Bár, hogy elváltunk a párommal, kissé kellemetlenné tette a közös vállalkozásunkban lévő együttes munkánk, pláne, mert elég sokszor érzékelteti is velem, hogy mennyire nem kedvel és nem tart többre egy szimpla kollégánál, azért meg van a munkám varázsa. Azt mindketten beláttuk, hogy külön utakon járva egyikünknek sem volna jó sora, így ő pénzt áldozott be, én pedig a tehetségem. Nem bántam meg, bár mint minden dolgozó embernek, vannak rosszabb napjaim. Amikor pedig egyszerűen nem vágyok mérgező jelenlétére, a galléra helyett a lakásomon festek. Olykor belefér, de azért nem kifejezetten egy festő műhely. Mostanában viszont megrendelések nélkül maradtam, még tart a válás utáni káosz, mely kihat az ismerős körünkre is, s mely inkább rám van hátránnyal, mint ő rá. A gazdag barátaink, ugyanis tőlem fordultak el, noha annyira én sem bánom, hiszen sosem éreztem komfortosan magam köreikben. Viszont a munkám szempontjából ez igen csak nagy problémát tudott okozni. Nos, igen, voltak rosszabb időszakok, kevésbé termelékeny napok. Ugyanakkor nem én volnék, ha most pánikba esnék emiatt, így nemes egyszerűséggel feladtam egy hirdetést, amelyre igen hamar és igen sok jelentkező volt, így még válogathattam is. A férfi aktok, amúgy is kelendőbbek a hölgyek körében, akkor is, ha borsos áron adjuk el.
Túl sok időm nem volt ismerkedni a test gazdájával, de nem is ez lett volna a legfőbb célom, hiszen jellemét aligha adja vissza majd a festmény. Sok mindent leolvashatunk egy alkotásról, de egy aktot pszicho analizálni, azért elég meredek lenne. Szépen előkészültem, bár egy művészhez képest ennél nagyobb rendet nem tudnék teremteni, hisz egyáltalán nincs kupi, csupán túl sok a holmi. Viszont a modellnek nem árt egy jó hely, ahol a fények is megfelelőek. A legtöbb helyiség, mint a háló és étkezővel egybe kötött konyha nyitott volt, ajtó nélküli. Csupán a fürdőszobán volt, de azon zárható. Egyedül élek, és szeretek szabadon mozogni, de ha úgy is alakul, hogy felhozok valakit, nem akarom, hogy kellemetlenül érezze magát, mert mondjuk nem lehet bezárni a fürdőhelyiség ajtaját.
Javában egy másik munka közepén tartottam egy másik vásznon, mikor csengettek. Hamar ide ért. Ennek örülök. Gyorsan megtöröltem kréta poros kezem az ecsetek melletti kis rongyba, aztán felugrottam, és beengedtem a kapun, miután meggyőződtem róla, hogy ő az. Volt már, hogy meglepetés ért, és kikaptam a szomszédtól, amiért Karácsony szenteste beengedtem egy fagyoskodó hajléktalant. Míg elért az ajtóig, gyorsan igazítottam ruhámon, leginkább azért, mert reggel még úgy vágtam neki a napnak, hogy ma egy magam leszek. Bár a festők védjegye a gyűrött, festék pecsétes ing. Alatta úgy is volt egy szürkés kék felső, és egy rövid nadrág, noha utóbbi az ing hosszúsága miatt ki sem látszott.
Hallottam, hogy felért, de megvártam, míg bekopog, mert egy részt senki nem hajt a tatár, másrészt jómagam sem szoktam csak úgy az ajtónak esni, csak miután biztosra veszem, hogy rendben vagyok. Noha ez nem egy randi, sőt, beszélgetnünk sem igazán kell, ha nem az a cserfes típus, jelenleg a testére és a türelmére van szükségem, de ezt ilyen nagy vonalakban közöltem is vele telefonon. Csak a kopogást követően nyitok ajtót, majd amint megbizonyosodom róla, hogy ő az én emberem, kijjebb is tárom és odébb lépek, hogy bejöhessen.
