Egy újabb görbe este van a hátam mögött. Szükségem volt egy kis kikapcsolódásra... úgy kb mindenkitől, hiszen Mills-el most lövésem sincs, hogy hányadán állunk, közben Lita furább, mint valaha és egyszerűen akartam egy olyan estét, amikor nem kell semmivel sem foglalkoznom. Egyébként is kedvelem a házibulikat, mert gyakorlatilag mindenkit ismerek, mindenhol ismerős arcok köszönnek vissza. Van elég bajom, úgyhogy ma nem kavartam senkivel, mert más sem járt a fejemben csak az, hogy megcsókoltam Millst a plázában és azóta sem tudtuk megbeszélni a dolgainkat, ami valljuk be főleg az én hibám, hiszen nem tudom, hogy képes lennék-e elköteleződni. A romantikázást totálisan kizárva viszont maradt az ivás és a sörpong bajnokság...  na ez olyan fantasztikusan jól sikerült, hogy hajnal háromkor a tizenkettedik próbálkozásra találok be a kulcslyukba majd gyakorlatilag átesek azon a néhány centiméteres küszöbön ami az utamat állja. Saját magamat körberöhögve csukom be az ajtót illetve csak próbálom, hiszen saját magam útjában állok, de végül csak eljutok addig, hogy megbirkózzak ezzel az ördögi feladattal. A cipőmet ezek után már meg sem próbálom egyensúlyozva levenni, hanem bájosan lerakom a seggemet a földre, hogy még véletlen se boruljak fel, hiszen még van némi esély arra, hogy még nem vertem fel az egész családot, de ha eltaknyolok az előszobában, akkor minden bizonnyal sikerülne belerondítanom mindenki édes álmába... mondjuk azt sem tudom, hogy ki van itthon. Zokniban csoszogok keresztül a nappalin megcélozva a konyhát, hogy valami folyadékot magamhoz vegyek, mint egy szinte érett felelősségteljes felnőtt a gond csak az, hogy úgy közlekedek, mint egy szemellenzős ló és még csak fel sem tűnik, hogy a konyhában rohadtul nem vagyok egyedül csak közvetlenül azután, hogy kivettem egy palackos vizet és a csípőmmel belöktem a hűtőszekrény ajtaját. Na pontosan ebben a pillanatban veszem észre a konyhapultnál a bárszéken ücsörgő anyám alakját, aki a halvány fényben konkrétan szinte a szívbajt hozza rám és a vizet elejtve esek neki félig a hűtő ajtajának.
-Jézus!-kapok a mellkasomhoz és érzem ahogy néhány másodpercre az egekbe pörög a pulzusom a hirtelen rémülettől.
-Megijesztettél.-már hajolok is le a flakonért, hogy összekanalazzam a földről. Még szerencse, hogy nem jutottam el addig, hogy ki is nyissam és ráadásul csak a műanyagot ejtettem el, nem pedig mondjuk valamelyik üveg, gyümölcsleves kancsót.
-Édesanya!-görbül egy hatalmas mosolyra a szám, amivel igyekszem palástolni, hogy mennyire részeg vagyok, mintha ez nem lenne totálisan egyértelmű, de én belül mégis úgy érzem, hogy rohadtul meggyőző alakítást nyújtok. A konyhaszigetre támaszkodva ülök le a mellé az egyik bárszékre. Ha nem lennék részeg valószínűleg csak köszöntem volna neki és elsunnyogtam volna a szobámba. A Kershaw család nem a hajnali lelkizésekről híres, az alkohol befolyása alatt, viszont valamiért jó ötletlenek tűnik, hogy helyet foglaljak mellette.
-Te miért nem alszol?-kérdezem kíváncsian mintha ezzel elterelhetném a figyelmét a jelenlegi állapotomról, de kívülről ez valószínűleg úgy néz ki, mintha egy tigris előtt lóbálnék egy szalagot, hogy szórakoztassam.

Tommy & Mom

"Darlin, what are u doin?"

Hiába próbáltam elaludni, nem jött álom a szememre, csak forgolódtam az ágyban, s hiába is nyújtóztam volna a túloldalra, William nem volt velem. Megint el kellett utaznia, egy újabb projektre kérték fel valahol egy másik államban. Ez persze nem volt meglepő, hisz amióta házasok vagyunk, az életünk azóta így zajlik, utazásokkal és rengeteg munkával. Azt hittem, hogy ezt már megszoktam az évek alatt, de az elmúlt időszakban ezt nehezebben viseltem. Főleg azóta, mióta megromlott a viszonyunk.
Nem is jött álom a szememre, kezembe vettem a telefont, s ellenőriztem, hogy nem jött-e Williamtől sms. Nem érkezett. Régen soha nem hajtotta volna álomra a fejét anélkül, hogy ne beszéltünk volna előtte. Ez most elmaradt. S azt hiszem már csak ezért se tudtam aludni, folyamatosan kattogott az elmém, s lelki szemeim előtt feltűnt egy kép, amint épp egy másik nő mellett hajtja álomra a fejét. Valaki más öleli.
