Az új kolleganővel elég hamar sikerült jó barátságot kötnöm - vagy csak én éreztem ezt - és már meg is tudtunk beszélni egy közös napot, amit nálam fogunk eltölteni a játékokkal. Azt, hogy milyen játékokkal, azt már rá bíztam. Nem sokat ismertem, nem voltam egy játékos típus, hagytam, hadd döntse el ő milyen játékot, vagy játékokat hoz el. Egy egyszerű sötétkék hosszúujjú pólót és egy sötét farmerhez hasonló nadrágot vettem fel, mellé egy vörös zoknit. A fésülködéssel nem sokat törtem magam, hiszen igen hamar úgyis torzomborz lesz a fejem, így csak egy hajkefével átmentem rajta néhányszor. Mikor megérkezett, ajtót nyitottam neki és illendően üdvözöltem, beengedtem őt, majd a nappaliba kísértem. Minden ragyogott a tisztaságtól, sehol egy porszem, vagy egy koszfolt. A fertőtlenítő illata még enyhén érződött. Minden a lehető legalaposabb rendben volt elhelyezve a helyére. A lakás nem mai darab volt, ahogy a bútorzatom sem, de minden nagyon jó állapotban volt, így végülis elmondhattam, hogy a lakásban sok volt az antik darab. Jelentős mennyiségű könyv kapott helyet a lakásban, többségében mind valami szakirodalom volt. - Van frissen főtt tea. Ha szeretnéd, töltök neked is - ajánlottam fel, de jó szokásomhoz híven most sem néztem a szemeibe. Hoztam magamnak teát, ha kért, akkor neki is hoztam. Jázmintea volt. Helyet foglaltunk, majd a társasjátékokra néztem, de mivel az illem úgy diktálta, nem tértem rá rögvest a játékra, hanem érdeklődtem a hogyléte felől. Addig is nyugodtan tudtam/tudtunk teázni. Az illemet említettem? De valamilyen szinten azért engem is érdekelt mi van vele, hogy érzi magát. Volt bennem némi őszinte érdeklődés is. Mégis csak az egyik barátom, akivel jó viszonyban vagyok és most időt szán rám. - Hogy vagy? Jól telt a napod eddig? Mit érzel? - érdeklődtem és a teába kortyoltam.
Sokat gondolkodtam melyik játékokat pakoljam el. Az utóbbi néhány napban állandóan ez a találkozó pörgött az agyamban. Számomra kicsit több ez az alkalom, mint két haver, akik összeülnek társasozni - nekem ez egy hatalmas lépés. Bűntudatom volt egy ideig, hiszen azt éreztem, kihasználom Allent a saját magam gyógyulására. Azonban ő hívott meg magához végtérre is, és régen volt alkalmam csak leülni kicsit játszani valakivel. A Patchwork nevű egyszerűbb társasra, és az Agricolára esett a választásom. Mindkettő európai tervező alkotása, gondolkodós, stratégiai játékok. Az előbbi szimplább, gyorsabb, míg utóbbinak rengeteg szabálya van, és akár két óráig is el lehet vele szórakozni. Nem tudom, melyik lenne szimpatikusabb Allennek, ezért tettem bele egy nagy táskába mind a kettőt. A Set nevű játékot is belecsúsztattam, csak hogy legyen mihez nyúlni, ha végül egyik se tetszene neki. Egy kényelmes citromsárga ruhát vettem fel, a nyári hőségre való tekintettel egy szandált húztam. A fejemre egy fehér kalapot tettem, és a rumlis előszoba felkutatása után a napszemüvegemet is megleltem. Allen lakása felé befutottam egy boltba is, vettem egy csomag chipset, meg egy csomagot a kedvenc töltött cukorkámból, és pár perc múlva már a kollégám ajtaja előtt találom magam. Veszek egy hatalmas levegőt, a kalapomat lekapom a fejem tetejéről, és óvatosan kopogok. Allen ajtót nyit nekem, köszönt, és nevezet a nappalijába. Megcsap a fertőtlenítő semmivel sem összetéveszthető szaga, de a sok állatorvosi gyakorlatom miatt kellemesen ismerős számomra. Körbenézve tengernyi könyvet látok és katonás rendet. Az én szobám messze nem ilyen rendezett, és kissé elszégyellem magam. - Igen, kérnék szépen. - válaszolom Allen felajánlására, és amíg kitölti a teáinkat én a könyveket címeit böngészem. Csupa szakirodalom, szépen rendszerezve. Ahogy a srác visszaér, mindketten leülünk, magam mellé helyezem a táskámat. Ő szólal meg először. Kérdése kissé meglep, egyből a pszichiáteremmel töltött délutánok jutnak eszembe a faggatózására. Tudom, hogy jóindulatúan érdeklődik, és talán tényleg kíváncsi arra, amit mondok neki, így feszült mosolyomat kedves hangnemű válasz követi. - Köszönöm, jól vagyok. Nagyon vártam a mai napot. Te hogy vagy? - nézek rá, de nem várom el, hogy a szemembe nézzen. Én is inkább elfordulok, és akaratlanul is megint a polcait vizslatom. - Látom, nagyon szép gyűjteményed van. - teszem hozzá a válasza után. A mellettem elterülő táskáért nyúlok, magam elé húzom őket. - Három társast hoztam, két rövidebbet, és egy nagyon hosszút. Nem tudom, melyikhez volna kedved, de én a rövidebbekkel kezdenék inkább.
Még a játék megkezdése előtt a tea mellett kicsit akartam beszélgetni, bár úgy tűnt ilyen téren a lány elég szűkösen fogalmaz és nem is nagyon kommunikatív. Ezt nem bántam, de nem is erőltettem. - Jól vagyok. Én is vártam ezt a találkozást. Próbáltam szépen megfésülködni, de kudarcba fulladt. A hajam nem lehet jól kezelni, pedig apám szerint, ha lányokat várunk, illik rendezettnek lenni. De gondolom már megszoktad és nem zavar, hogy így látod. A könyvek felé fordultam. - Igen, igyekeztem begyűjteni mindent, ami érdekel és fontos a tanulmányaimhoz, vagy a jövőbeli karrieremhez. Kutató fizikus szeretnék lenni a doktorálás után. Meg akarom fejteni az univerzum titkait - mondtam, majd a táska felé fordultam, amiben a társasok voltak. Kíváncsian fürkésztem mi lehet a mai program, de egyiket sem ismertem különösebben. Most látom és hallom elsőnek ezeket a játékokat. - Nem ismerem őket, de akkor kezdjük a rövidebbel. Lehet mindegyikkel fogunk tudni játszani. Gyorsan tanulok, hamar bele fogom rázódni - mondtam, majd hogy több helyünk legyen elpakoltam az asztalról és az üres teás csészéket elvittem, helyettük egy-egy palack fél literes ásványvízzel tértem vissza, majd a társas miatt befújtam a kezeim fertőtlenítővel. Hittem benne, hogy Kelsey tiszta és rendezett lány, de nálam a fertőtlenítő használata kényszeres cselekvés volt. Ösztönösen jött, nem tehettem ellene. - Magyarázd el a játékszabályokat és kezdhetjük is.
