Karol & Damien

- Komolyan Scott, ma nem igazán érek rá, komoly projektet kell holnap leadni a cégnek. - mondom a telefonba, amikor a barátom elinvitál egy bulira, szülinapja van, ünnepelni akar, megértem, de csütörtök van, és nekem dolgoznom kellene, mégis nyaggat.
- Egyszer vagyok 30 éves haver, el kell jönnöd, szinte mindenki ott lesz a baráti társaságból, nem maradhatsz pont te ki, lesznek jó nők. Damien! - már be van állva hallom a hangján, pedig még csak délután 3 óra van, a parti 6-kor kezdődik valami elit party helyszínen, ami elvileg direkt erre lett kibérelve. Ezek a bulik annyira nem vonzanak, sok az ismerős és szinte biztos, hogy nem tudok olyat felszedni, akivel vagy ne kavartam volna, vagy ne lenne foglalt az egyik barátom által, márpedig azok a lányok tabuk.
- Na jó, 8-ra oda tudok menni, addigra készíts nekem valami jó italt, tudom, hogy te vagy a szülinapos, de azért lepj meg ha már ráveszem magam, hogy hullafáradtan ott legyek veled. - nevetem el magam, de tudom, hogy mire odaérek már világáról nem fog tudni. Valami hasonlót tervezek én is ha már hétköznap esik neki a partizásnak. Nőt nem kérek tőle ha nagyon úgy adódik össze szedek magamnak egyet.

8 óra előtt esek be a klub ajtaján, ahol a hangos zene és a sötét miatt nem sokat látok és hallok. Egyből a pulthoz megyek és rögtön kikérek magamnak valami erőset, és azonnal le is húzom, majd ugyanabból a rövidből kevertetek koktélt, hogy ne keverjem nagyon legalább az elején, később tudom, hogy úgyis mindenkivel inni kell valamit és ott nem lesz kontroll, ameddig mindenkinek köszönöm még magamnál kell lennem.
A kezemben a nagy pohárral indulok el a kanapék felé, ahol meglátom Scott igen részeg fejét, szóval nem várt meg, feláll és elindul felém, én nevetve nézem végig, hogy felé botorkál és a nyakamba esik.
- A legjobb barátom! - üvölti a fülembe, köszönök neki, és segítek neki vissza támolyogni a kanapéra a többiek körébe, mindenkinek köszönök aki a közelben van és indulnék is tovább, de egy ismerős illat üti meg az orrom, az illat, amiért évekig oda voltam, a jellegzetessége annak, akibe szerelmes voltam, de most teljesen más hatást kelt bennem.
- Ő mit keres itt? - kérdezek Karol felé mutatva, de Scott csak int egyet és rám sem hederít, tudta jól, hogy nem találkoztam vele 4 éve, de gondolhattam volna, hogy egy ilyen nagy ünneplésre ő is hivatalos lesz. Scott azok közé tartozik, akit a kapcsolatunk közepén ismertünk meg, mint pár, neki is a barátja maradt és nekem is, a kapcsolatunk szakadt meg Karollal el nem a baráti körünk, így számíthattam volna rá, de nem gondtam rendesen végig.
Nem megyek oda hozzá, de elmegyek mellette, ránézek, nem nézek végig rajta, koncentrálok, hogy ne tegyem, mert tudom mennyire oda voltam a tekintetéért is. A pulthoz megyek és kérek még kettőt abból, amit először kikértem, mert úgy hiszem most kell szétcsapnom magam, hogy ne essek kétségbe, hogy ne vegye el az eszem megint, mert nagyon fájt, amikor megcsalt, rohadtul éreztem magam és azóta nem láttam, most sem kellene.

Az eszem azt zakatolja, még nincs késő visszafordulni, száznyolcvan fokos kanyart venni, és később megírni Scottnak, hogy félreértettem a szórakozóhely nevét, rossz helyszínre mentem, lemerült a mobilom, eljátszani – ahogy egyszer rám hivatkozott, még ha viccből is – a kényes Upper East Side-i libát. Egy vékonyka hang viszont azt szajkózza, hogy Scott az édesanyjára esküdött meg, a nyakát tette rá, hogy Ő nem lesz ott, mert előző este is kihangsúlyozta, hogy piszkosul fáradt és túl elfoglalt valami ’hülye’ projekt kidolgozásával, amit az ünneplés utáni napon kell leadnia. Egy részem, ami örökké az övé marad, azt súgja, nem jellemző rá az ilyesmi, kihagyni a legjobb haverja születésnapját, de ki vagyok én, hogy ennyi idő távlatából, közel négy év után eldöntsem, mi vall rá és mi nem?
