“Say you love me, are you lyin'? Break me just to fix me, keep me holding on. When you're lonely, I come running. But anytime I need you, then you're gone, gone, gone. Yeah, you're gone, gone, gone”
Annyira régen volt már, hogy ennyire korán hazaért, hogy nem emlékszik rá egyáltalán. Nyolc óránál hamarabb sohasem esik be ennek a lakásnak az ajtaján, és inkább megszokott a részéről, hogy este tizenegy, és a következő nap első néhány perce körül érjen haza. Sierra ekkor már általában alszik, vagy még éppen ébren van, és Gabriel szereti elkapni az utóbbit, mert egy gyors zuhany után mellé tud bújni az ágyba, és együtt tudnak a kimerültségtől végül álomba zuhanni, néha szó szerint, de olyankor elkapja a békesség. Most semmilyen békességet nem talál, és nem is tudott hozni magával, amikor benyit a lakásba. Csend fogadja, ami nagyon zavarja, mert az ő feje tele van gondolatokkal, amiket muszáj lesz megosztania a másikkal, függetlenül attól, mit fog hozzá szólni. A félelem azonban nem kerüli el, mert tudja, ezúttal nem lesz semmilyen eszköz elég arra, hogy elterelje a téma súlyáról Sierra figyelmét, és talán nem is akarja; valahogy ki kell alakítaniuk egy olyan közös jövőt, ahol mindenkinek van hely. Most úgy érzi, akár még sikerülhet is, de abban egyáltalán nem reménykedik, hogy a menyasszonya jól fogja fogadni a tinédzser fiának tényét, és az édesanyja személyét. Leveszi a zakóját, és néhány lépés múlva ugyanott találja Sierrát, ahol a múltkor megbeszélték az utazást. A gép elvileg a hajnali órákban indulna, de Gabriel már nem biztos benne, hogy rajta ülnek majd arra a különleges helyre tartva, amit a másik kiválasztott. A konyhába érve Sierra szokásos jókedve fogadja, és miért is ne tenné; ő még nincsen birtokában mindannak, amit az elmúlt két napban megtudott, őt még nem érte az a sokk, ami Gabrielen már néhányszor átfutott, és kicsit irigyli tőle most ezt a tudatlanságot. Aztán végül annyira még sem, hiszen mindjárt beavatja, és bár elhiszi magáról, hogy bármire fel van készülve, ami a másiktól érkezhet, ez könnyen meglehet, hogy nincsen így. - Szia. - Mondja fáradtan a másiknak, és ahogy közelebb ér hozzá, finoman megfogja az egyik kezét, és közelebb húzza magához, hogy meg tudja csókolni, aztán pedig röviden ölelni. Legalábbis rövidre szerette volna fogni a gesztust, de kicsit hosszabbra sikerül, és még azelőtt megszólal, hogy elengedte volna Sierrát. - Beszélnünk kellene. - Nincsen borús előrevetítés a hangjában, csak éppen annyi komolyság, ami a témához kelleni fog mindkettőjüktől, és hamarosan. Nem engedi el Sierra kezét, miközben elindul a nappaliba, és óvatosan húzza magával, szinte azért, hogy biztosra menjen, nem szalad el sehová, és túl tudnak esni ezen az egészen. Leülteti őt a kanapéra, és Gabriel is mellé helyezkedik, továbbra is fogva Sierra kezét, nehogy elszaladjon, amint kimondja a szavakat. - Perla az irodámban járt azon a délutánon, amikor leszállt a géped Japánból. - Kezd bele viszonylag könnyedén, legalábbis úgy érzi, hogy ha ismét csak tényeket közöl, akkor menni fog az őszinteség a részéről. Ha nem is habozás, de valami visszatartja attól, hogy azonnal kibökje az igazságot; nem azért, mert vissza akarja tartani, hanem azért, mert nem akarja sem bántani, sem elveszíteni a másikat. - Mondott valamit, ami sok mindent meg fog változtatni, Sierra. - Folytatja, és mivel nem egyértelmű, könnyen gondolhat rosszra a másik, Gabriel azonban még nem gyűjtött elég erőt ahhoz, hogy a lényegre térjen.
iIába volt ezer meg egy munkám és foglalt le a Japán út, végig zakatolt a fejemben a korábban történtek eseménye. Vajon le tudja majd zárni Gabe a hirtelen életébe toppant régi szerelmét és annak fiát. Talán túl sokat is foglalkozott velük és engem túlságosan kizárt ebből az egészből. Tudom nekem nem volt közöm az egészhez ha úgy nézzük,egy külső szemlélője voltam a balesetnek, de mégis érdekel mi történt azóta a fiúval, de valahogy a majd beszélünk velük ha jobban lesz mondatokon kívül nem kaptam más információt.Gabe nem szokott előttem titkolózni, legalábbis ha valamire rákérdezek, általában egyenesen válaszol, lehet most is így van, csak az agyam szüli a tévképzeteket. Próbáltam mindent megragadni, hogy ezek a furcsa képek eltűnjenek a fejemből az esküvőhöz vészesen közeledve, nem volt jó ötlet ilyeneken agyalni. Japánban rengeteget dolgoztam, szinte mindent extra fordulatszámmal csináltam,hogy fárasszam magam és az agyam, hogy ne gondolkozzak semmi olyanon, ami megzavarhat. Tudtam, hogy ha hazaérek már megyünk is tovább egy romantikus utazásra csak ketten. Persze éreztem ebben az egészben is egy kis elterelést, de szerintem Gabenek is szüksége lesz erre a kiruccanásra és nekünk is, mint pár. Tegnap szállt le a gépem még csak Amerikában, de máris indulunk tovább. Amikor hazaértem ma sem volt itthon Gabe, mint szinte sosem, de ezt már megszoktam. Most valahogy mégis olyan üresnek hatott a lakás. Olyan sokszor töltöm egyedül az estéket, egyedül elaludva az ágyban és sosem éreztem, hogy ez nekem ne felelne meg, hiszen a szerelmem éppen azt tette ilyenkor, amit szeret, amia szenvedélyes és enki a munka az ez volt. A kanapén ülve a telefont nyomkodva mégis úgy éreztem, hogy rám zárnaka falak, így elmentem futni egyet, még csak éppen sötétedés előtt voltunk, kellemes volt a levegő kint, így kihasználtam. Fáradtan, de boldogan értem vissza lakásba és egyenesen a konyha felé vettem az irányt, ahol töltöttem magamnak egy pohár vizet. Közben a kulcsot is meghallottam a zárban, ami Gabe hazaértét jelezte nekem. Amint a konyhába érkezik mosolyogva üdvözlöm, de egyből látom rajta, hogy gondterhelt az arca, lehet a munka. Az arcomat a mellkasába temetem, miközben fáradtan magához ölel. amint eltávolodunk én is köszönteném a mosolyomon kívül, de aza két szó, amit kimond és az arckifejezése, testbeszéde mellé sok mindent jóval nem kecsegtet számomra, így kicsit elkomorulok, de próbálok nem a legrosszabbra gondolni. A kezemnél fogva von a kanapé felé, és én követem pt, mint egy engedelmes kiskutya. - Gabe, megijesztesz. - vallom be egy kicsit kellemetlenül, de a tempóm nem változik, ugyanolyan sebességben követem, határozottan, mintha pontosan tudnám mi jön most. Leültet a kanapéra, majd óvatosan ereszkedik mellém, minden figyelmemet rá szentelem, mert már szeretném tudni mégis mi a fene folyik itt. Amikor meghallom Perla nevét a tekintetemet elveszem róla és úgy vetem hátra magam a kanapén, hogy a hátam is belefájdul egy pillanatra. Nem nézek rá, a fejemben millió gondolat terjeng, de meg kell hallgatnom mit hoz ki ebből. - Éreztem, már, amikor kimondtad először a nevét a baleset után, hogy ebben több lesz, mint szimpla érdeklődés a fia iránt ugye? - nézek rá egy kicsit szemrehányóan, amit meg is bánok, mert semmi okom nincs hibáztatni őt, mert lehet el sem követett semmit, st ebben lehetek a legbiztosabb. Érzem, hogy elsápad az arcom és, mint aki nem tud egy helyben maradni, megint előre dőlök és rá szegezem a tekintetem, de ügyelek rá, hogy ne törjek ki azonnal, amíg nem tudom pontosan miről van szó.
