnom érte. Pár év múlva se lett volna ez egyszerűbb, de talán kicsit érettebb lennék és át tudnám rendesen tervezni az életem egy ilyen eseményre. Bele sem gondolok mit élhetett át Lumie amikor megtudta, egyáltalán az is tiszteletre méltó, hogy elém állt ezzel és nem sunnyogta el, ahogy szerintem a legtöbben tették volna. Tényleg nem tartozok neki semmivel, ahogyan ő sem nekem, mondhatta volna, hogy nem tőlem van és akkor ezzel le is zárhatta volna az egész dolgot úgy ahogyan ő akarja, de volt benne annyi, hogy nem baszott át, és ezért igazán hálásnak kellene lennem. Valamilyen téren az is vagyok, de a belső ördögöm kicsit azt akarta volna jobban, hogy ne mondja el, hogy a boldog tudatlanság jobb lett volna, de már mindegy is. Már tudok róla és nem fogok gyáva kisfiúként elfutni, már ideje lett volna így is megkomolyodnom, ha egyszer egy óriási cég feje akarok lenni, akar a fene úgy csöppen az is az életemben, mint ez az egész apaság. - Nem is gondolom, hogy keveset tudnál neki adni, csak sok mindent meg kellene neki magyarázni, amit még mi sem értünk vagy nem is tudunk. - értem amit mond, persze, sok gyerek még akkor is boldogtalan ha a szülei együtt vannak, lehet ez a gyerek megfogná az isten lábát, hogy két ilyen nagyon laza szülőt kapna, de akkor sem hinném, hogy a legmegfelelőbb felállás ha két gyerek nevel fel egy másikat. - A te álmaid ugyanolyan fontosak, mint bárki másé, tökmindegy, hogy csak egy tetováló vagy, netán egy könyvelő, akinek vannak álmai az már többet ért el, mint akinek nincs. Ha úgy mennénk ebbe bele, hogy nincsenek terveink, akkor könnyebb lenne. Te most meg akarsz győzni, hogy jó ötlet lenne megtartani, vagy ha nem is jó akkor is az lenne a legjobb, pedig erre szerintem még te magad sem tudod a pontos választ. - kezdek egyre jobban látni ebben a dologban, egyre jobban érezni, amit ő érez, parázok. Őszintén meg kell mondanom, hogy életemben először félek úgy igazán, mert nem tudom mi lesz a következő lépésem, mi lesz a jövőben. Eddig olyan szépen meg volt minden tervezve nekem, hogy nem gondoltam bele, mivan ha a nagyfiús életemben becsúszik egy ilyen. Pedig számíthattam volna rá, bár lehet, hogy be is csúszott csak a többi lány nem mondta el és anélkül vetett véget neki, bár ez sokkal észszerűbb lett volna tőle is. Sokkal érettebnek tűnik most, ahogy erről beszélgetünk, talán adnom kellene egy esélyt az ő nézőpontjának is és nem teljesen ellent mondani neki, hiszen tények ketten vagyunk ebbe benne, ha már elém állt, akkor igenis vállalom a felelősséget és nem játszom a sértődöttet, mert ahhoz most rohadtul nincsen jogom. Szavai mégis hirtelen ütik meg a fülem, pontosan azokat a szavakat hangoztatva amiket eddig olyan nagyon vártam mégsem hiszem el egyik szavát sem. Olyan nehezen nyögte ki őket, hogy hiába akarom rávágni azonnal, hogy már holnapra el is intézek neki amit csak akar csak meredek rá értetlen arccal. Nem szólalok meg, fogom magam felállok a székről és a pulthoz sétálok, kérek egy dobozos gyümölcslevet és magamnak egy nagy vizet és fizetek mindent, majd odaadom Luminek az italát és megfogom a kezét és elindulok kifelé, még mindig némán. Komolyan azt akarom tenni, ami helyes, már most rohannék vele egy klinikára, de nem teszem. Olyan mértékben ütött szíven az egész, hogy hirtelen megtanultam úgy gondolkodni, ahogy egy ilyen helyzetben kell. Amint kiérünk a levegőre, szem befordulok vele, itt nincsenek fürkésző tekintetek, rosszalló nézések a pincérek felől, így szerintem nyugodtabban tudok beszélni. - Te tudod milyen vagyok, én tudom milyen vagyok, de nem akarlak olyanra rávenni, amit nem akarsz, mert a te testeddel fogják azt tenni amit. Én nem szeretnék felnevelni egyenlőre senkit, de jó ha tudod, hogy nem fogom erőltetni az abortuszt csak azért mert ennyire önző pöcs vagyok. Azt hiszem sokáig lehetek az még akkor is ha úgy döntesz nem teszed magad tönkre sem lelkileg sem testileg és végig csinálod az egészet. Keresek neked klinikát már akár mára, de csak akkor, ha egészen biztosan ezt akarod. - keresek egy padot és leteszem magam oda, mert nem tudok állni, olyan gyengének érzem magam, mintha egy maratont futottam volna le. Várom, hogy mellém üljön, de közben magam elé meredve folytatom. - Aludj rá még párat, szerintem még van időnk dönteni, és ha mégis azt mondod, hogy nem megy neked és végig csinálod ezt a rohadt kemény 18 évet, akkor kénytelen leszel addig elviselni. Ha véget vetünk neki, akkor azt hiszem nekünk is annyi, de legalább mindketten nyugodtabbak lehetünk és folytathatjuk azt az életet, amit eddig is. - végre ránézek, megadom neki a döntést, hülye vagyok, nagyon, de mégis megteszem. Anyám félig meddig most nagyon büszke lenne rám, hogy így tudok hozzáállni ehhez az egészhez, közben persze egy baseball ütővel verne fejbe, amiért teherbe ejtettem egy lányt. De ő akarta, hogy legyen egyszer utódom, aki majd utánam további viszi a céget, bár szerintem nem ennyire korán gondolt rá, és nem ilyen formában.
Azt sem tudom, hogy kihez fordulhatnék segítségért, mert én magam sem tudom, hogy mit szeretnék hallani.. menni fog? Hagyd a francba? Mentsd a menthetőt? Ne tedd tönkre magad? Életed legnagyobb hibája, hogy lemondasz a babáról? Úgy érzem magam, mint egy elátkozott hullámvasún. Fel, le, fel, le szédületes tempóban, amit se a fejem se a gyomrom nem képes követni. Gyorsan kellene döntést hoznom, hiszen az idő ellenem dolgozik. Minél tovább húzom annál nehezebb lesz. Talán nem is létezik olyan, hogy jó döntés. Inkább azon kellene gondolkoznom, hogy melyikkel tudnák nyugodtabban együtt élni. Egyikünk sem élt a klasszikus család fogalmában. Engem úgy neveltek mint egy farkaskölyköt, ő pedig a kötelességeken kívül talán nem is ismeri ezt a fogalmat. Mivel lenne rosszabb az amit mi adhatunk annál, mint amiben felnőttünk? Életemben először vágyok arra igazán, hogy valaki megmondja, hogy melyik a helyes út. Bár valószínűleg akkor is mennék a saját fejem után.. csak még én sem tudom megmondani, hogy melyik irányba forduljak arccal. -Ugye tudod, hogy nem egy kérdőívvel a kezében születne meg?-kérdezem kicsit felvonva a szemöldökeimet. Az egy dolog, hogy most még nem tudjuk, hogy ez hogyan lehetne egy életképes felállás, de lenne időnk kitalálni. Azt hiszem. Mármint ha tényleg végül megtartom. Megtartjuk. Nem is tudom már mi lenne a megfelelő kifejezés. -Hogyan tudnám a választ? Vannak napok amikor azt nem tudom eldönteni, hogy melyik cipőt veszem fel, most meg az a kérdés lóg a fejem fölött, hogy hogyan éljem le az életemet.-és igen. Ebbe az is bele tartozik, hogy valamilyen szinten lekötöm az ő életét is. Hiszen menni nem akar, de közben maradni sem. Nem tudok döntést hozni, de közben ő is próbál lebeszélni, miközben a támogatását bizonygatja a másik forgatókönyvre akármennyire is rázza tőle a hideg. Az én döntésem, az én testem. Mégis mindkettőnk élete táncol pengeélen, hogy melyik irányba billenjen el. Azt gondoltam, hogy majd megkönnyebbül amikor felé billentem a mérleg nyelvét mégsem látom leszakadni a mázsákat a vállairól. Csak értetlenül néz rám. Most akkor mégsem ezt akarta hallani? Egy rohadt szót sem szól csak feláll és rendesen libabőrös leszek a gondolattól, hogy már megy is telefonálni, de nem így tesz. Legalábbis gondolom a pultnál nem tud terhesség megszakítást rendelni. Végig követem a tekintetemmel ahogyan visszasétál és szótlanul veszem át tőle az üdítőt majd a kezébe kapaszkodva állok fel, hogy magunk mögött hagyhassuk az éttermet. Jobb is. Szükségem lenne a levegőre. Szinte nekimegyek amikor hirtelen lép elém, de még időben eresztenek gyökeret a lábaim. Lassú zsibbadás keríti hatalmába az agyamat miközben beszél. Hajlandó lettem volna megadni neki amit akar mégis visszapasszolja a labdát nekem. Leül.. én még habozok néhány pillanatig. Kezd megfájdulni a fejem. Lassan megyek utána és ülök le mellé. Talán ez a büntetésünk azért ahogyan eddig élhettük az életünket. Magunkkal törődve, következmények nélkül törtetve a saját céljaink után. Talán felesleges lenne ezen napokon át gondolkozni. Pontosan ugyanaz lenne, mint most egyetlen beszélgetésbe sűrítve.. igen.. nem... igen.. nem.. talán.. A szemeibe nézek. -Ha csak a magam oldalát kellene néznem, akkor szóba sem jönne a megszakítás... amíg te nem kérdeztél rá meg sem fordult a fejemben. Inkább újra tervezem a következő 18 évemet, mint hogy kés alá feküdjek. Szóval ha a döntés tényleg az enyém, akkor a baba marad. De csak, hogy tudd... az ajtó mindig nyitva áll a számodra, hogy a saját utadat járd.-többet nem fogom győzködni, hogy mehet a dolgára. Úgy érzem már ő is eldöntötte, hogyha az állapotom változatlan lesz, akkor az ő jelenléte is. Ezért pedig valahol mélyen legbelül hálás vagyok. Nehezen, de megoldottam volna. Egyébként is.. még lehet, hogy a szülei megölik mielőtt bármit is végig kellene csinálnia velem. -Szólok, ha meggondolom magam.-teszem még hozzá.
