Hazudnék ha azt mondanám, hogy egy nyugodt ember vagyok, szinte sosem érzem azt, hogy ne lenne valami ami miatt megérné egy kicsit dühbe gurulni. Tanult tulajdonság lenne, látva, hogy az apám és a bátyám is erőszakkal rendez le mindent? Meglehet, de igyekszem ezt a dolgot mindig a javamra fordítani. Amióta New York-ban élek egy kicsit nehezebben megy ugyan, mert sok minden idegen, ide be kellett illesztenem, a nápolyi mindennapjaimat, amit ugyan elég hamar sikerült, mégis van egy két üres folt, amit nem tudok és lehet sosem fogok betölteni. Vannak felém elvárások, de még milyenek, az egész életet megváltoztató elvárások, amikre nem annyira vágyom, de meg fogom tenni, meg fogom kérni Fabiola kezét, nem mintha nagyobb lenne választásom. De tudom, hogy a mi kapcsolatunk sosem lesz olyan, amilyennek az apáink elképzelték, ha egyáltalán lesz olyan, hogy kapcsolatunk, mert ismerve őt, inkább szembeszáll a maffiával is, minthogy beadja enek a frigynek a derekát. Én meg egyszerűen nem akarok még erre gondolni, több minden vonja el a figyelme,et erről, igyekszem figyelni, hogy ne ezen kattogjak mindennap, annyi dolgom van, hogy ezt nem engedhetem meg magamnak.
Az egyik estéjen mégis azt éreztem, hogy becsaptak, hogy van a nő, aki egyszer a feleségem lesz és van egy pasi, aki valószínűleg oda van érte, alsóbb rangú, és bizonyítékom sincs, de nem szeretem ha az én tulajdonommal, legyen az leendő tulajdon, játszik más, akinek még csak a létezés sem elég ahhoz a nőhöz. Nem nagyon van beleszólásom, hiszen mi jogon is tenném, pontosan ezért az árnyékban megbújva azért rendesen elintéztetem a férfit, hogy azért jól gondolja meg kivel packázik. De ennyitől azért nem nyugszik le az agyam, ha valami olyanért harcolok, ami igazán sosem kellett, akkor rendesen fel tud fordulni odabent minden, kavarog millió gondolat és egy nő van, aki teljesen le tudja ezeket állítani, rendezni tudja a fejem és engem is.
Este 9-re estem be a pub ajtaján, ami nem az én világom, így azt sem tudom anno, amikor megismerte Dawn-t, hogyan kerültem ide. A szemmel a dögös kis barnát keresem, akihez minden ilyen állapotban fordulok, mert az ő teste az ő mozdulatai tudják levezetni jelenleg a feszültséget, ami egyre csak gyűlik bennem a jövőm miatt.A köztünk lévő viszony, kimerül  a testiségben, ő nem az a nő, aki többet akarna, legalábbis sosem tudatta, és ezért jövök vissza hozzá újra és újra.
Amikor megpillantom a pult mögött áll egy magas férfi társaságában bájolog, amitől csak még jobban felmegy a pumpa bennem, a birtoklási vágyam ilyenkor élesedik ki igazán olyan dolgok felett és emberek felett is akik sosem lesznek és voltak az enyémek, de ilyenkor ez nem tűnik számomra ésszerűnek, hanem rögtön robbanok. A kezemmel a számat dörzsölöm idegesen, amikor odalépek hozzájuk és szinte pofátlanul vágódok le az egyik bárszékre, és a pultra csapok. A szemeben a Dawn által már elég jól ismert düh jelenik meg, pontosan tudja mennyire ki tud csinálni ha így látom, pedig amikor nem vagyunk együtt azt csinál amit akar és azzal akivel akarja, de amikor jövök nem akarom látni, hogy az én játékszerem más is használni akarja.
- A szokásosat Édes! - vetem oda neki köszönés nélkül és végignézek rajta, ami látszik belőle, majd a férfi felé fordulva, lenéző tekintettel szólok ahhoz, aki ma biztos nem kapja meg a csajt, aki nemsokára alám fog befeküdni. - Azt hiszem mára foglalt a hölgy. - van egy olyan arckifejezésem, amit még azt hiszem a családtól tanulhattam el, a maffia tagjaként ezeket tökéletesen használom akkor is amikor nem életek függenének tőle, de most az én lelki békém a tét és az számomra elég fontos.

Adriano & Dawn

A műszakom végéhez közeledve, könyvelem el magamban, hogy ezt most semmiképp sem szalasztom el. Itt ez a helyes srác, aki már órák óta azon van, hogy lenyűgözzön, és bár jól tudom, hogy mire megy ki a játék, hiszen a legtöbb férfi csak arra hajt, hogy az ágyába vihessen, de ezúttal valahogy még az sem számít. Nem vagyok az a fajta nő, aki bármi jónak is az elrontója lenne, sőt, ha valamire igazán büszke vagyok magamon az a testem és az, amit művelni tudok vele.  A legtöbb nő társam álszent ebben a témában, sokan elítélendőnek tartják, meg jönnek az olyan szövegekkel, hogy a szex nem is igazán fontos például egy kapcsolatban, közben pedig ugyanazt csinálják. Csak amíg én büszkén felvállalom, hogy ilyen vagyok, addig sokan letagadják és azzal saját maguknak próbálnak hazudni. Azért persze az én életem sem az körül forog, vágyok néha másra is, van, hogy jól esne egy kis romantika, egy szál rózsa csak úgy, vagy éppen egy romantikus vacsora, de ha ezeknek a dolgoknak a legmélyébe ásunk, akkor pontosan tudjuk, hogy az ilyen szerelmes pillanatok vége is általában ugyanaz szokott lenni, mint azok nélkül. A különbség csupán csak annyi, hogy közben egy kis ideig érezhetném azt, hogy nem csak egy eszköz vagyok, amit használnak, mikor csak akarnak, hanem egy nő is, aki ha megkövezik is érte, de vágyik az ilyesmire. Néha. És persze nem túlzásba. Mert a túl sokat nem szeretem, és talán megszokni sem tudnám.
- Ha megvársz, akkor... - kezdenék bele, de ebben a pillanatban, valaki a pultra csap, én pedig össze rezzenek. Nem azért mert félős lennék, csak váratlanul ért. Tekintetem arra szegezem, és szólnék is, hogy egy kicsit óvatosabban, mert nem otthon van, de amint megpillantom Adrianot, mindent megértek. Ellököm magam a pulttól miközben széles vigyor jelenik meg az arcomon. Ismerem ezt a nézést, tudom, hogy nem tetszett neki a látvány, ez pedig számomra még szórakoztatóbbá teszi az estét, főleg mikor finoman megpróbálja le koptatni a srácot, akivel ismét találkozik egy rövid időre a tekintetem. Zavarodottság ül ki az arcára, meg talán van ott egy apró csalódottság is.
- Azt mondtad, hogy nincs senkid. - szólal meg végül, én pedig ismét Adrianora nézek, majd vissza a srácra, aki bár elmondta a nevét, de valahogy nem tartottam túl jelentősnek ahhoz, meg is jegyezzem.
- Mert nincs is. Ő csak... - egy barát? Ismerős? Szerető? Tulajdonképpen én magam sem tudom, hogy melyik kategóriába tartozhatna, de nem is érzem úgy, hogy szükséges lenne megmagyaráznom bármit is. Holnapra úgyis elfelejti ezt az estét.- Mindegy. Holnap ugyanitt. Ugyanekkor. - kacsintok rá, majd a pulton át nyúlva húzom végig ujjamat a mellkasán, egyértelműen csak azért, hogy Adrianot cukkoljam vele. A srác azonban szemmel láthatóan nem szeretne bele menni a játékba, ellöki a kezem, majd feláll, motyog valami olyasmit, hogy nem szereti a zűrős csajokat, aztán tovább sétál. Megvonom a vállam, mert bizony én a gyávákat nem szeretem. Úgyhogy jobb is, hogy így alakult.
- Ha nem ismernélek azt hinném, hogy féltékeny vagy. - szólalok meg végül, miközben a pultra nyúlok, hogy tölthessek neki az italból, bár van egy olyan sejtésem, hogy nem azért jött. Nem mondom, hogy nem izgatna fel egy kicsit az a tény, ha valóban féltékeny lenne, de jól tudom, hogy ez sokkal inkább szól az egójáról, mint rólam. Elé rakom az itallal megtöltött poharat, majd a pultra könyökölve hajolok hozzá közelebb, hogy ajkam elég közel kerüljön az övéhez.
- Ha nem felejtetted volna el, kettőnk közül te vagy az, aki nemsokára megnősül. - miközben beszélek mélyen a szemébe nézek, majd egy gyors mozdulattal el is hajolok tőle. Mindketten pontosan tudjuk, hogy miért van itt, és, hogy mi lesz az este vége. Az ajkamba harapok miközben tekintetem egy percet sem veszem le róla, aztán megkerülöm a pultot, hogy semmi ne legyen kettőnk között, ami akadályt jelentene.
- Kár a srácért. Tudod, ha nem nézted volna olyan szigorúan, akkor most rá tudnám venni, egy hármasra is akár. - persze nem gondolom komolyan, de mégis olyan arcot vágok, mint aki éppen morcos a dolog miatt, közben pedig egy óvatos mozdulattal érintem meg az ajkát, miközben ismét a sajátomra harapok.  

Nem vagyok jó abban, hogy megjegyezzem mikor kivel talákoztam. Azt sem tudnám megmondani, mióta játszuk Dawnnal ezt az egész játékot. Egy kicsit egyoldalú a dolog, én ha jövök, akkor szinte azonnal tudja, hogy szükségem van rá, visszautasítani ugyan visszautasíthat de csak egyszer volt rá példa, nem nagyon akarja ő sem kihagyni azt az élményt, miatt együtt eltöltünk. Köztünk nincsenek virágok, nincsen közös vacsora, randi, még szóba sem jön, ő már kezdi megismerni azt az énemet, amit neki nyújtani tudok,  talán gyengédebb,mint az az üzlet terén de nem annyira, hogy belevigyünk többet. Erősen kétlem, hogy rám bármelyik csaj is olyan benyomást tudna tenni, akiért elhagyom a szabad életemmel. Nekem ez így kényelmes, de szerintem pont ő az, akit ez nem zavar, látva, hogy milyen könnyen doja oda magát a ficsúrnak, aki még csak nem is egy szinten van vele. Nem nézem jó szemmel, és tudja, hogy ezt nem szeretem, de nem tudhatta, hogy jövök, mert egyátalán nem terveztem meglátgatni ma, de szar csak gyűlt a fejemben és még mindig ez a legjobb módja, hogy levezessem a feszültséget, mert a másik valaki életét követelte, aki olyan mértékben bosszantott fel a napokban, mint eddig szerintem sosem.
Talán egy kicsit túl nagy a férfias önbizalmam nem hagyom, hogy egy bárba járó kis senki legyen az aki azt a nőt akarja elvinni, akit ma magamra tervezek húzni, legalább egy körre, de lehet egész este nem engedem el.
Dawn olyan nekem, mint másnak a xanax, nem élek drogokkal, pedig megtehetném, könnyen, és talán több ember menekülne ezzel a haragomtól, de ezt a luxust nem hagyom meg magamnak. Inkább a nőhöz fordulok, aki érthetetlen okból még mindig olyan nagy mosollyal fogad, mint ma, nekem ettől nem húzódik mosolyra a szám, addig nem ameddig el nem megy a csóka.
Persze húzza az agyam még Dawn, pontosan tudja, hogy mit vált ki ez belőlem, mert a tekintete engem figyel, miközben a holnapi napról esik szó a sráccal. Összehúzott szemmel nézem végig a műsort, minden beleszólás nélkül. Ha bejönne a srác, még azt mondom szexi, de ez nem egy súlycsoport velünk, így jobb is, hogy távozik.
- Akkor jó, hogy ismersz. - mondom neki egy apró félmosollyal az arcomon, amit már neki címzek. Amikor közelebb hajol és a szavak elhagyják azt a szép kis száját ökölbe szorítom a kezem, és amint elhajol lehúzom a kapott italt, ami égeti a torkom, de nem érdekel. Még gondolni sem akarok, most arra a nősülésre, így nem reagálom le, mert tudom, hogy az idegeimmel játszik és ő az egyetlen ember, aki még életben van vagy megúszta minden lila folt nélkül. Túl sokat engedek neki, és ezt kihasználja és nem zavar.
A poharam visszavágom a pultra mire látom közeledni felém tökéletes alakját, a szememmel szinte már vetkőztetem is, sosem érdekelt, hogy mennyien vannak körülöttünk, képes lennék mármost a bugyijába nyúlni, hogy megnézzem mennyire izgatta fel ezaz egész.
- Ne legyél naiv ,ez a srác 5 percnél többet nem bírt volna, nem hogy engem. - ő is tudja, hogy nincs ellenemre a másik fél csatlakozása mindegy milyen nemből való, de válgatós vagyok és nem érem be bárkivel, és ebből nem engedek, még neki se.
A kezemet a derekára teszem és olyan közel húzom magamhoz, hogy ne legyen köztünk még egy miliméter sem.
- Szóval én vagyok a te kid Édes?- kérdezem alig hallhatóan, majd a füléhez hajolok és megcsókolom a cimpáját. - Mondd meg a főnöködnek, hogy egy gyors szünetre van szükséged, mert nem fogom kivárni amíg bezár ez a kóceráj, ne várass meg. Indulj meg a mosdóba, de mire bemegyek ne legyen rajtad bugyi. - mondom neki szinte parancsoló tekintettel, de ezt nem láthatja, mert még mindig a fülébe súgom a szavakat. Lassan lököm el magamtól, amint elindul nem kell sok időnek eltelnie, hogy a társaságba szegődjek. Türelmetlen vagyok és állatias nekem több kell egy menetnél ma.

