Aaron & Lopez

Like the smoke

Korán van még az ízléséhez képest, hiszen általában éjjel üzletel, és a nappal egy része alvásra megy el, de most mégis ébren lépked az utcán. Egyszerűen van öltözve, egyáltalán nem lóg ki a tömegből. Kényelmes nadrágot, és elegáns inget visel, amit egy posztókabáttal fed el, és a gallért felállítva óvja magát az erősebb széllökésektől. Nyakában vastag, kötött sál és zsebre tett kezekkel halad az embereket kerülgetve. Kivételesen nincs az orrán a napszemüvege így látszik sötét, kissé kialvatlan tekintete ahogy belép a pékségbe és megcsapja a friss kenyér és pékáru illata. Felmelegszik, és csontig árjárja a fülledt meleg és a kötelező udvariassági kör után, elindul a kis kosárral hogy összeszedje mit is szeretne vásárolni.
Nem foglalkozik a bolt nyüzsgésével és azzal sem, hogy esetlegesen megnézik maguknak. Rövid sötétbarna haja rendetlenül áll a szél miatt. Fülében egy apró karika, megvan a maga története hogy miért viseli. Kezébe vesz egy bagettet, és végül a kosárban is landol, egy két más dologgal egyetemben. Azután a pulthoz fordulna, de egy kellemetlen viszkető érzést jelent. Hátrapillant, hogy ki az aki őt figyeli mereven, és miért. Ki is szúrja a férfit, de nem tölt a szemlélődéssel sok időt, türelmesen várakozik a sorban állás közben. Persze, meg tudja védeni magát, hiszen erről mindig is híres volt, de nem rendezne ilyesmit a pékségben, gyakran jár ide, és finom a pékáru.
A megfigyelő felé biccent ahogy az érdekes módon a közelébe kerül, de félelem nélkül néz rá. Lopez nem fél.
- Szintén reggeli bevásárlás? - villant egy halvány félmosolyt, és éppenhogy kunkorodik a szája széle.

Lopez       Aaron

A hétfők általában ugyanott indulnak, de ha őszinte akarok lenni, akkor a hét többi napja is. Nem tagadom, hogy a szokások rabja vagyok, ilyen a csütörtöki bokszedzés, vagy a páratlan heteken történő vívás Owennel, mert ugye neki aztán nem mindegy, hogy milyen időtöltéssel ütjük el a szabad óráinkat. Mindenhez ragaszkodom, amit az évek alatt kifejlesztettem, vagy egyszerűen a részemmé vált. A munka előtt a fekete a legszükségesebb feltétel, hogy életben maradjak, akárcsak a hozzáillő sajtos kifli. Nem szeretem a fánkot, a kövér járőrök kedvenc eledele, de mi inkább a többi pékárura buktunk. Nekem a nem túl ropogós, de még friss jön be, Owen az édeset szereti, így a kakaós csiga, vagy a túrós batyu a nyerő. A hétvégén felbukkant az öcsém a semmiből, és egy olyan névvel állt elő, amit jobb lett volna nem hallani. Szerettem volna a múltam mélyén hagyni, de nem engedte. Lopez megint felbukkant, és ott keresztbe nekem, ahol a legjobban fájt. Wyatt az ő keze alá dolgozott, és mindvégig az ő utasításait követte. Már nagyon szeretném látni ezt a férfit, mert kicsinál a kíváncsiság. Az autómmal megállok a pékség előtt, és kipattanva le is zárom azt. Ruganyos léptekkel megyek fel a lépcsőn, és a kis csengőre megérkezve máris nagy a tumultus. Előfordul, hogy olykor itt eszem meg a reggelimet, és nem viszem be az irodámba, de ma meeting lesz az előbbi úriemberről. Merre tanyázhat, és miért verette meg az öcsémet? A sorban állás nem az én posztom, gyűlöltem minden egyes alkalommal, de most kénytelen vagyok eltűrni. A pillantásom a cipőmre siklik, és utána újból fel. Ekkor szúrok ki egy férfit, akit már többször láttam itt. A szemüvege most nincs rajta, ezért nem ismertem meg először. Ő is törzsvendég. Egy néni nem tud választani, ezért kinyújtom a nyakamat, hogy megnézzem a kiflimet, hogy megvan-e még, mikor megszólít.
- Igen, az. A szokások rabja vagyok. – viszonzom a mosolyát. – Ma az édes, vagy a sós lesz a nyerő? – érdeklődök tőle. Nagyon fura szerzet.

