Könnyű kedvelni. Van benne valami megnyerő, talán a mosolya teszi, talán a kisugárzása, talán az egész megjelenése, külleme, öltözködése és az illata együttese. Mindig összeszedettnek hat, ha kell komolynak, ha kell lazának, de mindig akad benne egy kis humor amivel feldobhatja a pillanatot. Úgy érzed számíthatsz rá és megbízhatsz benne, ezt sugározza magából, erre törekszik ő maga is. Erre van szükség a munkájában, a professzionalitás és a megközelíthetőség érzékeny egyensúlyának fenntartására, de ilyen ő maga is. Ilyen meg egy kicsit több, barátok társaságában kicsit több, kicsit lazább, kicsit hangosabb, kicsit felszabadultabb, kicsivel mindig több. Kicsit beképzeltebb, kicsit gőgösebb, kicsit rosszabb, de nem kifejezetten rossz. Nincsenek ártó szándékai, de enélkül is tud ártani, hiszen a valóság amiben ő felnőtt több cukormázzal kikent, mint amiben sokan mások. Nem a felső egyetlen százalék részese, de azért a magasban volt mindig, és nem igazán tapasztalta milyen egy hosszútávú mélylabdát kapni gyomorba. Egyetlen gyerek volt, a szülei szeme fénye, a tökéletes kisfiú, aki mikor nagyobb lett is valahol ez maradt, főleg amíg minden úgy alakult ahogyan a szülőknek is tetszett. A néhai kisebb balhék meg kilengések még belefértek a kamaszkorba, azzal a fiatal felnőttkori randevúzgatással is még a határon belül volt, nagyon közel hozzá, de még belül. Azzal lépte át amikor nem volt hajlandó szakítani, azzal törte el amikor el is hegyezte. De hiába a nemtetszés, akkor is az aranygyerek maradt, akit lebeszélni próbáltak az egészről, de ő meg akkor is makacs volt, hiszen megszokta, hogy úgy alakulnak a dolgok ahogyan tervezi. Rá kevésbé haragudtak, mint Deborahra amúgy is, ebből pedig arra jutott, hogy idővel neki is elenyhülnek majd. Több év távlatából beláthatná, hogy tévedett, de ezt a hibáját azóta sem ismeri el, ahhoz túl szereti a szüleit, hogy megtegye, ahhoz túl felnézett rájuk mindig is, hogy megtegye. Hisz bennük, hisz a változásukban, azoknak a hibáknak az alakulásában amiket felismer bennük, magában pedig kevésbé - hiszen ott is jelen vannak, legfeljebb kicsit más formában, de az a bizonyos alma nem gurult le teljesen a dombról.
Nem teljesen párhuzamos a valósággal, de az optimizmusa a jólétből fakad, amivel néha mégis átsiklik felette. Persze, érték pofonok, kisebbek a neve miatt is, de a nagyobb körökben már az is kevésbé érintette, mert ott többet jelentett egy "ostoba bevándorló"-nál az, hogy Mendez. A szülei kitapostak egy utat amin számára egy részen csak tipegni kellett, meg persze, a másikon dolgozni is, amikor például elküldték a legmenőbb magántanárhoz, az tanulásra kérte, de mindenből a legjobbat kapta. Vannak érdemei, a diplomáit nem a szülei pénzén vette meg, ellenben határozottan szereti kiélvezni ami megadatott számára. Nem mértéktelenül, nem tékozlóan, de a vágyaihoz mérten szabadon. És mire vágyott az aki mindent megvehetett? Arra amit mégsem. Azokra az órákra amiket az édesanyja nem az irodában töltött, azokra az apa-fia estékre amikor egy sürgősségi esethez sem hívták az édesapját. Azokra a fellépésekre amikre nem csak a dadusa tudott elmenni. Azokra a reggelekre amiken egészen véletlen a szülei vitték el az iskoláig. Arra a pillanatra amikor először szerelmes lett és nem csak szórakozásból volt együtt valakivel. Azokra a pillanatokra, amikor valóban élte az életet másokkal akik számára fontosak voltak, és akik számára ő is fontos volt. Akik személyek voltak és akik számára ő is egy személy, nem csak egy név vagy egy kiemelkedő tanulmányi átlag, egy szám egy ostoba lista elején. Azokra a személyekre, akiknek Lisan volt és marad.
Sok mindent tanult, a szüleitől, nevelőitől, oktatóitól, a tanulmányai során... tele van a feje információkkal, a szíve pedig érzésekkel. A realizmus határait átlépve kicsit idealista, lelke mélyén romantikus, ez az oldala viszont csak bensőségesebb pillanatokban bújik elő. Máskor egyszerűen szórakoztató a magánéletében, precíz a munkájában. Az a személy aki a dicséretkéhez szokott, a kritikát nehezebben viseli, de ha megérti, elfogadja.