Adriano & Dawn

Meglep az Adriano felbukkanása, ugyanakkor hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem örülök neki. A reakciója pedig, amit a másik sráccal való flörtölésemmel vált ki, tetszik. Tudom, hogy nem szereti, ha ezt csinálom, de szerencsémre szeretek a tűzzel játszani. Talán ha szólt volna, hogy jön, akkor úgy időzítettem volna, hogy épp a másik ölében legyek, de így sajnos nem volt rá időm. Valahol az elmém legeldugottabb zugában, nagyon is tetszik az, ahogyan birtokolni akar, s én imádom tudatni vele azt, hogy bármikor bárkivel le léphetek. Mert nincs joga bele szólni, ahogyan nekem sincs jogom ahhoz, hogy arra kérjem ne nősüljön meg. Hiszen nem vagyunk egy pár. Senkik sem vagyunk egymás számára, csupán csak jól érezzük magunkat. Mégis azt érzem, hogy nem hagyná olyan könnyen, hogy ki lépjek ebből az akármilyen kapcsolatból. Nem mintha képes lennék rá. Az elején sokkal könnyebb volt minden. Jól éreztük magunkat együtt, aztán másnapra úgy tettem, mintha mi sem történt volna. A következő alkalommal is, aztán azután még egy jó párszor. Az elmúlt napokban viszont valami megváltozott. Már mindennap akarom, és a tudat, hogy megnősül felemészt. Nem azért, mert féltékeny lennék. Ha még egyszer újra születnék sem alacsonyodnék le arra a szintre, hogy bárki is kiváltsa belőlem azt az érzést. Inkább maga az a gondolat bosszant, hogy mi lesz azután? Nem szeretek nős férfiak ágyában ki kötni, mert utálom a második helyet. Ezt persze sosem tenném neki szóvá, hiszen ismerem már annyira, hogy tudjam, egészen biztosan nem tetszene neki. Ő birtokolhat bárkit és bármit, de Őt nem birtokolhatja senki. Éppen ezért igyekszem minden alkalmat megragadni ahhoz, hogy a szeme láttára flörtöljek másokkal, hogy ezzel tudathassam vele, hogy nem vagyok a tulajdona.
Amint elmegy a srác, aki Adriano mellett már nem is tűnik olyan jó pasinak, mint amilyennek nem olyan rég még láttam, teljes mértékben a férfire szegezem a figyelmem, és próbálok mindent be vetni annak érdekében, hogy egy kicsit felbosszantsam. Mégis nyugodtnak tűnik, így azt hiszem, hogy sejti, hogy mi is  a valódi célom. A házasság témára természetesen nem reagál, ami nem meglepő, hiszen mindig ezt teszi. Ha szóba hozom, csak hallgat. Pedig úgy gondolom, hogy ez lenne a legfontosabb téma, amit meg kéne beszélnünk az akármilyen kapcsolatunkban, de nekem úgy tűnik, hogy pont jó neki így ahogy van. Már a feleség és a szerető kipipálva. Semmi oka nincs a panaszra. Már csak néhány gyerek kell, és minden szuper lesz. Közelebb lépve hozzá teszek egy újabb próbálkozást a másik srácra célozva, de még mindig közömbösen kezeli.
- Ez a fene nagy önbizalmad. Elég szexi. - vigyorgok rá, majd keze amint a derekamon landol és közelebb húz magához, nyelek egyet. Szívesen húznám még egy kicsit az agyát, de valahányszor megérint olyan, mintha az eszemet venné el, és már nem is érdekel senki, akik körülöttünk vannak. A kérdésén elgondolkodok, miközben közel hajol hozzám. Érzem ahogy a testem már most bele remeg. Pontosan tudom, hogy mit akar elérni.
- A végzetem.. - suttogom, miközben be csukom a szemeimet és úgy élvezem a közelségét, közben pedig hallgatom az utasítását és ebben a percben az agyam a testemmel kezd harcolni. Amíg az eszem azt mondaná, hogy ez a munkahelyem, és vele ellentétben nekem szükségem van rá a megélhetőségemhez, addig a testem valami másra vágyik. Rá. Nyomok egy csókot a szája szélére, mielőtt elhúzódnék tőle, aztán kecses mozdulattal fordítok neki hátat. Bár a főnökömet nem találtam meg, de szóltam Sophienak, hogy egy kicsit oldja meg egyedül a dolgot. Nem tetszett neki túlzottan, de mit sem törődve vele hagyom magára és közelítem meg csak azért is a férfi mosdót. Ki engedem az eddig fel kötött hajamat, és egy kicsit jobban ki gombolom az amúgy is lenge blúzomat, hogy a dekoltázsom jobban látszódjon. Egy kicsit feljebb húzom a szoknyámat, de Adrianoval ellenkezve nem húzom le a bugyimat. A falnak dőlve várom meg amíg be ér ő is, majd ha közelebb jön hozzám, a nyakát átölelve tapasztom ajkamat az övére. Egy rövid pillanatig csak, majd el is húzódok tőle.
- Nincs túl sok időm. Tudod dolgozok... - szólalok meg a tekintetét fürkészve. - És a bugyimat sem húztam le. Most akkor mi lesz? - azt akarom, hogy csak én járjak a fejébe, és, hogy csak engem akarjon. Úgy, ahogyan én is akarom őt. Nem csak most.  

+18
Olyan ez a nő, mint egy félelmet nem ismerő ember, bár a hátteremet nem ismeri, ami a számára csak előny lehet, mégis tudja, hogy nem olyan ember vagyok, aki szereti ha packáznak vele. Benne mégis van annyi mersz és makacsság, hogy mindig megteszi, hiába érkezem meg és teszem nyilvánvalóvá, hogy ma este az enyém, még húzza az agyam és azzal a pasival folytatja az igen gyenge flörtölést, amit elkezdett mielőtt megjöttem volna. Tudom, hogy van valami amiért még kitart emellett az egész ellen, pedig van olyan nő, akinek minden pasi a lába előtt heverhetne, de elég beteg az elméje ahhoz, hogy ő velem játszon már jó ideje.
A szabad, nőtlen élet egyik előnye, hogy ha nincs kéznél valaki, akkor mindig van egy másik, akihez nyúlhatok egy ideje, mégis csak  volt az akihez jöttem, mindegy hogy hol volt, képes voltam a munkába is rátörni, akárcsak most ha levezetésre volt szükségem és nekem elég gyakran van erre szükségem.
Mindig a tudtára adom, hogy ő az enyém, de csak ameddig velem van, nem akarom mással látni, nem akarom, hogy másra nézzen, hogy rá nézzen bárki is, aki nem én vagyok, de ha nem vagyok vele ezt nem kontrollálhatom, de amiről nem tudok az nem is bosszant fel. Nem vagyok a nagy orgiák ellen, sőt, de őt nem tudnám bedobni csak úgy a közösbe, vagy ahhoz nagyon passzolnia kell a másiknak, hogy kivételt tegyek, ahhoz azért túl jól működünk együtt testileg, ami elég ritka.
Amikor közeledik felém már lehúzom az italt, amit kaptam, ami segít egy kicsit csillapítani a magamba felgyűlt szart. Mintha nem tudnék várni úgy kapom magamhoz és húzom közel, hogy szinte a ruhán keresztül is érezzük egymás melegségét. Ilyenkor mindig elakad egy pillanatra a lélegzete, amit pontosan érzek a mellkasán, és ez mosolyt csal az arcomra. Játék ide vagy oda, azt a hatást váltom ki belőle, amit ő belőlem, amikor mással látom.
Válaszán csak halkan felnevetek, de úgy, hogy hallja, szóval így gondolja rólam, végzete, ez nem tudom mit jelent a mi esetünkben, ugyanis semmi nincsen amit nevén tudnánk nevezni a köztünk lévő kémián kívül.
Egész pontos utasításokat adok neki érzem, hogy  nadrág már nehezen tartja meg a férfiasságom de szerencsére a nadrág ebből semmit nem mutat, így amint ellép mellőlem csak egy pár pillanatot várok, mielőtt utána eredek. Mert a agyam tudja, hogyan tartsa az önkontrollt a testem felett, de a testem már nagyon is akarja azt a nőt a farkam körül érezni, és ez kezdi az agyamat is uralni, ami nem sok jót jelent egyikünknek sem.
A mosdóba érve megpillantom, az ajtó bezáródik mögöttem és nem lépek hozzá azonnal közel, csak a szememmel nézem végig, mert tetszik, amit látok, az arcom elkomorul és közelebb lépek hozzá, és szinte azonnal a számra tapasztja az övét. Jó kislány…
- Ha így nézel ki nem is fogom sokáig bírni. - kezdem el a mondandóm, mire a pimasz ki ellenkezésére csak közel lépek hozzá a falhoz préselem és egész egyszerűen nyúlok be az egyik kezemmel a bugyijába, pontosan úgy, ahogy azt kint is akartam. Tudom, hogy a munkahelyén ez nem illik, de az én életemben ez sosem volt olyan fontos, így ezzel mit sem törődve kezdem az ujjammal kényeztetni, miközben mélyen a tekintetébe fúrom az enyém. Szeretem nézni, ahogy élvezi, ahogyan az érintéseim kiváltanak belőle valamit. Kockázatos dolog, amit teszünk és talán ennyire még sosem volt szükségem rá, mint ma, ezért sem törődők azzal, hogy bezárkózzunk az egyik wc-be, mert itt bárki ránk nyithat, de engem nem érdekel. Azt nem irigylem senkitől, hogy lássák, amint ez a nő az élvezet csúcsára jut, mert az maga az élvezet számomra is. De itt még nem tartunk, bár ahogy az öléhez érve az ujjaimmal izgatni kezdem már érzem, hogy elértem valamit nála odakint és szinte azonnal bele is döfhetnék, de nem teszem, ennél én jobban élvezem a halk sóhajait, a szaporább lélegzet vételét és a tekintetét, amit alig bír tartani, miközben a csiklóján keresztül próbálom meg olyan hangulatba hozni, hogy ő kérje, hogy hagyjam abba és az ujjam helyett a farkammal juttassam a csúcsra.
- Dawn, tudod, hogy utálom ha valaki engedetlen. - búgom az ajkaira, mert még mindig nagyon közel állok hozzá. A kezemet lassan veszem ki a bugyijából és eltávolodok tőle lassan, miközben a nadrágom gombját gombolom, hogy kiszabadítsam a szorításból a férfiasságom. - Nem hagyhatom büntetés nélkül. De még valahogy ki tudsz engesztelni. - lépek vissza hozzá és a tarkójánál fogva erősen húzom magamhoz az ajkait és hevesen csókolom, mert már érzem, hogy nem sokáig fogom bírni nélkül, hogy ismét magamévá tegyem.