“Say you love me, are you lyin'? Break me just to fix me, keep me holding on. When you're lonely, I come running. But anytime I need you, then you're gone, gone, gone. Yeah, you're gone, gone, gone”
Nem állt szándékában ráijeszteni a másikra, egyszerűen csak nem akart úgy hazajönni, mintha semmi sem történt volna, ami hatással lenne rájuk nézve, hogy utána kezdjen bele egy ennyire nehéz témába. Az is hozzájárul a nyúzott kinézetéhez, hogy az évek alatt felgyülemlett nem alvással nincsen jó kapcsolatban az, ha megtud egy ennyire nehéz, és életeket megváltoztató hírt, úgyhogy minden ott van az arcán, mert már nincsen ereje arra, hogy ne legyen ott. Azt hajtogatja magában, hogy ez egyáltalán nem fair az élettől, de olyan sokáig élte a kényelmes életét, a menyasszonyával az oldalán egy idő után, hogy valójában meg sem szólalhatna. Közben az játszódik le benne, hogy ő már elhatározta, hogy venni fogja az akadályokat, és valójában Sierrával szemben nem korrekt ez a változás, hiszen neki, ha nem akarja, semmi felelősége nincsen, és ennek az érzésnek a hiányában előfordulhat, hogy ha kiejti a szavakat a száján, a másik egyszerűen kisétál az életéből. Valahol pedig nevetségesen érzi magát, hiszen a megismerkedésük alapja éppen ez volt, hogy ő mióta csak az eszét tudja, nem akart gyermeket. Az esküvőjük is ezért történhet meg hamarosan, mert Sierra is ezen az állásponton van, így mégis hogyan fog köztük hatni az, hogy Gabrielnek van egy, akiről eddig nem tudott? Nem tudja, és nem is tudhatja, hogyan fog reagálni még így, percekkel az igazság előtt sem a másik, de neki muszáj lesz jóvá tennie azt a tizenhét évet, amit a fiának nélküle kellett leélnie; és attól tart, ezt nagyon nehezen fogja csak tudni megértetni Sierrával, már nem azért, mert ne lenne végtelenül intelligens, hanem azért, mert maga Gabriel sem érti, hogyan érezhet bűntudatot valaki iránt, akinek a létezéséről sem tudott. És, akkor ott van még Perla.. Aki, ahogy szóba kerül, már meg is fagy kissé a levegő kettejük között, amire ilyen formában meglehet, hogy nem számított. Ha akarná sem biztos, hogy rögtön meg tudná érteni a másik megjegyzését, egyelőre annyit észlel, hogy gyorsan távolságot akar Sierra kettejük közé, de Gabriel nem mozdul, mert ha erre van szüksége, akkor megadja neki. Aztán hirtelen megérti, mi állhat Sierra megjegyzésének hátterében, és sóhajtva gyűri meg az arcbőrét, mert ehhez most nincsen energiája, hiszen ez még csak sokkal nehezebb lesz anélkül is, hogy Perlát Sierra veszélyként fogná fel. - Jézusom, nem. Erről szó sincsen. - Mondja, ahogy a két kezébe temeti az arcát, de csak egyetlen pillanatra, hogy meg tudja ezzel masszírozni az arcbőrét. Aztán keresni kezdi Sierra tekintetét, és megfogja a kezét, mintha még mindig attól tartana, hogy csakúgy elszalad majd előle. - Eddie-ről van szó inkább. - És mivel látja, hogy az ő erőlködése, hogy végre ki tudja nyögni a lényeget csak minden mondattal tovább zavarja össze a menyasszonyát, vesz egy utolsó levegőt, és kicsit megszorítja a másik kezét. - Perla elmondta, hogy Eddie az én fiam. - A szavak egyébként egyenként nem nehezek, még kimondani sem nagy kihívás őket igazából; de egymás mellé pakolva közös értelmet nyernek, az pedig úgy vágja át a szoba csendjét, mint eddig életében talán semmi más. - Van egy fiam, Sierra. - Ismétli meg, lehet azért, mert a másik arca hitetlenséget mutat, lehet azért, mert még ő is nehezen hiszi, hiszen kettő egész napja van birtokában a tudásnak. Lehet csak meg kellett erősítenie a kijelentést, éreztetve, hogy semmi olyasmi nem hangzott el most, amit ne venne véresen komolyan.