- Helló! - mosolygom, majd szemeim forgatva még mindig jókedvűen, hozzá teszem. - Igazából modellt keresek, de igen, jó helyen jársz... - csuktam be utána az ajtót, majd bemutatkozásképp elé léptem és kezet nyújtottam, hogy azért személyesen is letudjuk a formaságokat.
- Freyja Holmen. - ráztam kezet vele, ha neki sem volt ellenére. - Volt már hasonló munkád? - kérdem, miközben beljebb invitálom. Bármilyen elképesztő az akt modellkedés is létező munka, de az biztos, hogy őt nem egy honlapon reklámozzák. Pedig tehetne egy próbát.
Ami először feltűnt az a bőrének kellemes tusfürdő illata, tehát mielőtt eljött még frissen lezuhanyzott, ezt pedig az is alá támasztotta, hogy mikor előre engedtem, tarkójánál még kissé nedves volt bőre, amit a legtöbben nem szoktam külön megtörölgetni, így az szárad meg legkésőbb. Nem telhetett el azóta egy óra sem, talán fél sem. De ez nem baj, sőt örülök neki, hogy legalább ennyivel megtisztelt, más különben elhajtottam volna. Azért érdekelt volt e már hasonlóban része, hogy tudja-e ez mivel jár. Nem azt mondom, hogy órákig mozdulatlanul kell ülnie vagy állnia, de nem árt a fegyelmezettség, ami nem meglepő módon nem mindenkiben van meg.
- Kérsz egy pohár vizet vagy teát? - kérdem, mert most jó ideig vendégem lesz, én pedig jó házigazdának tartom magam, akkor is, ha fizetnem kell a jelenlétéért. Akármilyen választ is kapjak, aszerint teszek. Ha kért, hoztam neki, alátéttel és külön kérve, hogy csak a kávézó asztalra pakoljon, mert itt elég sok minden antik és drága holmi, ráadásul nem volna jó, ha felborítaná és belefolyna a festékbe vagy akár a félkész művekre.
- Csak a mű elkészülte után, fizetlek ki. - szögezem le, mielőtt külön rákérdezne, a legtöbb fiatal munkavállalót ugyanis általában ez érdekli elsődlegesen. Ha viszont félúton felugrik és elrohan, nekem is félkész lesz a munkám, ezért pedig nem fizetek, mindegy, hogy hány órát ült, vagy állt előtte.

Egyszerre kellemes és kellemetlen, ha egy fiatal jelentkezik akt modellnek. Nyilván, ha eladásra szánnak egy képet, jobban fest a falon egy fiatal, szép test, semmint egy öregé, ugyanakkor magában az elkészítés fázisában azért még is kellemetlenséget okozhat az első pár perc, míg teljesen idegenek vagyunk egymásnak, neki pedig végülis az a dolga, hogy ledobja magáról a ruhákat és igazából mindenét ki tegye, amit valljunk be, nem a legtermészetesebb pénz ide vagy oda. Egy halovány zavar azért bennem is ott van ilyenkor, hiszen a mostani modellem sincs 30, sőt arc vonásából merem feltételezni, hogy közelebb áll a húszhoz, mint a harminchoz. Ugyanakkor ez csupán egyfajta akaratlan érdeklődés, vagy vonzalom, pont, mint amikor felcsapunk egy magazint és szembejön velünk egy pucér vagy félpucér, de igen csak szemrevaló valaki, aki mellett sok mindent eltudnánk képzelni. A képzelet pedig csak a miénk, így annak határt szabni butaság is volna. Sőt, kínzás! Alapból is szimpatizálok a szőke fürtökkel, hát még, ha párosulnak mellé a kék szemek. Ugyanakkor a legtöbb férfi, akivel máig jó kapcsolatot ápolok, sötét hajú. Különös, de minden bizonnyal azért van így, mert a személyiség az, ami igazán le tud venni a lábamról.