Adriano & Dawn

+18
Ha valamiben igazán jó vagyok az az, hogy hogyan hozzam ki a vadállatot  a férfiakból. Bár nem tartom magam nagyképűnek, de tisztában vagyok az adottságaimmal, amit rendszerint szeretek is ki használni. És nem csak akkor, ha Adrianoról van szó. Szerintem egy nő akkor igazán dögös, ha elhiszi ezt saját magáról is, és én egyáltalán nem vagyok negatív gondolkodású. Bár sikerült elűznie mellőlem azt, akivel ma megpróbáltam egy kicsit jól érezni magam, de egyáltalán nincs ellenemre a felbukkanása, sőt. Minél több időt töltünk el egymás társaságában, azt hiszem, hogy annál jobban belegabalyodunk ebbe az egész kapcsolatba, ami semmi másról nem szól, csak arról, hogy élvezzük egymás testi adottságait. Sok férfivel volt már dolgom előtte - mióta ismerem már annyira sokkal azért nem -, de még soha senkivel sem éreztem ennyire azt a bizonyos kémiát, ami köztünk van. Bár nem hiszek a sorsban, meg abban, hogy az életünk előre meg van írva valahol odafent, mégis Adriano a lehető legjobbkor lépett be az életembe, és azt hiszem, hogy tökéletesek is vagyunk együtt. Vagyis lehetnénk, ha egy kicsit másképpen állna az egészhez. Megbeszéltük persze, hogy ennél többet nem teszünk bele ebbe, hogy nem várok többet. Tudom, hogy meg fog nősülni, azt is, hogy ennél többek sosem lehetünk egymás számára, és mégis tetszik nekem ez így. Talán a leginkább az vonz benne, hogy annyira titokzatos és elérhetetlen. Ezért is élvezek a szeme előtt másokkal flörtölni, mert nagyon is imponál nekem az, ahogyan azt mindig lereagálja. Én pedig minden egyes ilyen alkalommal szeretem az orra alá dörgölni, hogy megtehetem. Bárkivel, bármit. Nagyon sokan szeretnének a helyében lenni, én pedig bármennyire is próbálkozok másnak is esélyt adni, hogy megkönnyítsem a saját helyzetem arra az esetre, ha egyszer mégis csak vége lesz ennek az egész dolognak köztünk, képtelen vagyok rá. Valamiért senkinek sem sikerül kihoznia belőlem azt, amit neki sikerült, már az első találkozásunknál is. Már akkor tudtam, hogy más mint a többiek és azt hiszem, hogy leginkább az is tetszett meg benne. A stílusa.
Szófogadóan sietek be a férfi mosdóba, ahol megteszek minden tőlem telhetőt, hogy még inkább csak engem akarjon, és amint ő is oda ér, megpróbálom még jobban felhúzni az agyát azzal, hogy szeretném az elérhetetlent játszani, holott tisztában vagyok azzal, hogy a puszta jelenléte elég ahhoz, hogy benedvesedjen a bugyim. A szenvedélyes csókunkat én szakítom félbe, hogy tudathassam vele, hogy éppen munkaidőben vagyok, és bajba is kerülhetek, ha valaki rá jön, hogy mit csinálok közben, de a valóság az, hogy nem igazán érdekel jelen pillanatban, az viszont igen, hogy az ellenkezésem mennyire váltja ki belőle azt az állatot, amit annyira imádok benne. Ebben a pillanatban a falnál találom magam és tudom, hogy nem fogja annyiban hagyni. Keze amint a nőiességem lényegéhez ér, azon nyomban elönt az izgalom és nincs erőm ahhoz, hogy tovább ellenkezzek. Bármennyire is szeretném tartani vele a szemkontaktust, nem sikerül, így csak behunyom azokat és a falhoz lapulva, halk nyögésekkel élvezem a mozdulatait, miközben semmi másra nem vágyom csak arra, hogy ne így juttasson el a csúcsra. Akarom érezni Őt is magamban. Bár talán nem ez a legmegfelelőbb hely mindehhez, egy kicsit normálisabb körülmények között jobb is lehetne, de talán épp a helyszín az, ami még izgatóbbá teheti a pillanatot. Tilosban járni szeretek. Nagyon is. Gondolataiból és az élvezetemből a szavai térítenek észhez, de csak egy rövid időre, mert azt hallva még izgatóbb lesz ez az egész.
- Attól tartok még lesz benne részed egy párszor. Mert én meg szót fogadni utálok. - nyögöm, aztán amint abba hagyja a kényeztetésem, csalódottan nézek után és próbálom össze szedni magam az élvezet után, amit ki váltott belőlem, és amit még akarok. Következő szavain széles vigyor jelenik meg az ajkaimon, de nincs időm válaszolni, mert ebben a pillanatban olyan vadul húz magáról, hogy szinte már bele remegek. Élvezettel csókolom vissza, miközben jobb kezem a kigombolt nadrágja felé siklik, amiből egy könnyed mozdulattal kapom ki a férfiasságát és markolok rá hevesen. előre hátra kezdem húzni rajta a bőrt, majd ajkamat el veszem az övétől és adok egy csókot először a nyakára, majd  minden gátlásomból kivetkezve térdelek le előtte, hogy azt, amit az előbb a kezemmel kényeztettem, ezúttal a számmal tehessem.
- Ez remélem elég lesz hozzá.. - nyögöm, miközben a számba veszem a férfiasságát és  hevesen kezdem közben mozgatni rajta a fejem, hogy érezze ő is azt, amit az előbb egy pillanat alatt elért nálam.   

+18
Van egy fajta állatias ösztön a férfiakban, ami talán nálam egy kicsit jobban dominál, főleg ha ez a nő van velem szemben, vagy alattam. Olyan részemet tudja kihozni, amitől állandóan visszatérek hozzá, vagy áthívom magamhoz. Nekem ez tökéletesen megfelel, annyira egyszerű, annyira őrjítő, részegítő vele lenni, hogy olyan számomra, mint egy drog, amitől nem tudok és nem is akarok elszakadni, de nem is kell, mert állandóan felkínálja magát, amikor csak megjelenek és ez olyan fajta löketet ad nekem, amire más nő eddig nem volt képes. Én tudom, hogy milyen vagyok, mit váltok ki másokból legyen az nő vagy férfi, mert van egy kisugárzásom, amit az apámtól örököltem csak én nem úgy használom, ahogy ő gondolja. Van egy oldalam ami az üzleti részét teljesíti be az életemben, de a másikat meghagyom az erotikának, a túlfűtött vágyaknak, mert akkor vagyok teljes és egészen kiegyensúlyozott.
Nem szeretem ha játszadozik velem, olyan módon, hogy más férfiakat is bevon, engem vonjon be és ne másokat, mert akkor tudja, hogy nem jár jól. Mégis mintha ez jönne be neki, így igen jól játszik az agyammal és beválik, mert olyan módon reagálom le, mint mindig. Általában kettesben vagyunk ilyenkor, de most erre nem volt mód és nem is érdekelt, hogyan fogom igazán magamévá tenni, csak érezni akartam magam benne minél előbb. Nem véletlenül küldtem be a mosdóba, már nem bírok sokáig  a feszítő érzéssel a nadrágomban, így lassan megyek be mellé, de nem esik neki, vagyis nem rögtön.
Olyan kibaszott jól néz ki, hogy szinte fáj már amikor ránézek, a pillanatnyi izgalom egyre jobban feszül, ahogyan végig barangol a tekintetem rajta a pimasz szavaira, pedig megkapja a megtorlást. Hirtelen esek neki egészen a bugyija alá nyúlok és kegyetlenül kezdem ostromolni a csiklóját, mert ha ennyire ellen szeretne szegülni, akkor pontosan tudja, hogy megvan a megfelelő büntetésem rá. Lehet ezt akarja elérni, lehet csak többre vágyik, de ahhoz, hogy az este ne most érjen véget azonnal azt hiszem feszítem nála is a hírt az ujjaim játékával a test legérzékenyebb részén. Amikor becsukja a szemét egy kicsit tempósabbra veszem a dolgokat, de nem durvára, és nem sokáig, mert nem hagyom, hogy az ujjaimtól élvezzen el. eltávolodok tőle, hogy én is a kéj kapujába álljak általa, mert akármennyire is szeretem nézni az arcát, amikor elmegy, most nekem is arra van szükségem, hogy lássa az én arcom, amikor minden feszültséget kilövelek magamból a testére.
Minden egyes szavamra visszaszól, amit nem fogok megtorlás nélkül hagyni, de nem azonnal hajtok be mindent rajta, ahhoz túlságosan is fiatal az este, és nem itt kell véget érnie. Annyira pimasz tud lenni, ami egyszerre bosszant és izgat is.
Amint a nadrágom már nem szorítja ágaskodó férfiasságom közelebb megyek hozzá, és mint aki pontosan tudja mi a dolga markol rá és kezdi el a kezével kényeztetni. Egy halk hörgés szerű hang jön ki a torkomból, amikor hozzámér, miközben vad csókba kezdünk, egyre nehezebben tartom magam és egyre nehezebben fogom vissza a vágyaimat, hogy benne érezzem magam.
Tudja mivel tud kiengesztelni és bár a közelébe sem érne ennyivel akárki, neki elnézem egy kis szájmunkával, mert amikor a szájába merülök nem tudok többé gondolkozni. Az egyik kezemet a hajába túrok, ezzel is fölénybe kerülve még itt is és óvatosan diktálom a  tempót, a másikkal a falnak támaszkodok. - Meglátjuk Szivi, meglátjuk! - nyögöm halkan a szavakat, és lenézek rá, miközben szépen dolgozik rajtam. Nem sokáig hagyom munkálkodni, óvatosan húzom fel magamhoz és mielőtt bármit mondhatna szedem le róla az alsó öltözetet és a fenekét megfogva emelem fel a mosdóra, olyan könnyű, hogy szinte erőt sem kell kifejtenem. Máskor vágyok arra, hogy meztelenül lássam, most nem tudok odáig eljutni, mert amint a mosdón van én vadul érkezem meg belé. Az arcom teljesen elborul ilyenkor, olyan élvezettel kezdem el először lassan, majd egyre gyorsuló tempóval kefélni. A tarkójára támasztom az egyik kezem és a homlokom az övének támasztom, igyekszem nem olyan mértékben kiereszteni a gőzt, hogy ő ne tudja élvezni. Legtöbbször nem érdekel a másik élvezete, de nála ez másképp van, mert azok a szemek úgy tudnak égni a vágytól, és olyan mértékben imádom, amikor felnyög, hogy azt akarom, hogy minél előbb a csúcsra érjen egyszer majd amint itt végeztem vele, hazaviszem magamhoz és egész este játszani fogunk, mert amikor benne vagyok úgy érzem ebből sosem elég.