Amikor megérkezik örülök neki, mindig jó, amikor együtt tudunk lefeküdni, ágyba bújni. Fáradt vagyok, az utazás és a futás kellemesen lefárasztott. Nem gyakran jutok el a parkba futni, pedig gyakrabban kellene, teljesen kikapcsolja az agyam és el relaxálni is tudok közben, mert lenyugtat. A most nyert nyugalmamat a szavai kicsit ketté zúzzák, egyenesen megijesztenek, hirtelen nem tudom hova tenni, nem tudom mihez hozzákötni. Annyira úgy tűnt, hogy minden rendben van, és nekünk nem szoktam így kezdődni beszélgetéseink. Pedig látom rajta, hogy valami gond van, akkor is láttam, amikor köszönt nekem, de nem fordítottam rá nagy figyelmet, és mit sem tudva mosolyogva fogadtam. A kanapé felé tartva, próbálok még pozitív maradni és nem a legrosszabbra gondolni, nem a kapcsolatunkat féltem, mert azt hiszem, hogy stabil, de mégis mi lehet az. Amikor Perla neve elhangzik hidegzuhany és, és az eddig fixen hitt biztonsága a kapcsolatunknak meginog bennem. Nem vagyok féltékeny típus, és amikor mesélt róla is olyan érdekesnek és különlegesnek találtam a kapcsolatukat régen, mert szinte mindenki olyat akart volna abban a korban. De ahogy felbukkant úgy jöttek elő azok az érzések bennem, hogy mi van ha nem csak a múltban működtek úgy ahogy. Tudtam, hogy szeret, sosem adott okot mást gondolni, és még én néztem magam hülyének amiért mást gondoltam. Mégis olyan mértékben csattanok fel, és látom, hogy ennél jobban nem is lőhettem volna mellé. Szinte rögtön megbánom, hogy kimondtam, vissza szívnám, de nem tudom, így inkább csak hallgatom, hogy kijelenti, hogy erről nincs szó. Nem mondom, hogy megnyugodtam, sőt, amikor Eddie is szóba jön kicsit jobban kezd verni a szívem, én itt féltékenykedek, míg lehet valami baj van a fiúval. Minden figyelmemet neki szentelem és hallgatom, amit mond, kicsit hezitál de kinyögi. A kezemet szorítja, mintha ezzel itt akarna tartani, ide láncolni, de hirtelen úgy érzem mozdulni sem tudok, pont, mintha nehéz láncok húznák le a testem. Szóval van egy fia, attól a nőtől, aki régen a szerelmes volt és még csak nem is tudott róla. Hány éves lehet a fiú 16 vagy 17? Ennyi ideig eltitkolta előle, mert biztosan nem tudta Gabriel, annyira biztosak voltunk abban, hogy egyikünk sem szeretne gyereket. Ha tudta volna már elmondta volna. De mégis miért titkolta el. Az életem hirtelen omlik össze, amilyen tökéletes volt eddig, úgy érzem minden hirtelen szakad rám. Én nem tettem soha semmi rosszat az életben, mégis mivel érdemeltem ki. - Van egy fiad. - jelentem ki halkan és egy kicsit szaggatva, ízlelgetve a szavakat, amiket hallottam tőle, megismételve azt, amit nem akarok elhinni. Fel akarok állni, de nem tudok mozdulni, nem jelentem ki, hogy az életemet tette tönkre ez az egész, hiszen Eddie, Gabe és én is egyfajta áldozatok vagyunk ebben az egészben. Ha Perla nem titkolja, valószínűleg sosem találkozok Gabe-el, amit sajnáltam volna, de én aki tudja, hogy nem akar senkiről sem gondolkodni talán úgy éreztem volna a legjobban magamat. - Nem értem Gabe! - nézek rá könnyes szemekkel, fogalmam sincs, miért érzem magamat ennyire nyomorultul. Vajon ez a vége lehet a kapcsolatunknak? Vagy választanom kell egy olyan életet, amit sosem akartam. Nekem nincs közöm hozzá, de mégis lesz ha elvesz az apja. - Tényleg a te fiad? - kérdezem őt egy kicsit bizonytalanul, de ha jobban belegondolok látok hasonlóságot, az arcmemóriám jobb, mint bármi más tulajdonságom, pontosan látom magam előtt a fiú arcát, és Gabere meredve igazából kétség sem fér hozzá. Mielőtt válaszolhatna állok fel a kanapéról és a konyhába sétálok, ahol a hűtőből előveszem azt a rumot, amit apámtól kaptam, hogy majd az esküvő után ezzel fogunk koccintani. Apám rajong a rumokért és nagy becsben tartotta ezt a palackot, de most nem érdekel, mi ez csak az, hogy valamennyire zsibbaszon le. Előkapok egy poharat és beletöltök a kelleténél több italt és lehúzom, majd hangosan csattan az asztalon, majdnem eltörik a kezemben. - Tudod mi a legnagyobb baj ezzel? - nézek rá dühösen, de nem rá haragszom, hanem Perlára és az egész helyzetre. - Hogy szeretlek, de nem akarom, hogy egy gyerek a kapcsolatunkba kerüljön és tisztában vagyok, hogy bele fog. Mert annyira nem vagyok hülye, hogy tudjam meg akarod ismerni, ki ne akarná, te jó ég. - nevetek fel gúnyosan. - Ez nagyon csúnya húzás volt az anyja részéről, és konkrétan nem tudom mit kellene most tenni Gabe. - egy újabb pohár telik meg rummal, és húzom le. nem szoktam inni, mert nem bírom a piát, már most érzem a hatását a fejemben, de még józan vagyok. Visszasétálok melé kezemben az itallal és két pohárral, majd visszaülök mellé, próbálva lehiggadni, mert én nem vagyok ennyire lobbanékony. - Mit fogsz tenni? Visszamész hozzájuk? - kérdezem miközben érzem, hogy egy könnycsepp gördül a szememen a gondolattól, hogy elveszíthetem őt. Nem tudom képes leszek e megbarátkozni a gondolattal, hogy valaki mostohaanyja legyek, aki alig fiatalabb nálam 10 évvel.