Egészen felszabadító, hogy Allen tényleg nyíltan beszél arról, hogy van. Ez a kérdés általában egy üresen csengő dísz szokott lenni az emberek szótárában, azért teszik fel, hogy múljon az idő, és virtuális buksisimit adjanak maguknak, milyen udvariasak és törődőek. Pont ezért soha senki se válaszol erre a kérdésre valóban. Magam sem kötöm Allen orrára, hogy kettős érzéseim vannak a találkozóval kapcsolatban, hogy a lelkembe égetett aggodalom és félelem a józan eszembe mereszti a karmát. A válasza tehát csak eloszlatja ezeket az alaptalan gondolatokat belőlem. - Nem, valóban nem zavar. - felelem mosolyogva. Az én hajam sem tökéletes, a hullámokat nehezen lehet megszelídíteni, így az átfésülésen felül nem szoktam már harcba szállni a szőke tincsekkel. - Az én frizurám sem makulátlan. - Átsöpröm a vállamon az előrebukó szálakat. A kutatói ambíciói nem lepnek meg. Tökéletesen illik hozzá ez a fajta munka, a csendes gondolkodás szerintem az ő terepe. Jó hallani, hogy valaki ennyire lelkesedik a tudományok iránt. Az állatorvosok között hamar kialakul a kiégés, és nem csak a munkájuk, de a kutatás iránt is eltűnik az érdeklődésük. A csillogószemű elsőévesekből hamar szenvedő felsőbbévesek születnek, akik csak meg akarják szerezni a diplomát, hogy elkezdhessék a karrierjüket. Emellé nehezen fér bele a szorgalomból történő kutatás. Allen megjegyzése arról, hogy gyorsan beletanul majd, mosolygásra késztet. Elpakol az asztalról, én pedig kiveszem a Patchwork dobozát a táskából, majd kihalászom a rágcsálnivalókat is. - Hoztam egy chipset meg cukorkát, nem tudom, szeretnél-e enni. - Sokan féltik a társasokat attól, hogy maszatosak lesznek, de én nem közéjük tartozom. Amúgy is kopottak már a sok otthoni körtől, így kár volna féltve őrzött kincsként kezelnem őket. Szórakozni szeretnénk, nem pedig szorongani. Allen válaszától függően odanyújtom neki a zacskókat, vagy visszadobom őket a saját táskámba. Leveszem a Patchwork dobozának a tetejét, és a kipakolással összekötve magyarázni kezdek. - A játék lényege, hogy tetris-szerű darabkákból kell takarót varrnunk, és gombokat gyűjtenünk. Az nyer, akinek sikerül több gombot megszereznie. - Kiszórom a műanyag zacskóban tárolt kartongombokat, majd Allen elé helyezem az ő takaróját jelképező négyzetrácsos táblát. - Meghatározott idő áll a rendelkezésünkre, minden tetris-darab felvarrása a folttakarónkba a homokórával jelzett időmennyiségbe kerül. Ezt a középre helyezett időjelzőtáblán vezetjük. - Az említett táblát lerakom közénk, a bábuinkat a startmezőre állítom. Allenre pillantok, hogy követi-e a szabályokat. - Eddig rendben van?
A magam módján örültem Kelsey társaságának, főleg, mivel már nem csak munkakapcsolat volt köztünk, hanem rendes baráti kapcsolat is és betölti az életemben azt az űrt, amit Gyda hagyott és az életem megint teljes lehet. Találtam valakit, aki velem tölti az idejét és ez sokat jelentett nekem. Elég sokan átnéztek rajtam már és mai napig vannak, akik kikerülnek és semmibe vesznek mert más vagyok, mint ők. Vannak, akik nem így tesznek, de ők sem szánnak rám sok időt. És végül vannak, akik olyanok, mint Kelsey. Akik megpróbálnak a barátjukká fogadni és időt szánni rám. Beszélgetni velem találkozni velem, akár leülni teázni és játszani. Jó érzés volt az ilyen emberek társaságában lenni. Néhány gyors pillantással megvizsgáltam a haját. Nem tűnt sem ápolatlannak, sem gondozatlannak, se semmilyennek, ami negatív jelző lehetne. - Szerintem szép a hajad. Nem gondozatlan. Jól néz ki. Mikor előkészültünk a nassra és a játékra néztem. - Lehet menet közben venni fogok belőle. Köszönöm szépen - mondtam és hoztam egy tálat, amibe kiöntöttem a chipset, így nem lesz az egész kézfejünk "koszos". Figyelmesen hallgattam a játék szabályait, majd bólintottam egyet. Mivel a kezeimen ott volt a fertőtlenítő, már nem aggódtam miatta, hogy valami negatív vonzata lesz, hogy megfogom a játékot, eszközeit, így megvizsgáltam a táblát és a tartozékokat. - Eddig mindent értek. Hasonló, mint mikor a New York Egyetem kémia szertárában molekula kirakóst játszottunk. Nem teljesen olyan, de hasonló. Érdekes játéknak látom. Régebben volt tetrisem is. A tizedik születésnapomra vette anya. Sokat játszottam vele alvás előtt.