Ügyvéd anya és orvos apa tette magasra nála azt a bizonyos mércét. Azt a mércét amit mindig meg is ütött vagy túl is szárnyalta azt. A legjobb oktatás, a legjobb iskolán kívüli tevékenységek, a legjobb mindenből, hogy ő is a legjobb legyen. Olyan mérce amit nem tudott örökké teljesíteni, egy ponton egyszerűen belebukott. Vagy inkább csak botlott... Nem ezekkel az elvárásokkal, hanem a lánnyal akit eljegyzett. Titokban, mert a kapcsolatukat már az első pillanatban is ellenezték, pedig Deborah a Harvardra járt, Deborahból pont olyan neves orvos lehet, mint az apjából vagy belőle, Deborah viszont nem Florence volt és igazából ez volt a legnagyobb hibája. A kontrolált életének fontos pontja lett volna ez is, de ő itt húzta meg a vonalat, itt mondott először igazán nemet, mert ez volt az első, hogy ne tetszett volna az élet amit kapott. Mert szerencsés volt, mert hiába nehezedtek rá az elvárások, miután teljesítette őket megkapott bármit amit akart. Mindig megkapta igazából amit akart, csak ennyi volt a feltétel, a kikötés, az elvárás ami ellen nem lázadozott. Jó gyerek volt, egészen addig amíg nem lett az. Szerencséjére egyetlen gyerek, ezért mégsem fordítottak neki teljesen hátat a szülők, a családi ebédekre viszont sosem látták szívesen Deboraht és az eljegyzés óta különösen nyomott hangulatban telnek, kínos szünetekkel és halk köhintésekkel amiket csak a drága étkészletek néhai koccanásai szakítanak meg. Ezt is azért, mert a szülei remélik, hogy egyszer kinövi magából a Deborahnak nevezett fertőzést...

2002 ~

A függöny takarásából les ki a tömegre, mintha esélye lenne megtalálni a szüleit annyi ember közt. De reméli, gyermeki szíve teljes reményével, hogy a tekintetük találkozni fog, hogy rámosolyognak majd mielőtt még a színpad közepén terpeszkedő zongorához sétálna, ami mellett ülve még a lábai is alig érik a földet. Eltörpül a teste az óriás mellett, eltörpül a lénye is a tömeg mellett, ahogyan játszani kezd, csak a dallamok hibátlan összhangja tölti ki a csendet. Ő csak azt reméli, hogy a szülei is hallani fogják, akkor is ha mégsem tudták eljönni, ha távol vannak, mert valakinek szüksége van rájuk. Jó emberek, tudja róluk, segítenek másokon, életeket mentenek csak egészen más módon Az édesanyja reggeltől estig másokért küzd a törvények kusza útvesztőjében, az édesapja pedig hasonló harcokat vív a kórház egyik legreményvesztettebb szegletében. A szülei elfoglaltak, de szeretik, szeretik őt és szeretnek másokat, néha osztoznia kell rajtuk idegenekkel, olyanokkal akik a sorsukat helyezték a kezeikbe. Az ő sorsa itt van valahol, biztos és gondos kezek takarásában.