“Say you love me, are you lyin'? Break me just to fix me, keep me holding on. When you're lonely, I come running. But anytime I need you, then you're gone, gone, gone. Yeah, you're gone, gone, gone”
Ez a helyzet senkinek sem kedvez, senkivel sem kedves, és senkit sem kímél, tudja ezt nagyon jól. Ez a beszélgetés is, amire éppen készül egy olyan szükséges rossz, aminek meg kell történnie; nem élvezi majd egyetlen percét sem, hiszen semmi oka nincsen arra, hogy fájdalmat okozzon a szerelmének, ez mégis meg fog történni. Mindegy, milyen szavakat használ, meddig húzza-vonja azokat, és mennyire igyekszik aranypapírba csomagolni a most még nem túl szépnek ható igazságot. Sejtette valahol a szíve mélyén, hogy ez nem lesz egyszerű beszélgetés, pontosan amiatt, amire kettejük kapcsolata kezdetben alapult, és amiből a szerelmük egyébként elindult. Amúgy sem várta volna el Sierrától, hogy csendben ülve próbálja meg ízlelgetni a szavakat, amiket kimondott, az valószínűleg gonoszság volna tőle, hiszen ő sem ülve hallgatta végig, és ő sem tudott nyugodt maradni, amikor megtudta. Pedig csak tegnap volt, alig huszonnégy órája, de neki ennyi, és egy Perlával azóta lefolytatott beszélgetésnyi előnye már van a másikkal szemben. De itt van, ő nem tágít sehova, és feltett célja, hogy pontot tudjanak a téma végére idővel rakni, mert amíg ez nem történik meg, addig esélye sincsen megismerni a fiát. Illetve nyilván azt is szeretné, ha idővel elcsendesedne a Sierrában dúló igazságtalanság, és valahogy képesek lennének mindannyian együtt élni egymással. Nem követi a menyasszonyát a konyhába, amíg kidühöngi magát, és azért sem szól rá, hogy ne az alkohol legyen az első, amihez nyúl a hír hallatán. Sierra kezdje el feldolgozni az információt úgy, ahogyan éppen tudja, és ha ehhez rumot kell fogyasztania, Gabriel nem veszi el tőle a jogot, sőt. Csak ül a kanapén, végigfuttatja az ujjait a hajszálai között, aztán talál egy pontot valahol a drága szőnyegén, és oda a mered, ameddig Sierra csapkod. Rosszabbul viseli, mint gondolta. Vagy rosszabbul, mint ő tette. Még nem tud ebbe most mélyebben belegondolni, hogy megfejtse, ahogy mindent és mindig meg akar fejteni. Ismét a tenyerébe kerül az arca, amikor Sierra azt mondja, nem akar egy gyereket kettejük közé a kapcsolatukba. Úgy érzi magát, mintha tarkón vágták volna, de csak egy sóhaj telik tőle egyelőre, semmi más, amíg vissza nem jön hozzá a másik a kanapéra. - Nem bízol bennünk, Sierra? - Kérdezi halkan, és nagyon-nagyon fáradtan, amikor is a másik kezét most már puhán veszi a sajátjába, és lassan ráemeli a tekintetét, ami eddig a tenyerében bujkált előle. - Nekik megvan a saját életük, ahogy nekünk is. De innentől elkerülhetetlen, hogy keresztezzük egymásét, tudod. Gondoskodni akarok róla, ha már annyi évig nem tettem. - Minden szomorúság az arcára ül ezzel kapcsolatban, és ha valaki előtt tudna sírni, az valószínűleg Sierra lenne. De amióta együtt vannak, ez még nem történt meg, és nem most akarja elkezdeni. Egyedül a hangján hallatszódik, mennyire nehezen éli meg Gabe azt a tizenhét évet, amit ki kellett hagynia. - Beszélgettem egy ebéd mellett ma vele, és hidd el, hogy Perla azt tette Sierra, amit a legjobbnak gondolt. Szinte még gyerek volt, nem lehet ezért őt hibáztatni. - Ő legalábbis hiába akarta, egyáltalán nem tudja. Lehet ez az érzései miatti részrehajlás Gabrieltől, de ha így is van, a tényeken nem változtat, miszerint Perla az ő szemében nem hibás, sőt, neki is rengeteg mindennel tartozik, amiért egyedül csinálta eddig azt, amiben neki is egyenlő szintű felelőssége lett volna. - Én vállalom a részemet, és szeretném tudni, hogy te tudnád-e. Nem azonnal, de talán idővel. - Nem teszi hozzá, hogy nem akarja őt elveszíteni, mert nem szeretné, ha érzelmi ráhatás miatt döntene mellette Sierra. Ha marad, tudva a részleteket, és azt, hogyan nézne ki innentől ez életük, akkor azt azért tegye, mert valóban akarja, nem azért, mert ez a férfi itt tiszta szívéből szereti őt. Az hosszútávon nem, hogy nem lesz elég, de egy idő után nagyon kevés lesz.
Nem vagyok egy dühöngő őrült, és nem vagyok csapkodós természet, általában, mindent teljesen higgadtan kezelek, de meglehet, hogy eddig sosem volt olyan szituáció, ami ennyire az életemmel szemben ment volna. Mindig a terveim szerint haladt nagyjából minden, amit nem terveztem, az is olyan volt, hogy teljesen tökéletesen beleillet az életembe, nem kellett átalakítani az egész rendszert, amit 28 éve építgetek és életnek hívok, jövőlátásnak. Amikor Gabe kimondja azt a pár szót, hogy van egy fia, minden kártya, amit eddig építettem szépen sorjában dől le, még azok a részek is, amihez Gabe-nek sosem volt köze. Azért van ez így, mert ő szerves része az életemnek, a terveimnek, a jövőnek és minden, amit eddig tettem hozzá vezetett és ehhez az egész balesethez, amikor meg kellett tudnia, hogy van egy fia. Vajon miért pont most, az esküvőnk kapuján kopogtat ez a hír, de lehet jobb is ez így, mielőtt komolyan elköteleztük volna magunkat, mert egy kicsit bizonytalanná tesz ez az egész helyzet. Aztán ránézek, látom az aggodalmat az arcán, és azt a férfit, akit én annyira szeretek, ami megenyhít, de belül még mindig tombolok, ahogy néha rápillantok látom, hogy ezt is együtt kell átvészelnünk, de még a hogyant nem tudom. Mérgesen állok felés hagyom ott, majd dühöngöm ki magam az esküvői rummal kezemben, két pohár után, nem akarok ilyen lenni, nem vagyok ilyen, de ezt nem egyszerű hallani, megemészteni talán még annál is nehezebb. De muszáj lesz, mert én tényleg szeretem őt, úgy, mint eddig soha senkit és nem dobhatok el mindent egy ilyen miatt. Csak meg kell értenem, miért adta nekünk ezt az élet, miért pont most, és miért pont így, akkor talán könnyebb lesz. Visszaülök mellé, és próbálok higgadtabban válaszolni neki a korábbi kérdéseire is. - Bízok bennünk, de ez már nem csak rólunk szól Gabe. - a hangom sokkal halkabb, talán a rövid kitörés enyhített a dolgokon, de nem érzem,hogy nem jöhet bármikor még egy, de próbálom lenyomni. - Én nem tudok ennek örülni, de persze örülök, ha így gondolod, hogy akarsz vele törődni, miért ne tennéd, hiszen a te fiad, de nem gondolod, hogy ehhez neki is lesz beleszólása. Egyáltalán a fiú tudja már? - kérdezem szinte félve, már megint nem hívom a nevén, mert félek,hogy akkor sokkal valóságosabban hatna számomra, mint amilyen most. De barátkozok vele, a tudattal, hogy mostohának kell lennem, ebben a mostoha helyzetben, de nem igazán érzem, hogy nekem menne ez a szerep. Sosem akartam anya lenni, még csak ilyen értelemben sem, hogy vér szerint nem köt hozzá semmi, de az apja az életem szerelme, így nekem is közöm lesz majd ahhoz, ami az életében zajlik ha akarjuk ha nem. - Ezt nem tudom neked most megígérni, hogy ebben is a társad leszek. - mondom ki halkan, kezemből már minden tárgyat kiraktam és az ölembe pihen mindkettő és azokat bámulom,mert nem merek ránézni. Nem tudok úgy a szemébe nézni, hogy ebben a nagyon fontos,szinte életbevágó dologban nem tudok mellé állni, mert úgy érzem nem megy. Felnézek rá mégis, a szemembe könny szökik, amikor belegondolok, hogy elveszítem őt ha nem leszek mellette, mert nem kérhetem, hogy válasszon, az nem lenne fair. Két kezem közé fogom az arcát és mélyen a szemébe nézek. - Nem ígérek semmit, és egyenesen rettegek mit fog ez csinálni belőlünk, de azt hiszem meg kell próbálnom ha te ezt akarod. Kérlek, ne nézz önzőnek, hogy nem tudok ennél többel szolgálni, de ez most nekem nagyon sok. Tudod, hogy mennyire nem akartam gyereket és nem csak amiatt, mert tönkreteszi az alakom. - nevetek fel kínosan. - Hanem mert nem érzem, hogy menne nekem, nem akarok az lenni, aki miatt megromlik a kapcsolatotok, mert egyikünk sem tudja elfogadni a másikat, hiszen alig fiatalabb nálam, annyira fura lesz. - eresztem le a kezem az arcáról és a kezébe teszem őket. - Nekem ehhez idő kell, és beszélnem kell velük, hogy megértsem, már ha nem bánod. - nézek rá kíváncsian. - Nem akarom faggatni egyikőjüket sem, csak megismerni és talán akkor majd tudok neked olyan választ adni erre az egészre. - komolyan nem ígérek semmit, de nagyon szeretem őt, és miatta képes vagyok,minden tervemet keresztül döfni, ha ezzel vele lehetek. Nem tudom menni fog e, de kettőnkért meg kell próbálnom és érte, mert neki sokkal nehezebb lesz ez az egész és mellette kell álljak,hogy meg tudja emészteni és jó apja tudjon lenni Eddie-nek.