Allen dicséretére akaratlanul is megsimítottam az előrebukó tincseimet. Ritkán kapok bókokat, és még ritkább, hogy nem ijedek meg tőlük. Furcsa biztonságot ad Allen mássága. Még mindig nem sikerült magamban letisztázni, hogy kihasználom-e vajon a fiút, vagy csak kölcsönös barátság a mienk. Nem, mintha nem kedvelném, sőt! Egy kedves, udvarias, intelligens srác, aki őszintén elmondja, mi nyomja a szívét. Nem kell találgatnom vele kapcsolatban, nincs szükségem gondolatolvasásra, ezért nem is szorongok rajta, éppen mi jár a fejében. Elveszek egy szem chipset, óvatosan ráharapok, és apró morzsákra törik szét a fogaim között. Szokásommá vált egészségtelen nasikat magamba tömni, főleg a vizsgaidőszakok nehézségeinek ellensúlyozására. Bár nem lettem túlsúlyos, azért némi plusz felszaladt - de nem mondom, hogy bánnám. Valahol azt érzem, minél kevésbé vagyok vonzó, annál nagyobb biztonságban vagyok. - Én is szeretem a tetris alapú játékokat, egyszerűek, de azért sokat lehet rajtuk gondolkodni. Bár gyerekként én nem nagyon játszottam ilyenekkel. - Engem elkerültek a konzolok, az öcsém kapott néhányat, de engem nem vonzottak. Én babák után egyből a könyvek világába csöppentem, és olvasással töltöttem a szabadidőmet. Aztán tinédzserként pedig a sminkelés lett a kedvenc hobbim Egyesével kipakolom az ezer alakú kis foltokat, körbeveszem velük a középső táblát. Egy nagy fehér bábut bökök oda a kezdőlapka mellé, és elmagyarázom, hogy az óramutatójárásával megegyezően halad a bábu, az előtte lévő három formát lehet gombokkal megvásárolni. - Kiválasztasz egyet, kifizeted a rajta látható árat gombokkal, és leléped az időköltséget is. Ha nem akarsz vagy nem tudsz választani, dönthetsz úgy, hogy az időtáblán viszed előre a bábudat, a társad elé helyezed eggyel a sajátodat, és annyi gombot kapsz, ahányat lépsz vele. Mindig az a játékos lép, akinek a bábuja hátul van az időtáblán, vagy éppen most lépett a másik mellé. Tehát simán lehet, hogy akár háromszor egymás után is te veszel formákat. - Mindig is kicsit kuszán magyaráztam a szabályokat, így félve pillantottam Allenre, keresve rajta a megértés apró szikráját. Megérteném, ha elvesztette volna a fonalat.
A chips felé néztem, amit Kelsey már falatozott. Furcsa érzés fogott el. A darabok különböző formájúak és méretűek voltak, zsíros és "poros" felületűek. Meg fogtam volna egyet, hogy egyek, de végül nem ment. Ismét felé nyúltam, majd visszahúztam a kezem. Volt bennem némi vívódás. Nem akartam, hogy az ujjaim zsírosak és "chipsporosak" legyenek, mert akkor nem lenne lelkem megfogni semmit olyan ujjakkal. Elgondolkodtam rajta, hogy nedves rongyot készítsek be, de akkor meg a fertőtlenítőt mosnám le vele ujjaimról. Magamhoz vettem hát egy kis méretű evőpálcika párt és a pálcákkal fogtam meg egy chipset és emeltem a számhoz, majd bekaptam és elrágtam. Még mindig furcsa volt, hogy nem egyforma méretűek és furcsa a formájuk. Meglepett, hogy úgy ítélte meg, hogy a tetrisen sokat lehet gondolkodni. Alapvetően szerintem olyan játék volt, ami adta magát, de lehet csak nekem, hiszen az én gondolkodásom alapvetően is olyan, hogy azonnal leköveti a logikus fonalat, így szinte ösztönösen voltam képes a megfelelő módon elhelyezni a formákat és nyerni-nyerni-nyerni. - Gondolom akkor a keresztrejtvények és a sudoku sem állt tőled messze. Én azokat is nagyon szeretem. Sokat szoktam rejtvényezni is. Figyeltem, amint elrendezett mindent, majd a táblámat kezdtem nézegetni és azt, amit ő elrendezett. Magamhoz vettem egy-két furcsa alakú foltot. Belegondolva, látva, hogy miként fest minden, tényleg olyan volt, mint a tetris, de inkább egy puzzlehöz tudnám hasonlítani. Minden azon múlott, hogy miként vagyunk képesek logikusan elhelyezni a formákat a mezőn. - Mindent értek - feleltem az igazságnak megfelelően. A nagy fehér bábú felé pillantottam, majd kivettem a bábú előtti második foltot, leléptem a folton szereplő időt, azaz két lépést és befizettem két gombot, végül elhelyeztem a formát a táblám közepe tájékán. - Ez jó játéknak tűnik. Nincs sok szabály, logikus, következetes és kell hozzá némi gondolkodás is. Értékelem az ilyen játékokat - mondtam a lány felé pillanatva, de csak részben ránézve, kerülve a szemkontaktust is. - Jó gondolat volt ezt elhoznod. Szeretni fogom. Gyerekként milyen játékokkal játszottál, ha nem tetris félékkel? Nekem nem volt sok játékom és akkor még nem nagyon hagytam el az otthonunkat, még a szüleimmel sem. Sokat voltam otthon, bezárkózva, nem jártam el az üzletekbe, tudom mik voltak akkoriban a népszerű játékok, amiket szerettek a korombeliek és nem láttam mik voltak kirakva a polcokra.