Nem tetszik, hogy az eddigi laza közös találkozások ilyen fajta irányt vettek. Nem tetszik, hogy fel kell nőnünk, mert voltunk ennyire hülyék. Túlságosan egyszerű volt eddig az életem, mindent csak úgy elém tettek és megtehettem bármit amit akartam, de persze nem ez a normális, mindenért meg kellene valamilyen szinten küzdenie az embernek, nem csak így megkapnia. Most azt hiszem meg lesz a feladatom mindegy milyen kimenetele lesz ennek az egésznek. Ha megtartja, akkor nem kis feladat elé nézünk, ha nem akkor meg ezzel a tudattal kell élnem tovább és neki is. Most még nagy a szám, hogy menne, mert valóban ez lenne az ésszerű döntés, de vajon évek múlva nem bánnám meg? - Nem tudom, lehet, ha az én gyerekem akkor egész sok mindenre fogja keresni a választ. - nevetek fel a kérdésén, kicsit már harsányabban, mint eddig bármin, de aztán hamar visszaveszem a komolyabb arcom, hogy ne vicceljem el ezt az egészet, mert ez komoly ügy. Az ilyen helyzetekre senki nem lehet felkészülve, akik régebb óta akarnak gyereket, most biztosan már szerveznék a gender bulit, de én inkább valami erősebbet tolnék most szívem szerint, ami elfelejteti ezt az egészet. Felelősségteljesebbnek kellene lennem, de egyszerre cikázik az összes gondolat a fejemben, hogy ha abortusz mellett döntünk, akkor nyugodt életem lehet tovább, és ugyanilyen hülye maradok, mint amilyen most vagyok. De ez vajon járja így? Ez lenne a jó döntés részemről is, és valóban el tudnám felejteni ezt ennyivel? Nem hinném, hogy menne, hiába a nagy arcom, a magabiztos kiállásom és az állandó kangörcsöm minden csajra, nekem is vannak érzéseim még akkor is ha mélyen el vannak rejtve, hogy ne bántsa meg senki egyáltalán nem érzékeny lelkem. Gyorsan szabadulok meg az étterem szorító falai közül, mert úgy érzem összenyomnak és szükségem van egy kis levegőre, és olyan térre, ahol senki nem néz minket. A kinti pad túnik a legkényelmesebbnek és egy idő után helyet is foglalok rajta és úgy folytatom a beszédemet. Nem tudom miről beszélek, fogalmam sincs miért ösztönzöm csak egy kicsit is arra, hogy mégis tartsa meg. Mert nem akarok én lenni, aki gyilkost csinál belőle és tönkreteszi egy életre. De így magamat teszem tönkre, vagy nem tudom, lehet nem is fog nagyon befolyásolni, még 9 hónapig benne lesz utána meg én leszek a hétvégi apuka, vagy a két heti, nem tudom mennyire akarja majd, hogy közöm legyen a nevelésében, vagy inkább én mennyire akarom. Az nem kérdés, hogy mindent megkapnak amit csak akarnak, de nem tudom menne e a gyerek nevelése is. - Jézusom Lumie, hagyd már abba, nem fogok menekülni, nem kell nekem utat adnod, ennél azért sokkal felelősség tudatosabb embernek neveltek. - nem akarom megbántani de tényleg kezdem azt hinni, hogy belőlem senki nem nézi ki, hogy tényleg képes lennék változni egy kicsit, ha az életemről van szó, főleg ha egy ilyen dolog lebeg a fejem fölött. Valószínűleg 2 éven belül amúgy is komoly változáson kellett volna végig mennem a vezetői székhez, így ez csak meggyorstotta azt. - Akkor marad a baba. - olyan erővel dőlök hátra a padon, hogy a hátam is belefájdul. - Szóval mégis hogyan tovább? - nézek rá kicsit rettegve, mert azt hiszem ez eldőlt, tényleg fel kell nevelnünk egy embert, aki a mi génjeinket fogja örökölni, rohadt nehéz lesz vele, az már most biztos. - Beszélnem kell anyámmal, azt hiszem ebben szükségem lesz rá, és neked is, mert nem fogom engedni, hogy akárhova járkálj dokihoz. - éppen ilyen egy felelősségteljes szülő nem? Vagy hát eleinte még egyszerű lesz, amíg nem lesz rajtam semmi más nyomás csak, hogy tényleg megadjak mindent neki, hogy problémamentes legyen az egész. - Odaköltözhetnél a házba hozzánk, van szabad szoba és még segítségünk is lenne. - pörög tovább az agyam. Nem tudom akarom e, hogy máshol legyen, egyértelmű, hogy a saját lakásában nem maradhat, az nagyon kicsi ahhoz, hogy ott éljen egy gyerekkel, és nekem sem lenne kényelmes, már megint az önző énem szólal meg. - Meg akkor tudlak fuvarozni ha kell. - felé fordulok, nem mondom, hogy kezdek megnyugodni, de mindegy mit érzek, azt hiszem eldőlt a dolog. - Azt akarom, hogy ebben én legyek az első akitől segítséget kérsz, nekem szólj először ha baj van, vagy bármi történik odabent, vagy veled. Nem zárjuk ki a szüleinket, mert tudom, hogy kelleni fognak és ez természetes, de engem sem zárhatsz ki és ne legyél makacs. Életem legnehezebb döntése az, hogy nem futok el, de nem is hiszem, hogy ez lenne a jó döntés. Áll az alku? - kérdezem, majd megfogom a vállánál és magamhoz ölelem. - Megoldjuk! - súgom a fülébe, de valóban megoldjuk, nem tudom, de egyelőre azt hiszem az elejével megbirkózunk, nem vagyunk egyedül, van aki segítsen és végülis elég sok mindent megtehetünk. De ezzel nekem is fel kell nőnöm és befejezni az egyetemet, hogy minél hamarabb váltsam fel apámat a cégben,mert ha ezt megtudja, akkor már nem fog több időt adni rá. Azt, hogy az igazi énemet el tudom e majd rejteni abban kételkedek még, biztos vagyok benne, hogy nem fogok tudni letenni a kanos énemről, még ennek ellenére sem, csak majd sokkal jobban fogok figyelni innentől a védekezésre. Hülye vagyok, hogy ezen agyalok, de innen is látszik, hogy még bőven van hova fejlődni, de ez ennyi idősen szerintem nem elítélendő egyáltalán.
Amikor felnevet én akaratlanul is csatlakozok hozzá. Még mindig tök hülyék vagyunk, ez remek, még akkor is ha csak néhány rövid másodpercig tart a kínunkból formált jókedv. Eddig sosem érdekelt a külvilág véleménye, ez azonban nem az a téma amit ilyen helyen tudunk megvitatni és ez a pincéren is látszódik, hogy nem ilyen hangulatú vendégekhez van szokva. A kinti levegő sokat javít a közérzetemen és szerencsére ő sem érzi szükségét annak, hogy mozgásban maradjunk, így a további tárgyalások már a padon folynak. Nem tudom mitől enyhül meg ilyen hirtelen, de őszintén nem is érdekel, mert az, hogy visszakapom egy kicsit az irányítást és a döntés lehetőségét sokat könnyít a lelkemen. Most éppen úgy érzem, hogy a világ összes ideje is kevés lenne arra, hogy felkészüljek a rám váró feladatokra. Arról nem is beszélve, hogy nem elég, hogy Max jóval okosabb nálam, de kis szerencsével és az ő génjeivel ez jó eséllyel a gyerekre is igaz lenne. Tekintve, hogy még azzal is nehezen jutunk dűlőre, hogy most mihez is kezdjünk abba még bele sem gondoltam, hogy kettőnk kombinációjából mi sülhet ki. Az Úr kegyelmezzen mindenkinek aki csak az útjába kerülhet, mert abban már most biztos vagyok, hogy még az általános iskola előtt megpróbálná átvenni a Föld felett az uralmat. Egy dologban azonban teljesen biztos vagyok, hogy kettőnktől jóval többet fog kapni, mint amire szüksége lenne bárkinek, bár azt még elképzelni sem tudom, hogy milyen formában. Egyelőre azonban még nem ezzel kell foglalkozni, a felállás majd idővel kialakul. Megadóan emelem fel a kezeimet. -Befejeztem.-próbálom nyugtatni, hogy akkor több ilyenre ne számítson tőlem. Elkergetni nem akarom. Pontosan azért vagyok itt, hogy megadjam neki a választás lehetőségét és a jelek szerint döntött. Mármint azok közül az opciók közül, amik megmaradtak a számára miután eldől, hogy én melyik irányba is indulnék tovább. Nem azért akartam útjára engedni, mert nem bízom abban, hogy kivenné a részét, hanem azért, mert tudom, hogy nem akarja. Keresztberakott lábakkal fordulok felé felkönyökölve a háttámlára és a kezemmel megtámasztva a fejemet. -Gondolom mennem kell orvoshoz. Végig szedtem a gyógyszer, ittam és még füveztem is.. szóval mindenképp le kell ellenőrizni, hogy minden rendben van-e még..-vagy már most tönkretettem tudtomon kívül a magzat egészségét. Ha minden rendben találnak akkor az orvos úgyis tud segíteni abban, hogy mikkel kell készülnöm és mi lehet a segítségemre a felkészülésben. Kicsit elkerekednek a szemeim, amikor az anyját említi. Biztos vagyok benne, hogy eddig sem voltam a szíve csücske, de hogy ezután sem leszek ahhoz kétség sem fér. -Rendben.-bólintok, hiszen mi mást tehetnék.-Legyek ott annál a csodálatos beszélgetésnél vagy egyedül akarod intézni?-ha Max elé ki mertem állni ezzel az egésszel akkor nyilván a családja elé is. Az apjától nem tartok annyira, hiszen ő elég jól fogadott az első alkalommal, mondjuk ez nem feltétlen jelenti azt, hogy ez nem változik meg attól, hogy folyamatban van az, hogy nagypapává váljon. -Úgysem tudok ott maradni, ahol most lakok. Megemelték az árakat és egyébként is költöznöm kellett volna. Így legalább nem kellene visszaköltöznöm Queensbe.-valószínűleg nem is hagyta volna, hogy ennyire a perifériájára kerüljek. Szóval talán tényleg ez a legélhetőbb és a legkényelmesebb verzió. A terhes nőkkel figyelmesebbek a tömegközlekedésen, de biztos vagyok benne, hogy még jó darabig nem lesz látszata kívül annak, ami belül történik. Lassan bólintok néhányat a fuvarozásomra. Nem is tudom pontosan megmondani, hogy hogyan is érintenek a szavai az biztos, hogy a hormonoknak köszönhetően azonnal elérzékenyülök, így kapóra jön, hogy megölel. A derekánál fonom körbe karjaimmal. Vele ez valahogy tényleg túlélhető lesz. Az arcomat a nyakába temetem néhány másodpercig mielőtt a vállára támasztom az államat. -Áll az alku, de azt tudnod kell, hogy szükségem lesz egy kis időre amíg megszokom, hogy van kire támaszkodnom.-mondom végül amikor végre megtalálom a hangomat. Csak a saját életemet nehezíteném tovább, ha folytatnám a tüntetést a segítsége ellen. Tudom, hogy valamennyire már átgondolta a dolgot és hogy nem dobálózik olyan ígéretekkel amit nem tart be, így nekem is tiszteletben kell tartanom az ő döntését. -Köszönöm.Bólintok néhányat amikor elhagyja a száját az egyetlen szó amire szükségem van. Hiszek neki. Bár azt nem tudom, hogy pontosan mit köszönök meg. Talán mindent amibe nem kényszerített bele vagy a hozzáállását vagy úgy mindent. Tényleg meg fogjuk oldani.. valahogy. Adok egy puszit az arcára miközben hátrébb húzódok. -Anya már tudja, ő vette a tesztet, úgyhogy az én szüleim már kipipálva, de biztos le akarnak ülni egy beszélgetésre, mert azt akarták, hogy költözzek haza, hogy tudjanak segíteni ha kell. De ha Manhattanben maradok, akkor erre nem lesz szükség.-mondjuk anya nem tudom hogy hogyan fogja bírni így ezt a távolságot néhány napra biztosan megpróbál majd a nyakamra telepedni, hogy ellenőrizze tényleg jól vagyok-e. A munkahelyemen is meg kell tennem majd néhány kört, illetve figyelnem kell majd a naptáramra is, hogy meddig és hogyan tervezhetek. Ez azonban annak a függvénye, hogy mit mond az orvos. Azt sem tudom, hogy hanyadik hétnél járhatok, hiszen betalálhatott az első adandó alkalommal meg 2 héttel ezelőtt is. Napok óta először ad életjelet magáról a gyomrom minimális éhséget jelezve. -Szerzünk egy gofrit valahonnan? Aztán lehet pihennem kellene egy kicsit.. nem sokat aludtam az éjjel.