Aaron & Lopez

Like the smoke

Nem zavartatja magát a nyüzsgő kis boltban és kényelmesen válogat hogy mit is akar reggelizni. Megtehetné hogy ki sem teszi a lábát, és valami bejárónőt küld le maga helyett a pékségbe, de miután a harmadikat is kirúgta mert elrontotta a rendelését, inkább saját kézbe vette a dolgokat, még ha ez azt is jelenti hogy ki kell mozdulnia. Erőd szerű biztonságos házának mélyéből indult el, egy jellegtelen szürke autóval. Lopez nem szereti a feltűnő csicsás darabokat, és a sportkocskat sem különösebben. Az elvárása a gépek felé, hogy működjenek és legalább százhatvannak lehessen velük hasítani. Ha gyorsan el kell tűnni nem épp hátrány ha a masina gyors.
Észreveszi az őt figyelő férfit, és rövid gondolkodás után eszébe is villan, hogy ő is gyakran kezdi itt a reggelt, akár csak ő maga. A kosasára pillantva ő is inkább édes szájú lehet, ha a sajtos kifliből indul ki, ami kikandikál a bélelt kis fonott eszközből.
Mosolyra rándul szigorú ajkának széle.
- A szokások, na igen. Néha jó, néha kevésbé a szokások rabjának lenni, de mit mondhatnék? Én is az vagyok - emeli meg a saját kis gyűjtőjét, amibe édes és sós egyaránt figyel.
- Ma vegyesre sikerült a reggeli juice mellé mindkettő illik, a bagett is, meg a pogácsa is - válaszol, és ha valaki nem tudja pontosan ki ő, humoros komolyságával még akár szimpatikusnak is nevezhetné. Lopezt nem érdekli, mások véleménye, de felfigyelt rá hogy milyen első benyomást képes kialakítani ha egyszer ráveszi magát, és azóta tudatosan is műveli hiszen a hasznát szolgálja ez is, mint megannyi sok más dolog is.

Lopez       Aaron

A bentiek már várnak már rám, de legfőképpen Owen, mégis most egy pillanatra lelassulok, mert hosszú a sor, és akad itt olyan ember, akit még nem láttam idáig. Általában jó megfigyelő vagyok, és észreveszem, ha valami szokatlan, vagy új arc tűnik fel a színen. A pasas eléggé nyugodtnak tűnik, és úgy látszik, hogy csevegős hangulatban van, mert megszólít, amikor a kiflimet ellenőrzöm. A vészharangok megszólalnak, de már szerintem minden egyes alkalommal, ha valakivel szóba állok, mert azt hiszem, hogy köze van Lopezhez, vagy éppen ő maga az, de ezt abszurdnak tartom. A nyomozás jóé halad, Flor segítségével már többet tudunk, de még nem eleget.
- Hát ettől nehéz megszabadulni, ha az ember már idősödik. Fiatalon még adtam mások véleményére, de mostanra azért vannak dolgok, amikből nem engedek, mint a reggeli is. – a mosolyom most már nem annyira széles, szolidabban viselkedem, nem akarom senkire sem a frászt hozni, hogy rendőr vagyok, még az hiányozna, hogy emiatt másképpen álljanak hozzám.
- Az egészséges életmód híve? A juice nem az én világom. Kávéfüggő vagyok, erről nem sikerült lemondanom. A sós jobban bejön, az édeset meghagyom más alkalomra. – vonom meg a vállamat, és most én kerülök sorra, emiatt némi párbeszédet nyomok le az eladóval. – A szokásosat Aaron? – érdeklődik, én meg bólintok, és már keresem is elő a tárcámat, hogy kiegyenlítsem a tartozásomat, de most esik le, hogy az autóban hagytam. – Elnézést, de kint maradt, ki kell mennem, hogy behozzam. – mutatok az ajtó felé. Sejtem, hogy többeknek ez nem fog tetszeni amiatt, hogy várniuk kell, de nem csodálom, hogy mostanság ennyire feledékeny lettem.