Adriano & Dawn

+18
Nem szoktam általában a munkámat össze keverni a magánéletemmel, mivel nem volt ma tervemben az, hogy Adrianoval legyek, így mindenhogy elképzeltem az estémet csak épp így nem. Bár a férfi mosdó egyáltalán nem volt eddig számomra az a hely, ahová szívesen mennék kiélni a vágyaimat, de be kell, hogy vallanom, hogy amint a férfi a közelembe jön, hirtelen válik még ez a hely is a mennyország kapujává és ismét rá jövök, hogy mindegy, hogy hol vagyok, amíg vele lehetek. Az ilyen gondolatok viszont mindig össze zavarnak, mert valahogy úgy érzem, hogy minél több időt töltünk együtt, minél jobban fedezzük fel egymást testi adottságait és vágyait, annál nehezebb betartani azt a bizonyos határt, amiket már a legelején letisztáztunk. Nekem legalábbis. Adrianonak minden bizonnyal könnyebb dolga van, hiszen neki mindez semmi másról nem szól, mint a vágyai kielégítéséről. Ezzel persze nincs semmi gond, hiszen a kielégülés az én számomra is roppant fontos, ahogyan néha egy kicsi más is az lenne. Egy kicsi romantika, vagy éppen együtt alvás összebújva anélkül, hogy előtte szét kéne tennem a lábaimat. Mivel tudom, hogy hiú ábrándokat kergetek, hát meg is tartom magamnak ezeket a vágyálmokat, hiszen ha valamiben biztos vagyok akkor az az, hogy az ilyen kérésektől csak elűzném a férfit. Én pedig nem akarom, hogy ki lépjen az életemből. Egyenlőre legalábbis biztosan. Bár szeretném tudni, hogy mi lesz ennek az egésznek a végkimenetele, mert jelenleg nem látom a végét. Most mégis félre teszek minden más gondolatot és megpróbálok maximálisan a jelenre koncentrálni, és élvezni Adriano ujjának mozdulatait a bugyimba, ami olyan hatással van rám, hogy már nem is érdekel az a romantika ami nem olyan rég még a fejemben járt. Halk nyögéseket hallatok magamból, majd amint abba hagyja a kényeztetésem - bár kicsit rosszul esik -, de jól tudom, hogy most rajtam a sor. Azt akarom, hogy az Ő gondolataiba se járjon jelen pillanatban senki más, csak én. Épp ezért nyúlok a nadrágjából ágaskodó testrésze után, hogy én is hasonló csodát válthassak ki belőle, mint ahogyan Ő tette velem nem olyan régen, majd végül elszakadva az ajkától térdelek le és veszem a számba azt. Nyelvemmel is elkezdek játszani vele, közben pedig élvezem ahogyan a hajamba markol és azt érezteti velem, hogy Ő akar dominálni. Általában még ilyen helyzetben is szeret Ő irányítani, nekem pedig azt hiszem, hogy ez így sokkal jobban be jön, mintha nekem kellene. Szavai hallatán csak még izgatottabb leszek és igyekszem tartani vele a szemkontaktust és élvezni a pillanatot, amivel láthatóan sikerült örömöt okoznom neki. Meglepődök amikor fel emel, de nincs túl sok időm arra, hogy ezen rágódjak, mert a következő pillanatban le kerül rólam a bugyi, és az ölébe véve tudom, hogy mit akar. Érezni engem, amire én is egyre inkább vágyom. Átkarolom a nyakát, majd amint a mosdóra helyez, ismét megjelenik számon a jól ismert vigyorom, majd még szélesebbre tárom szét lábaimat, hogy belém hatolhasson végre. Egyik kezemmel megmarkolom a mosdó szélét, miközben a másikkal azt a karját amelyikkel a tarkómat fogja.
- Azt hiszem, hogy gyakrabban kéne engedetlen legyek. Tetszik ez a büntetés. - suttogom, majd könnyedén veszem fel a tempót, amit diktálni kezd, közben végig tartva vele a szemkontaktust. Közben valaki kopogni kezd a mosdó ajtaján, de jelen pillanatban nem érdekel. Csak mi számítunk és az, hogy minél őrületesebb tempóban dolgozzunk egymással és elérjük a csúcsot, ami nálam ebben a pillanatban be is következik. Egy rövid időre abba hagyom a mozgást, hogy minél jobban átadhassam magamat ennek az örömnek. Érzem, ahogyan testem bele remeg amint elfog az a jóleső érzés, majd hirtelen tapasztom rá ajkamat a férfiéra így fojtva magamba a sikolyt, ami általában ki szokott jönni belőlem. De itt most erre nem ez a megfelelő helyszín. Amint teljesül az élvezetem újabb mozgásba kezdek ezúttal mindkét kezemmel belé kapaszkodva, szenvedélyesen csókolva, hogy Ő is elérhesse azt a gyönyört, amit nekem is sikerült.

+18
Az egyik részem már ott a pult előtt elintézte volna a nőt, de tudva, hogy ez most nem az ő játszmája, hanem az enyém is, inkább kivártam, ameddig eljutunk egy kicsit csendesebb helyre. Kicsit sem izgatott, hogy a munkahelyén vagyunk, engem sosem izgatott a pénz, így nem gondolok bele abba, hogy neki ez milyen kiesést jelenthet ha a főnöke rajtakapja, de nem fogja, ha mégis,akkor könnyen szerzünk neki új melót, mert ennek az elvesztése akkor az én lelkemen fog száradni és azt nem hagyhatom.
Feltűnt az utóbbi időben, hogy elkezdtem Dawn-al foglalkozni, nem érzelmekkel, hanem inkább agyban, sokat jár a fejemben, főleg, amikor reggel felkelek és a reggelei merevedésemmel nem tudok mit kezdeni egyedül. Ennél mélyebbre az én agyam és a lelkivilágom nem enged nyúlni, mert erre vagyok beállítva. Jobb ha nem veszek senkit be a családi körbe, a maffiába és a munkásságom közelébe sem engedek senkit, akivel megtalálhatnák a gyenge pontom. Akik közel állnak hozzám, mind olyan személyek, akik pontosan tudják mivel foglalkozik a Vizzini család, de ők meg tudják védeni magukat, így nem kell aggódnom miattunk. Ezért sem akarok beengedni még egy embert az életembe, na meg persze nem hinném, hogy én lennék a legjobb pasija bárkinek is, kétség sem fér hozzá, hogy a hűségem nem tartana sokáig.
Mégis bosszant, amikor a másik pasival látom, az amúgy is heves természetem ilyenkor még jobban felhevülés szinte atombombaként robban, amikor a mosdó falához döntve kezdem kényeztetni, nem tart sokáig, mert itt vsak az a célom, hogy kellően hangulatba hozzam de érzem, hogy az már igencsak megvan. Tudja, hogy mit szeretek, neki nem kell ecsetelni, mégis irányítom a mozdulait, amikor elém térdel és édesen mormol valamit majd a szája körbeöleli a férfiasságom. Nem tudok nem reagálni rá, a testem lüktet odalent a szájába és csak többet akar, de azt nem a szájától.
HIrtelen mozdulatokkal ültetem fel a mosdóra és szedem le róla a bugyit, ami már teljesen feleslegesen van rajta, és rakom el a nadrágom zsebébe, mert ennek már akkor sem kellet volna rajta lennie, amikor bejöttem ide. Egyértelműen nem fogom neki visszaadni, szóval ezt veheti büntetésnek is akár.
Amint már semmilyen anyag nem választ el tőle hatolok bele egy halk morgással és elkezdek benne mozogni.A szavaira elmosolyodok, az eddig komor arcomra egy kis vidámság kerül, de nem hagyom abba a megdolgozását,mert minden egyes döféssel egyre jobban érzem, hogy nehezebben veszi a levegőt ahogy a szemembe néz az egyenesen feltüzel még jobban, mint eddig és amikor végre a csúcsra ér, látom a szemeiben az élvezetet és a vágyat a többre, mert tudom, hogy ennyi sosem volt elég a másikból.
Az ajkait az enyémekre tapasztja, és hiába érzem lüktetni őt a farkam körül még mindig mozgok benne, már az is elég lenne, ahogyan rám néz az orgazmus közben de még egy kicsit feszítem a saját határaimat, hogy egy kicsit kiélvezzem őt, hiába a kopogás, sosem érdekeltek mások, és nem most fogok elkezdeni aggódni azon, hogy ezt megtegyem.
Amikor márérzem, hogy nekem sincsen sok, elszakadok az ajkai tó és egy kicsit tempósabb menetbe kezdek és a vállába fúrom a fejem és felaszakad belőlem egy mély de nem túl hangos hang, amikor beleélvezek. Még egy ideig óvatosan mozgok benne, majd lassan húzom ki belőle a farkam és lépek egy lépést hátra.
- Nehogy azt hidd, hogy ennyi volt a büntetés. Ezt ma már biztosan nem kapod vissza, és ezt azért, mert nem vagy képes szót fogadni Édes. - mondom neki miközben a kezemen pörgetem a zsebemből elővett bugyiját majd szépen visszateszem oda ahonnan kivettem és felhúzom a cipzárt a nadrágomon és a tükör elé lépek, hogy rendbetegyem a zilált hajam.
Lesegítem a mosdóról és a derekánál fogva húzom vissza magamhoz. - Egy pár órára talán megleszek ezzel, de megvárom amíg végzel és ma este hozzám fogsz jönni. - mondom neki határozottan, majd adok egy csókot a homlokára és elindulok kifelé.
A pultnál ülök le, ahonnan indultam és a helyette bent álló pultos csajtól kérek magamnak  egy italt, miből lesz több is, ha nem végez hamar,de én türelmes vagyok, mert ezért az élményért megéri.

Adriano & Dawn

+18
Ha van valami, amivel képtelen vagyok betelni az Adriano érintései. Sok férfivel volt már dolgom, de Ő valahogyan mégis más. Ezt tudtam már az első napon is, amikor megismerkedtünk. Valahogy már akkor éreztem, hogy van valami különleges kötelék köztünk és onnantól már nem volt tovább visszaút. Azt mondják, hogy megvan minden embernek a társa valahol, akivel igazán össze passzol, és én ezt néha vele érzem. Olyan, mintha valami mágnes lenne bennünk, ami képes egymáshoz tapasztani minket, legyünk bárhol és valamiért sosem elég belőle. Minél jobban megismerem, annál inkább bátrabb vagyok vele, hiszen van egy olyan oldala amit a külvilág felé nem akar mutatni, de én pontosan tudom, hogy nem olyan félelmetes, mint amilyenek a legtöbben látják. A szigorú tekintete mögött ott vagy egy szelídebb szenvedélyes énje is, amit szerencsémre egyre gyakrabban tudok ki váltani belőle. Mégis tudom, hogy mikor kell hallgatni, bár általában azt szeretem, ha az enyém az utolsó szó. Ez már gyermekkoromban is így volt, és valahányszor tehetem éreztetem is vele, hogy nem vagyok a tulajdona. Sosem szerettem senkitől sem függeni, senkinek magyarázatot adni arra, hogy mit miért teszek és bár van egy részem, ami azt szeretné, hogy kölcsönösen csak az egymáséi legyünk, hűségesen tartsuk ki egymás mellett, egy idő után mégis elengedem a dolgot, mert mindent el lehet mondani a kapcsolatunkról, de azt, hogy egy pár lennénk semmiképp. Így amíg ott van neki valaki, aki arra vár, hogy feleségül vegye, addig úgy vagyok vele, hogy én is megtehetem, hogy néha másokkal is kényeztettessem magam, bár soha senki tudta még elérni nálam azt, amit Ő. Én mégis próbálkozok, bár legtöbbször azért, mert imádom azt látni, ahogyan lereagálja. Hiába nem szeretem, ha valaki uralkodni próbál felettem, ha Ő teszi egyszerűen tetszik.
A férfi mosdó egyszerre tűnik undorítónak és csodálatosnak is és ismét rájövök, hogy igazából nem is olyan fontos az, hogy hol taszítjuk egymást a csúcsra, a lényeg az, hogy bármilyen körülmények között képesek vagyunk feltalálni magunkat, ha az élvezetünk a tét. Jobban belegondolva pedig azt hiszem, hogy ezt a boldogságot az a másik srác nem lett volna képes, hogy megadja. Ő kezd először neki a játéknak az ujjaival, amit annyira élvezek, hogy el tudnám viselni egész reggelig. Amint abba hagyja, gondolkodás nélkül térdelek le elé, hogy a számmal elégíthessem ki s miközben hallom az élvezetet amit ki váltok belőle, csak még inkább felizgulok, és örülök annak, hogy a mosdóra rak, mert az igazi öröm csak akkor kezdődik, amikor belém hatol. Hagyom, hogy Ő diktálja a tempót, amit tökéletesen tartok vele egészen addig amíg a testemet el nem fogja az a remegés, amit az élvezet vált ki belőle. Hogy ne sikoltsak fel szájamat be tapasztom az övével, és amint észhez térek végre ismét el kezdem mozgatni a csípőmet. Számomra a legfontosabb az, hogy kölcsönösen mindketten elérjük a gyönyört, amit most nekem sikerült hamarabb. Mikor le veszi ajkaimról a sajátját és a fejét a vállamhoz nyomja, pontosan tudom, hogy rajta a sor. Bele túrok a hajába és élvezem azt, ahogyan az Ő teste is bele remeg az izgalomtól. Mivel fogamzásgátlót szedek napi rendszerességgel, így egyáltalán nem fenyeget az a veszély, hogy egy nem kívánt terhesség áldozatául essünk, ami azt hiszem, hogy egyikünk életében sem igazán férne most bele. Amint szét válnak testrészeink, széles vigyor jelenik meg a számon, majd amint meglátom a kezében lóbáló bugyimat és szavait hallgatom el is komolyodok. Mindenre számítottam csak épp arra nem, hogy bugyi nélkül kelljen le dolgoznom a maradék időmet. Hm... talán megoldom, hogy jót hozzak ki a helyzetből.
- Úgyis szorított. - vonom meg a vállamat miközben szememmel követek, hogy melyik zsebébe rejti el. Azt hiszem, hogy igencsak izgalmas estének nézünk elébe. Az ajkamba harapva figyelem, amint rendbe szedi magát, majd erős karjába kapaszkodva ugrok le a mosdóról, és szívom magamba az illatát, amint ismét közel kerülök hozzá. Egyre biztosabb vagyok abban, hogy még tovább akarom érezni őt. Szükségem van a közelségére. Szavaira nincs időm reagálni, mert mire igazán észhez térek, arra már magamra is hagy. Sóhajtva húzom lejjebb a szoknyámat, majd a tükörhöz lépek, hogy egy kicsit össze szedhessem magam, mert jelenleg úgy nézek ki, mint valami utcáról szalasztott. Ismét nyílik a wc ajtaja, két fickó lépik be az ajtón, ami nem lep meg, hiszen én vagyok rossz helyen. Próbálom figyelmen kívül hagyni őket és úgy tenni, mint aki észre sem veszi, hogy miközben a hajamat kötöm, addig ők jó alaposan végig mérnek. Megköszörülöm a torkomat, majd még egyet igazítok a szoknyámon, azt hiszem, hogy mindannyiunk számára kínos lenne most, ha be látnának alá.
- Tele volt a női mosdó. - bár nem kérdezték, hogy mit csinálok itt, én mégis úgy éreztem, hogy magyarázattal tartozok. A következő pillanatban ki kerülve őket hagyom el a mosdót és tekintetemmel Adrianot keresem, aki ugyanott ül, ahol korábban. Úgy állok vissza a pult mögé, mintha mi sem történt volna, bocsánatkérően nézek Sophiera, aki annyira dühösnek tűnik, hogy szerintem ha képes lenne a szemével kinyírni, akkor mostanra biztosan nem élnék. Valahogyan most még sincs kedvem a munkához, az előbb a mosdóban történtek hatása alatt lehetek még azt hiszem.
- Mi van akkor, ha ma este más programom van? - Fel könyökölök a pultra, és Adriano tekintetét keresve beszélek. Egyértelműen nem tudok olyan programom lenni, amit ne mondanék le miatta, de mégis élvezettel játszhatnám el az ellenkezőjét. - Van valamim, ami nálad van. Az előbb a férfi mosdóban ketten majdnem be láttak a szoknyám alá. Még a végén kísértésbe esek.. - ha játszani szeretne, akkor vele játszom. Bár azt hiszem, hogy az egyértelmű, hogy ma senki másra nem lennék képes koncentrálni.