- Spencer Jones? - kérdek vissza, miután már eleresztem kezét. - Hm, ez érdekes, a lenti szomszédom vezetékneve is Jones. Lehet rokonok vagytok... - mosolyodom el, bár a Jones elég gyakori család név mi nálunk, így nem tartom kizártnak, hogy csupán névrokonok, még is vicces volna belegondolni, ha kiderülne, hogy az unokatestvére bömbölteti a rapper alattam. Híreket nagyon nem nézek, és a rádiót is csak akkor kapcsolom be, ha máshonnan nem jutok zenéhez, így ha valami híres filmsztár volna sem biztos, hogy felismerném. Igaz, ha így volna, kétlem, hogy ilyen munkákat vállalna. Ami pedig ezt a munkát illeti, rá is kérdeztem, mennyire egyértelműek az elvárásaim, ám válasza bőven túl mutat rajtuk, még én is összevont szemöldökkel pillantok kérdőn felé. De közben akaratlan is mosoly kanyarodik kicsit sem várt válaszára.
- Nem, én nem... - somolygom zavarban, mert nem akarok kellemetlen helyzetbe hozni a helyesbítéssel, ugyanakkor akaratlan is megpróbálom elképzelni miféle munkája lehetett előzőleg. Fiatal, jóképű is, vajon miért nincs rendes állása? - Úgy értem, hogy ez az egész a pucérkodáson kívül arról szól, hogy egy helyben kell lenned. Nincs oda-vissza mászkálás, egyszer ülés, aztán inkább állás. Ezért majd olyan pózt keresünk, amiben kibírsz majd mondjuk 3-4 órát. Persze lehetnek pisi szünetek, egy gyors nyújtózkodás, de ne essünk túlzásba. Amúgy is alapfizut kapsz. - magyarázom, és itt még fenn áll annak lehetősége, hogy visszakozzon, bár bízom benne, hogy nem fog. Már nem.
Bólintok a választására, és addig is eltűnök pár percre a konyhában. Abba bele sem gondolok, hogy magára hagyni egy alkalmi munkákból élő, fiatal fiút a drága, antik holmik közt mennyire kockázatos. Inkább a tea elkészítésével foglalom le magam, bár nem nagy dolog elkészíteni egy filteres, gyümölcs teát.
- Köszönöm, bár nem nagy cucc! - szólok ki hangosabban a konyhából. - Általában a galériámban festek, de olykor haza szoktam hozni a munkát. - teszem hozzá, miközben elkeverem a mézet a gőzölgő teában. Fekete tea, mert úgy láttam szemein, kissé fáradt. Talán egy másik munkahelyről jött ide. Mikor azonban átnyújtom, csöppet meglepődve figyelem, ahogy bele is kortyol. Én is jobb szeretem forrón a teát, de azért megszoktam várni, hogy a gőz eltűnjön felette. Talán csak zavarban van, talán ő sem szereti másként a teát, mindenesetre nem teszem szóvá. Az biztos, hogy szégyenlős sem volt, bár ilyen szakmát űzve nem is jött volna jól szemérmessége, az viszont meglepett, hogy gond nélkül el is kezdett vetkőzni, azzal sem igazán törődve hol végzik a ruhák. Volt olyan modellem, akik külön elvonult a fürdőbe, míg levetkőzött, bár Spencernek ebből a szempontból igaza van, hiszen minek mászkáljon, ha így is úgy is pucéran végzi.
- Igen, fogjuk rá. - lépek odébb, de jobb dolgom híján figyelem, ahogy leveszi a ruháit. Látszik, hogy kondiban tartja magát, bár nem az túlzottan kigyúrt. Mintha itt-ott talán gyermekkorából származó hegeket is vélnék felfedezni. Ami viszont igazán szemet szúr, azok a szúrás nyomok a könyökhajlatában. Ha csak nem lelkes véradó, sanszos, hogy egészen más miatt használ tűt. Nem az én dolgom, de saccra azt kell mondjam, nem véletlenül nincs rendes munkája, és a pénzt, amit kap, bizonyosan egy helyre megy és az nem a lakbér. Ettől függetlenül nem ítélem el, hisz senki sem tökéletes és azt gondolom, egy ponton túl mindenki próbálja kihozni magából a maximumot. Valaki így, valaki úgy. S bár nem rám tartozik, nem tudok nem rá kérdezni, mielőtt né magam válaszolnék rá.