Valamivel nyolc előtt érkezem a helyszínre, egy kurta köszönés és ölelés után Scott rögvest a kezembe nyom nem egy, de két rövidet is – a kevés közös vonásaink egyike, hogy mind a kettőnk a tequilát preferálja, így nem lep meg a shot poharak tartalma – koccintok vele, és lehúzom az egyiket, a másodikat viszont nem szentségtelenítem meg ilyen jenki módon – nem azért, mert a kínált tequila olyan minőségi, hogy azt mondjam, valaki az életét áldozta fel arra, hogy megtermelje a hozzávaló agávé növényeket –, nem áll szándékomban az első órában szétcsapni magam.
Futólagosan körbe pásztázom az apró sokaságokba rendeződött jelenlévőket ismerősök és komfortzóna után kutatva, de a tekintetem nem igen talál olyanra, akinek a társaságára vágynék. Látszólag ez fordított esetben nem igaz, ugyanis röpke másodperceken belül Andrew – Scott egyik haverja – váratlanul hozzám csapódik. Aligha lep meg a megmozdulása, épp hogy külön váltak útjaink Damiennel, Andrew kávétalálkozókat, iszogatásokat, bulikat kezdeményezett mondván, ki kell mozdulnom az egzisztenciális mizériámból, hogy minél előbb helyrezökkenjen az életem.
Épp a sokadik kérdésére felelnék egy újabb közhelyszerű, üres válasszal, de a semmiből váratlanul kirajzolódik mellettem egy alak – az Ő alakja, milliók közt is felismerném, lehunyt szemekkel, érintés nélkül, pusztán a belőle áradó aurából és aromából – hirtelenül megfeszül minden izomrost a testemben, a tüdőmön akad a lélegzetem, és a lehelet híján a szavak is a torkomon rekednek. Pillantásaink rögvest egymásba szaladnak, frontális ütközésük egy természeti katasztrófa átütő horderejével egyenértékű intenzitással söpör végig rajtam, szinte megtorpan körülöttünk a tér és idő, mintha félsebességgel, lassított felvételként játszódna le előttem, ahogy szikrát hányó íriszei közömbösen, odavetőleg bejárnák a meghökkentésemet takargatni igyekvő arcjátékomat, miközben elhalad mellettem.
- Szeretnél táncolni, Karol? – Andrew tenyérbemászó, a zenét sikeresen túlkiabáló orgánuma rángat vissza a jelenbe. A földbe szeretnék süllyedni, gondolom szapora bólogatásom közepette, majd további konszideráció nélkül lehúzom a langyosra szorongatott tequilát, hogy lemossam a múlt keserű ízét és lecsillapítsam a bensőm mélyén háborgó, felborzolt emóciókat.
Ahogy kéz a kézben a hullámzó tömegbe olvadunk, sebtében átfut az eszemen, hogy Andrew felkérésére adott elhamarkodott konszenzusommal ismételten hátba szúrom Damient, de miért érdekelné ennyi idő után, hogy mit csinál egy hazug, álnok, hűtlen, könnyűvérű nő? Mély kilégzéssel szabadulok meg a mételyező gondolataimtól, az éterbe engedem őket, felesleges felébreszteni a szunnyadó bűntudatot velük.