“Say you love me, are you lyin'? Break me just to fix me, keep me holding on. When you're lonely, I come running. But anytime I need you, then you're gone, gone, gone. Yeah, you're gone, gone, gone”
Azzal, hogy ezt mégis hogyan kéne jól csinálniuk, nincsen tisztában, de úgy vette észre a baleset óta, hogy az események úgy is csak történnek körülöttük, ők pedig megtehetik, hogy elsodródnak az árral, ahogy azt is, hogy igyekeznek a fejüket a víz felett tartani. Ezt teszi most is a másikkal, igyekszik őt tartani, hogy ne süllyedjen el a haragban, amit az egész helyzet igazságtalansága szül, és amiért egyáltalán nem tudja Sierrát hibáztatni. Ha akar, akkor csapkodjon, Gabriel csendben és türelmesen várja meg, amíg visszatér hozzá a kanapéra, hiszen ha megteszi, az már egy jó jel a számára arról, merre tudnak tovább menni. Nagyon szeretné, ha Sierra leülne mellé ismét, és amikor ez megtörténik, megfogja a kezét azonnal; a mágnes még mindig felé húzza, mindegy, mennyi gondolattal telt meg a feje egyetlen hét leforgása alatt, de nem tud elmenni olyan tények mellett már, amik meg fogják nem csak a közös, de mindannyiuk életét változtatni. Nem gondolta magát sohasem istennek, de szerette megoldani a gondjaikat, ha éppen akadtak, és szerette a megmentőt is játszani, ha arra volt szükség. Kényelmetlen neki a helyzet még, ahol ő is áldozat, ezért igyekszik félretenni mindenféle sértettséget, és úgy tekinteni az egészre, ami igenis megoldható. Nem akarja, hogy a helyzet irányítsa őt, ezért minden megmaradt energiáját arra fordítja, hogy ő tudja irányítani azt. Fog még ezzel kapcsolatban koppanni, ez egészen biztos, de most itt van, és a következő akadályt szeretné leküzdeni, ami ha sikerül, még akár is hiheti magáról, hogy bármire képes. De most nem ez a fontos, hanem a menyasszonya, és az, hogy a lehető legkevesebb sérülés érje a kapcsolatukat, amíg ma este a jelképes pontot odateszik a mondat végére. Megrázza a fejét, amikor elhangzanak az első, teljesen jogos kérdések a másiktól. - Nem tudja még. Megbeszéltük Perlával, hogy előbb a te áldásodra van szükség, különben nagyon rosszul is elsülhet az egész. - Nem Sierra miatt, hiszen rosszat nem tud még tenni, és minden joga megvan az összes érzelemhez, amit most átél. De Eddie itt talán a legnagyobb áldozat, és abban egyetértenek az anyjával, hogy vele különösen óvatosan kell majd bánni, függetlenül attól, hogy a katasztrófa része szinte elkerülhetetlen. A gyomra lejjebb süllyed valamivel, amikor Sierra kettősen áll hozzá a kérdéshez; hiába érti meg minden érzését, és hiába nem akarja tőle elvitatni, úgy érzi, mintha pontosan az történne most, amitől eddig tartott Sierrával kapcsolatban. Aztán a másik a két kezébe fogja az arcát, és így meglátja a könnyeket a szeme sarkában, amit egyik oldalt a hozzá közelebb eső ujjával egyszerűen kitöröl onnan. Bárcsak ennyire egyszerű volna az egész, gondolja; csak eltörli a könnyeit a föld színéről, és minden könnyebb lehetne, és nem érné sokként sem a másikat, ami épp történik. Mielőtt válaszolna, az egyik kezét Sierrának finoman lehúzza az arcáról, és az ajkaihoz emeli, hogy csókot nyomjon az ujjai tetejére. - Dehogy gondolom, hogy önző lennél, Sierra. - Ingatja ismét a fejét, de a szemét egy pillanatra sem veszi le a másikról, aztán folytatja. - Ennyi erővel én vagyok az önző, amiért a semmiből hirtelen ilyet kérek tőled. - Nyom még egy csókot a másik ujjaira, aztán az ölébe engedi a kezét, amivel fogja Sierráét, és kicsit megmarkolja ismét, mintha meg akarna bizonyosodni róla, hogy még nem futott világgá. - Sajnálom, hogy ha ezzel bármit elrontok, de remélem megérted, hogy felelősséget kell vállalnom. És igen, idővel az élete része szeretnék lenni, nem csak egy alak, aki finanszírozni tud dolgokat. - Megint ingatja a fejét, és észre sem veszi, hogy folyamatosan csinálja, de legalább annyira össze van zavarodva, mint a másik. - Annyi időt adok, amennyit csak tudok, ezt megígérem. De hamarosan el kell mondanunk Eddie-nek, mert minél tovább húzzuk, csak annál rosszabb lesz az összes eltelt nappal. - Sóhajtja maguk közé a szavakat, és kicsit enyhít Sierra kezén a szorításából. - Ha úgy szeretnéd, beszélek Perlával, és vele tudunk találkozni. Eddie-vel viszont addig nem tudom ezt neked megadni, amíg az édesanyjával el nem mondjuk neki, mi a helyzet. - És ezt teljes nyugalommal mondja a menyasszonyának, mert úgy gondolja, ez teljesen érthető kérés mindenki részéről.