Nem, erre még gondolni se volt jó, kezdtem úgy érezni, hogy teljesen kikészülök, ha ez így folytatódik tovább. Pihenni se tudtam, ezért inkább kimásztam az ágyból, magamra öltöttem fekete köntösöm, majd puha papucsba bújtatva lábaim, halkan sétáltam le az emeletről, hogy még csak véletlenül se ébresszem fel a gyerekeket, túl kora volt.
Utam először a nappaliba vezetett, felnyalábolva a laptopomat tovább is sétáltam a konyhába, s elhatároztam, hogy ha már aludni nem tudok, akkor megpróbálok dolgozni. Fel is nyitottam a gépet a pult tetején, majd olvasásra megnyitottam az egyik dokumentumot, közben néhány lépéssel beértem a hűtőt, s elővarázsoltam belőle egy palack bort.
Nem sűrűn iszom, most viszont jól esett volna egy pohárral. Töltöttem is, s úgy telepedtem vissza a gép elé. Egy korty után megpróbáltam elmélyedni a paragrafusok közt, de nem sikerült odakoncentrálnom. Újabb kortyok következtek, közben bezárva a mappát egy másikra kattintottam.
Még néhány hónappal korábban sikerült digitalizálni néhány régi fotót, ezeket kezdtem nézegetni. Az első néhány képen a gyerekek voltak még kicsiként, ezek megmosolyogtattak, hihetetlen, hogy milyen kicsik voltak annak idején.
Aztán tovább kattintottam, s jóval régebbi képek úsztak elém. Egyetemi éveinkből készült képek, régi bulifotók egy nagyobb társasággal, aztán Willel. Majd egy újabb kép.
Ehhez szükségem volt még borra, ezért töltöttem még egy pohárral, majd a lejátszási listámat is elindítottam, amin egy régi kedvencünk, Todd Rundgren - Hello It’s me dala csendült fel.
S hogy ne legyen zajos, sietve illesztettem fülembe a fülhallgatót, s a dallamra ingatva a fejem, tovább nézegettem a képeket. Sikerült teljesen bele is merülnöm, s azt hiszem, hogy kezdtem becsípni a bortól, ami nem csoda, soha sem bírtam igazán az alkoholt.
A dal már épp a végéhez közeledett, amikor fényforrásra lettem figyelmes a bejárat irányából. Ki is kaptam a fülest a fülemből, nagyon meglepődtem, s bevallom, azt hittem, hogy talán Will tért haza.
Néhány perccel később viszont azt kellett látnom, hogy ifjabb mása sétált keresztül a konyhán, egyenesen megcélozva a hűtőszekrényt, s még csak arra se vette a fáradtságot, hogy oda bökjön egy hellót.
Magasba szökött a szemöldököm, törzsemmel mozdultam is, hogy nyomon követhessem fiam lépteit.
- Legyen inkább Mária, ha már a Bibliából idézel fiam - jegyeztem meg, látva szerencsétlenkedését a flakonnal. Olvasószemüvegemet is levettem, hogy jobban szemügyre vehessem Thomast. Lerítt róla, hogy ivott, nem is keveset. De most kövezzem meg? Én is ittam. Ő mondjuk még gyerek, és amúgy is, hajnali három óra van!
- Édesanya? Hm - már-már elismerően hümmentettem, az elmúlt néhány évben nem is tudom, hogy mikor kaptam utoljára ilyen szeretetteljes megszólítást a gyerektől. Most meg hirtelen vallásos lett, és még kedves is.
- Drágám, ez nem az a pillanat, amikor Te tehetsz fel kérdéseket anyádnak. Azt add ide, mielőtt még egyszer leejted - a flakont inkább kivettem a kezéből, és távolabb csúsztattam tőle, az üveg bort meg közelebb húztam magamhoz, a poharamból meg kortyoltam, s még töltöttem rá egy kicsit. Nem szoktam inni a gyerekek előtt, de amilyen állapotban Thomas volt, feltételeztem, hogy másnap úgy sem fog majd emlékezni ezekre a percekre.
- Nagyon rossz gyerek voltál, és most meg kéne, hogy büntesselek - kezdtem bele, ha szín józan lettem volna, akkor már a szobájában lenne, most viszont valamiért én is beszédesebbnek tűntem a kelleténél, s még a lehetőséget is megkapta, hogy tárgyaljon a helyzetéről. Na tessék, mire nem jó egy pohár bor.
- Halljam ,mit tudsz felhozni mentségedül, hogy részegen állítottál haza hajnali háromkor? - ügyészi stílusban tettem fel neki a kérdést, s míg az én drágám kigondolta, mivel is indokoljon, hirtelen történetmesélésbe kezdtem.
- Tudod, az apád egyszer hajnalban felverte az egész kollégiumot, és rossz szobába tévedt be. Irtó nagy balhé volt belőle, de akkor is ő volt a leghelyesebb részeg fickó. Na de…neked nem kellene ilyeneket csinálnod - meséltem röviden, még ebben is hasonlított az apjára. Ugyanolyan borzas volt a haja, mint Willé. - Szóval? Mi a mentséged ifjabb Thomas A. Kershaw? - kíváncsiskodtam, közben mérlegeltem, hogy miféle büntetés is dukálna a gyereknek.