Andrew törtetően mögém ügyeskedi magát szabaddá hagyva az elém egyre jobban feltárulkozó táncparkettát. A látóterembe férő, a lüktető zenére vonagló közönség meglehetősen szórványos, ami tökéletes rálátást biztosít a pultnál álló Damienre. Képtelen vagyok eldönteni, hogy a legutóbbi találkozásunk óta eltelt négy év alatt sikeresen elfelejtettem-e, hogy mennyire hiányzik még a merő látványa is, vagy szimplán elnyomtam, mielőtt maga alá temetett volna az elvesztése, de a vitás gondolat és Damien andalító ábrázata annyira lefoglal, hogy kifejezetten hidegen hagynak a csípőmre kúszó nemkívánatos kezek, és a nyakamba hajló tolakodó arcél. Egyiknek sincs jelentősége, tulajdonképpen semminek se, hisz Damiennel immár egymás számára tökéletesen ismeretlen idegenek vagyunk.

Karol & Damien

Nem vagyok olyan szinten munkamániás, hogy ne engedjek olyakor, sőt nagyon sokszor az élvezeteknek, sőt. Igencsak hajlongol az élvezetek előtt, sosem vetek meg egy jó partit, de most egy kicsit fáradtnak és nem ünneplésre készen éreztem magam. Volt egy rossz érzésem a mai nappal kapcsolatban, de mégis odamentem, hogy felköszöntsem a zakkant barátomat, aki még azt sem tudta megvárni, hogy odaérjek, mire részegre itta magát. Nem hibáztatom, gondolom mindekivel kellett egyet koccintania, de én már nem leszek az, akivel folytatnia kell, mert maximum víz csúszhatna már neki.
Egész jó kedvvel vonulok hozzá, de elég gyorsan fagy rá a mosoly az arcomra, és szinte meg is változik a hangulatom, amint megpillantom azt az alakot, amit annyira szerettem régen. Kérdőn esek neki Scott-nak, hogy miért van Karol itt, de ugyanannyira a barátja neki, mint én, és most ez az ő napja, de akkor sem esik jól látni őt. 4 év után még mindig kibaszottul szar látni őt, még mindig szívesen tud ütni az egész és az érzelmeim hirtelen kezdenek el kavarogni, pedig olyan jól efolytottam őket mostanában bárki és bármi irát, most mégis utat akarnak törni, amit le kell küzdenem, itallal, nagyon sok itallal.
Elmegyek Karol mellett, egymásra nézünk, de minden más kommunikációt igyekszem elkerülni, tudtam volna másfelé is menni a pult felé, de nem tettem, mert valamiért mégis a közelében akartam leni, csak egy pillanatra. A tekintetéből sok minden jut eszembe, a múlt, mikor szembesültem azzal mit tett, akkor is láttam a szemében a fájdalmat, ahogy most is észreveszem, de nem lehetek az aki mindig enged így nem fogom megszólítani.
A pultnak támaszkodva kérem ki rögtön az italom, hogy valami minél hamarabb üssön ki, mert hazamenni nem tudnék, mert végig ezen kattogna az agyam, de ha itt maradok akkor szükségem lesz erősítőre.
A táncparkett felé nézek és meglátom őt Andrew karjai között, amire hirtelen forr fel az agyam, de nem tehetek semmit, mi jogon is vagyok én most felháborodva. Karol nekem már senki az életemben, ő tette tönkre azt ami volt köztünk és sétált ki küzdés nélkül az életemből. Elveszem ról a tekintetem és kérek még két italt és úgy húzom le, mintha víz lenne benne.
- Haver nem túl gyors ez egy kicsit? - kérdezi oda botorkálva mellém Scott. Én csak a parkett felé fordulok a második pohár lehúzása után és ő is ugyanúgy tesz. Be van rugva, de pontosan érti a helyzete.
- Tudod, kurva jó páros voltatok régen, sajnálom, hogy ennyire nem ment. - annyira részeg, hogy valószínűleg a szakításunk oka is homály számára.
- Minden tökéletes volt, még az a kurva gyűrű is ott díszelgett az ujján, mert tényleg ő volt az akiben láttam valamit, egész életemben, csak kár, hogy ő baszottul máshogy gondolta. - nevetek fel kínosan, végig őt nézve, amit tudom, hogy a lehető legrosszabb döntés, hiszen más karjaiban van, de ezt akkor is megtette, amikor együtt voltunk. Hülyeség lenne rá gondolni, vagy bárhogy nézni rá, csak egy idegen a sok közül, aki ugyanabban a buliban van, mint én.
