Gyermekként egy tehetetlen tömeg csupán, amiről mások döntenek. Sodródik az apja (a maffia hatalmak) és a játszmák döntéseivel. Tanul, szót fogad, végrehajt. Beleidomul a sötét közegbe és aranyvárat épít a pénzből, hogy meglegyen mindene a lelke árán. Arról sincs fogalma, hogy tulajdonképpen birtokában van a szabad akaratnak. Mire eljut arra a pontra, hogy a megtörés alól végre fellélegezzen, már annyira késő, hogy nincs szentelt víz, ami tisztára moshatná kezeit a tömény mocsok alól. Hosszú út vezet a kiszakadásig. És mikor megtörténik, akkor sem teljes. Mert mindig van egy lezáratlan ügy, mindig van egy rendezvény, és csak még egy alkalom...
Ahhoz túlságosan vad és zabolázatlan, hogy sikerre vigyen minden ügyet, és nem birtokolja a teljes bizalmat, ezért lemorzsolódik közös beelegyezéssel a húszas évei közepén. És amikor Shawn abbahagyja a kiszolgálást, bandát keres. És talál is. Teszi, amihez ért. Ha kell ver, ha kell nem csak verekedik... Tökéletesre élezi a létezés aprópóját és közben élvezi a szabadság mámorító ízét. Megfeledkezik arról, hogy a kötelesség a vérével együtt dukál. Az apja, de még tudatlan anyja is előszeretettel emlékeztetik rá, hogy érezhetne (és mutathatna is!) több hálát, amiért egyáltalán létezik. A rájuk - főként édesanyjára - való tekintettel, időnként tehát megmutatkozik, villogtatja a létezését, mint legnagyobb elért teljesítményét, majd felszívódik. Éveken át.
A családjukban inkább elvárások, mint őszinte kötődések vannak. Valószínűleg születésekor sem édes kezeslábasban hozták haza a kórházból, hanem szerződésbe csavarva. Írástudás híjján jóformán a nyálával pettyezhett oda, elkötelezve frissen született lelkét, csak mert meg kell hálálnia, hogy létezhet. Mióta az eszét tudja, nem volt gyerekszobája és ennek következményei vannak.
Az öccsével a kapcsolata mindig is hűvösebb volt. Ő előre akart törni, hiszen egész életében azt szajkózták a füle hallatára, hogy másodszülött. Shawn ezzel szemben lazán elutasította az ezzel járó (őszerintük járó) kötelességeket. Egy ilyen viszony tele van rivalizálással, de meglapul mélyen benne a kötődés is, mert hát mégis csak testvérek. Ha szorul a hurok, egymás elsőszámú segédforrásai. Mikor elértek egy bizonyos kort, Shawn nem tudott olyan némán végig kísérni elrablásokat, bántalmazásokat és kínzásokat, mint a testvére és az egész rokonsága, családja. Többek között ez a fajta brutalitás már neki sem idomul habitusába. Félre értés természetesen ne essék, nem riad meg attól, ha valakit el kell tennie láb alól. De a nőkkel való -ezt a fajta- bánásmódot megveti, annak ellenére is, hogy ő maga is stabil résztvevőként szerepelt benne, nem egy alkalommal. Ezt az oldalát kerüli, mai napig bánja.
A magánéletében megmondó ember. Nem keres tartós kapcsolatot, mert már megtörött ebben is a hite. Életében egyszer érzett szerelmet (vagy valamit, ami rengeteg boldogsághormonnal látta el őt) és azért a nőért feladott volna mindent. Fel is adott. A nő hálája jeléül meglépett, pofátlan higgadtsággal hagyva faképnél Shawnt, ami nem csak a büszkeségén ejtett életre szóló sebeket, de az addig még igen csak elevenen pumpáló szívében is. Onnantól kezdve komolyodott, változott. Rádöbbent, hogy az ő világából sem menekvés, sem mentsvár nem várja őt.
Őutána már csak kellékként tekint a nőkre, nem építkezik, de legalább egyenes. Sosem vonzott magához olyan nőt, aki ne lett volna ennek tudatában. Elfogadta, hogy élete végéig egyedül fog maradni - némi élvezet hajhászattal -, közben mégis róla álmodik. Eljátszott a gondolatával, hogy újra felkeresi, megkeresi... De az igazság az, hogy minden ember életében van egyetlen ember, aki játszikönnyedséggel képes befolyásolni az egyébként vas akaratát, és nem kockáztathat, mert ez a nő még mindig hatással lenne rá. Csak bízhat abban, hogy elég keményre szilárdult már a jelleme hozzá, hogy ezúttel ne törjön meg, sem pedig össze.