Magabiztosnak mutatom magam, azt sugallom felé, hogy én pontosan tudom mit teszek, és mit mondok, de az az igazság, hogy fogalmam sincs miért teszem és mondom amit teszek. Nem rám vall, mégis azt érzem nem kényszeríthetem bele olyanba, amit nem akar, neki kell majd együtt élnie vele főként és ahogy eddig sem voltam az élet egyik terén sem erőszakos most sem akarok az lenni. Nekem az lenne a legkönnyebb, hogy most elmennénk egy klinikára és azt mondanánk, hogy ennyi volt, valószínűleg az lenne az utolsó találkozásunk, de nem kellene azon agyalnunk, mit kezdenénk egy gyerekkel. Mégis megtartja, vagyis, hát nekem is közöm lesz hozzá, de ettől a kapcsolatunk meg fog változni, nem tudom, hogy a komolyodás milyen mértékben fog rajtunk is változtatni, mert azt tudom, hogy ettől függetlenül nekem nincs szükségem kapcsolatra vele sem, és senkivel sem. Nekem ahhoz még évek kellenek, vagy legalább az, hogy megszülessen és lássam mi a fenét tettem a világgal, amikor megalkottuk őt. Szegényt már előre sajnálom, hogy a szüleim neki is meg akarják majd mondani mit tegyen, de neki egyszerűbb lesz, mert én nem várok el tőle majd semmit. Egyrészet ezért sem akartam soha szülő lenni, mert félek, hogy a szüleim majd felette is át akarják venni az uralmat és nem leszek elég erős ettől megvédeni, mert magamat sem tudom. De ez még nagyon messze van, előtte ki kell nyiratnom magam a szüleimmel, amikor közlöm velük, hogy nagyszülők lesznek. Nehezen, de sikerült megértetnem Lumie-val, hogy nem fogom cserbenhagyni, hiába unszol erre minden porcikám, az agyam ennél sokkal jobban látja a helyzetet és nem enged szabadjára. - Gondolom ezeket nem kellett volna azért mondod így. - nézek rá egy kicsit összehúzott szemekkel. Azt tudom, hogy innia nem szabad, de azt már nem mivel árthat neki és mivel nem.A fű nem feltétlen rossz, bár lehet egy még kialakulóban lévő szervezetre igen, nagyon tudatlan vagyok ebben a témában. Bármilyen nehéz matematikai kérdéssel simán boldogulok, de a gyerek téma igen csak idegen számomra. - Szerintem ez a beszélgetés többet ártana annak a gyereknek, mint az alkohol. - nevetek fel, már kicsit lazábban, mert innen már tényleg nincs min izgulni, a legnehezebb döntést szerintem meghoztuk. Ami nem azt jelenti, hogy nincs időnk még módosítani rajta, mert még mindig nagyon friss lehet a dolog és nem tudom meddig lehet kioffolni az egészet, de szerintem még azért nem járunk annyira a végén. - Akkor ez eldőlt, Manhattanben maradsz. - nem tudom, hogy végiggondoltam e rendesen. Abban biztos vagyok, hogy nem fogok úri életet élni, mert odaköltözik, nekem szükségleteim továbbra is lesznek, amiket ki fogok elégíteni, nagyrészt a szobám falai között. De majd ezt is összehozzuk valahogy, nem akarom, hogy bárkinek is kellemetlen legyen, sokkal jobb ha minden nyugiban marad. - Azt hiszem időd annyira már nincs, tekintve, hogy elég hamar kell cselekedni most. Csak szokd meg, hogy nem vagy egyedül, és fogadd el ha segíteni akarok, hidd el nagyon szar leszek benne az elején, mert nem szokásom nekem sem ez az egész. - nekem is szoknom kell, hogy valakire figyelnem kell, aztán pár hónap múlva már valakikre, mert attól, hogy nem benne lesz azért valamilyen téren őt sem dobhatom majd el magamtól. - Szuper, akkor ez kilőve, ez elég bunkó lesz tőlem, de szerintem sokkal több mindent tudok nektek megadni, mintha hazaköltöznél. Folytathatod a munkát ameddig akarod, és akkor viszlek haza hozzájuk, amikor csak hiányolnak téged. - eddig nem éreztem, hogy nem kedvelnek, de lehet ezek után nem leszek a kedvencük, de van akkor a pofám, hogy ettől függetlenül beállítsak hozzájuk, hogy elvigyem a lányukat, ha akarják, vagy ha Lumie akarja. - Szóval most ez lesz, etetnem kell téged, mint egy háziállatot? - nevetek fel, de már viccelek vele. - Én is éhen halok, szerzünk gofrit vagy amit akarsz. - fogok egy taxit és megkérem, hogy vigyen le minket a partra, ott tudok egy jó palacsintázót, ahol lehet gofrit is kapni. A kocsiban ülve, nem szólalunk meg, szerintem az ő agya ugyanúgy forog mint az enyém. Ezer dolog van amit kérdezni akarok, mondani, vagy utána olvasni, de lesz időm még rá.A legnagyobb kérdésem az mégis az, hogy hogyan fogom ezt végigcsinálni? Az én személyiségem nem való arra, hogy bárkinek példát mutasson, mert ha ilyen lesz a gyerek, mint én, akkor nagy bajban lesznek a jövő lányai. Gyorsan érkezünk meg a célhoz, fizetem a taxit és már a palacsintázó előtt is vagyunk. Elindulok az ajtó felé, és kinyitom neki az ajtót, vállveregetéssel dicsérem a lovagias énem. - Ne szokj hozzá, csak az újdonság ereje. - most kicsivel könnyebben megy a viccelődés is, már tényleg nincsen veszteni valónk, minek stresszelni tovább. - Mondd mit kérsz szőkeség vagy kikérjem az egész étlapot? - nézek rá felhúzott szemöldökkel, mostantól ennie kell, mert már nem elég ha magára gondol, nekem ne mondják azt rám, hogy éheztetem a gyerekem anyját. Libabőr, ha erre gondolok még mindig.