+18
Van az a gyönyör, amit bárkivel át lehet élni, de vannak olyan nők, mint Dawn, akivel más a szex, mert nem egyszer történt meg köztünk és van tapasztalatunk egymás testével kapcsolatban. Ebben nincs más csak az ismertség közte és köztem, a testünk már igazodik egymáshoz, és talán ezért üt akkorát minden egyes érintésem, amit a szájával vagy a legérzékenyebb testével tesz a farkamra.
Olyan módon mozgok benne, hogy a megfelelő előjáték nélkül is hamar érném el a várt eredményt. ebben elég gyakorlott vagyok, nem számolom hány nővel volt dolgom és ebben az a legszebb, hogy mindegyik nő más és mégis van bennük valami közös. Amikor az élvezet csúcsára kerülnek a testük feladja a szolgálatot egy másodpercre, beleremegnek és lüktetnek a farkam körül, ami jelt ad az én testemnek is, hogy itt a vége. Dawn-nak az arcát nézem  ilyenkor, mert olyan mértékben megnyugtat a tudat, hogy elélvez alattam, hogy megnyugszom egy kicsit, ezért is járok vissza hozzá és folytatok vele olyan viszont, aminek nemsokára véget kell vetnem, ha nem akarom, hogy örökre ebben a semmiben maradjon. Megnősülök, de nekem nem jelent monogámiát, de ő még fiatal és előtte az élet, sokkal fiatalabb nálam, amiért bűntudatomnak kellene lennie, hogy elveszem tőle a lehetőséget, hogy ismerkedjen. De nincs… Nincsen semmilyen rossz érzésem, hogy birtoklom ezt a nőt, főleg, amikor a kéj beteljesül az én testemben is, akkor csak magamnak akarom és nem engedem el. De ez csak a vágy, csak az beszél ilyenkor belőlem, és ezt tudja ő is, hogy mit várhat el tőlem, ezt megbeszéltük.
Sosem vágytam egy nőre az életemben, mert nem tudnék megadni neki szinte semmit, amire egy nő vágyik, a kapcsolatok számomra csak játékok, amivel feldobod a napjaimat, amivel kizökkenek a mindennapok szarjából, de semmi több.
Lassan csúszok ki belőle és lépek hátra, hogy rendbe tegyem magam és utána segítek neki is lejönni, de nyilván nem hagyom megtorlás nélkül a dolgait, amik nem tetszettek.
Felnevetek, amikor csak úgy lazán elfogadja a sorsát, hogy alsónemű nélkül kell folytatnia, szoknyában a műszakot. Nekem is nehéz lesz itt ülnöm majd vele szemben tudva, hogy nincs rajta bugyi, de ennyit megér, hogy felhúzzam magam a folytatáshoz.
vázolom neki a ma esti terveimet, majd amikor már úgy nézek ki, mint aki nem éppen az előbb guta meg a pultos lányt, kimegyek az ajtón és végig nézem, hogy mellettem két srác megy be a helyemre. Csak mosolygok egyet az orrom alatt, mert tudom, hogy milyen szituáció fog kialakulni odabent, de most tudom, hogy Dawn nem lenne annyira bolond, hogy belemenjen bármilyen flörtbe. Tudom milyen hatással vagyok rá, amiért egy kicsit önzőnek érzem magam, de belefér.
Leülök a pulthoz és kérek egy italt, amikor megérkezik csak beleiszok de nem nézek rá, hanem a poharamba az italt lötyögtetve bámulom a kezem. A pimasz és igencsak bosszantó kérdésére nézek fel egy laza mosollyal az arcomon.
- Mondd le! - mondom neki határozottan majd megint a számhoz emelem a poharat és megiszom a maradék italom. Az arcomon önelégült kifejezés jelenik meg és most már ráemelem a tekintetem, amikor beszélni kezd.
- Csak volt a tied Édes. - kacsintok rá pimaszul és elképzelem a mosdóban lejátszódó szituációt és egy kicsit hangosan kacagok fel. Ezzel is játszani akar velem, de már egy kicsit enyhített az agyam nyomásán és a dühömön az előző mutatványa után, így ezt nem úgy reagálom le ahogy akarja. Had játszon még szeretem amikor próbálkozik, kurva szexi tud lenni, amikor az agyamat húzza, ahogy az is, hogy most pontosan tudom, hogy bugyi nélkül flangál, nem kellene mást tennem, mint kihívni és az ujjammal tehetném őt ismét nagyon elégedetté. A gondolattól ismét kezd kicsit beindulni a farkam, de még szerencsére nem áll annyira készen az előző után, hogy aggódjak emiatt.
- Lehet volt egy jó napjuk akkor, szerintem hálásak lehetnek nekem. Majd behajtom a köszönetet a látványért. - közlöm vele, miközben az egyik kezemmel felkönyökölök a pultra és még mindig az arcomon ül az a kifejezés, aminek pont az ellenkezőjét várná tőlem.
- A jövő héten lesz egy bemutató a galériámban, kellene valaki aki díszeleg mellettem, persze előtte elmehetünk vásárolni, amit csak akarsz hogy olyan formában legyél, ahogy jól érzed magad. - nagy ritkán elhívom megnyitókra, de csak akkor, amikor nincsen egyéb üzlet betervezve, a fegyverekkel való kereskedelem általában az ilyen megnyitó alkalmával történik a galéria hátsó részében, akkor nem éppen a legjobb arcok vannak jelen és nem akarom, hogy ott legyen, hogy lássák azok az emberek az oldalamon. Szeretem ha van mellettem valaki aki emeli az est színvonalát és eltereli a figyelmet rólam, mert ezek tényleg csak a nép szórakoztatására vannak, és nem hoz nekem semmi érdekest, csak pénzt, amiből már így is van elég.

Adriano & Dawn

Fogalmam sincs, hogy mi az amitől ennyire jól működünk együtt, vagy, hogy más eddig miért nem tudta nálam elérni soha azt, ami Adrianonak sikerül minden alkalommal, amikor csak hozzám ér, de abban a pillanatban, amikor Ő is a csúcsra tör, egyre biztosabb vagyok abban, hogy ezt még akarom. Az elején sokkal könnyebbnek hittem, mostanra viszont olyan szinten az életem részévé vált, hogy egyáltalán nem vagyok biztos abba, hogy képes lennék nélküle folytatni azt. Nincs szó semmi olyasmi érzelemről, ami tilos lenne, amit le tisztáztunk az elején, hogy nem érezhetünk olyasmit. Inkább a kötődés és a vágy az, ami napról napra egyre erősebben kerít a hatalmába. Legalábbis próbálom ezekre fogni, mert valami ennél mélyebb érzésem nem szabad, hogy legyen feléje. Ő nemsokára megnősül, nekem pedig két választásom lesz. Vagy folytatom vele ezt a szenvedélyes kapcsolatot úgy, hogy tudom, hogy csak másodhegedűs leszek, vagy pedig kilépek az életéből, mielőtt nem lesz túl késő. Jelen pillanatomban egyik opció sem tetszik túlzottan, így igyekszem elterelni a gondolataimat, mert számomra mindig csak a jelen, ami számít. És abban boldognak érzem magam. Hazudnék, hogy nem kecsegtető a számomra a tény, hogy esze ágában sincs visszaadnia az alsóneműmet, de ugyanakkor kellemetlennek is érzem a dolgot és egyenlőre elképzelésem sincs arról, hogy hogyan oldom meg ezt a kihívást, ami azt hiszem, hogy neki nagyon is tetszik. Amint magamra hagy, megpróbálom magamat rendbe hozni annyira, hogy emberek közé mehessek közben, leginkább a szoknyámmal bajlódok, és most először bánom igazán, hogy ennyire rövidet vettem fel. Nem gondoltam volna, hogy képes lesz ilyen helyzetbe hozni engem, de biztosra veheti, hogy Ő fogja meginni a levét. Bár nem kéne zavarjon a két férfi jelenléte, hiszen én vagyok rossz helyen, mégis bosszant amikor megbámulnak. Általában persze szeretem, ha megnéznek a férfiak, de most valahogy annyira nem tetszik ez a dolog. Főleg, mert bármennyire is próbálom rángatni magamon a szoknyámat, olyan érzésem van, mintha mindenem kint lenne. Végül nem törődve a férfiakkal csörtetek ki a mosdóból egyenesen a pultig, és már egyáltalán nem érdekel a munka, sem pedig a kolléganőm, aki szikrákat szór rám a szemeivel annyira haragszik, amiért magára hagytam. Fogalmam sincs, hogy mennyi időre, mert mikor Adrianoval vagyok, valahogy mindig sikerül elveszítenem az idő érzékemet. Amint közlöm vele, hogy más dolgom van - ami persze nem igaz -, hangjából tisztán kivehető, hogy ellentmondást nem tűrve beszél.
- Jó, hát nem bánom. Le mondom. Csak miattad. - vonom meg a vállam, miközben ismét a szoknyámon igazítok egyet. Rohadt idegesítő így lenni, talán ezért is veszem a bátorságot ahhoz, hogy megpróbáljam valahogyan vissza kérni, de természetesen esélytelenül. Úgy tűnik, hogy számára nagyon is élvezetes ez a helyzet. Legalábbis abból ahogyan beszél azt veszem ki, hogy nagyon is jól szórakozik és esze ágában sincs bele menni a játszmába. Egy pillanatig elgondolkodok azon, hogy megkeressem az előbbi srácot, akit sikeresen koptatott le rólam, hogy megmutassam neki, hogy mennyire lenne jó, ha vissza kerülne ráma bugyi, de végül inkább az mellett döntök, hogy nem teszem. Nem olyan régen keltem le a farkáról, nem biztos, hogy fényt vetne az rám.
- Örülök, hogy jól szórakozol. Meglátjuk, hogy majd azt fogod-e élvezni, ha le húzom a szoknyámat is és felállok a pultra táncolni. - próbálkozok ismét, habár azért ez egy kicsit túlzás lenne, még tőlem is. De szerencsémre vagyok annyira nagyfejű, hogyha sokáig cukkol, akkor megteszem, hogy had fájjon az Ő feje is. Durcásan nyitok ki két üveg sört, amit idő közben rendelnek, majd hirtelen kapom fel a fejem az Adriano meghívására. Vagyis nem tudom eldönteni, hogy ez meghívás akar-e lenni, vagy inkább egy újabb parancs, amit elvárna tőlem, de bármelyiknek is gondolta, nekem tetszik.
- Ami azt illeti pont rá érek jövőhéten, de... - elhallgatok egy pillanatra, hogy pontosan gondolhassam ki azt, amit még mondani akarok. - ...de nem a jövendőbeli feleségednek lenne ott a helye inkább? - kérdem végül a tekintetét kerülve, mert pontosan tudom, hogy ez a feleséges téma nála olyasmi, amiről nem igazán szeret beszélni, és ami engem egyre jobban megőrjít. - Persze, ha mindenképp azt szeretnéd, hogy veled menjek, akkor ám legyen. - nézek fel végül rá és próbálom nem kimutatni, hogy a vásárlás gondolata már önmagában elég, hogy rá bólintsak az egészre. A ruhák és a cipők szerelmese vagyok. És ezt Ő pontosan tudja. - Csak előre figyelmeztetlek. Lehet, hogy elfelejtek bugyit húzni. Csakhogy ne legyen, amit elkobozz tőlem. - Megforgatom a szemeimet mikor a mondanom végéhez érek, közben pedig a falon lévő órára pillantok. Olyan, mintha megállt volna az idő.