- Azért köszönhetnél neki, az én szülinapom van és nem akarom, hogy balhé legyen ma. - olyan szomorúan néz rám, hogy fel kell nevetnem, minden igyekezete ellenére sem fogok odamenni hozzá és ezt tudja. - Na jó, kívánok valamit. - mutatja fel a mutató ujját, hogy figyeljek rá, és elindul a kezemet fogva a parkett felé, egyenesen a táncoló párocska irányába. - Azt kívánom, hogy legalább egy sziát nyögjetek ki egymásnak bassza meg! - ordít a tömeg közepén, közben már Karol karját is megforgat és egymással szembe állítva minket követel egy olyan dolgot, amit nem akarok, de felnőtt vagyok, így csak nevetve megteszem neki, de nem azért mert vágyom rá, hanem mert Scott a barátom és nagyon részeg és szülinapja van.
- Szia! - mondom Karolnak, majd fordulok is meg, hogy kimenjek ebből a kínos szituációból. Scott tapsolását hallom, de nem tudom Karol mit reagált, mert végig csak a tekintete elől menekültem a sajátommal. Hülyeség lenne visszamenni a monogámia világába, még csak gondolatban is, olyan jól megvagyok így, egyedül, a munkámmal a tökéletes életemmel, a kurva sok pénzemmel, ami igazából mind nem lenne haq Karol nem teszi azt amit, miata lettem ennyire talpraesett s ennyire határozott.
Hirtelen ránt vissza egy kar a tömegbe, és majdnem hátraesek, annyira erősen kap magához. Scott nem tudom mit rugózik ennyit ezen, mikor már régen nem volt köztünk téma ez az egész, sőt, volt amikor együtt mentünk el csajozni, és eszébe sem jutott Karol. - Haver! - néz rám felhúzott szemöldökökkel, hol rám pillant, hogy a lányra, és így én is ránézek egy pillanatra.
- Nem hinném, hogy ez túl jó ötlet, nagyon józan vagyok még ehhez Scott. - rántom a kezem az övéből és érzem a közelségét is mögöttem, és amikor hátra nézek látom, hogy Karollal a kezében indul meg a pult felé, utánam. Azt hiszem jó volt a megérzésem, hogy ez a nap el van baszva.

Eláraszt a bűntudat, ahogy Damien a pultnak dől és felkavart tekintete jóformán automatikusan megállapodik rajtam – körülbelül egy szempillantás töredékén belül megtalál a klub kígyózó tengerében. Féltve attól, hogy mire lelek, megkísérlek kiolvasni valamit a fürkésző szempárjából – azt hiszem bizarr ingerültséget vélek felfedezni benne, és arra tippelnék, a disszonáns érzés az én számlámra jegyezhető fel.
Önvádtól nehéz szívvel kémlelem, miképp desperáltan legurítja az imént kikért szeszes italait és még csak meg se kottyan neki. Szivárványhártyáim tüstént lesiklanak trenírozott alakjáról, mihelyt ismételten a figyelme kereszttüzébe kerülök, szájolvasási képesség és természetfeletti hallás nélkül is könnyűszerrel megmondhatom, hogy én vagyok a Scott-tal folytatott eszmecseréjének a főtárgya.
Nem tart sokáig, míg tekintetem újból megtalálja Damien kontúrjait, szinte kisebb sokként ér, hogy Scott kötelességtudóan kézen fogja és tántoríthatatlanul elindul felém, felénk, csaknem rángatva, kis híján vonszolva maga után a legjobb haverját. Vaktában kiugrok az ismeretlen, kéretlen kezek öleléséből, ösztönösen cselekszem, ennyi év után sem tudnék más karjaiban, szemtől szemben állni Damiennel, különösképpen azután, ahogy útjaink különváltak. Andrew kezei rendetlenül utánam nyúlnak, hogy visszahúzzanak és láncként körém tekeredjenek, de reflexszerűen odébb lököm őket, anélkül, hogy egy szemvillanásra is levenném az íriszeimet az errefelé tartó párocskáról. Scott pillanatokon belül átvergődik a tömegen, mellém lépve nonszesz kérésekkel hozakodik elő, Damienhez húz, elviselhetetlenül keskeny sávvá préselve az eddig kettőnk közé tátongó, valamelyest biztonságot nyújtó teret. Zavarodott, az alkoholtól kissé homályosodó elmémben többek között felötlik az a gondolat is, hogy még életemben nem éreztem ennyire émelyítően közel, ugyanakkor kínzóan távol magam a velem szemben álló férfitől.