2006 ~

Imádott ott lenni, zöld tér és apró dombok amíg csak ellát, legyen kint vagy bent, a szőlős mellett még a villa is eltörpült. Csak azt bánja, hogy ritkán jönnek a tengeren túlra a nagyszüleihez, bár mindig tudta miért. Kiolvasta a kínos csendből és néma pillantásokból, hogy mennyire neheztelnek valami okból az édesanyjára, hogy bár őt meg az édesapját szívesen látták, a nőt sosem. Búcsúzáskor a gyertek mégben sosem volt benne a nő, mindig csak kettejüknek szólt. Szerette a nagyszüleit, de nem szerette ahogyan néztek az édesanyjára. Szerette őket, mert látta bennük a kedvességet a család többi tagjának irányába, de neheztelt rájuk amiért ebből mindig kivontak egyetlen személyt. Imádott ott lenni, mégis ez volt az utolsó alkalom, hogy egy hosszas veszekedés után hazautaztak, azóta legfeljebb képeslapokat kapott, és ajándékokat minden egyes ünnepre, kivétel nélkül és pontosan, kézzel címezve és kézzel írt kártyával mellékelve. Túl szerették őt ahhoz, hogy ne tudja szeretni őket.

2010 ~

Hazaérve megrezzen a telefonja, a kijelzőn egyetlen szó villan fel amire koncentrálni tud: Harvard. A korai ciklusban jelentkezett, számított rá, mégis remeg. Nem a keze, csak a szíve ahogyan olyan óvatossággal koppint rá mintha csak vadat csempészne be, utána viszont szinte feltépi a betűket tekintetével. Most már egy másik szó visszhangzik elméje felszínéről annak egészen legmélyebb bugyraiig, hogy az emlék pillanatát örökre magába fűzze: gratulálunk... Tudta. Mindig tudta, hogy sikerülnie kell, ez az egy tény csorbítja az örömét, amit megkönnyebbülés követ, majd egy hatalmas, a birtok egészét átmetsző örömordítás. Szalad a házban, hosszan minden folyosón, keresztül minden szobán, de egyedül van. Üres a ház, de kész megtölteni, üzenetek ír és hívásokat intéz, végülis a szülei kora hajnalig vagy inkább másnap reggelig dolgozni fognak. Az ilyen napokon ritkán olvasnak üzeneteket, de azért elküldi, hogy sikerült, azért kapni fog egy ügyes vagyot és egy gratulációt, egy ígéretet arra hangüzenetben, hogy együtt vacsorázni majd, csak az nem hangzik el mikor. Ő viszont áthívja a barátait akik áthívják a barátaikat, amíg idegenekig nem jutnak a sorban. Másnapra úgyis kihívja majd a takarítókat, most csak nem akar egyedül lenni és nemsokára nem is lesz.

2011 ~

A puncsos tál mellett áll, titokban azt remélve valakinek sikerült megspékelnie, de csalódnia kell ahogyan az italába kortyol. A megigazítja a testén átakasztott prom king feliratú szalagot, amit igazából nem is hordana ha a partnerének nem lenne annyira fontos. Florence, akiért a gimi legtöbb sráca versengett, neki viszont a gyerekkori barátja. Most is úgy jöttek, mint barátok, ezt viszont már egy ideje senki sem hitte róluk. A kamaszokat nem érdekli az igazság, ha a másik oldalról érdekesebb sztorik születhetnek. A szülei viszont nem kamaszok, mégis évek óta arra utalgatnak milyen szép pár lennének, ez a szalag most rajta pedig tökéletes bizonyítékául szolgálna ha megtudnák. Tőle nem fogják, de valaki mástól biztosan, valaki mástól valahogyan mindig elegendő információt szereznek az életéről. Bár nem csak az övéről, mindenről. Néha ijesztőnek tartja a kapcsolati hálójuk kuszaságát, mintha valóban mindenhová elérne, de végülis, már Karinthy Frigyes is megmondta, hogy legfeljebb hat emberből bárkit elérhetsz a világon. Ehhez a hatalomhoz képest tudni az iskolai életéről, a bulikról amiket ő tartott vagy amikre elment, az éjszakákról amiken kiszökött vagy nem ment haza éjszakára igazán semmiségnek hat.