- Drogozol? - pillantok fel rá karjáról inkább érdeklődve, semmint rosszallóan, egy fél fejjel így is magasabb volt nálam. Ha nem válaszol, az sem gond, ahogy akkor sincs baj, ha azt a választ kapom, hogy semmi közöm hozzá, hisz valóban nincs, bár a nyomok elég egyértelműek. Talán mégsem kéne állnia, pedig először egy Dávid szobor féle pózba akartam volna beállítani, úgy ugyanis szebben mutatnak az izmok, a fények. Se baj, ülve is találunk hozzávaló pózt. Egy bár székhez hasonló, karfátlan, háttámla nélküli, szövet üléses kis ülőalkalmatosságot helyezek a redőnnyel elsötétített ablak elé és a festő állvánnyal szembe.
- Gyere, csüccs... - paskoltam meg az széket, majd odébb is mentem, hogy leülhessen rá. Ha igenleges választ kaptam kérdésemre, és úgy tűnt, őszintén és nyitottan mer róla beszélni, tovább érdeklődtem, hiszen végtére is, kérdéseim mögött nincs semmiféle kioktatás, és ha végig üli az órákat, kifizetem, így is úgy is.
- Tudod már mire fogod költeni a pénzt? - kíváncsiskodom tovább, bár leginkább az érdekelt, hogy őszintén mer e felelni, vagy fél a megbélyegzéstől. Mindeközben persze igyekeztem olyan ülő helyzetbe állítani, amiről nem ezer több másik akt jut eszébe az embernek, hanem meglátja benne az újításokat. Nem mondom, hogy nem lesz fárasztó, de ha kibírja még meg is toldom neki az érte járó pénz összeget.

Nem gyanakodtam rá. Nem is merült fel bennem, hogy a nevéről hazudjon, mert alapvetően mióta külön utakon járunk az exemmel, nem járok túl sokat gazdag emberkék közt, se királyi pompába vert partikra. Akkor is csak kényszer volt, és ha mostanság rá is veszem magam ilyesmikre, akkor sem túl nagy örömmel.
- Ez igaz. - erősítem meg megállapításában, de még ekkor sem gyanakszom és valószínűleg nem is fogok. Ha ő volna Adolf Hitler sem azért vagyunk itt, mert büntetni akarom, mivel ez itt most perpillanat egy "munkahely". Amúgy se nagyon tudnék mit tenni, ha valami bűnöző is volna, mert se erőfölényem, se előnyöm nem volna vele szemben. Mire telefon után nyúlnék, a fél fejjel magasabb, jó kondiban lévő fiatal ember már közém és a telefon közé is ugorhatna. Veszélyes idegeneket házhoz hívni, azt belátom, most azonban a szükség törvényt bont. A galériában amúgy sem szívesen festek aktot, mióta az első alkalommal az exem szándékosan ki be járkált és zavarta a munkám, arról nem is beszélve, hogy egy idő után zavarba hozta a modellem, aki kényelmetlenül érezte magát eztán.