Én tényleg becsszó, eskü, így görbüljek meg nem akartam lebukni azzal, hogy csatak részegen esek haza. Gyakorlatilag soha nem szokott senki ilyenkor ébren lenni és egyébként is mindenki annyira el van foglalva a maga világával, hogy még csak fel sem tűnne nekik, hogy gyakorlatilag majdnem beesek a lakásba. Ha apa még fent lenne és a dolgozószobában ülne valószínűleg neki még akkor sem tűnne fel az egész jelenet, de mivel sötét és csend van, így már el is könyvelem, hogy mekkora rohadt nagy ász vagyok, amiért nem fogok lebukni.
Valószínűleg ez így is lett volna, ha nem döntök úgy, hogy a hűtőt még meg kell látogatnom munícióért, mert különben reggel úgy kelek, mint akit legalább 4 alkalommal agyonvertek az éjjel... vízzel ez egészen 2-ig javítható... mármint az lenne, ha anya nem hozná rám a szívbajt és ijesztené ki belőlem szinte a szart is azzal, hogy ott ül szótlanul, mint egy kísértet.
Megjegyzésén a kelleténél sokkal de sokkal hangosabban nevetek fel, ami nem sokat segít abban, hogy lehajolva összeszedjem a flakont a földről, hiszen így csak még jobban a fejembe szökik a vér és még meg is szédülök amikor felegyenesedek.
-Hát... ja. Nem te vagy az anyám?-kérdezem még mindig kuncogva, hiszen szinte meglepődik a megszólításon, pedig tudtommal ő nyomott ki magából annak idején. Mondjuk... ja egyébként a keresztnevén szoktam hívni, de amilyen rohadt hosszú neve van ennek most neki se veselkednék inkább.
-Miért melyik volt valaha az a pillanat?..-forgatom meg a szemeimet miközben már ki is veszi a kezemből a vizemet, hogy megóvja... tőlem... azt hiszem. Nem is baj így legalább könnyebben tudok leülni mellé, hiszen valami azt súgja, hogy van kedve beszélgetni velem... ez a valami pedig nem más, mint az az idokolatlan mennyiségű vodka amit sikerült magamba töltenem az elmúlt néhány órában.
Megingatva a fejemet pillantok rá majd kicsit helyre túrom a hajamat, bár a franc se tudja, hogy mennyire nézhetek ki most pillanatnyilag ziláltan.
-Öreg vagyok már a szobafogsághoz, ne erőlködj.-pillázok rá, mint kiskoromban amikor még azt hittem, hogy ezzel még elérek bármit a kőszívénél. Egyébként sem tudná leellenőrizni, hogy vajon betartom-e a büntetést, hiszen kb sosincs itthon. A házvezetőnőnk pedig aligha köpne be. Imád engem... mint mindenki.
-Hát öhm.. pff..-mentség? Jézus... vagy Mária... kinek hogyan tetszik jobban. Ha most azt mondanám, hogy az ügyvédem jelenléte nélkül nem mondhatok neki semmit akkor azzal már lehet, hogy tényleg rettenetesen elvetném nála a sulykot.
A rövid történetet hallgatva szinte el is felejtem, hogy mit kérdezett tőlem az előbb csak vigyorogva csóválom a fejemet. Hát igen. Apám fia vagyok ez tény.
-Mostmár én vagyok a leghelyesebb részeg fickó az életedben.-veregetem meg a mellkasomat büszkén annak ellenére, hogy valószínűleg ezt nem kellene megtennem, hiszen már így is bajban vagyok.
Na hát ezt csak nem úsztam meg, újra előveszi a számonkérést. Őszintén? Nincs mentségem. Miért is lenne. Majdnem minden héten ez az állapot előfordul, akár kétszer is egymás után, csak ő erről nem szokott tudni.
-Miért állítottam haza részegen hajnal háromkor? Azért, mert kihűlt a buli. Különben hajnali 5 körül estem volna csak haza és soha nem jöttél volna rá, mert már aludtál volna vagy már elmenekültél volna dolgozni.-vonom meg a vállamat. Jól sejtem, hogy ezzel nem mentettem ki a seggemet ugye? Ellene nem mintha lenne esélyem. Még józanul se, jelen állapotomban meg aztán pláne.
-Egyébként meg azt hiszem szerelmes vagyok. Először és fingom sincs, hogy hogyan kellene kezelnem vagy miként lehetnék valakinek a pasija. Ifjabb Thomas Alexander Kershaw nem köti le magát...de ez a csaj.. anya.. ez a csaj nagyon más. Totál elkapta a tökömet és nem tudom mit kezdjek ezzel.-tulajdonképpen mi a francért neki mondom el ezt? Ja az alkohol. Ezt még a halálos ágyamon se akartam bevallani, de egy görbe este után az anyámnak se rossz gyónni.
-Ezt szigorúan ügyvédi titokként kezeld, kérlek.-nézek rá nagy kerek szemekkel.