Váratlanul, brutális hirtelenséggel taszítja ki a jelenetből, eltávolítva saját magától is, mintha kívülről, a testét elhagyva látná önmagát. A körülötte tökéletesen felépített tér akárha csettintésre szilánkosra törne és mit sem törődve sebezhető bőrével, belefúrná magát. Át a szöveteken, keresztül a bíbor, csermely labirintuson, pontosan oda, ahol még fáj egy olyan üres, kietlen és sötét lüktető izomcsomónak is, mint amit a mellkasában rejteget valahol mélyen.  
A kemény szorítás a torkában mit sem változtat arcjátékán. Egy miliméterrel sem tolódik közelebb egymáshoz szemöldökeinek távolsága és még csak a szeme sem rebben, nincs új barázda, sem krokodilkönnyek. A tenyerében tartott telefon azonban a lábfeje mellett ér földet, hogy lapát tenyere egy gócpontként húzódjon össze, ökölbe. Végül pedig vörös pettyekkel szórja meg a krémszínű falat mellette, miközben eltörnek csontjai.

---

- Ki volt az? - gyomorfagyasztó hangulat ereszkedik a szobára, ahogy az apja árnyékából kérdez. Előbb sejlenek fel előtte teóriák rivális bandákról, elcsesződött partnerekről, mintsem... Nincs meg benne a kellő pofátlanság, hogy közelebb menjen a testvéréhez. Ott áll a szoba másik végében.
- Mondtam, hogy tüntesse el. - jobb keze felemelkedik törzsétől és a hátuk mögött lévő, kerek üvegasztalra mutat. Azon egy kép. Azon pedig egy nő. Nem találkoztak. Nem ismerhette őt. Ezúttal bánja, hogy a legutóbbi ebédet kihagyta.
Ahogy ujjai közé fogja a fényképet, valami megváltozik benne. Ekkor teljesen világossá válik számára, hogy a menekülés reménytelen. Nincs fegyver sem elegendő tudás a kezében, hogy egy ilyen mészárlást megússzon. A megkönnyebbüléssel némi izgalom is keveredik az érzései közé. Csak az ártatlan hisz benne, hogy a kívülről jövő veszély elől oltalmazza az élet csillogó igazsága. De téved. És ő is tévedett.
Valahogy eltántorog az ajtóig, és már épp kilépne...
- Öld meg. - válla fölött tekint hátra, megfeszülten koncentrálva. Nem merne esküdni rá, valódi e az érzelmi káosz, ami apja mindig hűvös hangjában elvegyül. Nem osztoznak ügyeken, arra már évek óta nem volt példa. Nincs közöttük kötelék. De a ficére a mindene volt. Nem csak a mindenese, jobb keze és hűséges, odaadó fia, de az egész élete. A következő zilálásból pedig már tudja - valódi a káosz. És az apja sír.
Észbe kap. Nevetséges és elkésett felfedezés, mégis megperzseli az egyébként is sajgó mellkasában dúló viharokat. Forróságót, maró kínt és kábaságot okoz, eltiporva minden józanságot. Csak a bosszúvágy kezd formát ölteni benne.
- Majd hívlak. - minden további teketória nélkül végül otthagyja a házat, a villogó járműveket, a siránkozó anyját és az egész társulatot. A kép a kezében és egy név; mindenáron meg kell találnia...