Az ilyen pasiknak, mint én kellene kurvára szerencsésnek érezniük magukat, hogy a Dawn féle nők ennyira oda vannak értük, mindegy milyen értelemben, fizikalilag, mint a mi esetünkben vagy érzelmileg is. De én ebbe nem tudok és nem is akarok belegondolni, hogy mázlim van. Nekem menyasszony van, vagyis még hivatalosan nem az, mert halogatom a lánykérést, mert a fene se akar megállapodni, amikor pontosan tudom, hogy mit várnak majd el a házasság után. Gyerekeket és talán hűséget is, ahogy az apját ismerem, de ezt nem tudom és nem is akarom megígérni még senkinek, még ha olyan régóta ismerem is azt a valakit, mint Fabiola. Sokszor megfordult a fejemben, hogy alkut kötök vele, elmondom neki, hogy mi áll a háttérben és miért vagyok a városban olyan régóta, miért halogattam az egészet és hátha belemegy abba, hogy felhúzzuk azt a faszom gyűrűt, kimondjuk a boldogítót és éljük az életünket egy házban, de külön szobában, mindenki előtt megjátszva a szépet. Nekem megmaradna Dawn az életembe, aki tökéletesen kielégíti azt amire szükségem van és mellette még annyi mindenkit cserkészek be amennyit csak akarok. Ez lenne az ideális, de már 3 éve csak halogatom, amire nincsen magyarázat és ismerve Fabiolát, lenne pár keresetlen szava ehhez, amit nem tennék zsebre még én sem. Mégis bosszant, hogy mással van az a nő, aki iránt semmit nem érzek, Fab szabad ember, de a birtoklási vágy felé is igencsak kiterjed csupán a tudattól, hogy ő nekem egyszer lesz valakim. Nem véletlen verettem szarrá Marcellot, akivel azt hiszem láttam, hogy elég szépen összemelegedtek, a bizonyíték teljesen hiánya nélkül is levezettem rajta a mérgemet. Pontosan ezért nem jó ötlet az alku sem, de akkor marad a halogatás, amit már az apám és az ő apja sem néz olyan jó szemmel.
Most a pultnál ülve minden gondolat letámad, de Dawn megjelenik a szemem sarkában és hirtelen tűnnek el ezek csak arra gondolva, hogy mit tettem vele az elébb és mit fogok még az este folyamán. Bár ellenkezni próbál a folytatással kapcsolatban, tudom, hogy csak blöffölés semmi dolga nincs, de mégis olyan keményen vágom oda neki, hogy mondja le, hogy ha lenne is neki programja megtenné hallom a válaszából. Hogy csak miatta? Ezen felnevetek de nem gúnyosan, csak tetszik, hogy ennyire ki akar hozni a sodromból, kár, hogy pont miatta tudtam most egy kicsit vissza nyugodni és nem érzem, hogy felrobbanna a fejem és a nadrágom.
- Tudod, hogy nem szeretem ha mást választasz helyettem. - monoton hangon szólalok meg, de nem fordítom komolyra a tekintetem ugyanolyan lágy marad, mint eddig, a pia és a szex feloldotta a kemény, komor énem és ilyenkor mindig jobb a hangulatom, talán kedvesebbnek is mondanám magam, de csak Dawnnal szemben tudok az lenni.
A pultnak támaszkodva próbálom nem elnevetni magam, ahogyan a szoknyáját igazgatja és szemmelláthatóan teljesen kellemetlenül érzi magát. Tetszik, hogy én tettem ezt vele és, hogy pontosan olyan megtorlást kap a tette, hogy ezt legközelebb ne tegye majd meg. Önelégült mosoly ül ki az arcomra és hallgatom, hogy próbál megint egy kicsit cukkolni, de nem sikerül neki, még mindig a pultot támasztva mosolygok rá, és még a szemem sem rebben, amikor a táncot említi, mert tudom, hogy megcsinálja, azon nyomban rántom le onnan, vagy lövöm fejbe azt aki rá mer nézni. Ezt az oldalamat nem ismeri, de ezzel könnyen megismerheti, bár nem ez lenne a célom, ezt inkább még titkolom előle, talán örökre.
- Próbáld meg Dawn! - dőlök egy kicsit előrébb, hogy csak egy kicsit legyek közelebb hozzá, és szinte kihívásként adom neki a feladatot, amiben csak reménykedek, hogy nem teszi meg, saját magamat is próbára teszem, de szeretem amikor ennyire makacs.
Eszembe jut egy bemutató, amit nemsokára rendeznek a galériában és nem a másik üzletemet fogja takargatni,hanem egy átlagos nap lesz átlagos sznobokkal és művészekkel. Megkérdezem, hogy eljön e, tudom mennyire imád vásárolni és ez egy jó ok, hogy elvigyem, nálam nem akadály a pénz és felőlem azt vesz meg amit akar, ha nem az estére veszi az sem érdekel, mert már csak a mondatomtól is kivirul az arca és egészen biztos nem attól, ami száján kijön. Amikor Fabiolát említi, akkor egy kicsit elkomorulok, de megint csak szó nékül hagyom. Nagyon szeret ezen rugózni és én akárhányszor csak említi szó nélkül hagyom elúszni a beszélgetésünkben, de ő akar róla beszélni, egyszer említettem neki, akkor is csak mérgemben és ittasan, de azóta megjegyezte, bár ez egy olyan dolog, amit nehezen felejt az ember.
Még mindig látom rajta, hogy feszeng és szóba is jön a a bugyi téma, amin felnevetek egyet, de érzem, hogy már a gondolatától is eléggé beindult a fantáziám.
- Ha nem lesz rajtad bugyi, akkor nem sokáig fogod élvezni a bemutatóra hozott képeket, mert biztosan az irodába foglak vonszolni. - közlöm vele. - Szóval veszek neked bugyit is, és rajtad lesz és igen el fogom venni, de utána már te sem akarod majd vissza. - nem a galériában akarom megdugni, annyi ember előtt, mert erre van az a rengeteg lehetőség az óriás lakásban, amit vettem a városban. Igaz még addig sosem jutottunk, hogy reggelig maradjon, mert valami indok mindig volt, hogy a dolgunk végeztével hazamenjen, de lehet ezt a szokást megbontom azzal az estével, bár lehet az eléggé kétértelmű lenne számára, és lehet nekem is.

Adriano & Dawn

Az elmúlt események után azt hiszem, hogy kijelenthetem, hogy sokkal jobban alakul az estém, mint ahogy azt terveztem volna. Nem mintha lett volna bármi elképzelésem is a mai napra, nem szeretek tervezni, sokkal jobban csípem a spontán dolgokat. Adriano felbukkanása váratlanul ért, ma nem számítottam arra, hogy egyáltalán látni fogom, de hazudnék azt mondani, hogy nem örülök neki. Azok után főleg, ahogyan a mosdóban magáévá tett és ezzel még jobban bele véste az elmémbe, hogy mennyire szükségem van rá. És csak rá. Érezni akarom még Őt nagyon sokszor. Egyik percben azt érzem, hogy leszarom, hogy nősülni készül, a másikban pedig azt, hogy rohadtul zavar még a gondolata is. Azt hiszem, hogy már ezerszer megbánta, hogy már ezerszer megbánta, hogy elszólta magát és én is utálom, hogy a tudomásomra jutott. Mert már azelőtt is tudtam, hogy soha nem lehet köztünk ennél több, mint ami most van, de mégis könnyebb volt, mint azzal a tudattal érinteni őt, hogy tudom, valaki másé lesz. Valaki olyané, aki talán fele annyit sem tett érte, mint én. Bár ezt nyílván nem tudhatom, hiszen nem tudok túl sokat a részletekről, - mindig csak annyit mesél mindenről, amennyit szerinte nekem elég, tudnom -, de mégis úgy gondolom, hogyha azzal a másikkal komolyabb lenne a dolog, akkor nem kötne ki mindig mellettem. Egyre gyakrabban. Bár lehet, hogy csak ezzel próbálom vígasztalni magam, mert könnyebb ezt hinni, mint azt, hogy talán csak az okoz örömet neki, ha egyszerre több nő lehet az élete része. Csak puszta kíváncsiságból említem meg, hogy lehetne akár más dolgom is, mint vele menni, hogy ki élvezze rajtam a vágyait - és persze hasonlóan én is -, de olyan határozottan és szexin vágja rá, hogy mondjam le, hogy bár megtehetném, hogy csak azért sem, de képtelen vagyok ellenállni neki. Talán azért is érzi ennyire azt, hogy parancsolgathat nekem, mert általában lesem minden kívánságát. Én magam sem tudom, hogy miért. Élvezetből. És mert valahol legbelül félek, hogy ha másképp tennék rám unna és annyian hagyná az egészet. Az pedig már az én büszkeségemet is sértené, mert nem vagyok hozzá szokva, hogy engem dobjanak.
- Tudom. Sérülne tőle az egód. - szólok vissza gondolkodás nélkül. Nem mintha bárki más megadhatná azt, amit Ő tud megadni. Persze ezt sosem mondanám ki hangosan neki, mert már így is elég magabiztos, a világért sem szeretném, hogy elszálljon a végén saját magától. Először viccesnek találtam ahogyan zsebre vágta a bugyimat, de minél több idő telik el nélküle, rájövök, hogy annyira nem is szórakoztató ez a helyzet. Nekem legalábbis, mert Ő szemmel láthatóan jól szórakozik a dolgon. Miután nem hajlandó vissza adni az alsóneműmet, amiket azt hiszem, hogy ettől a naptól fogva sokkal jobban fogok becsülni, mert nagyon kellemetlen miniszoknyában lenni úgy, hogy közben a legféltettebb testrészemet nem takarja semmi. Kicsit hülyén érzem magam attól, hogy ostoba módon húzogatom a szoknyámat ezért úgy döntök, hogy egy újabb próbálkozást teszek Adriano felé, akinek az arcából képtelen vagyok ki olvasni bármit is. A szavait hallva viszont meglepődök. Nem erre számítottam.
- Meg is fogom próbálni. De nem most. Hanem akkor, amikor a legkevésbé sem számítasz rá. - bár nem tudom, hogy ez most fenyegetés akart-e lenni, vagy inkább provokáció, de bármelyikről is legyen szó, sikerült elérnie, hogy fel mackósodjak. Most már csak azért is muszáj lesz megtennem, mert másképp azt hinné, hogy gyáva vagyok hozzá Persze ki várom a megfelelő alkalmat rá, hiszen most nem lenne akkora poén így, hogy talán fel van készülve rá. Máris sikerül elterelje a gondolataimat a következő szavaival, amelyekre akaratlanul is felcsillan a szemem. Nem ez lenne az első, hogy elkísérem Őt ilyen olyan eseményekre, amik számomra csak ilyen puccos gazdagok összegyűlő helye, de tudom, hogy a galéria mennyire fontos neki. Így egy kicsit még megtisztelve is érzem magam attól, hogy pont engem akar magával vinni. Engem, akinek az Ő világa ismeretlen. A gazdagság, a fényűzés. Mindenki nem lehet olyan szerencsés, hogy jó helyre szülessen, nekem ilyesmik nem jutottak. Azt hiszem, hogy bele betegednék, ha valamivel nem próbálhatnám az agyát felhúzni. Bár a feleség téma ismét zátonyra futott, ahogyan általában az lenni szokott hallgatás rá a válasz, de a másik dolog már igenis megmozgassa az Ő fantáziáját is, ami miatt csak még inkább várom már azt a bemutatót.
- Akkor talán most jobban felkészülök, és rakok be a táskámba csere bugyit. Arra az esetre, hogyha az elsőnek nyoma veszne. - kacsintok rá, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve kerülöm meg a pultot, közelebb lépek hozzá, de ezúttal nem azért, hogy esélye legyen megérinteni. Hirtelen fordulok neki háttal amikor már elég közel kerülök hozzá, ismét igazítok egyet a szoknyámon, de ezúttal úgy, hogy közben meghajolok egy kicsit annyira, hogy a hátsó felem tökéletes kilátást adjon a számára, majd a másik percben egy könnyed mozdulattal állok az egyik üres bárszékre, hogy hogy onnan a pult tetejére léphessek.
- Kihívás elfogadva. - le pillantok rá közben pedig a számat csücsörítve küldök neki egy csókot, majd a szoknyám gombjához nyúlok, amit egyenlőre még nem akarok ki gombolni. Addig nem amíg nem látom a férfi reakcióját.