Köszön, Scott infantilis kívánságainak eleget téve, én is visszaköszönnék, hogy a jókedv megőrzése végett pontot tegyek ennek a groteszk komédiának, de már azelőtt sarkon fordul, hogy szóra nyithatnám a szám. Menekülését eszembe sem jut megkérdőjelezni, abszolúte megértem, de tényleg, minden egyéb magyarázat nélkül elfogadom, négy évvel ezelőtt, az incidens után én is sokáig menekülni igyekeztem magamtól, azt kívántam, bárcsak elfuthatnék magam elől.
Figyelmem központjába Scott meginduló keze kerül, ami megállítja a minden teketória nélkül futásnak iramodott Damient, megzabolázatlan agresszióval visszarántja. A döbbenettől elnyílnak az alkoholtól és a heves lélegzetvételektől kicserepesedésnek indult ajkaim, megkérdezném, mégis mi a fenét csinálsz, Scott, milyen alapon erőszakolod másokra azt, amit hasonló helyzetben te sem lennél képes megtenni?!
Foszlányokat kapok el Damien közlendőjéből, a szájáról mindössze annyit sikerül leolvasni, hogy józan. Szövegkörnyezet nélkül is egyetértek vele, bennem sincs még annyi szesz, amennyi kellő mennyiségű lenne a gátlásaik feloldásához. Scottban viszont pont elég van ahhoz, hogy ne fogja fel a helyzet komolyságát, a tettei következményeit, a varratokat feltépő cselekvéseit – íziben Damien nyomába ered a kézfejemet szorítva.
- Erre semmi szükség, Scott – kiáltom a háta mögött, vagy valami hasonlót, nem vagyok teljesen biztos, mi csúszik ki végül a számon, hisz a mindent túlharsogó zenétől még a saját gondolataimat sem hallom tisztán. Számtalan táncoló mellett elsietve az egyik épp azt üvölti a bizonytalanul tántorgó, mámoros barátnőjének, hogy erre már nem lesz szüksége és tüstént elveszi a koktélos poharát. Megragadva az alkalmat, ösztönszerűen kitépem a kezéből az italt. Csodával határos módon fel se háborodik, nem is jut rá ideje, hisz a társaságában lévő lány önuralom hiányában felnyalja a padlót.
Utol se érjük Damient, amikor az újonnan szerzett, ingyen koktélom aljára érek – egye fene, mindjárt szerzek másikat – kicsit bele is szédülök a szürreális vágtába, kezd nehezemre esni az események követése, így hirtelenül csak arra leszek figyelmes, hogy Scott nagyon magyaráz.
- Ünnepelni jöttünk, baszki, nem futni, állj már le, haver – nyőgi levegő után kapkodva Damiennek, amint beérjük. – Tudjátok mit? Van egy ötletem, hozok piát, koccintunk, el ne mozduljatok innen – követeli meg zákányos hangnemen, és mint, akit megcsíptek, nekilódul a pultnak. Micsoda remek ötlet!
Úgy érzem most kellene valamit mondanom, valami intelligenset, és egyébként rengeteg minden tódulna ki belőlem, de a jelenlegi helyzetben egyik sem tűnik elég illendőnek.
- Scott az anyjára esküdött, hogy nem leszel itt – egy előnytelenül kivitelezett szabadkozással töröm meg a csendháborút, mielőtt elúszna a lehetőség, nem tudom miért érzem szükségét a magyarázkodásnak, felesleges exkuzálni magam, emiatt legalább is mindenképp. Mégis azt érzem, tudnia kell ezt a lényeges információt, hadd tudja, az irányításom mezsgyéjén túlra nyúlik, hogy ismételten kereszteződtek útjaink. Legalább ezt, ha már a szakításunk oka körüli igazságot sosem volt merszem bevallani neki.