Annak örülök, hogy Gabe elmondta nekem, és nem várt vele, mert neki sem lehet egyszerű feldolgozni ezt az egészet, becsülöm azért, hogy ezt így el tudta mondani nekem, bár látom rajta, hogy neki sokkal nehezebb, hogy is ne lenne az .Én sem segítek neki, a kitörésemmel, és még közel sem érzem, hogy ennek itt és most vége lehet, mert akármennyire is igyekszem, nmem nehezíteni mégjobban az amúgy sem egyszerű helyzetet, nem tudok csak úgy nyugodtan osolyogva reagáléni erre. Muszáj megmozdulnom, muszáj valamit csinálnom, mert úgy érzem ha egy helyben maradok, akkor menten felrobbanok. Fogalmam sincs, hogy haragszom e valakire, vagy csak a helyzet az, ami ennyire dühít, ha korábban tudja vajon így alakult volna az életünk, akkor igent mondtam volna, ezek cikáznak végig a fejemben, de amint visszaülök és ránézek a szerelmemre, máris tudom, hogy ez nem lehet olyan akadály, amit ne tudnánk együtt megugrani, vagyis reménykedem benne, hogy idővel nekem is menni fog. Mert neki nincsen választása, ő nem olyan ember, aki ebből pro kontra dolgot csinálna, hiszen a fiával ő pontosan úgy fog törődni, ahogy egy gyerek megérdemli, ezért is szeretem a felelősségtudata óriási, ahogyan a szíve. Csak nem akarom, hogy ő sérüljön ebben az egészben, ha a fia nem fogadja el az egész sztorit, ha nem fogad be minket, mint másik családját, az apja részéről, na és engem se, mert hiába mondom én, hogy benne vagyok, mellszélességgel kiállok emellett, ha Eddie nem fogad el, mert akkor nem tudom mit fogunk tenni. Az sem biztos, hogy vele meg fog barátkozni, de ez nem Gabe hibája ez Perláé és hiába volt fiatal, hiába tűnt akkor jó röntésnek, mégis azt érzem, hogy most valakit hibáztatni akarok és az egyedül ő lehet. Az én áldásomra várnak, hogy elmondják neki, ez igazából jó érzés, hogy ennyire fontosnak tart Gabe ebbena kérdésben is, és emiatt egy kis löketet érzek, afelé, hogy belemenjek, hogy próbáljuk meg, vagyis én, mert itt egyedül nekem van választási lehetőségem, hogy mellette maradok vagy sem. De úgy érzem vele kell maradnom, mert a szerelem nem múlik el ilyen gyorsan, sőt felé szerintem soha nem dobhatok el mindent ezért. - Gabe én megértelek, tudod, hogy én mindig megértem mit miért teszel. Nem fogok ellenállni ez ügyben sem. - bólintok, kicsit bizonytalanul. A szám azt mondja csináljuk, a szívem még egy kicsit tanácstalan, mert nekem nem ez az az élet, amit akartam, amikor eldöntöttem, hogy hozzámegyek. De erre szerintem senki nem számított, akkor nem lenne ennyire nagyon nehéz. Szavai egy kicsit sürgetően hatnak az agyamnak, amiért úgy érzem, megint szükségem lenne egy pohár italra, de csak az asztalra nézek, majd vissza Gabe-re, elég volt az ivásból, az nem old meg semmit, tiszta fejjel kell gondolkodnom, és igen beszélnem kell Perlával, de nem úgy, hogy ott van Gabe is. Ezt nekem kell vele kettesben, mert ha Gabe ott van akkor minden olyan más lenne, tudnom kell milyen ember. - Csak én és Perla, beszélnem kell vele kettesben, muszáj. - nem a féltékenység beszél belőlem, azon már túl vagyok, valami sokkal nagyobb és komolyabb dolog lebeg a fejünk felett. Muszáj úgy beszélnem vele, mint nő a nővel, és azt hallani, amit lehet Gabe előtt nem modana el, ha van ilyen. Nem fogom faggatni, egyszerűen meg akarom ismerni, mert az aki felnevelte a szerelmem fiát, ha megismerem tudni fogom, hogyan kell majd Eddie-hez viszonyulnom. Az biztosan jó pont már, hogy először velem akarták tisztázni, mert így érzem, hogy belevonnak, és nem csak ketten akarják intézni. - Ne aggódj, addigra tiszta lesz a fejem, nem fogok előtte kiakadni. - ígérem meg neki, már mosollyal az arcomon, de őszintén én sem tudom mennyire igazi ez a mosoly, de igyekszem. - Hívd át hozzánk, vagy átmegyek én, vagy találkozzunk valahol. - darálom hirtelen le az opciókat, mert bár irtózom az egész jövőnktől, amibe bele vonjuk ezt az egészet, még az is lehet, hogy meg tudok vele barátkozni, de ehhez cselekednem kell, ameddig úgy érzem, hogy tudok. - Holnap, mert minél hamarabb tudom vele tisztázni, annál hamarabb tudtok beszélni Eddie-vel és nekem fontos, hogy te boldog legyél. - suttogom a szavakat, mert a könnyeim ismét utat törnek, bár magam sem értem most éppen miért. Az érzelmeim túlcsordulnak, de z azt jelenti, hogy képes leszek nyitni, remélem így lesz, különben elveszíthetem és azt nem tudnám feldolgozni.