- Ne aggódj, a szigorú megköveteléseim szépen megszoktam fizetni. Bár senkit se szoktam hamis reményekbe ringatni, szóval jobb, ha tudod, ez valószínűleg egyszeri alkalom lesz. - teszem még hozzá reakciója után, mert sok modellem már az elején nyűglődik, ám ahogy kézhez kapják a pénzt, felcsillan a szemük és egyből az újabb lehetőség után érdeklődnek. Nincs újabb lehetőség. Mindig új modell kell, maximum egy néhány év múlva ismét felkeresem, ha úgy van, de nem szokott úgy lenni. Ahogy az ember sem szeret mindennap ugyan azt enni, úgy a megrendelők is jobb szeretik az újdonságot, és ahhoz nem elég egy másik póz. Más esetben a ruhadarabok egyesével való ledobása még csak-csak megoldás, de egy akt modell esetében semmi újjal nem szolgálhatunk. Emiatt is kapnak ők több pénzt. Na meg, mert pofijuk vászonra kerül, akit bárki megvásárolhat, akinek van annyi pénze, és a munkával elfogadják annak feltételét is, hogy egy gazdag ismerősüknél viszont találkozhatnak pucér mivoltukkal. Bár ez utóbbi őt talán nem érinti.
Vetkőzése közben akaratlan is a tűszúrásokkal borított könyök hajlatára pillantottam, mert láthatóan volt, ami már begyógyulni készült és volt, amíg még egészen friss volt. Nem az én dolgom, de ha itt esik össze nekem és hal meg, az már az én bajom lesz. Na meg hát, ezután tett igazán kíváncsivá, vajon mire szándékszik elkölteni azt a szép kis pénz összeget, amit én a két szép szeméért és a pucér seggéért fizetek majd. Mert valljuk be, túl sokat nem kell tennie érte. Az a pár pillanatnyi szünet sokat mondóan üli meg a szobát, pedig semmi rosszallás nem volt hangomban és, mikor rám tekint sem vonom össze szemöldökeim, maximum a kíváncsiság nyomán. Nem ismétlem el a kérdést, hiszen nyilvánvalóan értette ő, csak keresi a szavakat. Vagy bármit, amit ilyenkor reagálni lehet. Utána viszont felhúzott ajkakkal - majdnem, hogy csücsörítve- csóválom meg fejem.
- Nem, nem kell. Bármivel is takarnád le, csak bezavarna az alkotásnál. Egyszerűen csak nem festem rá. Ahogy a használata és a fáradságod nyomait sem arcodon. - húzom fél mosolyra ajkaim, mert tagadni sem tudná, hisz elég tükörbe néznie. Mindeközben odébb is álltam, hogy kerítsek neki egy széket, vagy valamit, amire majd ár tud ölni.
- Igen, persze. - válaszoltam, miközben lepakoltam a kiszemelt bár székről, közben persze leesett, hogy miért lehetett így meglepődve, tudván, hogy itt szanaszét vannak az alkotó holmik, és zsúfoltságig vagyok értékes, antik holmikkal. A legtöbbjüknek külön helyiség dukálnak, arra azonban még nekem sincs pénzem, múzeumba pedig nem adnám, még pénzért sem őket, mert még ha többségük teljesen hasztalan dísz is, ragaszkodom hozzájuk. - Arra van a fürdő, meg a konyha és a végén a hálószoba. - bökök el félkézzel az irányukba, miközben a helyére teszem a széket.
- Az alkotó termem nem alkalmas a modell fogadásra, még akkor sem, ha az illető egy csomó ember előtt sem szégyenlős. Itt nyugiban tudunk dolgozni, nem kell attól félned, hogy félpercenként bejön valaki, hogy ránk nézzen. - mosolyodom elhaloványan, majd kezemmel hellyel kínálom a bárszéken. - Hát igen... - teszem csípőre kezeim egy pillanatig tanácstalanul, hogy vajon mi probléma lehet vele. Nyilván kényelmetlen így minden nélkül, de azt gondolom ennyi pénzért semmiség. - Hármat...? - szökik fel meglepődve szemöldököm. - Ó, az csak az alsó határ, lehet, hogy annál jóval több lesz, de ez sok mindentől függ. Viszont egy jó tanács, ne is gondolj rá, mert így már az első 5 percben elkezdesz idegeskedni miatta, a feszültségből fakadóan pedig akaratlan is nehezen bírsz majd nyugton maradni, én pedig nem tudlak rendesen lefesteni és akkor lehet holnap reggeli így leszünk... - figyelmeztetem, bár a vége vicc, nyilván nem tartanám itt reggelig. A megfelelő pózba állításhoz viszont muszáj volt hozzáérnem, bár sosem gondoltam volna, hogy ez bármelyik modellemnek is kellemetlen lenne. Főleg, hogy a nőknél a mellek állása sem volt mindegy. Viszont mivel senki sem tette eddig szóvá, eszembe nem jutott volna, hogy esetleg... olyasmiket indítok el bennük, amiket nem szándékozom.