Lassan eldőlni látszik a sorsunk, miközben én a folytatás mellett teszem le a voksomat, ő pedig a maradás mellett. Így mintha lassan kezdenénk megnyugodni mindketten annak ellenére, hogy ez nem az a forgatókönyv, amit az életünkről látni szerettünk volna. A jelek szerint azonban mégis mindketten belevágunk mert talán ez a kisebbik rossz. De csak talán. Már most fel kell készülnöm arra a nyomásra, amit a Wood család próbál majd gyakorolni rám valószínűleg mindennel kapcsolatban. Max életéről sem vették még le a kezüket és máris a starthoz melegít a következő versenyző. Mi azonban nem vagyunk házasok. Még csak a barátnője sem vagyok, ez pedig adhat jogalapot arra, hogy raptorként tartsam fenn a teret a gyerek és saját magam részére. Csak a holttestemen át telepedhetnek rá az biztos. Amíg valamilyen szinten egészséges mértéket tudnak tartani addig nem lesz problémám, bár erős a gyanúm, hogy időbe fog telni mire az anyjával leharcolom a territóriumot. -Nem.. tudtommal egyik sem a legszerencsésebb.-vonom meg a vállamat. Ez a baba tényleg nagyon akarhat valamit ezen a világon, hogy még így is velem tudott maradni. Lesz mit jóvá tennem a kis szervezetének az biztos, de talán még nem késtem el. Ha már csinálom, akkor rendesen akarom csinálni. Itt nem játszik az a verzió, hogy nem teszem oda magam teljesen. Egyetértően bólintok néhányat. -Hát ha akarnék sem tudnék rácáfolni erre.-lehet az első beszélgetés az anyjával el is rendezné a kérdést, hogy megtartom-e vagy sem, így nem bánom, hogy kimaradok belőle annak ellenére, hogy nem szeretném feltétlen egyedül hagyni a nagy bejelentéssel. Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg azzal a lendülettel el is mesélhetni, hogy csak a kamu barátnője voltam és úgy sikerült ezt összehozni, hiszen szerintem más esetben elég nagy lenne rá az esély, hogy megpróbálnák meggyőzni, hogy minél előbb változtassa meg a vezetéknevet, ami konkrétan ki van zárva mindkettőnk részéről. Legalább Manhattantől nem kell elbúcsúznom, így egyelőre a munkámat sem kell felrúgnom a költözéssel. Az, hogy ennyire közel fogunk élni egymáshoz valahogy csak még több kérdést szít. Nyilván az futó kalandjainak nem kell tudnia arról, hogy mi a helyzet velünk, hiszen senkinek semmi köze hozzá és részemről is azt csinál amit csak akar mégis egy kicsit szürreálisnak tűnik. Mintha egy kortárs színdarabot néznék és fogalmam sem lenne róla, hogy mi történik a színpadon. Azon, hogy mi lesz az én szexuális igényeimmel egyelőre gondolkodni sem tudok. Történik elég dolog most odalent. -Jó.. majd valahogy együtt megtanuljuk.-ő nem szokott ilyen szinten gondoskodni senkiről, én pedig sosem hagyom, hogy rólam gondoskodjanak. Ennél ellentétesebb felállásban nem is kerülhettünk volna az élet sakktáblájára. Csodás. De majd igyekszem tényleg odafigyelni, hogy ne legyek goromba miközben segíteni próbál a maga módján. -Ebben nem kételkedem. Egyébként sem lett volna túl felemelő érzés a gyerekkori szobámban babázni.-főleg, hogy kislánykoromban sem tettem. Abban nem kételkedem, hogy anya ugyanolyan elfogadással fogja fogadni Maxot, mint az első alkalommal. Apámról nem tudok nyilatkozni, de tekintve, hogy vállalta a következményeket, így ő sem fogja másképp kezelni szerintem. Még akkor sem ha az egyetlen kislányáról van szó. -Hülye..-lököm meg a vállát nevetve. -Egyébként meg igen. Ha nem akarsz házisárkányt helyette.-nevetek tovább. -Gofri... most arra van szükségem.-bólintok. Legalábbis remélem, mert ha mellé nyúlok a választással akkor az igen hamar ki fog derülni. A taxiban elcsendesedünk. Mindketten kicsit magunkba fordulva próbáljuk feldolgozni azt ami történt. Régen hajlamos voltam az érzelgősségre. Csak remélni tudom, hogy ez minél később fog visszajönni. Abban kételkedem, hogy örökké el tudnám kerülni. Lassan el kell kezdenem hozzászoktatni magamat a tudathoz, hogy ez tényleg megtörténik. Túl sok kérdésre nem fogom most megkapni a választ. Fiú? Lány? Nem is tudom melyikkel gyűlne meg jobban a bajunk. Igazából mindkettővel. Amikor megérkezünk kiszállok és megvárva őt indulok el a palacsintázó felé, ahonnan már az illatok is sokkal bíztatóbbak. Kissé meglepetten pillantok fel rá amikor kinyitja nekem az ajtót. Halkan nevetve lépek be. -Akkor inkább tartogasd a végére, amikor nem fogok elférni saját magamtól.-bár alkatomból adódóan valószínűleg nem lesz túl nagy hasam, de mint ahogy az bebizonyosodott az élet képes bőséggel meglepetéseket okozni. -Jobban hadilábon állok az evéssel, mint valaha, úgyhogy miattam semmiképp se kérj ki mindent. Hmmm.. nutellás banános gofrit kérek.-választok végül rövid gondolkozás után. Az első szilárd táplálék, amitől nem borul fel a gyomrom már egyből ahogyan kimondom a nevét. -Ühhm.. jut eszembe. Sikerült ma meg is állapodnod a céggel a vásárlásról vagy csak bíztatóan ment az első tárgyalás?-beugrik, hogy szegény eredetileg ezért akart látni mielőtt közöltem vele, hogy egyébként apa lesz.
Elég hamar űztem el a félelmeimet, mert nem tudom mi váér rám, majd akkor fogok igazán félni ha egyre közelebb lesz az a dolog, hogy nekem is találkoznom kell azzal, aki egyszer majd apának szólít. Arra még nem állok készen, de szerintem erre még az sem, aki tervezi a gyereket, így egy kicsit megnyugtat a tudat. Nem akarok olyan apa lenni, aki minden egyes nap a gyerekével van, valahogy ez az opció nem reális számomra, biztos vagyok benne, hogy mindent biztosítani tudok majd nekik, de főállású apa nem leszek. Az, hogy anyámék elé hogy fogok odaállni még kérdés, de semmiképpen nem fogok félrebeszélni mielőtt kinyögöm nekik a dolgokat. Befejezem az egyetemet, ez adott erre egy nagyszerű löketet, mert tökéletesen fogom ezzel ellensúlyozni azt a rohadt nagy hibát amit vétettem a szüleim szemében. Ha látják, hogy teszek is a jövőm érdekében, szerinem nem fogja érdekelni őket, hogy a tervezettnél hamarabb lesznek nagyszülők. Nem is tudom mennyiszer hallottam már, hogy találhatnék egy normális lányt, mert nekik szükségük van unokára, gondolnom kell a jövőre és társai. Hát ha a lány nem is lesz a feleségem, és egyenlőre nem úgy néz ki, mint akik örök szerelmet fogadnának valaha is egymásnak, a gyerek téma megvan. Nem lesznek boldogok, viszont, annak örülni fognak, hogy ennek hatására benő a fejem lágya, vagyis elkezd, mert muszáj. - Van egy olyan megérzésem ha bedobom nekik, hogy egy éven belül csatlakozok a céghez, nem lesznek annyira kiakadva emiatt. Ők már amúgy is vágytak egy unokára, nem így, de nem mindent kötöttek meg egészen pontosan hogy akarják. - vonom meg a vállam nevetve, és ezt nekik is mindenképpen említeni fogom. nem tudom mikor kellene eléjük állni és elmondani, a hétvége tökéletes alkalom lenne erre, a szokásos vasárnapi ebéd, amire hetek óta nem mentem el, most maglepem őket duplán. A fél Wood család ott lesz, nagyapám, a szüleim, a cég egy két nagyon közeli befektetője, pontosan olyan szűk családi kör fogja megtudni, akiket érint is ez az egész. Nem feltétlen a gyerek, sokkal inkább az, hogy Maxim megpróbál felnőni. Még nekem is emésztgetnem kell mindkét dolgot, na meg akkor már lehet rájuk zúdítom az új “kis” projektemet Caesarra, és akkor lesz teljes a gyónásom egy életre szerintem feléjük. Az lesz a csoda ha nem halnak bele, majd beleteszem valami szendvicsbe a mondandómat, kezdem a projekttel és, hogy csatlakozni akarok a nagy Wood birodalomhoz, és utána megmondom nekik, hogy amúgy egész véletlenül összehoztam egy gyereket. - Nem foglak siettetni, akkor költözöl amikor karsz, jövő héten berendezik neked, majd intézem és majd küldök kocsit, akik át cipelik a cuccaidat. Ha akarsz valami extrát szólj, a gyerekszoba, meg remélem ráér, mert fogalmam sincs mi kell egy gyereknek. - vakarom meg egy kicsit zavartam a homlokom. Gondolom egy ágy nem árt neki, na és nagyjából ennyi amit tudom, hogy be kell szerezni. Anyám majd ebben is nagyon okos lesz, ő rendezte be az egész házunkat, rohadt nagy az egész, igazából egy egész baráti körnek vették de csak három ember lakja, még bőven el fog férni benne egy baba, majd hangszigeteljük azt is, hogy a többiek tudjanak aludni ha az üvölt. Jóisten ebbe belegondolni, egyre rémesebb ötletnek tűnik az egész. Mondtam neki, hogy nem menekülök, de annál többször fogok kiakadni, mert minden újabb felismerésnél borsódzik hátam és egyre jobban kezdem majd azt hinni, hogy nekünk ez nem fog menni. Kérésére elindulunk gofrit vadászni, nem mondom, hogy nekem nincs szükségem egy nagy adag boldogsághormonra és a nutellás gofri mindent is orvosolni tud majd. - Azért elég szomorú leszek, hogy ezt a testet feláldozzuk egy gyerekért. - nézek rá lebiggyesztett ajkakkal, mert attól függetlenül. hogy ennyi szaron megyünk keresztül még mindig rohadtul vonz testileg, bár mondjuk most egy ideig nem tudom képes lennék e bármit kezdeni vele, tudva, hogy ott nő benne a gyerekem. Ez annyira fura lesz, bár ha azt mondja, hogy mehet a menet valahogy mégis rá tudom venni magam, nem feltétlen fog kelleni sok uszolás, de akkor már nem engedek a kísértésnek, többet nincs gumi nélküli szex, szerintem soha. Hamar helyet foglalunk és kikérem neki amit kér és én is magamnak, egy nagy adag vízzel együtt, mert tudom, hogy ezután össze fog ragadni a szám a sok édestől. - Csak, hogy tisztázzuk, mostantól nekem is józan életet kell élnem, vagy van még egy pár hónapom ameddig bármi történhet és szaladni kell a kórházba? - nem akarom, hogy más fuvarozza őket, ha ott vagyok én is, biztos lesz, olyan amikor nem leszek itthon egy üzleti út miatt, de attól függetlenül még nem másra akarom hagyni ezt a dolgot. - Azt kell mondanom, hogy nagyot tartoltam ma, minden úgy ment ahogy akartam ha nem jobban, minden sínen van le kell papírozni még pár dolgot, aztán mienk az első teszt agy. - most esik le, hogy nekem mennyire kevés időm lesz mostanában New York-ban emiatt, de szerintem nem is mindig lesz rám szüksége az első időkben. Vagy ha mégis majd elküldöm Caesart tárgyalni, úgyis ez volt az eredeti felállás, csak a mai sikeremtől felbuzdulva gondoltam, hogy jobban kivehetném a részem, de én tervezek és az élet közbeszól.