“Say you love me, are you lyin'? Break me just to fix me, keep me holding on. When you're lonely, I come running. But anytime I need you, then you're gone, gone, gone. Yeah, you're gone, gone, gone”
Maga sem tudja már a rengeteg történés közepette, hogy a fáradtság miatt, vagy egyéb okból érzi furcsának Sierra viselkedését. Persze nincsen recept arra, hogyan kellene egy menyasszonynak arra reagálni, hogy a jövendőbelijének van egy eltitkolt fia a régi szerelmétől, mégis kettős érzéseket áraszt magából a másik, amikről csak remélni tudja, hogy idővel rendeződnek. Egyelőre Gabriel számára úgy tűnik, Sierra ezt miatta akarja működőképessé varázsolni, és ha ez valóban így van, akkor idővel ez minden lesz, csak éppen az nem. De ez lehet a zavarodottság, a kialvatlanság, vagy egyszerűen az, hogy nem túl érzelmes mivolta az elmúlt két napban szinte csak az volt, és úgy érzi magát, mintha minden energiája lassan elveszni készülne. Vissza kell töltenie, amiben most egy kiadós alvás lehet majd a legnagyobb segítségére. Kicsit azonban meglepődik azon, hogy Sierra négyszemközt akarja látni Perlát; valahol úgy gondolja, ez mindenkit egyaránt érint, mégis, ha a másiknak van oka, amiért ragaszkodik ahhoz, hogy kettesben találkozzanak, akkor talán okosabb Gabriel részéről, ha nem töri meg a lelkesedését. Azt már nem tudja, Perla mit fog ehhez szólni, de nők mindketten, lehet hamarabb megértik egymást, mint mondjuk ő próbálná őket külön-külön. Ez a fejében remekül hangzik, a gyakorlatban pedig nem tudja, mit gondoljon róla valójában. - Legyen, ahogy szeretnéd. Ha úgy érzed, muszáj kettesben beszélnetek, igyekszem elintézni holnapra. - Kezdi csendesen, mert tényleg teljesen le van már merülve, és valahol örül, hogy ennyire gyorsan meg tudják tenni mindketten a következő lépést. Nem biztos, hogy egy hosszabb vitát ma este jól viselt volna, az pedig, hogy nem kezelte volna jól, egészen biztos. Viszont, ahogy Perlával szemben, úgy a menyasszonyával sem szereti felemelni a hangját, mert Gabriel egyszerűen nem az a fajta. Ha ő kiabál, akkor ott baj van, szokták mondani a barátai, és talán mondaná a családja is, ha tartaná velük a kapcsolatot. - Bízom benned, ne aggódj. - Mosolyodik el halványan, ami a részéről őszinte, Sierra mosolya viszont megint azt a kettős érzést váltja ki belőle, amin néhány perce elkezdett töprengeni, és amikor a szavait könnyek kísérik, már majdnem biztos benne, hogy ebből így baj lesz. De nem mondhatja ki, mert nem várhat el egyszerűen semmit Sierrától, és valóban bízik benne annyira, hogy megadja az esélyt arra a beszélgetésre a két nőnek az életében. - Nézd, nem tudom azt ígérni, hogy minden rendben lesz.. - Kezd bele nyugodt hangon, ahogy finoman elkezdi letörölni Sierra arcának mindkét oldaláról a zubogó könnyeket. - .. de azt igen, hogy megteszek mindent annak érdekében, hogy úgy legyen. - A végén már szinte suttogja a szavakat, és közben még a maradék energiájával gyorsan átgondolja, hogyan lehetne megoldani a holnapi napot a legegyszerűbben. Perla nem akarta megengedni neki, hogy hazavigye, így szinte biztosra veszi, hogy Sierrát odavinni nem opció. Azonban azt sem tartja túl jó ötletnek, ha Perla jönne hozzájuk, ezt viszont nem tudja most még magának sem megmagyarázni, hogy miért. Egy apró sóhajt követően közelebb húzza magához a másikat, és csókot nyom a homlokára, mielőtt eltávolodna. - Megyek, felhívom, jó? Szerintem egy semleges helyen mindketten jobban éreznétek magatokat. Hívd meg egy kávéra valahol. - Nem utasít, inkább javasol a hanglejtése alapján, hiszen ő utasítani szinte soha nem szokott senkit és semmire. Majdnem egy ebéd volt, amit javasolni akart, de azt ma megejtette Perlával ő, és talán egy kávé nem tűnik annyira hivatalosnak, vagy túl meghittnek, mint egy étterem lenne. De egyelőre ő is csak a sötétben tapogatózik, mert mindegy a helyszín, attól még a találkozás lehet a végén katasztrófa, és az nem azon múlik majd szerinte, hogy hol ejtették meg.
Úgy érzem Gabe már most belefáradt ebbe az egészbe, vagy csak neki is sok volt a hirtelen jött apaság. Nem tudom, de látom rajta, hogy ő sincs a toppon, pedig milyen jól indult ez a napom, már régen úton kellene lennünk a repülő felé, de én mégis azt tervezem, hogy holnap egy beszélgetés keretében fogom kideríteni, hogy mégis mit gondolok erről az egészről. Tudom, hogy az lesz a legjobb ha kettesben találkozok Gabe gyermekének anyjával, de csak úgy fogok rá tekinteni, mint aki nemsokára az életünk része lesz. Hiszen bármit teszek, akárhogy kapálózok, ő csatlakozni fog ehhez a családhoz, mert Gabriel nem fogja elengedni őket. Erre nincsen ráhatásom, de ha lenne sem mondanék nemet, főleg nem így hirtelen. Meg kell ígérnem magamnak, hogy próbálkozni fogok, mert egyenlőre másra nincsen lehetőségem. Nem tudom azonnal rábólintani, biztosan más lenne ha alapból szerettem volna gyereket, akkor is hasonlóan furán érintett volna a tudat, hogy a vőlegényemnek már van egy eltitkolt gyereke, de valahogy máshogy tudtam volna hozzáállni, talán sokkal pozitívabban. Ez egy közös döntés is volt a kapcsolatunkban, amellett, hogy más külön is tudtunk régebben is, hogy nem akarunk gyereket. - Köszönöm! Nekem ez tényleg fontos, mert tudom, hogy neked is az, de ameddig nem látok tisztán, addig nem ígérhetek semmit. Neked már volt lehetőséged beszélni erről Perlával, de nekem nem, és szükségem van arra, hogy megértsem őt. - egész biztos fura lehet neki, hogy ennyire ragaszkodok ehhez a beszélgetéshez, vagyis inkább a módja. KÖzvetlen ember vagyok, ezt ő tudja a legjobban, de akkor tudok valami közelibb kapcsolatot kialakítani bárkivel, ha ő közel enged magához és félek, ha gabe ott van velünk ez nem történt meg. Még nem ismerjük egymást, így tiszta lappal indulunk valamilyen téren és erre óriási szükségünk lesz, mert enélkül én elvesznék. Nem azt a nőt fogom keresni benne, akiről már annyit hallottam, sőt semmit nem fogok keresni benne, csak hagyom, hogy egy új képet alakítson ki bennem, legyen az pozitív vagy negatív majd eldől. Mondanám, hogy csak tőle függ, de nem lenne igaz, a hozzáállásomtól is fog függeni az egész. - Én úgy érzem, minden rendben lesz, egyszer, így vagy