A chips ropogásától mást se hallok, csak a saját szájüregemben zajló történéseket, és kissé csodálkozva nézem, ahogy Allen egy evőpálcával nyúl a chipsért. Én sosem voltam ügyes ezekkel, minden ázsiai étteremben kénytelen voltam a számomra megszokott evőeszközt kikérni, de a srác nagyon ügyesen kapta fel a tányérból a falatnyi darabot. Apró mosolyra húzódik a szám, ahogy nézem őt, és lenyelve a saját összerágott masszám, visszatérek a beszélgetéshez. - Mindig megcsináltam őket, ha volt az újságban. - felelem. - Sokszor középiskolában két óra között csinálgattuk a többiekkel. Jobb volt, mint unatkozni. - Visszaemlékszem a lányokra, akikkel összedugtuk a fejünket, és azon gondolkoztunk, mi lehet Európa második leghosszabb folyója. Hiányzik, hogy olyan sok barátom legyen megint. Akkoriban nyitott voltam, és bár sosem voltam a legnépszerűbb csajszi, azért volt egy tucat ember, akikkel elvoltam. Allen, úgy tűnik, érti a játékot, és még tetszik is neki. A lépése után lelkesen választok én is egy furcsa formájú foltot, a bal alsó sarokba teszem. A kihagyott lyukakat két-három, még szabad folttal is be fogom tudni tömni, és ha jól számoltam, legalább az egyik hozzám kerül. Én is lelépem az időtáblán az időmet, Allen elé kerülök, így ő fog következni. - Igen, én is ezért szeretem. Valamiért odavagyok az egyszerűbb, de gondolkodós játékokért. Könnyen kikapcsolnak. - mondom, és bár Allenre nézek, tudom, hogy ő nem fog a szemembe nézni. Mindenesetre az arcom vidámságot sugároz, legalábbis remélem, hogy így van. Felkapok még egy szem chipset, de mielőtt bekapnám, válaszolok kérdésére. - Hát, főleg Barbie babákkal, meg állatfigurákkal. - mondom nevetve. Emlékszem a baba-gyűjteményemre, mindegyiknek begöndörítettem a haját, és saját készítésű ruhákba öltöztettem őket. Szegények úgy néztek ki, mint egy jól sikerült leánybúcsú után hazatérő nősereg. A Littlest Pet Shop figurák pedig mai napig a polcomon ülnek otthon, bár már rég megsárgultak, és fél, hogyha gyerek kezébe kerülnek, egyszerűen elporladnak. - A videójátékok az öcsém terepe volt. Inkább a társasok voltak a menők, amiket együtt tudtunk játszani, Egércsapda, Monopoly, Scrabble, Catan, Tibet. A Rizikót annyira nem szerettük, de az is néha előkerült. - tűnődök el. Azt hiszem, sosem találtam meg az öcsémmel a közös hangot olyan jól. Különbözőek vagyunk, és ez gyerekként sem volt másképp. Persze, szeretem őt nagyon, de valószínűleg sosem fogunk egy teljes hétvégére elég programot találni, amit mindketten élveznénk. A társasok az egyetlen közös pontunk, talán ezért is jelent nekem többet ez a szórakozásforma. Nem csak kikapcsolódás, de a kapcsolatteremtés is eszembe jut a kis fa bábukról, meg a kartonból készült táblákról. Ezt pedig ideje gyakorolnom, nehogy remeteként éljem le az életemet.
- Nem csak az hírújságokban vannak, hanem meg lehet vásárolni külön rejtvénylapokat is. Ahogy az interneten is vannak különböző oldalak, melyek fő profilja az online fejthető rejtvények közreadása - meséltem, miközben figyeltem miként lép és teszi le a foltot. Fejben már igyekeztem is összerakni a következő lépéseimet, következő lehetőségeket. Barbie és állatok. Annyira populáris, hogy nem tudtam meglepődni. Valahogy hasonló válaszra számítottam. Nem ismertem annyira a játékokat, de ezek olyan dolgok voltak, amik még a hozzám hasonló elszigetelten élők is ismertek. Felsorolt nekem pár társast, amit annyira szerettek, de a felét sem ismertem. Nem igen tudtam hozzá szólni, bár a scrabblet azt ismerem és telefonon is néha játszom a buszon, vagy vonaton. - A scrabble jó játék. Én is szoktam játszani. Tág a lexikális tudásom, így sokat nyerek. Kiválasztottam egy foltot, hozzá kapcsoltam a másikhoz, a helyére tettem a bábút, majd fizettem és leléptem az időt. - Miért pont állatorvos? - tettem fel a kérdést, hogy miért pont azt tanul az egyetemen, amit. - Az emberorvos sem sokkal kellemesebb. Betegséggel és vérrel jár. Ráadásul az állatok harapnak is. A harapásuk, karmolásuk fájdalmas. Véreznek, főleg műtétnél és betegek. Lehet fertőznek. Miért vállalsz kockázatot? Szép dolog a gyógyítás és az életmentés is, de kockázatokkal jár. Nem kéne kitenned magad a kockázatoknak. Veszélyes.
A foltokat vizsgálom, próbálom kitalálni Allen mit léphet majd. Szeretek a játékostársaim előtt járni fejben pár lépéssel, bár kétség sem férhet hozzá, hogy Allen is így tesz. A színes formák töltik ki a látóterem, és nem is nézek a fiúra, amíg válaszolok neki - felteszem, nem bánja a dolgot. - Az volt a varázsa, hogy naponta egyet megoldottunk közösen. Hamar meguntuk volna, ha bármikor előkaphattunk volna még egyet, meg még egyet, így tovább. - Eszembe jut, ahogyan összedugtuk a fejünket, nevetgéltünk, gondolkoztunk. Nagyon hiányzik ez a fajta közelség, de nem tudnám elképzelni, hogy mostanában ilyen jóban legyek valakivel. El is hessegetem az emlékeket, és a lépésemre fókuszálok. Allen összeilleszti a kiválasztott formát, én pedig csak mosolygok rá. - Sejtettem. - felelem melegen. Nem lep meg, hogy az intellektust igénylő játékokban igen jól teljesít. Valahogy el is várom tőle, hiszen mindene a tudás, ezt tükrözi az otthona is. A könyveknek szinte szentélyt állít ezzel a rendezett szobával, és bármiről el tudom hinni, hogy ismeri és olvasta is. Kérdése elgondolkodtat. Nem, mintha ne tűnődtem volna sokat már arról, vajon jó döntés-e állatorvosnak tanulni, de a miért annyira egyértelmű volt. A szívem mélyén érzem a hívatástudatot, a kíváncsiságot. Soha más eszembe se jutott. - A nagynéném állatorvos. Amikor kint van egy telepen, semmihez sem fogható a tüdőmet kitisztító csípős hajnali levegő, az állatszag, és a jószágok bőgése. A rendelőben pedig annyira jól esik a szívnek, amikor egy állat jobban lesz. Amikor tudod, hogy te raktad őt rendbe. Na, meg elég jól jön a tudás is. Nem tudom szavakba önteni, mennyire szuper érzés érteni, hogyan működik egy szervezet. Az emberi szervezet is hasonlóan működik, mint egy-egy állaté. Bennem is ugyanaz a vér csordogál, ugyanolyan fertőzéseket okozhatok én is. A veszély sokadlagos olyankor. A segítségnyújtás sokkal fontosabb nekem. - foglalom össze. Órákat tudnék mesélni még, a nyűgös betegekről és hálás gyógyultakról, a csodálatos természetről, de megkímélem őt, és elveszem a kiszemelt formámat, két apró kartongombbal fizetek érte.