Sosem gondolkoztam azon, hogy ha túl sokáig maradok egy alkalmi partneremmel, ha sokat járok vissza, mert valami úgy működik, ahogy nekem tetszik, akkor abból a másik már túl sokat fog akarni. Az ilyen dolgokat az elején leszögezem mindenkinek, mindegy, ha csak egy második alkalommal találkozunk egy kósza numera erejéig, vagy ha hosszabb ideig járunk össze, Dawn is tudja, hogy állok ezzel az egésszel, ismer már annyira, hogy tudja, nem én leszek az, aki majd virágot hoz neki csak úgy és nem vár érte semmit, nem én leszek az a férfi az életében, aki gyereket nevel vele, mert én egyszerűen nem úgy vagyok beállítva és teljesen idegen lenne számomra mindez. Még Fabiolának sem lenne hajlandó ezeket megtenni, bár abban van némi erőltetés, sőt csak az van és nem önszántunkból fogjuk megtenni amit majd meg kell.
Van egy stílusom, amit azért vettem el, mert maffia tagjaként nem lehetek sem határozatlan, sem olyan, akinek könnyen mondanak nemet. Dawn is megtapasztalja, akárhányszor próbál nemet mondani, hogy nekem nehéz, nem azért mert annyira elbűvölő lenne a stílusom, hanem pont, hogy nem hagyom, hogy valaki azt mondja nekem, hogy nem. Az életemmel játszhatok néha ha nem iyen vagyok, így ezt megtartom még vele szemben is, mert már azt sem tudom, hogy működnék e másként. Ígynem kérem, hogy az estét szabadítsa fel nekem, hanem mondom neki, de benne, van mind ezek mellett a tudat, hogy úgyis jönni akar, látom a szemén, hogy akarja még, éreztem a testén, hogy ez nem volt elég neki, így talán annyira nem is parancsolni, inkább felizgatni akarom a szavaimmal.
A nő azért próbálkozik néha beszólással, amire csak egy enyhe mosolyt kap válaszul, mert ezek csak próbálkozások, hogy ő is keményebbnek tűnjön ilyenkor hagyom neki. Szeretek dominálni, szeretem ha én lehetek az, aki megmondja mi hogyan fog történni, de ennek a nőnek az önbecsülését és azt aki sosem akartam lealacsonyítani, és igyekszem a helyzethez képest is tisztességesen játszani vele, hogy ne sérüljön, minden értelemben. A nőknek mindig is érzékenyebb lelki világuk volt, és néha mindig tartok attól, hogy valami többet kezdenek el érezni egy idő után, az ő esetében is így van, de sosem gondolok bele akkor, amikor a számat kinyitom, mint most sem, amikor elhívom magammal egy ideig teljesen kúrásmentes programra, ami nyilván majd egy kicsit más lesz a végén, de biztos nem egy romantikus találkozóról lesz szó. Mindezek mellett olyan helyre megyünk előtte, amit tudom, hogy szeret, talán ezért sem lenne szabad egy nő mellett lehorgonyoznom vágyak szempontjából sem, mert olyan dolgokat tudok meg róla, amit nem kellene, nem akarok belelátni az életébe a hobbijait sem akarom tudni, mert az már többről fog szólni mint szex, legalábbis idővel biztos. Részemről persze nem erről van szó csak figyelmes vagyok olykor azokkal, akik ennyire le tudják nyugtatni a testem.
De persze olyan könnyen fel tudja húzni az agyam, amikor más pasikkal enyeleg előttem és itt kacérkodik azzal, hogy a pultramászik táncolni.
- Azt kellene hinnem,hogy eléggé megdugtalak odabent az elébb ahhoz, hogy legalább egy idegi megnyugodjon a tested, de látom te csak tovább húzod az agyam, és a sajátodat. - amikor nem számítok rá valóban képes lenne olyat tenni, ami tudja, hogy nagyon nem lenne az ínyemre. Ennyire merész dolgot még tőle sem láttam soha, és nem hiszem, hogy megteszi, de azt hiszem a tekintete mást árul el, így jobb ha figyelek mit művel, mielőtt tényleg mindenkit meg kell öletnem idebent, aki csak ránéz. Az ajtó előtt két termetes gorilla áll, akik az én szolgálatomban vannak itt, és szinte mindenhová követnek, nyilván észrevétlenül ha diszkréciót kérek tőlük, így még a kisujjamat sem kellene mozdítanom csak szólni nekik.
Komolyan gondolom, hogy eljöhetne velem arra az egészen biztosan nem izgalmas kiállításra nemsokára, legalább érdekesebbé tenné számora és a sok sznobbal, akikkelnem lesz kedvem beszélni majd csak simán közlöm, hogy körbe kell őt vezetnem. Van egy kör, aki folyton nálam tanyázik ilyen eseményeken, így kevés az új ember, akire rá foghatom, hogy miatta kell távoznom egy izgalmas beszélgetésből, így mindig jóljön ha valaki betölti ezt a szerepet, na meg majd azután én őt is ha kettesben maradunk.
- Látom nagyon zavar téged az a bugyi téma. - nevetek fel, amikor már sokadjára hozza fel. - Azt hittem, hogy szereted ha leveszem rólad. -benyúlok a zsebembe és a kezembe fogom az alsóneműjét, elég feltűnően. - Egy pillanatig azt hittem, hogy visszaadom, de inkább mégsem, mert megint olyanra készülsz a jövőben, amivel fel fogod baszni az agyam, így jobb ha ezt sosem adom vissza, meg te mondtad, hogy úgyis szorított. - önelégült arckifejezésem sok mindent elárul. Egészen addig tart ez amíg el nem indul kifelé a pultból és hátat nem fordít nekem. A tekintetem azonnala fenekére siklik, főleg, amikor lehajol, ami még tetszik is, mert így tökéletes rálátást kapok pucér alsó részére. Visszaerőltetem azt a mosolyt az arcomra, ahogyan nézem őt szépen lassan szembe fordulni velem, azt hihetném ennyi volta műsor, de amikor felpattan a bárszékre kezd kicsit feszülni az agyamban egy ideg, de nem mutatom ki, mert pontosan tudom, hogy ez a célja vele. Amikor a gombjához nyúl még mindig csak nézem de nem teszek semmit, csak előveszem a telefonom és egy egyszerű mozdulattal jelzem az egyik emberemnek, hogy ideje bejönnie. A szemem nem veszem le róla, amíg vissza csúsztatom a telefont, látom, hogy rám vár, hogy reagáljak, de türelmes vagyok, legalábbis azt mutatom felé. Szépen lassan állok fel a székről lépek hozzá egy lépést.
- Tedd csak meg! - mondom neki halkan, miközben az arcát nézem egész végig, pedig idelent is lenne látvány bőven. A közelünkben nincsen más, és próbálom teljesen magamra vonni a figyelmet, mert közben már szépen lassan, de észrevétlenül távozik egyre több ember helyről. Hatásosak a fiúk, és így mindenki életben marad, legalábbis aki hajlandó kurva gyorsan elindulni kifelé a bárból. Előveszem a tárcám és egy elég szép összeget teszek a pultra, mivel szinte mindenkit aki a közelünkben volt kizavarta a fiók, intézem azt a kiesést is, na meg a igen szép borravalót a műsorért.
- Kint várlak, kapsz 5 percet, azt hiszem már úgysem lesz sok vendég, tudnak mellőzni. - eresztek egy egészen kedves mosolyt a pultos társára, aki közben szinte tátott szájjal mászott vissza a közelünkbe.
Hátat fordítok neki és az orrom alatt somolyogva távozok, hogy a kocsiba várjam meg mielőtt tényleg annyira felbassza az agyam, hogy a pulton fogom megujjazni. Na meg az az érzés sem teljesen tetszett, amikor belegondoltam, hogy más is láthatja őt majdnem meztelenül és jobb ha azt nem tápláljuk tovább, de főleg nem mutatom ki felé.