---

Milyen viszkető érzést okoz a bőrén ahogy felfedezi a lány hollétét. Konokul vágyakozik a csonkítása, kivégzése iránt, és megteszi az első lépést. Nem bújkál a sarkon, az újságpapír - mely mögé temette ezidáig arcát - most a betonba ivódik. Az esőcseppek durván kopognak a fején, a vállain. Egészen közel van már, nem kelt feltűnést. Ért hozzá, hogyan kell embereket elrabolni, bántania anélkül, hogy bármiféle következménye lenne. Hiszen ebből élt. És még most is ösztönösen fogna rá és rántaná magához, tekerné ki a nyakát - hiába nem ölt már évek óta.
Egy parázsnyi sajnálatot sem érezne iránta, sőt még talán ki is nevetné az utolsó lélegzete közben, de amikor jobban szemügyre veszi őt, feltűnővé válik számára az arcára kiülő érzelmek milyensége. Szomorúságot lát, de rettegést nem. A nyílt utcán, a maffia célpontjaként. Mégis, hogy lehet valaki ennyire ostoba?
- Azt ígérted, hogy vigyázol rám! - tör ki belőle, inkább zokogja valaki után. Aki fontos? - Sajnálom! Basszameg! Csak gyere vissza, kérlek! - ismét a sötétséget választja, megbújik az árnyék ölelésében. A lány térdre roskadva kiabál valaki után, aki kell, aki élteti, aki oltalmat ad, fűzi hozzá magában egy önkéntelen dedukcióval. Sokkos állapotban van nélküle, már szinte megfullad. Kárörvendést érez a mellkasában, hogy így láthatja.
Ugyan élvezi a helyzetüket, a kezei mégis megindulnak a pusztítás irányába, reszkető mozdulattal próbálva semmissé tenni a már megtörtént katasztrófát. Egy lépés. Még egy. És még kettő. És megáll. Nem mozdul. Kivár. Egyedül van, most lenne tökéletes és zajtalan, olyan gyönyörű lenne egy ilyen traumatizált állapotban véget vetni az életének.
De a kapucnis nem úgy gondolja. Vissza jön a lányhoz. A félhomályban, a hatalmas cseppektől nem látja tisztán, hogy mi történik, hogyan fogadják egymást. Egy összefonodó masszaként tűnnek el a tömb aljában, valószínűleg vackolnak vissza oda, ahonnét az immént elmenekültek.

---

- Shawn? - érdeklődik a lány indulatosan, ahogy szembe találja magát a férfival egy zsúfolt utca közepén. Elég közel az otthonához, de elég távol hozzá, hogy arra a következtetésre jusson, követte, tudja, hol van. Mulatságos a gondolata, hogy felismeri őt. Tehát az öccse beszélt róla, még képet is megosztott a családjáról. Hiába volt tökéletlen és egy átlagos ember számára talán gonosz, nem érdemelte ezt. Ha én, a testvére el tudtam fogadni őt azzal a felfoghatatlan sok szarságával, - ami egyébként is a családunk alappillére - neki sem kellett volna foglalkoznia ezzel. - gondolta legbelül, feszített arcizmokkal. Nem kellett volna megvédeni magát? Talán nem. Az öccse nem volt szent ember, de nem egy átlagon aluli csitrinek kellett volna döntenie az életéről. Van ebben az egész elméletben néhány félre siklott ítélkezés és téveszme, de összességében az érzelmek vezérlik mindkét halmazt. Ettől olyan groteszk és igazságtalan. Mint minden gyilkosság.
- Meg foglak ölni. - nem zavartatja magát az ember-áramlatok közt.
A mozdulatai szakszerűek és kimértek, ahogy egy arasznyit közelebb lép hozzá. A hangjában nyoma sincs annak az átérző kedvességnek, amellyel az áldozatokhoz fordult mielőtt végzett velük. A lány kezéből lezuhannak a bevásárlásból(?) szerzett szatyrok. És megkezdődik a hajsza izgalma. Hosszú utcákon keresztül üldözi, figyelve rá, hogy rettegést és kellő türelmetlenséget okozzon, némi őrülettel talán a célban. Lemarad, amennyire csak kell, hogy az ijedtség uralta térdeiben megtelepedjen a bénulás és szemei megtelhessenek könnyekkel, a tudattal, hogy ma meg fog halni.