Hát már most nagyon érdekes belegondolni egy olyan ünnepségbe, amikor mindkét családnak rész kell vennie. Például a gyereknek a születésnapja. Mondjuk lehet, hogy inkább szervezek két születésnapi zsúr, mint hogy egy légétben tudjam a a két családot. Nagyon szeretem anyukámat, de roppant tapintatlan tud lenni. Válaszán hangosan felnevetek. -Szépen kérlek, hogy minél előbb tartsd meg ezt a nagybeszélgetést, mert akkor valóban be tudom tartani a múltkori ígéretemet miszerint csinos leszek a temetéseden. Hála a szuper kis úszóidnak és a lelkes testemnek már folyamatban van az utánpótlás, így bűntudat nélkül tekerhetik ki a nyakadat.-viccelek egy kicsit, mert most már tényleg jobban érzem magamat annak ellenére, hogy még mindig van bőven mit kitalálni. Rengeteg dolgom lesz . Az orvos és a költözés kell hogy minél előbb megtörténjenek. Ha az első megvan akkor ott már úgyis elmondják, hogy mik a kötelezettségeim a továbbiakban. -A hónap végéig úgyis ki kell költöznöm. Az mennyi? Két hét? Két és fél? De nincs sok holmim úgyhogy addigra bőven össze tudok pakolni.-Nem tudom, hogy a többi lakótársa mennyire fogja a lelkére venni az érkezésemet ilyen körülményekkel. Nem most lesz még problémás a dolog, hanem inkább később, de ha nagyon nem boldogulunk még mindig kitalálhatunk valami mást, de egy időre akkor ez is elrendeződött. Talán az hozza vissza az étvágyamat, hogy egy kicsit le bírok ereszteni vagy néhány nap koplalás után úgy döntött a testem, hogy mégis élni szeretne, nem tudom. Inkább csak örülök neki, hogy végre a testem is üzemanyag után kiált. -Azért még remélem emlékszem rá, hogy anyám hogy néz ki.. szóval elvileg csak pár hónapig lesz oda az alakom.-pillantok rá. Tekintve, hogy a külső vonásaim nagyját tőle örököltem talán reménykedhetek abban is, hogy az alakom sem sínyli meg teljesen ezt az egészet vagy legalább gyorsan helyrejön, bár őszintén bevallom ez ezredrangú, ha egészségesen jövünk ki belőle mindketten. Egyébként meg, ha nem elvetetnénk akkor utána valószínűleg csak elsétálnák két irányba, szóval akkor is elveszítené a testem látványát, szóval ez így gyakorlatilag mindegy is. Az, hogy momentán nem gondolok a szexre valószínűleg átmeneti, bár arról egyelőre elképzelésem sincs, hogy hogyan fogom megoldani. Nem tudom, hogy ő még valaha hozzám akarna-e érni, én viszont biztos nem fogok senkit csak úgy magamra engedni szóval lehet, hogy ezt egy kicsit pihenővágányra kell tennem, de fogalmam sincs, hogy azt hogyan fogom bírni. Leülünk és mivel hamar felveszik a rendelést, így tudom, hogy nem olyan sokára már ehetek is. Remélem nem csak a szemem kívánja tényleg. Kicsit összeráncolva a homlokomat értetlenül nézek rá. -Öhm.. Miért kellene? Sőt.. ha kimozdulsz kérlek helyettem is igyál egyet.-mosolyodok el. Nekem ez most egy jó darabig ki van lőve és bár sosem voltam nagy ivó, de hiányozni fognak azért az esti borozások a lakásban munka után. Na legalább a tárgyalás jól sikerült neki és végre tényleg nekiindulhatnak a terveik megvalósításának most már ténylegesen. Tudom, hogy ő mondta, hogy ha bármiben segítségre szorulok, akkor ő legyen az első akinek szólok, de nem fogom minden apróság miatt ugráltatni. A következő 1-2 hónapban szerintem úgyis maximum azért lesz rá szükségem, hogy kivigyen Queensbe néha vagy eljöjjön velem az orvoshoz. Ugyanúgy dolgozni fogok és csinálom a dolgomat csak a szabad időmben ebben a témában kell elmerülnöm és nem másban. -Na szuper, örülök és gratulálok.-ez tényleg egy fontos lépés és örülök, hogy összejött. -És akkor innen hogyan tovább? Ezzel el is kezdtek dolgozni, vagy van vesztek még néhány hasonlót?-érdeklődök miközben meg is érkezik a rendelésünk. Az első falat könnyen csúszik és nagyon jól esik, úgyhogy szerintem ezzel nyert ügyem lesz. Végre.
- Remélhetőleg majd a két hír majd üti egymást és semlegesek maradnak, mire eljutnának oda, hogy kinyírjanak, majd megkapják a hírt, hogy végre olyan Wood leszek amilyet akartak. - végül is másként nem is tudom, hogy elfogadnák e, így kénytelen leszek idő előtt beadni a derekam és azt csinálni, ami nem az én életem. De az apaság sem az én életem, így lehet teljesen megborítani a terveimet, már nem is olyan nagy kihívás, hiszen szépen megoldottam magamnak is. - Lehetett volna sokkal lustább, mindkettőnk szervezete, de ennyit arról, ha két ennyire aktív ember összeszűri a levet. - már simán megy a viccelődés, pedig nagyjából egy órája tudok erről, de feleslegesnek érzem, hogy feszengjek rajta, neki sem kell, meg fogjuk oldani, a hogyan kérdésre még nincsen válaszom, de kialakul, ki kell neki, mert nem sok időnk van megszokni a helyzetet. - Egy hetet adj a berendezőnek és kész lesz a szobád, nem muszáj kimaxolnod az időt ott, ha nem akarod. - eszembe jutnak a többiek, akikre eddig csak úgy gondoltam, mint természetes segítség forrásra ha kelleni fognak, de nekik is el kell majd mondanom ezt az egészet. Kiara ki fog röhögni, de oda meg vissza lesz a hírtől, hogy babázhat, a nőknél valami furcsa ösztön ha babát látnak, rögtön furák lesznek, ő pont ilyen, Gill meg el fogja fogadni, mindketten az én házamban élnek, tök ingyen, nem mintha nem telne nekik másra, de így sokkal jobban elvagyunk, mint egyedül. Bele fognak törődni, évek óta barátok vagyunk, maximum majd jó hülyének néznek, amiért belementem abba, hogy végig csinálom, de én magam sem tartom többre magam miatta egyenlőre, de majd meggyőzöm valahogy a saját agyam is, hogy ez volt a legkevésbé szar döntés, amit együtt meg tudtunk hozni. Nem csak ebben kell majd kompromisszumot kötni Lumie-val ideje egy kicsit engednem, mert későbbiekben biztosan lesz olyan, amiben nem értünk egyet, és arra is ki kell majd találni valamit. A testére való megjegyzésemre kapott válaszán elgondolkozok és felcsillan a szemem, bár nem tudom mennyire lenne fair tovább folytatni a gyerek megszületése után, mert biztosan nem akarok neki testvért. De ki tudja mit hoz az élet, abban egészen biztos vagyok, hogy nem szívesen látnám őt addig mással ameddig az én gyerekem van benne, hogy utána mit csinál az ő dolga. ez az érzés igencsak nagy küzdelmet fog okozni nekem, nem szeretek úgy érezni, mert közel van a féltékenységhez, mégsem arra lennék féltékeny, hogy valaki mással van, hanem arra, hogy a gyerekem is ott van. A rendelés után egy igazán szemtelen kérdéssel töröm meg a hangulatot, nem tudom hogy tudnék lemondani az eddig életvitelről, így meg kell kérdeznem, mennyire kell mégis megtennem. Mert megteszem, csak rohadtul nem fog tetszeni nekem. Szerencsémre nem akarja, hogy olyan legyek, mint a legtöbb papucs srác, így megnyugszom és boldogan nyugtázom, hogy még helyette is innom kell, hát ezzel nem lesz problémám. - Viszont… - kicsit kínosabb témát hozok fel, mert ez a hülye féltékenységi nem féltékenységi dolog nem hagy nyugodni. - Tudom milyen igényeid vannak, nyilván most nem tudsz arra gondolni - hirtelen olyan érzésem van, mintha nem lehetne nyíltan a szexről beszélni, kicsit megváltozott minden, de nem tudom ezt szó nélkül hagyni, nem én lennék ha efölött elsiklanék - Önző lennék ha azt mondanám, hogy itt vagyok ha kell, de ne engedj magadra egy darabig mást? - kicsit aggódva kérdezem, mert nem akarom olyan színben feltüntetni, aki nem bír magával, de ezt nehezen tudtam volna eltitkolni előle, mert olyan hirtelen tört rám az érzés, hogy úgyis feltűnt volna neki, hogy felrobban az agyam ebben. Áttérünk a munkára, ami igazából felüdülés, mert ma ez az egyetlen dolog, amit sikeresnek tudhatok, mert sikerült, olyan benyomást keltettem a cégben, ahol voltam, hogy még állásajánlatot is kaptam, de persze nem éltem vele. - Köszi, büszke vagyok magamra. - tényleg az vagyok, meglepően kezeltem a lenéző tekinteteket az elején, amikor azt hitték majd jól átvernek, mert a fiatal képem és a tapasztalatlanságomat nem kihívás nekik. Csak nem tudják ki az apám és milyen nevelésben részesültem így én nyertem minden téren. - Ezzel elkezdek kísérletezni, ez csak egy nagyon alap agy lesz, aminél meglátom tudok e kezdeni valamit, ha úgy érzem sikert aratok, akkor majd beszerzünk valami komolyabbat, aminél már kicsit többet tudunk fejleszteni, ez a mai egy veszett dolog. Rossz alapokról indultak el, de nekem jó lesz majd arra, hogy megtaláljam mi a rossz benne, és ha elég okos leszek ki tudom majd javítani. - nem megyek bele mélyebben a témába, mert úgysem tudom még a pontos tervet ameddig nem látok bele jobban az agyba. persze ötleteim vannak, mert már olvastam erről is korábban, de mindez csak fejben van meg látatlanban túl nagy szám csak a vezetőjük előtt volt. Izgalmas tervezési időszak elé nézek, minden szempontból. - Mondd, hogy nem ez lesz az első étkezésed ma? - nézek rá miközben már tömöm magamba a gofrit. Nem néz ki túl jól, sápadt, azt hogy fogyott e nem tudom megmondani. Azt hiszem be kell vásárolni otthonra gofriból ha ezt ilyen jóízűen fogyasztja. - Lesz egy külön gofris szekrény otthon csak neked szőkeség, csak majd oda kell figyelnem, hogy ne én egyem meg, mert akkor akkora leszek majd mint te és én nem tudom a terhességre fogni. - igazán lehengerlő modorom visszatért, a kajával és a lazább beszélgetéssel.