Aaron & Lopez

Like the smoke

Kiválasztja azokat a pékárukat amiket megenne, és jelenleg is éppen bejárónő nélkül van, ezért ő intézi ezeket a vásárlásokat a reggeli nyüzsgésben és nem engedi át senki másnak. Még a végén nem friss árut kapna és elrontaná az egész napját, az pedig senkinek nem lenne jó. A közvetlen dolgozóinak pláne. A szűk kis helységben sem türelmetlenkedik, és kivárja a sorát, nem hangoskodik, és nem fenyegetőzik hogy megöl bárkit. A legtöbb ilyesmi csak az ostoba hollywoodi filmeken létezik, és semmi valóságalapja sincsen és meg is veti az olyan erőszakos alakokat mint ezek. Ha már percig várnia kell és nem bírja ki, akkor inkább forduljon fel. Legalábbis neki ez a meglátása és úgy tűnik annak a magas alaknak is, akit gyakran lát itt, és már-már ilyen pékség ismerősök ők ketten, de tudja hogy kicsoda a másik. Hallott már róla elég sokat, és azt is tudja hogy a sarkában van. Ahogyan azt is, hogy mindig is csak ott lehet és nem érheti utol őt.
- Azért maga sem olyan idős hogy ezt mondhassa, bezzeg én már megtehetem. Ahogy azt is hogy édeset és sósat egyszerre eszek - villant halvány mosolyt hiszen közel tíz évvel idősebb és tapasztaltabb a másiknál.
- Néha nem árt egy kis egészség a bűn mellé - emeli meg a sós, majd később az édes süteményt, mivel a kakós csiga nem épp egészséges. A narancs juice viszont igen, és szereti is kesernyés-édes ízét.
- A kávét is szeretem de nem esek túlzásba. Napi kettő a maximum amit megiszok - teszi hozzá, és várakozik a pénztárhoz de a férfi előbb kerül sorra mint ő. Ahogy rájön hogy kint hagyta a tárcáját, megkerül egy középkorút nőt, bocsánatkérdő sármos mosollyal.
- Hagyja csak. Számolja az enyémhez. Ne, ne ellenkezzen, majd legközelebb meghívhat maga a kakós csigára. Eleget járunk ide mindketten - mosolyodik el, és átadja a kért összeget a kasszásnak. A mögötte álló nő felé fordul.
- Kérem ne haragudjon hogy bevágtam Ön elé - ismétli meg, de amaz csak zavartan nevetgél hogy milyen szép és nemes tett volt, és így az egyik papírzacskót magához öleli a másikt pedig a nyomozó felé nyújtja.
- Nos, jó étvágyat a reggelihez. Nem jön? Feltartjuk a sort? - kérdezi ahogy az ajtó felé indul, könnyed de mégis magabiztos léptekkel.