- Értelek. És most már miért nem csinálod? Miért hagytad abba? Nem szeretted annyira, vagy nem működött? Én nem szoktam felhagyni azzal, amit szeretek. Én nekem van egy több éves jól megszokott rutinom és azt tartom. És szeretem. Hamarosan rátértünk az orvos témára. Bár értettem őt, hogy mit mondd, mit érez, mi motiválja, de én nem tudtam volna vállalni. Nem lettem volna rá képes, én csak a lexikális tudásommal tudtam volna érvényesülni az orvosi pályán, semmi mással. Nem lettem volna rá képes, hogy műtsek, vagy beteg állatokkal foglalkozzak. De önmagában az állatokat sem szerettem a környezetemben, akkor sem, ha beteg, akkor sem ha egészséges. Hullajtják a szőrt, vagy a tollat, dörgölődznek, folyamatosan kiadnak valami hangot. Nem szerettem, egyedül a halakkal voltam kibékülve a környezetemben. Választottam egy különálló foltot, amit szintén tudatosan helyeztem el a többi közelében, majd fizettem és léptem. - Értelek - bólintottam. - Szép dolog az életmentés. Van nekem is orvos ismerősöm. Dr. Mcgrover. Kezelt engem. Rendes, aranyos orvos, de rafinált. Szokott csalni, ha fogadást köt vele valaki. Orvos rokonaim nincsenek. Anya és apa is egyetemi tanárok, a nagyszüleimet pedig nem ismertem soha. Nem élnek. Szerintem én nem lennék jó orvos. A tudást meg tudnám szerezni, de nem tudnék sem kezelni, sem műteni. Maradok természettudományoknál. Az orvostudományokat meghagyom neked. Lehet tudnék örülni egy bölcsész barátnak is és egy jogtudományosnak. Jó érzés lenne, ha minden tudományágból egy lenne ebben a lakásban. Természettudós, orvostudós, jogtudós és bölcsész. Szerinted nem lenne jó? Szeretnél még több barátot?
A rutin nem mindenkinek való. A rendszer nagyon fontos dolog, de én sem voltam soha az az ember, aki görcsösen ragaszkodott volna ahhoz, hogy percre pontosan beosszam az időmet. Örültem, mikor a giminek vége volt, és a kicsit feszített tempóból vissza lehetett venni. Az egyetem meg… Ott egyszerre van káosz és rend, fegyelem, határidők tömkelege. A jóhiszemű diák beosztja mit fog mikor tanulni, melyik témakört melyik nap ismétli át, mikor dolgozik a beadandón, mikor megy esetleg edzeni egyet, mikor fog végre összeülni a haverokkal, aztán persze borul az egész a második nap közepén már. Az alvás rovására megy ráadásul a dolog általában. Nem mondom, hogy nem követek valamiféle rutint, de messze nem olyan az életem, mint Allené. Ez nem rossz természetesen, van valami megnyugtató a kiszámíthatóságban. Biztonságot ad a szűk, sziklaszilárd rendszer, az állandóság – olyan, mint egy puha ágyikó, ami elkap, ha belezuhannék. Ettől függetlenül sajnos az én karrierem nem esik ebbe a kategóriába – ahány állatorvost ismerek, annyi fele rohannak éppen jelen pillanatban is. Nincs egy perc nyugtuk, folyamatosan késésben vannak, és egy pillanatra nem tudnak megállni kifújni magukat. Mindig közbejön valami, kár is előretervezni, de persze meg kell próbálni. Legalább a látszat meglegyen. - Volt egy varázsa a dolognak. Az, hogy együtt ültünk le, kitöltöttünk vele egy üresjáratot. Ez a korszak már elmúlt, így ebből a szokásból is csak szép emlékek maradtak. – Van, amit meg kell tanulni elengedni. Nem hiszem, hogy egészséges dolog ennyire görcsösen ragaszkodni minden aprósághoz – persze tudom, hogy Allen is az autizmusa miatt ennyire szigorú ezzel kapcsolatban. Amíg Allen mesél, illetve felteszi a kérdéseit, a következő lépésemen tűnődöm. Furcsa érzés, hogy valaki ennyire érdeklődik utánam, nehezen fogom fel a sorozatos interjúáradatot tőle. Egy pár másodpercig még a foltozott takarómon töprengek, majd elveszem az egyik kereszt alakú kartont, beillesztem a takarómba, befizetem és lelépem, amit kell, végül pedig a fiúra nézek. - Az elméleti tudás is fontos. Nem minden a gyakorlat. Sok gyakorló állatorvos, illetve humán orvos is, magasról tesz a tudományra, csak művelik azt, amit bemagoltak. Bevallom, engem is a gyakorlati része érdekel főleg. – Nem hittem volna, hogy kutatni kezdek egyszer. Nem izgat a publikáció, a kísérletezés, inkább a napi kétkezi gyakorlati része fogott meg a szakmának. – Viszont ettől függetlenül szuper lenne egyszer ennyi pokoli elmével összeülni. – nevetek. Valóban szűk mostanában az ismeretségi köröm, de igazából így szeretem. – Nem vágytam sosem egy x számú barátra. Egy is elég, ha az megfelelő. Nem utasítok el senkit, aki tényleg őszintén barátkozni akar velem, de magam tényleg nem közeledek annyira sok ember felé. – Az elutasítás része nem teljesen igaz így, de ezt nem fogom a fiú orrára kötni, inkább szelíden mosolygok csak. – Te számokban méred a barátokat? – a kérdésem kicsit elítélően hangzik, és gyorsan kijavítom. – Mármint, nem baj, ha több barátot akarnál. Csak fontos a kapcsolatok minősége is. Egy rossz barát sokkal jobban lehúz, mintha nem is volna senki melletted.