Erősebb, gyorsabb. Nem jelent nehézséget végül megragadnia a karját. Ellöki, megmarja. Egy pillanatig nincs köztük kontaktus. Utána kap. Erővel löki a téglafalnak. Nem a kívánt eredmény, ez így nem elég; megüti. Ezúttal durvábban kapva magához. - Remélem, hogy a barátod menő gyerek. És tudja, hogy mi vár rá. - sziszegi, és már távolodik is tőle. Leejti a betonra, figyelve rá, hogy sérüljön.
Nem hagy gondolkodási időt a válaszra. Azt, amiért jött, megtette. Üldözte, elkapta, fenyegette és az elkövetkezendő napokra ráborította a kéretlen mérget, ami lassan fogja felemészteni és belülről. Őt. És azt a másikat is.

---

Előbb egy pillanatra lemerevedik, majd méltatlankodva húzza egyik lábát a másik után, amikor tekintete megakad a tömegben egy olyan arcon, melyről csak álmodni szokott. De amikor álmodik, erotikusan és szenvedélyesen, boldog vele. A nő, aki egy életre ellopta nem csak a szívét - ami azóta olyan erővel megkeményedett, hogy nincs érintés, mi helyre hozhatná, ami felszabadíthatná - de a bizalmát, a hitét és a lehetőségét is egy boldog életnek. És a pénzt is, ami kiutat jelentett a vére miatt csuklójára tapadt bilincsekre is.
Miatta tört össze az a mindig bárgyú és életvidám alak és jött létre az a szörnyeteg, aki embereket ölt és öl még most is. Abban a sötét családban egyetlen üde foltként létezett, de miatta belekopott ő is abba a közegbe. A levegő sem olyan fontos ebben a meghitt pillanatban, mint az, hogy erőszakosan rajta tartsa a szemeit és végül egyik lábát a másik után téve, oda érjen hozzá.
- Jó estét! - nem tiszteli meg a házigazdát még csak a figyelmével sem. Helyette a nőre szegezi pillantását, kihúzva magát, teljes vállszélességével állva és viselve a következményeket. - Elrabolta a tekintetem. - felejti szemét az előbukkanó kulcscsonton, majd újra azokon a bogár szemeken. S csak ezután fordul a mellette ágaskodó bájgúnár felé. - Micsoda este. - villant fogvillantós vigyort. Erőt vesz magán és összetört lényén, hogy ellépjen a társaságukból. Közben pedig nem felejt el levegőt venni a nő illatfelhőjéből, magával viszi. Olyan messzire nem távozik, vadászként figyel rá, mikor nyílik lehetősége elkapni őt.
S, ha sikerrel jár, többet talán el sem ereszti.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Már egészen fiatalon a környezeted formált, döntötte el helyetted azt, hogy kivé válsz majd az életedben. Sosem volt más követendő példa körülötted, ami különböző útra terelt volna vagy más értelmezésbe helyezte volna a helyes fogalmát. Mégis az évek során az úgymond engedelmes szerep mellett kialakult benned egy elvrendszer, amit a magad elképzelésére alakítottàl és ami mellett töretlenül ki is tartasz. Ezt követve nem is teszel olyan dolgokat, amik nem férnek bele ennek kereteibe. Úgy gondolom ez némi kontrollt is ad az életed felett amire nem sok lehetőséget kaptál eddig.
Egy izgalmas karaktert hoztál nekünk, aki saját magában vívja meg a harcait, az érzéseit eltemetve éli mindennapjait, mert bízni valakiben és kötődni talán még veszélyesebb is, mint az a környezet, aminek a részese vagy.
Szeretem a fogalmazásod és a történeted is. Alig várom mit tartogat számodra a folytatás.  
Köszönöm, hogy olvashattalak!  

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!