-Reméljük.-bólintok egyetértően, rosszul viselné a lelkiismeretem, ha miattam végeznék ki. Már most teljesen biztos vagyok benne, hogy a Wood család biztosan látni akar majd a közeljövőben szóval én is megkapom majd a magamét tőlük, de az egészben azt sajnálom a legjobban, hogy emiatt most nincs más választása, mint fejet hajtania család akaratának. Előbb vagy utóbb belekényszerítették volna, de akkor is rossz, hogy pont én lettem az, aki kigáncsolta a terveit. Hát igen... nem mondanám, hogy nehéz lett volna a testeinknek ezt összehozni hiszen bőven volt alkalma betalálni... borzasztóan sokat voltam alatta, fölötte, mellette... arról nem is beszélve, hogy az volt a ritka, ha csak egyszer csináltuk amikor összefutottunk. -Hát azért megadtuk a módját...-vigyorgok egyet annak ellenére, hogy talán nem kellene erre ilyen büszkének lennem, hiszen ennek a következménye növekszik a hasamban. Azért szép volt jó volt. -Jó.. akkor elkezdek lassacskán csomagolni majd és akkor jövőhét végén átköltözök.-hétköznap úgysem menne, mert dolgoznom kell. -A macskát bírni fogjátok vagy költöztessem át Gracehez?-nem egy nagy igényű jószág és mindenkit rühell az egész világon szóval különösebben senkit sem zaklatna, ha több helye lesz még az is lehet, hogy én sem látom soha többé csak akkor amikor már teljesen kiürült a tányérja. Grace imádja az kis dögömet, szóval ha esetleg nekik gondjuk van vele, akkor neki oda tudom adni, bár örülnék, ha magammal vihetném. Már úgy megszoktam azt a kis rohadékot, pedig csak néhány hónapja találtam az egyik szemetesben és gondoltam nálam meg elfér. Azóta ugyan kicsit sem hálás, de jó volt, hogy valaki néha hazavár. Úgy tűnik látványosan megnyugszik, hogy azért nem kell teljesen elbúcsúznia általam is kifejezetten kedvelt vonalaimtól. Bár nem tudom, hogy ez a fajta lelkesedése mennyire lesz kitartó ha lát majd nagy pocakkal meg egy babával a kezemben. Természetesen nem kívánom semmiben sem visszatartani, hiszen még mindig a maga ura és ezen nem fogok változtatni. Csak magammal tolnék ki ha így tennék, hiszen ha nem vezetheti le a gőzt, akkor könnyen elmérgesedhetne a helyezte. Így is lesz baj bőven szerintem a csapongó hormonok miatt, hiszen a héten is már megpróbáltam ölre menni két emberrel is mert egyszerűen az idegeimen táncoltak. Kíváncsian emelem rá a tekintetem és hirtelen nem is értem, hogy mivel akadt így el az agya csak amikor kimondja végre a kérdését vagy inkább a kérését. Igazából megértem miért zavarja a gondolat, hiszen nekem is ezen ketyegett egy kicsit az agyam. .Nyugalom, szépfiú. Csak a te DNS-ed lesz bennem amíg terhes vagyok.-valahogy egyébként engem is zavart volna a gondolat, hogy valaki más hozzám nyúl miközben az ő gyerekével vagyok terhes. Biztos lesz egy két hülye pillanat amikor még vele sem fogok tudni mit kezdeni, de legalább már tudom, hogy nem zárkózott el tőlem teljesen. Így sokkal egyszerűbb a matek. Bólogatva hallgatom miközben a következő tervekről mesél. Szóval haladhatnak végre. -Ohh.. nagyon szuper. Egy lépéssel akkor máris közelebb van a megváltás.-teszem össze a kezeimet egy pillanatra, majd folytatom az evést. Én jóval lassabb falatokkal haladok, mert félek, hogy nagyon meglepem a hasamat. Egy pillanatra megállok a rágásban és csak lassan nyelem le ami a számban van. -Nem..-nem sikerül túl meggyőző hangsúlyt találnom. -Az elmúlt két napban az első...-mondom jóval halkabban és lesütve a szemeimet. Pedig esküszöm próbálkoztam, de nem maradt bent semmi. Jókedvűen nevetek fel a gofris szekrény gondolatára, meg arra, hogy ő nagyobb pocakot növeszt mint én. - Azért elég szomorú leszek, hogy ezt a testet feláldozzuk egy gyerekért.-ismétlem vissza az ö szavait pimaszul mosolyogva. Láttam már mennyit képes enni és tudom, hogy kb semmi sem látszódik meg rajta. Szóval nyugodtan zabálhatna örökké gofrit. -Még meg kell találnom, hogy miket hajlandó most elfogadni a testem... a héten nem volt túl sok szerencsés választásom...-talán ez lesz az egyik legnehezebb része a következő néhány napnak.
Az egészen biztos, hogy színt kell majd vallanom az ősöknek, a gyerek témában, az viszont egészan fix, hogy nem mondom el nekik, hogy kitaláltuk az egész kapcsolatosdit, erre még ki kell találnom valamit. Abban biztos lehetek, hogy akkor veszik a fejemet, ha megtudják, hogy ekkorát hazudtam nekik, nem szeretik ha átverem őket, általában úgy teszem, hogy ne vegyék észre és sose tudjanak róla. Most is majd valamit elő kell adnom, a baba miatt beláttuk, hogy barátokként jobban megy vagy valami hasonló nyálas szarságot, amit megesznek az öregek egyszerűen. - Nem vagyok egy nagy állatbarát, de ameddig nem közelíti meg a szobámat, addig felőlem el lehet nálunk. - nem szeretem az állatokat, vagyis ők nem engem, felelősséget kell vállalni értük és pont azért sosem akartam kutyát sok haverommal ellentétben. Bár ha jobban belegondolok egy állat életben tartása könnyebb, mint egy gyereké, de továbbra sem akarok ilyen apróságokkal foglalkozni, ha ő ellátja azt a szőrcsomót akkor jöhet vele. - De nekem ne szarjon össze mindent, arra elég lesz egy jelentkező is a jövőben. - jár takarító hozzánk nélküle úgy nézne ki a ház, mint egy disznóól, de nem akarom, hogy felmondjon, mert minden egy merő macskaszar. A macskákat kell sétáltatni vagy járkálnak maguktól? Na jó a döggel tényleg nem akarok foglalkozni, ráhagyom, hozza csak, ha ettől ő boldogabb, nem bánom. Nem nagyon szeretném felforgatni jobban az életét, mint amennyire fel fog fordulni most ezek után. Majd intézek neki valami csendesebb szobát, hogy ne azt kelljen hallgatnia, hogy valamelyikünk részegen esik haza vagy éppen a konyhában esnek egymásnak a kanos fiatalok, mert sokszor megesik. Néha még én is nyitva felejtem az ajtóm és akkor sok mindent hallok be magamhoz, amire amúgy nem lennék kíváncsi. A mi házunk egy luxus kolesz három fővel, ami most bővül majd eggyel plusz egy féllel, micsoda kis család leszünk, na jó, inkább társaság, az közelebb áll hozzám. Az agyam egy egészen abszurd dolgon kezd el agyalni és nem hagy nyugodni a gondolat, így csak rákérdezek, kicsit akaratosan, de megteszem, amire olyan megnyugtató választ kapok, hogy hangosan fújom ki a levegőt. Nem tudom akar e egyáltalán ezek után bármit csinálni velem, de őt ismerve lesznek olyan pillanatok, amikor nem fog tudni majd megállni, én meg pasiból vagyok, ameddig tehetjük miért ne. Elég érdekes lesz már ha nagyobb lesz a hasa és látszani fog, hogy valaki van odabent, de még ezen egyenlőre nem kell gondolkodnunk, mert még mindig tökéletes a csaj. - Hát ha őszinte vagyok már ennyire, akkor azt kell mondanom, hogy megnyugodtam. - teszem a mellkasomra a kezem, és érzem, hogy enged az a fura érzés. - A megváltás még nagyon messze van, nem tudom mennyire fog ez az egész lefoglalni most - utakok a gyerekre - na meg mennyire fogok tudni teljes aggyal ott lenni most így az elején. Nem tudom mire számítsak ha kijön belőle, mennyire fogja leszívni az energiáimat, maximum felfogadunk dadust, nekem is volt és mennyivel jobban jártam, mintha teljesen anyámék neveltek volna. Mondjuk neki nem lesz baja a szüleivel, mert nálunk lazább nevelést senkitől nem kapna. Viszont nekünk is kelleni fog a pihenés, amire tökéletes lesz majd egy dadus, aki segít minket ebben, met hogy anyámra nem bízom rá az is biztos. - Baszki Lumie, ne csináld! - fakadok ki egy kicsit hangosabban. - Kérlek, mondd, hogy csak a terhesség miatt és nem azért mert ideges voltál az egész miatt. - mint mondtam nem értek a terhes nőkhöz nem tudom, hogy a gyomra készült e ki, mert egy egészen nagy változás megy végbe benne vagy az idegeskedés, hogy mit fog kezdeni ezután. - Akkor tesztelni fogunk, megmondod mit akarsz, és megkapod. Nem éhezhetsz, nem akarok egy hülye gyerek apja lenni, mert meghülyül odabent, amiért nem kapott eleget enni. Nekem egy zsenit szüljél, de ahhoz etetni kell. Ne aggódj, mert erre is van tervem. - előveszem a telefonom és csinálok egy jegyzetet, otthon írnom kell egy appot neki, amire fel tudjuk írni mikor mit akar enni, valahogy össze logisztikázza majd ezen keresztül az adatokat az alkalmazás, hogy milyen hangulata volt akkor és miért kívánhatta azt amit. Majd ez segít neki az evésben, remélem, vannak jó elemzések erre, és nagyjából egy óra lesz ezt összehozni. Elteszem a telefonom majd jelzem a pincérnek, hogy ebből még kérünk vagy 10 darabot és szépen csomagolja be. ezt majd hazaviszi szépen, maximum ha nem fér bele kidobja, de ameddig ez lecsúszik, addig legyen neki belőle. - De komolyan mondom, akkor most ez bevált? - kérdezem a rendelés leadása után, ha ő nem eszi meg van rá jelentkező, de örülnék ha valamiben már tudnék segíteni. - Ibiza akkor gondolom nem opció nyáron? - nem tudom akar e majd így is velünk jönni én nem bánnám, ha akkor is tudnám mi van vele. A nyaram kaotikus lesz, sokat megyek majd külföldre és szerintem ez azt jelenti, hogy magammal kell rángatnom mindenhova. Dolgoznia sem muszáj, mert most már nem kell a számlákon meg ilyeneken aggódnia, de ezt azért nem fogom az orrára kötni, mert ehhez tényleg elég makacs egy nő, hogy elfogadja, pedig el kell ha már akkora lesz, hogy nem tud a szék fölé görnyedni.