Lopez       Aaron

Fura érzés ez a reggeli kis szeánsz. Az ember iszonyúan tud ragaszkodni ahhoz, amit megszokott, és ha ebből nem jutna, vagy éppen lemaradna róla, akkor az egész napját a kukába dobhatná. Én sem vagyok ezzel másképpen, mert nem számít, hogy mekkora a sor a pékségben, ha egyszer itt lehet a legjobb kiflit kapni. A kávé nem díjnyertes, de megteszi, hogy felébredjek, és ne dőljek a kardomba az első megbeszélés alkalmával. Még jelentéseket is kell írnom a mai nap folyamán. Mindig is gyűlöltem a papírmunkát, de ez nem most fog megváltozni. A tekintetem a sorban időző férfira vetem, akivel azóta szóba is elegyedtem. Semmitmondó kis párbeszéd ez, mármint nem fogom jobban ismerni, de még lehetünk jóban. Nem akarok állandóan paranoiás lenni, és azon kattogni, hogy ki az, aki a hátamba akar mártani egy kést, vagy éppen a fejembe egy golyót tervez. Sosem tudhatom, hogy melyik az utolsó nap, de az egyszer biztos, hogy legalább nem éltem értelmetlen életet. Az öcsém jut eszembe, és Lena, akik egyelőre biztonságban vannak a védett lakásban, és nem találhatnak rájuk. Nem fogok még egy esélyt adni Lopeznek, hogy belém kössön, azt akarom, hogy ketten küzdjünk meg, és ne legyen senki, aki ebbe beleszólna. Személyessé tette a küzdőteret, ideje, hogy szemtől szemben találkozzunk. Mikor fog ez eljönni? – Idősebb, mint én, de azért nem kell magának sem attól tartania, hogy az öregek klubjában a helye. Egyszerűen az idő meglátszik mindenkin. – mosolyodom el, és a pénztárnál állok meg, ha már kikértem a rendelésemet. – Ebben egyetértek, Önnel. Az édes mellé dukál olykor a sós. – nem akarom húzni az időt, én is sietek, akár a többiek. A pénztárcámat a kocsiban hagytam, ezért elnézést kérek, és megindulnék kifelé, de az előbbi ismerős idegen az, aki végül visszafordul felém, és odajön, hogy kifizesse helyettem az összeget. – Nem kellene. – ellenkeznék, de aztán bennem reked a szó, és biccentek egyet. – Köszönöm, akkor legközelebb egy kakaós csiga lesz. – mondom, és a hölgy becsomagolja nekünk a kért süteményeket, aztán odaadja nekem is, mire leesik, hogy feltartom a sort. – De, megyek. Legyen szép napja. – köszönök oda az eladónak, és követem kifelé a férfit, amennyiben elhagyja a terepet, és megállunk a pékség előtt. – Hát, ha gondolja, akkor meghívnám viszonzásul egy kávéra, ha belefér a limitbe még most egy. Ott be is ülhetünk. – mutatok a szemközti épületre, és ha igennel felel, akkor a kocsihoz megyek, és kiveszem a pénztárcámat onnan.

Aaron & Lopez

Like the smoke

Lopez nem a megszokások rabja, de ez a pékség közel esik, és finoman készítik a süteményeiket és nem veti meg a jót. Képes eljönni ide, még akkor is ha egy icipici kockázat van benne, hogy ő maga jön el, és nem valakit küld. Tudja, hogy senki nem tökéletes, így nyilván ő maga sem, és ha nem is baráti de felszínes kapcsolatokat fenntart és normális ember módjára nem zárkózik el ezek elől. Ennek is köszönhető hogy szóba elegyedik a férfival, akit már többször is látott, de tényleg véletlennek tartja hogy ugyanoda járnak reggelente. Ez nem számítás, ennyire még Lopez sem analitikus.
- Nem lenne nekem való, az már igaz. Köszönöm, ez igazán kedves Öntől és való igaz nincsen gondom a magánnyal - villant fel egy apró mosolyt, amit férfiak szoktak váltani egymással ha valami jó fogásról van szó. Lopez megjelenése nem öreges, és a nők még mindig engednek a könnyű udvarlásának.
- Igen, és remekül esnek a juice mellé - teszi hozzá, és megvárja amíg sorra kerül ,de fizetésre előrébb halad a sorban, hiszen a másik bajba került a tárca miatt.
- Ugyan, emberek vagyunk és hiszem hogy amit megteszek, azt vissza is kapom - mosolyodik el kissé fanyarul hiszen eszében sincs ilyenekben hinni és amúgy is szörnyű rossz karmája van a sok halállal, és amiket elkövetett már. Akár a nyomozó ellen is, hiszen tudja ki az ellenfele, és valahol tiszteli is a férfit, a kitartását. Az elhivatottságot hogy mindenáron el akarja kapni a célszemélyt, jelen esetben őt.
- Viszont látásra - búcsúzik ő is az eladóktól, ahogy a saját kis papírcsomagjával elindul kifelé az ajtón hogy mások is reggelit tudjanak vásárolni maguknak, ők meg mehessenek a dolgukra.
- Ma még nem kávéztam ami azt illeti. Ha jobban érzi magát tőle, akkor elfogadoma meghívást, úgysem kell sietnem. Na és ön? Nem késik el a munkájából ha kávézunk? - kérdez vissza hiszen elvileg nem tudhatja mit dolgozik a másik. A kocsi mellett állva megvárja amíg a férfi kihalássza a tárcáját, addig alaposan megnézi a kocsit. Az övé kicsit messzebb parkol és jellegtelen ezüst színű. Nem egy luxus járgány, de nem is érzi szükségesnek hogy az legyen. Csak egy kocsi, működjön és kész.