úgy, de rendben lesz - bíztatom magamat főleg, mert a szavaim alig hallhatóan jönnek ki a számon, de el kell hinnem, hogy így lesz, be kell vonzani a jót, mert különben megbolondulok. Meg lehet, most úgy érzem, hogy minden összeesküdött ellenem, mert ha nincs aza baleset, most biztosan valahol messze lennénk, legalább fejben, talán mindennél fontosabb lenn az esküvő és nem a tinédzser fiával kellene foglalkoznunk. - Annak a fiúnak apa kell, még ha nem is tud róla, nekem az egyik legjobb dolog az életemben az apukám, ha ő nem lenne nekem, én nem az lennék, aki maj vagyok, szóval akármennyire is esik nekem ez most nehezemre, ha az ő érdekeit akarjuk nézni, és nem mint gyerek, mert már annyira talán nem az, főleg ha ezt megtudja, hanem, mint ember, akkor az lesz neki a legjobb ha tud rólad és az életed része lesz. - ideje reálisan látni a dolgokat. Én szeretem az embereket, mindenkin segítenék ha tehetném, és nem vagyok rosszindulatú, csak egy kicsit harsány és talán túl gyorsan ítélkeztem efelett is. Amennyiben ez az egész azt okozná nekünk, hogy elveszítjük egymást, akkor is tudom, hogy az a fiú egy apával gazdagabb lesz. Mondhatják, hogy az anyai szeretetnél nincsen szorosabb, de ami a gyermek és apa között van az szerintem mindent felülmúl, legalábbis az én életemben apám nagyon fontos szerepet játszott, ő volt az aki harcolt értem, amikor senki más, ő volt aki megvédett és olyan embert csinált belőlem, aki vagyok. Ebben Eddie-nek nem volt része, de még nem késő bepótolni, itt tényleg csak az én szerepem a kérdéses. - Menj csak! - bólintok, a kávézó tökéletes lesz, nem akarok amúgy sem jelenetet rendezni, de Gabe reakciója is érdekes volt, amikor közöltem vele, hogy kettesben akarok beszélni Perlával, képzelem, mit fog ez belőle kiváltani, lehet ha egy zsúfoltabb helyre megyünk akkor nem fog attól tartani, hogy dühöngő őrültként borítom rá az asztalt. Az nem én vagyok, előbb hátrálok ki az életükből, mint olyat tegyek, ami Gabe-nek fájdalmat okoz. Ezt teszi velünk a szerelem, szépen lassan tesz tönkre, de azt hiszem a mi szerelmünket még nem kellene leírnom. Lehet nem csak miatta kellene igyekeznem megbarátkozni ezzel az egész helyzettel, ha Perla olyan benyomást kelt bennem még az is lehet, hogy egész jó dolog sül ki belőle. Jó jövőkép, már csak meg kell valósítanunk valahogy. Amint Gabe feláll, hogy telefonáljon és hátradőlök a kanapén és egy ideig az üveget bámulom, amiből már hiányzik két pohárral. Megfogom a nyakánál fogva és visszateszem a hűtőbe. A kanapéhoz visszaérve úgy rogyok le, mint akit agyonütöttek, még mindig a futó ruhában vagyok, de olyan fáradtnak és nehéznek érzem testem, úgy érzem sosem fogok tudni felkelni innen. Remélem menni fog a holnapi nap, szükségem van a válaszokra, de a kérdéseket még magam sem tudom.
“Say you love me, are you lyin'? Break me just to fix me, keep me holding on. When you're lonely, I come running. But anytime I need you, then you're gone, gone, gone. Yeah, you're gone, gone, gone”
Tud, és szeret is csapatban játszani, és őszintén tudná azt mondani, hogy az ő akaratát nem nagyon szokta másokkal szemben érvényesíteni. Gabriel általában adni szeret, és nem kifejezetten küzd azért, hogy kapjon, így ha boldoggá teheti a menyasszonyát egy ennyire igazságtalan helyzetben, akkor nem esik nehezére ennyit megtenni. Félti Perlát, de nem feltétlenül Sierra miatt, hiszen elképzelni sem tudja, hogy ők ketten bántani kezdjék egymást, és erre kifejezetten okot sem talál kettejük között. Csak éppen elég nehéz ez a helyzet mindenkinek, és Gabriel ügyesen tudja elsimítani a konfliktusokat, ha arra van tőle szükség. Megemeli ismét a másik kezét, és egy hosszabb csókot lehel az ujjaira, mielőtt egy bólintással előzné meg a helyeslő szavakat. - Úgy lesz, ahogy szeretnéd, Sierra. Én ezt együtt akarom csinálni, és az együtt azt jelenti, hogy ha vágysz valamire, az legalább annyira fontos aspektusa a történéseknek, mint mondjuk az, amit mi Perlával szeretnénk. - Csak azért helyezi magát Perlával egy és ugyanazon oldalra, mert ők a szülők, de ha egy család lesznek, akkor már mindenkinek ugyanúgy teljesül majd a kívánsága, mindenféle címkétől mentesen. Legalábbis ő ezen fog dolgozni, ezt szeretné elérni, és amíg Sierra is igyekszik majd efelé haladni, nem gondolja, hogy itt nagy probléma lesz bárki között. - Idő kell majd hozzá, de én is úgy gondolom, hogy rendben lesz minden. - Megnyugtatják a lány szavai, és reménykedik benne továbbra is, hogy nem azért mondja ki őket, mert Gabriel ezt akarja hallani. Ezért sem ellenkezett a közös kávé kapcsán Sierrával, mert talán ha Perlával dűlőre jutnak, akkor már nem csak a vőlegénye kedvéért akar majd ebben részt venni, hanem meglátja az egyéb, helyzet adta lehetőségeket. Mondjuk valamiért nehezen látja maga előtt Sierrát és Perlát, mint barátnőket, de pár napja még azt sem tudta, hogy van egy fia. Így az élet hozhat még bőven meglepetéseket az életükbe. - Remélem, hogy meg tudom majd eléggé köszönni neked, amiért ilyen megértő vagy. - Ugyanis a másik tökéletesen fogalmazta meg azt, amit Gabriel is érez, csak ő nem tudja a saját édesapjához visszavezetni ezeket az érzéseket. Ő pontosan az ellentettje akar lenni az öregének, aki önző volt, alkoholista, és nem törődöm. Ő minden sejtjével törődni akar, meg akarja ismerni, gondoskodni róla, és összességében - legyen az bármilyen ijesztő is -, de Eddie apja akar lenni. Ez egy most, vagy soha lehetőség, őt pedig jobban megijeszti a soha gondolata, mint a most-é. - Rendben. Az utazást pedig megígérem, hogy bepótoljuk. - Hiszen valahol egyértelmű, hogy nem fognak ennek tudatában már elutazni, és nem bánja, amiért Sierra ezt nem firtatja a továbbiakban. Gabriel képtelen lenne elhagyni az országot az új információk tudatában, illetve magára hagyni Perlát a gondolataival, amikor tudja, hogy ő sem akarna velük kettesben maradni. Kell a támasz, most legalábbis mindenkinek, ehhez pedig a jelenlétére biztosan szükség lesz. Mielőtt még felállna a kanapéról, nyom egy rövid csókot a másik ajkaira, aztán elindul a lépcső irányába, és akkor kezd el telefonálni, amikor már a hálószobájuknak az ajtaját becsukta maga után.
Kezdőlap