- Hm? - hümmentek rápillantva, mert nem igen tudom hová tenni kérdését, ám a hangsúlyból idővel leesik. Akaratlan is elpirulok, mert erre tényleg nem számítottam, viszont tökre kellemetlen a tudat. - Ó, elnézést... csak általában jobb szeretem én beállítani a pózt, mert a modelleknek nem szokásuk  a fejembe látni, én pedig borzasztóan magyarázok... - motyogtam, és innentől maximum fejének szögén állítottam, illetve egy picit haja állásán. Miután pedig úgy láttam jó lesz így, én is helyett foglaltam az állvány mögött, hogy neki lássak a munkának, de addig sem akartam túlzottan nagy csendben lenni, mert az ilyen helyzetekben elég kényelmetlenné tudja tenni a dolgokat. A szája mozgása most még úgy sem zavaró, hiszen most még csak felvázolom, aztán alakítok rajta és satöbbi.
- Értem. - válaszolom közben, de azért figyelek is rá, és a munkára is. - Öhm... hát, amit azt illeti, itt nincs vendégszoba se, de, ha gondolod, körbe kérdezhetek. Elég sok embert ismerek, talán akadnak akik tudnának segíteni neked. Bár... megmondom neked őszintén, nem kizárt, hogy a folyamatos munka feltétel lehet náluk is... - felelem, és nem letörni akarom tényleg, csak előre jelezni, hogy mi várható. Egy munkanélküli, kábítószeresnek senki sem ad szívesen szállást, pont a megbízhatatlanságuk miatt. New Yorkban amúgy se nagyon vannak olcsó helyek, de megteszem, ami tőlem telik.
- Viszont, ha van jogosítványod esetleg, lehet állandó állás tudnék neked szerezni fuvarosként. De csak, ha munka idő alatt tiszta tudsz maradni. - ajánlom fel, néha-néha ki kukucskálva rá a nagy vászon mögül, nehogy elkalandozzak a vonalak mentén, pláne, ha már szegény vette a fáradságot és ott ücsörög majdnem teljesen mozdulatlanul.
- A tűszúrás nyomokból azt gyanítom, hogy durvább szereket használsz, bár a jó kondiban vagy,
így talán túlzásba nem viszed, nem tudom, hogy függő vagy-e. Viszont, ha még úgy érzed képes vagy a változtatásra, akkor ajánlanám figyelmedbe a pszilocibint. Nem okoz függőséget, és szerintem jobb, mint egy szimpla parti drog. Arról nem is beszélve, hogy a ritkább használata miatt az egészséged sem rontja. Legalább is nem akkora mértékben. Hallottál már róla, vagy próbáltad? - kérdeztem kíváncsian. Én is voltam fiatal, én is sok mindent akartam és sok mindent ki is próbáltam, sőt, egy régi jó baráttól, aki a kevésbé tiszta utat választotta végül, mindig kapok egy kis kóstolót a gombákból, leginkább annak címén, hogy néha előre lendítse a kevésbé termékeny napokat.