A macskámmal senkinek semmi dolga nem lesz rajtam kívül. Még engem sem igényel kifejezetten az etetésen kívül. Másoknak persze olyan kisállat jut, ami legalább az éjszakára hozzájuk bújik. Az enyém általában fekszik a szekrény tetején én onnan bámul egy darabig. Hálátlan egy jószág. -Ne izgulj kifejezetten antiszociális és teljesen szobatiszta..-különben a mi kapcsolatunk is rövidebbre sikerült volna és kerestem volna neki olyan otthont, ahol ráérnek egész nap takarítgatni utána, mert nekem erre semmi időm nem volt arról nem is beszélve, hogy én sem akartam arra hazaérni éjszaka, hogy moshatok ki minden takarót vagy párnahuzatot. Látványosan és gyorsan fog mindenki élete megváltozni, de legalább a következő lakhelyem felkutatására nem kell időt szánnom. Azt sem tudom, hogy mi alapján kerestem volna, ha nézelődtem volna egyáltalán és nem költözök haza egyből. Bár nyilván ilyen gyorsan ezt a munkám nem engedte volna meg. Ezen azonban már nem kell járatnom az agyamat, van bőven elég dolog, amihez hozzá kell látnom. Szemmel láthatóan könnyebbül meg a szexuális életemmel kapcsolatos kérdésére adott válaszomtól. Nem gondoltam volna, hogy kifejezetten foglalkoztatni fogja őt ez a dolog. Mégis valahol egy kicsit én is megkönnyebbülök, hogy még nem ment el tőlem teljesen a kedve és ezzel megoldódott az is, hogy én ne robbanjak fel a következő 9 hónapban. Nem is tudom mikor volt utoljára ilyen sokáig egyetlen partnerem. Inkább rá sem kérdezek, hogy tényleg ennyire aggasztotta-e a téma, hiszen látom az arcán, hogy igen és ő sem tud ezzel kifejezetten mit kezdeni. -Egy kicsit én is, hogy nem kell azon gondolkoznom, hogy ezt a részt hogyan oldjam meg.-persze elszórakoztatom én saját magamat is, de hát azért az nem teljesen ugyanolyan. Tűzoltásnak jó, tartós megoldásnak kicsit kevés, de mégis jobb mint a semmi. -Tudom.. de még úgysem leszünk annyira a terhedre.-ettől függetlenül megértem, ha most még nehéz lenne neki leülni és bármi máson gondolkozni. Most egyelőre mást nem tehetünk csak azt, hogy kicsit utánajárunk a dolgoknak és valahogy megbékélünk a tudattal, hogy már valahogy ezt is bele kell vennünk a tervezésbe akármiről is legyen szó a továbbiakban. Anya úgyis rengeteget fog segíteni, bár abban is valahol biztos vagyok, hogy nem fogadhatom meg mindenben a tanácsát sajátos szemlélete miatt. De lehet ezzel kapcsolatosan nem lesz olyan radikálisan rendbontó. Majd kiderül. Meglepetten pillantok rá, amikor hirtelen akad ki. Tudom, hogy egyébként is zavarták az evési szokásaim, most ez pedig kiborítóbb, mint valaha ezt még én is elismerem annak ellenére, hogy semmi szándékosság nincs benne. -Hát tegnap még a terhesség volt.. ma már a terhesség és minden más.-gondolom... de amikor az életedért kűzdve próbálsz mindent kiadni magadból senki sem kopogtat be egy listával, hogy most éppen ezért és azért nem tetszett a hasadnak, amit sikerült bevinned. Tettre készen rukkol elő máris egy megoldással, hogy hogyan fogjuk ezt a részt is kordában tartani. Még egy pillanatra le is fagyok egy kicsit egészen addig amíg be nem jelenti, hogy zsenit kell szülnöm neki, amitől már felnevetek a helyzet komolysága ellenére. -Leginkább a zseni gyerek döntése volt, hogy nem ettem nem pedig az enyém. De tényleg meg kell oldani valahogy.-bólintok jelezve az egyetértésem és azt, hogy ebben semmiképp nem fogok akadékoskodni. Az orvos biztos úgyis felír majd egy csomó féle vitamint, ami lehet, hogy ezt is segít helyre billenteni. A döbbenetes mennyiségű rendelés meglep, de ezt tényleg örömmel fogadta a hasam, úgyhogy legalább a mai napra megvan a menü. -Ha ez most nem esett volna jól akkor már mindketten tudnánk..-általában az első falatoknál végem volt és éreztem, hogy baj lesz. Most azonban teljes a nyugalom és az elégedettség mindenki részéről. Kérdése hatására tudatosul bele, hogy félig meddig bukom a nyári fesztiválos, elszabadulós terveket is. -Öhm.. nem tudom. Bulizás szempontjából nem sok hasznomat veszed majd szerintem, de ha úgy van és nyugodtabb vagy, ha szem előtt vagyok akkor maximum elmegyek nyaralós üzemmódban ti meg mentek szórakozni amikor akartok.-Legalább előtte utána le tudja ellenőrizni, hogy még minden rendben van. -De azt remélem tudod, hogy addigra valószínűleg már valamennyire látszódni fog...-nyilván nem fogok kipukkadni néhány hónap alatt, de pont az a kis gyanús dudor már megjelenhet, amihez mondjuk senkinek semmi köze, de mégis úgy érzem, hogy figyelmeztetnem kell erre az apróságra, hiszen nem tudom mennyire fogja nyíltan kezelni ezt a tényt.
- Ha szobatiszta akkor nem lesz gond, barátkozni úgysem fogunk. - a macskák amúgy sem valami túlságosan kedves lények, legalábbis szerintem. A legtöbb embert maximum szolgálnak vagy párnának nézik, vagy egyszerűen le se szarják, csak ha az enni ad nekik. Hálátlan népség az biztos, de majd Lumie törődik vele ha magával akarják hozni, ha sok lesz neki a gyerekkel együtt,akkor meg lepasszolja gondolom. Megmondom őszintén nem tudom meddig lesz képes még ágytornára, nem tudom mennyire fogja gátolni majd a növekvő hasa, meg persze nekem is az összkép mikor lesz már fura, hogy igazából valahol odabent van a gyerekem. Még egyenlőre ezeket nem akarom magam elé képzelni, mert könnyen űzöm el magamtól akkor már most a gondolatot, hogy megfektessem. De ameddig nincsen nyoma csak a tudat, hogy valaki nő benne, addig azt hiszem vígan fogom teljesíteni a kötelességem, ha már voltam olyan önző és megkértem mást ne nagyon engedjen oda. - Nem akarok nagyon egoista lenni, bár tudom, hogy az vagyok, de azért elég jól megoldok mindent nem? - kérdezem egy kicsit huzogatva a szemöldököm, mert még magam is büszke vagyok a felnőttes felfogásomra ebben a helyzetben. Lehet a kezdeti sokk hozza ki belőle, vagy csak az egész tudat, de jó lenne, ha nem hülyülnék meg mielőtt élesben kellene csinálnunk a babázós dolgot. Az biztos, hogy lesznek kiakadások, amikor rám jön, hogy mibe vágtam bele a fejszém, tudom, hogy néha meg fog inogni a mostani nagy magabiztosságom, de végül csak minden rendbe lesz, legalábbis ezzel hitetem magam, mert más reményen nincs most. - Egyáltalán nem lesztek a terhemre, nem vagyok olyan elfoglalt még amilyennek mutatom magam, sokkal jobban is be tudom osztani az életem, mint eddig, csak túlságosan lusta voltam bármikor is tervezni. - pedig tudnék, sokkal jobb idő beosztást írni magamnak, mert a reggel 10-kor való felkelés nem mindig kedvez a nap többi pontjára nézve, de egyenlőre ez volt kényelmes. Ezen is változtatnom kell majd ezek szerint,nem feltétlen miatta, de tudom, hogy kelleni fog a változás. A kaja téma sosem volt nagyon ínyemre ha róla volt szó, de sosem szóltam bele, talán egyszer, de nem erőltettem neki semmit, mert nem nagyon volt közöm hozzá mit tesz. Most viszont már jogosan akadok ki, amikor megtudom, hogy nem evett már napok óta. Kicsit hangosabban csattanok fel, de mindig van ötletem, így most is előállok eggyel és otthon megvalósítom majd, ha lesz időm, de minél hamarabb, hogy ne éhezzen mert lehet nem fog egyikőjüknek sem jót tenni. - A terhességre rá foghatod mostantól, de másra nem. - nem utasítom, inkább csak kérem, mert nincs min idegeskednie vagy stresszelnie, már nem egyedül van benne, így talán neki is könnyebb lesz. - Ha bármi rossz érzésed lenne az egésszel kapcsolatban hívj fel, de ne idegeskedj feleslegesen, mert az nem igazán tesz jót nektek. - aggódok, én? Igen fura érzés ez, de nem feltétlen rossz, csak rohadt nehéz ha nem csak magamról kell gondoskodnom, hanem már másokról is. - A zseni gyerek meg úgy néz ki édességmániás lesz, szóval akkor megadjuk neki amit kér. - akár csak majd miután megszületett, nem fog semmiben hiányt szenvedni arról már most gondoskodni fogok. Olyan tökéletes életet akarok neki, mint az enyém, azt kaphat meg amit csak akar, bár lehet kicsit több gát kell majd neki, mint amit nekem szabtak anyámék, de ezt úgysem egyedül fogom eldönteni. - Nem hinném, hogy bírnánk két hétig folyamatos partizással, lesz majd nyugis esténk is, és jobban örülnék ha akkor is mellettem lennétek. - nem felügyelni akarom, hanem a sok szarságtól megóvni és elkerülni főként, hogy anyám rátelepedjen, amit nem tudom máshogy kiküszöbölni, minthogy magammal viszem. Nem pár napot tervezünk leugrani Ibizára, két hét szerintem igencsak jól fog esni, a mostani helyzetet nézve. - Hát szerintem már hamarabb ki fog derülni, hogy van valami odabent, mint hogy elindulnánk nyaralni, és akik jönnek, ők valószínűleg hamarosan megtudják, mert csak a közeli barátommal megyünk. - nem akarom titkolni, nem akarom, hogy azt higgye majd a gyerek, hogy titokban tartottam mert nem akartam. Bár nem akarom, egyáltalán nem vagyok rá, mégsem ezt akarom éreztetni vele, sem Lumie-val, szóval azt hiszem így lesz a legjobb ha felvállalom ha már elbasztam. A pincér már hozza is a becsomagolt gofrikat, de közben még nem sikerült betermelnem az enyémet sem, így megköszönöm, de még nem megyünk sehova. - Kérjek még egyet megeszed? - komolyan ezen fogok agyalni állandóan, hogy eszik e rendesen? Már most unom magamat a helyében is, nem tudom mit kell majd kiállnia mellettem, de még én sem igazán.
