Van némi ezt nem hiszem el a légkörben, vegyülve azzal az érzéssel, hogy persze, hogy megcsináltunk, mert ilyen baromi jók vagyunk! Azt hiszem szükségünk van most erre a nyereségre, azért is ekkora kirobbanó az ünneplés - persze, azért is, mert négyből két tag egészen búgócsiga-szerű jellemmel lett megáldva - de azért mindegyikünkön érződik az öröm, csak másképp fejezzük ki. Nekem még kell egy pillanat, amíg úgy igazán tudatosul, hogy mit is jelent ez számukra, ráadásul mondhatni tökéletes időben, szóval nagyon szorítok magamban, hogy tényleg ilyen érzés töltse ki a jövőnket is, miközben követjük Luanat a beszélgetésre.
- Ne aggódj, megoldjuk! - Wyatt még rá is kacsint, mindig ennyire magabiztos, de még mindig 120 százalékon pörög az örömhír után. Most úgy tűnik, mintha lassan minden helyére állna az univerzumban, és remélem, hogy kitart még egy ideig az érzés, akkor is, ha tudom, hogy ennyitől még nem fog hirtelen minden problémánk megoldódni. Talán pont egy kezdő lökés kellett csak…
Hangosan jutunk el a kanapéig, érezhetően nem tomboltuk ki minden energiánkat korábban, mert bőven maradt az ünneplésre is, hiszen innen már csak nem rontjuk el a lehetőséget.
- Nagyjából 7 éve vagyunk egy banda, még gimiben kezdtük együtt, és körülbelül öt éve foglalkozunk vele komolyabban. - Én szólalok most meg, mert Will éppen Virgilt pesztrálja, odasúgott neki valamit amin nagyon vigyorog. De azért jelen van ő is a beszélgetésben, mert gyorsan felénk fordul folytatni.
- De vannak stréberek, akik még egyetemen vannak. - Célzásszerűen bök oldalba engem meg Virgilt, mert mi vagyunk a legközelebb hozzá.
- Már nem sokáig. - Azért még hozzáteszem, hiszen mindenkinek ez lesz az utolsó éve, így vagy úgy, de megbeszéltük, hogy utána a bandával foglalkozunk teljes erőbedobással. - De szeretik, ha több helyen fellépünk, szóval meg tudnánk oldani a gyakrabbant is valószínűleg. - A részletekről meg úgyis egyeztetni fogunk, ha aktuális lesz. Azért viszont még Virgilre lesek, mert neki másabb a programja, de egy határozott bólintással válaszol. Tudjuk, hogy megoldja, bár eléggé leterheli a kettős élete, nagyon elszánt srác, főleg mikor zenéről van szó. Ez pedig mindannyiunk számára fontos, szóval ha nagyobb lehetőséget kapunk, akkor majd igyekszünk megragadni azt; most már amúgy is ideje némi plusz áldozatot hoznunk a bandáért.

Túl friss az emlék, amikor Wyatt feltépve az ajtót egyenesen beront a lakásba, hogy talált egy tuti helyet, ahol pont fellépőt keresnek, és már eszeveszettül kezdte is hadarni a részleteket. Igaza volt, hogy jó lehetőség, és tulajdonképpen az időzítés sem annyira rossz, már közel a végzés és ha jól játsszuk a lapjainkat, az elkövetkező időszakban többet tehetünk a bandáért, mint bármikor.
Több helyen is felléptünk már, de rendszerint azért ennél kisebbek voltak és kevésbé népszerűek, szóval tripla annyi okunk volt száz százalék felett teljesíteni. Azt még korai lenne határozottan kijelenteni, hogy lezúztuk a konkurenciát, de az biztos, hogy jók voltunk. A várakozás része viszont mindig a legrosszabb, főleg ennyi ember közt, amikor harapni lehet a feszültséggel keveredő izgalmat. Végülis, mindenki nagyjából ugyanazokat a dolgokat akarja, egy esélyt, lehetőséget, meg nem utolsó sorban pénzt. Főleg ha bejuthat egy ilyen helyre visszatérőnek.
Szinte egyként pillantunk fel, amikor a lány… - nő? nem tűnik idősebbnek nálunk - felénk tart. Mintha áram rázna meg a kérdésre:  tudunk kezdeni a héten? Hallok egy sikítást, azt hiszem ez a figyelmeztető jelzés, de már rég késő, Mateo gyanis már a nyakamban csüng, én pedig lassan elvigyorodok. Kell még egy pillanat, amíg igazán lesüllyed a mondat mögötti jelentés. Szóval minket választott?? Wyatt lesz az első, aki képes megszólalni, miután lepacsiztunk Virgillel, még egy kicsit nehéz koncentrálni, de lassan összeszedjük magunkat, mert itt azért nincs vége.
- Simán. - És előveszi a legjobb mosolyát az alkalomra, bár könnyít a helyzeten, hogy átragyog rajta az elégedettsége. Mintha nem is kételkedett volna abban, hogy minket választanak - pedig percekkel korábban még legalább annyira izgult, mint bárki más. Jó végre egységesebbnek látni a bandát, legalább az ilyen pillanatokban ott még a remény, hogy kihúzzuk ezt a pár hónapot és utána valóban odacsapunk.
- Persze, csapassuk. - Hallom Mateo hangjából, hogy mennyire vigyorog.
Még be sem fejezi teljesen, Wyatt párhuzamosan szólal meg. - Nem fogjátok megbánni!
Komolyan, csak a hely tart minket még egyben, mert minden szóból érezni, hogy a banda két energikusabb tagja lassan felrobban. Mateo még zizeg is, Virgilen látni a legkevésbé, de ismerjük annyira, hogy tudjuk legalább annyira izgatott. Én csak egyelőre remélem, hogy tényleg maradhatunk hosszútávon, és most már valóban úgy tűnik, hogy csak egy pizza melletti beszélgetés választ el az egésztől - azt meg csak nem szúrjuk majd el totálisan… ha már a nehezét megcsináltuk.
Követjük Luanat ahova kell, a háta mögött néha még egymásba lökve játékosan, amit csak a hangokból észlelhet, néha felszisszen meg nevet - vagy egyenesen röhög - valaki mögötte; de csak nem várja el, hogy magunkban tartsuk az örömünket.
- Ééés mit szeretnél tudni rólunk? - Wyatt egy pillanatra széttárja a karjait, mintha egy nyitott könyv lennénk, és mintha nem lenne legalább annyi titkunk is. Közben, ha van hova leülni akkor be is foglal egy helyet és egyenesen elterül. Én leszek az, aki arráb löki a lábát, hogy szorítson már nekem is helyet, mert sokan vagyunk, és nem akarok az ölébe mászni csak azért, mert ő folyton egyenesen kifekszik. Virgillel ketten egyelőre csendben maradunk, a másik két srácnak előbb ki kell adnia magából némi gőzt, utána majd nekünk is akadhat tér beszélni.
De melyik bandának nem akadnak mélypontjai a mosolyok mögött? A mostani legalább egy ösvényt nyit a fény felé, ha nem többet.