Huncut mosolyra húzva ajkaim forgattam meg szemeim ellépve előle, hogy közben azért össze is szedjem, ami majd kell. Nem értem a mai fiatal srácokat, hiszen New York tele van szép fiatal lányokkal, még is néha úgy érzem, hogy keveslik a felhozatalt és újabb terepre "kényszerülnek". Csak azért gondolom, mert nem ő az első fiatal, aki társaságomban flörtölésre adja fejét, bár bevallom, van, mikor engedek annyit magamból, hogy viszonozzam a dévaj játékaik, mert néha tényleg jobb társaságnak tartok egy huszonévest, mint egy korombelit. Utolsó kérdésén finoman elnevetem magam. Nem azt mondom, hogy nem állna jól neki a modellkedés, de ha már pucér, félpucér aktokra lenne szükségem - azon túl, hogy elég elszomorító helyzet volna - akad egy-két szimpatikus személy, akinek már a személye is elvarázsolt és őket inkább képzelném el más helyzetben. De nem teszem, legalább is senki orrára nem kötöm. A képzeletem csak az enyém, annyit osztok meg belőle, amennyit akarok. A többit pedig a fiókomba rejtem, és alkalomadtán, egy-egy lefekvés előtt vagy egy pohár bor társaságában előszedem és élvezem.
- Közvetlen és pimasz. - jegyzem meg elmosolyodva, hangszínemben utalva rá, hogy nincs ellenemre ezen jellemzők, de csak, ha oda vissza működik a dolog. Bár tekintve milyen bátran dobálja le ruháit előttem, kétlem, hogy vajon téma, amibe ne merne bele merülni. - Bár az én munkámban is fontos a személyijogok védelme, annyit elárulhatok, hogy megrendelésre készül egy igazán gazdag hölgynek, aki mondhatni... gyűjti a csinos férfiak aktjait. - fogalmazom a lehetőlegszebben, mert lássuk be, ez bizony feszeget bizonyos súlyos témákat, ugyanakkor a korosodó hölgy különös szeszélye ezzel senkit nem károsít meg, sőt, igazából szépen meg vannak fizetve a modellek. Az megint más kérdés, hogy mit kezd ennyi szép fiúval. De az már nem a modell és nem is az én dolgom. Ellenben a kábítószer és annak látható nyomai, amit nem tudok nem felhozni, mert szemet szúr.
- Ehm... nem... Nem vészes. - csóválom fejem, egy kisebb mosollyal, mert a tökéletességtől messze van, de nem szólhatok bele az életébe semmilyen téren sem. Ha gondot okozna most ez a kis szépség hibája, akkor esetleg, vagy maximum elküldhetem, mondván, hogy sajnos nem felel meg a feltételeimnek, de erről szó sincs.
- Ugyan, ugyan, azért ez nem a világvége. Szerencséd, hogy fiatal vagy és jó géneket örököltél, mert még így is egész jól tartod magad. - jegyzem meg, és igen, ezt amolyan bóknak szánom, bár fene tudja mióta szúrja magát. Remélhetőleg nem régóta, és hamarosan átlendül abba a fázisba, hogy elinduljon a leszokás útján. Mielőtt pedig bármibe is belefogtunk volna, nagyjából körbe mutogattam merre találja a helyiségeket, ha netán rájönne a pisilhetnék, vagy megszomjazna és elfogyna a tea.
- A menőség egy dolog, pénz is kellett ahhoz a teremhez. - válaszolom mosolyogva, mert lássuk be, manapság pénz nélkül csak tehetséggel éhen hal az ember. Azért jelentkeznek olyan sokan a tehetségkutatókra, hogy valaki felkarolja őket és pénzelje a tehetségük. Ugyanez a helyzet állt elő az exemnél is, annyi, hogy mi előbb szerelmesek lettünk egymásba. Vagy is akkor azt hittem abból a végtelennek tűnő fellángolásból. Mindeközben ő szépen helyet foglalt, én pedig meglepődve tapasztaltam, hogy Spencernek kétségei támadtak az időt illetően, pedig azt hittem tudja, hogy ez így működik. Elsőre még az sem esett le, hogy ezt akár másra is érthette, mint ételre. Kábítószerre később sem gondoltam volna, mert hát... csak nem úgy jött el, hogy itt is belőjje magát.