-Valószínűleg nem is fogod túl sokat látni. Még engem sem visel el mindig.-vonom meg a vállamat. Azért lehet, hogy biztos ami biztos megcsörgetem Gracet hátha örülne a kis dögnek. Van egy olyan érzésem, hogy lesz elég bajom és ugyan hiányozna az a néhány este amikor hajlandó volt mellém kuporodni a takaróra nem biztos, hogy díjazna egy ekkora változást. Mindegy. Majd még agyalok. Még úgyis van idő, amíg költöznöm kell, addig még bőven akad majd lehetőségem megálmodni az ilyen részleteket. -Abszolút.-bólogatok egyetértve. -Mire elkezdek stresszelni valamin már jössz is az ötleteiddel.-és ez nem szarkazmus. Vagy rohadt gyorsan pörög az agya vagy egyébként is mindenre van valami megoldása, mert ő ilyen felkészült ember. Bár ma azért sikerült meglepnem. Valahol egy kicsit fúrja az oldalam a kíváncsiság, hogy hogyan fog működni az agya, ha már nem 2 az egyben leszek, hanem 2 külön emberrel kell boldogulnia. Minden bizonnyal lesznek olyan napok amikor ő akad ki totálisan meg olyanok is amikor én. Elvégre mentálisan még közel sem állok erre készen annak ellenére, hogy már most tudom, hogy minden energiámat egy másik emberi lénynek kell majd szentelnem, ami nem kifejezetten az én asztalom. Aztán lehet, hogy ez ösztönösen jön. Amikor először a kezedben tartod a kisbabád és a szemeidbe néz. Na jó. Ezzel még nem kell foglalkoznom. Vagy de.. nem tudom. Be fogok pánikolni. Kicsit meglep, hogy ennyire előjött egy gondoskodó énje, amivel tényleg igyekszik nem még jobban kiborítani, hogy legalább miatta ne kelljen izgulnom. Álmomban sem gondoltam volna, hogy így alakul ez a nap és sorstársakként belemegyünk az együttműködésbe azért, hogy minden sínen legyen egy olyan dologgal kapcsolatban, amit egyikünk sem akart. -Ezt te érzed majd. Azért tudd, hogy tényleg hálás vagyok neked.-talán ezt még nem is mondtam neki, de mégis szeretném, ha tudná. Mások egy vállvonással elsétáltak volna, ő viszont szinte mindent készül felrúgni azért, hogy együtt birkózzunk meg a következményekkel. Pedig nem mondhatom, hogy bármelyikünk hibázott volna. Mégis itt tartunk. Tudtam, hogy előbb vagy utóbb probléma lesz az étkezési témakörből, de reméltem, hogy ilyen hamar nem fogok lebukni. Ez a baj azzal, ha egy férfinek van agya. Észreveszi még az ilyen apróságokat is és nem lehet elhallgatni az igazságot. -Tudom, tudom..-bólogatok. Most már nem játszik az, hogy "elfelejtettem vacsorázni.." vagy csak lusta vagyok még rendelni is. -Úgy lesz.-kicsit furcsa belegondolni, hogy pánikhelyzetben ő fog majd megnyugtatni ezzel kapcsolatban, miközben valószínűleg ő jobban fél, mint én. Ezt az arcát még sosem láttam és nem gondoltam, hogy valaha fogom. Eddig csak barátok voltunk, azoknak pedig nem kell feltétlen ilyen részleteket ismerni egymásról. -Már most látom, hogy ki lesz a jó zsaru a kis életében.-nevetek fel. Engem gyakorlatilag szabadtartásban neveltek, ami valahol nagyon jó volt, valahol viszont nem biztos, hogy teljesen egészséges volt. Valahogy meg kell majd találnunk az aranyközéputat, de van egy olyan sejtésem, hogy ebben Max nem lesz feltétlen a segítségemre. Valami azt súgja, hogy böffent egyet a gyerek és már intézi is, hogy minden úgy legyen ahogyan akarja. Ha az édes kaják csúsznak, akkor azok lesznek. Az nem zavar kifejezetten, hogy mennyit fogok felszedni. Majd lejön, ha már két darabban leszek. -Jó. Akkor megyek. Megyünk. Nem is tudom, hogy többes számban kell-e beszélnem magamról.-nevetek fel kicsit fáradtan megdörzsölve az arcomat. Végülis így olyan lesz, mint egy kis nyaralás. Nekem. Neki meg csak félig. Majd bulizik ha akar aztán másnap pihen velem a parton ha ahhoz van kedve. -Akkor nincs is több ellenvetésem.-bólintok. Azt biztos nem bírná ki a kis önérzetem, ha takargatni kellene az igazságot és úgy elmenni a társaságával. Igencsak megkönnyíti a dolgomat, hogy tényleg arra tudjak koncentrálni, hogy valahogy megőrizzem mindkettőnk egészségét. Közben megérkezik az ellátmány otthonra is, ami minden bizonnyal nagyon jól fog jönni. -Nem, köszönöm. Nem akarok túlzásba esni. Hagyom ezt egy kis ülepedni majd ha hazaértem eszek még..-próbálom kicsit megnyugtatni én is őt, hogy igenis tervezek enni és fogok is. -Lehet leadom a munkáim egy részét... vagy csak jobban szétterítem őket, hogy fél napoknál többet ne kelljen dolgoznom..-sóhajtok fel. Nem akarok csak otthon ülni, mert attól biztosan elkezdene beakadni teljesen az agyam. Mondjuk el tudnám foglalni magamat, de szükségem van arra, hogy legalább egy kicsit emberek között legyek.
Az agyam mindig is mentsváram volt sok helyzetben, ha tudom használni, akkor kevésbé stresszelek dolgokon. Általában mindenre van valami nagyon jó ötletem, van amikor csak magamat tudom vele feldobni, de most nem csak magamra kell gondolnom. Az, hogy mozognak a kerekek csak annak a jele, hogy még nem ment teljesen el az eszem, pedig ezután a döntés után már én is megkérdőjelezem a józan eszem, de még Lumie-t is. Nem sok gondolkodás után döntöttük el, hogy belevágunk, még mindig nem hiszem, hogy normálisak vagyunk, de ha ő tudja mit vár ettől az egésztől, akkor nem lesz gond én majd sodródok és megteszek amit tudok. De a végső pánikot el akarom kerülni ehhoz pedig agyalnom kell, fárazstanom magam agyban és testben is. Magamtól nem biztos, hogy rá másznék, viszont ismerem őt, hogy nem bírná ki, és én sem feltétlen nők nélkül, bár nekem határozottan egyszerűbb dolgom van. Még mázli, hogy a hármasunkat megejtettük, különben még mindig ezen rágódnék, hogy a gyerek mellett már lehet nem leszünk ennyire vadak. Azt kell mondanom, hogy még ebben is kételkedek egy kicsit, az,hogy lesz egy hisztis valami a házban, attól nekünk nem kell minden egyes percben visszafogni magunkat, vagy igen? Igen erre határozottan jók lesznek a dadák vagy egy, hogy szegénynek ne keljen annyi mindenkihez alkalmazkodnia. Kicsit máris a főnök szerepébe lépek be, nem tudatosan, de ha már ő maga nem volt eddig sem képes uralni a saját étvágyát, akkor én most ameddig növekszik benne a kis ufó átveszem. Nem érdekel mennyire ellenkezik valami miatt, nőből van tudom, hogy a legtöbben aggódnak az alakjuk miatt, bár tőle sosem hallottam hasonló dumát és minden agyalás nélkül tolta a gofrikat még mielőtt kiderült volna ez az egész. Talán így még könnyebb dolgom lesz. - Figyelni foglak, ha kell szerzek melléd egy embert aki figyelni fog. - mert lehet én nem lennék ehhez elég türelmes és figyelmes, de van az a pénz, amiért tudok ilyen embert mellé rendelni, aki csakis azzal lesz elfoglalva, hogy etesse, bár ez elég beteg és már most tudom hogy maximum kinevet miatta. Hirtelen nyilal belém az érzés, hogy már most jobban törődök vele, mint amennyire valaha akartam bárkivel is. - Egy percig sem gondolhattad, hogy én valaha képes leszek bárkivel és kemény kezűen bánni, főleg ha olyan kis aranyos gödröcskéi lesznek mint nekem. - enyhén túlzok, fogalmam sincs mit fog belőlem kiváltani a látványa a kicsi énemnek, de ha nem is hasonlít majd rám a születése pillanatában, akkor is képes leszek olyan lenni, aki mindent megvesz neki. Nem lesz olyan hiszti ami ne érne célba ha velem lesz, nem azért mert gyenge lennék csak ameddig lehetőségem van, addig iganis had kényeztessem el már, mást úgysem tervezek az életemben majd a tenyeremen hordozni. Nincsen benne a hosszútávó terveimben sem, hogy komolyan nőt fogadok be az életembe, így egyértelmű, hogy az ajándékozási szándékomat rajta fogom kiélni. - Azért ha túlzásba esnék majd úgyis seggbe fogsz rúgni szóval lesz ami néha visszatartson. - a nők mindig határozottabbak ebben, apám is sokkal lazábban vette volna a gyeplőt velem szemben is, ha anyám nem szól bele mindig. A házat is apám ötletére vették meg nekünk, anyám egy kicsit ellenezte csak olyan 3 percig, mire rájött, hogy jobb ha az orgiákat nem a családi házban folytatom. - Nem nyelvtan zseni vagyok, csak a matekhoz értek, de szerintem már ketten vagytok, és mivel azt beszéltük, hogy emberszámba vesszük, jó lehet ha többes számban nyilatkozol. - nevetek fel, mert ez azért elég mókás, és a komolyságom ellenére nekem sincs több fogalmam arról hogyan nyilatkozzon magáról. Ebben sem én sem ő nem vagyunk jártasak, de egyszer majd csak kialakul valami és amúgy is nem sok idő, amit együtt töltenek, egy testben utána már könnyebb lesz megfogalmazni a dolgokat is. Most minden olyan nehéz, még beszélni is róla, idegen, de csak a megszokás kell és nem lesz ezzel sem gond, mint semmi mással, legalábbis nagyon remélem. Nem erőltetem az evést nála,örülük, hogy ennyi belefért, így csak bólintok és máris jólérzem magam, hogy kikértem még egy jó nagy adagot neki otthonra is. - Igen a munka. - tudom, hogy szereti, tervei vannak vele, és még abszolút nem kell feladnia, de nem tudom mennyire fogja bírni. - Csak, hogy tudd, és ez nem a nagyzolásról szól részemről de ameddig nem megy a melő vagy nem akarod csinálni és ott laksz velem, addig nem kell a pénz miatt aggódnod. - utána sem, mert ha szüksége van addig támogatom, amíg szeretné de tudom mennyire makacs, csak hogy most nem tud mit tenni, mert kénytelen lesz elfogadni ebben is a támogatást, mert nekem nem fog nehezemre esni ellátni őt, már mint pénzzel sem, mert lehet az ápolásában nem én lennék a legjobb ember. - Csak addig csináld, ameddig tudod, aztán ha nagyon szeretnéd majd dolgoztatlak én máshol. - kacsintok rá, de aztán elbizonytalanodok, hogy ha a munkát feladja, akkor lehet nem a szexre fog majd annyira vágyni.
Kezdőlap