- Tehát a rejtvény fejtés nem szenvedély volt, még csak nem is azért csináltátok, mert annyira szerettétek, csak egy egyszerű tennivaló, amihez akkor nyúltatok, amikor éppen nem volt jobb elfoglaltság? Ez szomorú, de érthető - összegeztem. Miközben lép, én szemmel tartom lépését, ám az ezt követő mondandóját sehogyan sem tudtam értelmezni, pedig igyekeztem. - Ezt nem tudom értelmezni. Mit jelent az, hogy nem foglalkozik a tudománnyal, csak a bemagoltakat műveli? Ha érdekteleneke, csak tesznek dolgokat, az hanyagság, amit egy orvos nem engedhet meg magának - szögeztem le, hiszen ha egy orvos hanyag, abból könnyen műhiba lehet. Főleg, ha nem foglalkoztak eleget az elmélettel, vagy csak hanyagul betanulták és a szigorú elméleti anyagok helyett inkább csak kísérletezgetnek. - A barátokat nem lehet számokban mérni. A barát nem mértékegység. Az idő mérhető számokban, a hossz, a térfogat, a súly mérhetők számokban, de a barát nem szerepel Nemzetközi Mértékegységrendszerben - javítottam ki Kelseyt, miközben saját körömmel is foglalkoztam közben. - Nem tudom. Nem szoktam tudatosan barátokat gyűjteni. Általában engem keresnek meg, nem én keresek meg másokat. De úgy tudom jó minőségű kapcsolataim vannak. Nem szoktam úgy érezni, hogy bármelyik barátom negatív hatással lenne az életemre. De ezek után lehet tanulmányozni fogom az életminőségem, amikor velük vagyok - elvettem és elhelyeztem a kartonelemet a takarón és megfizettem érte, ami járt. - Ebben hasonlítunk egymásra. Nem barátkozunk, de nem utasítunk el barátkozókat.
Nem feltétlenül van igaza Allennek ezzel kapcsolatban, de nem javítom ki. Valóban maga a rejtvényfejtés nem volt szenvedélyünk, de a közös időtöltés annál inkább. Eszköze volt valaminek, ami akkor a világot jelentette nekünk – a barátságunk megélésének. Minden apróságot megragadtunk, hogy együtt lehessük, hogy együtt gondolkodhassunk, nevetgélhessünk. Végzek a lépésemmel, figyelem az állást, próbálom kitalálni a féri vajon mit fog választani az asztalról, mikor Allen kérdése kizökkent. Felnézek rá – azt gondoltam, egészen jól kifejeztem magam. Persze Allen tudományága elképesztő mértékben elméleti, hiszen a fizikát nehéz látni. Vannak törvények, amelyek nap mint nap szembesítenek minket ezzel a furcsa, láthatatlan varázslattal, a többségük azonban rejtve marad, különböző drága és forrásigényes trükkökkel lehet csak megfoghatóvá tenni őket. A fizikából számomra csak a biofizikához szükséges tudásanyag ismeretes, az orvosi felhasználásra alkalmazott szabályokat betéve tudom. Az én jövendőbeli szakmám viszont javarészt alkalmazott, gyakorlati terület. Ezzel a diplomával sokfelé indulhatok el, rengeteg fajt láthatok el, de állathoz se kell nyúlnom, ha a labor hangulata vonzana, vagy épp irodai, hivatali munkakör lenne a megfelelő számomra. - Nem úgy értem, hogy nem tudják mit miért csinálnak, egyszerűen csak nem vesznek részt az orvostudomány fejlesztésében. Számos orvos van, aki csak a megtanultakat alkalmazza, de nem feltétlenül vesz részt aktívan a tudományos életben. Az állatorvoslás egyébként is korlátozottabb, mint a humánorvoslás, nem olyan gyors a fejlődés. Magam sem hiszem, hogy annyira aktívan részt fogok venni a tudományos életben. Persze, folyamatosan fejlesztenem kell magam, de a kutatások nem izgatnak annyira, mint maga az állatok ellátása. A régi barátaim jutnak eszembe, igyekszem a jelenbe maradni, nem elmerülni a gimis barátnőimmel átélt emlékekben. Allenre pillantok, aki teljesen más tinédzser kort élt meg feltehetőleg, mint én. Nem tudom, milyen könnyen barátkozott, de valószínűleg kimaradt a kis hülyeségeken folyó drámákból, amik akkoribban a mindent jelentették nekik. Mosolygok a mértékegységes gondolatára, hiszen pontosan igaza van, még akkor is, ha nem egy hosszúra nyúlt metaforát próbált kreálni. - Tegyél úgy, fontos, hogy az idődet olyan emberekkel töltsd, akikkel gazdagodsz. – azért remélem, engem nem fog „kidobni”. Élvezem a társaságát, teljesen más gondolkodása van, mint bárkinek, akit ismerek. Tudom, hogy nem fog megsértődni, nem fog megtámadni, és mindig gondolkodásra késztet, amit mond. Meg, hát, kínos lenne a közös munka, ha ezentúl csak és kizárólag kollégák lennénk. - Igen. Valahogy félek kezdeményezni. – kezdek bele, de meg is bánom. Nincs kedvem elrontani a délután hangulatát, és inkább gyorsan belenyúlok a chipses tálba, néhány szemet a számba tömök. A falat annyira ropog a fogam alatt, hogy pár pillanatig a saját gondolataimat nem hallom.