Adriano & Dawn

Amikor megismertem Adrianot, azt gondoltam, hogy két-három alkalomnál több úgysem lesz, aztán majd olyan könnyen felejtsük el egymást, ahogyan egymás életébe léptünk, de aztán valahogy mégis úgy alakult, hogy nem tudtuk megtenni, így mostanra már annyira az életem részévé vált, hogy nem is tudnám elképzelni azt nélküle. Még soha egy férfi sem volt ennyi időt mellettem, valahogy mindig irtóztam attól, hogy hagyjam bárkinek is, hogy komolyabbra fordítsuk a dolgot. Próbálkoztam persze, volt már kapcsolatom is, ami nem csak a szexről szólt, de mindig könnyedén vetettem véget azoknak, mert valahogy nem kapták el azt, amire szükségem van. A túlzott törődést nem szeretem, valószínűleg azért, mert még sosem kaptam belőle. Anya egyedül nevelt minket, így sokszor több munkahelye is volt egyszerre, hogy meg legyen minden, amire szükségünk volt a testvéremmel, így sosem tudta azt igazán éreztetni velünk, hogy szeret. Épp ezért mindig vissza riadtam egy olyan kapcsolattól, amiben azt láttam, hogy a másik fél túlságosan bele éli magát, és mivel én nem akartam ugyanazt érezni, így inkább tovább álltam. Mert tudom, hogy annak az elvesztése akit szeretünk, borzasztóan tud fájni. Erre akkor jöttem rá igazán, amikor anya meghalt. Így hát nincs szükségem senki olyanra, akit ne tudnék elengedni akkor, amikor annak ott az ideje. Persze Adrianonak sikerült elérnie mindazt, amitől mindig is próbáltam távol maradni. Bár túlzás lenne azt mondani, hogy egy pár lennénk, hiszen a kielégülésen kívül mást nem tudunk nyújtani egymás számára, viszont mégis úgy érzem, hogy sosem akarom, hogy kilépjen az életemből, ami fenekestől felfordult amióta ismerem. Nem tudom még egyáltalán, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége, vagy, hogy meddig fog még egyáltalán tartani, de egyre jobban azt érzem, hogyha egyszer vége lesz, akkor kettőnk közül én leszek az, aki jobban sérül. Ennek tudatában sem vagyok elég erős ahhoz, hogy visszautasítóbb legyek, vagy, hogy elküldjem a francba, hogy keressen magának mást, akivel játszhat. Az eszem azt diktálja, hogy ne hagyjam, hogy csak egy eszköz legyek a számára, a szívem viszont valami mást súg. Azt, hogy mindegy, hogy ki vagyok, vagy milyen szerepet töltök be az életében, mert jobb így, mint nélküle. Ez az érzés pedig az őrületbe kerget, mert hiába minden igyekezetem, hiába próbálom úgy kezelni, mint egy akármilyen más férfit, valahol legbelül tudom, hogy ez valami másról szól. Valami olyanról, ami a függőjévé tett.
Néha én magam sem értem, hogy miért akarok mindig dacolni vele. Talán leginkább azért, mert ha azt teszem, akkor egy kicsit mindig azt érezteti, hogy Ő sem tud meglenni nélkülem, és azt akarom látni rajta, hogy Ő is őrüljön bele annak a tudatától, hogy egyszer ki léphetek az életéből. Hiszen semmi sem köt össze minket. Akarom, hogy féljen attól, hogy találhatok majd egyszer valakit, aki miatt érdemes lesz lemondanom róla. Egyik percben azt érezteti, hogy nem igazán érdekelné, ha ez megtörténne, míg a másikban olyan érzést kelt bennem, hogy csak az övé lehetek. Ha valamit is sikerült megtanulnom róla az az, hogy tudjam, hogy szeret Ő lenni az, aki uralkodik az emberek felett. Felettem is. Én pedig hiába teszem az eszem folyamatosan, a vége úgyis mindig az lesz, hogy engedelmeskedek. Nem azért, mert kényszerítene bármire is, hanem azért, mert képtelen vagyok máshogy tenni, és mert őszintén szólva ez nagyon is tetszik nekem.
Mivel kellemetlenül érzem magam úgy, hogy nincs rajtam bugyi, próbálok minden eszközt be vetni annak érdekében, hogy vissza szerezhessem tőle, de nagyon úgy tűnik, hogy nem akar komolyan venni. Azt hiszi, hogy nem lennék képes megtenni azt, amivel egyenlőre csak fenyegetem. Az én szótáramban nem létezik az a szó, hogy lehetetlen, és szerencsémre vagyok annyira nagyfejű, hogy a lehetetlent is megoldjam. Most már csak azért is, hogy megmutassam neki.
- Szeretek a tűzzel játszani. És van amiből sosem elég. - kacsintok rá és tisztában vagyok azzal, hogy még mindig nem hisz abban, hogy pillanatok alatt csinálok ebből a helyből sztriptíz bárt. A főnököm lehet, hogy még hálás is lenne nekem érte, mert ha ennek a sok alkoholtól bűzlő embernek eljárna a szája, holnapra még több ember kezdene ide járni. Egy pillanatra sikerül elterelnie a gondolataimat minderről azzal, ahogy felajánlja, - parancsolja, kéri? - hogy én legyek a kísérője a bemutatóra. Számára lehet, hogy ez nem jelent semmit, de nekem igenis sokat. Mellesleg egy vásárlásra sem tudok nemet mondani soha, hiszen mindig kerül olyan ruhadarab, amire ha rá nézek azt látom, hogy tökéletesen illene rám. Ugyanakkor nem szeretem, ha pénzt akar költeni rám, mert mikor azt teszi, akkor mindig eszembe jutnak a bátyám szavai, aki szerint csak pénzért cserébe szabadna szét tennem a lábaimat.
- Mert szeretem is. Olyankor, amikor eltakarod odalent valami mással helyette. Így viszont egy kicsit... zavaró. - motyogom miközben eszembe jut az az élmény, amit nem olyan rég a mosdóban okozott nekem és egyre inkább arra vágyok. Ismét. - Hát akkor tartsd meg. Nekem így is jó. - sóhajtok lemondóan, majd a pultot megkerülve, magamat előtte illegtetve mászok fel a pultra és nem törődve azzal, hogy közben ki mit lát próbálom tudatni Adrianoval, hogy nem vicceltem az előbb. Hirtelen érzem magamon több ember tekintetét is, de engem nem érdekel csak és kizárólag az övé. Feltűnik, hogy a telefonjáért nyúl, ahogyan az is, hogy mennyire nyugodt és nem tudom eldönteni, hogy most csak megjátsza magát és közben belül robban a haragtól, vagy valóban ennyire nem érdekli, ha ki bújok az egyedüli ruhadarabomból is, ami eltakarja odalent. Ahogy Ő is feláll és közelebb lép hozzám arra számítok, hogy rendez majd valami műsort, vagy le kap a pultról, de ehelyett csak még inkább alám teszi a lovat. Egy gyors mozdulattal szeretném érdekesebbé tenni a játékot azzal, hogy valóban megteszem azt, amiről még mindig azt gondolja, hogy nem merem, de a másik pillanatban feltűnik, hogy egyre kevesebben maradnak a bárban, ami szerintem elég érthetetlen, hiszen milyen férfiak azok, akik nem kíváncsiak arra, ami ezután következne. A következő percben azonban meglátom ahogy Adriano a pénztárcájába nyúl és egy nagyobb összeget tesz le a pultra, amitől én leszek ideges. Olyan érzésem van, hogy valahogyan neki sikerült elérnie, hogy kiüresedjen a helyiség. Hiába... ha az embernek van pénze, akkor bármit megtehet. A következő utasítását hallva, nem válaszolok, csak némán nézek utána. Csak akkor szállok le a pultról, amikor már nem látom őt és amint találkozik a tekintetem a Sophieval, tudatosul bennem, hogy még tartania kéne egy órát a műszakomnak, de Adrianonak hála, mára azt hiszem, hogy ennyi volt.
- Mondd, te teljesen meghibbantál? - Sophie tekintetéből tisztán kiolvasható a harag, ami nem csoda, hiszen amint felbukkant Adriano, nagy segítséget nem nyújtottam neki, sokkal jobb le kötött a férfi.
- Remélem megoldod egyedül a zárást. Sajnos mennem kell. - vonom meg a vállam, majd válaszára nem várva veszem magamra a felsőmet, a telefonomat a táskámba dobom és úgy hagyom el a helyiséget, mint valami eszeveszett. Hogy dühös vagyok-e? Az nem kifejezés. Feleslegesen járattam le magam, azért, hogy Ő a pénzével el intézze az egészet. Ez több, mint kellemetlen. Ki érve a bárból, magamba szívom a friss levegőt, miközben az Adriano autóját keresem, amiben amint megakad a tekintetem, szinte futólépésben indulok meg felé és rántom fel annak az ajtaját, hogy be vágódhassak mellé.
- Remélem elégedett vagy magaddal. - szólok rá durcásan. Nem az bosszant, hogy nem hagyta, hogy véghez vigyem a műsoromat úgy, ahogy elterveztem, hanem inkább az, ahogy lereagálta. Dühösnek kellett volna legyen, helyette olyan nyugodtan tette le azt a pénzt a pultra, minta ez lenne a világ legnormálisabb dolga. - Felesleges volt annyi pénzt költened. Tudod, úgysem húztam volna le a szoknyámat. - miközben beszélek nem nézek rá, hanem oldalra fordítom a fejemet, és az ablakon bámulok ki, mintha lenni bármi érdekes is, amit láthatnék.

Minket nem úgy neveltek mint egy átlagos családban a gyerekeket, nekünk már sokkal korábban tudni kellett mi a rend a családban és ahhoz kellett tartanunk magunkat. Anyánk nyilván szeretett minket, de neki is megvoltak a maga feladatai, ami miatt ugyan törődött velünk, de nem az a szokásos családforma volt ránk jellemző. Nem ragaszkodok ezáltal senkihez és ez jó, mert abban biztos lehetek, hogy nem az én részemről lesz egy olyan kattanás bárki felé, hogy szerelembe esek. Ennek a szónak még a lényegét sem fogtam meg sosem, pedig nem vagyok kőszívű. Dawn sem lesz kivétel, mindegy mennyit vagyok vele, csakis arra kell, hogy a farkamat kielégítse és jó társaság, mert nem a szokásos buta liba és még csak nem is a pénzemre hajt, mint olyan sokan próbálkoznak. Nagyon jól tudja ki vagyok, legalábbis a publikus részét az életemnek ismeri és ez elég, nem kell jobban belelátnia, így is túl sokat fáj a fejem a nők miatt, nem hiányzik még egy bonyodalom. Ő egy nagyon okos és fifikás nő, akinek nem értem a jelenlegi helyzetére velem, mert simán lehetne valaki mással, aki a csillagokat lehozza neki az égről, de ebbe sosem megyek bele, és sosem kérdeztem még rá, és ez így is fog maradni, mert ez a rész már sok lenne a mi kapcsolatunknak, ennyire nem mélyültünk még el.
Kedvelem benne, hogy nem tesz meg mindent, vagy ha meg is teszi, amit kérek nem azonnal és nem ingyen, ami azért velem szemben igencsak nagy erénynek tűnik és ez is segít feltüzelni az amúgy is tüzes ölem, amikor a közelembe jön. Tudom, hogy szeret játszani, bár annyira velem szemben még nem tökéletes a módszere, de hagyom neki, hogy néha felém kerekedjen egy pillanat erejéig, mert többet az én jellemem nem viselne el.
Nem tudom mennyire jó ötlet, hogy vele mutatkozok olyan emberek előtt, akiknek ez szemet szúrhat, de őszintén nem is érdekel, aki ezért szól tehet egy szívességet nekem, mert nem érdekel, hogy mik az ősök terve, mert ameddig nem vettem el Fabiolát szabad ember vagyok és még nagyon nem érzem a jegyesség szelét sem, így azt teszek amit akarok. Hogy lesz e ebből konfliktus a maffia berkein belül, akik már tudják, hogy kit is készülök elvenni? meglehet, de ez nem a mai nap problémája, így elhívom és még a vásárlást is felajánlom neki, hogy ha már velem jelenik meg valamiért viruljon az a szép szeme, mert lehet számára elég unalmas este lesz.
- Engem egyáltalán nem zavar, és téged sem kellene, mielőtt ideértem még másnak tervezted ledobni, szóval nem tudom ez mennyiben más.  - jó nagyon más, de azért hadd tegyek megjegyzést már a korábbi ki félrenézésére, vagy hívjuk bárhogy, ugyanis megcsalásról közel sem beszélhetünk, hiszen tudom, hogy másokkal is kúr, vagy megteheti, de erről nem szoktunk ilyen nyíltan beszélni, mert az nem vágy fokozó, inkább vágy lankasztó, így a mi témáink között sosem szerepel. - Meg is fogom tartani, efelől kétségem sem volt. - mosollyal az arcomon mondom neki, egészen addig, ameddig mászni nem kezd, minden könnyedséggel a pultra, mi már egészen felbosszant, de nem teszek semmit ellene, kíváncsi vagyok meddig megy el, hogy meg meri e tenni, de a biztonság kedvéért, igyekszem a fiúkkal kiürítetni a helyet, legalább ami közel esik mutatványhoz, hogy ne kelljen vérnek folynia azért, mert az én esti játékszeremet más pasi is megnézi. Van amit nem nézek végig, és ez egy olyan, főleg, hogy tudom hogy ezzel a kis színjátékkal még jobban elborítja az agyam olyan szegletét, ami jelez, hogy jöhet a következő menet, de nem itt. Felállok és határozottan, meglehetősen nyugodt hangon közlöm vele, hogy kint megvárom miután kifizettem az összes eltávozott vendég és az én fogyasztásom is. Tudom mit akar ezzel elérni és sikerült is neki, de nem akarom, hogy a külvilág olyannak hgyjen, amilyen most belülről vagyok, így kisétálok az ajtó elé és beülök a kocsiba, ami már a bár előtt vár engem, hogy induljunk. Jelzem a sofőrnek, hogy várjunk még egy kicsit és szinte lángoló szemekkel bámulok ki az ablakon, mire meghallom, hogy valaki szinte kitépi az ajtót és ül be mellém. Dawn-ra emelem a tekintetem, aki meglehetősen mérgesnek tűnik, amitől el kell mosolyognom és úgy kell végignéznem, hogy még a testéből is ömlik a méreg, miért szerint rosszul reagáltam le a műsort. Szeretem, amikor ilyen kis tüzes, szóval nekem mindenképpen csak jó, hogy ezt tettem.
- El sem tudod képzelni mennyire. - kacagok fel hangosan, amikor hallom a szavaiból is,hogy mennyire nem tetszett neki,amit tettem mégis itt van és beült velem, a munkáját otthagyva. - Tudod, hogy mindig megkapom amit akarok. És ma te vagy az.- vonom meg a vállam, még mindig vigyorogva a kis hisztijén.
- Tudtam, hogy úgysem teszed meg, de ennyivel tartoztam a bárnak ha már miattad kipakoltattam az egész helyet. - dőlök előre a sofőhöz és olaszul szólok hozzá, hogy indulhatunk. Az én lakásom a cél, mert ott a kényelmes nekem és ott már megszoktuk, hogy ott folytatjuk, vagy kezdjük az estét.
Felé fordulva megfogalmazódik bennem egy kérdés, amit nem tudom, hogy fel akarok e tenni a nőnek, hogy vajon mit akar ezzel elérni, tényleg csak a testi vágyakat akarta fokozni, vagy másra játszott. Egy pillanatig még agyalok rajta, de kimondom, amikor felbőg a motor és elindulunk az igen rövid úton hazáig.
- Mi volt a célod ezzel? - nem számon kérve kérdezem, most tényleg csak kíváncsi vagyok a nő gondolataira, amit még ezelőtt sosem éreztem. Tudnom kell, hogy hova fajul ez az egész, mi hova fajulunk, mert ha valami több felé, akkor lehet ideje kiszállni, mielőtt olyanba nyúl bele a jelenlétével, ami a vesztét okozza, ismerve azokat, akik számítanak arra, hogy a Pellegrini lány lesz mellettem az életem hátralévő részében. Mert ha ezek megneszelik őt, akkor onnan vadászni fognak rá, és jobb ha idáig nem jutunk el.