- Nos, ha 6 éves volnál, azt mondanám, teszek a közeledbe egy tál kekszet és max néha betömsz egyet, de mivel ügyes nagy fiú vagy már, azt mondom, ha jól csinálod, hamar végzünk és nem kell emiatt aggódnod. - lépek közelebb, hogy a magam elképzelései szerint állíthassam be a pózba. - Viccelek ám, persze, hogy szünetelhetsz, ehetsz, ihatsz és kimehetsz mosdóba. Nehogy ám, emiatt idegeskedj. - mosolyodom el, hogy érezze, hogy az előző csupán vicc volt, nem vagyok ennyire szigorú. Talán emiatt is feledkezem bele a póz átrakásába, így figyelmeztetése után pironkodva kapom össze magam, majd lépek is odébb, hogy én is helyet foglaljak és mielőbb nekiállhassak, állhasunk. Ahogy pedig elkezdjük, továbbra is témázgatunk, én jobbára inkább válaszolva, próbálva segítséget nyújtani, ám abból kiindulva, hogy más rétegekből valóak vagyunk, nem egyszerű. Arról nem is beszélve, hogy nem ismerem, és amit tudok róla, nos... én nem ítélkezem, de ez nem jelenti azt, hogy mások se tennének is. Mosolyogva forgatom meg újfent szemeim, mikor tisztázza magát. Levetkőzött nekem, nem sok ennél rosszabb munka van, amit legálisan végezhetne, olyasmit pedig nem ajánlok, ami esetleg kárára volna.
- Jobbára bútorok szállítása ide-oda, de pénzes ügyfeleknek. Amolyan költöztető. Mellette pedig betudnál segíteni a múzeumoknál, kiállításoknál is fuvarozni a kiállított műtárgyakat, festményeket. De ez nem egy pizzafutári munka, óvatosan kell vezetni, pontosnak kell lenni, mert a keletkező kárt a fuvar szolgálat fizeti meg, ami úgy tudom a dolgozói pénzekből megy le. - figyelmeztetem, hogy még így is érdekli-e, mert ha igen, szívesen beajánlom.
Jó voltamból aztán visszatértünk a kábítószerekre. Én is voltam fiatal, én is bolondoztam és kockáztattam, így azt gondoltam, nem veszi zokon a dolgot. Tévedtem. Ez pedig a munkám szenvedhette meg.
- Oké-oké, bocsánat. Csak tedd vissza a kezed kérlek, és a fejed is fordítsd vissza az előbbibe. Ne kelljen odamennem. - intettem tréfálkozva ujjammal, bár, ha nem tudja hogyan is volt, kellemetlenség ide vagy oda, akkor kénytelen vagyok megint állítani rajta.
Enyhén zavarodottnak véltem reakcióját, de meg lehet tényleg csak terelni akart mielőbb. Sóhajtva egy halkat a vászon mögött a hajamba túrtam. - Igyál nyugodtan. - válaszolom, és addig nem is folytatom a munkát, csak ülök ott. Lehet én vétettem hibát, de hogy így sose végzünk az tuti. Közben eltöprengek a kérdésén, bár igazából tudom a válaszokat.
- Volt, és nem, nincs gyerekem. Nem is szeretnék. - teszem hozzá, mielőtt a miértekkel jönnek. Idős is vagyok már, hogy felneveljek egy gyereket, és azt gondolom, nem is tudnám megadni neki mindazt, amire szüksége lehet. Arról nem is beszélve, hogy nem vagyok egy anya típus. Én még most is eljárok ismerkedni, bulizni, túrázni, néha olyan kockázatokat vállalok be, amit egyszerűen nem hagyhatok ki. Ha pedig mindezek mellé még gyereket is vállalnék, az önzés és káros lenne. Neki és nekem is.
- Na és te hogy állsz a lányokkal? - kérdek vissza elmosolyodva, s amennyiben sikerült visszaülnie ugyanabba a pózba, folytatom a munkát én is.