Hogy szájbarágósabban elmondta mit gondolt, már én is jobban értettem mindent. Bizonyos esetekben könnyebben értek meg dolgokat, ha az emberek sokkal közérthetőbben, kisebb kertelésekkel, körítésekkel, egyszerűbben fejtik ki nekem gondolataikat. Abban nem lehet értelmezési hiba. - Így már értem. Az ilyen orvosok megtanulnak mindent és azokkal gyógyítanak, de nem tesznek érte, hogy új módszereket fejlesszenek ki, új eljárásokat és új gyógyszereket fedezzenek fel. Azt gondoltam, hogy ez nem teljesen helyén való, de tudtam, hogy nem mindenkinek van meg hozzá a képessége, hogy értsen a fejlesztéshez. Sok-sok év munkája lenne, az ember élete jó része rámenne. Abban is igaza volt Kelseynek, hogy az orvostudomány, a gyógyszerészet és a többi mind-mind lassan fejlődő tudományágak, nem úgy, mint a fizika, csillagászat, vagy a kémia. Abban a tudományban, amit én képviselek mindig van és lesz is mit felfedezni, új eljárásokat kitalálni, megalkotni, gépeket fejleszteni és a tudósok többsége tesz is érte, hogy fejlődjön a tudomány. Egy atomot több féle módszerrel lehet vizsgálni és lebontani, de egy kutya lábából a toklászt nem lehet túl változatos módszerekkel kiműteni. Egy műtét, egy gyógyszeres kúra nem összevethető egy fizikai kutatással, vagy kémiai eljárással. Minden bizonyára sok mindenben más a néző pontunk, máshogy éltünk és máshogy élünk meg dolgokat, eseményeket, reakciókat, tudományokat. Máshogy érzékelünk, más a mentalitásunk, mégis egyes dolgokban hasonlítunk. Vannak különbségeink, de vannak közös vonásaink is. Nem bántam, hogy nem vagyunk teljesen egyformák, hiszen így legalább van miről beszélni, tudjuk ütköztetni a véleményeinket, nézeteinket és tudunk fejlődni, hatással lenni a másikra. - Igazad van, mert sokat számít, hogy az ember milyen személyekkel veszi körbe magát. A szüleim is arra tanítottak, hogy olyan emberek társaságát keressem, akik engem elfogadnak és akiket én el tudok fogadni. Akikkel motiválni tudjuk egymást és fejlődni, nem pedig lefelé épülni. Jó pont volt, ha én tudtam valakinek segíteni jobb jegyeket szerezni, jobb emberré válni, mert ez építő volt, de rossz pont volt, ha az én teljesítményem romlott, mert tudtuk, hogy nincs rám jó hatással és kezdtem hanyaggá válni. De ritka volt, ha valami rossz hatással volt rám. Mindig ragaszkodtam a maximalista teljesítményemhez. Mindig volt egy fontossági sorrendem. Én azt gondolom nincs baj a kezdeményezés hiányával, hiszen úgyis megtalálod a magadhoz illő társaságot. Lásd a mágneseket. Ha nem a mágnes közeledik a vasreszelékhez és vonzza be, akkor a vasreszelék fog közelebb kerülni a mágneshez és akaszkodik rá. A természet megold mindent. A pálcikával vettem a nasiból, elfogyasztottam és ittam rá a teából, miközben a játék feszült izgalmakkal tovább zajlott, hiszen, ahogy a foltok fogytak és telt a tábla, úgy csökkentek a lehetőségeink is a játékban és kellett egyre jobban megerőltetnünk magunkat, ha jó lépéseket akartunk tenni és oly módon kellett sakkozni, mint egy burkolónak csempézéskor, ha a falak mérete helyenként eltérő volt és mégis esztétikus munkát kellett csinálnia. - Ez kezd egyre elmepróbálóbb lenni. Tetszik - pillantottam rá a táblájára, hogy ő hol tart, hogy legyen valami viszonyítási alapom melyikünknek mekkora esélye lehet a győzelemre. Ebben a játékban mégis csak ő volt a rutinosabb, hiába voltam akkora nagy koponya. A tapasztalatok sokat számítottak és azok bizony az ő oldalán voltak.
Allen úgy érzem megértette, mit gondolok a témáról, ami kicsit felvillanyoz. Ritkán beszélgetek emberekkel ilyen nyíltan a gondolataimról. Nem, mintha óriási titok lenne, vagy filozófiai megfejtés ez az orvoslással kapcsolatban, de tény, hogy a tananyagon meg az alapvető udvariasságokon felül nem folyok bele nagyobb diskurzusokba. A "Mi lesz az ebéd? Mikor van a beadandó határideje? Tudod hányadik oldalon van ez?" tirádákra szívesen a felelek, de az ebédmeghívásra, esti iszogatásra invitálásra már nemmel felelek. Senki se tudja, milyen a családom, melyik híresség a zsánerem, mikor vesztettem el a szüzességem, és ez így van rendjén. A táblámat nézem, ami a folttakarómat jelképezi, próbálom a kihagyott 1-1 négyzeteket valahogyan betömni. Allen elcsaklizott előlem egy igen hasznos formát az előző körben, és teljesen újra kell gondolnom, hogyan fejezem be a négyzetrácsom szélén tátongó lyukkal megspékelt takarómat. Az emberek, akikkel körülveszi magát az ember nagyon fontosak. Gyerekként nagyon kevés beleszólásunk van abba, kit fogadunk be az otthonunkba, és ennek meg vannak a következményei. A saját bőrömön tapasztaltam ezt. Viszont ahogy eljöttem otthonról a maga ura lettem, és csak gondos mérlegelés után engedtem be bárkit is az életembe. Fontosnak tartottam, hogy még egyszer ne eshessen bántódásom valaki miatt, aki az életem része. Persze sok mindent nem tehetek azok ellen, akiket így is, akaratom ellenére sodor elém az élet. Az egyetemen az évfolyamtársak, a munkahelyeimen a kollégák, és majd ha eljutok odáig, a kiskedvencek tulajdonosai. Valahol mélyen rettegek attól, hogy megint pórul járok. Nem az a kérdés, meg fog a történni megint, hanem ez, hogy mikor. Nálam csodaszámba megy ezért, ha valakit igazán beengedek az életembe. Allen kellemes meglepetésnek bizonyult. Olyan kellemes biztonságos otthonérzetet ad vele lenni, amit már a saját otthonom sem tud nyújtani. Nem kell félreérteni a dolgot. Egyszerűen csak visszaadja a férfiakba vetett hitemet. A kezdeményezés azért elég nehéz tészta még mindig. Ha én kezdeményezek, a felelősség is az enyém, hogyha kiderül, seggfej az alak, akivel jóba lettem. Legalábbis a saját lelkem így fogná fel, tudom. Meg kell védenem a magányom, ahol nem bánthat senki idegen. - Fontos, hogy saját magadat ne áldozd fel másokért. - Nagynéném az, aki megrögzött önfeláldozó nálunk. Hetekig képes nem aludni és erőn felül is segíteni valakin, csak mert megkérték rá. Krónikus igentmondó, szerintem azt a szót, hogy nem, nem is ismeri. Igyekszem nem belecsúszni ebbe, nem mások oltárán elporladni. Ebben is segít az elszeparálódás. Az az igazság, a magánynak többségében jó oldala van, és az élettapasztalatok nem segítenek megváltoztatni a véleményemet. - Néha kell egy kis saját tér, nagyobb, mint általában. Az izoláció sok szempontból rossz, de az előnyei tagadhatatlanok. Akinek pedig fontos az ember, az ezt a nagyobb távolságot is igyekszik áthidalni. - zárom le a gondolatot immár hangosan. Remélem nem túlságosan a semmiből jön ez, de tudom, hogyha kimondok valamit hangosan, igazabbá válik, mintha magamban ismételgetném. Legalábbis az emberi elme számára. Könnyű beleragadni a saját érzéseink, gondolataink kusza, ragacsos talajába. Allen pálcikája megmosolyogtat, és magam is elcsípek egy falatot. Az elmepróbáló megjegyzésre nagyban bólogatok, és amint megrágom a falatot, válaszolok is. - Egyszerű, de nagyszerű. - Nem gondolom, hogy nyerni fogok. Hiába van mögöttem jó sok kör már ebből a játékból, Allen igen eszes, és a lépései alapján nagyon hamar ráérzett a jó taktikára. Odasandítok a táblájára, és felkötöm a képzeletbeli nadrágszíjat.