2019 ~

Izzad a tenyere pedig nem szokott, remeg egy kicsit belülről pedig nem szokott. Végül is sebésznek készül, egy kis stresszhelyzetnek nem kellene padlóra küldenie, de ez mégis más, most úgy érzi csomókba szaladnak a belső szervei és természetellenes helyekre mozdulnak benne. Pedig már elképzelte az egészet, eltervezte és többször átgondolta hogyan fog letérdelni előtte, elpróbálta mit fog mondani, tudja, hogy imádni fogja Deborah, és azt is tudja, hogy igent fog mondani. Hiszen beszéltek már erről, talán számít is rá, talán már várja egy ideje, mégis ideges amikor elindul érte, mintha csak egy egyszerű randira hívná. Pedig amikor megpillantja már sejti, hogy tudja, hogy számít rá, hogy akarja ő is. Ahogyan rápillant, biztosra érzi, hogy élete legjobb döntését készült meghozni.

2023 ~

Nem tudja mi történt. Fogalma sincs mi változott, lett a fent lent, mindig az volt csak nem látta, vagy az évek alatt kopott le? Úgy vált valami megszokottá, természetessé, magától értedődővé amibe már bele sem gondolt igazán. Most megtette, most azon gondolkodik napok óta, a gyűrűn amit négy éve adott neki, azon amit jelent, amit jelentett abban a pillanatban. De mit jelent most? Nem tudja. Nem tudja mit jelent, és ez megrémiszti, emiatt fél a tükörbe nézni néha. Az életére ami szinte tökéletes, ami három év múlva az is lehet. Négy éve még tökéletesen látta maga előtt ahogyan az oltár mellett vár majd rá, és eláll a lélegzete - most viszont, bárhogyan is próbálkozik, nem látja maga előtt a képet. Ott egy női alak, hosszú fehér ruhában, de nem látja az arcát. Miért nem látja az arcát?

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Nem is tudom, hogy hol kezdjem ezt a kis elfogadót. Egyszerűen imádtam minden sorát Nagyon szép, terjedelmes jellemleírást hoztál nekünk, ami által tükéletesen sikerült megismerni Lisandrot, és még a szüleivel való kapcsolatába is belátást engedtél. Mindenki életében nagyon fontos a család, az, hogy milyen támogató közegben nő fel, hogy tudja mennyire számíthat a szüleire. Van az a bizonyos társadalmi réteg - amibe te is bele születtél - ahol más elvek érvényesülnek a gyerekneveléssel kapcsolatban. Nem lehetett könnyű úgy felnőni, hogy mindig csak a távolodó alakjukat látod . Mégis, minden egyes szavadból árad a szeretet, amit a szüleid iránt táplálsz, a tisztelet és ez egy nagyon megnyerő tulajdonság.
Olyan személyiség vagy, aki mellett az ember egyszerűen képtelen unatkozni, szinte hallom ahogy a kórház folyósóját a vicceiden nevető nővérek hangja tölti be. Ahogy te is fogalmaztad, nem lehet nem kedvelni Bízom abban, hogy a magánéletedben felmerülő problémáid is rendeződnek, hogy kitalálod mit is szeretnél, kivel lennél szívesen.
Nem szaporítom tovább a szót, menj és foglald le az arcodat és vesd be magad a játéktéren Színt és rangot az egyik admintól kapsz majd.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!