Karol & Damien

Oh igen a kellemetlen újratalálkotzás az exxel, ami lehetne lazább is, kevésbé kínos, de mi nem boldogan váltunk el, én szerettem őt, kibaszottul oda voltam érte és ő képes volt millió darabokra törni a szívem. Mégis, hálás lehetnék neki, hogy olyan ember vált belőlem, aki ma vagyok, mert ha ő nincs, lehet nem lépek ekkorát a jó élet felé és benne ragadok valamibe, ami egyszer amúgy is szar lett volna. Igazából öleléssel kellene fogadnom, mosolyogva, de amikor meglátom nem jut eszembe semmi hála, csak a hiánya és a mérgem, amit érzek irána, a tette miatt. Nem kellene ennyire szarul lennem, 4 év telt el, olyan módon, amire azt tudom mondani, hogy jó 4 év volt, nem bánkódtam sokat hanem hasznossá tettem magam és ez jó.  
Kurva szarul esik nézni, ahogy más karjaiban táncol, mérhetetlenül furcsán érzem magam és nem segít rajtam Scott feltüzelt intézkedni akarása. Pontosan tudom mit kellene és mit nem, nekem nem kellene itt lennem, ha ő is itt van és fordítva, sem hinném, hogy ő itt akarna lenni, ha jelen vagyok. Mégis scott olyan mozdulattal ránt be a tömegbe, hogy ellenkezni sem tudom. Megteszem, amit kér, bár a torkomban gombóc van és szinte nyelni alig tudok, semmi kedvem ehhez, már régen túlléptem rajta, minek felhozni megint a régi emlékeket. De Scott megteszi én ezért köszönök Karolnak, de csak gyorsan, lényegretörően és próbálva nem annyira ránézi, még a homály ellenére is kerülöm a tekintetét, hogy véletlenül se essek bele semmilyen csábításba. Elindulok, amint megtettem, amit az aljas születésnapos kért. De neki ez sem elég, mert érzem, hogy magam után vonszolja és hátranézve látom, hogy a pultnál megint csak hárman vagyunk, még Karol újabb áldozatát is hátrahagyva.
Nem akarok ott lenni vele a pultnál, mert akkor beszélgetni kellene, túl közel van, nagyon is látom őt magam előtt pedig nem is tudok ránézi.
- Scott! - üvöltök utána, amint elillan egy italért, a pult felé fordulok, próbálva nem tudomást venni a mellettem álló lányról. Aljas vagyok, kicsinyes, és gyerekes, de nem tudom kezelni még ennyi idő után sem a közelségét. Amikor megszólal, nem nézek rá, de tudom, hogy nekem szóltak a szavak, mintha mentegetőzne, ami már nagyon késő.
- Legalább te gondoltál erre. - kacagok fel egy kicsit lekezelően, mert őszintén szólva én nem gondoltam már rá elég régóta, főleg arra nem, hogy ma itt lehet.
- Látom máris szóba álltok, ez annyira jó. - fogja meg a vállunkat és húz magához közel, kissé instabilan, mire csak összeakad Karollal a tekintetünk, egy pillanatig nem eresztem a szememmel, de amikor elenged Scott hirtelen kapaszkodok meg a pultban, mert szinte magával ránt. - Akkor iszunk! - nyomja a kezembe a feles poharat, amiből van vagy nyolc a tálcán. - Ezt mind magunknak hoztam, egyet mert szülinapom van, egyet mert annyira szépek vagytok, és még egyszer, mert ti kurvára együtt fogtok hazamenni. - üvölti nekünk, miközben lehúzza az első pohárral és néz ránk, hogy mire várunk.
Megvonom a vállam, megiszok egyet. - Boldog Szülinapot! - mondom neki egy kicsit talán őszintébb mosollyal, mert tudom, hogy az italok után én szépen sarkon fordulok és összeszedek valakit, hogy elfelejtsem ezt az egészet. A második pohár előtt azért még szóra nyitom a szám. - Egészségünkre! - mosolygok most kivételesen Karolra is, de nem azért mert ezt akarom, hanem mert Scottnak nem én fogom elbaszni a napját. A harmadikat csak egész egyszerűen iszom meg, nem kommentálva, mert biztosan nem fogunk együtt hazamenni, az a hajó elúszott.