Mivel a takaróm igen jól alakult, nem nagyon aggodalmaskodtam a vereség gondolatától, pedig Kelsey is igen jól haladt az övével. Egy rövidke ideig pillantottam rá, de mivel nem tudtam jól arcról olvasni, nonverbális kommunikációból, nem igen tudtam mire gondolhat, mit érezhet, de ez így volt rendjén. Igazságtalan lenne a játék, ha bármit le tudnánk olvasni egymásról. - Nem hiszem, hogy megtenném. Nem vagyok önfeláldozó típus és nincs olyan széles köre a hozzám közelálló személyeknek, hogy legyen kiért meghalnom. De félek a haláltól. Szerintem nem merném megtenni. Az emberben van életösztön, ami nem engedné, hogy megtegyem. Léptem, közben hallgattam a lány eszmefuttatásait. - Ezzel egyet tudok érteni. Nem szoktam másokkal érintkezni. Nem szeretem, ha hozzám érnek és én sem szoktam másokhoz érni. Az időm nagy részét egyedül töltöm, de vannak kivételes emberek az életemben, akikkel igyekszem tartani a kapcsolatot és találkozni. Összességében van egy átmenet az életemben. Ez az átmenet határozza meg az életem magán részét és azt, amit másokkal töltök el. Van egy egyensúly, de az is igaz, hogy az életem javát magammal töltöm. Vannak napirendjeim, de erről már meséltem neked. Felpillantottam a tábláról, miközben reflektált véleményemre. - Egyszerűnek nem nevezném, de valóban, nagyszerű. Ez a játék kiemelkedik a nagy többségből - mondtam, miközben a gombokkal játszottam a kezemben, ujjaim között. - Szeretem a játékokat, amik igénylik a logikát, a taktikai gondolkodást, stratégiák felállítását. Akkor van értelme a játéknak és nem csak hasztalan időtöltés, mint mondjuk egy GTA, vagy egy Need for Speed, amiket annyira szeretnek az egyetemi ismerőseim is.
Az önfeláldozás nem csak a halálról szól. Valaki dobogó szívvel is tud eleget kiszakítani a saját energiájából, idejéből, hogy elveszítse saját magát mások kedvéért. Ez talán még tragikusabb is, mint a halállal végződő önzetlenség. - Nem feltétlenül erre gondoltam. Nem kell egészen odaadnunk valakinek az életünket, csak az időnket. A törődésünket. Mondjuk nem sokkal jobb, mint ha az utolsó lélegzetünket adnánk oda. Legalább ebből fel lehet épülni. - nevetek. Figyelem, amint a férfi lép, és összegzem a helyzetemet. Egész jól állok, de van egy olyan érzésem, hogy Allen ellen nem tudok könnyen nyerni. A színes foltokat nézegetem, beleszámolom a takarómon lévő üres négyzeteket, amik pontlevonással járnak. Nem olyan rossz a helyzet, de végeztem már jobb eredménnyel is. Jól esik, hogy én is beletartozok azok közé, akivel időt tölt. Megtiszteltetésnek veszem. Lépek egyet, majd felelek. - Semmi baj sincs azzal, ha valaki szeret egymagában lenni. A saját társaságunkat kell a legjobban élveznünk. Magunkkal vagyunk összezárva életünk végéig. - idézem meg a nagynéném mondását. Akkor mondogatta mindig, mikor tinédzserként panaszkodtam neki, hogy nem szeretem a fogaimat, az alakomat, nem vagyok elég okos, szép, ügyes. Hányszor panaszkodtam, hogy utálom magamat! Az utolsó körhöz érünk, és amíg őt hallgatom a táblámat figyelem. - A videójátékoknak is meg van a maga bája. Kikapcsolják az embert, akkor is, ha nem sok értelmük van. Ügyességet fejlesztenek, kikapcsolnak. - védem meg a konzolos szórakozást is. Öcsémmel már évek óta nem játszottam ilyeneket, de mikor 13 éves voltam nagyon sokat nyomkodtuk a kontrollereket délutánonként. - Na, végeztünk. - mondom, mikor az utolsó foltokat is feltesszük a takarónkra. - Számoljunk! - reménykedve kezdem összeadni a gombjaimat.
Kezdőlap
Az új kolleganővel elég hamar sikerült jó barátságot kötnöm - vagy csak én éreztem ezt - és már meg is tudtunk beszélni egy közös napot, amit nálam fogunk eltölteni a játékokkal. Azt, hogy milyen játékokkal, azt már rá bíztam. Nem sokat ismertem, nem voltam egy játékos típus, hagytam, hadd döntse el ő milyen játékot, vagy játékokat hoz el.
Minden ragyogott a tisztaságtól, sehol egy porszem, vagy egy koszfolt. A fertőtlenítő illata még enyhén érződött. Minden a lehető legalaposabb rendben volt elhelyezve a helyére.
Sokat gondolkodtam melyik játékokat pakoljam el. Az utóbbi néhány napban állandóan ez a találkozó pörgött az agyamban. Számomra kicsit több ez az alkalom, mint két haver, akik összeülnek társasozni - nekem ez egy hatalmas lépés. Bűntudatom volt egy ideig, hiszen azt éreztem, kihasználom Allent a saját magam gyógyulására. Azonban ő hívott meg magához végtérre is, és régen volt alkalmam csak leülni kicsit játszani valakivel.
A chips felé néztem, amit Kelsey már falatozott. Furcsa érzés fogott el. A darabok különböző formájúak és méretűek voltak, zsíros és "poros" felületűek. Meg fogtam volna egyet, hogy egyek, de végül nem ment. Ismét felé nyúltam, majd visszahúztam a kezem. Volt bennem némi vívódás.